vállalkozás

címke rss

Komoly hátrányokkal járhat az internetadó

Archívum2014.10.23, 10:53

A BDO Magyarország szerint az internetadó általános bevezetése jelentős hátrányokat okoz a társadalom és a gazdaság számtalan területén, ugyanakkor messze elkerüli az adó bevezetésének valódi célját: az interneten jelentős bevételeket elérő vállalkozások megfelelő adóztatását.

Ennyi cég még soha nem szűnt meg Magyarországon

Archívum2014.10.14, 11:44

2014 harmadik negyedévében 33 százalékkal több cég szűnt meg Magyarországon, mint egy évvel korábban, ami új rekordot jelent. Összesen 10722 céget törölt a cégbíróság.

Orbán: Ötmillió új munkahely jöhet létre

Archívum2014.10.04, 19:18

Január elsejétől Magyarország történetében a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program veszi kezdetét – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Székesfehérváron, a Jüllich Glas Holding Zrt. 30 éves jubileumi ünnepségén és központi irodaházának avatóján.

A vállalkozás verítékes műfaj

Archívum2014.09.29, 11:21

Tizennégy legendás, ismert és feltörekvő magyar vállalkozó sikertörténetét mutatja be az Amerikai Kereskedelmi Kamara ma megjelent interjúkötete. A Vállalkozni jó! azt a pozitív gondolatiságot és hozzáállást mutatja be, amely a legsikeresebb vállalkozókat hozzásegítette, hogy garázscégekből jelentős sikerű vállalatokká nőhessenek.

Éljen az őszinteség!

Archívum2014.09.05, 21:11

Klapka György nem először lep meg minket kreatívan gagyi hirdetéseivel. De most nagyon.

Kamat jár a vissza nem igényelhető áfa után

Archívum2014.08.28, 12:19

Az Európai Bíróság egy nemrégiben hozott, magyar vonatkozású döntésében kimondta, hogy nem egyeztethető össze az uniós áfa irányelvvel az olyan nemzeti szabályozás és gyakorlat, amely kizárja a késedelmi kamat fizetését olyan áfa összegek után, amelyeket az adózó ésszerű határidőn belül nem tudott visszaigényelni a közösségi jogba ütköző hazai szabályozás miatt.

Mit gondoljunk át, mielőtt főállássá tesszük a hobbinkat?

Archívum2014.08.14, 15:22

Épp arra jut a legkevesebb idő, amiért belevágtunk, semmivel sem történik gyorsabban velünk, mint másokkal, egyszer csak elfogy a pénz, a marketing kötelező, akkor is, ha semmi kedvünk – csak néhány tapasztalat, mi vár arra, aki a B tervet teszi meg A tervnek.

Anyagilag függetlenítette magát Hargitai Bea

Archívum2014.08.11, 09:14

Hargitai Bea élhetné az unatkozó szépasszonyok életét, mégsem teszi, azaz sohasem tette. A bombázó Prágában él, de üzleti vállalkozást működtet Budapesten, aminek bevétele a zsebpénzét gyarapítja.

Csökkentek a bérleti díjak az I. kerületben

Archívum2014.07.08, 18:05

Olcsóbbak lettek a nem lakáscélú helyiségek bérleti díjai Budaváron, kifejezetten a helyi vállalkozók támogatásáért.

Startup-őrület másképp: az emberi tényező

Archívum2014.07.07, 11:00

Tegyük fel, hogy egy dolgot kell választanunk, egyetlen pontot, amely megmutatja, mégis mire jó nekünk a startup őrület. Ez esetben azt mondom, a legfontosabb, amiben reménykedhetünk, a választás szabadsága.

Lányára hagyja milliárdos vállalkozását Klapka György

Archívum2014.06.19, 18:05

Sokáig gondolkodott Klapka György, kire hagyja üzleti birodalmát, most azonban ez a kérdés is eldőlni látszik.

Van még kraft a mezőgazdaságban

Archívum2014.06.11, 13:51

A magyar mezőgazdaság nem mondható kockázatos szektornak, mégis messze a termelési potenciálja alatt teljesít – véli a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége: az 1989-es szinthez képest körülbelül 80 százalékot nyújt. A meleg tavasz miatt ellenben nagyon jó termésre van kilátásunk.

Tolvai Renit üldözi az adóhivatal

Archívum2014.05.21, 16:07

A Megasztár 2010-es győztes énekesnője állítólag elfelejtette befizetni az adóhátralékát, ezért végrehajtás indult ellene.

Vége Sarka Kata és Vajna Timi együttműködésének

Archívum2014.05.21, 14:16

Pár hónapja még örömmel mesélte Kata és Timi, hogy üzlettársak lesznek és együtt dolgoznak majd a szépségkirálynő-választásokon. A közös tervek azonban dugába dőltek.  

