Római Birodalom

címke rss

Szent Pétertől Ferenc pápáig: a pápaság csodálatos története

Tudomány2023.04.29, 19:19

A világtörténelem legrégebb óta működő intézménye, a pápaság, az apostolok korától napjainkig terjedően fogja át a pápák és a köréjük fonódott szervezet, a római katolikus anyaszentegyház történetét. A katakombákba szorult egyház, Jézus Krisztus tanításának őrzője és letéteményese az üldöztetések kora után kiemelkedő szerepet töltött be a kereszténység világvallássá válásában, és az emberiség történelmében is. A római katolikus egyház a nagy történelmi kataklizmákat és belső válságokat túlélve mindig megújulva, illetve megerősödve folytatta azt a küldetést, amit Jézus Krisztus hagyományozott rá. Szent Péter apostoltól, Róma első püsspökétől ...

Szenzációs sírt találtak Jászberénynél

Tudomány2023.04.25, 16:57

Európai viszonylatban is egyedülálló leletegyüttest, egy római kori, a Kr. u. 1. században működött orvos sírját és teljes felszerelését tárták fel a Jászságban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Jász Múzeum és az Eötvös Loránd Kutatóhálózat régészei.

2776-ik születésnapját ünnepli az örök város, Róma

Tudomány2023.04.21, 15:59

Gladiátorjátékok és ingyen látogatható múzeumok várják Róma lakosait és a városban tartózkodó turistákat április 21-én, Rómát az ókori hagyomány szerint ugyanis ezen a napon alapítottak Krisztus előtt 753-ban.

Színházi előadásként figyelték kétezer éve egy borászat működését

Tudomány2023.04.18, 16:46

Kétezer éves római borászatot tárt fel egy régészcsapat az olasz fővárosban, ami új betekintést nyújt a mezőgazdaság ókori római kulturális jelentőségébe az ókori Rómában. A felfedezés a vinotéka azon szerepéről is mesél, amelyet a társadalom legmagasabb rétegei számára nyújtott a szórakozás egyik formájaként.

Csodás kincsekre leltek egy elsüllyedt városban

Life.hu2023.04.15, 11:43

A kutatók egy fényűző római villa romjait találtak meg Baiae víz alá merült városában. A Nápolyi-öbölben található terület hajdanán a Római Birodalom elitjének kedvelt üdülőhelye volt, ám a pompás villák ma már csak elmerült romokként maradtak fenn.

Rejtélyes mozaikot fedeztek fel egy elsüllyedt római városnál

Tudomány2023.04.15, 09:17

A víz alatti régészek egy csapata egy mozaikot fedezett fel a római Baiae víz alá süllyedt romjai között. Ahogy arra a szakemberek emlékeztettek, Baiae egy részben elsüllyedt római kori város a Nápolyi-öböl partján, a mai Bacoli községben, Olaszországban. A város népszerű üdülőhellyé nőtte ki magát, hírnevet szerzett hedonista életmódjáról, amely a római költő, Sextus Propertius szerint „a luxus örvénye" és „a bűnök kikötője" volt.

A feltámadás legrejtélyesebb ereklyéje: a torinói lepel

Tudomány2023.04.09, 11:13

A torinói Keresztelő Szent János-katedrálisban őrzik a kereszténység egyik legrejtélyesebb ereklyéjét, azt az antik halszálkamintásan szőtt lenvászon leplet, amelyen egy alak halvány kontúrjai rajzolódnak ki. A lepel rostjaiba egy számunkra ismeretlen folyamat eredményeként beleégett testlenyomat modern technikával történt alapos megvizsgálása során azt találták, hogy az alakon azonosított nyomok az újszövetségi szenvedéstörténetben leírtakkal mutatnak szoros azonosságot. Az ateista és erősen szkeptikus brit magfizikus, Ian Wilson tagja volt annak a tudóscsoportnak, amely a Vatikán engedélyével 1978-ban alapos természettudományos viizsgálatnak ...

