tanulmányautó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- autós hír
- Genfi Autószalon
- német autó
- japán autó
- környezetbarát járművek
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Biciklit is tervezett a Veloster kabrióhoz a Hyundai
A Fiat 500C és a Citroën DS3 kabrió mintájára készített nyitott tetős változatot a Velosterből a Hyundai.
Egy Smart, amitől rosszul leszel
Egy amerikai dizájner tervezett egyedi Smart Fortwo-t a Los Angeles-i Autószalonra. Kissé bizarr lett.
Szakadékszerű törés az új BMW övvonalában
A Los Angeles-i Autószalonon mutatja be az i3 háromajtós változatát a BMW.
Brutális terepjáró a Mercedestől
Egy holdjárónak is elmehetne a G osztály utódjának szánt tanulmány, amely vízből nyeri az energiát.
Új Suzuki-modell gyártása indul Esztergomban
2013-ban egy vadonatúj szabadidő-autó gyártása kezdődik, és januártól visszaáll a kétműszakos munkarend az esztergomi Suzuki-gyárban.
Városi raliautót mutatott be a Nissan
A Nissan Sao Paulóban bemutatta Extrem névre keresztelt tanulmányát. Brazilok fejlesztették Brazíliának.
Apró szabadidő-autót gyúrt az Up!-ból a Volkswagen
Tanulmánynak nevezett, de a sorozatgyártáshoz egész közel álló mini SUV-t mutatott be a Volkswagen. A Taigunról a Sao Pauló-i Autószalonon rántották le a leplet.
Formabontó autót mutat be a Nissan
Különleges tanulmányt mutat be Sao Paulóban a Nissan. Az újdonságot Brazíliában tervezték és ott is készült.
Így néz ki a Suzuki új szabadidő-autója
A Párizsi Autószalonon bemutatkozott a Suzuki S-Cross.
Luxuskombit mutatott be a Porsche
A Panamera kombi konnektorról is tölthető hibrid meghajtás kapott. A Párizsban leleplezett Sport Turismo nevű modell egyelőre csak tanulmány, de abban szinte biztosak lehetünk, hogy néhány éven belül a szalonokban fog állni valami nagyon hasonló.
Levehető tetős kupéval villantott jövőképet az Audi
A Párizsi Autószalonon bemutatott Crosslane Coupe az Audi szabadidő-autós jövőképét mutatja be. A Q2 közvetlen előzetesének tekinthető.
Bazári LED-sor villog az új Suzuki hátulján
Megjelent egy új kép a Párizsi Autószalonon debütáló Suzuki S-Cross tanulmányról. LED-ek villognak hátul is.
200 kilométert bír töltés nélkül az elektromos B osztály
Elektromos tanulmányautót mutat be a Párizsi Autószalonon a Mercedes-Benz. A B osztály villanymotorja 134 lóerős.
A Lexus válasza a BMW 3-as kupéra
A Toyota prémiummárkája egy középkategóriás kupé-tanulmánnyal készül a Párizsi Autószalonra, egy-két éven belül szériaautó lesz belőle.
Morcosak lesznek a jövő Smartjai
Új tanulmányt mutat be a Párizsi Autószalonon a Smart. A Forstars a jövő új modelljeinek formavilágát vetíti előre.
Fronthajtással támadja a Mercedes B osztályt a BMW
A Párizsi Autószalonon mutatkozik be a BMW Concept Active Tourer. Az egyterű jellegű modellel a Mercedes-Benz B osztálynak állít konkurenst a BMW, a szériamodell fronthajtással érkezik.
680 lóerős Peugeot, rézből és papírból
A réz- és karbonkarosszériás, papírbelsős Peugeot Onyx hibrid sportkocsi tanulmány lényegében a Le Mans-ra készített 908-as dízel versenyautó új ruhában.
Üzemanyagcellás crossover a Nissantól
A Párizsban bemutatkozó Nissan TeRRA innovatív hajtásláncához a Juke-ra emlékeztető megjelenés társul.