Magyar vállalkozás söre nyert díjat az Egyesült Államokban

Archívum2014.05.20, 11:51

30 ország 1000 különböző kiadása nevezett a Kentuckybeli Lexingtonban megrendezett versenyen. A karácsonyi kategóriában aranyérmet hozott el egy borsodi kézműves sör.

Csődbe ment ÉNB Anikó üzlete

Archívum2014.05.13, 11:04

Úgy tűnik, vége Anikó és Marci közös vállalkozásának az Éjjel-Nappal Budapestben.

Mennyit ér most a céges ingatlanunk?

Archívum2014.02.05, 12:15

Cégvezetőként tisztában kell lennünk azzal, mennyit érnek a vállalkozásunk eszközei, legyen szó ingó vagy ingatlan vagyonról. Stratégiai döntésekhez ismernünk kell azt a tőkemennyiséget, amelyet megtestesítenek, és amely indokolt esetben felszabadítható belőlük. Ingatlanok esetében ez komoly feladat. Az amortizált bekerülési érték és a pillanatnyi piaci érték között nagy különbség állhat fenn, a könyvelésben szereplő ár ilyenkor absztrakció marad. Erről szól a reconcept.blog mai bejegyzése.

Nagy ötlet: vidd az irodába a kiállítást!

Archívum2014.01.25, 11:46

Ma a munkakeresés legsikeresebb formája, hogy megteremted a saját munkahelyedet. Egy fiatal testvérpár, Klementz Kata és Panni vállalkozása úgy indult, hogy befektető segítségével vettek egy gyárépületet...

Cégmentés beugró főnökkel

Archívum2014.01.08, 10:19

Az amerikai elnökválasztási időszakban azt a néhány hetet, amikor a leköszönő elnök még hivatalban van, de a nép már megválasztotta az újat, sánta kacsa periódusnak nevezik. Sajnos ez a kifejezés nem gyökerezett meg a magyar nyelvben, de ezt most jóváteheti egy másik szép szó: interim menedzsment. Tanuljuk meg, használjuk. A reconcept.blog mai bejegyzése elmagyarázza, kinek lehet megoldás az interim menedzselés.

„Hogy eljuttassuk ezt a fantasztikus sportot az emberekhez”

Archívum2014.01.14, 12:18

Picit restellem, de mielőtt elkészítettem az alábbi interjút a Speedit Kft. vezetőjével, nem hallottam még a gyorstollaslabdáról. Körülbelül nyolc évvel ezelőtt maga a cégalapító is szinte véletlenül bukkant rá: szabad pályát keresett, mert szerette volna feleleveníteni régi hobbiját. Helyette azonban az első gyorstollaslabda szettjét találta és rendelte meg egy svájci weboldalon.

Ezt a 10 dolgot minden nap pipáld ki!

Archívum2014.01.03, 14:51

Minden nap más és más. De a siker hosszú távon pont azoktól a dolgoktól függ, amiket napról napra ugyanúgy csinálsz. Ha ezt a tíz dolgot naponta kipipálod, akkor az esélyeid a sikerre drasztikusan megnőnek.

Nagy ötlet: civil könyvkritika

Archívum2013.12.05, 10:38

Ha valaki már gyerekkorban hozzászokik ahhoz, hogy olvasson, és arra is kíváncsi, hogy a barátai mit olvasnak, és mi a véleményük az olvasott könyvekről, annak elég sok idejét emésztheti fel, míg sok-sok beszélgetésből összeáll a fejében a legnépszerűbb könyvek listája. Hacsak…

A kudarc öt mérőszáma

Archívum2013.11.27, 14:54

Jó, ez a cím így egy kicsit erős: valójában nem a kudarc mérőszámairól van szó, hanem azokról a jól hangzó adatokról, amik a látszat ellenére semmit nem mondanak egy vállalkozás sikeréről.

Vajna Tímea Sarka Kata üzlettársa lesz

Archívum2013.11.20, 22:24

Andy Vajna bevásárolta feleségét Hajdúék vállalkozásába.

Jövő héten lesz a Fiatal Vállalkozók Hete, egy csomó izgalmas vendéggel

Archívum2013.11.14, 17:04

November 18-24. között Magyarországon csaknem 60 ingyenesen látogatható eseményt rendeznek a Fiatal Vállalkozók Hete keretében. Gerendai Károllyal és Andy Vajnával is lehet találkozni.

Nagy ötlet: last minute színházjegy

Archívum2013.11.13, 12:27

A Life.hu új sorozatot indít, amely olyan jól működő vállalkozásokat mutat be a kultúra területén, amelyekhez nem kellett más, csak egy nagy ötlet. Ennek első részét olvashatod két barátról, akiknek nem volt kedve hetekre előre színházjegyet vásárolni.