Különös mozaikpadlót találtak Pompejiben

Tudomány2023.03.22, 13:52

A régészek feltárták egy mozaikpadló egy részét a római Pompejiben; az épületet valószínűleg a 62-ben bekövetkezett földrengés után hagyták el. A római kori város az olaszországi Campania régióban, Nápoly közelében, a mai Pompeji községben található. Pompejit és Herculaneum római városát egy mintegy 4-6 méter vastag vulkáni hamu és habkő temette maga alá a Vezúv Krisztus után 79-ben történt kitörése.

Áldozatokat is bemutattak ebben a most felfedezett templomban

Tudomány2023.03.10, 13:33

A Lancaster Egyetem hallgatói egy római-kelta templomot tártak fel egy tanulmányi gyakorlat során az angliai Lancaster kastély közelében. A felfedezést a lancasteri római katonai erőd és kastély melletti hidrogeofizikai képzés során tették, ahol egy kiterjedt vallási zárványt tártak fel, amelyet római-kelta templomként azonosítottak.

Ezüstöt bányásztak a római katonák, aztán felgyújtották a helyet

Tudomány2023.02.22, 11:28

A frankfurti Goethe Egyetem régészei két római katonai tábort tártak fel Bad Ems városának közelében, a németországi Rajna-Vidék-Pflaz tartományban. A felszín alatti jellegzetességekre utaló jeleket először 2016-ban azonosították egy sor termésnyom alapján, ami a terület drónos fényképezéssel történő felméréséhez és geomágneses kutatáshoz vezetett.

Döbbenetes módszerrel egészítette ki egy római katona a fizetését

Tudomány2023.02.16, 11:37

Az Izraeli Régiségügyi Hatóság (IAA) régészei egy római katona papiruszos fizetési „csekkjét" tárták fel a masszádai ásatások során. Masszáda egy ősi erődítmény és palota, amelyet Nagy Heródes király építtetett időszámításunk előtt 37 és 31 között Izrael déli körzetében, amely a Holt-tengerre néző fennsíkon fekszik.

Különös római maszkot fedeztek fel Romániában

Tudomány2023.02.07, 12:31

Római kori felvonulási maszkot fedezett fel egy amatőr régész a romániai Gorj megyében található Albeni községben. A felfedezést Betej Viorel amatőr régész tette, aki éppen fémkereső kutatást végzett, amikor egy római korból származó vasmaszkra bukkant, és jelentette a leletet a helyi hatóságoknak.

A pizza egykor a szegények étele volt és mérgezőnek is tartották

Tudomány2023.02.07, 11:24

A hívogató és finom pizzát jellegzetesen olasz ételnek tartják, ám a világ számos más kultúrájában is készítettek pizzát vagy pizzaszerű ételeket. Attól függően, hogy mit nevezünk „pizzának" (és mennyire vagyunk szigorúak az elnevezéssel), ezt a kelt tésztafélét a neolitikus kultúrákra vezethetjük vissza, akik elkezdtek kísérletezni a laposkenyérrel és különféle összetevőket építettek bele.

Értékes drágaköveket vesztettek el a római elit tagjai fürdőzés közben

Tudomány2023.01.30, 11:45

Az angliai Carlisle-ban ásatásokat végző régészek kétezer éves, vésett drágaköveket tártak fel a Hadrianus fal közelében. Az Uncovering Roman Carlisle projekt közösségi ásatásokat végzett a Carlisle Cricket Clubnál, ahol a csapat egy római kori fürdőházat tárt fel, amit a Wardell Armstrong régészei 2017-ben fedeztek fel.

Római fürdőzők hagyták el ezeket a drágaköveket 2000 éve - fotó

Nagyvilág2023.01.29, 14:48

Egy régészeti feltárás során, az ősi görög fürdő lefolyójában 2000 éve elvesztett, aprólékosan faragott féldrágaköveket találtak a szakértők.

