rendezvény

címke rss

Kedden dönt nagygyűléséről a Fidesz

Itthon2008.03.10, 19:17

Kedden hoz döntést a Fidesz elnöksége arról, hogy március 15-én hol és hány órakor rendezik meg a párt megemlékező rendezvényét - jelentette be a Fidesz szóvivője hétfőn.

Rendet ígér március 15-ére a kőkemény Draskovics

Itthon2008.03.06, 13:29

Március 15-ére, valamint azt megelőző napokra összesen 231 rendezvényt jelentettek be a rendőrségen. Draskovics Tibor rendészeti miniszter azt ígérte: biztosítani fogják a békés ünneplés lehetőségét 15-én.

Belgrád szerint működik a szerb rendőrség Koszovóban

Nagyvilág2008.02.27, 21:12

Koszovóban Szerbiának máig megvan a maga rendőrsége - jelentette ki szerdán Velimir Ilic, a szerb kormány egyik jelentős befolyással bíró minisztere. A rendezvényen, amelyet beszédmennyiség tekintetében a Kostunica legközelebbi szövetségesének tartott politikus uralt, még két miniszter vett részt.

Faképnél hagyta Pécset a kórusolimpia

Itthon2008.02.19, 11:20

Újabb nehézséggel néz szembe a Pécs - Európa Kulturális Fővárosa program, miután a világ legnagyobb kórusversenyének szervezői bejelentették, 2010-ben inkább Kínába viszik a rendezvényt. A háromszáz kórust felvonultató verseny miatt százezer vedégéjszaka is kiesik, ráadásul ez már a sokadik olyan tervezett program, amelyről kénytelenek lemondani a pécsiek.

Kóka elindította az SZDSZ népszavazási kampányát

Itthon2008.02.02, 17:25

Kóka János, az SZDSZ elnöke nyitotta meg szombaton délután a fővárosi WAM Design Centerben a párt népszavazási kampányát. A rendezvényt egy kisebb csoport bekiabálásokkal zavarta meg, de rendőri intézkedés nem történt - tudta meg az [origo] az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől.

Nyerj jegyet karácsonyi partyra!

Partytár2007.12.21, 09:33

Idén karácsonykor is megtartják a Nyugat-Dunántúl egyik legnagyobb partyját, a The Etiketet, mely egy százfős privátpartyból bő hat év alatt többezer fős exkluzív rendezvénnyé nőtte ki magát. Játssz velünk, és menj ingyen a partyba!

Gyurcsány Ferenc házánál tüntettek

Itthon2007.12.05, 21:23

Rendbontás nélkül ért véget a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök budai háza előtt szerda este tartott demonstráció; a rendezvényen mintegy félszáznyi tüntető vett részt.

Kitiltaná a rendezvényekről a rendbontókat a főkapitány

Itthon2007.10.30, 08:04

Jogszabály-módosítás ötletét vetette föl kedden az MTV Nap-kelte című műsorában az országos rendőrfőkapitány. Bencze József a focidrukkerek eltiltásához hasonlóan járna el a közterületi rendezvényeken rendbontókkal.

Hat ünnepi rendezvényt tart kockázatosnak a rendőrség

Itthon2007.10.18, 13:33

Több mint száz rendezvényt jelentettek be idáig a rendőrségen az október 23-ai hosszú hétvégére. A rendőrség ezek közül hatot ítélt kiemelt kockázatúnak, többek között az állami ünnepséget és a Fidesz nagygyűlését is. A budapesti főkapitány megerősítette: úgy tudják, rendbontókra kell számítani.

Védték a Magyar Gárdát a Hősök terén

Itthon2007.09.15, 18:52

Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője is beszédet mondott szombaton a Hősök terén tartott kormányellenes demonstráción. A többszáz fős hallgatóság előtt a rombolás és a hazugság elleni összefogást sürgette a politikus. Egy másik szónok, Ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész védelmébe vette a Magyar Gárdát, akárcsak a Hősök terén tartott rendezvényt biztosító Pannon Nemzeti Gárda.

Saját embereitől ijedt meg az afgán elnök

Nagyvilág2007.09.09, 11:13

Hamid Karzai afgán elnök félbeszakította 25 ezer ember előtt megtartott beszédét, mert a közelben lövések hangját lehetett hallani. A védelmi minisztérium szóvivője szerint csak rendőrök lőttek a levegőbe, hogy a rendezvényre be nem jutott embereket távol tartsák.

Gál J. Zoltán lesz az ünnepi felelős

Itthon2007.08.10, 11:10

Egyszemélyben Gál J. Zoltán, a miniszterelnök kabinetfőnöke felel majd az augusztus 20-i rendezvények lebonyolításáért. A tavalyi tragikus tűzijáték után a kormány idén többek között a személyi felelős megnevezésével szeretné biztosítani a rendet.