Három év alatt kétszer annyi üzletet tervez az Euronics

Archívum2013.11.07, 16:05

A hazai Euronics műszaki áruházláncot üzemeltető Vöröskő Kft. úgy tervezi, 2016 első negyedévére több mint duplájára növeli magyarországi üzleteinek számát, adták tudtul tegnapi sajtótájékoztatójukon.

Szerényebb karácsonyra számíthat a legtöbb cég

Archívum2013.11.05, 10:34

A Promo Data Kft. idei országos kutatásából az derül ki, hogy idén jóval kevesebb olyan vállalat kapott megrendelést, amelyik kifejezetten céges karácsonyi ajándékokkal foglalkoznak.

Nem sírnak, csinálják

Archívum2013.10.31, 14:13

Három csöppnyi vállalkozást mutatunk most be. Három példát arra, amikor a tehetetlenkedést kiváltja az innováció, az önsajnálatot a bátorság, a várakozást a jobb időkre az érdemi magabiztosság.

Ipszilonok, csöpp türelmet!

Archívum2013.10.30, 10:17

Felmérést készített a Coaching Team a 18-30 év közötti fiatalok karrierrel kapcsolatos elképzeléseiről. Az eredmény nem teljesen váratlan.

Négy cél valósulhat meg az új adótörvény-javaslattal

Archívum2013.10.29, 15:47

Elkészült az új adócsomag, és körülbelül 300 paragrafussal bővíti majd a jogi szcénát. Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tartott sajtótájékoztatót a Parlamentben.

Az otthoni munka apró trükkjei

Archívum2013.10.18, 18:50

Van, akit kifejezetten zavar, sőt akadályoz és hátráltat, ha ugyanott keresi a kenyerét, ahol kel és fekszik. Mintha a munka erőszakosan nyomakodna be az intim szférájába.

Aki hajlandó Londonba menni, számíthat forrásokra

Archívum2013.10.18, 16:58

Mint arról lapunk is beszámolt, a Brit Nagykövetség szerdán startupoknak és spinoffoknak szervezett szemináriumot. Itt találkoztunk Nick Evans befektetővel, aki Tech City szívében indít el vállalkozásokat. Főbb projektjei a Snapfashion, a TicTrac és a VideoCast. Nem hiba, ha mi még nem hallottunk ezekről, de rengeteg tanulsággal szolgálhat, hogy valamennyi egy nagy ötletből és még nagyobb elszántságból született. Most pedig dübörögnek.

Most tudsz nevezni az Országos Fiatal Vállalkozói Díjra

Archívum2013.10.17, 13:11

A díjat november 22-én adják át, a Fiatal Vállalkozók Hetének záróeseményeként. A nevezést nemrég nyitották meg - magad vagy ismerőseidet is nevezheted.

A forrásszerzés probléma a fiatal vállalkozóknak

Archívum2013.10.15, 14:04

Ezer, a negyvenet még be nem töltött üzletember megkérdezésével készített nemzetközi felmérést az EY. Ebből kiderül, kétharmaduk küzd forráshiánnyal, és felük véli úgy, hogy pénzügyi gondjaikat megoldanák az új, innovatív finanszírozási források, meg az adókedvezmények.

Sokat látott mondataink

Archívum2013.10.15, 11:35

Az ember sikerre éhes lény, pont. Olyan gondolat ez, amely a világ egyetlen pontján, a történelem egyetlen pillanatában sem szorul magyarázatra. Bizony [bólintás], ha nem ismerik el a munkánkat, attól össze lehet omlani. Bizony, ha az ember légüres térben érzi magát, aligha fogja kihozni a maximumot magából. Bizony, állandóan falakba ütközve lehetetlen dolgozni.

Egy debreceni hardvergyártó cég 2012 legjobb női munkahelye

Archívum2013.10.21, 10:50

Csütörtökön tartotta meg A Legjobb Női Munkahely záróceremóniáját a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség. A nyertes a National Instruments Hungary Kft.

Melyik fába vágd a fejszédet?

Archívum2013.10.11, 19:35

Vállalkozást indítani szép, kockázatos, izgalmas, bizonytalan, kalandos, meg mindez együtt. Bár az alapötlet, érthető módon, önmagában nem garantálja a sikert, az alábbi területek pillanatnyilag nagyon jó mutatókat kínálnak, befektetésre és próbára érdemesek.

Éljen a prototípus!

Archívum2013.10.08, 17:58

A minimum viable product, azaz prototípus-tesztelés stratégiai lényege, hogy már akkor visszajelzést kapjon az ötletgazda, amikor a termék még messze nincs piacképes állapotban. A korai felhasználók megbocsátók, szívesen mondanak véleményt, és kiválóan látszik rajtuk, megértették-e a termék lényegét.

A magyar családi vállalkozások harmadánál közel a generációváltás

Archívum2013.10.02, 16:56

A magyar családi vállalkozások több mint 30 százalékánál várható generációváltás az elkövetkező öt évben, ennek ellenére többségük nincs felkészülve a változásokra. Terveik szerint a vállalat a család tulajdonában marad, és családtag fogja irányítani - olvasható a Bank Gutmann közleményében.

