Pécs
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kékfény
- Magyarország
- kosárlabda
- rendőrség
- baleset
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy asszony és a fia támadt meg egy férfit Pécsett
A 62 éves asszony összeveszett a férfival, majd megvágta egy késel. Amikor a férfi menekülni akart, az asszony fia is rátámadt. Később mindketten beismerték a tettüket.
Az Államkincstár tételesen cáfolta Pécs ellenzéki polgármesterének a hazugságát
Péterffy Attila, Pécs új ellenzéki polgármestere az egyik baloldali sajtóorgánumhoz eljutatott közleményében azt állította, hogy az általa átvett baranyai megyeszékhely csődhelyzetben van. Péterffy állítását nem sokkal később határozottan cáfolta Páva Zsolt, Pécs volt fideszes városvezetője. A Pécsi Újság című helyi lap az igazság kiderítése érdekében állásfoglalást kért a Magyar Államkincstártól. Az Államkincstárnak a laphoz eljuttatott közleménye alapján szó sincs róla, hogy a baranyai megyeszékhez csődhelyzetben lenne, épp ellenkezőleg, a város költségvetése 4 milliárd forint plusz forrással rendelkezik.
Az új ellenzéki pécsi polgármester aláírta, hogy milliárdok vannak a kasszában, most meg csődről beszél
Szinte segélykiáltásként ható, meglehetősen furcsa közleményt juttatott el a sajtóhoz kedden délután Péterffy Attila, akit október 13-án választottak meg pécsi polgármesternek. A kommünikében többek között azt írja, csődhelyzetben van az önkormányzat. Páva Zsolt, aki 14 éven keresztül volt Pécs polgármestere, ellenben azt mondta a Pécsi Újságnak, nem érti Péterffy keddi állításait, hiszen a múlt hét csütörtökjén a baloldal megválasztott jelöltje is aláírta azt az átadás-átvételi dokumentációt, melyet az Államkincstár szakembereivel mindketten átnéztek, és melyben az is szerepel, hogy még fejlesztési célokra is mintegy 7 milliárd forrint ...
- címkék:
- Páva Zsolt
- Péterffy Attila
- Pécs
- Címkefelhő »
Kilencmillió forint értékben lopott ékszert egy férfi Pécsen
Egy 28 éves brit állampolgárságú férfi még szeptember 2-án lopott el 9 millió forint értékben ékszereket egy pécsi ékszerboltból.
- címkék:
- Pécs
- lopás
- ékszerbolt
- brit állampolgár
- Címkefelhő »
Halálra gázoltak egy férfit Pécsett
Elütött egy autó Pécsett egy 39 éves férfit, aki a helyszínen meghalt - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
- címkék:
- Pécs
- gázolás
- Címkefelhő »
Gyalogost gázoltak Pécsett
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között péntek este Pécsett, a Nyugati Ipari út Pécs Pláza mögötti szakaszán egy autó elütött egy gyalogost - írja a police.hu.
- címkék:
- Pécs
- halál
- gázolás
- gyalogos
- Címkefelhő »
Botrány Pécsen, nemzeti színek helyett vörösen világították ki a TV-tornyot
A pécsi önkormányzat korábbi közlése szerint nemzeti színekbe borult volna szerda este a TV-torony, a forradalom hősei előtt tisztelegve. Azonban valamiért másképp alakult, a torony piros-fehér-zöld színek helyett vörösbe öltözött.
- címkék:
- Pécs
- október 23.
- Címkefelhő »
Meggyilkoltak egy idős nőt Pécsett: elfogták a feltételezett elkövetőt
Pécsett egy 63 éves nővel végeztek, a rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt.
- címkék:
- Pécs
- halál
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Újabb időjárási rekord dőlt meg hétfő éjszaka
Újabb rekordenyhe éjszakát mértek a meteorológusok: megdőlt a legmagasabb minimum-hőmérsékleti rekord Pécsett és a János-hegyen is.
- címkék:
- Pécs
- János-hegy
- időjárás
- Címkefelhő »
Horvát borok és Zé Feszt is lesz a II. Adventi Borszalonon
- címkék:
- Pécs
- vásár
- advent
- gasztro
- borkóstolás
- borszalon
- Címkefelhő »
Másfél év alatt 266 ingyenes programot kínál a Zsolnay Kert
Októbertől másfél éven át rengeteg ingyenes program követi egymát Pécsett, a Zsolnay Negyedben.
