törvényalkotás

címke rss

Elhalasztaná a képviselői fizetés reformját egy fideszes politikus

Itthon2011.12.02, 14:20

A tervezetthez képeset egy évvel később vezetné be egy fideszes politikus a képviselők új fizetési rendszerét. Az új rendszer szerint a többségnek csökkenne a fizetése, a fideszes képviselő szerint a zökkenőmentes alkalmazás elősegítése miatt kellene halasztani.

Mária Terézia lovagjait hozná vissza Semjén törvényjavaslata

Itthon2011.11.19, 10:23

Egy 18. századi rend feltámasztásával alkotná meg Magyarország a legmagasabb állami kitüntetést Semjén Zsolt és három KDNP-s képviselő. Az állami jelképekről és kitüntetésekről szóló törvény létrehozná a francia Becsületrend magyar változatát, illetve megerősítené a Corvin-lánc szűk körű tanácsának jogosítványait. A köztársasági elnök angyalokat kapna a címer mellé, a kormányfőnek faágakkal kell beérnie.

Lázár János ragaszkodik az egységes képviselői fizetéshez

Itthon2011.11.19, 12:21

Nem hallgatott társaira Lázár János, és saját elképzelései szerint nyújtotta be a képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslatot. A Fidesz-frakcióvezető javaslata alapján a többség rosszul járna, lényegében mindenkinek egységes lenne a fizetése. Magasabb bért kapnának ugyan a frakcióvezetők és a bizottsági elnökök, de nem lehetne végtelenül halmozni a pótlékokat. Attól pedig levonnának, aki egy ülésszakon ötnél többször hiányzik a bizottsági ülésről.

Kötelező óvoda, eszközkezelő, egészségügyi térség - törvénydömping a parlament előtt

Itthon2011.11.06, 10:52

A legkülönbözőbb témákban nyújtott be fontos törvényjavaslatokat a parlamentnek a kormány szombat délután. Az országgyűlés elé került többek között az új közoktatásról szóló törvény, illetve a bedőlt lakáshiteleseket megsegítő Nemzeti Eszközkezelőről, valamint a civil szervezetekről szóló új szabályok, de a gazdák kárenyhítéséről és az átalakuló egészségügyi ellátásról is szó esik a benyújtott javaslatokban.

Nem találja Orbán gázpedálját a kormány

Itthon2011.10.11, 13:04

Sok munkát ígért őszre szeptemberben Orbán Viktor miniszterelnök, de a kormánypártok több olyan üggyel is késlekednek, amelyeket még idén le akartak zárni. A kormány túl van néhány nagy falaton, de még a legtöbb szeptemberre tervezett törvényt sem nyújtotta be a parlamentnek, és kisebb feladatokkal is meggyűlt a kormánypártok baja.

A bántalmazottak a távoltartás három formáját vehetik igénybe

Archívum2011.10.11, 21:13

AA tapasztalatok szerint a bántalmazottak nem ismerik kellően törvényes lehetőségeiket, eszközeiket, miközben a hatályos jogszabályok alapján az úgynevezett távoltartás intézményén belül annak három formáját is igénybe vehetik - mondta el az [origo] - nak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

"Képviselőtársam olvasson kicsit, akkor okosabb lesz" - parlamenti tudósítás

Itthon2011.10.10, 19:30

A Jobbikból kizárt Pősze Lajos keményen kioktatta korábbi pártját, az MSZP pedig teljesen más költségvetést kért a kormánytól a parlament hétfői ülésén. Az országgyűlés megszavazta, hogy még este elfogadhassák a devizahiteleseket segítő újabb jogszabályokat, miközben több képviselő is Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter távozását sürgette. Szóba került a pedagógusok fizetése és a Tobin-adó is - tudósítás a hétfői ülésről.

Tízmilliós bírságot is kiszabhat az új adatvédelmi hatóság

Archívum2011.10.02, 18:02

Az Országgyűlés által elfogadott új adatvédelmi törvény január elsejétől számos változást hoz: az újonnan felálló Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jogellenes adatkezelés megállapítása esetén akár bírságolhat is - mutatott rá a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.

Új cégforma jött létre: szabályozott ingatlanbefektetési társaság

Archívum2011.09.02, 18:52

Sokat várnak a szakértők attól az új, speciális társasági formától, amely a Parlament közelmúltban meghozott döntése nyomán jött létre. A csak nyilvános részvénytársaságként működtethető társaságoknak sem társasági, sem helyi adót nem kell fizetniük, csak tulajdonosai adóznak az osztalék és az árfolyamnyereség után.

Szájer: Nem visszamenőleges törvényekkel kell felelősségre vonni politikusokat az eladósodásért

Itthon2011.08.09, 09:13

Lehet jogi megoldásokat találni a korábbi miniszterelnökök és pénzügyminiszterek felelősségre vonására az államadósság növekedése miatt, de nem visszamenőleges hatályú büntetőjogi törvényalkotással - nyilatkozta Szájer József, a Fidesz Európa Parlamenti képviselője a keddi Népszabadságnak.

Sosemvolt híd és lézerfegyverek emlékét is törli a nagytakarítást kezdő kormány

Itthon2011.08.04, 15:02

Havi ezerforintos nyugdíjemelésről, soha meg nem épült budapesti hídról, vakító lézerfegyverekről és pornográf irodalom terjesztéséről szólnak többek között azok az országgyűlési határozatok, amelyeket el akar törölni az Igazságügyi Minisztérium. Összesen 865 határozatot helyeznének hatályon kívül a jelenleg érvényes 1719 közül, aztán rendet tesznek a törvények között is.

Kilenc egyházat nevez néven az új egyházi törvény tervezete

Itthon2011.05.30, 10:55

Összesen kilenc egyház neve szerepel az új egyházi törvény tervezetében, de ezeken kívül több kategóriát is meghatároz, amelyek további egyházakra vonatkoznak - írja a Magyar Nemzet. A tervezet a lap szerint heteken belül a kormány elé kerülhet.

Öt sarkalatos törvényt bíztak a KDNP-re

Itthon2011.05.10, 17:39

A családügyeket érintő, a nemzeti jelképekről és a nemzeti ünnepekről, a kitüntetésekről, valamint az egyházügyi szabályokról rendelkező jogszabályokat készíti elő a kisebbik koalíciós párt.