5 Kérdés, amire minden vállalkozónak tudnia kell a választ

Archívum2013.09.30, 12:42

Ne vessz el a részletekben: ha időről időre felteszed magadnak ezt az öt kérdést (és válaszokat is keresel rájuk), minden alkalommal közelebb kerülsz a vállalkozói sikerhez.

Tőkebőség várja a startupokat

Archívum2013.09.24, 11:19

Az EU magánbefektetőkkel közösen kockázati tőkealapokat hozott létre azzal a céllal, hogy azok hazai induló vállalkozások részére tőkeemelés formájában finanszírozást nyújtsanak. A JEREMIE Kockázati Tőke Program az Európai Unió JEREMIE nevű vállalkozásfejlesztési programjának egyik eleme.

10 Dolog, ami nélkül soha nem fogsz sikeres céget gründolni

Archívum2013.09.13, 11:13

Ezeket a dolgokat kell mindenképpen megtenned (vagy éppen hogy elkerülnöd), ha azt szeretnéd, hogy az új céged sikeres legyen.

Nemzetközi projektbe szállt be a BKF

Archívum2013.09.11, 16:53

Az i. e. SMART néven 12 tagú nemzetközi konzorcium által megvalósított projektnek az a célja, hogy lendületet adjon a kreatív iparágakban, a zöld gazdaságban és az infokommunikációs ágazatban működő kis- és középvállalkozásoknak.

Nem akar visszatérni a vizsgakedvünk

Archívum2013.09.10, 11:45

Évről évre kevesebb fiatal vállalkozik arra, hogy hivatalosan is papírt szerezzen a nyelvtudásáról.

Egy kézben a Euronics márkanév

Archívum2013.09.09, 18:42

2014. január 1-étől egyedül a Vöröskő Kft. használhatja a Euronics márkanevet, adta ma hírül sajtóközleményben a cég. Partnerük, a Bravotech Kft. a jövőben új néven működteti tovább az üzleteit.

Mit tehet a branding egy kkv-ért?

Archívum2013.09.06, 17:28

Az üzleti működésnek szerves része a márkaépítés. A felépített márka hosszútávú elégedettséghez vezet – brand satisfaction –, ha jól működik, eléri, hogy a felhasználó a márka használatát a szokásai közé emelje be – brand adoption –, végül pedig hűséges lesz a márkához – ez a brand loyalty. Az alábbiakban azt igyekszünk megvizsgálni, hogyan szolgálhatja a kis- és középvállalkozások javát a márkaépítés.

Komlón jó most vállalkozni

Archívum2013.09.04, 14:30

Ha létezne verseny a kkv-barát magyar városok között, azt ma Baranya megye egyik forgalmas helysége nyerné: 2013-ban Komló lett a legátláthatóbb gazdálkodású magyar város. Nemcsak a saját megyéjében teljesít példaértékűen, hanem országosan is.  

Takács Nikolasnak sem jött össze

Archívum2013.08.25, 17:32

Takács Nikolas, az X-Faktor egykori döntőse tavaly ősszel vágott bele élete első saját vállalkozásába, de úgy tűnik, a várt siker elmaradt.

Kiss Ramóna lefújta az esküvőszervezést

Archívum2013.06.27, 13:24

A Barátok közt sztárja egy kis szünetet tart esküvő- és rendezvényszervező cégénél.

Újabb milliókkal dobjuk meg a trafikost

Archívum2013.05.17, 15:16

Közel ötmilliárd forintot dobna szét három- és hatmilliós tételekben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) fiatal vállalkozók között egy most meghirdetett pályázat során. Az NFÜ szerint az érdeklődés nagy, kérdés azonban, hogy a 2014-es gazdasági mutatók felturbózásán túl mire lesz jó a program. A dohánytrafikok elindításához mindenképp.

Trafikos lesz Palcsó Tomiból

Archívum2013.04.24, 13:50

Palcsó Tamás hamarosan trafikokat fog nyitni, mert ő is nyert azon a pályázaton, amin üzemeltetési jogot lehetett szerezni 20 évre. Az egykori megasztáros egyelőre maga sem tudja, milyen feladatot fog ellátni az üzletben - tudta meg a Life.hu.

A válság a magyar cégek felét agyonnyomta

Archívum2013.04.04, 14:46

A 2008-ban még működő magyar cégek fele a válság nyomása alatt mostanra megszűnt vagy alvó állapotba került az Opten céginformációs rendszer adatai szerint. A még megmaradtak többsége is komoly gondokkal küszködik.

Elbocsátják a Kapuvári Bacon Kft. dolgozóit

Archívum2012.11.20, 16:37

A Kapuvári Hús Zrt. után a Kapuvári Bacon Kft. is elbocsátja a dolgozóit.