Luxor rejtette egy római város maradványait

Tudomány2023.01.25, 11:13

A régészek egy római város maradványaira bukkantak az egyiptomi Luxorban végzett ásatások során. A település maradványai az előzetes adatok alapján a római korból származnak, az időszámításunk szerinti 2-3. századból.

A félelem leküzdésére emelték ezt a római szentélyt

Tudomány2023.01.11, 12:33

A londoni Régészeti Múzeum (MOLA) régészei az angliai Northampton közelében végzett ásatások során egy római rituális központot tártak fel. A csapat a Northamptontól négy mérföldre fekvő Overstone faluban egy új lakóépület építésének előkészítése során végzett ásatásokat. A helyszínen található emberi tevékenységre utaló bizonyítékok több mint 2000 évet ölelnek fel, a bronzkortól a római korig.

Kiderítették a római beton titkát

Tudomány2023.01.07, 18:56

Az opus caementicumnak is nevezett római betont számtalan monumentális épület építéséhez használták a római világban. A kutatók évtizedeken át próbálták megfejteni az „ultrastrapabíró" építőanyag titkát, amely évezredeken keresztül túlélte az időjárás viszontagságait, esetenként olyan rendkívül zord körülmények között is, ahol a beton modern megfelelője már néhány évtized után összeomlana és megrepedne. Most úgy tűnik, hogy megfejtették a titkát.

Hatalmas illegális műtárgygyűjteményre akadt a rendőrség

Tudomány2023.01.02, 19:27

A spanyol rendőrség 350 ókori műtárgyra, valamint egy csaknem 200 darabból álló, több ezer éves csontokból álló kollekcióra bukkant két házkutatás során Alicante tartományban - számolt be róla hétfőn a The Guardian online kiadása.

A hunok fosztogatásáról is mesél egy magas rangú római háza

Tudomány2022.12.31, 12:15

A régészek egy magas rangú római dómuszt tártak a franciaországi Reimsben végzett ásatások során. Az ókori Rómában a dómusz (domus) az a típusú városi ház volt, amelyet a felsőbb osztályok és néhány gazdagabb polgár lakott a köztársasági és birodalmi korszakban.

A betlehemi jászol máig tartó titkai

Tudomány2022.12.25, 18:19

A vatikáni Szent Péter bazilika után Róma, az örök város második legnagyobb és egyben legrégebbi keresztény temploma nemcsak a mérete és a kora miatt híres. A Santa Maria Maggiore - az öt patriarchális bazilika egyike -, a hívők körében elsősorban arról a rendkívül becses ereklyéről ismert, amit a keresztény hagyomány a názáreti Jézus bölcsője, a betlehemi jászol egyik darabjának tart, és amit 2019 novemberéig a bazilika falai között őriztek.

A római uralom elleni nagy zsidó lázadásról mesél ez az érme

Tudomány2022.12.15, 17:45

A Héber Egyetem régészei egy ritka félsékeles érmét tártak fel a nagy lázadás időszakából, amely az első ilyen megmozdulásnak számított Júdea zsidó lakosságának a Római Birodalom elleni felkelései közül.

Különös kegyetlenségről mesél ez az ősi mozaik

Tudomány2022.12.13, 10:56

A Nápolyi L'Orientale Egyetem régészei egy ősi mozaikot tártak fel a Pausilypon Régészeti Parkban. A terület Posillipóban található, amely a római korban Nápoly elit negyede volt a mai Olaszország területén. Posillipót az ókori görög és római források említik először Pausílypon néven, ami azt jelenti, hogy „egy pillanatnyi nyugalom az aggodalomtól".

Azonosították a történelem legnagyobb vereségét szenvedő római légiót

Tudomány2022.12.06, 11:39

Egy új tudományos tanulmány azonosította a római légiók úgynevezett „vasipari ujjlenyomatát", amely lehetővé tette a kutatók számára, hogy felkutassák az eddig elveszettnek hitt 19. légiót, amely teljesen megsemmisült a teutoburgi erdei csatában.

