1956-os forradalom

címke rss

Miért hagyott minket magunkra a Nyugat 1956-ban?

Tudomány2016.11.03, 12:35

A szuezi válság és a magyarországi forradalom szinte napra pontosan egybeesett 1956-ban, és sokan ma is úgy vélik, ha az egyiptomi események nem terelik el a nyugati országok figyelmét, és nem osztják meg az ENSZ-t, lett volna esély a nemzetközi fellépésre Magyarország ügyében. Egy biztos: a britek és a franciák nemzetközi jogot semmibe vevő agressziójával párhuzamosan a Szovjetunió joggal érezhette, hogy büntetlenül kezébe veheti a bíráskodást Budapesten, írja Peter Unwin, Nagy-Britannia korábbi budapesti nagykövete a Nagyhatalmi játszmák – 1956 a magyar forradalom a világpolitika erőterében című könyvében.

CIA 1956: Az ábrándos vakság állapotában

Tudomány2016.11.01, 14:13

Hatvan évvel ezelőtt szó szerint megdöbbentek Langleyben, az amerikai hírszerzés főhadiszállásán, hogy Budapesten kitört a forradalom. Mit sem tudtak a szovjetek Moszkvában zajló heves vitáiról azzal kapcsolatban, be kell-e vetni a tankokat, és úgy általában fogalmuk sem volt arról, hogy Magyarországon "forr a levegő". Örültek volna, ha Budapest felszabadul, de nem segítettek, mert nem segíthettek. Mítosz, hogy ők robbantották ki a forradalmat.

Határozott cselekvésre van szükség, elkapni az összes gazembert!

Tudomány2016.10.31, 22:55

Háromnapos vita után 1956. október 31-én az SZKP Elnöksége, a szovjet kommunista pártvezetés szűkebb agytrösztje egyhangú döntésre jutott a magyarországi „ellenforradalmi lázadás” katonai leveréséről. Az SZKP első embere, Nyikita Szergejevics Hruscsov presztízsokokból rendkívül fontosnak tartotta, hogy a katonai intervencióhoz megszerezze a „szocialista tábor” vezetőinek, és kiemelten az el nem kötelezett politikát folytató Jugoszlávia nagy nemzetközi tekintélynek örvendő vezetője, Joszip Broz Tito marsall beleegyezését.

Súlyos veszteség érte a magyar sportot 1956-ban

Sport2016.10.29, 20:21

Minden idők legsikeresebb magyar olimpiai szereplése, az 1952-es helsinki játékok 16 aranyérme után Melbourne-ben már 24 olimpiai bajnoki címmel számoltak itthon, azonban a forradalom alapjaiban rengette meg a sportéletet. Az Aranycsapat széthullott, olimpiai bajnokok egész sora emigrált, a forradalom során nyolc élvonalbeli sportoló is meghalt.

Nagyhatalmi színjáték volt a magyar forradalom ügye

Tudomány2016.10.28, 21:17

Az 1980-as évek végétől, illetve a 90-es évek elejétől részben kutathatóvá váltak az ENSZ, az amerikai külügyminisztérium, valamint a szovjet pártvezetés 1956-os magyar forradalomra vonatkozó titkos iratai. Az 1956. október végén megélénkülő nagyhatalmi diplomáciában elsősorban a zárt ajtók mögötti informális találkozók bizonyultak sorsdöntőnek.

ÁVH 1956: Táblára írva nyakadba akasztjuk történeted

Tudomány2016.10.27, 22:40

Futottak a golyózáporukban, rettegtek tőlük, miközben gyűlölték, a bátrabbak "vadásztak" rájuk, megtámadták, felakasztották és meg is rugdosták az ÁVH-sokat a forradalmárok. Miközben szétesett az Államvédelmi Hatóság, sok magyar ügynök a szovjetekhez menekült. Az ÁVH-t 60 éve, október 28-án oszlatták fel. Így élték át a forradalmat a pesti srácok ellenségei.

