újrahasznosítás

címke rss

Tüzet is okozhat a szemétbe dobott, használhatatlan okostelefon-akkumulátor

Gazdaság2020.10.26, 21:38

A nemzetközi tanulságok szerint, úgynevezett "zombi akkumulátorok" jelentenek egyre nagyobb problémát: a használt, hulladékba dobott telepek komoly tűzkárokat tudnak okozni a szemétlerakóknál. Sokan ugyanis felelőtlenül szabadulnak meg ezektől a használt eszközöktől.

Itt van a nagy üdítőgyártó első papírpalackja, némi műanyaggal - videó

Gazdaság2020.10.22, 13:05

A világ egyik legnagyobb műanyagszemét-termelője, a Coca-Cola, igyekszik a fenntarthatóság élére állni: a dán Paboco startuppal együttműködve elkészült az első, 100 százalékban bioalapú és újrahasznosítható papírból álló palack.

Csökkent tavaly az egy főre jutó hulladéktermelés Magyarországon

Gazdaság2020.10.19, 14:30

Tavaly jelentősen emelkedett Magyarországon a hulladék újrahasznosításának mértéke és csökkent az egy főre jutó hulladéktermelés - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten.

Óceánjárókat bontanak Törökországban, ahol megugrott a roncsipar teljesítménye

Gazdaság2020.10.05, 13:09

Jelentősen megnövelheti a török hajóbontó-ipar teljesítményét az, hogy megkezdődött öt nagy óceánjáró szétszedése és a fémek újrahasznosítása az Izmirtől északra fekvő Aliaga tengerpartján, számol be arról a Reuters.

Ipari mennyiségben lopták az Apple kütyüit

Techbázis2020.10.05, 10:48

Bő hétmilliárd forintnyi kártérítést követel miatta a volt partnerétől.

Új lehetőség a műanyagpestis felszámolásában

Tudomány2020.09.30, 16:29

Olyan "szuperenzimet" hoztak létre brit kutatók, amely egy korábban kifejlesztett enzimnél hatszor gyorsabban képes lebontani a műanyagot.

A kormány célja a hulladék minél nagyobb arányú újrahasznosítása

Gazdaság2020.09.16, 14:34

"El kell érnünk, hogy a hulladék minél nagyobb arányban bekerüljön a körforgásba és újrahasznosuljon" - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára az M6-os autópálya mellett, a Fejér megyei Ráckeresztúrnál.  

A Nestlé gyorsan halad a fenntartható csomagolás felé

Gazdaság2020.09.08, 11:45

Az elmúlt időszakban a Nestlé felpörgette a csomagolásainak átalakítását, és mára a termékeik 87 százaléka így készül. 2025-re azonban a vállalat 100 százalékosan fenntartható csomagolásokat használna.

Újrahasznosítják a bejrúti robbanás üveghulladékát

Gazdaság2020.09.07, 14:07

Beolvasztják az agusztusi, tragikus bejrúti robbanás során keletkezett üveghulladék egy részét, számol be arról az Africanews. Az üvegből hagyományos, vékony nyakú kancsók készülhetnek.

Terjed a napenergia hasznosítása, de mi legyen a leszerelt panelekkel?

Gazdaság2020.08.12, 08:08

Ahogy globálisan egyre lendületesebben nő az üzembe helyezett napelem panelek száma, a világnak hamarosan szembe kell néznie egy korábban szinte ismeretlen problémával. A leszerelt panelek ugyanis jelentős mennyiségű hulladékot képeznek, aminek az elhelyezése egyelőre megoldatlan kérdés.

Napi vásárlásnál használható, újratölthető palackokat tesztel a brit Tesco

Gazdaság2020.07.15, 16:21

A Tesco online vásárlói újratölthető palackokban rendelhetik meg a ketchupot és az üdítőket is a brit szupermarket lánc kísérleti szolgáltatásának részeként, aminek célja a műanyag csomagolásokból származó hulladék mennyiségének csökkentése – írja a Reuters.

