
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai lehetőség, igaz már meglévő szerződéseket is át kell majd írni.
A MasterCard Mobile és a Számlázz.hu együttműködésének köszönhetően az online számlázó rendszert használó vállalkozások is külön fejlesztés nélkül nyomtathatnak QR kódot számláikra.

Ha 20 deka párizsi helyett 22-t szállít ki a Tesco, annyit is számláznak. Így jogi értelemben nem is számít webáruháznak a Tesco új online kereskedési felülete. A fogyasztóvédőknek ez nem tetszik.
A családok fogyasztása és a cégek külpiaci nyitása hozza el a várt növekedési fordulatot - mondta ezúttal Szijjártó Péter. Szerinte egyszerű a magyar adórendszer, és az adminisztráció is jelentősen csökken az év végéig.
Megváltozott az Erzsébet-utalvány neve és külleme, de a régi névvel, tavaly vagy idén kiadott utalványok is érvényesek.
Március végén lejár a kamarai díjak befizetésének határideje. Amelyik cég elmulasztja, számíthat rá, hogy a NAV fogja bevasalni rajta az ötezer forintot.
Vállalkozások százezrei szembesülnek az idén először a belföldi összesítő nyilatkozattal, amelyet február 20-ig kell teljesíteniük a havi bevallóknak. Az eddiginél jóval részletesebb és bonyolultabb adatszolgáltatási kötelezettség számos buktatót rejt magában, miközben az adóhatóság akár félmillió forintos mulasztási bírságot is kiszabhat a bevallás hibás kitöltése miatt - hívja fel a figyelmet az RSM DTM.
A pénztárgépek online bekötéséről továbbra sem tudni biztosat, de az összesítő áfajelentésektől többletbevételt vár az adóhivatal. Elmondták, milyen területekre koncentrálnak az idén. Az ügyvédek, adószakértők fellélegezhetnek.
Február második hetében újra fokozottan ellenőrzik a szórakozó- és vendéglátóhelyeken a nem dohányzók védelméről szóló törvény betartását - írta hétfői számában a Napi Gazdaság az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatra hivatkozva.
Elvileg akár több tízezer forintos büntetésre számíthat a magyarországi vállalkozások 38 százaléka, ennyien ugyanis biztosan lecsúsztak a cégadatok kötelező bejelentésének február 1-jei határidejéről. A cégbíróság korábban azt ígérte, nem büntet automatikusan.
A magyarországi cégek vezetőit leginkább a két kisvállalati adónem a kata és a kiva érdekli. Ami fontos nekik, arról tudnak is, már decemberben tájékozódtak a részletekről.
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.