Atomenergiától a regisztációs adóig - nyilvános a kormány parlamenti programja

Itthon2011.04.28, 20:21

Az új alkotmányhoz és a Széll Kálmán-tervhez kötődő törvényekkel együtt harminckét törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé a kormány a július 11-éig tervezett ülésszakban - olvasható Navracsics Tibor levelében. A kormány többek között módosítaná a közfoglalkoztatásról, az atomenergiáról, és a regisztrációs adóról szóló törvényeket is, de módosítana az állatvédelem szabályain is.

Elkészült az otthon szülést szabályozó rendelet

Itthon2011.03.02, 18:14

Elkészült az otthon szülést szabályozó kormányrendelet, így tavasztól legálisan úgy dönthetnek a családok, hogy az intézményen kívüli szülést választják. A társadalombiztosítás nem támogatja az otthon szülést, amelynek részletes feltételeit rögzíti az áprilisban hatályba lépő rendelet.

"Már csak pénzkérdés" - tavasszal nyithatnak az első születésházak

Itthon2010.12.25, 17:53

Áprilistól megnyílhatnak az első születésházak Magyarországon, ezekben hozhatják világra gyermeküket azok, akik nem akarnak kórházba menni, viszont otthonuk sem felel meg a vonatkozó rendeletnek. A minisztérium szerint akár rokonnál vagy ismerősnél is lehet majd szülni, lényeg, hogy az előírásoknak megfeleljen a hely. Az [origo] beszélt olyan orvosokkal, akik belevágnának születésház alapításba, de olyan édesanyával is, aki csak saját házában szülne. Közben a születésházakban fizetendő összegek még homályosak, várhatóan a több százezer forintos magánkórházi tarifákhoz igazodnak majd.

Törvényben határoznák meg sztrájk idején az elégséges szolgáltatásokat

Itthon2010.12.20, 09:43

A parlamenti többség vagy a munkaügyi bíróság döntheti el a jövőben a BKV-sztrájkok sorsát, ha az országgyűlés elfogadja a sztrájkról szóló törvény fideszes módosítását. A párt két képviselőjének javaslata szerint elégséges szolgáltatás nélkül jogtalanok lesznek a lakosságot érintő sztrájkok. Az elégséges szolgáltatást törvényben határoznák meg, vagy a bíróságra bíznák, amely maximum 15 nap alatt döntene róla.

"Inkább röhögnek" a börtönnel fenyegetett graffitisek

Itthon2010.12.17, 21:13

A graffitizés olyan, mint az extrém sport: hiába veszélyes, akkor is csinálni fogják - mondta az [origo]-nak egy graffitis, az után, hogy a kormánypártok szigorították a falfirkálás büntetőjogi megítélését, amiért már börtön is kiszabható. A rendőrség szerint a bírósági ítéletek keménységén fog múlni, hogy lesz-e elrettentő hatása a módosításnak, egy graffitik eltávolítását végző cég vezetője viszont arra számít, nem lesz kevesebb munkájuk, mint eddig.

Az MTI gyártaná a közszolgálati hírműsorokat is

Itthon2010.11.22, 21:01

Teljesen megújítaná a közszolgálati hírszolgáltatást az a törvényjavaslat, amelyet három fideszes képviselő nyújtott be a parlamentnek. A javaslat szerint a jövőben minden közszolgálati hírműsort a nemzeti hírügynökség gyártana. Az MTI működtetné a Magyar Rádió, az MTV és a Duna Tv internetes oldalait is.

Stresszes állatokon segít a kormány

Itthon2010.11.19, 10:31

Állatjóléti felelőst kell felvenniük az állattartóknak egy új miniszteri rendelet szerint, hogy az uniós elvárásoknak megfelelően gondoskodjanak a csirkék, marhák és egyéb haszonállatok életkörülményeiről. Állatjóléti felelős az lehet, akinek bizonyítványa van arról, hogy felismeri, ha egy állat stresszes vagy rosszul érzi magát, és tudja azt is, mivel lehet az állatok kedvére tenni.

Rágóról és cukkiniről szóló szerződés miatt szarháziztak a parlamentben

Itthon2010.11.09, 15:28

Többek között a friss és fagyasztott nagyszemű durbincs és cukkini, illetve a rágógumi kereskedésének szabályairól szól az a szerződés, amely miatt durva vita alakult ki hétfőn a parlamentben. A törvény egy az Európai Unió és Izrael közötti társulási szerződést ültet át a magyar jogba. A Jobbik képviselői szerint a szerződés gyanús.

Hoffmann Rózsa nem kér Pokorni "üzengetéséből"

Itthon2010.11.10, 08:15

Visszaszólt a felsőoktatási törvény koncepcióját kritizáló Pokorni Zoltánnak Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki közölte: nem a sajtón keresztül kellene üzengetni a koncepcióról. Bár Pokorni korábban azt állította, hogy nem volt lehetősége egyeztetni a KDNP-s politikussal, és ezért fordult a nyilvánossághoz, Hoffmann szerint napi szakmai kapcsolatban állnak.

Alkotmánymódosítással kötötték kétharmadhoz a legfőbb ügyész választását

Itthon2010.11.08, 21:57

Elfogadta a parlament a legfőbb ügyész választásának módjára vonatkozó alkotmánymódosítást, így a jövőben csak kétharmados többséggel lehet legfőbb ügyészt kinevezni. A legfőbb ügyész ezentúl interpellálható sem lesz a parlamentben, csupán kérdést lehet majd intézni hozzá.

Szerdára is összehívták a parlamentet az alkotmánymódosítás érdekében

Itthon2010.11.08, 18:29

Egy harmadik parlamenti ülésnapot is beiktat a hétre az országgyűlés, hogy minél előbb szavazhasson az Alkotmánybíróságot korlátozó törvényjavaslatokról. A törvényjavaslatokra hétfőn benyújtott módosító indítványokat szerdán tűzik napirendre, így hétfő és kedd után aznap is lesz egy rövid ülés.

Jobbikos szitkozódásig fajult egy izraeli szerződés vitája a parlamentben

Itthon2010.11.09, 07:45

Házbizottsági ülést hívott össze a parlament házelnöke hétfő estére, miután egy bekiabáló jobbikos képviselő "szarházinak" nevezte az MSZP képviselőit az ülésteremben. Az indulatok azután szabadultak el, hogy a Jobbik nekitámadt egy Izraellel kötött EU-szerződésnek, az MSZP pedig felvetette, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök holokauszttagadást követhetett el.