Több tonnányi mikroműanyag sodródik egészen az Antarktiszig

Tudomány2020.07.15, 17:39

Több tonnányi mikroműanyagot sodor a szél az óceánokba egészen az Antarktiszig. A számítások szerint évente akár 140 ezer tonna mikroműanyag kerülhet a szárazföldi közlekedésből a vizekbe.

Újrahasznosított műanyagból készült ladikot bocsátottak vízre Mártélyon

Itthon2020.07.15, 13:36

A Tiszából gyűjtött, folyami műanyag hulladékból készült ladikot bocsátottak vízre szerdán Mártélyon, a prototípust Szabó László helybéli asztalosmester készítette - közölte Dóra Szilvia, a PET Kupa kommunikációs vezetője szerdán.

Miért olyan drága a ruhafélék újrahasznosítása?

Gazdaság2020.07.13, 20:50

A fast fashion ruhákat, vagyis az általában egy szezonra vásárolt dolgokat, évente dobják ki a vevők, és ez rendkívül negatívan hat a környezetre. Ráadásul az így eldobott ruháknak csak kis százalékát hasznosítják újra, mivel rendkívül időigényes munka – összegzi a BBC.

A kávézacc felhasználási módjai

Life.hu2020.06.27, 14:04

Szinte nincs olyan ember, aki ne szeretne kávézni. A kávé élénkít, energiával tölt fel, ugyanakkor maga a kávézás rituáléja nyugtat, ellazít. De mi van a gőzölgő ital mögött? Hát, a zacc, amelyet szintén sok mindenre használhatunk.

Minikerteket alakítanak ki az utcai szemetesek köré Amszterdamban

Tudomány2020.06.12, 18:01

Minikerteket alakítanak ki az utcai szemétgyűjtők köré Amszterdamban, ezzel próbálják meg eltántorítani az embereket attól, hogy a kukák mellé dobálják a szemetet.

A véltnél több mikroműanyagot találtak az amerikai nemzeti parkokban

Tudomány2020.06.11, 21:17

A korábban véltnél több műanyagrészecskét találtak az Egyesült Államok nyugati részének nemzeti parkjaiban és természetvédelmi területein.

Csak újrahasznosított aranyat használ majd a világelső ékszergyártó

Gazdaság2020.06.03, 15:57

A világ legnagyobb ékszergyártójának számító dán Pandora bejelentette, hogy a 2025-től készülő ékszereikben már csak újrahasznosított aranyat fog használni. Ez az első ilyen komolyabb kezdeményezés az ékszeriparban, amely nagy mennyiségben használ föl nemesfémeket.

Egymillió növény- és állatfaj áll a kihalás szélén

Tudomány2020.06.02, 14:24

Az idei Környezetvédelmi Világnap házigazdája, Kolumbia, arra figyelmeztet minket, hogy az egészséges, élőlényekben gazdag természet alapvető fontosságú az emberiség számára, éppen ezért mindent meg kell tennünk, hogy megóvjuk. A környezetvédelem egyik legjelesebb napján azonban azon is fontos elgondolkodni, hogy mennyit segíthet a környezet tehermentesítésében egy olyan egyszerűen kivitelezhető lépés, mint a szelektív hulladékgyűjtés – főleg most, amikor jóval több időt töltünk otthon, így sokkal nagyobb mennyiségű szemetet is halmozunk fel.

Újrahasznosítás helyett még a lerakókban kötnek ki a használt napelemek

Tudomány2020.05.13, 20:31

Újrahasznosítás helyett lerakókban halmozódhatnak a sérült, selejtes napelemek Magyarországon, de talán még korai kongatni a vészharangot: a mai fotovoltaikus panelek élettartama húsz-harminc év az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól (ITM) kapott válasz szerint. Mivel a telepítésük mintegy tíz éve terjed a hazai háztartásokban, ipari méretekben pedig mintegy öt éve, nagyobb mennyiségben még tíz-tizenöt évig nem mennek tönkre.

Mi történik a fertőző kórházi hulladékkal?

Tudomány2020.05.13, 20:28

Az elmúlt hetekben érezhetően megnőtt az érdeklődés a Zöld Zóna Környezetvédelmi Kft. iránt, amely a hulladékgazdálkodás egyik speciális részével, az egészségügyben keletkező veszélyes hulladékkal foglalkozik.

