titkosszolgálat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- USA
- merénylet
- Nemzetbiztonsági Hivatal
- iraki konfliktus
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Izraeli katonák megölték Szaadat testvérét
Izraeli katonák kedden lelőtték egy őrizet alatt tartott szélsőséges palesztin vezető testvérét Rámalláhban - közölték palesztin szemtanúk és erősítette meg az izraeli, valamint a palesztin titkosszolgálat is.
Járai szerint vállalható III/II-es múltja
Az Orbán-kormány tagjai közül elsőként számol be Járai Zsigmond egykori pénzügyminiszter a Kádár-rendszer titkosszolgálatával való kapcsolatáról. A jegybankelnök külföldi útjai során szerzett tapasztalatairól küldött jelentést a Belügyminisztériumnak.
Szabadlábon Ivan Lexa
A Szlovák Legfelsőbb Bíróság szabadlábra helyezte Ivan Lexát, a szlovák titkosszolgálat volt főnökét. Lexát a közelmúltban fogták el két éves bujkálása után Dél-Afrikában. Vladimir Meciar volt miniszterelnök leghűségesebb kollégáját többek között a köztársasági elnök fiának elrablásával vádolják.
Boros Imre is beszél titkosszolgálati kapcsolatáról
Beismerte az Orbán-kormány tárca nélküli minisztere, hogy kapcsolatban állt a rendszerváltás előtt a titkosszolgálatokkal. Boros Imre kapcsolata a titkosrendőrökkel saját bevallása szerint egyetlen ügyre korlátozódott: az MNB osztályvezetőjeként egy nemzetközi pénzügyi botrány miatt keresték meg az ügynökök.
Már három név ismert az ügynöklistáról
A Mécs-bizottság kormánypárti tagjai által nyilvánosságra hozott adatok szerint tíz volt és jelenlegi kormánytag állt kapcsolatban az elmúlt rendszer titkosszolgálataival. Közülük Medgyessy Péter miniszterelnök, egykori pénzügyminiszter neve már a bizottság felállítása előtt ismert volt. A számok nyilvánosságra kerülése után elsőként Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, majd Boros Imre volt PHARE-pénzekért felelős tárca nélküli miniszter ismerte el, hogy együttműködött a titkosszolgálatokkal. Mindketten az Orbán-kormány tagjai voltak.
Ellentmondásos a Medgyessy elleni tanúvallomás
Három évvel Medgyessy Péter beszervezése előtt leszerelt a titkosszolgálatoktól a Medgyessy-bizottság szerdai ülésén meghallgatott egykori III/II-es operatív tiszt, aki nem kapott szt-tiszti kiképzést. Ez megkérdőjelelzi a bizottság előtt tett beszámolóját. A volt titkosügynök ugyanis hosszasan beszélt az szt-tisztek feladatairól, ami alapján az ellenzék azt valószínűsítette, hogy Medgyessy beszervezhetett embereket, hálózatot tarthatott fenn, és jelentéseket is írhatott személyekről.
Bogár László még nem reagált
A rendszerváltás óta hivalba lépett kormányok tagjai és államtitkárai közül tízen dolgoztak korábban valamely pártállami titkosszolgálatnak. Ketten közülük két kormány idején is dolgoztak 1990 után. Az egyikük az Antall (Boross)-kabinet, valamint az Orbán-kormány alatt is dolgozott. E szerint két politikus jöhet számításba, Pusztai Erzsébet, aki azt állítja, hogy nem érintett és minden adat nyilvánosságához hozzájárul, valamint Bogár László, akit kedd délután óta hiába keresünk.
Medgyessy szt-tiszt lehet, kormányfő nem
Balogh László, a Medgyessy-bizottság elnöke nyilvánosságra hozta a testület munkájáról készített jelentéstervezetét. Az ellenzéki tervezet a szerdán ismertetett kormánypárti jelentéssel a legkisebb mértékben sem egyezik. Balogh ugyanis szavahihetetlennek tartja a miniszterelnököt. Kételkedik abban is, hogy Medgyessy személyekről nem írt jelentéseket, és azt sem látja bizonyítottnak, hogy 1982 után nem dolgozott a titkosszolgálatoknak. Balogh kételyeit megerősítette a testület szerdai ülésén meghallgatott volt III/II-es tiszt, aki zárt ülésen az ellenzék szerint megcáfolta Medgyessy korábbi állításait.
