ingatlanpiac

címke rss
A fővárosi lakáspiacon emelkedett a túlértékeltség kockázata

A fővárosi lakáspiacon emelkedett a túlértékeltség kockázata

Az első fél évben erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 16,2 százalékkal, Budapesten pedig 20,2 százalékkal, ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltség kockázata, az árak ugyanis meghaladják a makrogazdasági fundamentumok által indokoltat – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) novemberi lakáspiaci jelentésében.

Ebben az országban 50 millió lakás áll üresen

Gazdaság2018.11.13, 16:02

Kínában a lakások egyötöde üresen áll, ami 50 millió ingatlant jelent. Ez azt a kockázatot hordozza magában, hogy egy esetleges ingatlanpiaci visszaesés esetén a lakások tulajdonosai nagy mennyiségben akarnak majd szabadulni a lakásaiktól, azaz egyszerre rengeteg ingatlant öntenének a piacra. Az ingatlanpiaci lufi kipukkanása pedig megroppanthatja nemcsak a kínai gazdaságot, de akár az egész világgazdaságot is.

Megmutatjuk, miért nőttek drasztikusan a hazai lakásárak

Gazdaság2018.11.07, 11:11

A lakásárak emelkedésének több komoly gazdasági oka volt, köztük a kamatok csökkenése, a bérek látványos emelkedése, az általános bizalom növekedése és konjunktúra, a csok, vagy az elérhető magas hozamok miatt rövid és hosszú távú bérbeadásra szánt, befektetési célú lakásvásárlások terjedése. Ezek együtt robbantották be idehaza a lakásárakat az elmúlt 4 évben, de van egy különleges térkép, amely bemutatja, hogy ez a drágulás milyen komoly területi szórásban jelentkezett, és nagyban összefügg az országon belüli vándorlással.

Folytatódott az ingatlanpiaci fellendülés az első fél évben

Gazdaság2018.11.06, 11:29

Idén az első fél évben több lakást adtak el, mint tavaly, és a kereslet élénkülése az árak további emelkedését eredményezte - olvasható a Világgazdaság keddi kiadásában.

Élénk forgalom a dráguló lakáspiacon

Gazdaság2018.11.03, 13:00

A legfrissebb hivatalos adatok szerint továbbra is tart a drágulás és a forgalomélénkülés az ingatlanpiacon. A vevők ehhez alkalmazkodnak, ezért megnőtt a kereslet az olcsóbb, kevésbé frekventált városrészekben lévő lakások iránt. Budapesten például az Ingatlan.com legfrissebb adatai szerint októberben az egy lakáshirdetésre jutó érdeklődések száma a XXII., XXI., XX., XVII. és a XV. kerületekben volt a legmagasabb.

Kevesebb alkudozással és gyorsabban lehet most eladni a lakásokat

Gazdaság2018.10.19, 11:46

Átlagosan akár másfél-két hónappal rövidebb idő alatt lehet eladni az ingatlanokat most Magyarországon, mint 2013-ban, így egy panellakás átlagosan 2, míg egy társasházi téglalakás akár 3 hónap alatt is elkelhet – derül ki az Otthon Centrum friss elemzéséből. Ezzel párhuzamosan az eladóknak jóval kevesebbet kell engedniük az árból, mint 2013-ban: az alku mértéke folyamatos csökkenést mutatva – lakástípustól függően – 4 és 10 százalék közé mérséklődött az elmúlt öt évben.

Komoly lakásdrágulás várható az esetleges áfaemelés miatt

Gazdaság2018.10.05, 13:48

Az Európai Unióban a lakóingatlanok ára átlagosan 4,3 százalékkal nőtt éves összevetésben. Négy országban, köztük Magyarországon volt két számjegyű drágulás: Szlovéniában 13,4 százalékkal, Írországban 12,6 százalékkal, Portugáliában 11,2 százalékkal nőttek az árak, Magyarországon pedig 10,4 százalékos volt az áremelkedés éves összevetésben.

Megállíthatatlan a panellakások drágulása

Gazdaság2018.09.18, 13:53

Továbbra is a kis és közepes méretű panellakások iránt mutatkozik a legnagyobb kereslet a IV. és XV. kerület ingatlanpiacán. Az év eleje óta az ilyen méretű panellakásoknál 5 százalék körüli áremelkedés következett be a IV. és XV. kerületben, míg a téglaépítésű társasházi lakásoknál és a családi házaknál stagnálás jellemző.

Maradhat a robusztus növekedés az építőiparban

Gazdaság2018.09.14, 10:43

Júliusban 38 százalékkal nőtt az építőipar termelési volumene az előző év azonos időszakához képest. Az épületek főcsoportban 28,5, az egyéb építmények esetében pedig 48,3 százalék volt a növekedés – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Munkanaphatással kiigazítva havi alapon 4,5 százalékkal emelkedett az ágazat teljesítménye.

Új szolgáltatás terjed az ingatlanpiacon

Üzletrész2018.09.06, 15:16

Új szolgáltatás jelent meg az ingatlanpiacon: cégek szakosodtak arra, hogy a befektetési céllal megvásárolt, albérletként kiadott lakásokban levegyék a tulajdonos válláról a terheket, és jellemzően a bérleti díj 10 százalékáért mindenféle ügyintézést elvállaljanak. Erre az új szolgáltatásfajtára a minőségi kínálat, a megemelkedett bérleti díjak és a szemléletváltozás teremtett keresletet.

Előző
Következő