büntető eljárás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- Budaházy György
- bíró
- Stohl András
- Pest Megyei Bíróság

"Mindenemet ennek a nőnek köszönhetem" - Feleségének mondott köszönetet Alec Baldwin, miután ejtették az ellene felhozott vádakat
Csütörtök este derült ki, hogy ejtik az Alec Baldwin ellen, Halyna Hutchins halálával kapcsolatban felhozott vádakat.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mentességet kaphatnak a büntető eljárások alól a katonai vezetők Egyiptomban
Magas rangú katonai vezetők büntetőeljárás alóli mentességét lehetővé tevő törvényjavaslatot fogadott el Egyiptom törvényhozása hétfőn.
Nem vállalták Portik védelmét
A sztárügyvédek sem vállalták Protik Tamás védelmét - írta a Blikk. Eddigi védője akkor szállt ki, amikor megkapta a Prisztás-ügy vádiratát.
A belső elhárítás buktatta le a BVOP parancsnokhelyettesét
A belső elhárításként funkcionáló Nemzeti Védelmi Szolgálat nyomozása után függesztették fel pénteken Dömény Sándort a szombati Magyar Nemzet szerint. A BVOP második számú vezetője a lap szerint hivatali vesztegetésbe keveredhetett.
Nyomoznak a börtönparancsnok egyik helyettese ellen
A Központi Nyomozó Főügyészség büntetőeljárást indított a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának egyik helyettese, Dömény Sándor ellen - közölte a Belügyminisztérium. Az ügyészség közölte, hogy hivatali működésével összefüggő bűncselekmény miatt hallgatta ki gyanúsítottként, és a büntetőeljárás adatai titkosak.
Egy napra csökkentené a védő nélküli fogva tartást az alkotmányügyi bizottság
Módosította korábbi javaslatát az alkotmányügyi bizottság hétfőn, így egy napra csökkenhet az az időszak, amíg a kiemelt ügyekben fogva tartottak nem találkozhatnának a védőjükkel. A módosított javaslat szerint a kiemelt ügyekben csak akkor lehetne poligráfot használni, ha a tanú beleegyezik abba.
Aggályosnak tartja a védőügyvédek 48 órás távoltartását az államtitkár
Az alkotmányügyi bizottság és az emberi jogi bizottság részéről is felvetődött, hogy módosító javaslatot nyújtson be a kedden beadott büntetőeljárási törvényjavaslathoz. A javaslat szerint a kiemelt ügyekben a kihallgatáson az első 48 órában nem vehetne részt a gyanúsított védője, ami Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szerint aggályos.
A gyilkosoknál is rázósabb lehet a csalóknak az első 48 óra
Az új alkotmánnyal is összeakadhat, és szokatlan módon csoportosítja a büntetőügyeket az a módosító javaslat, amelyet kedden nyújtott be a parlament elé az országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. Az [origo]-nak nyilatkozó egykori ügyészek és jogvédők szerint a javaslat szokatlanul nagy hatalmat ad az ügyészek kezébe, és gyengíti a gyanúsítottak védelmét. Nem kötnek majd mindenkire hazugságvizsgálót, de könnyebb lesz a gyilkosoknak az elfogásukat követő 48 óra, mint a csalóknak.
Június közepén folytatódik Stohl András pere
Nem kötelező a megjelenés Stohl András számára perének másodfokú tárgyalásán a Pest Megyei Bíróságon - közölte a bíróság szóvivője szerdán. Az ittasan súlyos közúti balesetet okozó színész pere június 21-én folytatódik, Stohl első fokon 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetést kapott, a júniusi tárgyaláson várhatóan jogerős ítélet születik.
Két tinédzser okozta az erdőtüzet Gyenesdiáson
Bevallotta két tizenöt éves fiú, hogy ők okozták a gyenesdiási erdőtüzet. Öngyújtóval gyújtották meg az avart, de eloltani már nem tudták a lángokat.