nyugtató
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Túl sokszor ébresztette fel az élettársa a férfit, ezért megölte a nõt
A férfi és a nõ 2018-tõl élt együtt egy XVII. kerületi házban. Egy idõ után a férfi rendszeresen bántalmazta a nõt: napközben alpári módon szidta, este pedig meg is verte. Az egyik éjszaka aztán meggyilkolta.
- címkék:
- krimi
- gyilkosság
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Öngyilkos akart lenni egy férfi, ezért elhatározta, hogy a rendõrökkel löveti le magát
Elsõfokon öt év börtönre ítélték azt a férfit, aki részegen és benyugtatózva elhatározta, hogy öngyilkos lesze, majd amikor élettársa megpróbálta lebeszélni a tervérõl, elhatározta, hogy a rendõrökkel löveti le magát. Ennek érdekében úgy tett, mintha késsel fenyegetné meg az asszonyt. Az ítélet nem jogerõs, mert az ügyész, és az férfi, illetve ügyvédje is fellebbeztek.
Négytagú gyógyszerhamisító bandát fogtak el a siklósi rendõrök
A siklósi rendõrök három nõt és egy férfit gyanúsítanak azzal, hogy több háziorvost felhívtak, és álnéven írattak fel maguknak gyógyszereket, hogy továbbértékesítsék azokat.
Fiatal lányokat kényszerített prostitúcióra és rablásra a szarvasi asszony
Fiatal lányokat fogadott be otthonába, majd visszaélve kiszolgáltatott helyzetükkel prostitúcióra és rablásra vett rá õket egy 37 éves szarvasi nõ. A megszerzett pénzüket az utolsó forintig elvette, többször veréssel vette rá õket, hogy engedelmeskedjenek. A nõ ellen rablás és emberkereskedelem miatt emeltek vádat, ami miatt fegyházbüntetés várhat rá.
Segített a fiatal csömöri lánynak az öngyilkosságban egy idõsebb férfi
Öngyilkos akart lenni egy fiatal lány, amiben egy férfi, akit az interneten keresztül ismert meg, segített neki. Mindezt ahelyett, hogy lebeszélte volna róla. Amikor személyesen találkoztak, a férfi altatókat adott, melyet a lány a szeme láttára vett be, és elveszítette az eszméletét. Végül a szerencsének köszönhetõen életben maradt.
Kivonják a forgalomból egy közismert nyugtató egyes tételeit
Minõségi hiba miatt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OÉGYI) kivonja a forgalomból a klasszikus nyugtató, az Elenium egyes kiszerelésének négy gyártási tételét - olvasható az OÉGYI honlapján.
Kétszer is tetten értek egy részeg sofõrt egy nap alatt
Kétszer is lecsaptak a rendõrök egy nap alatt arra a férfira, aki aki alkoholt fogyasztott és közben nyugtatót is bevett, majd autóval közlekedett a fõúton, majd egy szegélynek ütközött, és közel egy órán keresztül próbálta javítani defektes autóját.
Ez a Mozart-dallam megnyugtatja az epilepsziás betegek agyát
Egy most közzétett tanulmány szerint egy Mozart-szonáta bizonyítottan megnyugtatja az epilepsziás agyi aktivitást, ami a „meglepetés érzetét keltõ" dallamoknak köszönhetõen bír terápiás erõvel.
- címkék:
- Mozart
- zene
- epilepszia
- nyugtató
- zongora
- szonáta
- D-dúr
- K448
- Címkefelhõ »
Bódít, nyugtat vagy allergizál? Tények és tévhitek a mákról
Hol van már az a feszültségekkel teli idõszak, amikor az EU-csatlakozás elõtt mindenhol téma volt, hogy vajon ehetünk-e továbbra is legálisan mákos bejglit vagy mákos tésztát, ha majd uniós állampolgárok leszünk? Szerencsére ez a kérdés azóta rendezõdött, és nem kellett kiiktatnunk az étrendünkbõl a mákos ételeket. Hungarikumok a konyhában sorozatunk következõ részében a mákhoz kapcsolt érdekességekrõl, tévhitekrõl is olvashatnak.