Nem üzletelnek tovább Szegedi Csanáddal a jobbikosok

Archívum2012.08.07, 15:55

Vona Gábor jobbikos pártelnök felesége és Szabó Gábor pártigazgató sem akar közös céget a jövőben Szegedi Csanáddal, aki múlt héten lépett ki a Jobbikból. Mindketten kezdeményezték, hogy eladják tulajdonrészüket a Szegedivel közös vállalkozásaikban. Szegedi Csanád uniós személyi titkára, a Jobbik pártigazgatójának húga szintén otthagyja Szegedit, felmondott Brüsszelben.

Várják az új adókat a legkisebb vállalkozások

Archívum2012.08.02, 13:34

Mind az árbevétel, mind a nyereséget tekintve visszafogták növekedési elvárásukat a kis- és középvállalkozások (kkv-k). Egyedül a legkisebb vállalkozások optimistábbak, valószínűleg az egyszerű kisadók ígérete miatt.

Vállalkozó gyerekek: 3 kislány, aki mert nagyot álmodni

Archívum2012.08.01, 10:22

A legtöbb iskolás korú lány a tanulás mellett szakít időt valamilyen hobbira is. Sokan sportolnak, mások festenek, ez a három kislány pedig gondolt egyet, és - szülői segítséggel - vállalkozást indított.

Ez a csaj akar itt valamit

Archívum2012.07.11, 17:33

Tizenöt évesen egy nyomdába száműzte az apja, hogy tanuljon meg szlovákul. Később azt vágták a fejéhez, úgysem lesz nyomdája. Idén az év nője lett Szlovákiában Vicsápi Bugyi Natália, a reklámújságokat terjesztő Navi Graf tulajdonosa. Ma már nyolc boltból álló kegytárgy-üzletlánca is van, de ezen nem akar pénzt keresni.

Okosmérőkkel spórolhatnak áramot a cégek

Archívum2012.06.13, 16:30

Az ellenőrizhetőbb mérési rendszer bevezetését előkészítő mintaprojekt keretében még a nyáron "okosárammérőket" szerelnek be húszezer háztartásban és kisvállalkozásnál - jelentették be a magyarországi villamosenergia-elosztó társaságok szerdai közös sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Miért nincs magyar cider? De van

Archívum2012.05.29, 13:13

Mivel ittunk egy készletnyi slágertermék cidert, főztünk is vele, és Magyarország egyébként is jó almatermesztésben, felvetődött bennünk, hogy miért nincs magyar cider. Gyorsan kiderült, hogy nem vagyunk úttörők, a kérdés már néhány éve már felmerült egy cideres éjszakán, és emiatt három lány saját magyar ciderrel szeretné betömni a valóban létező piaci rést.

Magyar sikereket sorol a New York Times

Archívum2012.05.23, 15:42

A gazdasági bajok ellenére egy új magyar vállalkozói generációi hódít világszerte - írja a lap. A fiatal magyar vállalkozók szerint azért sikeresek, mert jó a műszaki oktatás, a keleti blokk felbomlását megtapasztalva hisznek a változásban, és mivel az ország kicsi, muszáj nagyban gondolkozniuk. Az akadályok között viszont a korrupciót, az adóelkerülést és azt említik, hogy a vállalkozók elismertsége nagyon alacsony.

Állami cég romjain lettek magyar kőkirályok

Archívum2012.05.08, 14:27

Egyszer már majdnem csődbe ment, de végül elkerülte a felszámolást, ma pedig a legtöbbet foglalkoztatott kőfaragó vállalkozás az országban a Reneszánsz Zrt. A süttői mészkőbányákkal rendelkező társaság az ország szinte minden fontosabb állami beruházásánál kulcsszerepet játszik.

Lesz pénz a céges nyelvórákra, de csak később

Archívum2012.05.04, 11:40

A beadási határidő módosulni fog, de a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél egyelőre nem tudtak biztosat mondani arról, hogy mikor indul a pályázat.

35 ezer céget töröltetne az adóhatóság

Archívum2012.04.25, 08:01

Harmincötezer társaság nem készítette el mérlegbeszámolóját, így a törlésüket kezdeményezte az adóhatóság - írja szerdai számában a Magyar Nemzet. Ettől az évtől a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) akár másfél milliós forintos bírságot is kiszabhat, ha egy cég nem vall a gazdálkodásáról. Az adóhivatal így akarja kiszűrni a fiktív bizonylatok kiadására szakosodott számlagyárakat.

Semmi sem tetszik a német cégeknek, ami magyar

Archívum2012.04.16, 13:14

Panaszkodnak a magyarországi jogbiztonságra, az adórendszerre és a gazdaságpolitikára a német cégek egy felmérés szerint. A német kereskedelmi kamara szerint sok cégnek már nem lenne kedve újra Magyarországon befektetni.