Az Iliászt eleveníti fel ennek a római villának a padlója

Tudomány2022.11.29, 19:00

A Történelmi Anglia és a Leicesteri Egyetem régészei egy második mozaikot tártak fel a korábbi, 2020-as mozaikfelfedezés helyén, az angliai Rutland-ben. Utóbbi esetben a szakemberek egy olyan maradványra bukkantak, amely az Iliász legendás hősének, Akhilleusznak és a trójai Hektor herceggel vívott harcának történetét ábrázolja. A műalkotások egy nagy villaépület étkezőjének padlóját képezik, amelyet a Krisztus utáni 3. és 4. században, a késő római korszakban laktak.

Nem legenda, tényleg létezett a kitaláltnak vélt római császár

Tudomány2022.11.24, 14:15

Tudósok egy Erdélyben talált ókori aranyérme segítségével bebizonyították, hogy valóban élt az eddig kitaláltnak hitt harmadik századi római császár, Sponsianus - olvasható csütörtökön a BBC brit műsorszolgáltató honlapján.

Az ókori római utak még ma is titokzatos hatást fejtenek ki

Tudomány2022.11.21, 19:48

A rómaiak minden bizonnyal tudták, hogy mit csinálnak, ha útépítésről volt szó és az új kutatások azt mutatják, hogy az általuk több ezer évvel ezelőtt feltérképezett útvonalak még ma is az úgymond jóléti területekhez kapcsolódnak. Más szóval, ha valaki a több mint 2000 évvel ezelőtt kialakított római úthálózat közelében él, akkor nagyobb valószínűséggel tartózkodik egy viszonylag gazdag területen. Az ezen utak által lehetővé tett kereskedelem, profit és fejlesztés ugyanis a modern időkben is megmutatkozik.

Egy vaskori kézamulett rejti a legrégebbi baszk szöveget

Tudomány2022.11.18, 10:38

Az Aranzadi Tudományos Társaság régészei először 2021-ben fedezték fel az úgynevezett Irulegi-kezet a spanyolországi Pamplona közelében, a Castillo de Irulegiko Gaztelua tövében található, ősi település ásatásai során. A régészeti lelet Krisztus előtt az 1. századból származik, a római sertoriai háborúk idejére tehető, amikor a római lázadók egy csoportja és a római tisztviselők között konfliktus tört ki. A rajta látható, titokzatos írás azonban ismét tartogatott valami újat a tudósok számára.

Modern elvek mentén működött ez a római vízrendszer

Tudomány2022.11.07, 14:07

Egy római vízrendszert tártak fel a régészek az olaszországi Nápoly tartományban, a Pompeii közelében található Stabiae településen végzett ásatások során. A területet nagyrészt a Vezúv időszámításunk szerinti 79-es kitörése temette maga alá; a vulkán a túlhevült hamu és gázok halálos felhőjét 33 kilométeres magasságba bocsátotta ki, valamint olvadt kőzetet és forró hamut lövellt. Az ebből eredő, úgynevezett piroklasztikus hullámok és a hamu beborította Pompeiit és Herculaniumot, de Stabiae nagy része is vastag tefra temette maga alá.

Római szandálok szegecsei utalnak egy korabeli megfigyelőtoronyra

Tudomány2022.10.27, 14:40

Lengyel-marokkói régészek közös csapata egy római katonai megfigyelőtornyot tárt fel a marokkói Volubilis ősi városában. Ahogy arra a szakemberek rámutattak, Karthágó eleste után, a harmadik pun háború végén, időszámításunk előtt 146-ban létrejött a Mauretániai Királyság, amely a mai Algéria középső részétől nyugatra az Atlanti-óceánig terjedt, lefedve Marokkó északi részét, délről pedig az Atlasz-hegységig tartott.