Tíz érintettet talált a Mécs-bizottság
Az Antall-kormányban 5, a Horn-kormányban 2, az Orbán-kormányban 4, a Medgyessy-kormányban pedig egy érintettet találtak a Mécs-bizottság tagjai. Két átfedés van, így összesen 10 olyan miniszter és államtitkár volt hivatalban a bizottság adatai szerint, akik együttműködtek valamilyen formában az állampárti idők titkosszolgálataival. A bizottság kormánypárti tagjai úgy határoztak, hogy mindenképpen nyilvánosságra hozzák az érintettek neveit.
Medgyessy tovább akart szolgálni
"Szóban és írásban egyaránt úgy nyilatkozott, hogy megfelelő kapcsolati rendszer kialakítása esetén továbbra is szívesen vállalja a hivatásos tiszti beosztást" - áll egy, Medgyessy Péter titkosszolgálati tevékénységéről szóló 1982-es jelentésben. Medgyessyt a titkosszolgálati jelentések megbízhatónak, munkáját eredményesnek és hatékonynak írják le. A dokumentumokat szerdán hozta nyilvánosságra a Medgyessy-bizottság elnöke.
A titkosszolgálat hibázott Gázában
A hadsereg vizsgálatai szerint a titkosszolgálat hibás jelentése miatt halt meg több civil személy a múlt heti gázai légitámadásban, melyet Szalah Sehada Hamasz-vezető ellen indítottak. Az akcióban életét vesztette Sehada, de rajta kívül meghalt 14 civil személy is, köztük kilenc gyermek és nők.
- címkék:
- Izrael
- titkosszolgálat
- gáz
- Hamász
- Címkefelhő »
Nyilvánosságra hozhatják a kormánytagok múltját
Akár már a jövő héten kiderülhet, hogy a rendszerváltás utáni kormányok tagjai és államtitkárai körül kik működtek együtt a pártállami idők titkosszolgálataival. A bizottság MSZP-s tagja, Tóth Károly hétfőn terjeszti elő javaslatát a lista megjelentetéséről, de ehhez a vizsgálóbizottság többségi döntésére van szükség. Más formában, de az MDF is támogatja az ötletet, ha az adatvédelmi biztos szakvéleménye ezt lehetővé teszi.
Kevés eredmény a Medgyessy-bizottságban
Két hete van a miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottságnak arra, hogy elkészítse jelentését. Az eddigi, többnyire zárt ajtók mögött zajló bizottsági meghallgatásokból kevés olyan adat került nyilvánosságra, ami választ ad a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltjával kapcsolatos kérdésekre. A bizottság kormánypárti tagjai ugyanakkor állítják: a meghallgatások előrevitték a munkát, egyre teljesebb kép rajzolódik ki Medgyessy titkosszolgálati munkájáról.
Medgyessyt felmentette a titokgazda
Nyílt ülésen számol be múltjáról Medgyessy Péter kormányfő a titkosszolgálati előéletét vizsgáló bizottság előtt. A miniszterelnököt fölmentette a titokgazda a titoktartás kötelezettsége alól azokban a témákban, amelyekben a bizottság vizsgálódik.
Az Orbán-kormányban lehetett a legtöbb ügynök
A Nemzetbiztonsági Hivatalban szereplő adatok szerint a rendszerváltás óta hét olyan személy volt kormánytag, aki korábban titkosszolgálati tevékenységet végzett - tudta meg az RTL Klub. A legtöbb érintett állítólag az Orbán-kormányban volt, szám szerint öten. A hivatal az SZDSZ-es Mécs Imre, az előző kormánytagok titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság elnökének kérésére vizsgálódott.
Pintér és Demeter a BM titkos irattárában járt
Balogh László, a parlamenti vizsgálóbizottság MDF-es elnöke eredményesnek tartja a meghallgatásokat, Toller László szocialista alelnök szerint semmilyen jelentős új információ nem került felszínre. Többek között a titkosszolgálatok alkalmazásában állt személyekkel kapcsolatos iratokról, azok sorsáról kérdezték Lamperth Mónika belügyminisztert a Medgyessy-bizottság hétfői ülésén. A bizottság tagjai emellett kimutatásokat kértek a BM titkos irattárainak látogatóit nyilvántartó jegyzőkönyvekből, kérték a Medgyessyre vonatkozó parancskönyvek másolatait, illetve az 1960 után keletkezett belügyminisztériumi belső telefonkönyveket is a miinisztertől. ...
A titokminiszterek nem tudtak a kormányfő múltjáról
Egyik meghallgatott volt miniszter sem tudott arról, hogy Medgyessy Péter a titkosszolgálatnál dolgozott valamikor. Gálszécsy András egykori kereszténydemokrata titokminiszter kijelentette: örülne, ha a mai titkosszolgálatokban olyan jólképzett, jóképességű emberek lennének, mint Medgyessy Péter.