Ötszörösére növelné a helyszíni bírság összegét a Fidesz

Itthon2010.10.29, 18:03

Az eddigi összeg ötszörösére növelné a helyszíni bírság kiszabható összegét három fideszes képviselő, akik pénteken nyújtottak be törvényjavaslatot a változtatásról. A javaslat szerint jövő januártól a rendőr már 100 ezer forintra is bírságolhat, és a büntetésre részletfizetést sem lehet majd kérni.

Büntetnék a cigánybűnözés tagadását jobbikos képviselők

Itthon2010.09.13, 10:33

Köztudomású tény tagadása elnevezéssel új tényállást vezetne be a Büntető Törvénykönyvben három jobbikos parlamenti képviselő hétfőn benyújtott törvényjavaslata. Indoklásukból kiderül, hogy többek közt azt szeretnék büntetni, ha valaki tagadja, hogy létezik cigánybűnözés.

Politikusi bérplafont vezetne be a Jobbik

Itthon2010.09.13, 13:57

Kétmillió forintban maximalizálná a politikusi fizetéseket Vona Gábor, a Jobbik elnöke, és a párt törvényben tiltaná, hogy országgyűlési képviselők egyben polgármesterek és megyei képviselők lehessenek. Vona hétfőn közölte azt is: kezdeményezik az úgynevezett presztízsnyugdíjak eltörlését.

Alkotmánybírósághoz fordult az MSZP a médiacsomag miatt

Itthon2010.09.08, 15:41

Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordult, mert a párt szerint alkotmánysértő a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításával létrehozott intézményrendszer és finanszírozási rendszer, valamint a jogszabály számos más paragrafusa. A július 22-én elfogadott jogszabály visszamenőleges megszüntetését kérik a szocialisták.

Szálasi-idézet miatt bukott ki az alkotmányozásból a Jobbik partnere

Itthon2010.09.07, 15:29

Kizárták az új alkotmány előkészítéséből a Jobbik által felkért Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, miután a szervezet egyik munkatársa egy Szálasi-idézetet tartalmazó e-mailben vette fel a kapcsolatot az alkotmány-előkészítő bizottsággal. A bizottság keddi ülésén a Jobbik kivételével minden párt megszavazta a HVIM kizárását.

Törvénnyel védenék a realityk gyerekszereplőit a britek

Tévé2010.09.06, 09:07

A brit család- és gyermekügyekért felelős miniszter, Tim Loughton törvényileg szabályozná a gyerekek tévés és filmes szereplését.

Hatályba lépett a kettős állampolgárságról szóló törvény

Itthon2010.08.20, 15:54

Pénteken hatályba lépett a kettős állampolgárságról szóló törvény. A jogszabály révén a korábbinál egyszerűbben juthatnak magyar állampolgársághoz a határon túli magyarok. A törvényt jövő év elejétől lehet alkalmazni. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint nagy adósságot törlesztünk a törvénnyel.

Nem lépett hatályba egy sor megígért változás

Itthon2010.08.25, 15:22

Elmaradt a hatályba lépése egy sor olyan jogszabályi változásnak, amelyeknek a korábbi hírek szerint augusztus elsején, azaz vasárnap életbe kellett volna lépniük. A többek között a házi pálinkafőzést bizonyos határig legalizáló és az egyenes ági rokonok közti öröklés, ajándékozás illetékmentességét lehetővé tevő törvényt még nem írta alá sem a házelnök, sem a köztársasági elnök. Az Rtl Klub Híradója szerint vasárnap a kormányból senki sem tudta megmondani, mikor lépnek hatályba ezek a változások.

Kihagyta a kormányszerveket a kormányzásból a Fidesz

Itthon2010.07.23, 10:39

Bár a választások óta több mint negyven törvényjavaslatot nyújtottak be a kormánypártok a parlamentnek, a minisztériumi apparátusban az első hetekben egyelőre annyira nem bízott a kormány, hogy szinte teljesen kihagyta őket a munkából. Az [origo] információi szerint többször inkább ügyvédi irodák, külső szakértők segítségét kérték a rendszerváltás óta példátlanul nagyszabású törvényalkotási munkához. Az elkészült javaslatok benyújtását pedig a Fidesz eddig legtöbbször egyéni képviselőkre bízta, ezzel átugorva a bejáratott egyeztetési folyamatokat.

A legfontosabb döntéseket a végére hagyta a parlament

Itthon2010.07.22, 09:40

A fontos döntéseket az utolsó nyári ülésnapra hagyta az országgyűlés, amelyen csütörtök délután felszólal Orbán Viktor kormányfő is. A parlament várhatóan Kövér Lászlót választja új elnökévé, Stumpf István pedig alkotmánybíró lehet. Némi halogatás után döntenek a médiafelügyeletről, és a nagy vihart kavart bankadóról is.

Véget vetne a kiemelt beruházásokkal való kivételezésnek az LMP

Itthon2010.07.12, 15:39

Megszüntetné az egyes beruházások kiemelt projektté minősítését az LMP, amely szerint korábbi ügyek is bizonyították, hogy ez kivételezésre és visszaélésekre teremt alkalmat. A kiemelt beruházásokra vonatkozó törvény törlését hétfőn javasolták a parlamentnek.

Száműzné a borítékot a választásokról egy jobbikos képviselő

Itthon2010.07.09, 10:43

Borítékok nélkül bonyolítaná le a jövőben a választásokat egy jobbikos képviselő, aki szerint a módszer nem csak olcsóbb, de a csalások lehetőségét is csökkentené. Korábban az akkor még ellenzéki Fidesznek is volt hasonló javaslata.

150 ezer forintra büntethetik a szavazásról hiányzó fideszeseket

Itthon2010.06.21, 14:23

150 ezer forintos pénzbüntetés fenyegeti a Fidesz-frakcióban a kiemeltnek minősített szavazásokról hiányzó képviselőket. A hiányzásra Orbán Viktor miniszterelnöknek is engedélyt kell kérnie.