Az utolsó dolog, amit anyám hallott rólam, hogy éppen újraélesztenek
A 25 éves Nicole-nak két rohama, illetve szívleállása volt, miután egy éjjel drogot csempésztek az italába egy birminghami szórakozóhelyen. A kétgyerekes anya azóta is retteg, hogy ismeretlen támadója visszatér, és megismétlõdik a tragikus eset - írja a DailyStar.
Begyógyszerezett és kirabolt egy férfit két nõ Miskolcon
A miskolci rendõrök õrizetbe vették azt a két asszonyt, akik nyugtatót raktak egy férfi italába, majd pénzt, és egy játékkonzolt loptak el a lakásából.
Börtönbe kerülhet egy férfi, aki baltát vágott a mentõautóhoz
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 24 éves Nógrád megyei férfi ellen, aki drogok és gyógyszerek hatása alatt baltával támadt a kiérkezõ mentõsökre.
Részegen elütött egy kislányt egy férfi, majd az autója alatt vonszolta, végül cserbenhagyta
Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki 2019 decemberén részegen vezetett, és elütött egy biciklizõ kamaszlányt, akit ezután az autója alatt vonszolt, majd kiszállt a kocsiból, és gyalog ment tovább, a lányt pedig cserbenhagyta.
Leitatott és gyógyszerrel elkábított két nõ egy szexre vágyó férfit Komáromban
Két nõ leitatott és gyógyszerrel elkábított egy férfit, akit aztán kiraboltak. A bíróság most hozott ítéletet az ügyükben.
Tóth Andi: "Nem akartam 17 évesen drogfüggõ lenni"
Lilu Youtube-csatornáján vallott Tóth Andi arról, hogy az ismertté válása után milyen gondokkal kellett megküzdenie. Elmondta, nem volt könnyû kezelnie a hirtelen jött sikert, és mentális problémái is adódtak.
Nagy mennyiségû hamisított nyugtatót találtak a fekhely alatt egy szerb kamionban
A magyar pénzügyõrök egy szerb kamion átvizsgálásakor, a fülke fekhelye alatt közel 2 és fé ezer levél ismeretlen tablettát találtak - számoltak be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közösségi oldalán.
Benyugtatózva állt kamerák elé Erdélyi Mónika
Hatalmas titkát árulta el nemrég közösségi oldalán Erdélyi Mónika, akinél elõfordult, hogy benyugtatózva lépett színpadra.
Nejlonzacskóval fojtotta meg élettársát egy nõ
A Szegedi Fellebbviteli Fõügyészség fenntartotta a Bács-Kiskun Megyei Fõügyészség büntetés súlyosítására vonatkozó fellebbezését annak az 50 éves nõnek az ügyében, akit a Kecskeméti Törvényszék gyilkosság miatt elsõ fokon 15 év fegyházra ítélt.
Börtönben marad a kecskeméti nõ, aki nyugtatóval mérgezte meg a saját lányát
Több szem nyugtatót adott be a saját lányának egy nõ még az év elején. A gyerek majdnem meghalt, végül az orvosoknak sikerült megmenteniük az életét. A nõ azért adta be a gyereknek a gyógyszereket, hogy bent tartsák a kislányt a kórházban.
- címkék:
- krimi
- mérgezés
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Részegen lopott el egy autót a szikáncsi férfi
Korábban már örökre eltiltották a vezetéstõl azt a 41 éves férfit, aki részegen, bedrogozva és benyugtatózva lopott el egy autót Szikáncson.
Részegen és begyógyszerezve verte szét családja autóit egy férfi
A szekszárdi rendõrök elfogták azt a 29 éves helyi férfit, aki nyugtatókat vett be, majd alkoholt ivott, és egy husánggal rongálta meg családja két autóját.
Börtönbe kerülhet a gyógyszertári betörõ
Az ügyészség lopás miatt emelt vádat egy 38 éves férfival szemben, aki áprilisban részegen betört egy pápai patikába.
Tóth Andi betegségérõl vallott: " Mindenki nyugtatóval akart tömni"
Tóth Andit éveken át pánikrohamok kínozták. Az énekesnõ személyes blogjában beszélt betegségérõl -írta meg elsõként a Ripost.
