rom

címke rss

Lélek lakik ezekben a rejtőzködő ősi templomokban és romokban

Travelo2020.12.22, 09:53

Az alábbiakban békés hangulatú templomokhoz, néhol templomromokhoz kalauzoljuk el olvasóinkat. Nevezetes épület csak elvétve van a felsorolásban, és nem kerültek be olyan szépséges helyek sem, mint például a jáki templom. Ennek oka épp a hírnévben keresendő, mivel most csak olyan helyszíneket szerettünk volna megmutatni, amiről kevesen tudnak. Ezek a templomok visszafogottságukkal és sok száz éves múltjuk felfoghatatlanságával egyszerre árasztják magukból a nyugalmat, az ősi hitet, a szépséget és valamilyen megfoghatatlan, különös erőt.

Szerelmes apáca és pazar panoráma Dévény váránál

[origo] utazás2019.08.22, 21:43

A magyar-szlovák határtól csak 15 kilométerre van a dévényi vár, amely gyorsan megközelíthető akár Bécsből, akár Pozsonyból, de Mosonmagyaróvártól is csak egy kis kitérő, amit a várakat kedvelő turistáknak érdemes megtenni. Még akkor is, ha inkább egy várromról beszélünk, és nem egy pompásan felújított palotáról.

Felismered a magyarországi romtemplomokat? – KVÍZ

Archívum2019.06.27, 23:11

Egy templom mindig csodás látvány, vizuális értékéből pedig mit sem von le, hogy akár évszázadok óta romosan áll. Sőt! A még így is csodás épületek remek úti célként szolgálhatnak, hiszen hazánkban igen sok van belőlük. Ezekből szemezgettünk.

Több holttest került elő egy Indiában összedőlt épület romjai alól

Nagyvilág2019.03.21, 10:37

Összeomlott egy félkész épület a dél-indiai Karnataka államban, a balesetben legalább heten meghaltak, és akár húszan is a romok alatt rekedhettek - mondta el egy magas rangú kormányzati tisztségviselő.

Hogy került a templom a tóba?

[origo] utazás2019.03.19, 09:36

Az elhagyatott Szent Miklós-templom az észak-macedón Mavrovo Nemzeti Park területén fekvő Mavrovi Anovi közelében található. Az 1850-ben épült templomot, valamint az egész falut is magában foglaló völgyet 1952-ben árasztották el, hogy létrehozzák a Mavrovo mesterséges tavat. A romok időnként teljesen szárazra kerülnek, és a turisták remek fotókat készíthetnek róla.

Szétperelte az ősi játékait terjesztőket a Nintendo

Techbázis2018.11.13, 14:54

Papíron 3,5 milliárd forint kártérítést kellene fizetnie egy házaspárnak.

Elhagyatott helyek – Egy kísérteties és romos városrész

Archívum2018.03.31, 20:20

A romos épületekről a múlt jut elsőként az eszünkbe. Ám a most következő házak, a szomorú jövőt hozzák közelebb.

Ismeretlen azték templomot és sportpályát találtak Mexikóban

Tudomány2017.06.11, 13:53

Egy újabb jelentős azték templom és egy labdajátékpálya maradványait tárták fel az egykori azték főváros, Tenochtitlán helyén épült Mexikóvárosban a gyarmati korból származó katolikus katedrális mögött, egy, az 1950-es években emelt szálloda területén, a Zocalo óvárosi főtér közvetlen közelében.

32 emberi nyakcsigolya egy szálloda területén

Tudomány2017.06.10, 09:13

Egy újabb jelentős azték templom és egy labdajátékpálya maradványait tárták fel az egykori azték főváros, Tenochtitlán helyén épült Mexikóvárosban a gyarmati korból származó katolikus katedrális mögött, egy 50-es években emelt szálloda területén, a Zocalo óvárosi főtér közvetlen közelében. A területen emberi nyakcsigolyákat is találtak.

Csontokat találtak egy azték templomban

Archívum2016.12.01, 17:25

Egy csontvázmaradványokat rejtő, több mint 650 éves kis templomot fedeztek fel mexikói régészek Mexikóváros közepén.

Titokzatos építményt rejt a Duna medre

Tudomány2016.10.24, 11:30

Feliratos és domborműves kőemlékek kerültek felszínre a Duna medréből Dunaújvárosnál, a Szalki-sziget északi részénél. Az eredményeket sajtótájékoztatón ismertették.