Újra elfogadta a parlament a Sólyom által visszadobott törvényt

Itthon2010.06.21, 21:26

Lényegi változtatás nélkül fogadta el újra az Országgyűlés kormánypárti többsége azt a törvényt, amelyet Sólyom László köztársasági elnök korábban megfontolásra visszaküldött a törvényhozásnak. A törvény alapján a jövőben indoklás nélkül ki lehet rúgni állásukból a kormánytisztviselőket.

Minden választásnál megújítaná az OVB-t a Fidesz

Itthon2010.06.14, 12:24

Minden általános választásra új összetételű Országos Választási Bizottságot hozna létre a Fidesz. A fideszes Horváth Zsolt törvénymódosítási javaslata szerint így jobban figyelembe lehetne venni az országgyűlési, önkormányzat és európai parlamenti választások közti eltéréseket a testület tagjainak megválasztásakor.

A sértett embereket és a tényfeltárókat is segítené a Fidesz médiacsomagja

Itthon2010.06.11, 17:31

Teljesen átalakítaná a közmédiumok felügyeletét a Fidesz által benyújtott törvénycsomag, amely egy új sajtótörvényt is tartalmaz. Utóbbi tartalmaz a tényfeltáró újságírást segítő szabályokat, de bevezetné azt is, hogy ha valakit megsértenek egy cikkben, akkor ő jogot kapjon a válaszadásra. Az ORTT jogutódja a javaslat szerint a Médiatanács lenne, négy helyett kilenc évre választott tagokkal.

Kósa szavai körül forgott a parlamenti ülés - tudósítás

Itthon2010.06.07, 16:58

A fideszes nyilatkozatok miatt megzuhant forintárfolyamról és az árvízi helyzetről is vitáztak hétfőn az országgyűlésben. Egy LMP-s képviselő böszmeséget emlegetett, Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője pedig a PSZÁF elnökéhez fordult levélben. Az ülésén szólalt meg először nyilvánosan Kósa Lajos fideszes politikus vitatott gazdaságpolitikai nyilatkozata után, és azt mondta: nem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte. Később újságíróknak azt mondta: meglepték a következmények, ma már lehet, hogy nem használná az államcsőd kifejezést, de nem adott egyértelmű választ arra, megbánta-e, amit mondott.

Nemzetiszín keretben jelent meg a trianoni emléknapot kihirdető Magyar Közlöny

Itthon2010.06.04, 23:20

A június 4-ét trianoni emléknappá nyilvánító törvényt kihirdető pénteki Magyar Közlöny rendhagyó külalakkal, a törvény szövegét piros-fehér-zöld keretbe foglalva jelent meg.

Évi pár tucat esetet orvosolhat a Fidesz tanárvédő törvénye

Itthon2010.05.25, 09:22

Súlyosabb büntetést kaphat egy tanár támadója, mint aki a köztársasági elnökre emel kezet, ha a parlament elfogadja a Fidesz és a KDNP múlt héten benyújtott törvényjavaslatát. Évente pár tucat erőszakos cselekmény történik az iskolákban, az [origo]-nak nyilatkozó pedagógusok szerint azonban súlyos problémáról van szó, a tanárok tekintélyét vissza kell állítani. Egy szülői szervezet viszont attól fél, hogy a tanárok munkáját senki nem bírálhatja, a gyerekeket pedig senki nem védi majd.

Korszakváltást akar jelezni Isten feltűnése a fideszes törvényben

Itthon2010.05.24, 09:18

Először, de valószínűleg nem utoljára bukkan fel Isten egy törvény szövegében, amikor a trianoni emléknapról szóló Fidesz-KDNP-s javaslat a történelem uraként hivatkozik rá. Rétvári Bence kereszténydemokrata képviselő szerint ezzel egy korszakhatárt jeleznek, a jövőben több fontos törvényben is lehet hasonló, a lengyel alkotmányból kölcsönzött fordulat. Ennek nem mindenki örül, egy jogvédő szervezet szerint ez azzal fenyeget, hogy előbb-utóbb hittételeket foglalnak törvénybe.

Az MSZP-nek és az LMP-nek sem tetszettek az első fideszes törvényjavaslatok

Itthon2010.05.20, 12:19

Nagy többséggel fogadta el a parlament csütörtökön a Fidesz első törvényjavaslatait, a kormány tagjainak jogállásáról szóló és a minisztériumok felsorolását tartalmazó törvényeket. A jogszabályoknak köszönhetően újra lesznek közigazgatási és helyettes államtitkárok, a minisztériumok száma pedig nyolcra csökken: a kormány szervezetének átalakítását a Fidesz mellett a Jobbik is támogatta, az MSZP és az LMP viszont tartózkodott, vagy nemmel szavazott. Nem támogatta a minisztériumi struktúrát a fideszes Demeter Ervin sem.

Alpolgármester lehet a polgármester bizalmasa egy fideszes javaslat szerint

Itthon2010.05.20, 17:59

Nem kell többé önkormányzati választáson mandátumot nyernie annak, aki alpolgármester szeretne lenni egy településen - áll abban a javaslatcsomagban, amit a Fidesz terjesztett a parlament elé csütörtökön. A párt tervei szerint a jövőben a polgármesterek nem csak a képviselő-testület tagjait, hanem külsős bizalmasaikat is jelölhetik alpolgármesternek, ha a képviselő-testület azt megszavazza. Az alpolgármesterek jogállásához a Fidesz az alkotmányt is módosítaná.

A vallás érdekes, a fogyatékosság nem - átírná a népszámlálási törvényt a Fidesz

Itthon2010.05.18, 12:35

Módosítaná a Fidesz a tavaly decemberben elfogadott népszámlálási törvényt, a népszámlálási kérdőívet új kérdésekkel egészítené ki. A kedden benyújtott törvénymódosító javaslat szerint 2011-ben az emberek vallásáról és egészségi állapotáról is érdeklődnének a kérdezőbiztosok, a fogyatékosságra azonban nem kérdeznének rá. A párt szerint a módosításra azért van szükség, hogy az eredmények összehasonlíthatók legyenek a 10 évvel ezelőtt felvett adatokkal.