Elrejtett ókori kincs került elő Törökszentmiklósnál

Tudomány2022.10.25, 13:19

Mintegy ezerhétszáz éves, római kori aranypénzre bukkantak a napokban Törökszentmiklós határában a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei és önkéntesei- közölte Kovács Péter, a múzeum régésze kedden az MTI-vel.

Ebbe a római kori villába komoly központi fűtést építettek

Tudomány2022.10.25, 09:35

A Kenti Régészeti Társaság régészei egy római kori villakomplexumot, valamint egy fürdőházat és egy úgynevezett hipokausztrendszert tártak fel a kenti Trosley közelében. A villát először a Google Earth Images segítségével azonosították, ami felfedte azokat a jelöléseket, amelyek körvonalazták a hely lineáris jellemzőit.

Monumentális római építményt azonosítottak a föld alatt

Tudomány2022.10.17, 13:19

Földradarral azonosítottak egy monumentális építményt a régészek a horvátországi Dalmáciában található Danilo faluban végzett felmérés során. A GPR radar egy olyan geofizikai módszer, amely radarimpulzusokat használ a felszín alatti képalkotáshoz és amely képes a felszín alatti felmérésre az ott rejtőző régészeti leletek, jellemzők és mintázatok kimutatására, illetve feltérképezésére.

Ősi hűtőszekrény rejtőzött egy római légió erődjében

Tudomány2022.09.30, 09:54

Különös felfedezést tettek a régészek a római régió egykori Novae erődjében: egy ősi „hűtőszekrényre" bukkantak. Az építmény a Római Birodalom egykori határa mentén, a limesz Moesiae részét képezte, amely a Duna mentén, Pametnicite-nél, Bulgária északi részén helyezkedett el.

Titokzatos, ősi horgonyt találtak az Északi-tenger fenekén

Tudomány2022.09.26, 11:38

Egy ősi, kovácsoltvasból készült horgonyt fedeztek fel Anglia partjainál, az Északi-tenger fenekén a Scottish Power, egy tengeri szélfarm felmérése során. A horgony egy nagyjából 1600-2000 évvel ezelőtti használati eszköz ritka példája, a római vagy esetleg a vaskor időszakából.

Titokzatos római torony maradványait tárták fel Hadrianus falánál

Tudomány2022.09.08, 10:14

A PCA Pre-Construct Archaeology régészei egy torony maradványait tárták fel Hadrianus falánál egy Newcastle melletti diákszállás építése során. A hossza körülbelül 12 méter, az alapok szélessége 2,36 méter és 2,46 méter között van.

Olaszországban eltűnt római műkincs bukkant fel Los Angelesben

Tudomány2022.09.05, 15:12

Az Egyesült Államok egy eltűntnek gondolt ókori mozaik-műemléket juttatott vissza Olaszországnak, a mitológiai témájú műkincset a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei adták át az olasz hatóságok képviselőinek pénteken Rómában.

Így élte túl az etruszk civilizáció identitása a római hódítást

Tudomány2022.09.04, 13:13

Egy időszámításunk előtt, a 2. században keletkezett temetkezési hely új betekintést enged az etruszkok identitásába, amely túlélte a Római Birodalom hódítását. A régészek ezúttal Olaszország déli Toszkána régiójában kutattak és meglepő leletekre bukkantak.

Meglepő titkok derültek ki a lázadó brit kelta törzsről

Tudomány2022.09.01, 09:50

A régészek épp egy római kori templomot tártak fel Nagy-Britanniában, amikor meglepő leletekre bukkantak a brit kelta törzs, az iceneusokkal kapcsolatban. A vaskori törzs volt, amely a mai Norfolk, Suffolk és Cambridgeshire egyes részein lakott a síkvidékeken és a mocsarak területén.

Római kori hajó köt ki hétfőn a Műegyetemnél

Tudomány2022.08.10, 17:50

A Duna menti római örökséggel rendelkező településeket járja végig az a negyedik századi őrhajó, amelyik hétfőn köt ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnél (BME) - közölte az egyetem az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.

