
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében merült fel még másfél éve, de ez már rég a múlté, a kormány már más szempontokat tart elsődlegesnek. A trafiktörvény legnagyobb kanyarjai röviden.
Három fideszes képviselő nemmel szavazott, egy tartózkodott kedden, amikor a parlament elfogadta a trafiktörvény módosítását. Szerdán ketten azt mondták, valójában támogatják a módosítást.
Módosította a parlament a trafiktörvényt. Ezentúl a trafikokban is lehet fagyni venni, és növelték a trafikosok profitját is. Három fideszes képviselő nemmel szavazott, egy tartózkodott.
A napokban jegyeznek be egy bajai lakásba 25 olyan céget, amelyek több mint 90 leendő trafikot irányítanak majd - írja a Hvg.hu. A koordináló cég és a bejegyzés alatt álló betéti társaságok tagjaikon keresztül szorosan kapcsolódnak a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt.-hez, a Continental dohánygyár terjesztő és forgalmazó cégéhez.
Újabb háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a héten. A képviselők kedden szavazhatnak a nemzeti dohányboltok államilag garantált profitjának megemeléséről, és arról, hjogy fagylaltot is lehessen árulni a trafikokban. Emellett minden frakció a kedvenc témájával jön, a fideszesek a rezsicsökkentést szajkózzák, az MSZP-sek a trafikmutyikat emlegetik, míg a Jobbik a magyar földet védi. Csütörtökön több órán keresztül kommunistázhatnak és fasisztázhatnak a képviselők. A hét parlamenti legjei.
Közel ötmilliárd forintot dobna szét három- és hatmilliós tételekben a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) fiatal vállalkozók között egy most meghirdetett pályázat során. Az NFÜ szerint az érdeklődés nagy, kérdés azonban, hogy a 2014-es gazdasági mutatók felturbózásán túl mire lesz jó a program. A dohánytrafikok elindításához mindenképp.
Kisteleki Dóra, a most Olaszországban légióskodó válogatott vízilabdázó két trafikot nyithat Óbudán. A Blikk szerint Kisteleki apja, Kisteleki István volt MLSZ-elnök a trafikpályázatokat lebonyolító Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt vezérigazgatójának, Gyulay Zsoltnak a barátja, de Kisteleki István szerint Gyulay nem is tudott a lánya pályázatáról.
Csak lézengtek az emberek a Március 15-e téren a trafikkárosultak által szervezett tüntetésen.
A nemzetbiztonsági bizottság előtt hallgatna meg minisztereket az MSZP a trafikügyben, ezzel csapdát állítana a Fidesznek. A kormánypárt egy éve visszavonta a szerencsejáték-törvényt, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentő körök is beférkőztek volna a hasznot húzó területre.
A fideszes képviselő szerint nem volt fair utólag átírni az árrést, és az sem tetszik neki, hogy fagyit is árulnak majd a Nemzeti Dohányboltokban.
Az OTP trafikos számlacsomagot és hitelkonstrukciót indít.
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.