repülés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- utazás
- légi közlekedés
- légitársaság
- Ryanair
- repülőgép
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem a kényelemről szól, viszont ingyen van
Alig van olyan utazó, aki ne töltött volna legalább egy éjszakát reptéren. Késések, lecsúszott csatlakozások, éjjeli átszállások vagy akár spórolási szempontok is lehetnek a háttérben. Costa Ricában én is a kint alvás mellett döntöttem, mert korán indult a gépem. A következő négy napot végül három reptéren töltöttem, és mindenhol sok sorstárssal találkoztam. Reptéri éjszakázásaim krónikája következik.
Ettől retteg mindenki a repülőn
A rakétakísérletek miatt már a légtérbe sem lépnek be a gépek
Alig van már olyan légitársaság, amely még mindig engedélyezi gépeinek a belépést Észak-Korea légterébe. A fenyegető nyilatkozatok kíséretében rakétakísérleteket folytató ország ezzel elsősorban az Egyesült Államok légiközlekedésének okoz komoly károkat. Vannak azonban olyan vállalatok, amelyek továbbra is bátrak.
A repülés forradalmát hozhatják a következő évek
Egy denveri startup, a Boom Technologies szeretné feltámasztani hamvaiból a hangsebesség feletti repülést. A Boomnál bíznak abban, hogy a következő évtized közepén már legyárthatják és üzembe helyezhetik első gépeiket, amelyek óránként 2330 kilométeres sebességgel közlekednek, ami éppen a hangsebesség duplája. A repülőgépeik nagyjából 45-55 utast tudnak majd szállítani és Tokióból alig 5 és fél óra alatt lehet majd eljutni az Egyesült Államok nyugati partjára az eddigi minimum 9 óra helyett.
Elég kínos, ha elromlik a vécé a repülőn
A Delta New Yorkból Seattle-be tartó szombati járata kénytelen volt leszállni a montanai Billingsben, mivel a repülőgépen nem működtek a mosdók, és az utasok közül egyre többen szerettek volna könnyíteni magukon.
- címkék:
- repülés
- utazás
- kényszerleszállás
- vécé
- Címkefelhő »
Évente 10 ezer agresszív ember utazik repülőn
Évente közel tízezer agresszív utassal találkoznak a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) légitársaságai, ők valamilyen formában inzultálják a személyzetet, vagy utastársaikat.
- címkék:
- repülés
- konfliktus
- Címkefelhő »
Mégis mekkora madárral ütközött ez a repülő?
Hatalmas lyuk keletkezett az orosz utasszállító repülőgép orrán, miután egy nagy testű madárral ütközött. Az Aeroflot Moszkvából érkező járata a szentpétervári Pulkova nemzetközi repülőtérre készült leszállni, amikor a baleset történt.
Ragasztószalaggal foltozták meg a repülőt felszállás előtt
Az amszterdami Schiphol repülőtéren készített videót egy utas arról, amint az Easyjet berlini járatának hajtóművén felszállás előtt egy technikus kicserélte a ragasztószalagot.
Hatalmas káoszt okozott a turbulencia a repülőn
Összesen tizenegyen sérültek meg az Eva Air Tajpejből Chicagóba közlekedő gépén csütörtökön a rendkívül erős turbulencia miatt – adta hírül az airlive.net.
- címkék:
- repülés
- baleset
- utazás
- turbulencia
- eva air
- Címkefelhő »
Hirtelen több utas is szédülni kezdett a repülőn
A United Airlines Münchenből New Jersey-be tartó Boeing 767-323-es gépe kénytelen volt leszállni a londoni Heathrow repülőtéren, mivel a felszállást követően több utas is jelezte, hogy rosszul érzi magát.
