Napi Gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gazdaság
- devizapiac
- Magyarország
- adó
- piac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A régióban nálunk a legdrágább az üzemanyag
A régió országai közül Magyarországon a legdrágább az üzemanyag, és Romániát leszámítva nálunk kell a legtöbbet dolgozni egy liter benzinért, vagy gázolajért - derül ki a Napi Gazdaság elemzéséből.
Főként a fővárosi értelmiségiek eváznak
Az adóhivatal adatai szerint a 66 ezer evát választó adózó közül a legtöbben Budapesten vagy környékén, illetve a vidéki nagyvárosokban élő értelmiségiek, ügyvédek, könyvelők, vagy ügynökök. A termelő, vagy kereskedő vállalkozások ugyanakkor jóval kisebb számban eváznak - írja pénteki számában a Napi Gazdaság.
Jó évet zártak a hazai biztosítók
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint a tavalyelőttinél sikeresebb évet tudhatnak maguk mögött a hazai biztosító-társaságok. A biztosítók tavaly 486 milliárd forintos díjbevételt értek el, amely 16,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket - írja a Napi Gazdaság.
Rekordokat döntött A két torony
A csütörtöki első vetítési nap alapján kasszasikernek ígérkezik A két torony című film, ugyanis jobb nézettségi adatokat produkált, mint az első rész, A Gyűrűk Ura és a Harry Potter folytatása - írta a Napi Gazdaság.
Rekord magass�gokban a k�rp�tl�si jegy �rfolyama
Hossz� id� ut�n a k�rp�tl�si jegy v�gre annyit �r, amennyi r� van �rva, ugyanis t�z�ves t�zsdei p�lyafut�sa alatt m�sodszor �rte el szerd�n az 1000 forintos hat�rt az �rt�kpap�r �rfolyama - �rta a Napi Gazdas�g.
A vártnál kisebb költségvetési bevételek
Az államháztartás fő adó- és járulékbevételei közel 110 milliárd forinttal haladták meg tavaly a módosított előirányzatokat, más bevételi tervek viszont nem teljesültek - tudta meg a Napi Gazdaság. A Pénzügyminisztérium (PM) kedden közli az alrendszerek előzetes mérlegét.
Fa Nándor Horvátországban épít kikötőelem-gyárat
A horvát tengerparton épít hajóalkatrészeket és különböző kikötőelemeket gyártó üzemet a leghíresebb magyar hajós, Fa Nándor - írja hétfői számában a Napi Gazdaság. A beruházást a Dalmacija Metal Coo. valósítja meg a jövő év tavaszára. Fa Nándor egy másik magyar magánszeméllyel együtt társtulajdonosa a cégnek.
Moszkva készpénzzel rendezi adósságát
Az orosz kormány egy hónapon belül 92 millió dollár készpénzt fizet az orosz államadósság törlesztéseként - állapodott meg Medgyessy Péter miniszterelnök moszkvai tárgyalásai során. Az összeg a jövő évi költségvetésben jelenik meg, és a pénzügyi tárca a költségvetési hiány vagy az államadósság csökkentésére fordítja - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
Nyolcmilliárdos év végi jutalom az APEH-nál
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal dolgozói december közepén megkapják a költségvetési törvénybe foglalt 8,015 milliárd forint jutalomkeretet, amire a költségvetés bevételeinek teljesítésével váltak jogosulttá - tudta meg a Napi Gazdaság. Az év végi jutalom átlagosan havi 3-3,5 havi keresetnek felel meg.
Elkapkodták a leggazdagabbakról szóló kiadványt
Egy hét alatt elfogyott a Magyar Hírlap által 55 ezer példányban megjelentetett, a leggazdagabb magyarok 100-as listáját tartalmazó kiadvány, amelyből a kiadó újabb 20 ezer darabot dobott piacra - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A kiadvány haszna eddig mintegy 10 millió forint volt.
Nincs kamatcsökkentés Amerikában
Az amerikai szövetségi jegybank szerepét betöltő Fed nyíltpiaci bizottsága keddi ülésén nem változtatott negyvenegy éves mélyponton lévő irányadó kamatán, amely így továbbra is 1,25 százalékos maradt - írja a Napi Gazdaság.
Negyvenezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium szerint 2003 első hat hónapjában a foglalkoztatottak létszáma nő, ám továbbra is sok dolgozót bocsátanak el. A munkaerő-kereslet főleg a kis- és középvállalkozói szférában jelentkezik, míg a nagy létszámú cégek inkább leépítéseket terveznek - írja a Napi Gazdaság.
Februártól drágulhat a kenyér
Sütőipari szakemberek 10-12 százalékos kenyérár-emelést tartanak indokoltnak - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A lap emlékeztet: a pékeknek drágítási szándékukat 45-60 nappal az áremelés előtt be kell jelenteniük az üzletláncoknak, így februárban kerülhet drágább kenyér a boltokba.
- címkék:
- áremelés
- kenyér
- pék
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Varsónak elfogadható az uniós agrárajánlat
Lengyelország belemenne, hogy az Európai Unió a csatlakozás első évében csak az uniós szint 25 százalékának megfelelő közvetlen agrártámogatást nyújtson a termelőknek, ha a vidékfejlesztési alapokból többet irányíthatna át a direkt szubvenciók kiegészítésére. A hírt a lengyel kormány több tagja megerősítette - írja a Napi Gazdaság.