Hibrid sportkocsit villant a Peugeot Párizsban
A Párizsi Autószalonon mutatkozik be a Peugeot Onyx sportkocsi-tanulmány. Kiszivárgott hírek szerint 400 lóerős hajtásláncot kapott.
900 lóerős szuperautó lép a McLaren F1 helyére
A McLaren bejelentette, hogy a Párizsi Autószalonon új szuperautót mutat be. Valószínűleg a legendás F1 utódjáról van szó.
Ez lehetne az új Lada Niva
A Moszkvai Autószalon egyik legnagyobb szenzációja a Lada SUV-tanulmányának bemutatása volt. Sajnos a mutatós X-Ray gyártására kevés az esély.
Fronthajtású egyterű készül az 1-es BMW-ből
A Párizsi Autószalonon mutatkozik be az első fronthajtású BMW, a Compactive Sport Tourer.
Focusban a jövő - Meglestük a Ford új fejlesztéseit
A Ford aacheni fejlesztőközpontjában vezettük az elektromos Focust, kipróbáltuk a vadonatúj Mondeóban megjelenő biztonsági öv légzsákot, láb nélkül fékeztünk, kéz nélkül parkoltunk és megismerkedtünk a magát vezető autóval, amely helyettünk araszol majd a dugóban. A Ford mérnökei beavattak minket a kutatás folyamatába is, mely során környezetbarát műanyag és szívroham érzékelő ülés születik.
Magyar kéz faragja a jövő Jaguarját
A Budapesti Műszaki Egyetem műhelyében gyári csúcstechnológiával készül az egyik legszebb sportautó újkori reinkarnációja. Varga László a szakdolgozata mellett dolgozik a Jaguar E-Type utódjának méretarányos agyagmodelljén. A tanulmányt Sam Sayer, az eredeti autó formatervezőjének unokája az eddigi legszebb újragondolásnak nevezte.
Érzelmek a csomagtartóban - Így született az új Skoda Rapid
Eltalált formatervre nem csak egy olasz szupersportautónak, hanem egy tömegmodellnek is nagy szüksége van. Megtervezése még nehezebb feladat, hiszen mindenkinek tetszenie kell, nem költhetnek rá sokat és meg kell találni az egyensúlyt a látvány és a praktikum között. A Skoda mlada boleslavi bázisán jártunk, ahol láthattuk, hogyan születnek a jövő formatervei, majd be is ülhettünk a titkos, új Rapidba.
241 lóerős a legerősebb gyári Mazda MX-5
A Lipcsei Autószalonon mutatkozott be a Mazda MX-5 eddigi legerősebb gyári változata. Egyelőre nem tervezik a Yusho névre keresztelt prototípus sorozatgyártását, pedig biztosan lenne rá igény.
400 lóerővel támadt fel az ötvenéves Alpine
Az Alpine A110 Berlinette ötvenedik évfordulója alkalmából 400 lóerős tanulmányt készített a Renault. Erősen kérdéses az autó sorozatgyártása, a márkanév viszont biztosan visszatér.
Utcára viszi a Polo WRC-t a Volkswagen
Utcai Polo WRC-t mutatott be a Volkswagen a Wörthi-tó melletti tuningtalálkozón. Jövő év végén indul a sorozatgyártás.
Vörösben még dögösebb az új NSX
A Honda a Pekingi Autószalonra is elvitte a Detroitban és Genfben is kiállított hibrid NSX tanulmányt. Ezúttal ismét Acura jelvénnyel, de már vörös színben.
Nissan Juke ellenféllel támad a Peugeot
Tanulmányként már bemutatkozott a 208-as szabadidő-autó változata, amely egyelőre az Urban Crossover Concept nevet kapta, de hamarosan 2008-asként kerül a világ autószalonjaiba.
Takarékos és vad a Lamborghini terepjáró
A Pekingi Autószalon mutatkozik be az olaszok SUV tanulmánya, amely egy vad bikáról kapta a nevét. Állítólag a kategória legalacsonyabb modellje lesz, amely kis tömeg miatt takarékos is.
Itt a második magyar Mercedes
Egyelőre csak tanulmányként mutatják be a Pekingi Autószalon a Mercedes legújabb négyajtós kupéját. A Concept Style Coupé szériaváltozata az A-osztály technikáját kapja és Kecskeméten is gyártani fogják.