Kenderpárti gyűlések lesznek vasárnap

Itthon2007.05.07, 14:28

Koncertekkel egybekötött Nemzeti Legalizációs Népgyűlést szervez a Kendermag Egyesület, amelyen a szerintük igazságtalan jelenlegi drogpolitika ellen tiltakoznak. A rendezvényt idén először Budapest mellett öt vidéki nagyvárosban is megtartják május 13-án.

Kés és kisbalta vet árnyat a szigeti majálisra

Itthon2007.05.02, 00:00

Késes fenyegetőzésre hivatkozva lefújta keddi majálisát az SZDSZ. A párt sajtóosztálya szerint ugyanis a Hajógyári szigetre tervezett keddi rendezvény előkészítése közben a Jobbik Magyarországért Mozgalom közelben tervezett ünnepségének helyszínéről többen átmentek az SZDSZ-hez, és provokálták a párt roma munkatársait. A jobbikosok szerint azonban fordítva történt: pont hogy őket fenyegették kisbaltával az SZDSZ büfései.

Két hidat is lezárnak az ünnep miatt

Itthon2007.03.14, 14:18

A március 15-i rendezvények miatt már szerda este megkezdődnek a forgalom-korlátozások a fővárosban. A lezárásokra főként a Belvárosban és a rendezvények helyszínei környékén lehet számítani. Az ünnep miatt hosszabb időre lezárják a Lánchidat és a Erzsébet hidat is.

A Fideszhez csatlakozna a MIÉP március 15-én

Itthon2007.03.12, 22:45

Csatlakozni akarnak a Fidesz belvárosi megmozdulásához saját március 15-i rendezvényük után a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) ünnepségének résztvevői.

Tanítanak és kutatnak

Mindentudás egyeteme2007.03.09, 11:23

Idén harmadik alkalommal tartotta meg országos konferenciáját a Kutató Tanárok Országos Szövetsége a Professzorok Házában (2007. március 2-3). A rendezvényen sor került a Kajtár Márton Emlékdíj és a Szövetség pártoló díjainak átadására, valamint a Szövetség művésztanárai első kiállításának megnyitására is.

A többiektől távol ünnepel az MDF

Itthon2007.03.07, 14:37

Olyan helyszínt választ március 15-i ünnepségéhez az MDF, amely távol esik a többi rendezvénytől.

Ismét megrendezik a hazai Web 2.0-s konferenciát

Archívum2007.02.26, 11:29

A helyszín ugyanaz, mint tavaly, a Web 2.2 Symposium résztvevői és programjai azonban megszaporodtak, így idén két naposra nyúlik a rendezvény.

Bőrfejűek tüntettek a Hősök terén

Itthon2007.02.10, 18:26

Csaknem ezer bőrfejű gyűlt össze a "becsület napján" a Hősök terén. A demonstrációt nagy erőkkel biztosította a rendőrség, a teret kordonnal zárták körbe. A rendezvény miatt Hiller István MSZP-elnök külön sajtótájékoztatót tartott, ezzel feldühítette a Fideszt.

Szélsőségesek vonulnak a Hősök terére

Itthon2007.02.09, 16:32

Tudomásul vette a rendőrség azt a bejelentést, amely szerint szélsőjobboldali csoportok a Hősök terén emlékezhetnek vasárnap a II. világháborús budapesti kitörési kísérletről. A hasonló rendezvényeket korábban a 2005-ben feloszlatott Vér és Becsület szervezte.

Határidőkkel szorongatnák meg a tüntetőket

Itthon2007.02.09, 12:54

Nem lehetne a végtelenségig tüntetni, a rendezvényeket viszont nem sokkal kezdetük előtt is elég lenne bejelenteni - ilyen és ehhez hasoló javaslatokkal ostromolják a lassan 18 éves gyülekezési törvényt a szakértők. A gyülekezési jog szabályozásán mindenki változtatni akar, de nem feltétlenül ugyanabban az irányban.

Magyarországért imádkoztak a Hősök terén

Itthon2006.11.05, 22:13

Sok százan vettek részt az Új Magyarország Kulturális Egyesület Ima Magyarországért! rendezvényén vasárnap a budapesti Hősök terén. A szakadó eső és a hideg idő ellenére is több százan gyűltek össze. A rendezvényt a rendőrség  nagy erőkkel biztosított. Több órára lezárták a Dózsa György utat.

Több tucat rendezvény lesz szombaton Pesten

Itthon2006.11.03, 08:00

A rendőrség tudomásul vett valamennyi - közel negyven - szombatra bejelentett területfoglalási bejelentést. Állami megemlékezések, pártmegmozdulások, kisebb-nagyobb szervezetek, önkormányzatok és magánszemélyek rendezvényeivel lesz tele a főváros.

