gyógyszertár

címke rss
Kért egy doboz C-vitamint, aztán pisztolyt szegezett a patikusra

Kért egy doboz C-vitamint, aztán pisztolyt szegezett a patikusra

Nyolc évvel ezelőtt akarta kirabolni az egyik budapesti gyógyszertárat a most 43 éves férfi. Nem járt sikerrel, elmenekült a helyszínről. Akkor nem találták meg, de 2018-ban egy DNS-vizsgálatnak köszönhetően sikerült elfogniuk. Az ügyészség az új büntetőeljárási törvényt kihasználva egyezséget kötött a férfival, és ez alapján nyújtott be vádiratot a bíróságra.

Újabb négy gyógyszertárat zárattak be

Gazdaság2018.10.04, 13:11

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) folyamatosan vizsgálja a hazai gyógyszertárak szabályos működését. E vizsgálat eredményeként a hatóság most négy olyan gyógyszertár működési engedélyét vonta vissza, amelyek súlyosan megsértették a gyógyszerek forgalmazására vonatkozó jogszabályokat.

Robot segíti a gyógyszerészek munkáját egy patikában

Üzletrész2018.09.21, 14:16

A debreceni tócóskerti gyógyszertárban robotkarok segítik a gyógyszerészek munkáját. A jelentős technológiai újításról a Tócós Patika cégvezetője, Bagosi Erik adott interjút a Webbeteg.hu-nak.

Hálózatokba tömörülnek a patikák

Gazdaság2018.09.13, 05:03

Hálózatokba tömörülnek a gyógyszertárak, részben a költséghatékonyabb működés és a közös marketingstratégia miatt - mondta a Világgazdaságnak Zlinszky János, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének alelnöke, aki szerint a gyógyszerészek adminisztrációs terhei csökkennek, így több idejük jut a páciensekre.

Belgiumban ingyenes jódtabletták vehetők át a gyógyszertárakban

Itthon2018.03.06, 17:23

A nukleáris biztonsági terv részeként a gyógyszertárakban keddtől ingyenesen vehetők át jódtabletták Belgiumban - közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.

Így alakul az ünnepek alatt a gyógyszertárak nyitva tartása

Life.hu2017.12.24, 08:38

Az ünnepek alatt az egészségügyi szolgáltatók, így a gyógyszertárak is az ügyeleti rendnek megfelelően látnak el szolgálatot - hívta fel a figyelmet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).

Két napon belül minden gyógyszertárban elfogadják az e-receptet

Itthon2017.12.13, 10:53

A december 15-i határidőre várhatóan minden gyógyszertár csatlakozik az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez (eeszt) - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának e-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa szerdán Budapesten újságíróknak.

Gyerekek kerültek kórházba a gyógyszerész hibája miatt

Itthon2017.11.29, 16:53

Több gyerek is kórházba került, miután egy miskolci gyógyszerész feltehetően összekeverte a hatóanyagokat egy magisztrális gyógyszer készítése közben – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).

Ismét országszerte hiánycikk ez a szorongáscsillapító

Itthon2017.10.27, 15:50

Olvasói jelzést kapott az Origo, hogy a nyári hónapok után ismét eltűnt a gyógyszertárakból az egyik legnépszerűbb szorongáscsillapító gyógyszer, a Xanax. Megkérdeztünk több patikust is, akik megerősítették, hogy augusztus vége óta szinte teljesen kifogytak a raktárkészleteik. A receptre leggyakrabban felírt  0,25 mg-os 30 és 100 darabos Xanax az általunk megkérdezett gyógyszertárak egyikében sem kapható, viszont van helyettesítő készítmény.

Több milliárd forintot költenek vitaminokra a magyarok évente

Itthon2017.10.14, 08:51

Évi 40 milliárd forintot költenek vitaminokra a magyar vásárlók a legálisan működő kereskedők és a gyógyszertárak adatai szerint.

Előző
Következő