- címkék:
- Tóth Andi
- betegség
- pánik
- nyugtató
- õszinteség
- Címkefelhõ »
Féltékenységbõl mérgezhette meg kislányát a kecskeméti nõ
Egy kecskeméti nõ a múlt héten vitte be 18 hónapos kislányát a kórházba, aztán nyugtatót adott be neki, hogy biztos benntartsák. A kislány majdnem belehalt a mérgezésbe. A Bors információi szerint a nõ féltékenységbõl mérgezhette meg a gyerekét.
Megmérgezte a saját gyerekét egy kecskeméti nõ
A kecskeméti nõ benyugtatózta a két éves kislányát, hogy bent tartsák a kórházban. A gyerek majdnem meghalt, annyi gyógyszert kapott.
Erdélyi Mónika nyugtatót vett be, mielõtt színpadra állt
Erdélyi Mónika nagyon izgult annak idején, mikor a Nagy Duett színpadára állt: nyugtatóra is szüksége volt.
- címkék:
- Erdélyi Mónika
- nyugtató
- Nagy Duett
- Címkefelhõ »
Rejtélyes gyilkosság Dublinban: mindhárom gyerekét holtan találta egy apa
Andrew McGinley a tragédia óta könnybe lábadt szemekkel üzente minden szülõnek, hogy szeressék és neveljék gyerekeiket addig, amíg lehet, és hogy adjanak hálát azért, mert életben vannak. A férfi nyilvánosan beszélt a családját ért tragédiáról nemrég.
Ennél megnyugtatóbbat ma már nem fogsz látni: táncoló vízcseppek - Videó
A Slow Mo Guys nevû formációt Dan és Gav alkotják. Videóikat két kategóriába lehet sorolni: õrülten bizarr vagy hétköznapian tudományos. A mostani az utóbbit erõsíti.
Aurelio a frászt hozta ismerõseire az ítélet után
Szerdán a bíróság börtönbüntetésre ítélte Aureliót emberrablás miatt. Az egyik valóságshow-ból ismert férfi már az ítéletet sem várta meg, elment a bíróságról, majd teljesen eltûnt, még az ügyvédje sem érte el telefonon – írja a Ripost.
- címkék:
- Aurelio
- bíróság
- nyugtató
- ítélet
- Címkefelhõ »
Több marék nyugtatót vett be két kislány, azt hitték, cukorkát esznek
Egy nõ február közepén két óvodáskorú lányával Aszalón a közeli rokonánál vendégeskedett, és a konyhában fõzött. A kicsik felügyelet nélkül játszottak az udvaron, amikor megtörtént a tragédia. A Szikszói Járási Ügyészség vádat emelt a nõ ellen kiskorú veszélyeztetése miatt.
Benyugtatózva hajtott árokba fõnöke kocsijával egy nagyatádi férfi
Gyógyszerektõl bódult állapotban törte össze a fõnökétõl lopott autót egy 28 éves férfi Csurgón.
- címkék:
- Csurgó
- krimi
- autólopás
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Összeroppant az eltûnt maglódi vállalkozó testvére
A luxusautók szerelésével és felújításával foglalkozó Pintér Gyula május 10-én tûnt el, azóta nem látta senki. A rejtélyes eltûnés miatt a férfi testvére élete romokba dõlt – írja a Blikk.
Vajna Timi csak nyugtatókkal tud elaludni
Andy Vajna fél éve hunyt el, azóta Timi egyáltalán nem adott interjút. A TV2-vel viszont kivételt tett, és elmondta, milyen szörnyen fáj neki a férje elvesztése.
- címkék:
- Andy Vajna
- Vajna Timi
- halál
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Édesapja halála után nyugtatókon élt Megyeri Csilla
Édesapja haláláról és az azt követõ fájdalmas idõszakról vallott Megyeri Csilla.
- címkék:
- Megyeri Csilla
- halál
- gyász
- nyugtató
- édesapa
- Címkefelhõ »
Lagzi Lajcsi benyugtatózva megy el a következõ tárgyalására
Lagzi Lajcsi egyre nehezebben viseli a tárgyalás okozta megpróbáltatásokat.