Medgyessy-interjú a Neue Zürcher Zeitungban
A Neue Zürcher Zeitung című svájci lap "Magyarország a hatvanas években is a hazám volt" címmel egész oldalas interjút közölt csütörtökön Medgyessy Péterrel a magyar miniszterelnök titkosszolgálati múltjának kérdéseiről. Az interjúban a miniszterelnök nem közölt újdonságot múltjáról.
Nincs adat D-209-ről a Történeti Hivatalban
A kormányfő titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság mai ülésén Balogh László, a bizottság elnöke ismertette a Történeti Hivatal válaszlevelét, melyből kiderül: a hivatal irattárában nem találhatók adatok Medgyessy Péter kormányfő titkosszolgálati munkájára vonatkozóan.
A szlovák kémfőnök rémtörténete
Oltárképlopástól emberrablásig, korrupciótól gyilkosságig, budapesti merénylettől újságíró megveréséig tart az a bűnlajstrom, amelyet Ivan Lexával összefüggésbe hoztak az utóbbi években. A szlovák titkosszolgálat volt igazgatóját hétfőn elfogták Dél-Afrikában, és csütörtökön már kitoloncolták Szlovákiába.
Hazatoloncolták a szlovák kémfőnököt
A dél-afrikai rendőrség csütörtökön hazaszállíttatta Ivan Lexát, a szlovák titkosszolgálat volt főnökét. Lexát emberrablástól korrupcióig számos bűncselekménnyel vádolják Szlovákiában.
Medgyessy-bizottság: kedden újra kezdik
Keddre halasztották hétfőn a kormányfő múltját vizsgáló bizottság ülését. A halasztást az elnök, Balogh László (MDF) kezdeményezte, C típusú állambiztonsági átvilágításának hiánya miatt - hogy elkerülje a politikai támadásokat. Balogh szerint a késésért Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár a felelős, aki viszont ezt viszautasítja. A hétfői rövidke ülésen nem folyt érdemi vita.
Ombudsmani aggály az ügynöktörvény kapcsán
Több ponton is kifogásokat fogalmazott meg Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról, valamint a közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatokkal kapcsolatban nyilvánosságra hozott állásfoglalásában.
Nyilvános állambiztonsági iratok Szlovákiában
Jóváhagyta a szlovák parlament a Nemzeti Emlékezet Intézetének létrehozásáról rendelkező törvényt. Az intézet hozzáférhetővé teszi az ország minden polgára számára a korábbi politikai rendszerek titkosszolgálati anyagait.
Medgyessy kitért az ügynökkérdés elől
A miniszterelnök a keddi ülésen nem válaszolt a titkosszolgálati múltjával kapcsolatos kérdésre, helyette Kovács László beszélt. Medgyessy később, az azonnali kérdések órájában eleget tett válaszadási kötelességének, ám érdemi válaszokat nem adott a hozzá intézett kérdésekre. Az ellenzék támadta a benzináremelést, a tévé-előfizetési díj megszűnésének módját, a MeH szerintük túl sok államtitkárát, főként Keller László kinevezését és Medgyessy vagyonnyilatkozatát is.
Bizonytalan eredményű vizsgálóbizottságok
Kedden alakul meg a Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló, ellenzéki kezdeményezésű bizottság, valamint ugyanakkor jön létre az SZDSZ kezdeményezésére, az összes 1990 utáni kormánytagot átvilágító testület. Az előbbi tevékenységét az MSZP kevesebb mint egy hónapra korlátozta, így az MDF szerint lehetetlen eredményt elérni. A másik, két hónapra tervezett bizottság eredményessége a BM és titkosszolgálatok kezében van. Minden attól függ ugyanis, hogy milyen dokumentumok kerülnek elő.
Kémvád a holland királynő apja ellen
Beatrix holland királynő apja nyolc titkosszolgálat ügynöke volt a második világháború előtt, alatt és után, állítja a most piacra kerülő könyv szerzője.
Csintalant menesztik a Defend éléről
A héten menesztik Csintalan Sándor volt szocialista politikust a Defend éléről - tudta meg a Népszabadság. Csintalan május óta vezeti a defendet, miután barátjától, Földi Lászlótól megvásárolta. A Defend most azért került ismét a figyelem középpontjába, mert a Magyar Fejlesztési Banknál előkerült adatokból az derült ki: a titkosszolgálatok irattáraihoz, banki titkokhoz, adótitkokhoz is hozzáférhetett az őrző-védő cég. Ebben az ügyben az ORFK hétfőn feljelentés-kiegészítést rendelt el.