A lengyel cégek belehúznak, a magyarok spórolnak

Archívum2012.04.16, 15:21

Négy százalékkal kevesebbet költöttek beruházásokra a magyar kis- és középvállalkozások a tavalyi évben, míg ugyancsak 2011-ben Lengyelországban 34 százalékkal többet költöttek ugyane célra. 2012-ben 37 ezer új munkahelyet hoznának létre a magyar kkv-k.

Megtört a magyar vállalkozók rosszkedve

Archívum2012.04.04, 14:10

Két bank felmérése szerint is optimistábban látják a jövőt a magyar kivállalkozások, ám trendfordulóról még korai lenne beszélni. Az elemzések összhangban vannak a beszerzési menedzserindex látványos javulásával, utóbbi mutató ugyanis tizenhárom hónapos csúcsra emelkedett márciusban.

Bezár a negyedik legnagyobb magyar erőmű

Archívum2012.03.26, 15:43

Több mint száz embert bocsátanak el a tiszaújvárosi Tisza II. Hőerőmű dolgozói közül. Az amerikai AES érdekeltségébe tartozó vállalatnál harminc ember állása marad meg március 31. után is, az ő feladatuk a berendezések állagának a megóvása lesz. Az amerikai cég értékesítené az erőművet.

Facebook-mixelő szolgáltatás lett a legjobb startup

Archívum2012.03.21, 17:01

Ritchie Rich számítógépes gardróbjától az okostelefonnal működő pékségig mutatkoztak be magyar startup cégek új ötletei a Barcamp konferencia versenyén, ahol gyakorlatilag az összes versenyző arra épít, hogy az emberek legtöbbjének zsebében már ott lapul az okostelefon. A legjobb ötletnek járó díjat a Facebookot a Twitterrel és más közösségi szájtokkal vegyítő Weebee-nek ítélték oda.

A 3D-s csodamérleg az új magyar innováció

Archívum2012.03.08, 16:39

Az StartUp Underground konferencia induló vállalkozásoknak tartott versenyén mutatták be a tollpihét is pontosan lemérni képes, akár telefonba is beépíthető minimérleget. Az idei versenyzők közül Excel fájlokat ügyviteli rendszerré alakító megoldást és az árammal takarékoskodó, magyar fejlesztésű intelligens konnektort is díjazott a zsűri.

Az idén 75 milliárd forint jut K+F+I támogatásra

Archívum2012.02.28, 19:13

Cséfalvay Zoltán szerint a magyar vállalkozásoknak fel kell készülniük arra, hogy minél több forrást tudjanak megszerezni az Európai Unió kutatás-fejlesztési keretprogramjából 2014 után.

Opten: rekordot dönt a bedőlt cégek száma

Archívum2012.02.07, 14:40

Meghaladta a 2009-es januári rekordot a felszámolások száma - derül ki az Opten adataiból. A céginformációs szolgáltató szerint biztosra vehető, hogy 2012-ben minden korábbinál nagyobb cégbedőlési hullám söpör végig az országon.

Miciségek: szeretnivaló plüssfigurák

Archívum2012.01.25, 09:44

A "miciségek" egy háromgyermekes szolnoki anyuka, Szarvas Mici egyszemélyes vállalkozásából indultak útnak, hogy meghódítsák a gyerekek - és felnőttek - szívét. Miciről és még két vállalkozó kismamáról szóló cikkünket itt olvashatod.

Vállalkozó kismamák: három sikeres magyar anyuka, akitől te is tanulhatsz

Archívum2012.01.23, 11:44

Egyre később szülünk, egyre rugalmasabbak a munkaadók, egyre több lehetőségünk van, hogy négy-hat órában visszamenjünk dolgozni, a gyerekvállalással együtt járó munkahelyi és karrierválság viszont még így is nagyon sok kismamát érint.

A magyar cégeket is elérte a leminősítés

Archívum2012.01.17, 12:41

Várható volt a Coface exporthitel-biztosító kereskedelmi igazgatója szerint, hogy a többi hitelminősítőhöz hasonlóan a cég is lefelé módosítja Magyarország minősítését. Ha egy évnél hosszabb ideig marad az ország jelenlegi besorolása, az komoly nehézségeket jelent majd a cégeknek is, különösen azoknak, amelyek hitelfelvételre kényszerülnek - olvasható a cég közleményében.

Másfelé kacsintgat Ördög Nóra

Archívum2012.01.14, 13:14

Az RTL Klub népszerű műsorvezetője jól tudja, hogy a televíziózás világában folyamatos a változás, mindig szükség van új arcokra a képernyőn, ezért saját vállalkozást indított.