Hat magyar város is bekerült Európa kulturális és kreatív városai közé
Hat magyar város, Budapest, Győr, Veszprém, Pécs, Szeged és Debrecen is bekerült harminc európai ország legtöbb kreatív és kulturális lehetőséget rejtő 190 városa közé - közölte az Európai Bizottság kedden.
Tömegkarambol Pécsen
Négy kocsi ütközött össze Pécsett, a Kálvária utcánál, az alagútnál - írja a katasztrofavedelem.hu.
- címkék:
- Pécs
- baleset
- tömegkarambol
- Címkefelhő »
Gázpisztollyal lőttek fejbe egy embert Pécsen
Elfogtak a rendőrök egy tizenkilenc éves férfit, aki a gyanú szerint gáz-riasztófegyverrel fejbe lőtte egy ismerősét egy baráti összejövetelen vasárnap Pécsen.
- címkék:
- Pécs
- gázpisztoly
- Címkefelhő »
Országosan szétesett az ellenzék kampánya
Lényegében feladta a kistelepüléseket, és főként a nagyvárosokra koncentrál az ellenzék, a kormányoldal szerint a remélt hatalom és pénz miatt - írja a Magyar Nemzet hétfői lapszámában. Az összeállításból az tűnik ki, hogy két héttel az önkormányzati választás előtt az ellenzék az egész országban szétesett. Ez a jelenség minden bizonnyal oda vezethető vissza, hogy a múlt héten nyilvánosságra került Karácsony Gergely baloldali főpolgármester-jelölt őszödi beszéde.
Bordalokkal hogy állnak? Villányban kipróbálhatják magukat
Több autó ütközött össze Pécsen
Több kocsi és egy kisteherautó ütközött össze szerda délelőtt Pécsen, a Nagy Lajos király útján - írja a katasztrofavedelem.hu.
- címkék:
- Pécs
- baleset
- Karambol
- Címkefelhő »
Utcazenészek lepik el a pécsi Széchenyi teret a hétvégén
A pécsi tűzoltók is teljesítették a kihívást
A pécsi tűzoltók kipakolták az egyik autójukat és megcsinálták a tetris challenge-et. A képen jól látszik, hogy mennyi felszereléssel indulnak egy esethez.
- címkék:
- Pécs
- tűzoltók
- kihívás
- Címkefelhő »
Eddig soha be nem mutatott festménnyel is bővül a Munkácsy-kiállítás
- címkék:
- Munkácsy Mihály
- Pécs
- kiállítás
- festmény
- Címkefelhő »
Félmilliót fizetnek annak, aki tud valamit egy pécsi nyugdíjas gyilkosáról
Nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, akinek nyomravezető információi vannak egy nyugdíjas pécsi férfi gyilkosáról.
A pécsieknek joguk van tudni az ellenzéki jelölt múltjáról
Tájékoztató kampányt indít a Fidelitas arra emlékeztetve az embereket, hogy több millió tonna fát tüzeltek el a pécsi hőerőműben az ellenzék polgármesterjelöltjének, Péterffy Attilának az irányítása alatt - jelentette be a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke hétfőn.
- címkék:
- Böröcz László
- Pécs
- Fidelitas
- Címkefelhő »
Halálfélelmük volt az utasoknak egy Pécsről Budapestre tartó buszon
Egy Pécsről Budapestre tartó menetrendszerinti busz sofőrje vezetés közben evett, olvasott és jegyzetelt, ezt mind egyszerre. A Ripostnak az egyik utas számolt be a történtekről.
- címkék:
- Budapest
- Pécs
- buszsofőr
- Címkefelhő »
A British American Tobacco globálisan leépít, Pécsen viszont nem
Nem érinti a Pécsi Dohánygyárat a British American Tobacco (BAT) vállalatcsoport 2300 munkavállaló leépítéséről szóló bejelentése - közölte a vállalat.