Egyfordulós választási rendszert akar a Fidesz

Itthon2010.05.18, 07:12

Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek az országgyűlési képviselők választásáról szóló új törvényjavaslatát. A törvény a párt korábbi ígéreteinek megfelelően kicsit több mint felére csökkentené a képviselők létszámát, a választások rendszeréből pedig eltörölné a területi listás szavazást, helyette az országos listákra lehetne szavazni. A javaslat szerint egyéniben nem kellene többé 50 százaléknál több szavazatot szerezni a győzelemhez, elég lenne a szavazatok többsége, így csak ott rendeznének második fordulót, ahol a választók fele nem megy el szavazni az elsőben.

Eltörölné az egyéni jelölteket a következő választásra az MSZP

Itthon2010.05.17, 18:03

Egyéni képviselőjelöltek nélkül, kizárólag területi és országos listákkal képzeli el a jövő választási rendszerét az MSZP, amely a Fidesz hétfői javaslatával szöges ellentétben álló törvénytervezetet nyújtott be a választási reformról. A szocialisták szintén 200 fő alá csökkentenék a parlament számát, de kivennék a rendszerből azt az összetevőt, amely a Fideszt alig 50 százalék feletti támogatással is kétharmados többséghez segítette. A két párt azonos témájú javaslatában szinte egyetlen közös pont sincs.

Tévesen iktatták az új ciklus első törvényjavaslatát

Itthon2010.05.14, 17:40

Az LMP nyújtotta be az új parlamenti ciklus első törvényjavaslatát pénteken. A párt a nemzetbiztonsági törvény módosítását javasolta. Az országgyűlés honlapján, nem sokkal a felbukkanása után az a szöveg került a javaslat mellé, hogy "téves iktatás történt". A javaslat előbb került fel a honlapra, mint ahogy letették volna az esküt a képviselők, akiknek csak az eskü után van lehetőségük törvényjavaslatot benyújtani. Délután a javaslat új számmal, újra megjelent a honlapon, de ekkor már sorszámozásban három fideszes javaslat megelőzte.

Benyújtották az első három fideszes törvényjavaslatot

Itthon2010.05.14, 18:03

Az állami vezetés új struktúrájának kialakítását célzó törvényjavaslatokat nyújtott be elsőként a Fidesz-KDNP pénteken. A javaslatok szövege egyelőre nem került fel az országgyűlés honlapjára.

Megakadályozza az Alkotmánybíróság az új Ptk. hatálybalépését

Itthon2010.04.26, 18:03

Mégsem lép hatályba az új Polgári Törvénykönyv első két könyve május 1-jén az Alkotmánybíróság hétfői döntése alapján. A Fidesz kérte a hatálybalépésről szóló törvény alkotmányossági vizsgálatát, és alkotmányellenességre hivatkozva, a május 1-i hatályabalépésről szóló rendelkezés megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság határozata szerint túl kevés lett volna az idő felkészülni az új jogszabályokra, a kétlépcsős hatálybaléptetéssel járó átmeneti rendelkezések miatt pedig sérült volna a jogbiztonság. A beadványt benyújtó fideszes képviselő, Répássy Róbert hétfőn azt mondta: idén még biztos nem fog hatálybalépni egy új Polgári Törvénykönyv.

Támadást indítana a laza erkölcs ellen a Fidesz

Itthon2010.04.21, 09:33

Kötelező házastársi hűség, körülményesebb válás, törvényben szabályozott jegyesség és orvos-beteg viszony, a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatának eltörlése - többek között ezek az ötletek bukkannak fel az új Polgári Törvénykönyvhöz korábban benyújtott fideszes és KDNP-s módosító javaslatokban. A Fidesz többször bejelentette, hogy visszavonja a részben május 1-jén életbe lépő új Ptk.-t, mert szeretné átdolgozni. A Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója szerint a fentiekhez hasonló javaslatokat szeretnének viszontlátni a Ptk.-ban.

Aláírta Sólyom a holokauszttagadást büntető törvényt

Itthon2010.03.10, 12:18

Sólyom László szerint nem alkotmányellenes, ezért aláírta azt a Btk.-módosítást, amely büntethetővé teszi a holokauszttagadást. Az államfő szerint erre a törvényre nem az az alkotmányossági mérce vonatkozik, mint a véleményszabadság korlátozására általában, de az nem volt helyes, hogy a törvényt a választási kampányban fogadták el.

Bankokat kisajátító PSZÁF-et tervez a kormány

Archívum2010.02.12, 23:21

A fontosabb bankok tulajdonosi jogait is korlátozhatná a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete egy törvényjavaslat szerint, amit a kormány péntek délután hozott nyilvánosságra. A PSZÁF-nak azért akarnak több jogot adni, hogy meg tudja védeni a pénzügyi rendszert, a törvény elfogadására azonban ebben a ciklusban már nincs esély.

Mesterházy újra megpróbálja büntethetővé tenni a holokauszttagadást

Itthon2010.01.27, 16:57

Három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné a holokauszttagadást az a törvénymódosítási javaslat, amelyet szerdán nyújt be a parlamentnek Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A módosítás elfogadásához feles többség kellene. Az MSZP már többször sikertelenül próbálkozott büntethetővé tenni a holokauszt tagadását.

Kitart az elítélt rendőrök kizárása mellett a Fidesz

Itthon2010.01.19, 18:28

Újraírná az MSZP az elítélt rendőrök kötelező kirúgásáról rendelkező törvényt, mivel a rendőrszakszervezetek túl szigorúnak találták azt. A Fidesz által javasolt, de hét MSZP-s által is támogatott tavalyi törvénymódosítás azt mondja ki, hogy minden rendőrt ki kell rúgni, akit a bíróság szolgálati bűncselekményben bűnösnek talál.

Alkotmányellenes lehet a tulajjogok elvonása

Archívum2010.01.18, 18:41

A bankok szerint alkotmányossági problémákat is felvethet az a törvényjavaslat, amely bizonyos esetekben lehetővé tenné a részvényesi jogok elvonását a hitelintézetekben.

Nem szentírás a nagy fideszes hátraarc

Itthon2009.12.23, 12:30

Bár a Fidesz hevesen támadja az általa átmenetinek nevezett Bajnai-kormányt, nem valószínű, hogy kormányra kerülése után mindent visszacsinálna a Bajnai-kormány idején elfogadott jelentősebb törvények közül. A legtöbb megszorításról a Fidesz vezető politikusai azt mondták, eltörlik azokat, Orbán Viktor Fidesz-elnök tanácsadója szerint ez azonban korántsem biztos. A többi jogszabályt pedig inkább csak átszíneznék.