Medveczky Ilona benyugtatózott egy férfit, mert az nem akarta elengedni
Medveczky Ilonáért annak idején nagyon odavolt egy gazdag üzletember, elengedni sem akarta, de a táncosnõ kitalálta, hogyan menekülhetne el tõle: benyugtatózta a férfit.
- címkék:
- Medveczky Ilona
- nyugtató
- férfi
- Címkefelhõ »
Hátba szúrta feleségét a begyógyszerezett, részeg férfi
Az 54 éves H. Attilát korábban már elítélték zaklatás és súlyos testi sértés miatt, egy éve azonban újra feleségére támadt. A szakpszichológus szerint a férfi elmebeteg, nincs tisztában tette következményeivel, így kényszergyógykezelést írt elõ számára. - írja a veol.
Rengeteg nyugtatót találtak a pénzügyõrök Röszkén
Nyolcszázezer darab nyugtatót találtak két szerb teherautóban elrejtve a pénzügyõrök Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
- címkék:
- Röszke
- nyugtató
- NAV
- Címkefelhõ »
Terhes nõ, sztriptíztáncos anyós és egy tetováló rabolt ki egy idõs férfit
Két hónap állandó nyomozás után tetten érték a két nõbõl és egy férfiból álló rablóbandát a budaörsi rendõrök. A hét hónapos terhes nõ, a sztriptízbárokban dolgozó anyósa, illetve társuk, a szakácsként és tetoválómûvészként dolgozó férfi együtt raboltak ki egy 87 éves zsámbéki férfit november 15-én.
Jogerõsen is felfüggesztett börtönre ítélték a kollégáit mérgezõ pécsi ápolónõt
Jogerõsen is két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék egy ápolónõt, aki csaknem egy éven keresztül nyugtató- és altatószerekkel mérgezte a kollégáit egy pécsi klinikán – közölte a bíróság hétfõn az MTI-vel.
A levendula az egyik legjobb szorongásgátló
A levendula nyugtató hatásáról már szinte mindenki hallott. Nem véletlenül alkalmazzák a szépségipartól kezdve a mosószereken át az illóolajos terápiáig egyre több helyen. Egy új kutatás most azonban azt is vizionálja, hogy hamarosan talán a pszichiáterek és a háziorvosok is használhatják majd, és még receptre is felírhatják az alkalmazását.
Kiderült, miért vonta vissza elsõ vallomását Galambos Lajos
Galambos Lajos nem is emlékezett arra a kihallgatásra, amelyre 2015-ben, néhány nappal a letartóztatása után, már az elõzetesben került sor. Ennek oka, hogy erõs nyugtatók hatása alatt volt. Most kiderült, ezért vonta vissza a vallomását késõbb a zenész.
- címkék:
- Galambos Lajos
- börtön
- nyugtató
- vallomás
- Címkefelhõ »
Hamis receptekkel akartak nyugtatót szerezni
Két héten belül egy férfit és egy nõt is elfogtak a rendõrök Gyöngyösön, mert hamis vényekkel akartak nyugtatót szerezni maguknak.
Liptai Claudia a közelgõ esküvõjérõl beszélt: nyugtatókat kell majd bevennie a nagy napon
Hamarosan itt van Liptai Claudia esküvõje, és ahogy az lenni szokott, az idõpont közeledtével egyre izgatottabb az ara. Saját bevallása szerint a nagy napon sem lesz ez másképp, szerinte négy nyugtatót kell majd bevennie.
- címkék:
- Liptai Claudia
- esküvõ
- fogyás
- nyugtató
- ruha
- Címkefelhõ »
Nyugtatós gumicukorral altatták a gyerekeket az óvónõk
Letartóztatták azt a három chicagói óvónõt, akik benyugtatózták a kisgyerekeket a délutáni pihenõidõ elõtt.
Elvonókúrára kötelezték Gáspár Gyõzõt: túl sok nyugtatót szed
Gyõzike idegeinek a NAV-os botrány végképp betette a kaput: orvosa - túlzásba vitt nyugtatószedés miatt - elvonókúrára kötelezte.