NGM: Nem kiköltekezik az állam

Archívum2011.12.30, 19:04

A több éve meglévő intézményi adósságot csökkenthetik a költségvetési szervek az egyik takarékosságra szorító rendelet eltörlésével, és nem indokolatlan kiköltekezésre kapnak lehetőséget a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint.

Nem tud megállni a beruházások visszaesése

Archívum2011.11.30, 13:51

A harmadik negyedévben 5,4 százalékkal csökkentek a beruházások tavalyhoz képest, 2008 óta tart a lejtmenet. Az NGM bizakodó.

Orbán: Időelőttinek tűnik a magyar modell elleni tiltakozás

Archívum2011.10.27, 18:34

Időigényes folyamat az új gazdasági és társadalmi modell kiépítése, jelentette ki a kormányfő, aki ezért úgy véli, korai még ezt az utat bírálni. Orbán Viktor azt hangoztatta egy rendezvénye, hogy a költségvetésben egy év alatt olyan nagy ívű strukturális reformokat hajtanak végre, amelyekre az elmúlt húsz évben soha senki nem vállalkozott.

Lilunak nemcsak a frizurája, a munkahelye is új

Archívum2011.10.27, 10:15

Lilu a napokban nyitotta meg szépségszalonját, ahol az első vendég ő maga volt: meghosszabbították a haját. Új a frizurája, új a vállalkozása, talán a pasija is új?

Matolcsy: Öt áfakulcs jobb lenne

Archívum2011.10.25, 11:19

A nemzetgazdasági miniszter keddi parlamenti beszédében közölte, öt áfakulcsra lenne szükség, de ezt az EU nem engedi, azért Magyarországon az általános kulcs 25-ről 27 százalékra emelkedik jövőre.

Dodzsemeseket, körhintásokat büntet az adóhatóság

Archívum2011.10.21, 14:11

Várhatóan több millió forintos bírságot szab ki az adóhatóság a vállalkozásokra az őszi fesztiválokon, búcsúkon tapasztalt jogsértések miatt. A hatóság szerint a helyi búcsúkra kitelepült körhinta-üzemeltetők, kürtős kalácsot árusítók, dodzsemesek nagy része eltitkolta a bevételét, de különösen sok szabálytalanság volt a Budavári Borfesztiválon, a Nemzeti Vágtán és a Pálinka- és Kolbászfesztiválon is.

Szingapúrban a legkönnyebb, Csádban a legnehezebb vállalkozni

Archívum2011.10.20, 09:16

Magyarország az 51. helyezett a Világbank csütörtökön kiadott legújabb Doing Business 2012 című éves felmérésében.

Tavalyhoz képest jobban megéri vállalkozásnál dolgozni a KSH szerint

Archívum2011.10.18, 10:32

Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállakozások 34 ezerrel több embert alkalmaztak az idei év első nyolc hónapjában, mint tavaly ilyenkor, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében. A szektor bruttó átlagkeresetei is nőttek. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység, a legkevesebbet a mezőgazdaságban dolgozók vitték haza.

Kiemelt adóhatósági ellenőrzésre számíthatnak a székhelyváltók

Archívum2011.09.23, 10:55

Az idén alakult vállalkozások hatoda gyanús címen működik a közép-magyarországi régióban. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szigorú ellenőrzést ígér.

Vállalkozói házak csábítják Szolnokra a kisvállalkozásokat

Archívum2011.08.11, 13:41

A szolnoki ipari park évek óta tartó fejlesztésében újabb állomás, hogy hamarosan átadják azt a két vállalkozói házat, amelybe kis- és középvállalkozásokat várnak. A jelenlegi érdeklődők mindegyike magyar, korábban azonban spanyol, svájci és kínai cégek is választották a megyeszékhelyet üzemük helyszíneként.

Biztonsági őrök pakolták ki az Electro World budai áruházát

Archívum2011.08.06, 10:06

Egy vagyonvédelmi cég fekete ruhás munkatársai pakolják ki az Electro Worldnek a budai Allee bevásárlóközpontban található áruházát. Az áruházra az van kiírva, hogy technikai okok miatt van zárva, de az [origo] tudósítója szerint az árukészlet nagy részét már befóliázták. Az Allee-ban megerősítették, hogy a bolt bezárt. Az Electro World márciusban csődvédelmet kért, júliusban pedig adócsalás miatt tartottak házkutatást a cégnél.

Magyar Nemzet: Százezer cégre várhat felszámolás

Archívum2011.07.25, 10:13

Nagyjából százezer cég nem végez érdemi tevékenységet, és vagyona sincs. Ezeknek az alvóvállalkozásoknak a kiszűrése akár tízmilliárd forintjába is kerülhet az államnak - írja a Magyar Nemzet szombati száma.