A leghátborzongatóbb elhagyatott helyek a világon, 1. rész

Life.hu2016.10.16, 12:21

Lehet valami egyszerre félelmetes, mégis szemet gyönyörködtető? De még mennyire, hogy lehet. A következőkben olyan elhagyatott épületeket és különböző helyeket gyűjtöttünk össze, amelyek láttán garantáltan végig fut majd a hideg a hátadon.

Kínos! Lejárattak bennünket a magyar turisták Olaszországban

Life.hu2016.10.15, 08:01

Felháborodott cikket jelentetett meg az egyik olasz lap: szerintük pár magyar turista vállalhatatlanul viselkedett a pompeii romoknál. 

Olasz földrengés: még lehetnek túlélők a romok alatt

Nagyvilág2016.08.26, 08:11

Két szimbóluma már van az olaszországi földrengésnek: Amatrice város toronyórája, amely a földrengés időpontjában megállt, és egy kislány, aki 12 órát töltött a romok alatt, mielőtt megtalálták egy közeli településen, Pescara del Trontóban. Nővére mentette meg az életét - aki viszont meghalt.

Olyan hidat építenek, amely középen nem ér össze

[origo] utazás2016.03.23, 20:19

Tintagelbe eddig is sok turista látogatott el, 2019-re azonban új látványosságot kaphat az angliai település.

Heves viharok rombolták le a brit Atlantiszt

Archívum2016.02.22, 14:45

A tengeri üledék vizsgálata megerősíti a történelmi feljegyzéseket, amelyek szerint vad viharok pusztították el a brit Atlantiszként emlegetett Dunwich városát, amely a 11. században Anglia egyik legnagyobb települése volt - közölték brit kutatók.

Pusztító földrengés Tajvanban: épületek dőltek össze, több halott is van

Life.hu2016.02.06, 10:30

6,4-es erősségű földrengés rázta meg a Tajvan szigetének egyik legnagyobb városát, Tajnant. A hírek eddig 7 halottról és 420 sérültről számoltak be. 

Gyönyörű, ugye? Elvarázsolt bennünket a vízben álló mexikói templom

Archívum2015.10.23, 08:17

Nincs jobb dolog járni a világot és különleges helyeken fényképeket készíteni. Mexikóban például van egy templom, aminek romjai egy folyóban állnak, és csak ritkán bukannak elő. Érdemes megnézni!

A virtuális térbe mentették át a bonyhádi templomromot

Techbázis2015.10.22, 18:10

Bonyhád mellett, a 6-os út mentén középkori templomromra bukkantak. Az elkerülő út építése miatt azonban a történelmi emlékek visszatemetéséről dönthetnek a hatóságok. Egy magyar csapat ezért rohamtempóban megörökítette a lelőhelyet.

Előbukkant a vízből egy 451 éves templom

Archívum2015.10.22, 13:47

Hasonló látványosság Magyarországtól nem messze is található.

Ötszáz éves templom bukkant elő egy mexikói víztározóból

Archívum2015.10.19, 15:09

Ismét látható a dél-mexikói Chiapas állam egyik víztározójának mélyén lapuló, a gyarmatosítás korából származó templom, amely először 2002-ben bukkant elő azután, hogy a duzzasztógát 1966-os megépülésével elárasztotta a víz.

Egy hétig volt összedőlt háza romjai alatt a 101 éves férfi – Túlélte!

Life.hu2015.05.05, 11:31

Funchu Tamang kathmandui otthona is összedőlt az április 25-i nepáli földrengés következtében. A 101 éves férfit 7 nap után mentették ki háza romjai alól.

A világ legszebb romjai

Archívum2014.08.09, 10:42

Van valami megható abban, amikor az ember egy több száz vagy akár ezer éves kultúra elhagyott épületeire ránéz. Bár az idő vasfoga rajtuk hagyta a nyomát, ezek a romok ma is lenyűgözőek, és visszarepítenek az időben. Harmincat válogattunk ki közülük, a képre kattintva ön is megnézheti őket.

Szellemkórház: ahol egykor Hitlert is ápolták

Archívum2014.03.12, 14:09

Rozsdás ágyak, növényekkel befutott, omladozó falak – így néz ki a hatalmas Beelitz-Heilstätten-i kórházkomplexum, ahol korábban tuberkulózisban szenvedő betegeket ápoltak és ahol egykoron Adolf Hitlert is kezelték. A komplexum egy része még jelenleg is üzemel, de az épületek javarésze már elhagyatott. Most induló Elhagyatott helyek elnevezésű sorozatunk első részét olvashatjátok. 

