Demeter Ervin

címke rss
Jogerősen felmentették Szilvásyt az UD Zrt. ügyében

Jogerősen felmentették Szilvásyt az UD Zrt. ügyében

Minden vádpont alól jogerősen felmentette az UD Zrt.-vel összefüggő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a Gyurcsány-kormány volt titokminiszterét. A zárt ajtók mögött kihirdetett ítélet helybenhagyta a tavalyi elsőfokú, szintén felmentő végzést.

Elbukott Pintér titkosszolgálatos terve a parlamentben

Itthon2011.12.30, 12:42

Mégsem jön létre a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) Pintér Sándor belügyminiszter korábban benyújtott javaslatával ellentétben, miután a parlament pénteken elfogadta a fideszes Demeter Ervin ezt indítványozó zárószavazás előtti módosító javaslatát. A parlament múlt héten Kövér László házelnök kezdeményezésére még csak arról döntött, hogy a NIBEK nem működhetne új titkosszolgálatként.

Szilvásy bocsánatot kért Kövértől és Demetertől

Itthon2010.11.04, 18:05

Bocsánatkérésre kötelezte a bíróság Szilvásy György korábbi titokminisztert, amiért azt állította, Kövér László és Demeter Ervin fideszes képviselők "elítélendő magatartást tanúsítottak volna" azza, hogy kapcsolatban álltak az UD Zrt. vezetőivel.

Színt váltott a titkosszolgálatokat behálózó polip

Itthon2010.09.27, 11:40

Két éve Szilvásy György egy "polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálatot" vélt felfedezni, amelynek csápjait, állítása szerint fideszes képviselők mozgathatták. Azóta nagyot fordult a világ, most az előző ciklus titkosszolgálati visszaéléseit vizsgáló bizottságot vezető Demeter állítja, hogy valami gyanús dolog történt a titkosszolgálatoknál, a furcsa ügyletekért egy Szilvásyhoz köthető titokzatos hacker a felelős. A két történet több ponton összeér, de nagy része államtitok.

Kivágja "a gyulladásos gócokat" a Fidesz

Itthon2009.11.04, 21:50

Októberben három városi szervezetét is feloszlatta a Fidesz. A döntést azzal indokolták, hogy a szervezeteket annyira megosztotta a belső konfliktus, hogy gyengébb eredményeket produkáltak, mint amit a pártvezetés várt. A Fidesz vezetői rendcsinálókat neveztek ki ezeken a helyeken, akik azt is eldönthetik, kinek a párttagságát erősítik meg. A párt aktívan készül a kampányra, tíz erős emberét várhatóan nem indítja képviselőként.

Több képviselő tanúskodott az UD-ügyben

Itthon2009.02.06, 07:02

Több országgyűlési képviselőt is tanúként hallgattak ki az UD Zrt. utáni nyomozás során lehallgatott beszélgetések nyilvánosságra kerülése miatt - írja a Magyar Nemzet. Kihallgatták az SZDSZ-es Gulyás Józsefet, valamint korábban a fideszes Demeter Ervint és Kövér Lászlót.

Sokszor hívogatták a Fideszt az UD-sek

Itthon2008.09.24, 19:27

A hvg.hu szerint több mint 200 alkalomal hívtak olyan telefonszámokat az adatgyűjtési botrány főszereplő cégének, az UD Zrt.-nek a vezetői, amelynek előfizetője a Fidesz volt. A gazdasági hetilap internetes kiadása szerint az ügynek az UD két vezetőjén kívül újabb két gyanúsítottja van, mindketten a cég alkalmazottai. Szerdán kiderült, hogy a botránnyal kapcsolatban hárman is felhívták Bencze József országos rendőrfőkapitányt - köztük Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója és Demeter Ervin, a Fidesz volt titokminisztere. Mindketten az után, hogy  a Nemzeti Nyomozó Iroda házkutatást tartott az UD Zrt.-nél.

Titokzatos polipot lát az adatgyűjtés mögött Szilvásy

Itthon2008.09.23, 23:37

Polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálat állhatott a két hete kirobbant adatgyűjtési ügy mögött és a szervezet kapcsolatban állt ellenzéki politikusokkal is - állította Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter. Demeter Ervin kedden elismerte, hogy ő és Kövér László fideszes politikus rendszeresen beszélt az adatgyűjtési ügybe keveredett biztonsági cég vezetőjével. Szilvásy egy esti tévéműsorban azt mondta, a tízes nagyságrendet is elérheti azok száma, akikről adatot gyűjtöttek. Az SZDSZ vizsgálóbizottságot állítana fel az ügyben.

Állítólag nincs szó Tasnádiról az eltűnt iratban

Itthon2007.08.14, 13:46

Se politikusról, se a Tasnádi-ügyről nincs szó a Nemzeti Nyomozó Irodától eltűnt iratban - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő. A hétvégén a fdeszes Demeter Ervin azt mondta, hogy Tasnádinak köze lehet a Nemzeti Nyomozó Irodától ellopott irathoz.

Előző
Következő