A szubantarktikus szigetek is műanyaggal szennyezettek

Tudomány2020.04.29, 18:11

Élelmiszercsomagolásokat, halászfelszereléseket és különböző műanyaghulladékokat mos partra a víz a szubantarktikus, vagyis az Antarktisztól északra elhelyezkedő szigeteken, ahol több évtizede végeznek vizsgálatokat a kutatók, akik most két tanulmányt is publikáltak az Environment International című folyóiratban.

Pompeji városának egy része újrahasznosított szemétből épülhetett

Tudomány2020.04.27, 18:41

Azt már régóta tudjuk, hogy az ókori rómaiak kiváló mérnökök voltak: padlófűtést és vízvezetékeket építtetek, miközben már betont is használtak. Most azonban az is kiderült, hogy a szemét újrahasznosításában is mesterien jártak el.

Közösségi komposztálás Budapesten

Tudomány2020.04.20, 20:56

Hazánkban az egy főre eső átlagos napi hulladéktermelés 1-1,5 kilogramm, amelynek 20-25 százaléka komposztálható szerves anyag. A komposztálással amellett, hogy a szemetesünk súlya és ürítésének gyakorisága csökken, az értékes zöld javakat visszaforgatjuk a természet körforgásába. Kertes házban élőknek könnyebb a dolga, azonban napjainkban a társasházban élők és a panellakók számára a gilisztakomposztáló használata mellett közösségi komposztálásra is van lehetőség.

Európai díjra jelölik a fővárosi állatkert hulladékcsökkentési programját

Tudomány2020.04.02, 21:12

Európai díjra jelölik a Fővárosi Állatkert hulladékcsökkentési programját, a budapesti intézmény különböző környezetvédelmi intézkedéseket vezetett be a zöldebb működés érdekében - hangzott el csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

A Nepáli Hegymászószövetség szeretné "kitakarítani" a Csomolungmát

Tudomány2020.03.22, 19:06

A Nepáli Hegymászószövetség arra szólította fel a nepáli kormányt, hogy miután az idei hegymászószezont úgyis le kellett fújni, ragadja meg az alkalmat a Csomolungmán felhalmozódott szemét eltakarítására.

A mikroműanyagok jelenléte növekszik már hazánk édesvizeiben is

Tudomány2020.03.21, 17:20

A környezetre gyakorolt számos negatív hatás ellenére a globális műanyagtermelés jelenleg is nő. A világszerte előállított műanyagok mintegy 40%-a még a gyártás évében hulladékká válik. A hagyományos műanyaghulladékok jelentős része bekerül a vizekbe, ahol valós biológiai lebomlásuk nem történik meg. A környezeti kockázatra válaszul a Szent István Egyetem folyamatosan részt vesz egy szabványosítható mintavételi és mintaelőkészítési módszertan kidolgozásában, az így kapott eredmények úttörőnek számítanak nemcsak a Kárpát-medence térségében, de világviszonylatban is.

Új hatóság, szigorúbb szankciók és új visszaváltó rendszer a tiszta Magyarországért

Itthon2020.03.10, 14:20

Boros Anitával, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkárával beszélgettünk arról, mi történt eddig a fenntarthatóság terén, és mi változik ezután a nemrég bejelentett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv jegyében. Szó esik a körforgásos gazdaság előnyeiről, a fenntarthatósághoz kapcsolódó pályázatokról és az illegális hulladéklerakás felszámolásáról is.

Fellázadtak az amerikai környezetvédők: több műanyag palackos termék gyártásával foglalkozó céget is bepereltek

Life.hu2020.03.06, 12:20

Egy amerikai környezetvédő szervezet pert indított a Coca Cola, a Pepsi, a Nestlé és több más műanyag palackos termékek gyártásával foglalkozó cég ellen. - írja a Futurism cikke alapján a szeretlekmagyarorszag.

Több mint művészet: fémhulladékokból készít szobrokat- Fotók

Life.hu2020.02.17, 15:31

Matt Wilson amerikai szobrász fémhulladékokból készít dísztárgyakat. Nem is akárhogy!