Munkához állhat a Közgép Győrben

Gazdaság2013.07.30, 10:42

A megyei kormányhivatal elutasította az egyik környezetvédelmi szervezet fellebbezését, így két héten belül elkezdődhet a győri Dunakapu téren a rendezvénytér kialakítása - írja keddi számában a Kisalföld.

Nem átlagosan turistáskodik Boros Lajos

Archívum2013.04.10, 19:43

Boros Lajost a Liszt Ferenc repülőtéren kapta el a Life.hu újságírója, épp felszállásra várt egy Rómába induló repülőgépre. Egy speciális kultúr-túrára utazott.

Tizenhat embert továbbra is keresnek a riói romok alatt

Nagyvilág2012.01.27, 17:10

Egy biztonsági kamera rögzítette, amikor szerdán összedőlt két egymás mellett álló ház Rio de Janeiróban, a leomló épületek leromboltak egy közelben álló négyemeletes építményt is. Az irodaépületek a városi színház és a Petrobas olajvállalat székhelyének közelében álltak, törmelékkel és sűrű porral borították be az egész környéket. A mentőalakulatok hat holttestet találtak a roncsok alatt, tizenhat embert továbbra is keresnek.

Négy nap után is találtak túlélőt a törökországi romok alatt

Nagyvilág2011.10.27, 11:27

Hivatalos adatok szerint 523-ra emelkedett a vasárnapi törökországi földrengés áldozatainak száma. Egy 19 éves fiút négy nap után húztak ki a romok alól a mentőalakulatok. A török kormányfő közben visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint nem elegendőek az ország keleti részén szerencsétlenül járt lakosoknak küldött segélyszállítmányok.

Huszonkét halottja van az ukrajnai robbanásnak

Nagyvilág2008.12.25, 22:39

Huszonkét halottja már biztosan van a szerda esti ukrajnai robbanásnak, amelyben összedőlt egy lakóház. Eddig 21 embert tudtak kimenteni a romok alól, ahol további áldozatok lehetnek.

Összeomlott egy iskola Haitin, 30 halott

Nagyvilág2008.11.07, 21:39

Legalább harminc ember meghalt, amikor összeomlott egy iskola Haitin. A hatóságok szerint az épület romjai alatt még sok áldozat van. Az iskolában több százan lehettek a szerencsétlenség idején.

Kezd feltárulni a kínai tragédia mélysége

Nagyvilág2008.05.14, 16:25

"Sötét lett minden" - egy romok alól kimentett diák így emlékezett a Kínát hétfőn sújtó földrengésre. Egy terhes nőt ötven óra után szabadítottak ki a törmelékek közül, de ehhez hasonló örömhírből kevés van. A halottak száma hivatalosan csaknem 15 ezer, de még mindig tízezrek vannak az összedőlt épületek alatt. A mentést ráadásul zuhogó eső és elzáródott utak is nehezítik. A kínai vezetés azonban fogadkozik, senkit nem hagynak magára.

18 ezren vannak egy kínai város romjai alatt

Nagyvilág2008.05.13, 17:32

Egy, a kínai földrengés epicentruma közelében fekvő kínai városban több mint 18 ezren vannak a romok alatt. Eközben utórengések és földcsuszamlások nehezítik a mentőalakulatok munkáját a délkelet-kínai Szecsuán tartományban, amelyet hétfőn délután rázott meg egy 7,8-as erősségű földrengés. Kína 50 ezer katonát mozgósított, hogy segíteni tudjanak a sebesülteknek és azoknak, akik még mindig a romok alatt lehetnek. Az áldozatok száma már megközelíti a 12 ezret, de a hatóságok attól tartanak, még több holttest kerül elő.

Tízezren lehetnek a romok alatt Kínában

Nagyvilág2008.05.13, 10:40

Tízezernél több halottja van a kínai földrengésnek, de a hatóságok attól tartanak, hogy még tovább nőhet az áldozatok száma. Miancsu városában tízezren is lehetnek a romok alatt, Csongcsingban pedig több gyerek is életét vesztette mikor összeomlott az iskolájuk. A rengés központja Szecsuánban volt, ahol több száz diákot temettek maguk alá a romok. A földmozgást a másfélezer kilométeres távolságra fekvő Pekingben is érezni lehetett.