- címkék:
- Gáspár Gyõzõ
- nyugtató
- elvonókúra
- Címkefelhõ »
Majdnem áthajtott a nagymamáján
Az ügyészség súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat egy 37 éves tatabányai asszony ellen.
A kedves ápolónõ, aki a kertben ásta el a hullákat
Lopott, csalt és prostituáltként is dolgozott Dorothea Puente, aki több embert is megölt a szállóján.
- címkék:
- mérgezés
- nyugtató
- sorozatgyilkos
- Címkefelhõ »
Ismét országszerte hiánycikk ez a szorongáscsillapító
Olvasói jelzést kapott az Origo, hogy a nyári hónapok után ismét eltûnt a gyógyszertárakból az egyik legnépszerûbb szorongáscsillapító gyógyszer, a Xanax. Megkérdeztünk több patikust is, akik megerõsítették, hogy augusztus vége óta szinte teljesen kifogytak a raktárkészleteik. A receptre leggyakrabban felírt 0,25 mg-os 30 és 100 darabos Xanax az általunk megkérdezett gyógyszertárak egyikében sem kapható, viszont van helyettesítõ készítmény.
Egyre több a balhés utas, ezért nyugtató menüvel próbálkozik egy brit légicég
Egyre több a balhés utas, ezért nyugtató menüvel próbálkozik egy brit légicég
Nyugtatót kevert anyja italában, aztán elvette a pénzét
A vádirati szerint a nõ az anyja házához ment, és pénzt kért tõle. Miután az idõs asszony nem adott, nyugtatókat kért élettársától, majd abból hetet az anyja italába kevert.
- címkék:
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Elgurult a gyógyszer: orvosra támadtak a Szigony utcában
Nyugtatót akart a beteg, de nem kapott - dühében megverte a józsefvárosi rendelõ orvosát. A második próbálkozásnál már rendõrök vártak rá.
Késsel, villával próbált drogot szerezni
Részegen, benyugtatózva is kábítószert akart a somogysárdi férfi, tüzes villával támadt egyik ismerõsére.
Tragédia! Meghalt a kisfiú, akit apja benyugtatózva kiejtett a karjából
Belehalt a sérüléseibe az a recski kisgyermek, akit apja csütörtökön ejtett el. A férfi ellen már folyik az eljárás, akinek nagyobbik fia is súlyosan megsérült korábban. Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoznak ellene.
- címkék:
- Recsk
- halál
- gyermek
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Belehalt sérüléseibe a kisfiú, akit apja benyugtatózva ejtett ki a karjából
Már folyik egy eljárás a férfi ellen, aki csüörtökön leejtette a kisfiát, aki belehalt a sérüléseibe. Korábban a nagyobbik fia sérült meg súlyosan, amiért gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoznak ellene.
- címkék:
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Jakupcsek Gabriella svédcseppekkel és nyugtatókkal küzdött a stressz ellen
A mûsorvezetõ ma már rutinosan áll a kamerák elé, legyen szó akármilyen megjelenésrõl, ám volt idõ, amikor bizony halálra izgulta magát.
"Ez egy fantasztikus csemege odabent" - Így gyógyszerezték a börtönben Lajcsit
Úgy tudni, Lagzi Lajcsi elzárása alatt igen erõs nyugtatókat kapott a börtönben. Elfújom az igazságot címû könyvében arról ír, hogy kényszerûségbõl szedte be ezeket a tablettákat.
Természetes szerekkel és módszerekkel is felpöröghetünk
Biztosan mindenkinek ismerõs az érzés: nappal alig fog az agyunk és leragad a szemünk, este meg képtelenek vagyunk leereszteni, elaludni. Nézzük, milyen természetes szerek és módszerek vannak, melyekkel segíthetünk ezeken a problémákon!
- címkék:
- kávé
- tea
- nyugtató
- természetes
- 4G2015
- Címkefelhõ »
Az Anonymous nyugtatót írt fel az Iszlám Államnak
Az Anonymous hackerei feltörték az Iszlám Állam rejtett honlapját. A hívõk propaganda helyett egy internetes gyógyszertár hirdetését találták, és egy üzenetet, hogy nyugodjanak le.