Furcsa crossovert mutat be Kínában az MG
A Pekingi Autószalonon mutatja be új tanulmányát az MG, a kompakt crossover az Icon nevet kapta. A tervek szerint két éven belül piacra kerül Kínában.
Képeken a második magyar Mercedes
Megjelentek az első képek a Pekingben debütáló Mercedes-Benz Concept Style Coupéról. A tanulmányból születik meg a Kecskeméten készülő kis sportszedán, a CLA.
360 lóerős élményautót faragott a Q3-ból az Audi
A Pekingi Autószalonon mutatkozik be az Audi Q3 sportváltozata, az RS Q3. Hamarosan szériamodell lehet a tanulmányból.
Ilyen lehet a jövő BMW Isettája
Osztrák tervező munkája a háború utáni buborékautó modern utódja, melynek egy autómegosztó hálózatban lenne a legjobb helye. Az eSettába is elöl kell beszállni és teljesen elektromos lenne.
Pekingben dobja le a tetejét a Volkswagen Beetle
Tanulmányként a hónap végén mutatkozik be az új Volkswagen Beetle kabrió a Pekingi Autószalonon. A szériamodell jövő év elején érkezik a kereskedésekbe.
1,7 litert fogyaszt a Citroën új luxusmodellje
Numéro 9 néven mutatkozik be a Pekingi Autószalonon a Citroën új csúcsmodellje. Amennyiben elkészül, a szériamodell a DS-sorozat tagja lesz, a tanulmány hibrid hajtáslánca állítólag 1,7 litert fogyaszt.
Egyterűt és szedánt mutat be Kínában a Honda
Két új tanulmányt állít ki a Pekingi Autószalonon a Honda. A skiccek alapján egyterű és szedán debütál.
Kupéból kabrió lesz a Jaguar kis sportkocsija
A New Yorki Autószalonon jelentette be a Jaguar, hogy F-Type néven mutatja be új sportkocsiját. Az autó a tavaly debütált C-X16 tanulmány továbbfejlesztett változata.
Luxusautóvá változott a Nissan Leaf
Bemutatták az Infiniti első teljesen elektromos modelljét, amely az Év Autója díjas Nissan Leaftől örökölheti villanyos hajtásláncát.
Levágták a villanyos BMW tetejét
Nyitott tetővel még vonzóbb lehet és egy lépéssel közelebb is került a szériagyártáshoz a BMW hibrid sportautója, a két óra alatt feltölthető, 345 lóerős i8 Concept Spyder.
Batmobilnak látszó Lamborghini
A cég alapításának ötvenedik évfordulójára egy egyetemi hallgató tervezett egy olyan Lamborghinit, amelyik bármelyik Batman filmben főszereplő lehetne.
Leplezetlen fotókon az új csúcs-Citroën
Egyelőre csak tanulmányautóként mutatkozik be Pekingben a franciák új prémiumautója, a DS9-es.
Már tesztelik az egyliteres fogyasztású VW-t
Nagyot javíthat a Volkswagen szén-dioxid kibocsátási átlagán az XL1-es, ezért a cég komolyan veszi a fejlesztését. Ha jól haladnak a prototípust tesztelésével, a modell 2013-ban bemutatkozhat.
Batmobillal indul Le Mans-ban a Nissan
Őrült vállalkozásba fogott a Nissan, a japánok a Le Mans-i 24 órás versenyen indulnak hajmeresztő prototípusukkal, a 300 lóerős DeltaWinggel. A Juke motorjával szerelt futurisztikus versenyautó az utcai autók jobbá tételéért leheli majd ki a lelkét Franciaországban, mert a versenyt nem csupán a hírverésért, hanem elsősorban a tapasztalatszerzésért vállalta be a gyár.
Ilyen lehet a jövő Saab kupéja
Elvileg a Saab csődbe ment, de még mindig van esély arra, hogy valaki megveszi. Az új tulaj egy szép formatervet is kap ajándékba.