Pénzt csalt ki ismerősétől, majd fenyegetni és zaklatni kezdte
Szerencsejátékon meggazdagodottnak adta ki magát egy férfi az interneten, majd azt állította ismerősének, hogy a pénzt befektette, és addig is kölcsönre lenne szüksége. Csakhogy a pénzt később esze ágában sem volt megadni, sőt, miután felszólították, telefonon keresztül rendszeresen fenyegette a neki pénzt adó nőt.
Lopta a gázt és az áramot egy pécsi sportegyesület vezetője
Közel 130 millió forintos veszteséget okozott az áram- és a gázszolgáltatónak egy fedett teniszpályákat üzemeltető pécsi vállalkozó, ezért lopás miatt vádat emelt ellene az ügyészség.
Magyarországi nagyberuházást jelentett be az Aldi
A magyar gazdaság jövőbeni sikerét az határozza meg, hogy a világgazdaság tempóját diktáló vállalatok az újításaikat hol fejlesztik ki, vezetik be és kezdik alkalmazni - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Aldi International IT Services Kft. (Aldi IIT) beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján Pécsen.
Betörtek egy pécsi ékszerboltba
Még negyed óráig sem tarthatta meg a zsákmányát az a rabló, aki ma hajnalban szemelt ki egy ékszerboltot a Baranya megyei megyeszékhelyen. Gyorsan utolérték a rendőrök.
- címkék:
- Pécs
- lopás
- krimi
- betörés
- ékszerbolt
- Címkefelhő »
Milliárdos beruházással bővített Pécsen a világ egyik legnagyobb vállalata
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Hoppál Péter országgyűlési képviselő jelenlétében adta át új üzemét a British American Tobacco vállalatcsoport, amelyben új típusú, füstmentes termékek készülnek. A több mint 7,5 milliárd forintos beruházással a nagy múltú pécsi dohánygyár – hazánkban elsőként – potenciálisan kevésbé kockázatos nikotinpárnák gyártására szolgáló egységgel bővült - írja közleményében a vállalat.
Egynapos ellátási egységet adtak át a pécsi szívcentrumban
A kardiológiai betegek részére kialakított egynapos ellátási egységet adtak át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Szívgyógyászati Klinikáján hétfőn.
Gulyás Gergely: A kormány támogatja Vári Attila pécsi polgármesterjelölt terveit
A kormány készen áll arra, hogy a Fidesz, a KDNP és az Összefogás Pécsért által támogatott Vári Attila pécsi polgármesterjelölt terveit támogassa, megválasztása esetén - jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a baranyai megyeszékhelyen újságíróknak nyilatkozva.
Tűzoltók szabadítottak ki két embert egy autóból egy pécsi baleset után
Összeütközött két kocsi Pécsen, a II. János Pál úton, azaz az 58-as főút belterületi szakaszán - írja a katasztrofavedelem.hu.
- címkék:
- Pécs
- baleset
- tűzoltó
- Címkefelhő »
Átadták a PVSK multifunkcionális arénáját
Átadták a Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) mintegy 1,2 milliárd forintból épült multifunkcionális kosárlabda-munkacsarnokát szerdán a baranyai megyeszékhelyen.
- címkék:
- Pécs
- kosárlabda
- PVSK
- Címkefelhő »
Vári Attila a szükséges ajánlás négyszeresét adta le Pécsett
Leadta a polgármester-jelöltséghez szükséges ajánlóíveket a Fidesz-KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület jelöltje, Vári Attila a baranyai megyeszékhelyen.
Továbbra sem hisznek a civilek a baloldal pécsi polgármesterjelöltjének
Továbbra sem hisznek a civilek a baloldal pécsi polgármesterjelöltjének: a Civilek a Mecsekért Mozgalom sajtóközleményt adott ki a Pécsi Tudományegyetem szakértőinek korábbi tudományos állásfoglalásával, a Pannon Hőerőmű által 2008 és 2015 között végzett erdőégetéssel kapcsolatban. A vállalat akkori vezetője, Péterffy Attila regnálása alatt mintegy 3 millió tonna fát égettek el a civilek szerint. Minderről a PécsMa.hu számolt be.
Egy jogerősen elítélt szocialista politikust indít a pécsi ellenzék
2013-ban Nyőgéri Lajos egy év próbára bocsátást kapott nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért, 2019-ben mégis a pécsi ellenzék egyik képviselőjelöltje lehet. A szocialista politikus valótlan tartalmú szórólapokat terjesztett Páva Zsolt fideszes polgármesterről.