- címkék:
- hacker
- nyugtató
- Anonymous
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Baby Gabi: „Nyugtatón, altatón és antidepresszánson éltem”
Senki nem tudta, hogy a színpadon mindig vidám Baby Sisters-tagnak mennyi problémája volt a háttérben. Pedig betegsége és édesanyja halála is durván megviselte.
Igazoltatás közben aludt el a veszélyesen vezetõ nõ
Igazoltatás közben elaludt egy nõ, akit azért állítottak meg a tatabányai rendõrök, mert kiszúrták, hogy autójával szabálytalanul közlekedik.
Három tabletta, amit eldobhatsz, ha szexelsz
Mielõtt kidobnád a gyógyszeres dobozod, azért fontos elmondanunk, hogy ez a cikk a megelõzésrõl szól, vagyis az orvosod által felírt és az egészséged szempontjából nélkülözhetetlen gyógyszert ki ne kukázd miattunk. Ám tény, hogy nagyon sok betegség megelõzhetõ, vagy panaszok enyhíthetõk csupán a szex segítségével.
Tuti tipp, ha retteg a repülõn!
Tuti tipp, ha retteg a repülõn!
- címkék:
- ital
- félelem
- nyugtató
- repülõ
- Címkefelhõ »
„Ami neked petárda, neki ágyúlövés" - Így óvd meg kedvenceidet szilveszterkor!
Fokozott odafigyelésre kéri az állattartókat több állatvédõ egyesület a szilveszteri petárdázás miatt, amely sok háziállatnál okozhat pánikot.
Az ölelés igazi varázsszer – ezért fontos a mindennapos testi érintkezés
Az ölelés csökkenti a stresszt, megnyugtat, jó érzéssel tölt el, elmélyíti a kapcsolatokat és még sorolhatnánk. Mégis, sokszor elfeledkezünk róla, nem jut rá idõ. Pedig mindig „kéznél van." Figyeld meg, ha megöleled reggel a gyermekedet vagy anyukádat, máris szebb napjuk lesz. És neked is, hiszen viszonozzák!
Ints búcsút a stressznek: tanuld meg a nyugtató légzést
Az indiai jógik már évezredekkel ezelõtt rájöttek, hogy a tudatosan végzett légzõgyakorlatok, azaz pránajáma remek hatással van a szervezetre és az idegrendszerre. Íme, a legegyszerûbb relaxációs jógalégzés, amitõl garantáltan helyrebillen az egyensúlyod!
Megmenthették volna Brittany Murphy-t?
Diana hercegnõ patológusa, dr. Richard Stepherd szerint ha egy nappal korábban orvoshoz szállítják a színésznõt, nagy valószínûséggel még ma is élhetne.
Nyugtatóval keverte a marihuánát, így száguldozott a világsztár
Nyugtattóval keverte a marihuánát, így száguldozott Miamiban a 19 éves Justin Bieber. A toxikológiai tesztbõl kiderült, hogy a Xanax nevû nyugtatóból vett be.
Van olyan állat, amelyik mindig mosolyog!
Egy doromboló cica az ölünkben vagy egy hûséges kutyaszempár sok feszültséget feledtetni tud, s majdnem olyan jól kikapcsolhat, mint bármelyik stresszoldó technika a reflexológiától kezdve a zenehallgatáson keresztül a meditációs jógáig.
- címkék:
- állatok
- stressz
- nyugtató
- stresszoldás
- Címkefelhõ »
Hogyan legyek jó nõ? Mennyei arcpakolás
Elindult az iskola, vége a nyári szabadságoknak, így visszatért az életünkbe a stressz. A sok aggódás sajnos meglátszik a bõrön is, éppen ezért megmutatom a kedvenc "stresszoldó arcpakolásomat". Próbáljátok ki!
Aludj egy jót a macskagyökér segítségével
Véget ért a nyár, az õszi munkahelyi feszültségek, a borongós esõs hangulat vagy az esti álmatlanság ellen pedig az egyik legjobb természetes szer a macskagyökér.