Mikor jelenhet meg Magyarországon az ehető kanál?

Gazdaság2020.01.27, 15:01

Jól fogy a piacon az amerikai fejlesztésű, ehető kanál. A cél természetesen az újrahasznosítható vagy újrafeldolgozható műanyaghulladék mennyiségének csökkentése. Vajon mikor jelenhet meg ez a újdonság Magyarországon?

Nagy vállalást tettek a hazai italgyártó cégek

Gazdaság2020.01.22, 14:25

Az ásványvíz- és üdítőital gyártók 2030-ig 50 százalékra növelik az újrahasznosított műanyag alapanyagok arányát a palackokban, és valamennyi cég saját kampányt indít az italcsomagolások szelektív gyűjtésének népszerűsítésére.

Veszélyes mértékűvé vált a természeti erőforrások éves felhasználása

Tudomány2020.01.22, 13:05

Csökkent a világ által újrahasznosított nyersanyagok aránya - állapították meg kutatók, akik globális katasztrófára figyelmeztettek, mivel a természeti erőforrások éves felhasználása először érte el a 100 milliárd tonnát.

Vegán, újrahasznosítható tubusba csomagolt fogkrémet mutatott be a Colgate

Gazdaság2020.01.15, 15:17

Piacra került az Egyesült Királyságban a világ első, teljes egészében újrahasznosítható anyagú tubusba zárt fogkréme, ami ráadásul vegán. A Colgate azt ígéri, az új technológiát megosztja majd más gyártókkal is, hogy közösen tudjanak hozzájárulni a műanyag jelentette környezetterhelés csökkentéséhez - számol be arról a Guardian.

Több százezres bírságot kaphat a kidobott karácsonyfa miatt

Gazdaság2020.01.06, 22:46

A hagyomány szerint január 6-án, vízkereszt napján bontjuk le a karácsonyfát. Az azonban korántsem mindegy, hogyan szabadulunk meg a leselejtezett fenyőtől. Akár több tízezres-százezres bírság is járhat egy rosszul kidobott fa miatt.

Betiltották a műanyag zacskókat a Fidzsi-szigeteken

Tudomány2020.01.01, 15:28

Betiltották az egyszer használható műanyag zacskók gyártását és forgalmazását a Fidzsi-szigeteken. A január 1-jétől hatályba lépő rendelkezéssel a hatóságok az óceán műanyag-szennyezettsége ellen akarnak fellépni, és a tisztább környezettől a helyi idegenforgalom fellendülését remélik.

Januártól nem lesz több egyszer használatos műanyag termék az IKEA-ban

Life.hu2019.12.30, 13:54

Az IKEA kivonja választékából az egyszer használatos műanyag termékeket.

Egy kiváló anyag, amiből mi magunk csinálunk gonosztevőt

Tudomány2019.12.12, 21:14

A műanyagok helyzete leginkább a Jó, a Rossz és a Csúf című legendás westernfilm szereplőiéhez hasonlítható: a jó nem jobb, a rossz nem rosszabb, mint a másik kettő, és a csúf sem csúnyább a többieknél, a történet során pedig gyakran rajtuk kívülálló okok miatt kerülnek nehéz helyzetbe. Így van ez a polimerekkel is, amik nem rosszabbak a többi szerkezeti anyagnál, külső tényezők miatt mégis őket hibáztatjuk az egyre nagyobb problémát jelentő környezetszennyezésért. Arra a kérdésre, hogy miért lesz a jó műanyagból a rossz emberi hozzáállás miatt csúf hulladék, Czigány Tibor akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemm ...

Mit gondol, mennyi 24 millió PET-palack súlya?

Gazdaság2019.12.06, 09:10

A 2018-ban elért 4 százalékos palacksúlycsökkentés után, 2020-ban ismét 4 százalékkal csökkenti a felhasznált műanyag mennyiségét a Coca-Cola Magyarország. A cég 100 millió forintos beruházásának eredményeként éves szinten 600 tonnával kevesebb műanyagot használ majd fel, ami 24 millió PET palack súlyával egyenlő. A vállalat már ma is kizárólag 100 százalékban újrahasznosítható italcsomagolásokat állít elő, 2030-ra pedig 50 százalékra nőhet a palackokban lévő újrahasznosított műanyag aránya.