Énekelve sétáltak a vesztükbe Mosonmagyaróváron

Tudomány2016.10.26, 09:14

Hivatalosan 55, más források szerint több mint száz áldozata volt az 1956-os forradalom egyik legvéresebb sortüzének Mosonmagyaróváron. A mai napig nem tudni biztosan, ki adott parancsot a tüzelésre, ahogy azt sem, hogy a honvédségi laktanya katonái és a rendőrség után miért nem álltak át a felkelők oldalára a „zöld ávósok”-ként emlegetett határőrök is, akik végül a békésen tüntető tömegbe lőttek. A bűnösöket nem vonták felelősségre, a laktanya parancsnokát, Dudás Istvánt évekig hősként ünnepelték, és a 90-es évek végéig még csak szóba sem jöhetett, hogy őt és tisztjeit elítéljék – a mosonmagyaróvári halottak hozzátartozói soha nem ...

Akik beszélnek 56-ról, azok is szétszedik egymást

Archívum2016.10.25, 18:08

Három rendező, három generáció és három film: a Szerelem, a Szamárköhögés és a Szerencsés Dániel. Az Origónak Makk Károly, Sándor Pál és Gárdos Péter mesélte el, hogyan élte meg az 56-os forradalmat. Hogy milyen volt végigfilmezni a harcokat, az akasztást, az üres Rákosi-villát. Milyen retorziók jöttek, és hogyan lehetett átbújni a cenzúrán. Milyen volt dilemmázni a Nyugatiban, hogy menjek, vagy ne menjek, és annak örülni nyolcévesen, hogy a forradalom miatt elmarad a tanítás. És a filmcsinálás: Bodrogi Gyula nagy zabálása, Garas Dezső és Törőcsik Mari adok-kapokja, na meg a fiatal Rudolf Péter. 1956 a filmesek szemén keresztül. 

Kossuth tér – a kommunista terror véres csütörtökje

Tudomány2016.10.25, 08:06

Mind a mai napig sűrű homály fedi, hogy ki volt a felelős az 1956-os forradalom idején, október 23. és november 4. között leadott 61 karhatalmi, illetve szovjet sortűz közül a legbestiálisabb, a történelmi köztudatba csak véres csütörtökként bevonult Kossuth téri vérengzésért. A forradalom vérbe fojtása utáni évtizedekben a Kossuth téri mészárlás tabutémának számított, és más karhatalmi akciókkal szemben, emiatt senki sem jelentkezett a szovjet szuronyokkal hatalomra segített Kádár-féle forradalmi munkás-paraszt kormánynál az „ellenforradalom” leverésében játszott szerepe elismertetéséért.

Az ember annyira kiéhezett, hogy ha felállt, elsötétült a szeme

Archívum2016.10.24, 10:02

Ivan Szerov, a KGB vezére személyesen felügyelte az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit, már október 23-án Budapesten volt, de budapesti nagykövetként későbbi utódja is sokat tett titkosszolgálati karrierje építéséért a magyar szabadság napjai alatt. Ennek ellenére nem egyértelmű, hogy pontosan mit csináltak a szovjet ügynökök és elhárítók, mert Moszkva jóvoltából a titkos iratok többsége még ma sem hozzáférhető. Amit viszont tudunk, az önmagában elegendő bizonyíték arra, hogy háborús bűncselekmény történt: több ezer magyart kínoztak, éheztettek és szállítottak hadifogságba.

Október 23. – a nap eseményei képekben

Fotó2016.10.24, 10:07

Így emlékeztünk az 1956-os forradalomra és szabadságharcra a 60. évfordulón. Nézze meg az Origo gyűjtését!

Az 1956-os forradalom fővárosi helyszínei hatvan éve és napjainkban

Fotó2016.10.23, 18:52

Az 1956. október 23-i budapesti tömegtüntetés a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt, ami a kormány bukásához, a szovjet csapatok visszavonulásához, majd a többpártrendszer visszaállításához és az ország demokratikus átalakulásának megkezdéséhez vezetett. November első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután számíthatott arra, hogy a nyugati nagyhatallmak ...

A menekültválság, amelyet a tárt karok oldottak meg

Unikornis2016.10.24, 10:10

Az Egyesült Államokba tartó 56-os magyar menekültek útközben még arra gondoltak, hogy „a szentségit, mi lesz velünk”, de hamarosan kiderült, hogy a nagylelkű megoldások válság idején is működnek, sőt nagyon is észszerűek tudnak lenni. A hatvan évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc nemcsak Magyarország, hanem az amerikai magyar emigráció történetében is fontos fordulópont. Egy lelkes csapat most leltárt készített azokból a tapasztalatokból, traumákból és sikerekből, amelyeket az Amerikába érkező magyarok átéltek.