Még küzdenek a tűzoltók a textilraktárnál

Itthon2008.05.03, 11:09

Még szombaton is voltak parázsló részek abban a kőbányai textilraktárban, amely pénteken égett le. A tűzoltók így valószínűleg vasárnapig dolgoznak még a romok között. Az oltás közben megsérült három tűzoltó jól van.

Bennégett 32 nyugdíjas egy orosz öregotthonban

Nagyvilág2007.11.06, 14:02

Eddig 32 nyugdíjas holttestét sikerült kihozni egy oroszországi öregotthon romjai közül. Az épület leégett, tucatnyi embert nem találnak.

Épülő toronyház omlott össze Bakuban

Nagyvilág2007.08.28, 21:25

Egy épülőben lévő 14 emeletes ház összeomlott kedden Baku, az azerbajdzsáni főváros egyik belső kerületében. A helyi ASN tévé közlése szerint egy ember meghalt, a romok alatt pedig mintegy hatvanan rekedtek.

Romokban van Madonna házassága

Női Lapozó2007.05.08, 16:49

Madonna és férje, Guy Ritchie minden egyes nappal közelebb kerül a váláshoz - állítják az énekesnő és a filmrendező barátai. Bár korábban arról cikkeztek a lapok, sikerült békét kötniük, a legújabb pletykák szerint semmi nem mentheti meg őket a szakítástól.

Összeomlott egy ház Isztambulban

Nagyvilág2007.02.21, 06:48

Legalább egy ember meghalt, tizenhatan megsérültek, amikor leomlott egy lakóház szerda hajnalban Isztambulban. Az épületnek feltehetően meggyengült az alapja. Nem kizárt, hogy a romok alatt még több áldozat fekszik.

Megtalálták a madridi robbantás második áldozatát

Nagyvilág2007.01.05, 11:26

Különeges kamerával találták meg a december 30-i madridi robbantás második áldozatának holttestét több ezer tonna rom alatt. A tetemet tűzoltók próbálják felszínre hozni, de a munkát omlásveszély nehezíti.

Erős földrengés volt Indonéziában

Nagyvilág2006.11.29, 10:18

Házakat, épületeket döntött romba szerdán egy erős földrengés Indonézia északi részén - közölte az Antara hírügynökség. Halálos áldozatokról vagy sérültekről nem érkezett jelentés.

Beomlott Menorca repülőterének a teteje

Nagyvilág2006.09.14, 13:22

Legalább hárman megsérültek csütörtökön a spanyolországi Menorca repülőterén, amikor beomlott egy tető. Az egyik napilap szerint több mint húsz munkás rekedt a romok alatt.

Szeptember 11-i áldozatokat találtak New Yorkban

Nagyvilág2006.03.29, 19:11

Emberi csontmaradványokat találtak a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban romba döntött New York-i Világkereskedelmi Központ (WTC) szomszédságában, a kettős felhőkarcolótól délnyugatra lévő Deutsche Bank épület tetején - írta a The New York Times szerdán.

Gwyneth Paltrow cáfol

Női Lapozó2006.03.01, 12:07

Az utóbbi napokban több nagy bulvárlap is megírta, hogy a színésznő házassága romokban hever, s bár második gyermekét várja, könnyen lehet, hogy szülés után válni fog. Gwyneth Paltrow tegnap reagált a pletykákra.

Legalább 49 halott a moszkvai csarnokomlásnál

Nagyvilág2006.02.23, 17:01

Majdnem félszáz ember halt meg csütörtökön kora reggel egy moszkvai piac tetejének összeomlásakor. Harmincan megsérültek. mentőegységek nagy erőkkel kutatnak túlélők után a romok alatt. A piacot tervező férfi ellen jelenleg bírósági eljárás folyik egy két évvel ezelőtti, 28 halálos áldozattal járó csarnokomlás miatt.

Elton John segít Madonna házasságán

Női Lapozó2006.02.20, 11:28

Annak ellenére, hogy Madonna igyekszik fenntartani a látszatot, mára már nyílt titokká vált, hogy házassága romokban hever. A boldog párkapcsolatban élő Elton John azonban segít.