Kávézaccból zsíroldó: Ne dobd ki, hasznosítsd újra!

Life.hu2019.11.25, 14:07

Te is azoknak az embereknek a táborát erősíted, akik kávéfőzés után a kukába dobják az elhasznált kávézaccot? Ahelyett, hogy a szemétbe dobod, rengeteg dologra használhatod fel. Mutatjuk, pontosan mikre!

Újrahasznosításra sürgetik a briteket karácsonykor

Gazdaság2019.11.21, 16:18

A brit családok nagy része nyomtatott és fényes papírba csomagolja a karácsonyi ajándékokat, amik szinte mindegyike tartalmaz műanyagot. A szigetország egyik vezető hulladékkezelő cége szerint újrahasznosított papírba kellene ezentúl az ajándékokat csomagolni – írja a Reuters.

Hatalmas műanyag-feldolgozót épít a Coca-Cola

Gazdaság2019.11.20, 15:50

A Coca-Cola ausztráliai és csendes-óceáni térségben működő leányvállalata, hatalmas műanyag-feldolgozó üzemet létesít a kenguruk földjén, számol be arról egy helyi lap.

A tervezettnél 25 évvel hamarabb megtelt Kína legnagyobb szeméttelepe

Gazdaság2019.11.15, 15:58

A Sanhszi tartományban található Jiangcungou hulladéklerakó telepet úgy tervezték, hogy naponta 2.500 tonna hulladékot tudjon fogadni, azonban a vártnál 25 évvel hamarabb megtelt – írja a BBC.

PET-palackokkal kevert aszfaltból építenek utat Los Angelesben

Gazdaság2019.10.25, 13:38

Újrahasznosítható műanyagot kever az aszfalthoz, és azzal borít be két utcát egy vállalat Los Angelesben, hogy kipróbálják, hogyan vizsgázik a műanyaghulladék felhasználásával készülő útburkolat élesben - írja a Fast Company.

Újrahasznosítják a Mount Everesten összegyűjtött hulladékot Nepálban

Tudomány2019.10.23, 10:25

Újrahasznosítják Nepálban a Mount Everest, a világ legmagasabb hegycsúcsa térségében a hegymászók által hátrahagyott hulladékot, a konzervdobozokból, műanyag- és üvegpalackokból, gázmelegítőkből és a hátrahagyott hegymászó felszerelésekből poharak, tányérok, lámpák készülnek, amelyeket a háztartások, szállodák egyre szélesebb körben használnak.

Megjelentek a Coca-Cola első csodapalackjai

Gazdaság2019.10.08, 16:11

A Coca-Cola bemutatta az első olyan üdítőitalos palackjait, amelyek újrahasznosított tengeri hulladék felhasználásával készültek. Ez az első lépés annak demonstrálására, hogy eljön az idő, amikor az élelmiszeripar a tengerek és óceánok összes hulladékát hasznosítani fogja.

Zero Couture: Fenntarthatóság nélkül bealkonyul a divatnak!

She2019.09.27, 10:05

Két fekete koporsóval temették el a jövőnket szimbolikusan az ExtinctionRebellion aktivistái a londoni divathéten. A céljuk, hogy beszüntessék a világ egyik legnagyobb show-ját, ugyan nem valósult meg, de legalább felhívták a figyelmet egy fontos kérdésre.

A műanyag lehet a jövő legizgalmasabb nyersanyaga

Gazdaság2019.09.25, 14:12

Nyersanyagként, más piacokról leválasztva gondolná újra a műanyag jövőjét egy ausztrál milliárdos. Andrew Forrest egy 300 millió dolláros kezdeményezéssel szabna gátat a műanyaghulladék mennyiségi növekedésének, és már olyan nagyágyúkat is maga mellé állított, mint a Coca-Cola vagy az Unilever.