Orbán: A saját nemzeti függetlenségünk védhet meg minket

Itthon2016.10.23, 16:54

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Andrzej Duda lengyel elnök is beszédet mondott az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján rendezett díszünnepségen a Kossuth téren. Tüntetők egy csoportja síppal, fülyüléssel, kiabálással tiltakozott a műsor és a beszédek alatt.  Az Origóval percről percre követhette az eseményeket.

Fazekas Sándor: A magyarságnak kell a saját sorsát alakítania

Itthon2016.10.23, 17:33

Fazekas Sándor szerint a magyarságnak kell a saját sorsát alakítania, mert csak egy egységes nemzet tud alakítani történelmet, akár világtörténelmet is. A földművelésügyi miniszter vasárnap Karcagon tartott beszédet az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezésen.

Amikor elszabadult a pokol – a rádió ostroma

Tudomány2016.10.23, 11:27

Rajk László és társai 1956. október 6-i újratemetése fordulópontot jelentett a kommunista elnyomással szemben kibontakozó, zsarátnokként izzó társadalmi elégedetlenségben, az esemény nyílt, rendszerellenes tüntetésbe torkollott. Az újratemetés utáni napokban aktivizálta magát az egyetemi ifjúság, a párton belüli reformkommunista csoport, valamint az ellenzéki értelmiséget tömörítő Petőfi Kör és a Magyar Írók Szövetsége. A szabadság szelleme október 23-án végleg kiszabadult a diktatúra fojtogató palackjából. 

Egyetemisták '56-ban: Sztálinizmus pusztuljon!

Itthon2016.10.23, 11:35

Az egyetemisták az egész magyar társadalmat érintő kérdéseket meg tudták fogalmazni 1956-ban – mondta az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Történeti Intézetének igazgatója, dr. Borsodi Csaba. 

Az oroszok bejöttek Magyarországra, és itt rosszalkodtak

Unikornis2016.10.23, 08:34

A Cseppszínház növendékei kisiskolás létükre már igazán tapasztalt színészek, évek óta játszanak színpadon. Olyan előadások vannak mögöttük, mint például a Valahol Európában, és olyanok előttük, mint mondjuk Pilinszky KZ-oratóriuma. Az elkövetkezendő napokban pedig az '56 másképp című darabban láthatjuk őket. Elárulták, hogyan kell legyőzni a lámpalázat, hogy milyen híres szerepben éreznék jól magukat, és beszéltek arról is, milyen az 56-os forradalmárok bőrébe bújni.

Így lettünk a nagy fekete autók országa

Auto2016.10.23, 07:02

Kékes füstöt eregető Trabantok, dülöngélő Nysa mentőautók, rogyásig pakolt IFA-k: a múlt rendszer autós élményeire ki-ki nosztalgiával vagy lesajnálóan gondol, a feledés homályába vész ugyanakkor mindaz, ami a gulyáskommunizmus előtti sötét korszakban történt. Pedig a protekciós benzinjegyek, kisajátítások, rettegett ÁVH-s kocsik, amerikai limuzinnal járó nagykutyák és nélkülözések évtizede a közlekedésen keresztül is segít megérteni, milyen hangulat uralkodhatott a forradalom előestéjén.

Boross Péter: Széles körű és emelkedett a mostani ünnep

Itthon2016.10.22, 16:52

Boross Péter szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepe még soha nem volt olyan emelkedett és széleskörű, mint most. A volt miniszterelnök a 60. évforduló alkalmából Budapesten, a Műegyetem rakparton lévő 1956-os emlékműnél tartott megemlékezésen mondott beszédet szombaton.

Exfeminista disszidáló kommunista újságíró voltam az ötvenes években

Tudomány2016.10.22, 11:15

Egy napra bárki az ötvenes években élő újságíró, focista, pap, ÁVH-parancsnok vagy egyetemista lehetett: a Hosszúlépés. Járunk? ingyenes, a forradalom előtti budapesti belváros hangulatát idéző játékán korabeli jellemző karakterek bőrébe bújva ismerhettük meg a korszak hangulatát. Korrupció, besúgórendszer, abortusztörvény, meghurcoltatások, agitáló sajtó és disszidálás – a különböző életutak az időszak egy-egy égető problémájára világítanak rá. Október 29-én jön a folytatás, akkor a forradalmi Budapestet járhatjuk majd végig.