Begyógyszerezte magát Éden Szandra
Éden Szandra kórházba került, miután nagy mennyiségû nyugtatót szedett be.
A diétázók kedvence: a citromfû
Legtöbben nyugtató hatását ismerik, pedig a citromfû a fogyókúrában is sokat segíthet: gyógynövénysorozatunk legújabb részében bemutatjuk, hogyan!
Alkoholista volt Michael Jackson
Alkohollal próbálta leküzdeni álmatlanságát Michael Jackson. A pop királya volt, hogy napi 6 üveg bort nyakalt be.
Házi praktikák a pihentetõ alváshoz
Aludni jó - már akinek könnyen megy. Egyre többen küzdenek azonban alvászavarral, ami az egész napjukra rányomja a bélyegét. A Life.hu elárulja, mit kell tenned azért, hogy végigaludd az éjszakát.
Meghalt a nyugtatóinjekciótól egy osztrák ámokfutó
Kommandósok is üldözték azt az osztrák férfit, aki Graztól Mariborig menekült autóval. Az egyik szlovéniai kórházban beadott nyugtatóinjekciótól meghalt a 44 éves autós.
- címkék:
- Ausztria
- Szlovénia
- ámokfutó
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Túl bódult volt Jackson ahhoz, hogy magát ölje meg a szakértõ szerint
Michael Jackson erõsen be volt nyugtatózva, mielõtt meghalt, ezért nem tudott volna kárt tenni magában - mondta tanúvallomásában Steven Shafer professzor, a proforol nevû altató kezelési útmutatójának írója a bíróságon. A szakértõ szerint négyszer annyi nyugtatót találtak a popsztár vérében, mint amennyit orvosa korábban bevallott.
Hat hang, amelyet a legjobban szeretünk
Mindennapi életünk során számos különbözõ zajhatásnak vagyunk kitéve. Egyes zajok zavarnak, mások megnyugtatnak és vannak olyanok is, amelyeket észre sem veszünk. Bár egyéni eltérések vannak abban, hogy ki milyen hangokat részesít elõnyben, bizonyos hangok sokkal nagyobb valószínûséggel javítanak hangulatunkon, ébresztenek fel, sõt még a koncentrációnkat is javítják.
- címkék:
- egészségügy
- pszichológia
- hang
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Szedje csak, hátha hat!
Az amerikai orvosok fele placebót ír fel pácienseinek, általában vitamint, fejfájáscsillaptót, de az sem ritka, hogy antibiotikumot vagy nyugtatót. A placebo nem feltétlenül átvágás, sokszor valóban hatékony lehet.
- címkék:
- vitamin
- antibiotikum
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Nem bírunk ellenállni a gyógyszerhabzsolásnak
Az elsõ panasznál egybõl a gyógyszerhez nyúlnak - az egészségbiztosítási pénztár szerint ez az oka, hogy Európában a franciák és a görökök mellett a magyarok szedik feleslegesen a legtöbb gyógyszert. Hiába próbálkozott a kormány szigorral és ésszerûsítéssel, az elmúlt hónapokban megint egyre több gyógyszert eszünk. A fájdalomcsillapítók és a nyugtatók a kedvenceink.
- címkék:
- Franciaország
- Európa
- gyógyszer
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Kocsmai késelésben meghalt egy kamasz Fényeslitkén
Egy 14 éves fiú meghalt, 16 éves társa pedig súlyosan megsérült, amikor késsel támadt rájuk egy 40 éves férfi Fényeslitkén egy kocsma elõtt vasárnap este. A férfi azt állítja, nyugtatókat szedett és ivott, így semmire sem emlékszik.
Másodfokon is 12 év járt a mérgezett palacsintákért
Másodfokon is 12 évet kapott az a férfi, aki élettársa két gyerekeit akarta megölni úgy, hogy erõs nyugtatót tett palacsintájukba még 2005-ben. A döntés nem jogerõs, harmadfokon a Legfelsõbb Bíróság dönt az ügyben.