Nagy bejelentést tett a Tesco

Gazdaság2019.09.21, 07:06

Hat hónappal a fenntartható csomagolásokkal kapcsolatos vállalásának bejelentését követően ismét ökotudatos lépést tett a Tesco: újabb környezetbarát csomagolású termékek érkeztek az áruházak polcaira. Az áruházlánc célja, hogy 2020 végéig eltávolítsa a nehezen újrahasznosítható anyagokat saját márkás termékeinek csomagolásából, 2025-re pedig 100 százalékban újrahasznosíthatóvá, vagy újrafelhasználhatóvá tegye ezeket.

Egy tévé show-ban indult a lebomló kávékapszula karrierje

Travelo2019.09.17, 11:25

Egész érdekesen indult az újhullámos bio kávékapszula sztorija, legalábbis, amit a külvilág ismer belőle. Merthogy a gyártó cég, pontosabban a startup vállalkozás a VOX tévécsatorna befektetési showjában várt híressé egy pillanat alatt.

A műanyag palack újrahasznosítása - Tedd velük szebbé, praktikusabbá az otthonodat!

Archívum2019.08.29, 20:45

A műanyag palackok vészesen szennyezik a környezetet, ez tény. Ám nem csupán a szelektív hulladékgyűjtés lehet erre a problémára a megoldás, hanem a kreatív és tartós felhasználásuk is. Ehhez nyújtunk most némi segítséget kreatív ötletek formájában.

A bringa, amit Nespresso kapszulákból építenek

Travelo2019.08.28, 09:28

Két év tervezgetés után lőtt ki a svéd start-up, a Vélosophy, mely a limitált szériás modellel állt elő.

Súlyos pénzbüntetésre számíthatnak a szemetelők Berlinben

Tudomány2019.08.23, 21:36

Súlyos pénzbüntetésre számíthatnak a szemetelők Berlinben 2020-tól, a tartományi rangú német főváros vezetésének tervei szerint a kutyapiszok feltakarításának elmaradása akár 1500 euróba (490 ezer forint) is kerülhet, egy cigarettacsikk vagy egy rágógumi eldobásáért pedig 120 eurós bírságot szabhatnak ki.

Mekkora üzlet az élelmiszer-pocsékolás megállítása?

Gazdaság2019.08.14, 11:10

Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint az élelmiszer-pazarlás az egyik legnagyobb mértékben járul hozzá a globális éghajlatváltozáshoz, akár évente 4,4 gigatonna széndioxid kibocsátással egyenértékű és 2 ezer milliárdos pluszköltséget jelent – összegzi a CNBC.

A Google is keményen ráfekszik az újrahasznosításra

Gazdaság2019.08.06, 13:05

Az amerikai technológiai vállalat 2022-ig minden hardver termékét újrahasznosított alapanyagokból fogja előállítani, továbbá 2020-ig szénsemleges szállítási programot vezetnek be – írja a The Verge.

Mégsem újrahasznosítható a környezetbarát mekis papír szívószál

Gazdaság2019.08.05, 16:15

A McDonald's az előző évben kitiltotta a műanyag szívószálakat brit éttermeiből azért, hogy azt új, környezetbarát megoldással helyettesítsék.

Újrahasznosítható házat építettek parafából brit építészek

Life.hu2019.07.25, 20:45

Előre gyártott parafatömbökből és fagerendákból építettek házat a dél-angliai Etonban brit építészek, a 44 négyzetméteres lakóházban minden megtalálható, ami egy hagyományos szerkezetűben, a kézi munkával felhúzott páratlan épületnek azonban nagy előnye, hogy teljesen újrahasznosítható.

Több millió tonna szemét borítja az örök város utcáit

Tudomány2019.07.21, 15:38

Egyre nagyobb mennyiségben borítja el a szemét a római utcákat. Az örök városba évente legalább 20 millió turista érkezik, akiket a monumentális helyek, lélegzetelállító műalkotások és ízletes ételek mellett más is fogad: hulladékhegyek és az azokat dézsmáló patkányok, sirályok, éjszakánként vaddisznók.