Elektronikus kézbesítés III. - Informatikai biztonsági aggályok

Jog2009.12.22, 12:53

Élénk visszhangot váltott ki az Ormós Ügyvédi Iroda elektronikus kézbesítésről szóló kétrészes írása. A harmadik részben a Microsec Kft. fejti ki véleményét.

Szigorodó büntetéseket hagy maga után Draskovics

Itthon2009.12.02, 16:53

A büntetések emeléséről, a közbiztonság lyukainak betömködéséről és a Magyar Gárda szorongatásáról szólt Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter elmúlt két éve. A miniszter kedden úgy adta be lemondását, hogy munkája nagy részét elvégzettnek tekintette: a szabálysértőket és bűnözőket valóban keményebb satuba fogta, de azért hagyott maga után kétséget és bizonytalanságot is.

Mély kutat ás az állami titkoknak az MSZP

Itthon2009.11.30, 17:20

Önkényessé és ellenőrizhetetlenné válhat az állami szervek titkosítási gyakorlata, törvénysértéseket lehet nem nyilvános iratokba rejteni - jogvédők szerint ilyen következménye lehet annak, ha a parlament elfogadja az új titoktörvényt és az ahhoz benyújtott MSZP-s módosító javaslatokat. Pénzbüntetés és börtön fenyegetheti azokat, akik mégis feltúrják a sötét titkokat, még akkor is, ha például ezzel korrupciós ügyeket vagy más bűncselekményt lepleznek le.

A testüreg-átvizsgálást is engedné a fogdákban egy új törvény

Itthon2009.11.26, 12:29

Egy készülő törvény szerint újra lehetne testüreg-átvizsgálást végezni  azokon, akiket rendőrségi fogdába visznek. Korábban egy belügyminiszteri rendelet adott lehetőséget erre, de azt a rendelkezést az Alkotmánybíróság alkotmányellenessége miatt megsemmisítette.

Az elektronikus kézbesítés II. - kritikák, kérdőjelek

Archívum2009.11.26, 11:31

A januártól hatálybalépő, a hivatalos iratok kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló 2009. évi LII. törvény gyakorlati működése kapcsán számos kérdőjel, kritika merül fel. Az Ormós Ügyvédi Iroda szakértői két részes írásának második része.  

Nem jár dicséret a jól viselkedő raboknak

Itthon2009.11.25, 09:11

Hosszabb séták a szabad levegőn, látogatás zuhanyzóval, ággyal felszerelt privát szobában, internetezési lehetőség, a rabruha eltörlése a fogházakban - több ponton is könnyítené a rabok életét a büntetés-végrehajtási intézetekről készülő új törvény. Jogvédők szerint azonban az új kódexnek is sok a hiányossága: a hagyományos látogatás minimum idejét túl rövidre szabták, a visszadobott panaszok ellen nincs jogorvoslat, és akár a rabok papucsát is tiltott tárgynak minősíthetik.

Az elektronikus kézbesítés I. - "ügyfél légy résen!"

Jog2009.11.17, 15:21

2009. június 23-án került kihirdetésre, és a tervek szerint javarészt januárban lép hatályba a sokat vitatott, a hivatalos iratok kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló 2009. évi LII. törvény. Az Ormós Ügyvédi Iroda szakértőinek két részes írása szerint a gyakorlati működés kapcsán számos kérdőjel is felmerül.    

Komolytalan népszavazási kérdéseken bosszankodik az Ab-elnök

Itthon2009.11.08, 14:22

A jelenlegi parlament már nem dönt az Alkotmánybíróság (Ab) hiányzó két tagjáról, és várhatóan a mulasztásos alkotmánysértésekkel sem foglalkozik már - mondta Paczolay Péter, az Ab elnöke. Az elnök szerint megfelelő szabályozás hiányában napokat töltenek el olyan népszavazási kérelmek megtárgyalásával, mint például a sör ingyenessé tétele.

Igen a költségvetést megalapozó törvénycsomagra

Archívum2009.11.02, 18:33

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a 2010-es költségvetést megalapozó törvénycsomagot, amely 41 törvényt módosít.

Ősök után, könnyítve adna állampolgárságot a Fidesz és a KDNP

Itthon2009.10.14, 13:22

Gyorsított honosítással, magyarországi lakóhely nélkül is magyar állampolgárságot adna a határon túli magyaroknak a Fidesz és a KDNP három képviselője. A törvényjavaslat szerint az állampolgárságot továbbra is kérelmezni kellene, de csak azt kellene bizonyítani, hogy a kérelmező valamelyik felmenője magyar állampolgár volt, és beszél magyarul.

Bajnai és Orbán is hozzáláncolta magát a büdzséhez

Itthon2009.10.05, 08:27

A Bajnai kormány legnagyobb erőpróbája kezdődik ezen a héten, amikor az Országgyűlés megkezdi a 2010-es költségvetés tárgyalását. Azt a kormány sem tagadja, hogy a büdzsé súlyos megszorításokat tartalmaz, de szerintük nincs más út, és azért vannak benne pozitívumok is. A Fidesz szerint a büdzsé fájdalmasabb még a Bokros-csomagnál is, és keményen támadják, illetve a visszavonását ígérik.

Az alkotmányhoz is hozzányúlnának a PSZÁF miatt

Archívum2009.10.05, 15:40

Jövő héten tárgyalja a kormány a PSZÁF-törvény módosítását. Alkotmánymódosításra is szükség van ahhoz, hogy a pénzügyi felügyelet jogszabály-alkotási jogosítványt kapjon.

A kisebb cégeket védi az új Ptk.

Jog2009.11.03, 18:11

Nem csupán a magánszemélyek, hanem a hazai gazdasági társaságok életére is jelentős hatással lesz a napokban elfogadott új Polgári törvénykönyv. Változnak többek között a szerződésszegés, a kártérítés, valamint a szerződés és haszonélvezet átruházásának szabályai.

Ügyészi felügyelet társasházaknak

Ingatlan2009.09.22, 18:06

Kihirdették az új társasházi törvényt, amelynek következtében könnyebb lesz fellépni a közös költséget nem fizető lakókkal és a nem megfelelő módon tevékenykedő közös képviselőkkel szemben, de nehezebb lesz például leválni a távhőről. Kérdéses, hogy a felügyeleti feladatokkal felruházott ügyészség tudja-e majd kezelni a várható panaszáradatot.