Négy szobát tártak fel egy pompeji házban

Tudomány2022.08.08, 14:38

Amforákkal, tányérokkal és más használati tárgyakkal teli szobára bukkantak egy pompeji házban, ahol további három másik szobát is feltártak.

Szakrális szobrok kerültek elő egy ókori itáliai fürdőhelyen

Tudomány2022.08.06, 13:47

Emberi testrészeket ábrázoló bronz szobrocskákra és több ezer pénzérmére bukkantak az olaszországi Toszkána San Casciano dei Bagni településén.

Luna holdistennő képével díszített 1850 éves érmét találtak Izraelben

Tudomány2022.07.25, 19:40

Luna holdistennő képével díszített, 1850 éve vert, különlegesen ritka bronzérmét találtak Haifa partjainál Izraelben - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál hétfőn.

A Fekete-tenger csodája: a hihetetlen Batumi

Tudomány2022.07.10, 17:40

A több mint három évezredes történelmi múltra visszatekintő kaukázusi állam, Grúzia, vagy Georgia egészen különleges kulturális és természeti értékekkel rendelkezik. Az országon belül külön entitásnak számító Adzsaria szubtrópusi éghajlatával és a Kaukázus előhegységének bérceivel övezett tengerpartjával Európa egyik legszebb tájegységének számít. Adzsaria Autonóm Köztársaság fővárosa, a Fekete-tenger partján fekvő Batumi egyszerre testesíti meg a történelmi múltat és az ultramodern jövőt.

Római szentély rejtőzött Hollandiában

Tudomány2022.06.24, 15:05

Régészek egy római szentélyt fedeztek fel az UNESCO Világörökség részét képező római Limes közelében, a hollandiai Gelderlandben. A lelőhelyet először 2021-ben azonosította a Régészeti Önkéntesek Szövetsége (AWN), amelynek a RAAP, egy holland régészeti és kultúrtörténeti tanácsadó és kutatóügynökség régészei eredményeként további ásatásokat folytattak.

Több ezer éve sértő feliratot rejtettek el a faragott fallosz felett

Tudomány2022.06.07, 16:29

A kutatók ősi graffitit fedeztek fel az észak-angliai Vindolanda római erődben, amely egy bizonyos Secundinus nevű embert sérteget, akit egyfajta „szarházinak" titulál. Vindolanda, amit magyarra fordítva „fehér mezőnek" vagy „fehér lápnak" nevezhetünk, egykor a Római Birodalom peremén, Hadrianus falának közelében állt, a Stanegate nevű főút őrzésé céljából.

Hadrianus fala újabb izgalmas történeteket árult el a régmúltról

Tudomány2022.05.25, 11:57

A régészek összesen 134 ősi települést fedeztek fel Hadrianus falától északra, a római megszállás idejéből. A kőfal (Vallum Aulium) védelmi funkciókat látott el, amely 120 kilométer hosszú, mintegy 4,5 méter magas, 3 méter széles, és az egyik tengerparttól a másikig húzódik.

Rendkívüli római aranykincsre bukkantak a Balatonnál

Tudomány2022.05.13, 17:39

A kaposvári Rippl-Rónai Múzeum archeológusai egy, a maga nemében rendkívül ritka és kitűnő állapotú római aranypénzre bukkantak a Balaton környékén. A szakemberek nem árulták el a lelőhely pontos fekvését, mivel valószínűsíthetően még további értékes leleteket rejt a föld mélye, és ezért tovább folytatják a feltárást.

Ókori pénzügyi válságról tanúskodnak ezek a római érmék

Tudomány2022.04.19, 17:11

A római államférfi és filozófus, Marcus Tullius Cicero ingadozó értékű érmékről írt Krisztus előtt 44-ben, az erkölcsi vezetésről szóló esszéjében. Évszázadokkal később ez a legrövidebb említés egy régóta tartó történelmi vitát szült; erre pedig most maguk az érmék „válaszoltak".

Előző
Következő