Törvényi szankciókhoz is ragaszkodik a Fidesz
A Fidesz szerint ha Medgyessy Péter nem mond le, akkor az országot hozza lehetetlen helyzetbe, s előbb-utóbb távoznia kell - mondta Demeter Ervin volt titkosszolgálati miniszter. A frakció rövid időn belül a Ház elé terjeszti az ügynöktörvénnyel kapcsolatos javaslatát, amelyben ragaszkodnak ahhoz, hogy szankciója legyen annak, ha valaki a pártállamot kiszolgálta.
Az MDF vizsgálóbizottságot javasol
A MDF elnöksége csütörtök esti ülésén támogatta, hogy a párt parlamenti frakciója vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezze, amely Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálatokkal összefüggő tevékenységével és múltjával kapcsolatos tényeket és következtetéseket vizsgálna. Dávid Ibolya pártelnök a testület ülését követően elmondta, hogy a vizsgálóbizottság felállítását kezdeményező javaslatukat pénteken benyújtják a Ház elnökének.
Bizottsági támogatás titkosszolgálati kinevezésekre
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága támogatta Czukor Józsefnek, az Információs Hivatal és Zsohár Istvánnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-jelöltjének kinevezését szerdai zárt ülésén.
Bizottsági támogatás titkosszolgálati kinevezésekre
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága támogatta Czukor Józsefnek, az Információs Hivatal és Zsohár Istvánnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgató-jelöltjének kinevezését szerdai zárt ülésén.
Nem az NBH-ból származik a Medgyessy-irat
A Belügyminisztérium III/II-es Főcsoportfőnökségének jogutódja, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) irattárában semmifajta adat, irat nincs nyilvántartva Medgyessy Péter nevén - közölte Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal polgári titkosszolgálatokkal irányító politikai államtitkára.
Al-Kaida-tagokat fogtak el Marokkóban
A marokkói titkosszolgálat öt al-Kaida-tagot vett őrizetbe, akik merényleteket terveztek Gibraltárban horgonyzó vagy ott áthaladó NATO- és amerikai hajók ellen. A Szaúd-Arábiából származó terroristákat május 11-én Casablanca repülőterén tartóztatták le.
Felmentések sorozata az állami cégeknél
A titkoszolgálatoktól a bankokig minden, a politikától elvileg mentes területet érintenek a kormányváltás után azonnal megkezdődött és máig folytatódó vezetőcserék. A minisztériumok után most a három titkosszolgálat, a Vegyépszer, az MFB, a Magyar Posta, majd nem sokkal korábban a rendőrség, a Köztársasági Őrezred, az egészségbiztosító, az adóhivatal és az ÁPV Rt. élén volt változás.
Titkosszolgálati mulasztások miatt akar új minisztériumot Bush
Még az idén felállítaná a belbiztonsági minisztériumot George W. Bush. Az új minisztérium foglalkozna a határok védelmével, a terrorelhárítással és a terrorizmusra vonatkozó hírszerzési információk elemzésével. Az USA elnöke elismerte, hogy mulasztottak a titkosszolgálatok a szeptemberi merényletek előtt, ám továbbra is úgy látja, hogy a támadásokat nem lehetett megelőzni.
Felmentették a titkosszolgálatok vezetőit
A kormányfő felmentette a polgári titkosszolgálatok vezetőit. Az Információs Hivatal élére Czukor József kerülhet, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjévé pedig Zsolnár Istvánt javasolja a Miniszterelnöki Hivatalt irányító miniszter. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetőjét még nem választották ki. A kinevezésekről a kormányfő dönt.
A CIA tudott szeptember 11-i terroristákról
A Newsweek című amerikai heti hírmagazin legfrissebb száma szerint a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA késlekedett az amerikai titkosszolgálati társszervek tájékoztatásával két olyan személy ügyében, akik később a tavaly szeptember 11-i terrortámadások végrehajtói között voltak.
Bush: az USA támad először
Az amerikai elnök szerint az USA-nak azelőtt kell cselekedni, mielőtt a terroristák támadnának. A West Point katonai akadémia tisztavatóján mondott beszédében George Bush kijelentette: a hidegháborús stratégiák nem elegendőek terrorizmus elleni háború megnyeréséhez, és a hadsereg és a titkosszolgálatok modernizációjára van szükség.
Medgyessy szomszédjait még nem ellenőrizték
A nemzetbiztonsági bizottság szocialista alelnöke szerint nem, a volt titkosszolgálati államtitkár szerint viszont ellenőrzik a védett állami személyek szomszédságában élőket. Az [origo] felkereste Medgyessy Péter kormányfő néhány szomszédját, akik elmondták: még - legalábbis nyíltan - nem látogatták meg őket a titkosszolgálatoktól.