Két újabb holttestet találtak a lengyel csarnok romjai közt

Nagyvilág2006.01.31, 16:57

Két újabb holtesetet találtak kedden a katowice-chorzówi kiállítócsarnok romjai alatt, így 64-re nőtt a halálos áldozatok száma. A csarnok teteje szombat este omlott be. A tragédia miatt a lengyel hatóságok több épület tetejének a megtisztítását rendelték el.

Százan lehetnek a beomlott lengyel csarnok romjai alatt

Nagyvilág2006.01.28, 23:35

Legkevesebb tizenöt ember lelte halálát a dél-lengyelországi Chorzów-ban, ahol szombaton délután feltehetően a hó súlya alatt beszakadt egy csarnok teteje - közölték hivatalos forrásból. A romok alatt még mintegy 100 ember lehet.

Képek Kisék rommá tört Nissanjáról

Archívum2006.01.09, 12:27

A 28. Dakar-ralin szerencsétlenül járt Kis, Czeglédi páros már haza is utazott, és végre képeket is tudunk mutatni autójukról, azaz a Nissan maradékáról.

Ötvenhárom halott a mekkai hotelomlásban

Nagyvilág2006.01.06, 13:32

Már ötvenhárom halottat találtak a csütörtökön összeomlott mekkai szálló romjai között. A sérültek száma eléri a hatvannégyet. A mentőalakulatok egész éjjel túlélők és áldozatok után kutattak a törmelék között, és pénteken is folytatják a mentést.

Dakar: Belmondo rommá törte Kisék autóját

Auto2006.01.06, 13:21

Balesetet szenvedett a Kis, Czeglédi autós páros a 28. Dakar-rali mai, mauritánaiai szakaszán.

Két hónapig élt háza romjai alatt egy pakisztáni nő

Nagyvilág2005.12.12, 18:33

Egy negyvenéves pakisztáni nőt élve húztak ki házának romjai alól Kasmír Pakisztánhoz tartozó részén, két hónappal a térséget pusztító földrengés után - jelentette hétfőn egy pakisztáni televízióállomás.

Családi ház robbant fel Füzesabonyban

Itthon2005.11.10, 07:32

Eddig ismeretlen okból robbant fel és dőlt romba egy családi ház Füzesabonyban hétfő hajnalban. A ház tulajdonosa könnyebben sérült.

80 óra után túlélőket találtak Pakisztánban

Nagyvilág2005.10.11, 15:58

Közel nyolcvan órával a földrengés után élve kimentettek két nőt egy leomlott toronyház romjai alól a pakisztáni fővárosban. Ez azért különösen szerencsés fordulat, mert orvosok szerint 72 óra eltelte után már nagyon kicsi az esélye annak, hogy túlélőt találnak a romok alatt.

62 óra után túlélőket találtak Pakisztánban

Nagyvilág2005.10.10, 23:04

Élve és épségben emeltek ki a mentők egy nőt és egy gyermeket a romok alól 62 órával azután, hogy a szombat reggeli földrengésben összedőlt egy sokemeletes lakóház a pakisztáni Iszlámábádban.

Sárkánykirály-tájfun pusztít Tajvanon

Nagyvilág2005.10.02, 20:54

Heves esőzéssel kísért szélvihar következtében egy ember életét vesztette és 46-an megsebesültek Tajvanon. A forgószél házakat döntött romba, és megbénította a légi forgalmat.

Újabb hat áldozatot szedett a romániai árvíz

Nagyvilág2005.09.22, 17:56

Háromméteres árhullám lepte el a román tengerpart falvait csütörtökön. A hatóságok egyelőre hat halálos áldozatról tudnak. Többen eltűntek, sok ház romba dőlt, az anyagi kár tetemes.

Ókori villa romjait találták meg a Google-lal

Archívum2005.09.20, 09:26

Egy mindeddig ismeretlen római kori villa romjaira bukkant egy olasz programozó, aki lakhelye, a Párma melletti Sorbolo műholdképeit nézegette a Google Maps oldalán.

Ralf Schumi megint rommá törte autóját Indianapolisban

Gphírek2005.06.18, 19:22

Ralf Schumacher tavaly sokkoló balesetet szenvedett az Amerikai Nagydíjon, csigolyarepedés miatt pontosan 87 napot kellett kihagynia. Pénteken ismét totálkárossá törte autóját.