Tizenkét rendezvény miatt aggódik Szilvásy

Itthon2006.11.03, 16:30

A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szerint a szombatra bejelentett 31 rendezvény közül 12-re, köztük a Fidesz felvonulására kell komolyabban készülnie. A Nemzetbiztonsági Hivatal szerint erről tájékoztatták az érintett szervezeteket, az [origo] által megkérdezett, demonstrációt tervező szervezetek, a Fidesz kivételével azt mondják, nem kaptak tájékoztatást a titkosszolgálatoktól.

Szombatra is készülnek a rendbontók

Itthon2006.11.02, 17:43

Szélsőséges csoportok akarnak megzavarni több november 4-i rendezvényt - állítják a titkosszolgálatok. A Nemzetbiztonsági Hivatal erről tájékoztatta azokat a szervezeteket, amelyek szombaton demonstrációkat terveznek. Szombatra a fővárosban 29 szervezet, illetve magánszemély jelentett be rendezvényt.

Új helyszínen folytatják a Kossuth tériek

Itthon2006.10.28, 21:58

Hétfőtől újra demonstrálnak a Kossuth tériek, az új helyszín a Batthyány örökmécses - jelentették be szombat délután a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom rendezvényén a Várban, ahol körülbelül ezer ember gyűlt össze a Mátyás templom mellett. Szavazással döntöttek egy november 25-én tartandó alkotmányozó nemzetgyűlés előkészítéséről. A rendezvény kilenc óra után ért véget.

Pár napig nem gyűlésezik a Fidesz

Itthon2006.10.19, 19:37

Az elkövetkező három nap során biztosan nem lesz Fidesz-gyűlés a Kossuth téren. Ezt a csütörtöki rendezvény műsorvezetője jelentette be, de a közönség figyelmébe ajánlott több más eseményt. A főszónok Varga Mihály a nemrég a Pénzügyminisztériumból távozott államtitkárt nevezte a kormány egyetlen igazmondójának.

Lezárják fél Budapestet az ünnep miatt

Itthon2006.10.19, 18:40

Az október 23-i rendezvények miatt már a hétvégén is jelentős forgalmi változásokra kell felkészülni. Az ünnep alatt a belvárosban szinte sehol sem lehet majd parkolni, és sok utcát, teret teljesen lezárnak majd a forgalom elől: így a Kossuth tér környéke mellett az Andrássy utat vagy a Hősök tere környékét is érdemes elkerülni autóval. Cikkünkből megtudhat minden részletet a lezárásokról.

Még gondolkozik a Fidesz 23-i programján

Itthon2006.10.13, 12:05

Csak a jövő hét elején jelenti be a Fidesz, hogy milyen rendezvényeket szervez 1956 ötvenedik évfordulóján. A programról Pokorni Zoltán alelnök pénteken csak annyit árult el, hogy "határozott és egyértelmű" lesz.

Csak a Parlamentben beszél Gyurcsány 23-án

Itthon2006.10.12, 17:25

Csak a Parlamentben szólal fel Gyurcsány Ferenc október 23-án - derült ki a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Korábban a Fidesz azt közölte, hogy nem képviselteti magát azokon az 1956-ról megemlékező rendezvényeken, ahol felszólal a kormányfő.

Az állatvédők meghátráltak, a mellrák ellen sétálók nem

Itthon2006.10.05, 13:56

Két nagyobb civil rendezvényt is szerveztek vasárnapra, az állatbarátok felvonulását azonban - biztonsági okokra hivatkozva - lefújták, a mellrák elleni menetet viszont megtartják. Mindkét esemény szervezői a rendőrségtől kapott információkra hivatkoznak, a rendőrségi szóvivő ugyanakkor azt mondja, hogy ők mindkét rendezvény biztosítását vállalták.

Orbán békés rendezvényre számít pénteken

Itthon2006.10.03, 15:03

Orbán Viktor a rendszerváltozáshoz hasonló hangulatú rendezvényre számít pénteken, és nem "öklöt rázó" tömeget vár a Kossuth térre. A Fidesz elnöke erről hétfőn este a Hír Televízióban beszélt.

Lemondott tüntetéseket szerveznek újra

Itthon2006.09.21, 18:11

Két hivatalosan lemondott rendezvényt is meg akarnak tartani a fővárosban. Egy honlapon a csütörtökre tervezett, de a diákok szervezete által lemondott, tandíjellenes gyűlésre hívnak ismeretlenek, míg az iwiw-en a - szintén lemondott - pénteki critical masst szervezik. A diákok demonstrációjának helyszínén egyelőre nagyon kevesen vannak - számolt be róla tudósítónk. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szolidarít, míg a Critical Mass hivatalos szervezői elítélik az önállósult biciklistákat.