Tényleg ötajtós a Seat Toledo
A gyári képek alapján nehéz volt elhinni, hogy nem négyajtós lesz az új Toledo, a Seat viszont újra felélesztette az első generáció szellemiségét.
Sirályszárnyas, elektromos sportkupé a Hyundai-től
Kiterjesztett hatótávolságú hibrid hajtású sportkupét mutatott be Genfben a Hyundai. Az i-oniq villanymotorja 109 lóerős, de az akkumulátort még egyliteres benzines motor is tölti.
Olasz stílustanulmány a VW cégétől
Egy Volkswagentől származó hibrid hajtással szerelték fel az Italdesign gyönyörű sportkupé tanulmányát. A martinis fényezésű versenyautó változat még izgalmasabb.
Szupertakarékos városi hibrid a Toyotától
Nincs 800 kilogramm a Genfi Autószalonon bemutatott Toyota FT-Bh tanulmány. Benzinmotorja kéthengeres.
Öt motorja van a Tata miniautójának
Négy elektromos és egy benzinmotorja is van a Genfben leleplezett Tata Megapixel tanulmánynak.
Nem a szépségéről lesz híres a Bentley SUV-ja
Genfben bemutatkozott a Bentley történetének első SUV-ja, az EXP 9 F nevű tanulmány. Hatliteres, 600 lóerős motort kapott az autó.
Rá se lehet ismerni az új Nissan X-Trailre
Bemutatkozott Genfben a Nissan Hi-Cross, amely az X-Trail következő generációjának előhírnöke. Vagy esetleg a Muranóé, a lényeg, hogy erősen szabadidő-autósodik a márka.
Szélvédő nélküli szuperautó a Lamborghinitől
Nyitott tetős álomautót faragott az Aventadorból a Lamborghini. A Genfben bemutatkozó, speciális modellt már el is adták, több mint 2,2 millió euróért.
A Skoda nyomdokaiba lép az új Seat Toledo
Szériaközeli tanulmány formájában leplezik le Genfben az új Toledót, amely nem más, mint a Skoda MissionL koncepció spanyol változata. A Leon és az Exeo közé pozícionált modell sportosság helyett ezúttal jó ár/érték arányt, tágas utasteret és jókora csomagtartót ígér.
Szuperlapos tanulmányautó a Bertonétól
Az olasz karosszériaépítő cég századik születésnapját a Genfi Autószalonon bemutatkozó Bertone Nuccio tanulmánnyal fogja ünnepelni.
Lágyabb vonalakat kap az új Nissan X-Trail
Az X-Trail harmadik generációjából ad előzetest a Genfi Autószalonon leleplezésre kerülő, lágy vonalvezetésű Hi-Cross tanulmány.
Sirályszárnyas elektromos egyterű
Az eddig elektromos sportautóiról híres Tesla 2013-ra már egy divatos egyterűvel törne be az amerikai piacra.
Brutális pályaautó a Kiától
A Soulból készített 250 lóerős, összkerékhajtású, háromajtós tanulmányautó hadat üzen a klasszikus hot hatcheknek. Egyelőre tanulmány, de elképzelhető, hogy előbb-utóbb piacra lép vele a Kia.
Vízen is járhat a jövő Jeepje
A Baywatch sorozat ihlette meg azt a Jeepet, amelyet egy formatervezői versenyre álmodtak meg, mint a jövő vízimentő autóját.
Hibrid Swift és egy szupertakarékos kisautó a Suzukitól
Az egyre drágább üzemanyagárak mellett nem véletlen, hogy két spórolós tanulmánnyal készül a Genfi Autószalonra a Suzuki.
Pályaautó a Kia Soulból
A Kia kiadott egy rajzot a Chicagói Autószalonra készülő új tanulmányautóról. A Track'ster egy versenypályára való sportos kompakt a Soul alapjain.
Az átlátszó fényforrás az üvegtető jövője
Napelemből nyeri az energiát, barátságos, szórt fényt ad és teljesen átlátszó marad az üvegtető, melybe organikus fényforrást építenek.