Egy Google-alkalmazásában elérhető a Széchényi Könyvtár 1956-os archívumának egy része

Kultúra2016.10.22, 10:19

Szombat óta egy kattintással elérhetők az Országos Széchény Könyvtár 1956-os archívumának bizonyos fényképei és dokumentumai. Október 23-án pedig új, 56-os tematikájú portált is indít a könyvtár

Most tesztelheti, mennyire ismeri 56-ot

Archívum2016.10.21, 19:13

Idén hatvan éve tört ki a magyar történelem talán egyik legmeghatározóbb eseménye, az 1956-os forradalom és szabadságharc. Bár a szovjet hadigépezet ellen vívott bátor harc végül elbukott, a magyar ellenállók hazafiassága példaként szolgál az utókor számára. Mennyit tudunk erről a meghatározó eseményről? Kvízsorozatunk második részében ezt igyekszünk kideríteni.

Nagyon ütős lett az új 56-os imázsfilm

Film2016.10.21, 18:59

Forrás: magyarforradalom1956 middle off 640 267 Sztarenki időskori változatát legendás színésznő alakítja, a Kossuth-díjas Kassai Ilona, aki számtalan nagyszerű szerep mellett arról is híres, hogy ő Ganxsta Zolee édesanyja. A Félvilág csapatából Szászon, Sztarenkin és Lőtén kívűl még Köbli Norbert forgatókönyvíró és Nagy András operatőr is dolgozott a szpoton, aminek vasárnap érkezik a kétperces verziója, és állítólag az még ennél is erősebb lesz. A kisfilm zenéjét Ákos szerezte. Negyven fölött már szaga van a nőknek - kritikánk a Félvilágról http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20151209-ez-mar-a-harmadik-zsenialiss-magyar-film-iden-felvilag-kritika-gryllus-dorka-kovacs-patricia.html ...

Forradalmárok az 1956. október 23-ai szabadságharcból

Fotó2016.10.20, 17:52

Mohai Balázs képein keresztül megismerhetünk forradalmárokat, akik 1956-ban a mi szabadságunkért is küzdöttek. Ez a forradalom Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen november 11-én.

Van, amivel már elégedett Andy Vajna, de olyan is, amivel nem

Itthon2016.10.19, 18:05

Nem kell neki senkit győzködnie, egyszerűen csak jól kell végeznie a munkáját, ezt mondja Andy Vajna. Már gyerekkorában érdekelte a színház, később pedig - gyerekként, de már az Egyesült Államokban - gyakorlatilag egyértelmű lett, hogy a filmiparban fog dolgozni. A magyar filmmel kapcsolatban van, amivel már elégedett, de még mindig nem látja minden anyagon, hogy valakinek valamit el akar mondani a készítő, pedig ez lenne a cél. Fontosnak tartja, hogy sikeres legyen a TV2 és a hozzá tartozó kábelcsatornák. A nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a TV2 tulajdonosa a 888.hu-nak adott interjút.

Évtizedek óta zárva tartó kaput nyitnak ki az Andrássy úton

Unikornis2016.10.19, 16:09

Az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóján kiállítással és egy új közösségi tér megnyitásával készülnek a Képzőművészeti Egyetemen.

Ez a legnagyobb öröksége 1956-nak

Nagyvilág2016.10.18, 19:41

Az 1956-os magyar forradalom legyőzetve is győztesnek mutatkozott – többek között erről beszéltek a brüsszeli Európai Parlamentben tartott néppárti megemlékezésen.

Elfeledett romák, akik a magyar függetlenségért harcoltak

Unikornis2016.10.15, 10:34

Az 1956-os szabadságharc és forradalom felkelőinek legalább hat-nyolc százaléka roma volt. Ők is az ország függetlenségéért harcoltak, mégis nagyon keveset tudunk róluk.

Október 23-án Orbán Viktor és a lengyel elnök is beszél

Itthon2016.10.13, 11:43

A Parlament előtti Kossuth téren mond ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök és Andrzej Duda lengyel elnök az idei október 23-i ünnepen – derül ki a Kormany.hu-n közzétett hivatalos programtervből.

Szegény Laci, ha ezt látná, de közénk lövetne!