Elítélték a palacsintás mérgezés vádlottját
A palacsintás gyilkosként emlegetett férfit elsõ fokon, nem jogerõsen 12 év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. A többször is büntetett férfit - aki fellebbez a döntés ellen - azzal vádolják, hogy élettársa két gyermekének ebédjébe erõs nyugtatót kevert, amitõl életveszélyes állapotba kerültek.
- címkék:
- ügyészség
- bíróság
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Kegyelmet kér a palacsintás mérgezés vádlottja
A köztársasági elnöktõl kér kegyelmet az a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy palacsintába kevert nyugtatóval próbálta megmérgezni két nevelt gyerekét. Emiatt késõbb születik döntés az ügyében a bíróságon.
- címkék:
- ügyészség
- bíróság
- nyugtató
- Címkefelhõ »
Hallgat a palacsintás mérgezés vádlottja
Visszavonta korábbi beismerõ vallomását a Fõvárosi Bíróságon az a férfi, akit azzal vádolnak, hogy nevelt gyerekeit palacsintába kevert nyugtatóval akarta megmérgezni. A húsz éve pszichiátriai kezelések alatt álló volt ápolót a tanúvallomások szerint az zavarhatta, hogy túl sokan élnek egy lakásban, és idegesítette, hogy sokat hangoskodik a vele lakó tízéves ikerpár. A gyerekek túlélték a mérgezést.
A kivégzettek haláltusája aggaszt egy bírót az USA-ban
Új szabályokat vezetne be a kaliforniai kivégzésekben egy szövetségi bíró. Jeremy Fogel szerint a jelenleg alkalmazott nyugtatók nem feltétlenül akadályozzák meg, hogy az elítélt ne éljen át pokoli kínokat a mérgektõl. A bíró egy jövõ hétre kitûzött kivégzés elhalasztásával fenyegetõzik.
- címkék:
- USA
- Kalifornia
- halálbüntetés
- nyugtató
- bíró
- Címkefelhõ »
Nem bírják szerek nélkül a vizsgákat a diákok
Becslések szerint itthon körülbelül 6000 diák szed valamilyen stimuláló, nyugtató vagy hangulatjavító szert, különösen vizsgaidõszakban. Aztán késõbb, néhány hét szerhasználat után sokszor nem tudnak visszaállni a korábbi életritmusukba. Ilyenkor nyugtatókat, altatókat kezdenek szedni. Bár ezeket csak receptre lehet kapni, a tapasztalatok szerint ez nem jelent akadályt senkinek.
- címkék:
- nyugtató
- vizsgaidõszak
- Címkefelhõ »
Orvosi igazolással utazhatunk a gyógyszereinkkel
Akár orvosi igazolást is kérhetnek a határátlépéskor bizonyos gyógyszerekrõl, amit az utazó saját használatra vinne ki Magyarországról. Ennek hiányában sok kellemetlenség érheti a turistát, különösen, ha nyugtatók vagy antidepresszánsok vannak nála, volt rá példa, hogy valaki fogdába került egy heti adag miatt.
- címkék:
- gyógyszer
- nyugtató
- orvosi igazolás
- Címkefelhõ »
Életfogytiglant kapott a gyilkos ápoló
Életfogytig tartó börtönt kapott az a svájci ápoló, aki huszonkét idõs betegével végzett. A férfi nyugtatóval gyilkolta meg áldozatait, vagy pedig megfojtotta õket.
- címkék:
- Svájc
- kékfény
- nyugtató
- beteg
- Címkefelhõ »
Radics Péter túl van az életveszélyen
Radics Péter állapota stabil, túl van az életveszélyen, jelenleg nyugtatókat kap, szervezete kedvezõen reagál a kezelésre - közölte hétfõn a Washington Hospital intenzív osztályának ügyeletes orvosa.
Csuklyában, benyugtatózva szállítják a tálib foglyokat
Páratlan biztonsági intézkedések közepette szállítják a kubai amerikai támaszpontra az Afganisztánban elfogott legfontosabb személyeket. A foglyoknak a USA Today értesülései szerint az utazás során nyugtatót akarnak adni, fejükre csuklyát húznak majd, és a 20 órás út alatt nem állhatnak fel az ülésrõl, amihez odaláncolják õket.