Egy pécsi vonaton találták meg a Csepelről eltűnt 11 éves Dorottyát
Otthonról tűnt el a 11 éves csepeli Dorottya, akit két országban is kerestek: itthon és Szlovákiában. Úgy gondolták ugyanis, hogy 15 éves szlovák barátjával lehet, és igazuk lett.
- címkék:
- eltűnt
- Pécs
- vonat
- kislány
- Címkefelhő »
Megtalálták az eltűnt csepeli kislányt
Pécsett találták meg azt a 11 éves, csepeli kislányt, aki tegnap tűnt el otthonról. Most kiderült, hogy azért szökött meg, hogy világot lásson a szerelmével - írja a Ripost.
- címkék:
- Pécs
- Csepel
- eltűnés
- kislány
- megtalálták
- Címkefelhő »
Kiraboltak egy pécsi dohányboltot
Csütörtök hajnalban egy férfi kirabolt egy dohányboltot Pécsen. A férfi egy kendővel takarta el az arcát, majd fegyvert fogott az eladóra. A rendőrség pár órával később elfogta.
- címkék:
- Pécs
- rablás
- rendőrség
- dohánybolt
- Címkefelhő »
Magyar nőket kényszerített prostitúcióra külföldön egy pécsi férfi
A pécsi bíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztását, aki társaival együtt két nőt kényszerített prostitúcióra külföldön. A férfiak verték és fogva tartották a nőket.
- címkék:
- Pécs
- prostitúció
- bíróság
- letartóztatás
- Címkefelhő »
Részegen, lopott kocsival akart hazajutni egy pécsi férfi
Egy pécsi férfi részegen ellopott egy autót, mert abban reménykedett, hogy azzal hamarabb hazajut. De épp ellenkező dolog történt: A kocsi tulajdonosa, egy nyugdíjas férfi azonnal bejelentést tett a rendőrségen, ők pedig mindössze háromnegyed óra alatt elfogták az autótolvajt.
- címkék:
- Pécs
- lopás
- ittas vezetés
- krimi
- autótolvaj
- Címkefelhő »
Belefulladt egy férfi a pécsi tóba
Egy idős férfi csütörtökön úszni indult az orfűi Pécsi-tóra, de haza már nem ment. A holttestét másnap találták meg a tó partján.
- címkék:
- Pécs
- halál
- fulladás
- Címkefelhő »
Újraindult a vonatforgalom Szakály-Hőgyész és Kurd között
Sikerült helyreállítani a vasúti pályát a pécsi fővonalon Szakály-Hőgyész és Kurd között szombat délelőttre, így újraindulhatott a vonatforgalom, a Kaposvár-Siófok vonalon Mernye és Felsőmocsolád között azonban továbbra is pótlóbuszok járnak.
Szökőkútba piszkított egy fiatal nő Pécsett – fotó
Ismét egy undorító dolog törént: egy fiatal nő nyilvánosan könnyített magán.
- címkék:
- Pécs
- fotó
- szökőkút
- nyilvános
- Címkefelhő »
Autót tett magáévá egy férfi Pécsett fényes nappal – Videó (18+)
Az utcán fogdosta magát, majd egy autóval közösült egy férfi Pécsett. Mindezt fényes nappal. Az esetet videóra vették, az autó tulajdonosa innen tudta meg, hogy az ő autójával történt a nem mindennapi eset.
Halálos vonatgázolás Pécsen
Halálra gázolt egy gyalogost a Pécsről Budapestre tartó InterCity Pécs Bolgárkert városrésze mellett csütörtök délben.
- címkék:
- Pécs
- vonatgázolás
- Címkefelhő »
Választási szövetségre lép a Fidesz és a KDNP az Összefogás Pécsért Egyesülettel
A választási szövetség értelmében a három szervezet egyhangúlag azt ajánlja a város polgárainak, hogy Vári Attilát - kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökét - válasszák Pécs polgármesterévé az őszi önkormányzati választáson.