Tudomány2016.10.07, 11:19

Az 1949. október 15-én koholt vádak alapján kivégzett Rajk Lászlót és halálra ítélt vádlott-társait Rákosi Mátyás minden mesterkedése ellenére 1955-ben hivatalosan is rehabilitálták. A Szovjetunió Kommunista Pártjának a desztalinizációs folyamatot lezáró 1956-os XX. kongresszusa után Rákosi Mátyás párton belüli helyzete végleg ellehetetlenült. A diktátor távozása után Rajk László és társai 1956. október 6-án megrendezett újratemetése olyan rendszerellenes tüntetésbe torkollott, amelyre a történetírás az október 23-tól kibontakozó forradalom és szabadságharc egyik nyitóeseményeként tekint.

Rétságon lesz a világ első köztéri szárnyas oltára

Archívum2016.10.04, 13:29

A Nográd megyei Rétságon állítják fel Mindszenty József bíboros és az 1956 utáni megtorlás során mártírhalált halt Pálinkás-Pallavicini Antal közös emlékművét. Az átadás október 30-án lesz. 

Pesti Srácok Emlékpark nyílt a Józsefvárosban

Itthon2016.09.23, 18:37

Az 1956-os forradalom hősei, a „pesti srácok” emlékére nyílt tematikus park a Józsefvárosban, a Horváth Mihály téren. A városrész, ahol az ellenállás gócpontjainak jelentős része volt, ezzel is emlékezik a szabadságharc 60. évfordulójára.

Újabb pályázatot írnak ki az 56-os emlékdalra

Kultúra2016.09.19, 15:15

A Petőfi Rádió és a Petőfi TV dalszövegírói pályázatot hirdet a forradalom 60. évfordulójára, több százezer forintos díjakkal.

A szabadságért mindennap meg kell harcolni

Itthon2016.09.17, 14:28

Azt szeretnék, ha az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója a közös, nemzeti büszkeség érzésével töltene el minden magyart – többek között erről beszélt az Origónak Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, az emlékezések miniszteri biztosa.

1956-ról indult vetélkedő fiataloknak

Itthon2016.09.07, 16:46

Az 56 kérdés '56-ról – Nagy Diák '56-os Teszt című vetélkedő első, online fordulójába október 23-ig lehet bekapcsolódni. A szervezők szándéka szerint az egyedileg fejlesztett kvíz feladványaival a 14-24 éves korosztály tesztelheti történelmi, irodalmi, sport- és sajtótörténeti ismereteit az emlékév alkalmából. A három legeredményesebb játékos tabletet nyer.

Az 1956-os magyar égbolttal emlékeznek a forradalomra New Yorkban

Nagyvilág2016.08.25, 12:39

Emlékművet állítnakak New Yorkban az 1956-os magyar forradalomnak. Az emlékmű lapos gránittömb lesz, amibe a csillagok állását vésik, ahogy azok 1956. október 23-án Budapestről láthatóak voltak. Az emlékmű a manhattani Kossuth-szobor mellé fog kerülni, a New York-i főkonzul szerint valószínűleg a 2016-os évfordulóra elkészül.

Megszületett az '56-os forradalom dala

Itthon2016.08.15, 12:26

A magyar-amerikai állampolgárságú, világhírű, sikeres producer, Desmond Child írta és keverte az 1956-os emlékév hivatalos dalát. A dalt Wolf Kati, Péter Szabó Szilvia, Radics Gigi, Nagy Feró, Sasvári Sándor, Vastag Csaba, Vastag Tamás, Molnár Ferenc "Caramel", Lakatos Mónika és a Romengo, Pál István és zenekara, a Hooligans, valamint egy ötventagú kórus adja elő. Balog Zoltán szerint az emlékdal alkalmas arra, hogy napjaink generációi is megértsék '56 üzenetét.

Lenne kedve most leverni egy vörös csillagot?

Film2016.08.01, 13:01

Az ’56-os forradalmat átélhetővé kell tenni a fiatalabb generációk számára is. Mondani mindezt könnyű, megcselekedni viszont annál nehezebb. A hatvanadik évforduló alkalmából viszont most tényleg egy szuper ötlettel állt elő a Terror Háza: az Egy akaraton elnevezésű kiállításon tizenkét darab, virtuális valóságban játszódó kisfilm szinte kézzelfogható közelségbe hozza a forradalom eseményeit. Ráadásul az egyik legtehetségesebb magyar rendezőt, a Taxidermiát jegyző Pálfi Györgyöt kérték fel a megrendezésükre. Vele beszélgettünk ’56 dicsőséges ábrázolásáról, a virtuális valóság újszerű élményéről és a néha előtörő hányingerről.