Repülős turizmussal élénkül a gazdaság
Két és félszer dinamikusabban nőtt a repülővel érkező turisták költése Magyarországon 2011 és 2015 között, mint a közutat választó látogatóké – áll a Századvég Gazdaságkutató elemzésében. Bár jóval kevesebb turista érkezik hazánkba légiközlekedéssel, mint közúton, a költések összértéke alig marad el egymástól. A repülőtér számos fejlesztéssel járul hozzá ahhoz, hogy a jövőben még többen válasszák úticélként az országot.
A drónok lesznek a jövő postásai
Sok sci-fi rajongó bizonyára nem jött volna lázba a 80-as években, ha kedvenc írója arról írt volna, hogy 2017-ben a kocsik még a földön közlekednek, nem hódítottuk meg a Marsot, vagy hogy fél nap alatt lehet csak eljutni Európából Amerikába. Szerencsére azért nem egy helyben toporgott a technológia: az Apple-nek köszönhetően immár az arcmimikánkat is képes lemodellezni a kacsa emoji, míg a levegőben olyan távirányítós eszközök szállnak, amelyeket még a Hasbro is megirigyelne. Küszöbön a drónok térhódítása.
- címkék:
- repülés
- innováció
- gazdaság
- drón
- Címkefelhő »
Az EasyJet megállapodott az AirBerlinnel
Az EasyJet megerősítette, hogy 40 millió eurós üzletet ütött nyélbe a még múlt héten csődbe ment AirBerlinnel. Az EasyJet átvesz 1000 alkalmazottat a német légitársaságtól, többek között pilótákat és utaskísérőket.
- címkék:
- repülés
- csőd
- gazdaság
- easy jet
- Air Berlin
- Címkefelhő »
5 légitársaság szigorítja a biztonsági intézkedéseket az Amerikába tartó járatokon
Öt nagy légitársaság – az Air France, a Cathay Pacific, az EgyptAir, az Emirates és a Lufthansa – is fokozza biztonsági óvintézkedéseit csütörtöktől az Egyesült Államokba tartó járatain az amerikai hatóságok kérésére.
Sokan elájultak, amikor meglátták az égből aláereszkedő férfit
Kétszázhúsz éve, 1797. október 22-én a francia André-Jacques Garnerin a világon először kísérelt meg ejtőernyős ugrást egy párizsi park fölött.
A legjobb időpont a repülőjegy foglalásához
Mindenkinek megvan a maga – olykor ellentétes – véleménye, hogy mikor érdemes repülőjegyet foglalnia, de most az Expedia and Airlines Reporting Corporation tanulmánya végre megadja a választ a kérdésre.
New York igazi sokk az egyszeri utazó számára
New York megismeréséhez két hét is nagyon kevés. Manhattan utcáin sétálva gyakran volt déjà vu érzésem a filmekből, sorozatokból és videoklipekből ismert helyszínek miatt. A Time Square hatalmas épületei szinte megszédítik az embert, amikor feljön a metróaluljáróból. A Nagy Alma már korántsem olyan elérhetetlen a mezei turisták számára, mint évekkel ezelőtt. A repülőjegyek megfizethetők, vízum helyett pedig elég csupán ESTA-t igényelni, amit otthon, a számítógép előtt ülve is megtehetünk.
Megmutatjuk mekkora károkat okozott az Ophélia
Az Ophélia egy nap alatt vonult át Írországon, a károk viszont ilyen rövid idő alatt is ijesztően nagyok. A legtöbb munkahely bezárt a vihar miatt, sok lakásban gond volt az áramellátással és a vihar nyomán hátramaradt szemetet és törmeléket sem lesz olcsó eltakarítani.
- címkék:
- Írország
- repülés
- hurrikán
- gazdaság
- Címkefelhő »
Behúzott egyet a barátnőjének a repülőn
Sokkoló felvételt készített egy utas a törökországi Antalya tartományból Baskíriába tartó repülőgépen. Egy részeg férfi okozta a felfordulást, aki hangosan káromkodott, majd megütötte a nőt, akivel utazott.