Detroitban a jövő Tata Nanója
A piac legolcsóbb elektromos miniautója lehetne a Detroiti Autószalonon bemutatott Tata eMO EV tanulmány.
Fiataloknak tervezett sportkupékat a Chevrolet
Fiatalok igényei szerint tervezett, megfizethető sportkupékat mutatott be a Chevrolet. A Code 130R hátsó-, a Tru 140S elsőkerék-hajtású.
Füstbe borult a Lincoln tanulmányautója
Rejtélyes füst szállt fel a Ford amerikai luxusmárkájának megmentésére tervezett MKZ Conceptből a Detroiti Autószalonon.
A jövő Toyota Priusa Detroitban
A Detroiti Autószalonon állította ki NS4 névre keresztelt tanulmányát a Toyota. Akár az új Prius is megszülethet az autóból.
Szokatlan formájú egyterű a Chryslertől
A Detroiti Autószalon egyik eldugott sarkában állították ki a Chrysler 700C tanulmányt. Még a gyártó sem hozott róla nyilvánosságra semmit, de ez tudatos stratégia miatt van így.
Sportlimuzinnal, kupéval és SUV-val erősít a Honda
Felfrissül az Accord kupé, új ruhát kap a Civic, és egy vadonatúj szabadidő-autó is bemutatkozik az amerikai piacon.
Elektromos hot rod az új VW Beetle-ből
A tavaly bemutatott új Beetle alapjaira épített elektromos hot rodot a Volkswagen. Az E-Bugster hajtáslánca jelenik meg a jövő elektromos Volkswagenjeiben.
Hibrid hajtást kapott az új Honda NSX
A Detroiti Autószalonon Acura-logóval mutatkozott be az új, hibrid Honda NSX. A bő 400 lóerős, hibrid hajtású tanulmányból három éven belül elkészül a szériaváltozat.
Megmutatták a legizgalmasabb Lexust
Műszaki adatok még nincsenek, de rengeteg kép jelent meg az LF-LC-ről.
Megoldás a dugók ellen - jönnek a repülő autók
A dugókban való ácsorgás kikerülésének az egyik legstílusosabb módja, ha egyszerűen elrepülünk felette. Ehhez persze két olyan dologra van szükség, amelynek a beszerzése nem egyszerű, de már nem is lehetetlen: egy pilótajogosítvány és egy repülő autó. Bemutatjuk a szériaérett konstrukciókat, felidézzük a repülő autók történetét és megnézzük, hányféleképpen képzelték már el mindezt a filmkészítők.
Megmutatták minden idők legvadabb Lexusát
Nem titkolózik tovább a Lexus, leleplezte a Detroiti Autószalonra szánt sportkocsi tanulmányt.
Sportosabbak lehetnek a jövő Lexusai
A detroiti tanulmány a márka új stílusát mutatja be.
Mini szabadidőautót mutat be a Ford
Indiában leplezi le a Ford új világautóját, amely a Fiesta alapjaira épül.
Kigúnyolja a pickupokat a Smart tanulmánya
For-Us néven mutat be apró pickup-tanulmányt a januári Detroiti Autószalonon a Smart.
Gombnyomásra kap új külsőt a Toyota tanulmányautója
A Tokióban bemutatott Toyota Fun Vii-ben egy háromdimenziós asszisztens segíti az utazást.
Magát vezeti az elektromos VW Transporter
A jövő Transportere belül nagy, kívül kicsi, elektromos, és magától megy.
Titkolja sportkocsija teljesítményét a Subaru
Egyelőre csak tanulmány, de közel áll a szériaváltozathoz a Subaru sportkupéja.
Sportkocsi, űrkapszula és guruló bőrönd a Hondától
Többféle környezetbarát koncepcióautót és motort visznek a Tokiói Autószalonra a japánok.
Tokióban bemutatkozik az új, takarékos Colt
A Mitsubishi kisautója Japánban Mirage néven jelenik meg, fejlesztésénél a fogyasztáscsökkentés volt a fő szempont. Egyliteres motorjával 3,3 litert fogyaszt.
Pivo 3: Sör helyett háromüléses Nissan villanyautó
A Tokiói Autószalonra a Nissan elkészítette a harmadik Pivót, amely a legközelebb áll a sorozatgyártáshoz.