Szemétből ruha: látványos projektek

Archívum2019.07.18, 20:28

Szemétből is lehet fantasztikusat alkotni. Imádjuk az ilyen projekteket, mert segítenek kilépni a megszokott keretekből, ráadásul kreativitásra és újrahasznosításra ösztönöznek. 

A dobozos borok jelenthetik a jövőt

Gazdaság2019.07.17, 14:48

Első sorban hordozhatósága és kicsi mérete miatt terjedt el a dobozos bor, amely nemcsak kényelmesebb, mint az üveges változatot cipelni, hanem sokak szerint környezetkímélőbb megoldás is.

Fontos bejelentés a világ legnagyobb élelmiszergyártójától

Gazdaság2019.07.11, 13:17

Európában elsőként Belgiumban jelenik meg a piacon a világ legnagyobb élelmiszergyártójának, a Nestlé Valvert ásványvizének új palackja, s ezzel az első belga természetes ásványvíz márka lesz, amely teljes mértékben újrahasznosított anyagból készült palackot használ - írja a vállalat közleményében.

A világon termelt tömérdek hulladékból keveset hasznosítanak újra

Tudomány2019.07.04, 10:53

Évente 2,1 milliárd tonna kommunális hulladékot termel a világ, ezzel a mennyiséggel 822 ezer olimpiai méretű uszodát lehetne megtölteni - derül ki a Verisk Maplecroft globális kutatócég által készített tanulmányból, amely 194 ország hulladéktermelését és -újrahasznosítását vizsgálta.

Ma indul a műanyagmentes július

Travelo2019.07.01, 09:54

Nyolc évvel ezelőtt kezdődött a "műanyagmentes július" kampány, azóta 170 ország vette át az ötletet.

Újraindult a nagy csendes-óceáni szemételtakarítás

Tudomány2019.06.23, 20:03

Másodszor is elindult a nagy szemételtakarítás, hogy a Kalifornia és Hawaii között a Csendes-óceánon úszó hatalmas szemétszigetet felszámolják – jelentette be a Twitteren a 66 méteres úszó szemétcsapda feltalálója, Boyan Slat.

Kreatív édesanya! Férje régi ingjeiből varr csodás ruhákat a kislányának

Archívum2019.06.20, 10:08

A 21. századra nyilvánvalóvá vált, hogy a divatipar egy rendkívül szennyező iparág, nem beszélve a vele kapcsolatos egyéb etikai kérdésekről, mint például a gyermekmunka és a kizsákmányolás. Éppen ezért fontos tudatos vásárlóvá válni, és ezért is üdvözöljük az olyan ötleteket és kezdeményezéseket, amelyek például az újrahasznosítást támogatják. 

A japán város, amely egy éven belül teljesen hulladékmentessé akar válni

Travelo2019.06.18, 11:48

Kamikacu japán város már újrahasznosítja hulladékának 80 százalékát és célul tűzte ki, hogy 2020-ra minden hulladékot újrahasznosítson.

Meglepő áttörés a műanyaghulladék-kezelésben

Gazdaság2019.06.05, 12:53

Új technológiai koncepciót mutatott be az Unilever, mely megoldást jelenthet a műanyaghulladék kezelésének egyik, eddig megoldhatatlan kérdésére - számol be arról a StoreInsider. Egy új, speciális pigment segítheti az optikai elven működő hulladék-leválogató gépeket abban, hogy az újrahasznosítható hulladék minél nagyobb arányban, valóban újrafeldolgozásra kerüljön, és ne a természetben, vagy az óceánokban végezze.

Egy indiai iskola begyűjtött műanyaghulladékot kér "tandíj" gyanánt

Tudomány2019.06.05, 20:59

Új megközelítést alkalmaz egy észak-indiai iskola az országot elárasztó műanyaghulladék kezelésének problémájára, a diákok az otthonukban, környezetükben lévő műanyaghulladék begyűjtésével kapnak az ingyenes oktatást az intézményben.

Ljubljanában már italos kartonokból készül a WC-papír

Travelo2019.06.03, 08:26

Ljubljana 2002-ben tűzte ki célul, hogy hulladékmentes lesz, mára a lerakóba szállított szemét mennyisége 80 százalékkal csökkent. És még mindig nincs vége a történetnek.