Ukrán nyelvbotrány a magyar légitársaság kijevi járatán
Rendőrök vetettek véget a konfliktusnak, ami a Wizz Air Hamburg-Kijev járatán alakult ki, miután egy ukrajnai újságíró kifogásolta, hogy a cseh stewardess nem ukránul beszél vele.
- címkék:
- Ukrajna
- Csehország
- repülés
- Wizz Air
- Címkefelhő »
Dühöngés helyett dalra fakadt a várakozó utas
Nincs idegőrlőbb, mint órákig vesztegelni a repülőtéren, mert valamilyen oknál fogva nem indul időben a gépünk. Mérgelődés helyett egy utas a New Orleans-i Louis Armstrong Nemzetközi repülőtéren elkérte a mikrofont a pult mögött álló alkalmazottaktól, és dalra fakadt.
Vegyen bérletet repülőre is!
A Netflix, Spotify és az Amazon Prime sikere után nem kellett sok idő ahhoz, hogy a szórakoztatóiparon kívül is megjelenjenek az olyan szolgáltatások, amelyek korlátlan felhasználási lehetőséget kínálnak az előfizetőknek. A Surf Air havidíj ellenében azt ígéri, hogy az ügyfelek korlátlan mennyiségben repülhetnek járataikkal.
- címkék:
- repülés
- innováció
- utazás
- gazdaság
- Címkefelhő »
Korábban kezdődött a madarak felemelkedése, mint gondolták
Az eddig véltnél több millió évvel korábban zajlott le a madarak evolúciójában az a kulcsfontosságú lépés, amely lehetővé tette számukra a repülést.
Leállt egy brit légitársaság, 300 ezer jegyet töröltek
Beszüntette tevékenységét hétfőn reggel a Monarch Airlines, az ötödik legnagyobb brit légitársaság, amely az elmúlt időszakban komoly veszteséggel működött. A leállás 110 ezer utast és 2100 alkalmazottat érint.
- címkék:
- repülés
- csőd
- Monarch Airlines
- Címkefelhő »
Forradalmasítják a könyvkiadást és repülési tájékozódást
Összesen öt magyar startup tíz résztvevője kapott bemutatkozási lehetőséget San Franciscóban, a TechCrunch Disrupt 2017 fesztiválon, köszönhetően a Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programjának. Az innovációs kiállítás, befektetői találkozó, akcelerátor- és inkubátorházak nagyszámú képviselői, valamint a nagyvállalati sztárelőadókkal színesített programok együttesen teszik különösen értékessé az eseményt a globális piacokat célzó kezdő vállalkozások számára. Így a magyar csapatok – immáron második alkalommal – ismét nagy várakozással tekinthetnek az izgalmas napok elé.
- címkék:
- repülés
- könyvkiadás
- TechCrunch
- Címkefelhő »
5 trükk a jetlag ellen
Azok közé az emberek közé tartozom, akiket az óraátállítás is megzavar, nemhogy egy több órás repülőút. Kóvályogtam már egy rövidebb út után is, mint az a bizonyos a levegőben.
- címkék:
- Jónás Zsófi
- repülés
- utazás
- jetlag
- átállás
- időzóna
- Címkefelhő »
A Ryanair legviccesebb és legbotrányosabb ötletei
A Ryanair bejelentette, hogy a következő hetekben több járatát nem indítja el, ezzel együtt 400 ezer utas foglalását törlik. A cég részvényei 5 százalékot zuhantak, és Michael O'Leary, a légitársaság vezérigazgatója bevallotta, hogy hibáztak. A tömeges járattörlések egyik oka, hogy a Ryanair dolgozói egyszerre mentek nyaralni, és ezzel nem maradt elegendő ember a társaságnál. Ennek apropóján összegyűjtöttük a 2013-ban az év legrosszabb brit cégének választott légitársaság legviccesebb és egyben legborzalmasabb ötleteit.
