kelta

címke rss
Hogyan lett mindenszentek előestéjéből jelmezes felvonulás?

Hogyan lett mindenszentek előestéjéből jelmezes felvonulás?

A halloweent leginkább amerikai filmekből ismertük meg, így a legtöbben csak a „Trick or treat!", vagy ahogy magyarra fordítva általában mondani szokták, „Csokit vagy csalunk!" formájában ismerik, holott az ünnepnek több mint ezer éves múltja van. Eredetileg vallási szertartás volt, de az évszázadok során egyre világiasabbá vált, mígnem vallási jellege teljesen eltűnt. Mára a halloween a kísérteties jelmezek, a csoki és cukorkagyűjtés napja lett, legalábbis a gyerekek számára. A felnőtteknek október 31. egy újabb alkalom a bulizásra, akár jelmezbe öltözve, akár anélkül.

Áldozatokat is bemutattak ebben a most felfedezett templomban

Tudomány2023.03.10, 13:33

A Lancaster Egyetem hallgatói egy római-kelta templomot tártak fel egy tanulmányi gyakorlat során az angliai Lancaster kastély közelében. A felfedezést a lancasteri római katonai erőd és kastély melletti hidrogeofizikai képzés során tették, ahol egy kiterjedt vallási zárványt tártak fel, amelyet római-kelta templomként azonosítottak.

Imádja a sorozatgyilkosokat az angol nő, aki kivégezte a szerelmét, és ez boldoggá tette

Nagyvilág2023.02.03, 06:35

Igazi krimirajongóként ismerték barátai a 27 éves, angol Shaye Groves-t. A fiatal nő ezt a szobájában elhelyezett dekorációkkal is igyekezett tükrözni: Ted Bundytól kezdve Jeffrey Dahmerig egy rakás sorozatgyilkos képe lóg a falán. A fiatal nő ezen kívül megszállott rajongója a késeknek és egyéb szúró-vágó eszközöknek, így amikor holtan találták barátját, mindenki arra gyanakodott, hogy kedvenceitől ötletet merítve kivégezte a férfit. A tárgyaláson a nő furcsábbnál furcsább magyarázatokkal próbálta kimenteni magát - írja meg a DailyStar.

Meglepő titkok derültek ki a lázadó brit kelta törzsről

Tudomány2022.09.01, 09:50

A régészek épp egy római kori templomot tártak fel Nagy-Britanniában, amikor meglepő leletekre bukkantak a brit kelta törzs, az iceneusokkal kapcsolatban. A vaskori törzs volt, amely a mai Norfolk, Suffolk és Cambridgeshire egyes részein lakott a síkvidékeken és a mocsarak területén.

Első ízben találtak kelta aranypénzt a németországi Brandenburgban

Tudomány2021.12.13, 16:08

Első ízben találtak kelta aranypénzt a Németország keleti részén fekvő, Berlint körülölelő Brandenburg tartományban, amely az ókori kelták elterjedési területén kívül fekszik.

Samhain: ősi kelta halotti fesztivál, amiből a mi halotti ünnepkörünk is ered

Thatslife.hu2021.10.29, 12:55

Október 31-én lesz halloween – hisz ezt tudod, a csapból is ez folyik. Azonban tudod-e, hogy honnan ered ez az ünnep? Ha olvastad a halloween történetéről szóló cikkünket, akkor bizonyára nem lep meg a válasz: a halloween bizony a kelta újév halotti fesztiválját, a samhaint idézi fel.

A csontvázak fejére a „túlvilág urnáját” helyezték

Tudomány2021.09.01, 17:31

A hatezer éves, erdélyi temetőben feltárt csontvázakat nem a megszokott módon temették el; az elhunytnak urnát tettek a koponyájára vagy a lábára, valószínűleg a túlvilág áldozata jegyében.

Több százezer forint értékű, vaskori kelta késsel üzletelt egy férfi és társa

Itthon2021.06.03, 14:53

Régészeti leletre elkövetett orgazdaság miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki eladott egy kelta kést, és egy másik ellen, aki megvette tőle.

Egy szolnoki ruhásszekrényből került elő a kelta vaskés - kép

Itthon2021.05.09, 13:13

Egy 750 000 forint értékű, kelta vaskést rejtegetett a ruhásszekrényében egy szolnoki férfi. M. Viktornak és társának orgazdaság miatt kell felelnie.

Előző
Következő