tudományos vizsgálat

címke rss

Tehénlopással is vádolták a magyar Mars-utazókat

Nem volt könnyű a magyar legénység élete a földi Mars-bázison: kétszer is áram nélkül maradtak, végül egy "marslakót" kellett segítségül hívniuk, aki a "Don" névre hallgatott. Két autós turista is megtalálta az isten háta mögötti állomást, majd megjelent három farmer, akik elkóborolt tehenüket keresték a sivatag közepén, lopással gyanúsítva a "marsutazókat". A nehézségek ellenére megfeszített tudományos munka zajlott, és sok értékelhető adat gyűlt össze.

Készülnek az új mars-szondák

Tudomány2006.06.21, 10:00

ExoMars néven 2011-re tervezik az első olyan európai Mars-szonda indítását, amely az ESA Aurora programjának "zászlóshajója". A tudományos vizsgálatok mellett a jövőbeli emberes expedíciók megvalósításának irányába mutató technológiai fejlesztéseket is tesztel.

Duplájára nő a nyári hőhullámok kockázata

Tudomány2004.12.15, 12:12

Új kutatási eredmények szerint az elkövetkező 40 évben a kontinens nyarainak több mint fele a 2003. évihez hasonlatos vagy még melegebb lesz. Számos kutató szerint ez az első olyan sikeres tudományos vizsgálat, amellyel egyértelműen kimutatható és bizonyítható, hogy az emberi környezetszennyezés közvetlenül felelős az éghajlatváltozásért, illetve a rendkívüli időjárási események kialakulásáért.

Macskakarommal a rák ellen - vizsgálatok hazánkban

Tudomány2003.01.29, 10:19

Egy Dél-Amerikában őshonos gyógynövény, a macskakarom (Uncaria tomentosa) hatóanyagából készült tabletta daganatos betegségek gyógyításban való alkalmazásának céljából előreláthatóan öt helyen indulnak tudományos vizsgálatok  Magyarországon - hangzott el január 28-án, kedden a kecskeméti megyei kórházban tartott sajtótájékoztatón.

Vadászat a Vörös Hadsereg Frakció eltűnt szerveire

Tudomány2002.12.09, 11:44

A német szélsőbal rettegett városi gerillaszervezete, a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) (Rote Armee Fraktion) vezetőinek agyát tudományos vizsgálat céljából mintegy negyedszázada formaldehides folyadékba helyezték.  

Testmozgással a koleszterin ellen

Tudomány2002.11.08, 15:00

A testmozgás még akkor is jótékony hatással van a koleszterinszintre, csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, ha nem fogyunk tőle - mutatta ki első ízben egy amerikai tudományos vizsgálat.

Előző
  • 1
Következő