Összedőlt egy hatemeletes lakóház Alexandriában

Nagyvilág2005.06.08, 08:52

Négyen meghaltak, 17-en megsebesültek, amikor összedőlt egy hatemeletes ház Alexandriában, de nem kizárt, hogy még többen vannak a romok alatt. Az eredetileg háromemeletes épületre tavaly engedély nélkül még három emeletet húztak fel.

Huszonhatan haltak meg a bangladesi gyáromlásban

Nagyvilág2005.04.12, 11:17

26-ra emelkedett a bangladesi gyáromlás áldozatainak száma, de a romok alatt még akár 150-en is lehetnek. Ha kedd estig nem mentik ki a törmelék alá szorult embereket, akkor már nem lesz esélye, hogy életben találják őket. Az engedély nélkül és szakszerűtlenül több újabb szinttel bővített kilencemeletes ruhagyár hétfőn omlott össze egy kazán felrobbanása miatt.

Újra szüleinél a cunami-baba

Nagyvilág2005.02.16, 08:54

Rövid ünnepség keretében szerdán visszaadták szüleinek azt a kisgyereket, akit a romok között találtak a szökőár után Sri Lankán. A 81-es babaként is emlegetett gyermekért többen is jelentkeztek, végül DNS-vizsgálattal állapították meg kik az igazi szülei.

Az elmúlt évek legnagyobb földrengése Tasmaniában

Nagyvilág2004.12.24, 10:41

A világon sehol nem mértek az elmúlt négy évben olyan erejű földrengést, mint pénteken hajnalban az Ausztráliához tartozó Tasmania lakatlan részén. A 8,2-es rengés egy egész várost is romba dönthetett volna.

Tíz nap után találtak túlélőket a Fülöp-szigeteken

Nagyvilág2004.12.09, 08:35

Tíz nap után szabadítottak ki legalább négy embert egy összedőlt fülöp-szigeteki épület alól. A ház a múlt heti áradások és földcsuszamlások miatt dőlt össze. A kimentett túlélők szerint még több élő ember van a romok alatt.

Ivan elérte Jamaica térségét

Nagyvilág2004.09.10, 01:52

Elérte Jamaica térségét közép-európai idő szerint csütörtök éjszaka az Ivan nevű hurrikán, amely előzőleg romba döntötte Grenada nagy részét legkevesebb huszonhárom halálos áldozatot maga mögött hagyva.

Hetvenöt gyermek halt meg egy indiai iskolatűzben

Nagyvilág2004.07.16, 10:30

Legalább hetvenöt gyermek meghalt, amikor kigyulladt egy középiskola a dél-indiai Tamil Nadu szövetségi államban. Az áldozatok száma feltehetően tovább nő, ugyanis még folyik a holttestek kiemelése a romok közül.

Befejeződött a mentés az orosz házomlás helyszínén

Nagyvilág2004.03.18, 09:06

Csütörtök reggel befejezték a mentést a kedd hajnalban összedől arhangelszki betonház romjainál. A törmelék alól összesen 14 embert mentettek ki még kedden. A szerencsétlenségben 58 ember vesztette életét.

Negyven halott a marokkói földrengésben

Nagyvilág2004.02.24, 10:34

Szokatlanul erős földrengés rázta meg kedd reggel Marokkó földközi-tengeri partvidékét, sokan, legkevesebb negyvenen meghaltak. Egy falu teljesen romba dőlt.

Már 26 halott a moszkvai fürdőkatasztrófában

Nagyvilág2004.02.15, 20:30

Leszakadt a legnagyobb moszkvai élményfürdő üvegkupolája, megölve legalább 26 embert és megsebesítve száztízet. Feltehetően sokan a törmelék alatt rekedtek, amely maga alá temette a fürdő nagymedencéjét és óriáscsúszdáját is. A kupola valószínűleg nem bírta a rajta összegyűlt nagy mennyiségű hó súlyát. A moszkvai főpolgármester vasárnap este úgy nyilatkozott, hogy már nincs remény, hogy túlélőket találjanak a romok alatt.

Hat nap után találtak túlélőt a leomlott ház alatt

Nagyvilág2004.02.08, 10:06

Túlélőt találtak a törökországi Konyában a hétfőn összedőlt tízemeletes lakóház romjai alatt. A tragédiában 66 ember vesztette életét.