Így fog kinézni a következő Mazda6-os
A Takeri tanulmány a következő generációs 6-os előhírnöke lehet. A Tokiói Autószalon bemutatkozó lendületes formatervű autó megkapja az új Skyactiv motorokat, de továbbra is fontos a vezetési élmény.
Beszélgető autókat tesztel a Ford
Az autók közötti kommunikáción dolgozik a Ford, amely elsősorban a közlekedésbiztonságot javítaná, de jó hatással lehet a közlekedés folytonosságára és a károsanyag-kibocsátásra is.
Ilyennek álmodták meg az új Toyota Suprát
A nem hivatalos képek a 2014-re ígért reménybeli Toyota sportkocsit ábrázolják.
GT-R-motoros szuper Juke-ot készít a Nissan
A cég vadabbik sportkocsija, a GT-R V6-os, 530 lóerős motorját építik az apró Juke-ba a japánok.
Hibridekkel sokkolják Frankfurtot az oroszok
Nem csupán a szovjet autógyártáshoz kötődő egykori keleti blokk országaiban, hanem nyugaton is számíthatnak a vevők érdeklődésére az orosz Yo-Auto cég újdonságai, ha egyszer valóban piacra kerülnek. Egyelőre csak tanulmányautóként és jól csengő ígéretek szintjén léteznek az autóipart forradalmasító, filléres hibridek, de máris Oroszország új jelképének kiáltották ki őket.
Így néznek majd ki a jövő Skodái
A Fabia és az Octavia közé pozícionálja új autóját a Skoda. A MissionL tanulmány egyúttal a jövőbeli új modellek formatervéről is árulkodik. Nagy tervei vannak a cseh gyártónak, a következő néhány évben hathavonta mutatnak majd be egy új modellt.
Sportos Astra és villanyautó az Opel standján
Több különböző karakterű modellel készült az Opel Frankfurtra. A Fiattól származó Combótól a futurisztikus villanyautóig minden műfajban mutatnak valamilyen újdonságot, de egyik leleplezés sem okozott meglepetést.
Megnézzük a jövőt - megnyitott a 64. Frankfurti Autószalon
Németországban mutatják be a gyártók új modelljeiket és tanulmányaikat. A nagyközönség csütörtöktől, a sajtó viszont már keddtől láthatja élőben, milyen autókat vezetünk a közeli és a távoli jövőben. Két napon át a helyszínről jelentkezünk a legfrissebb hírekkel, exkluzív beszámolókkal, interjúkkal és izgalmas fotókkal.
Multimédiás nappali a Volvótól
A Volvo jövőbeli nagy limuzinjainak előképe a Concept You. Átlagon felüli kényelmet, exkluzív minőséget és modern multimédiás szórakoztatóelektronikai felszereltséget tartogat a legújabb formatanulmány utastere.
Így nézhetnek ki a jövő Seatjai
Idő előtt kiszivárgott egy kép a spanyol márka új tanulmányautójáról.
Szárnyas limuzin a Mercedestől
Négy elektromos motorja van a Mercedes F125 nevű tanulmányának.
Új képeken a Kia négyajtós sportlimuzinja
Frankfurtban leplezik le a Porsche Panamera és a Mercedes CLS ellenfelének szánt luxusautót.
Így fog kinézni az Audi A2
Néhány grafika után fotókat is bemutatott az Audi az elektromos tanulmányáról.
Hibrid sportkocsit mutatott be a Jaguar
A Jaguar illetékesei nem titkolják, hogy a Porsche eladásait akarják megszorongatni az új sportautójukkal.
Így nézhet ki az új Skoda Octavia
A Frankfurtban bemutatkozó Misson L nevű tanulmány lehet az új Octavia előfutára. A Skoda bejelentése szerint ez a koncepció indítja el a márka új stílusirányzatát.
Egyszemélyes városi autót mutat be a Volkswagen
A Nils tanulmány kicsi, könnyű és ehhez képest erős, de a hatótávja miatt csak rövid városi utakra alkalmas.