A környezetvédelem jegyében műanyag zacskókkal fizetnek egy indiai iskolában a diákok

Archívum2019.05.31, 23:20

Földünk helyzete válságos, ami szerencsére az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott. Sorra hallani olyan kezdeményezésekről, amelyek célja a pozitív változás elérése a bolygónk és ezáltal az emberiség jövőjét illetően. Ennek szellemiségében, az Akshar Alapítvány egy olyan iskolát hozott létre Indiában, amely egyszerre támogatja a környezetvédelmet és a szegényebb gyermekek tanuláshoz való jogát.

Magyar diákok értek el világsikert: az élelmiszer újrahasznosítása állt a középpontban

Archívum2019.05.24, 16:40

A feleslegessé vált élelmiszerek újrahasznosítását és egyszerű elosztását segítő interaktív közösségi alkalmazásukkal értek el hatalmas sikert magyar diákok Dublinban. Boér Bence, Tóth Ambrus és Szigeti Péter két díjat is bezsebeltek.

Európai rekord a papír- és karton-újrahasznosításban

Gazdaság2019.05.21, 18:55

Az Erópai Unió 28 tagállamát összesítve a papír és a hullámkarton csomagolóanyagok újrahasznosítási aránya elérte a 85,8 százalékot, ez pedig a valaha mért legmagasabb arány az újrahasznosított anyagokkal kapcsolatban. A fém és az üveg következik a dobogón a papír után, az előbbi 78,3, az utóbbi 74,1 százalékos újrahasznosítási rátával.

A kapszulás kávé nem annyira környezetszennyező, mint eddig gondoltuk

Archívum2019.05.19, 06:40

Sokan úgy gondolják, hogy nincs nagyobb pazarlás, mint a kapszulás kávé. Egy tanulmány most az ellenkezőjét állítja. Mutatjuk az eredményeket. 

Megvan, melyik lehet a világ első műanyagsemleges országa

Gazdaság2019.05.18, 21:06

Egy aprócska ázsiai ország ambiciózus célt tett közzé a napokban: egy épülő új, speciális eszköz révén, megpróbálnak műanyagsemlegessé válni, elsőként a világon. Azaz a keletkező, eddig nem lebomló műanyagot úgy hasznosítanák újra, hogy az állandó körforgásban maradjon a gazdaságban, de semmiképp ne kerüljön az óceánokba vagy a földekre.

A skótok már fizetnek, ha valaki visszaviszi az üres műanyag palackot

Gazdaság2019.05.09, 12:24

A skót kormány nemrég bejelentett javaslata szerint 20 penny (72 forint) járna minden visszavitt műanyag palackért a vásárlóknak, és az ehhez szükséges rendszert Nagy-Britannia összes kiskereskedőjének be kéne tartania – írja az Independent.

Már kávézaccból is készülhet szappan

Gazdaság2019.04.29, 12:42

A kávé szerelmeseinek már nem kell aggódnia a kidobott zacc miatt, ugyanis az amerikai Grounded Upcycling már újrahasznosítja azt – írja a Sustainable Brands.

Micsoda kreativitás! Régi ruháknak ad új életet ez az anyuka - Ezért csinálja

Archívum2019.04.22, 20:39

A ruhaipar az olajipar után a második legszennyezőbb iparág, a globális szén-dioxid-kibocsátás 10 százalékáért felelős. Mi is többször cikkeztünk arról, hogyan lehetne a fast fashion diktálta tempóból és körforgásból kitörni. Erre kínál jó alternatívát a háromgyermekes anyuka, Sarah Tyau is. 

A Mol műanyag-újrahasznosítással foglalkozó német céget vesz

Gazdaság2019.04.15, 12:29

Felvásárolja a Mol csoport a műanyag-újrahasznosítással foglalkozó Aurora csoportot, amely több német autógyárral és műanyagfeldolgozóval áll kapcsolatban.

A szemétben landolhatnak a jó mobilok

Techbázis2019.04.13, 18:47

Ki kell kapcsolni a lopásvédelmet az újrahasznosításra való leadásuk előtt.