Kairóban összeomlott egy toronyház

Nagyvilág2004.01.27, 10:57

Legkevesebb 33 személy sebesült meg, és tizenhatan a romok alatt rekedtek a hétfő este Kairóban történt házomlás következtében - közölte Mohamed Avad Tag ed-Din egyiptomi egészségügyi miniszter.

Meghalt az iráni földrengés kimentett túlélője

Nagyvilág2004.01.11, 12:22

Meghalt vasárnap hajnalban az az iráni férfi, akit tizenhárom nappal a bámi földrengés után emeltek ki a romok alól. Az 56 éves túlélő teljesen kiszáradt és kórházi kezeléssel sem tudtak segíteni rajta.

Szilvi romokban hever

Való Világ 32004.01.10, 13:53

Szilvit nem csak lelkileg viselte meg a tegnapi ordítozás, fizikailag is rosszul volt. Idegességében az egész gyomra felfordult. Úgy néz ki, a kapcsolata is.

13 nap után találtak túlélőt Iránban

Nagyvilág2004.01.08, 12:04

Ötvenhét éves férfit találtak szerdán a földrengés sújtotta Bám városában. A férfi tizenhárom napja szorult a romok alá.

97 éves nő az iráni földrengés újabb túlélője

Nagyvilág2004.01.03, 17:53

Nyolc nappal az iráni földrengés után szombaton újabb túlélőt sikerült kimenteni a romok alól. A korábbi hírekkel ellentétben az idős asszony nem hatvan év körüli, hanem annál jóval idősebb: 97 éves.

Túlélőket találtak az iráni romok alatt

Nagyvilág2004.01.02, 10:02

Felesége kitartásának és egy szekrénynek köszönhetően hat nappal a földrengés után élve találták meg a 26 éves Yadollah Saadatot a romba dőlt Bam városában. Ugyancsak élve került elő a romok alól egy 80 éves nő és egy 40 éves férfi.

Már 50 ezerre becsülik az iráni földrengés halottjait

Nagyvilág2003.12.30, 11:18

Az újabb hivatalos becslések már 50 ezerre teszik a délkelet-iráni Bámot sújtó földrengés halottjainak számát. Kedd délelőttig 28 ezer holttestet emeltek ki a romok alól és temettek el. A mentőalakulatok összesen kétezer túlélőt találtak az omladékok alatt, legutóbb két gyermeket, akik nyomára énkesmadarak vezették a kutatókat.

Gyermekeket találtak élve az iráni romok alatt

Nagyvilág2003.12.29, 17:47

Mentőalakulatok élve találtak egy 12 éves és egy hat hónapos kislányt is a romok alatt hétfőn az iráni Bámban, ahol pénteken pusztított hatalmas erejű földrengés. A mentőalakulatok hétfő estig biztosan folytatják a túlélők utáni kutatást. Hétfőn a helyszínre érkeztek a magyar mentőcsapat orvosai, akik feltehetően azonnal munkához is láttak. A helyi hatóságok attól tartanak, hogy a halálos áldozatok száma elérheti a 40 ezret is, eddig 25 ezer holttestet emeltek ki a romok alól.

Iskolára omlott egy torontói mozi fala

Nagyvilág2003.12.09, 01:27

Torontó központjában egy felnőtt meghalt, tizennégy személyt, köztük három gyermeket sérülésekkel kórházba szállítottak, legkevesebb egy pedig még a romok alatt van azt követően, hogy a kanadai nagyvárosban egy iskolára dőlt egy bontás alatti mozi oldalfala.

Robbanás az indiai gyémántvárosban: tucatnyi halott

Nagyvilág2003.08.03, 14:07

Legkevesebb 17 ember életét vesztette, és 43 megsérült a gyémántiparáról híres nyugat-indiai Szúrat városban, ahol gázrobbanás következtében vasárnap romba dőlt három lakóépület. A Reuters értesülése szerint háztartási gázpalack robbant fel az egyik épület földszintjén működő gyémántcsiszoló-műhelyben.

Bontják a kilenc éve leomlott Ó utcai házat

Itthon2003.05.26, 08:29

Megkezdték az egy emberéletet követelő, kilenc éve leomlott Ó utcai ház bontását. A romok és a szomszédos, szintén lebontásra kerülő épület helyén új ház épül.