Jól haladnak az 56-os forradalom megemlékezésének előkészületei

Itthon2016.07.29, 08:43

Az előkészítő munkálatok az előzetesen meghatározott ütemben zajlanak és a projektelemek megvalósítása is jól halad az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának megünneplésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Sneider Tamás írásbeli kérdésére.

Világhírű zeneszerző írta az 1956-os emlékév dalát

Itthon2016.07.13, 14:45

A következő két napban veszik fel az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévének hivatalos dalát, amelynek zenéjét a számos világslágert jegyző Desmond Child írta - jelentette be kedden Budapesten sajtótájékoztatón Schmidt Mária, az emlékév kormánybiztosa, a Terror Háza múzeum alapító főigazgatója.

Az éj leple alatt tank érkezett a Múzeumkertbe

Kultúra2016.07.01, 10:40

Június 23-án nyitotta meg Rejt/Jel/Képek '56 – A forradalom titkos művészete címmel az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára emlékező kiállítását a Nemzeti Múzeum. A kiállítás tegnap egy T34-es harckocsival egészült ki a Hadtörténeti Intézet és Múzeum jóvoltából, amelyet este szállították át a Múzeumkertbe. 

Itt lehet szavazni az 56-os emlékbélyegekre

Itthon2016.06.20, 10:59

Az 1956-os Emlékbizottság és a Magyar Posta Zrt. együttműködésének köszönhetően idén ősszel, a forradalom 60. évfordulójára szánt emlékbélyeget adnak ki. A bélyegre kiadott pályázat lezárult, megvan a négy legjobb terv, csütörtök déltől két hétig lehet szavazni ezekre.

Schmidt Mária az egész országot megszólítaná

Itthon2016.01.14, 21:01

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei kerek évfordulóján a cél, hogy közösen, szabadon és büszkén ünnepelhessünk – többek között erről beszélt Schmidt Mária az Origónak adott interjújában. Az 1956-os megemlékezésekért felelős kormánybiztos szerint minél több embert szeretnének bekapcsolni a megemlékezésekbe. A kormány több mint 13 milliárd forintot különített el a programokra.

Schmidt Mária az egész országot megszólítaná

Itthon2016.01.14, 21:01

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idei kerek évfordulóján a cél, hogy közösen, szabadon és büszkén ünnepelhessünk – többek között erről beszélt Schmidt Mária az Origónak adott interjújában. Az 1956-os megemlékezésekért felelős kormánybiztos szerint minél több embert szeretnének bekapcsolni a megemlékezésekbe. A kormány több mint 13 milliárd forintot különített el a programokra.

Németh Zsolt szimpátiát tapasztalt Amerikában

Nagyvilág2015.12.08, 08:51

A biztonságpolitikai helyzet megváltozása miatt a magyar-amerikai vitás kérdések hátrébb sorolódtak – mondta az Origónak Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke. A politikus Washingtonban az amerikai kongresszus külügyi bizottságának elnökével is találkozott. 

Molotov-koktéllal a csúcstechnika ellen

Tudomány2015.11.04, 17:54

November negyedike hajnalán az 1956-os forradalom fellegvárába, Budapestre benyomuló öt szovjet gépesített hadosztállyal szemben a magyar ellenállás a bukás tudatában vette fel a harcot. A nehezen kivívott szabadság drámai küzdelemben vérzett el.

Egy szenvedélyes szerelem története '56-ból

Kultúra2015.11.25, 14:38

Nádas Péter Találkozás című drámáját tűzi műsorra a Vígszínház Eszenyi Enikő rendezésében. A darabot az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére október 23-án, pénteken mutatják be a Pesti Színházban. Börcsök Enikő partnere Király Dániel.

Visszarepíti az '56-os Budapestre ez az app

Techbázis2015.10.23, 18:29

Miközben végigjárjuk a forradalom legfontosabb helyszíneit Budapesten, visszarepülünk az időben. A Sighter egy '56-os tematikájú történelmi játék és kincskereső egyben.