- címkék:
- Pécs
- választás
- önkormányzat
- Fidesz
- KDNP
- Címkefelhő »
Megtalálhatták Orseolo Péter király eredeti sírhelyét a pécsi székesegyház altemplomában
Minden valószínűség szerint előkerült Orseolo Péter király eredeti sírhelye a pécsi székesegyház altemplomában az elmúlt hónapokban zajló régészeti feltárás során – jelentették be az ásatás vezetői.
Életfogytiglant kapott a brutális baranyai rabló
Két többszörösen visszaeső, erőszakos bűnözőt ítéltek el Pécsen, akik két éve betörtek egy vállalkozó lakásába, majd kis híján levágták a fülét. Végül 10 millió forintot raboltak el tőle. Egyiküket életfogytiglanra, társát 13 év fegyházra ítélték elsőfokon. Az ítélet nem jogerős.
Hivatalos: külön indulnak az ellenzéki pártok Pécsett, nem tudtak megegyezni
Miközben az ellenzéki politikusok megállás nélkül arról áradoznak, hogy minden a legnagyobb rendben megy az ellenzéki együttműködések kialakítása során, a valóság teljesen mást mutat. Erre most éppen Pécs a legjobb példa: az LMP szeretett volna az összefogás tagja lenni, azonban a pécsi ellenzéki szövetség elutasította ez irányú javaslatukat. Ezzel hivatalossá vált, hogy a Baranya megyei városban sem tudtak megállapodni az ellenzéki pártok, külön indulnak.
A háború folytatódik, ezúttal Pécsett: az LMP önálló listát állít, összeesett az összefogás
Nincs új a nap alatt: Budapest egyes kerületeit, és bizonyos vidéki nagyvárosokat követően, Pécset is elérte az ellenzéki káosz. A napokban a helyi ellenzék egy része bejelentette, hogy a rendkívül megosztó Péterffy Attilát indítják polgármesterjelöltként ősszel. Az LMP kedden keményhangú közleményben kifogásolta, hogy a baloldal szétverte a korábban létrejött ellenzéki együttműködést. Nem tehettünk mást, mint hogy saját jelölteket és önálló listát állítsunk - tették hozzá. Ezzel hivatalossá vált: újabb településen hiúsult meg a kormányellenes erők összefogása.
Így még biztosan nem látta Pécs utcáit – képek
Végigrabolták Nyugat-Magyarországot, bíróság elé állnak
A Veszprémi Járási Ügyészség rablással, kifosztással és lopással vádol öt pécsi férfit és szekszárdi társukat. 2017 nyarán autóval utazgattak a Dunántúlon, és nyugdíjasoktól vittek el pénzt és ékszereket. - írja az Ügyészség oldala.
Óriásberuházás valósul meg Pécsett
A német Thyssenkrupp a kormány támogatásával 17,4 milliárd forintból vezérműtengelyeket gyártó üzemet épít Pécsen - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter budapesti sajtótájékoztatón.
Egyszerre két közösségi elektromos járműmegosztó is indult Pécsett
Az E.ON által támogatott elektromosrobogó-megosztó szolgáltatás, a 2018 nyarán Budapesten elindult Blinkee.city most megjelent Pécsett. Ugyanekkor indult el a PécsiKe is, amely egy közösségi kerékpármegosztó szolgáltatás. Utóbbinál is szerepet kap az elektromos rásegítés a város domborzati terepviszonyai miatt.
Felújítják Pécs legnagyobb rendelőjét
Több ezer ember jár Pécs nyugati városrészének orvosi rendelőjébe, amelynek nemcsak az épülete, hanem az eszközparkja is megújul.
- címkék:
- Pécs
- rendelő
- orvosi rendelő
- Címkefelhő »
Hét különleges festmény vár ránk Pécsen
Csak péntek hajnalra állhat helyre a menetrend a pécsi vasútvonalon
Csak péntek hajnalra állhat helyre a menetrend a pécsi vasútvonalon, ahol felsővezeték-szakadás okoz késéseket - írta a Mávinform.
- címkék:
- Pécs
- vasút
- menetrend
- felsővezeték
- MÁV
- Címkefelhő »
Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót ajánlja polgármesterjelöltnek a Fidesz
Vári Attila korábbi kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázót, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját ajánlja Pécs polgármesterjelöltjének a Fidesz pécsi csoportja a párt országos testületei felé.