A bölcsőtől a sírig - itt az új Ptk.

Itthon2009.09.22, 14:58

A fogantatástól a végrendeletig végigkíséri majd az emberek életét az új polgári törvénykönyv, amelyet hétfőn délután fogadott el a parlament. Az 1998 óta készülő jogszabály újraszabályozza a házasságot, az ingatlan-nyilvántartást vagy éppen a lízingszerződéseket. A hatalmas terjedelmű törvénykönyvből néhány érdekességet szemezgettünk.

Elfogadta a parlament az új Ptk.-t

Itthon2009.09.21, 20:59

Hétfő délután elfogadta a parlament az új polgári törvénykönyvet. A javaslathoz kormány az utolsó pillanatban több száz módosító indítványt nyújtott be. A közjegyző például mégsem bonthat fel házasságot, és a bejegyzett élettársi kapcsolatban élők sem fogadhatnak örökbe gyerekeket.

Börtön vár a spammerekre

Itthon2009.07.29, 17:17

Egy évig terjedő szabadságvesztést is kiróhatnak a büntető törvénykönyv hamarosan hatályba lépő módosítása alapján azokra, akik spameket küldenek vagy jogtalan haszonszerzés céljából más módon visszaélnek személyes adatokkal. Korábban a büntetés feltétele volt, hogy a visszaélés jelentős érdeksérelmet okozzon az érintettnek. Mivel ezt nehéz volt bizonyítani, a feljelentések elsöprő többségénél megszüntették az eljárást, de a módosítás eltörölte ezt a kritériumot.

Visszadobta Sólyom a gazdákat védő törvényt

Itthon2009.07.15, 15:58

Átgondolatlanságra és hiányos előkészítésre hivatkozva visszaküldte az Országgyűlésnek Sólyom László államfő azt a törvényt, amely a hazai élelmiszerbeszállítók védelmében tiltana a forgalmazóknak bizonyos tisztességtelen magatartásokat. Sólyom szerint a törvény épp a külföldi beszállítókat hozná előnyös helyzetbe.

A Hospinvest miatt törvényt szigorítana a kormány

Itthon2009.07.09, 07:21

Az egészségügyi miniszter közölte: törvénymódosítást készít elő a tárca a Hospinvest esete miatt - olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában. A kormány szigorítaná, milyen feltételrendszerben adható magánbefeketető működtetésébe egy kórház.

Visszadobta a termálvizes törvényt Sólyom

Itthon2009.07.02, 11:16

Nem írta alá Sólyom László köztársasági elnök a vízgazdálkodási törvény módosítását. A módosítás az áramtermelőknek lehetőséget adott volna arra, hogy a kitermelt termálvizet ne kelljen visszatáplálni a talajba. Az államfő szerint ez veszélyeztetné a hazai ivóvízkincset.

Szili Katalin szembefordult a kormánnyal a Tubes ügyében

Itthon2009.06.23, 18:46

A kormány szándékaival ellenkező törvénymódosítást kezdeményezett a szocialista Szili Katalin a pécsi Tubes hegyre tervezett katonai radar építésének megakadályozására. A javaslat mellett a Honvédelmi Minisztérium kifogásai ellenére az Országgyűlés illetékes bizottsága teljes mellszélességgel kiállt.

Újra elfogadták a távoltartási törvényt

Itthon2009.06.22, 22:50

Módosított formában ismét elfogadta az Országgyűlés a távoltartásról szóló törvényt hétfőn. A családtagokat bántalmazó emberek távoltartását lehetővé tevő jogszabályt tavaly decemberben szavazták meg először a képviselők, de az államfő akkor nem írta alá. Most pontosított fogalmakkal és újabb garanciákkal ment át a törvény a zárószavazáson.

Elutasította a kisebb parlament ötletét az Országgyűlés

Itthon2009.06.22, 22:59

Nem lesz kisebb parlament a 2010-es választásokra, miután az Országgyűlés hétfőn elutasította az erről szóló törvényjavaslatot. Az indítvány még a Gyurcsány-kormány idején született, 199 főre csökkentette volna a parlament létszámát, és állítólag milliárdokat takarított volna meg.

Új törvénnyel csap le a dohánygyárakra Obama

Nagyvilág2009.06.22, 23:28

Évtizedes huzavona után szerdán elfogadták az új amerikai dohányzásellenes törvényt. A jogszabály a dohánygyárakra egy olyan szuperhatóságot szabadít, amely a jövőben a reklámozásba, a gyártásba és a cigaretták összetételébe is beleszólhat. Az épp leszokni próbáló Obama nagy sikernek értékelte a törvényt, amelyet elődje, George Bush még megvétózott volna.

Elakadt a bizottságban a három csapás

Itthon2009.06.22, 14:48

Nem kerül a parlament elé a három csapás néven ismert büntetőjogi szigorítás, mert az országgyűlés alkotmányügyi bizottsága nem találta általános vitára alkalmasnak az ellenzéki javaslatot. Március elején sem vették napirendre a harmadszorra is bűncselekményt elkövetőket sújtó javaslatot.

Sólyom nem írta alá a családtámogatás módosítását

Itthon2009.06.11, 19:14

Nem írta alá Sólyom László köztársasági elnök a családtámogatási rendszer átalakításáról szóló törvényt. Az államfő nem ért egyet a gyes idejének háromról két évre csökkentésével. Sólyom szerint negatív ösztönzők helyett olyan pozitív lépésékkel kéne elősegíteni a kismamák munkaerőpiacra történő visszatérését, mint a bölcsődei férőhelyek növelése. Bajnai Gordon miniszterelnök azt mondta, érti az államfő aggályait, de szerinte kormánya csomagja rendezni fogja a vitás kérdéseket.

Szigorított a parlament a gyesen

Itthon2009.05.25, 22:02

Módosította a parlament a gyermekek után járó juttatásokat: változik a gyes, a gyed és a terhességi gyermekágyi segély is. A plenáris ülés elején Bajnai Gordon kormányfő elmondtam a munka becsületét akarják helyreállítani az adórendszer jövő évre tervezett változtatásával. A miniszterelnök szerint a munkára rakodó adóterhek két évtizede nem csökkentek olyan mértékben, mint a mostani tervek szerint. A parlament hétfőn dönt arról is, hogy sürgős tárgyalásba veszi-e a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot.