FBI: toronyházakat támadna az al-Kaida
Az FBI szerint felhőkarcolók lerombolására készül az al-Kaida. A terrorszervezet tagjai elcsípett beszélgetéseiken arról tárgyaltak, hogy toronyházakban lakást bérelnek, amit megpakolnak robbanóanyaggal, és így a levegőbe röpítik az épületet. Az információt azonban még nem sikerült más forrásokból megerősíteniük a titkosszolgálatoknak. Az FBI nem tudja mi módon, mikor és hol csaphatnak le a terroristák csak egyben biztosak: támadni fognak.
- címkék:
- Amerika
- titkosszolgálat
- terrorizmus
- FBI
- Címkefelhő »
FBI: toronyházakat fenyeget az al-Kaida
Az FBI szerint felhőkarcolók lerombolására készül az al-Kaida. A terrorszervezet tagjai elcsípett beszélgetéseiken arról tárgyaltak, hogy toronyházakban lakást bérelnek, amit megpakolnak robbanóanyaggal, és így a levegőbe röpítik az épületet. Az információt azonban még nem sikerült más forrásokból megerősíteniük a titkosszolgálatoknak. Az FBI nem tudja mi módon, mikor és hol csaphatnak le a terroristák csak egyben biztosak: támadni fognak.
- címkék:
- Amerika
- titkosszolgálat
- terrorizmus
- FBI
- Címkefelhő »
Túllépett a nyomozás Horváth Szilárdon
Horváth Szilárdon már túllépett a nyomozás, ezer másik szálon indultunk el a móri vérengzés ügyében - mondta az [origo]-nak a nyomozás egyik vezetője, Kovács Lajos ezredes. Ugyanakkor Horváth szerepét a móri ügyön kívül, más bűncselekmények kapcsán is tisztázni akarja a rendőrség, ezért akár titkosszolgálati eszközöket is bevetnek ahhoz, hogy hozzájussanak Horváth DNS-mintájához.
Óránként tájékozódik Putyin a dagesztáni fejleményekről
Tovább nőtt a dagesztáni merénylet áldozatainak száma. Putyin a titkosszolgálat igazgatóját bízta meg a nyomozás helyszíni koordinálásával. Állítólag már azonosították a kört, amelyikben az elkövetőket keresni kell.
Titkosszolgálati reform Lengyelországban
Lengyelországban elfogadták a titkosszolgálatok reformjáról szóló törvényt. Az ellenzék szerint a szolgálatok a politika befolyásolhatja, a volt kommunista ügynökök pedig visszakerülhetnek a testületbe.
Bin Laden és az al-Kaida Európát fenyegeti
Az afgán titkosszolgálat vezetője szerint majdnem bizonyos, hogy Oszama bin Laden Pakisztánban van, és értesülései szerint az al-Kaida terrorhálózatot igyekszik újjászervezni. Szakértők az interneten is találnak toborzó üzeneteket. Egy francia lap értesülései szerint az európai nagyvárosok bármelyik pillanatban számíthatnak terrortámadásra a közeljövőben.
Módosították az ügynöktörvényt Bulgáriában
Korlátozzák a hozzáférést a volt ügynökök és besúgók dossziéihoz Bulgáriában. A törvényt az esetleges NATO-csatlakozás miatt kellett módosítani, mert Szófia korábban nem határozta meg az államtitok fogalmát. A kommunista titkosszolgálatot mintegy 100 ezer ügynök és informátor segítette.
Amerikai kémet lepleztek le Moszkva szerint
Az orosz titkosszolgálat szerint amerikai hírszerzőt lepleztek le. Az FSZB szerint az amerikaiak a védelmi minisztérium munkatársait környékezték meg. A diplomácia védettségben működő hírszerzőket dekonspirálásuk után rendszerint kiutasítják az országból, helyi együttműködőikre viszont Oroszországban akár életfogytiglani börtönre is ítélhetik.
Elfogatóparancs a Nádor 95 Rt. vezetője ellen
Elfogatóparancsot adott ki az ügyészség Szász András, a Nádor 95 Rt. vezetője ellen, akit több tízmillió forintos csalással gyanúsítanak; ez a cég vállalta még az előző kormány idején, hogy beszerzi a titkosszolgálatok számára szükséges új telefonlehallgató-berendezéseket.
A Fényes Ösvényt gyanúsítják a limai merénylet elkövetésével
Az amerikai titkosszolgálatok elemzői azt gyanítják, hogy a Fényes Ösvény nevű perui gerillaszervezet felelős a kilenc ember életét kioltó szerdai limai pokolgépes merényletért.