Vegyépszer

címke rss

Egyelőre lassú a félkész gyorsforgalmi út

Nincs teljesen kész, de már járható a 86-os gyorsforgalmi út Szombathely és Vát közötti szakasza, bár az építési munkák miatt akadozva haladhat a forgalom. A megnyitón Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át a kétszer két sávos utat. A siettetett átadóval kapcsolatban a fejlesztő NIF Zrt.-t és a megnyitón Hende Csaba által „lopakodó rókához" hasonlított volt szocialista polgármestert, Ipkovich Györgyöt kérdeztük.

Cáfolja a román közlekedési tárcát a Vegyépszer

Gazdaság2012.02.22, 21:30

Közleményben utasította a vissza a román közlekedési minisztérium állításait Seprényi Sándor, a Vegyépszer Hungária Zrt. vezérigazgatója. A román tárca szerdán közölte, hogy kártérítést követel a Vegyépszertől, mert novemberben leállt a kolozsvári terelőút építése, és az elkészült szakasz egy része is megrongálódott. A vezérigazgató szerint nem a Vegyépszer hibájából állt le egy romániai útszakasz építése, és azért nem fizet romániai alvállalkozóinak, mert a megrendelő sem fizetett neki.

A román közlekedési minisztérium kártérítést követel a Vegyépszertől

Gazdaság2012.02.21, 21:27

A román fél szerint elfogadhatatlan, hogy novemberben leállt a kolozsvári terelőút építése, és az elkészült szakasz egy része is megrongálódott. A Vegyépszer több mint háromszáz román alvállalkozó céggel szemben maradt adós.

Martonyi magángéppel repült Líbiába, de a Külügyben ezt helyesnek tartják

Itthon2012.02.21, 16:16

Martonyi János külügyminiszter decemberben magángépen repült Líbiába - írja meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy a gépet a csődvédelem alatt álló Vegyépszer bérelte. A Külügy szerint nem is titkolták, hogy magángéppel utazott a miniszter.

Csődvédelmet kér a Vegyépszer

Gazdaság2011.05.09, 21:14

Összeomlás szélére került a gazdasági recesszió okozta visszaesések miatt a Vegyépszer Hungária Zrt. A cég tavaly novemberben már szinte az összes munkavállalójától megvált, hétfőn pedig csődvédelmet kért.

Felszámolás elől menekül a Ganz Acél

Gazdaság2009.04.17, 18:51

A Ganz Acél hitelezői 30 százalékos arányban juthatnak hozzá követeléseikhez, ha megállapodnak a céggel, míg egy felszámolás esetén csak 15-20 százalékot kaphatnának - mondta el a hitelezőknek tartott pénteki budapesti megbeszélésen Rózsahegyi György, a Ganz Acél tulajdonosai, a Hídtechnika és a Vegyépszer által megbízott pénzügyi szakértő.

Hitel nélkül megszűnhet Ganz Acél

Gazdaság2009.04.03, 22:17

Egy korábban felmondott mintegy 2 milliárd forintos hitel miatt került a felszámolás közelébe a Ganz Híd-, Daru-, Acélszerkezetgyártó Zrt. (Ganz Acél) - mondta az MTI-nek Varga Gusztáv a társaság vezérigazgatója. Így a jövőben valószínűleg jóval drágábban, külföldről kell behozni az egyes acélhidak elemeit, amennyiben a cég által kidolgozott reorganizációs programra az egyetértést nem sikerül megszerezni.

Válságmenedzser a Vegyépszer csapatában

Archívum2008.11.27, 08:19

Marjasné Endrédi Zsuzsanna személyében ismert  felszámolóbiztos-válságmenedzsert nevezett ki vezérigazgató-helyettesnek a Vegyépszer - írja a HVG.

Vegyépszer: alacsony árbevétel és leépítés

Gazdaság2008.11.27, 08:04

A Vegyépszer Zrt. 2009-ben csupán 50 milliárd forintos árbevételre számít, elsősorban a várhatón visszafogott infrastrukturális fejlesztések miatt - közölte a Vegyépszer Építő és Szerelő Zrt.

Előző
Következő