Négy nap után találtak túlélőket Algériában

Nagyvilág2003.05.26, 13:47

A mentőosztagoknak két túlélőt sikerült kiemelniük a romok alól vasárnap este Algéria földrengéstől sújtott északi részén. Az asszony és a kislány 4 napot töltött a romok alatt. A gyerek csekély sérülésekkel megúszta a tragédiát. A legfrissebb adatok szerint a földrengésnek 2162 halálos áldozata és 8965 sebesültje van.  

Kisgyereket mentettek ki az algériai romok alól

Nagyvilág2003.05.23, 15:19

36 órával a pusztító földrengés után élve emeltek ki egy másfél éves kisgyereket egy összeomlott ház romjai alól az algériai Budermeszben. A szerda esti földrengés áldozatainak száma már megközelíti a másfél ezret, de a becslések szerint akár több ezren is lehetnek még a romok alatt.

Földrengés Törökországban: Gyermekek a romok alatt

Nagyvilág2003.05.01, 19:10

Huszonöt diák meghalt, amikor a hajnali földrengés során összedőlt egy iskolai kollégium Törökországban. Több mint hetven gyermeket sikerült már kimenteni a romok alól, közel száz diák azonban még az összedőlt épület alatt van. A Törökországban történt újabb földrengés áldozatainak számáról nincs pontos adat: a híradások csak annyiban egyeznek, hogy a halottak száma meghaladja a százat.

Montoya rommá törte autóját

Gphírek2003.04.24, 11:41

A silverstone-i tesztelés második napján Juan Pablo Montoya, a Williams-BMW kolumbiai versenyzője érte el a legjobb időt, pedig 28 kör megtétele után ripityára törte autóját. Mugellóban a Ferrarik domináltak, Rubens Barrichello volt a legjobb Luca Badoer előtt.

Elefánttemető Rómában

Tudomány2002.12.09, 10:16

Róma nemcsak ókori romokkal csalogatja a turistákat: decembertől kezdve az érdeklődők történelem előtti elefánttemetőt is látogathatnak az Örök Város közvetlen szomszédságában.

Nincs több túlélője az olasz földrengésnek

Nagyvilág2002.11.01, 16:45

Pénteken délután a mentőalakulatok már feladták a reményt, hogy újabb túlélőket találnak a csütörtökön összedől óvoda-iskola romjai alatt. A halálos áldozatok száma 26 főre emelkedett, miután a mentők szerint egy 6 éves gyermek és 2 tanítónő holtteste valószínűleg a romok alatt van.  

Már öt óvodás áldozata van a földrengésnek

Nagyvilág2002.10.31, 21:20

Egy dél-olaszországi faluban a csütörtök délelőtti földrengés miatt összeomlott egy óvoda, maga alá temetve több tucat gyereket. Öt gyermek és egy óvónő életét vesztette, húsz után még kutatnak a romok között.

Tanúskodott a horvát elnök Milosevic ellen

Nagyvilág2002.10.01, 18:17

Mesic horvát elnök szerint Milosevic Nagy-Szerbiát akart létrehozni Jugoszlávia romjain. Mesic az első hivatalban lévő államfő, aki tanúskodott Milosevic ellen a hágai Törvényszéken.

Romokban a kongói gazdaság

Archívum2001.01.22, 09:41

Laurent-Désire Kabila elnök erőszakos halálának körülményei is jelzik a harmadik legnagyobb afrikai ország, a Kongói Demokratikus Köztársaság (korábban Zaire) elhúzódó válságát. A polgárháború a Mobutu 32 éves uralmát 1997-ben megdöntő Kabila elnöksége alatt is tovább folytatódott - írja a dpa hírügynökség.

Az izraeli hadsereg megölt egy Hamasz-vezetőt

Nagyvilág2002.08.14, 20:26

Az izraeli hadsereg szerdán bejelentette, hogy megölték a Hamász szélsőséges palesztin szervezet katonai szárnyának egyik vezetőjét. Holttestét megtalálták a ciszjordániai Tubasz egyik lerombolt házának romjai alatt.

Ma szállítják el az utolsó WTC-romokat

Nagyvilág2002.05.30, 16:44

A tavaly szeptemberi terrortámadásban megsemmisült World Trade Center romjainak eltakarítása több mint 8 hónapja tart, az utolsó darabokat csütörtökön, egy rövid megemlékezést követően, szállítják el. A tornyok összeomlásakor 2823 ember vesztette életét, de közülük csak 1092 ember maradványait sikerült azonosítani.

Előző
  • 1
  • 2
Következő