Összevissza beszélnek a robbantásos veszélyről

Itthon2006.09.21, 23:49

Mégis elhalasztja szombatra tervezett nagygyűlését a Fidesz - jelentette be Kövér László, a párt választmányi elnöke, aki a kormányt hibáztatta azért, amiért a rendezvény lefújására kényszerültek. A politikus állítása szerint kaptak tájékoztatást várható provokációról és készülő robbantásos merényletekről is. Két miniszter szerint azonban nem pont ilyesmiről volt szó.

Orbán is beszáll a Fidesz kampányába

Itthon2006.08.30, 15:28

A Fidesz vasárnap tartja kampánynyitó rendezvényét Szolnokon, ahol Orbán Viktor, a nyilvánosságot a nyári hónapokban szinte teljesen kerülő pártelnök mond beszédet.Az MSZP szombaton, Budapesten rendezi meg hivatalos, országos kampánynyitóját, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfő is felszólal.

Fejlődik a hazai konferencia-turizmus

[origo] utazás2008.02.08, 17:11

Az idei év első felében 11,7 százalékkal több rendezvényt tartottak Magyarországon, mint egy évvel korábban; összesen 200 nemzetközi és 6200 hazai konferenciát bonyolítottak le - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. [origo]-hoz eljuttatott közleményéből. .

Geena Davis megvárakoztatta Albert herceget

Női Lapozó2006.07.14, 10:12

Geena Davisre több, mint fél órát várt Albert monacói herceg egy rendezvényen. A színésznő azért nem tartotta magát a programhoz, mert háromszor sminkelt újra, és a ruhája sem tetszett neki.

Nem kérdezhetett a hajléktalan Demszkytől

Itthon2006.05.19, 16:11

Egy hajléktalan férfi akart kérdést feltenni Demszky Gábor főpolgármesternek a Nyugati téren tartott sajtótájékoztatón, a politikus azonban nem engedte, bár igaz, hogy a rendezvény után beszélt vele. A BKV vezérigazgatója ötszáz forintot adott a férfinak, és azt tanácsolta neki, hogy költözzön be egy hajléktalanszállóra.

A Szigetet 2,2 miliárd forintból rendezik idén

Archívum2006.05.12, 07:57

Kétszáz nemzetközi sztár és ötszáz hazai zenekar várja a látogatókat az idei Szigeten. A rendezvény szervezésére minden korábbinál nagyobb összeget, több mint 2,2 milliárd forintot költenek a szervezők - írja a Világgazdaság.

Ingyenes allergiateszt...

Mindentudás egyeteme2006.04.21, 09:49

...és minden, amit az allergiáról tudni kell! Rendezvény Nékám Kristóf előadása előtt és után, április 24-én.

Orbán: A múlt szobrai jönnek a város felé

Itthon2006.04.02, 19:10

Színészek, sportolók, más ismert emberek és civilek köszöntötték a Kossuth téri Fidesz-nagygyűlésen megjelenteket. A rendezvényt a félelem nélküli Magyarország jegyében hirdette meg Orbán Viktor. Kövesse az [origo]-n a Fidesz gyűlésének eseményeit percről percre!

Hogyan kommunikálható a tudomány?

Mindentudás egyeteme2006.04.01, 11:24

2006. március 31-én az MTA Kistermében Tudomány - Társadalom - Kommunikáció címmel tartottak konferenciát. A rendezvény egy akadémiai műhelyszeminárium-sorozat megnyitója is volt egyben.

A tudomány fesztiválja

Mindentudás egyeteme2006.03.20, 13:05

2006. július 15-19. között második alkalommal rendezik meg az Euroscience Nyílt Fórumot. A rendezvény idei helyszíne München, két éve az előző fórumot Stockholmban tartották. A fórum céljairól, lefolyásáról 2006. március 17-én tartottak sajtótájékoztatót az Akadémia Kistermében.

A Fidesz nem engedett Hiller kérésének

Itthon2006.03.20, 15:14

Hiller István, az MSZP elnöke megkérte Orbán Viktort, hogy a Fidesz hozza egy nappal előre április 2-ára tervezett Kossuth téri nagygyűlését. A Fidesz viszont erre nem hajlandó, úgy vélik, elfér a városban két békés rendezvény egy napon. A rendőrségnek az MSZP jelezte előbb, hogy gyűlést tartanak.

Megnyílt a high-tech-vásár Hannoverben

Techbázis2006.03.09, 11:09

Csütörtökön immáron a huszadik alkalommal nyitotta meg kapuit a legrangosabb európai technológiai vásár, a CeBIT. Bár a rendezvény az utóbbi esztendőkben sokat vesztett népszerűségéből, a hatalmas hannoveri vásárvárosban 2006-ban is képviselteti magát a fontos iparági szereplők csaknem mindegyike.