- címkék:
- repülés
- gazdaság
- Ryanair
- Címkefelhő »
Nem ajánlja az Észak-Korea fölötti átrepülést az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség
Nem ajánlja a légitársaságoknak az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség, az EASA az Észak-Korea fölötti átrepülést a biztonsági helyzet romlása miatt - derül ki a szervezet értesítéséből, amelyet kedden adott ki a pilótáknak.
- címkék:
- Észak-Korea
- repülés
- rakéta
- EASA
- Címkefelhő »
Ez a jövő. De Ön felülne egy pilóta nélküli repülőre?
A pilóta nélküli gépek nem csak gazdasági előnyökkel járhat, hanem még a biztonságot is javíthatja a UBS szerint. Ugyanakkor a 8 ezer főt megkérdező felmérésük 54 százaléka vonakodna repülni egy pilóta nélküli gépen.
- címkék:
- repülés
- technológia
- önvezető jármű
- Címkefelhő »
Öt percig pilóta lehettem Berlin fölött
Berlin tényleg Európa egyik legélhetőbb városa. Az egész város arról szól, hogy az ott élők és az oda látogatók jól érezzék magukat benne. Rövid látogatásom során a tipikus turistalátványosságokon kívül sikerült időt szakítanom a Menschen Museumra, ahol megfoghattam egy emberi vesét, és a folyton pezsgő berlini éjszakai életbe is belekóstoltam egy kicsit.
Napi negyven-ötven járatát törli a Ryanair a szabadságolások miatt
A Ryanair fapados légitársaság bejelentette, hogy a következő másfél hónapban napi 40-50 járatot lesz kénytelen törölni a személyzet beragadt szabadságai miatt. A helyzet azért állt elő, mert a járatok pontatlansága miatt a Ryanair új menetrendre tér át: eddig áprilistól márciusig tartott az „évad", most viszont átállnak a januártól decemberig tartó rendszerre.
- címkék:
- repülés
- utazás
- járatkimaradás
- Ryanair
- Címkefelhő »
Szex közben fényképezték a stewardesseket a pilóták
A német Focus magazin értesülései szerint a Condor légitársaság pilótái titokban felvételeket készítettek a stewardessekről a gépen vagy más helyszíneken – szex közben. A felvételekkel – fotókkal és videókkal – később trófeaként büszkélkedtek, és egymás között terjesztették őket.
- címkék:
- repülés
- szex
- utazás
- pilóta
- Condor Airlines
- Címkefelhő »
Ezeken a járatokon dalra fakadnak a légiutas-kísérők
Színház az egész világ, mostantól már a levegőben is. A három felvonásos, interaktív darabot a repülőgép személyzete adja elő. A szórakoztatáson kívül a cél az, hogy az utasok képet kapjanak az izlandi életérzésről, és némi betekintést nyerjenek a szigetország történelmébe, sőt jövőjébe is.
Hihetetlen képeket posztolt magáról egy brazil pilóta
Világrekordot állított be a sztratoszférába emelkedő vitorlázógép
Új világcsúcsot állított be a hajtómű nélküli merevszárnyas repülőgépek magassági rekordjában az Airbus kísérleti vitorlázógépe, a túlnyomásos kabinnal, és a magassági repüléshez kifejlesztett speciális szárnyakkal rendelkező Perlan-2, Argentína déli részén. A sikeres repülést további magassági rekordkísérletek fogják követni.
Jön a virtuális valóság az Air France járataira
Augusztus elején kezdi meg a sisakok tesztelését a légitársaság.
- címkék:
- repülés
- virtuális valóság
- VR
- Air France
- Címkefelhő »
Éleződik az űrcsata
A Vector Space System sikeres rakétatesztet hajtott végre az elmúlt napokban. A Vector-R elnevezésű rakéta a NASA és még néhány vállalat rakományát szállította. Ez hatalmas lépés volt abba az irányba, hogy a Vector legyen a kis szatellitek fő bérszállítója.