- címkék:
- Páva Zsolt
- Vári Attila
- Pécs
- Címkefelhő »
Komoly bővítést jelentett be az ALDI, mutatjuk a részleteket
Új épületbe költözött az ALDI informatikai támogatási központja Pécsett, ezzel párhuzamosan pedig újabb szolgáltatásokat nyújt a pécsi részleg az európai hálózat tagjainak. A profilbővítés következtében számos új munkahelyet hoz létre a baranyai megyeszékhelyen a vállalat - tájékoztatta az Origót a diszkontlánc.
Fényszenzációk, mint sehol a világban!
Közel 170 ingyenes programmal, bámulatos fényfestésekkel, utcaművészeti produkciókkal és koncertekkel vár az ország első és egyetlen fényfesztiválja! Zsolnay Fényfesztivál Pécsett, június 27-30. között!
Kétszer is kísérletezett hamis pénzzel, de nem járt sikerrel
A Pécsi Rendőrkapitányság pénzhamisítás miatt vett őrizetbe egy 25 éves helyi férfit, miután 2018. május 25-én éjjel taxival utazott Pécs belvárosában, majd amikor a fizetésre került sor, egy hamisított bankjegyet húzott elő a zsebébő - írja a Police.hu.
- címkék:
- Pécs
- euró
- pénzhamisítás
- taxi
- krimi
- bankjegy
- dohánybolt
- Címkefelhő »
Csalás miatt nyolc év börtönre számíthat a volt pécsi gazdasági igazgató
2010-ben indult nyomozás a pécsi egyetem gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben, mely szerint csúszópénzért cserébe szerződéseket kötöttek, több százmilliós kárt okozva ezzel. A vádlottak között voltak az egyetem volt alkalmazottai és a velük kapcsolatban álló vállalkozások képviselői is.
Kiengedték a kórházból Demjén Ferencet
Nemcsak az intenzív osztályt, hanem a kórházat is elhagyta Demjén Ferenc szűk két héttel a május elején történt agyérgörcse után.
- címkék:
- Demjén Ferenc
- Pécs
- Szigetvár
- agyérgörcs
- Címkefelhő »
1600 éves időutazás Pécsen!
A pécsi belváros szívében találhatók az UNESCO világörökségként elismert IV. századi ókeresztény sírok és sírkamrák, melyeknek a Cella Septichora Látogatóközpont ad otthont.
Villány bisztró bora beköltözik az eozin mázak közé!
Továbbra is az intenzív osztályon tartják Demjén Ferencet
Noha napról napra egyre erősebb Demjén Ferenc, még nem hagyhatja el az intenzív osztályt. A zenészt 10 nappal ezelőtt vitték kórházba, agyérgörcse volt.
Fűben heverészős, békebeli piknikezésre készülnek Pécsett
- címkék:
- Pécs
- Magyarország
- zsolnay piknik
- Címkefelhő »
Cukorbetegnek hazudta magát, hogy pénzt csaljon ki az idős házaspártól
Aljas módon vert át egy idős házaspárt egy pécsi férfi. Azt hazudta, hogy rosszul van, mert cukorbeteg, majd pénzt kért a nyugdíjasoktól. Azt állította, hogy másnap visszaadja a kölcsönt, de akkor újabb 10 ezer forintot akart kicsalni tőlük. Végül csak azért nem sikerült neki, mert a 88 éves nyugdíjasnak gyanús lett a beteg, és rendőrt hívott.
- címkék:
- Pécs
- csalás
- krimi
- cukorbeteg
- Címkefelhő »
Unatkozott egy családi ünnepségen, most Cannes-ben mutatják be a fiú kisfilmjét
Egy családi összejövetelen unatkozott a pécsi Százados Ábel. Próbálgatni kezdte az effekteket a telefonján, az így készült kisfilmet Cannes-ban értékeli majd a zsűri.
Kispál és a Borz, 30Y, Punnany Massif és a többiek – ez a Pécsi szál című film
A pécsi könnyűzene sikereinek nyomába ered a Pécsi szál című zenés mozi. Lévai Balázs dokumentumfilmjét, amelyben a Kispál és a Borz, a Punnany Massif, a Halott Pénz, a 30Y, Takáts Eszter, illetve a Junkie Jack Flash is szerepel, csütörtöktől vetítik a mozik.