Enyhe béremelést terveznek a vállalkozók a GfK-Napi Gazdaság felmérése szerint

Archívum2011.07.20, 12:11

A GfK Hungária és a Napi Gazdaság közös, először publikált kis- és középvállalkozói indexe negatív tartományban volt, ami azt jelenti, hogy a vállalkozói döntéshozók enyhén gyengülő beruházási hajlandóságról számoltak be. A dolgozói létszám szinten maradhat, a bérek azonban némileg emelkedhetnek a kutatás szerint.

Egy év romló hangulata után bizakodóbbak lettek a vállalkozások egy felmérés szerint

Archívum2011.07.07, 11:44

Bár továbbra is negatív tartományban tartózkodik, egy év csökkenés után újra növekedett a K&H Bank kis- és középvállalkozások üzleti hangulatát mérő bizalmi indexe. A közterhekre és a hitelkamatokra vonatkozó várakozások javulása áll első sorban az index emelkedése mögött, de a gazdaságpolitika megítélése romlott a megkérdezett vállalkozások körében.

Kishitűség akadályozza a magyar cégek külpiacra lépését egy felmérés szerint

Archívum2011.07.06, 17:51

A közép-magyarországi kis- és középvállalkozások többsége nem lát lehetőséget a külpiacra lépésre - derült ki az M27 Absolvo exporttanácsadó felméréséből. Pedig ennek költségei jóval alacsonyabbak annál, mint amit a külföldi értékesítés árbevételi többlete hozhat - állította a felmérést végző cég.

Túlóra, munkaidő, gyes - változások a munkaügyi szabályokban

Archívum2011.07.05, 19:28

Július 4-én elfogadta a parlament a munka törvénykönyve és több más foglalkoztatási jogszabály módosítását. Egyebek közt lehetőség lesz a hat hónapos próbaidőre, igaz, nem általános érvénnyel, mint ahogy eredetileg felmerült; a munkaadó döntheti el, hogy pénzt vagy pihenőidőt ad a túlórákért; a gyes alatt csak az első hat hónap során halmozódnak fel a kivehető szabadság napjai.

Másfél millió eurós pályázat kkv-knak a román piac meghódítására

Archívum2011.06.21, 19:01

Magyar nagyvállalatok akár ötmillió eurót is nyerhetnek pályázaton, míg a kkv-k másfél millió eurót kaphatnak romániai beruházásaikra egy uniós beruházásösztönző program keretéből. A támogatásokra az építőiparban, illetve a termelő szektorban működő kis- és középvállalkozások pályázhatnak még hatvan napig - közölte az M27 Absolvo pályázati tanácsadó cég kedden.

Munkahelyteremtésre osztott szét 46 millió forintot Békéscsaba

Archívum2011.06.08, 12:59

Összesen 46 millió forint pályázati forrást bocsátott a helyi vállalkozások rendelkezésére Békéscsaba önkormányzata, amelyből munkahelyek teremtését remélik.

Vállalkozás-fejlesztésre igénylik a legtöbb támogatást az Új Széchenyi-tervben

Archívum2011.06.01, 07:54

A mikro-, kis- és középvállalkozások vállalkozás-fejlesztését támogató konstrukció a legnépszerűbb az Új Széchenyi-tervben, amelynek keretében még közel kétszáz pályázatot hirdetnek meg idén. A vállalkozás-fejlesztés mellett a zöldgazdaság-fejlesztési programok is kedveltek. Január óta eddig összesen 380 milliárd forint támogatást igényeltek a cégek projektjeikhez.

Díjazták a minőségellenőrző csomagolást

Archívum2011.06.01, 18:26

Kiosztották a "Jövő Fiatal Vállalkozója" pályázat díjait szerdán a Corvinus Egyetemen. A nyertes Seres Viktor lett, aki olyan  csomagolást állítana elő, amely megmutatja, hogy az élelmiszer fogyasztható-e, vagy már megromlott.

Az uniós adminisztrációs terhelés háromszorosa nyomja a hazai vállalkozásokat

Archívum2011.05.26, 17:53

Mintegy 173 milliárd forint áll rendelkezésre a vállalkozások fejlesztésére az Új Széchenyi-tervben - mondta Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten a K&H Bank és a Piac&Profit által szervezett konferencián. A vállalkozásokra háruló adminisztrációs terhelés GDP-re vetített aránya háromszorosa az uniós átlagnak, ezért a kormányzat csökkentené ezen kiadásaikat.

A kamarai tagdíjon és a tagságon csatázik az üzleti és az agrárlobbi

Archívum2011.05.17, 16:02

Összecsapott egymással a mezőgazdasági és a vállalkozói lobbi a készülő kamarai törvény miatt. Az előbbi különálló, az utóbbi egységes kamarát szeretne, s mindkét oldal szívesen látná a másik szektor képviselőit saját szervezetében. A vállalkozóknál "kiverte a biztosítékot", hogy az agrártárca egy olyan javaslattal állt elő, amelyben egyes nagy bevételű cégeknek több tízmilliós tagdíjakat kellene fizetniük.