- címkék:
- Elon Musk
- repülés
- rakéta
- SpaceX
- Címkefelhő »
Magyar filmrendező tepert le egy őrjöngő utast a repülőgépen
Vékes Csaba Kanadában forgatta legújabb filmjét, a Hetedik alabárdost, amikor is hazafelé a repülőn incidensbe keveredett.
- címkék:
- Vékes Csaba
- repülés
- Címkefelhő »
Alattomosan leselkedett több mint tízezer méteres magasságban a halál
2002. május 25-én helyi idő szerint délután fél négy után a China Airlines Tajpejből Hongkongba tartó 611-es járatával – huszonöt perccel a felszállás után –, az irányítás elvesztette a kapcsolatot. Két órával később a Boeing 747-es eltűnési körzetéből a légierő egyik járőrgépe a tenger felszínén sodródó roncsdarabokról és kiterjedt olajfoltról adott le rádiójelentést. A rejtélyes baleset okára csak az alapos vizsgálat derített fényt.
Charles Lindbergh 90 éve repülte át az Atlanti-óceánt
Alig negyedszázaddal az után, hogy az első motoros gép a levegőbe emelkedett, az Atlanti-óceán leszállás nélküli átrepülése hihetetlen teljesítménynek számított. Kilencven éve, 1927. május 20-án szállt fel Amerikából Charles Lindbergh, aki másnap Franciaországban landolt, így ő lett az első ember, aki egyedül, leszállás nélkül repülte át az Atlanti-óceánt.
Nem csak haladóknak: ez a honlap megmutatja, mikor repül majd világosban vagy sötétben a gépe
Nem csak haladóknak: ez a honlap megmutatja, mikor repül majd világosban vagy sötétben a gépe
Újra felszállt a fura óriás
A tavalyi baleset után megjavították a világ legnagyobb légi járművét.
- címkék:
- repülés
- utazás
- léghajó
- Airlander 10
- Címkefelhő »
Meghalt egy utas a Delta Airlines járatán
- címkék:
- repülés
- halál
- utazás
- kényszerleszállás
- Delta
- Címkefelhő »
Ez a világ tíz legszebb fekvésű reptere
Elkészült a világ leglátványosabb reptereinek listája. Az első tízbe a világ minden pontjáról kerültek be helyszínek, az élen egy olyan sziget végzett, amelynek lakossága mindössze 2000 fő, és a világ egyik legrövidebb kifutópályája az övék.
- címkék:
- repülés
- repülőtér
- környezet
- Címkefelhő »
Európai járatokra is kiterjesztenék a laptoptilalmat
Bosszút áll a tőzsde a United Airlines légitársaságon
Jobban járt volna a United Airlines, ha vasárnap este gyalog indítja útnak Kentucky felé az alkalmazottait, talán nem kezdett volna zuhanórepülésbe a cég árfolyama a tőzsdén.
- címkék:
- tőzsde
- repülés
- Címkefelhő »
Sokba lesz ez az utazás a randalírozó nőnek
A Lufthansa szóvivője, Bettina Rittberger nem emlékszik hasonló esetre a légitársaság történetében: „Rendkívül ritkán fordul elő, hogy le kell szállítanunk egy utast. Legtöbbször a légiutas-kísérőknek sikerül megnyugtatniuk a randalírozó utasokat" – nyilatkozta a szóvivő a Merkur című német lapnak.
Most láthatja, milyen a landolás a pilóta szemszögéből
A Boeing 767-300-as gép éppen a Manchester repülőtéren landol közvetlenül naplemente előtt. A kapitány, David Crichton számára ez különösen kellemes élmény, ugyanis ilyenkor mindig elrepül a saját bramhalli háza fölött.
- címkék:
- repülés
- utazás
- landolás
- Címkefelhő »