Kiállítják az autópálya építésnél talált 7000 éves leleteket
Először állítják ki az M6-os autópálya építése során előkerült 7000 éves leleteket a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Csontváry Múzeumában május 9-től.
Kísérleti borok kerülnek az asztalra Pécsett
Férfi kosárlabda: Súlyos szolnoki vereség Pécsett
A címvédő Szolnok 108-87-re kikapott a Pécs vendégeként, míg a Szombathely 78-57-re nyert Jászberényben a férfi kosárlabda NB I felsőházában, a középszakasz csütörtöki játéknapján.
- címkék:
- Pécs
- kosárlabda2019
- Szolnoki Olaj
- Címkefelhő »
Több embert is megvert egy alkoholista Pécsett
Egy alkoholista pécsi férfi több emberbe is belekötött az utcán, voltak olyanok, akiket meg is vert. Egyszer késeket dobált az emberek közé a lakása ablakából.
- címkék:
- Pécs
- garázdaság
- kötekedés
- Címkefelhő »
Itt kóstolhat jó borokat a héten
Nemzetközi szemlét és borkóstolót tartanak a portugieser népszerűsítésére Pécsett és Villányban – közölték a szervezők az MTI-vel.
Két nap különbséggel két kismajom született Pécsett
- címkék:
- Pécs
- Magyarország
- állatkert
- cerkóffélék
- Címkefelhő »
Félmilliót lopott megbízóitól egy pécsi bejárónő
Munka közben rabolta ki ügyfeleit egy pécsi bejárónő, összesen félmillió forint értékben vitt magával ékszereket és egyéb értéktárgyakat. Az ügyészség lopással vádolja és javasolja a letartóztatását. - írja az Ügyészség oldala.
Hoppál: A DK beismerte, hogy bűnözésből származó pénzek segítik a pécsi ellenzéket
Hoppál Péter, a Fidesz pécsi elnöke szerint a Demokratikus Koalíció pécsi elnöke, Kunszt Márta beismerte, hogy bűnözésből származó pénzek segítik a városi ellenzéket.
Az egyetemek környékén villámgyorsan elkelnek az albérletek
A legnépszerűbb egyetemek környékén villámgyorsan kiadják a legjobb bérelhető ingatlanokat, így aki biztos a dolgában, jobban teszi, ha már a júliusi ponthatár kihirdetés előtt alaposan szétnéz a piacon. Az OTP Ingatlanpont ezért feltérképezte az öt legnépszerűbb egyetem környékének bérelhető- és ingatlanpiacát.
Szégyellik a Gyurcsány-pártban, hogy baloldaliak - hangfelvétel
Teljes fejetlenség uralkodik a pécsi DK-ban, amelynek a vezetői szerint még a saját baloldali identitásukat is takargatniuk kell a választók előtt, ha jól akarnak szerepelni az őszi önkormányzati választáson – többek között ez hallható a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételen, amely a Demokratikus Koalíció év eleji, helyi taggyűlésén készült. Az is kiderült továbbá, hogy a Gyurcsány-párt pécsi csoportja nem tartja fontosnak, hogy az LMP benne legyen az ellenzéki összefogásban.
Az autókkal erőszakoskodó pécsi férfi börtönbe kerülhet (18+)
A kocsikat megrongáló és azokkal szexuális aktust létesítő pécsi férfi sajtóértesülések szerint börtönbe kerülhet.
Sikkasztás miatt köröznek egy pécsi férfit
A pécsi rendőrök sikkasztás miatt keresik a 39 éves Harmat Miklóst.
- címkék:
- Pécs
- sikkasztás
- krimi
- körözés
- Címkefelhő »
Három évre ítéltek egy szerb embercsempészt Pécsett
Embercsempészet miatt jogerősen két év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt egy szerb állampolgárt a Pécsi Törvényszék kedden, a férfi tíz migránst akart Ausztriába szállítani egy lopott rendszámú gépkocsival.
Megzsarolt két gyereket, és kifosztott egy részeget egy pécsi férfi
Egy pécsi férfi először két gyereket vert át és csalta ki egyikük mobiltelefonját, majd néhány nappal később egy szórakozóhelyen megismert, részeg férfit rabolt ki, amikor az már elaludt. A rendőrség elfogta és bíróság elé állította. Hétfőn jogerős ítélet született az ügyében.