Költségtérítésre köteleznék a túlcsúszó diákokat

Itthon2009.05.19, 18:42

Kiesne az államilag finanszírozott képzésből minden olyan diák, aki nem fejezi be az előírt legrövidebb időn belül felsőoktatási tanulmányait egy törvényjavaslat értelmében - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint több ezer diák hagyhatja ott diploma nélkül az egyetemeket.

Benőtt sok bűnöző feje lágya, mégis ijedezünk tőlük

Itthon2009.05.09, 14:44

32 ezerrel kevesebb bűncselekményt követtek el Magyarországon az év első negyedében, mint egy évvel korábban, a magyarok szerint mégis siralmas a közbiztonság. A rendőrségi statisztika és az emberek biztonságérzete közötti ellentmondásnak sokféle oka van, az ijedős nyugdíjasoktól a túlkoros bűnözőkön át a kozmetikázott statisztikákig. A rendőrségi munka javulása nem szerepel az okok között.

Esélyt sem adna az utcai dühnek a kormány

Itthon2009.05.08, 10:24

Részben kőkemény, részben életszerű a büntető törvénykönyv kormány által benyújtott módosítása. Csírájában fojtaná el az utcai rendbontásokat, például azokat is börtönbe lehetne küldeni az új szabályok alapján, akik csoportosan, mondjuk, botokkal felszerelkezve utcai rendbontásba kezdenek. Súlyos, megúszhatatlan börtönnel fenyegeti az erőszakos visszaesőket, és szigorítaná a pénzbüntetéseket is. Kimondaná viszont, hogy nem vagyunk kötelesek kitérni a támadások elől, és védené azokat, akik önvédelemből okoznak sérülést másoknak.

A kormány kutyás, gumibotos közterületiseket akar

Itthon2009.05.06, 13:02

Ismét nekifut a kormány, hogy megteremtse a tilosban parkoló autók elszállításának törvényi hátterét. Egy éve már próbálkoztak hasonló javaslattal, de az nem került a parlament elé. A mostani csomagban a tréler mellett az eddig csak rendőröknek fenntartott gumibottal is felszerelnék a közterület-felügyeletet, és az ő kezükbe adnák a térfigyelő kamerák üzemeltetését is.

Gumibotot ad a közterület-felügyelőknek a szigorúbb Btk.

Itthon2009.05.04, 17:53

Szigorúbban büntetnék a rablások elkövetőit, jobban ügyelnének a sportesemények biztonságára, és gumibotot adnának a közterület-felügyelőknek a Btk. átfogó módosítása értelmében. A törvény szigorításának részleteiről hétfőn számolt be Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, aki szerint tavalyhoz képest idén negyedével csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma az első negyedévben.

A hűtlenkedést elnézi az új polgári törvénykönyv

Itthon2009.04.21, 14:50

Könnyebb lesz elválni, a házastársi hűséget sem várja el az állam, a mozgássérültekkel pedig nem lehet majd olyan egyszerűen kiszúrni, mint eddig. Egyebek mellett ezekről is szól az új polgári törvénykönyv, amelyről április végén szavaz az Országgyűlés. Lesz sérelemdíj, elismerik a leányanyák döntési jogát, jól járnak a szorgos adósok. Szemezgessen, mindenkit érint!

Törvénybe iktatták a bejegyzett élettársi viszonyt

Itthon2009.04.20, 21:02

Mostantól az azonos nemű párok is regisztrálhatják kapcsolatukat, a Parlament ugyanis hétfőn elfogadta a bejegyzett élettársi viszonyról szóló törvényt. Az élettársi kapcsolatról egyszer már hoztak törvényt, azt azonban az Alkotmánybíróság tavaly megsemmisítette.

Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz a három csapásért

Itthon2009.04.18, 23:32

Aláírásgyűjtéssel próbál nyomást gyakorolni a Fidesz az Országgyűlésre, hogy vegyék napirendre a visszaeső erőszakos bűnözők büntetését szigorító törvényjavaslatukat. Az ellenzéki párt a megszerzett aláírásokkal bizonyítaná, hogy van társadalmi támogatottsága a javaslatnak.

Átalakítás előtt a csődtörvény

Gazdaság2009.03.30, 17:55

Az adós és a hitelezők nagyobb lehetőséget kapnak arra, hogy reorganizálják a fizetésképtelen céget - ez a legfontosabb változás a csőd- és felszámolási eljárásról szóló törvénymódosító javaslatában, amelyet az igazságügyi és rendészeti miniszter terjesztett a parlament elé, és amely hétfő óta olvasható az Országgyűlés honlapján.

�j �ll�st kereshetnek az amerikai bankvez�rek

Gazdaság2009.03.20, 15:31

Az amerikai k�pvisel�h�z elfogadta azt a javaslatot, miszerint az 5 milli�rd doll�rn�l t�bb k�lts�gvet�si p�nzt kap� amerikai bankokban komolyan megad�ztatn�k a munkav�llal�i b�nuszokat. Sokan a munkaer� elmenek�l�s�t�l tartanak.

Kártékony az ombudsman szerint az erdőtörvény tervezete

Itthon2009.03.09, 17:54

A jövő nemzedékek ombudsmanja arra kérte a kormányt, hogy ne fogadja el az erdőtörvény új tervezetét, mert az veszélyeztetné a természeti értékek megőrzését. Az ombudsman szerint a gazdasági érdekek kerülnének előtérbe, ha a törvénytervezet értelmében a természetvédelmi hatóságot kihagynák az erdőgazdálkodásról szóló döntésekből.

"Annyit tudtam, hogy nem adom és kész"

Itthon2009.03.10, 15:23

Ingatag a külföldi anyától Magyarországon született és itt felejtett gyerekek helyzete. Hiába élnek évek óta nevelőszülőknél, családban, rendezetlen jogi státuszuk miatt nem lehet őket örökbe fogadni, és anyjuk származási országának gyermekvédelme bármikor visszakövetelheti őket - ez három gyerekkel meg is történt az elmúlt hónapokban.

Előző
  • 1
  • 2
Következő