- címkék:
- Pécs
- zsarolás
- krimi
- gyerekek
- Címkefelhő »
Vádat emelnek a balek trafikrabló ellen
Fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy helyi férfi ellen, aki megpróbált kifosztani egy trafikot, de az eladó blöffjének köszönhetően zsákmány nélkül távozott - közölte a Baranya Megyei Főügyészség.
- címkék:
- Pécs
- vádemelés
- trafikrablás
- Címkefelhő »
Hatalmas baleset történt Pécsen: sok a súlyos sérült
Két kocsi ütközött össze Pécsen a Megyeri út és a Vásártér utca kereszteződésében.
- címkék:
- Pécs
- autóbaleset
- Címkefelhő »
Hat ember megsérült egy karambolban Pécsett
Két autó egymásba rohant Pécsett a Megyeri út és a Vásártér utca kereszteződésében. Négy mentőautót riasztottak a helyszínre.
- címkék:
- Pécs
- baleset
- Címkefelhő »
Kocsikkal szexel egy férfi Pécsett (18+)
Kiderült, hogy Pécsett autókat gyaláz meg egy férfi az éj leple alatt. Videó is rögzítette titkos légyottját.
Fidesz: Végérvényesen leírta magát a pécsi ellenzék
A pécsi ellenzéket pusztán a hatalom megszerzése vezérli, amikor az egység hamis látszatát keltik és ezzel becsapják a pécsieket - közölte a Fidesz városi szervezetének elnöksége, miután a helyi ellenzéki pártok közös indulásról állapodtak meg.
Pécsre vonatozók figyelem, változás közeleg!
Letartóztattak egy afgán embercsempészt Pécsen
Elrendelte a letartóztatását a Pécsi Járásbíróság pénteken egy afgán férfinek, aki a gyanú szerint nyolc honfitársát akarta Ausztriába csempészni.
- címkék:
- Pécs
- afgán
- embercsempész
- migránsok
- Címkefelhő »
Lerúgta élettársa lépét veszekedés közben egy pécsi férfi
Életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják azt a férfit, aki úgy hasba rúgta élettársát, hogy leszakadt a lépe. A nő még egyszer sem jelentette fel a férfit, pedig évek óta szenved az agresszív dühkitöréseitől.
Minden európai fát lekörözött a pécsiek havihegyi mandulafája
- címkék:
- Pécs
- Magyarország
- Havihegy
- Év Fája
- mandulafa
- Címkefelhő »
A pécsi mandulafa lett az év európai fája
Tizennégy ország fáját utasította maga mögé, és így első helyen végzett a havi-hegyi templom bejárata előtt álló öreg fa az Environmental Partnership Association által szervezett Európa Év Fája nemzetközi versenyben. A győzelmet piknikkel ünneplik majd, természetesen a mandulafa árnyékában.
- címkék:
- Pécs
- Év Fája
- mandulafa
- Címkefelhő »
Elraboltak egy pécsi nőt és a gyerekét
Három férfi elrabolt egy nőt és annak gyerekét Pécsen, a nő párját pedig megverték. A nőt a korábbi párja és annak két rokona rabolta el. A férfi így akarta elérni, hogy a nő visszamenjen hozzá.
- címkék:
- Pécs
- rendőrség
- emberrablás
- krimi
- szerelem
- Címkefelhő »
Vaddisznók okoztak balesetet Pécsnél, egy ember megsérült
Vaddisznók rohantak ki a 6-os főútra kedd este Baranya megyében, a Pécs és Pécsvárad közötti szakaszon, emiatt két autós az árokba hajtott.
- címkék:
- Pécs
- baleset
- vaddisznó
- Címkefelhő »
Tizenhat korszerű lélegeztetőgéppel gazdagodott a pécsi klinika
A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja (PTE-KK) tizenhat új, korszerű lélegeztetőgéppel gazdagodott. Az új berendezések csökkenthetik a betegek intenzív osztályon töltött napjainak számát, növelhetik a betegbiztonságot. A gépek mintegy 100 millió forintba kerültek.
- címkék:
- Pécs
- lélegeztetőgép
- Címkefelhő »