Milliárdok az EU-tól foglalkoztatás-fejlesztésre
A Nemzeti Fejlesztési Terv keretében a magyar foglalkoztatáspolitika 170 milliárd forintos uniós forrásra számíthat 2004 és 2006 között. A pénzből egyaránt jut a foglalkoztatási szint növelésére és a munkanélküliek képzésére - írja a Napi Gazdaság.
Bizonytalan élelmiszer-áremelési tervek
Az élelmiszer-ipari szakágazatok ismét előálltak az év végén szokásos, a következő esztendőre vonatkozó áremelési terveikkel. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a tervek egyrészt nem mindig kellően megalapozottak, másrészt jó, ha a tervezett áremelés fele megvalósul - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
- címkék:
- áremelés
- terv
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Itthon is jó üzlet az egyházi biztosítás
A magyarországi vezető biztosítótársaságok mindegyike foglalkozik egyházi vagyon-biztosítással. Az üzletág évi több százmilliós bevételt hoz a társaságoknak, és annyira sikeres, hogy a piacvezető Generali-Providencia fél éven belül tovább növelné részesedését - írja a Napi Gazdaság.
Nincs kereslet a valódi lakóparkok iránt
Bár kezdetben a szakemberek nagy jövőt jósoltak a lakóparkoknak, mára kiderült, nincs fizetőképes kereslet a klasszikus, számos szolgáltatást nyújtó, éppen ezért magas fenntartási költségű lakóparkok iránt. A beruházóknak a magas telekárak miatt jobban megéri társasház-együtteseket építeni - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- beruházó
- lakópark
- telekár
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Csak szeptemberben lesz diákhitel-piacnyitás
Várhatóan csak a jövő év szeptemberétől csatlakozhatnak a hazai kereskedelmi bankok a diákhitelezésbe - tudta meg a Napi Gazdaság a pénzügyi tárca képviselőitől, és azt sem lehet egyelőre tudni, hogy a pénzintézetek milyen feltételekkel indítanák a számlák vezetését.
Húszmilliárdnyi köztisztviselői hitelt vettek fel
Népszerű hitelformának bizonyul a köztisztviselőknek nyújtott kedvezményes jelzáloghitel, ugyanis a Napi Gazdaság információi szerint az OTP-nél és az FHB-nél eddig húszmilliárd forintot meghaladó értékben kötöttek hitelszerződést az állami alkalmazottakkal.
Jó üzlet a börtönök őrzése
Felével növelte árbevételét és harmadával nyereségét a harmadik negyedévben a Magyarországon is tevékeny Group 4 Falck, a világ második legnagyobb biztonsági cége. A kiemelkedő eredményben meghatározó szerepet játszott a biztonsági szolgáltatások iránt a szeptember 11-i terrortámadás után megnövekvő kereslet - írta a Napi Gazdaság.
Adókedvezményekkel csábítják az off-shore cégeket
A magyar kormány a régió többi országához hasonlóan azt szeretné elérni, hogy az off-shore cégek továbbra is az országban maradjanak, és Magyarország regionális finanszírozási központtá alakuljon. Ennek érdekében a jövőben számos adókedvezményt kapnak ezek a társaságok - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
Bizonytalan a Diákhitel Központ átalakítása
A Pénzügyminisztériumban (PM) elkészült a Diákhitel Központ (DK) átalakításával kapcsolatos koncepció - tudta meg a Napi Gazdaság a PM-től. A lap értesülései szerint a gazdasági tárca is saját anyagot készít, amelyben arra keresi a választ: milyen lépések szükségesek, ha a PM az év vége előtt mégsem tudja átvenni a központot a Magyar Fejlesztési Banktól.
IBM-dolgozókat venne át két borsodi cég
Két borsodi multinacionális vállalat is megkereste az IBM-et, hogy átvennének több száz embert a cég fehérvári üzeméből elbocsátottak közül. A Jabil Circuit Kft. tiszaújvárosi és a Shinwa Magyarország Kft. miskolci üzeme összesen több, mint ezer fő felvételére készül - tudta meg a Napi Gazdaság.
Csökken az áfa-visszaigénylések lehetősége
Az áfa-törvény tervezett módosításában a jövő évtől bővülne azon beszerzések köre, amelyeknél nem engedélyezik az előzetesen felszámított áfa levonását, kivéve, ha az közvetlen anyagfelhasználás, vagy továbbértékesítés céljából történik. Ide tartoznának például a lakóingatlanok, magánjachtok, de nem lehetne áfát visszaigényelni a parkolás és az úthasználat után sem - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
- címkék:
- Gazdaság
- adó
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Továbbra is 5 százalék alatt az infláció
Októberben a fogyasztói árak havi összevetésben 0,6 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 4,9 százalékkal emelkedtek - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők előzetesen 4,8 százalékos éves októberi inflációra számítottak.
Mégsem mérséklődik a tb-járulék
A következő négy évben nem változik a munkaadók 29 százalékos társadalombiztosítási járuléka a jövő évi költségvetés tervezési körirata szerint - írja szerdai számában a Napi Gazdaság. A kormány korábban azon az állásponton volt, hogy a tb-terhelés arányosítása érdekében közelíteni kell egymáshoz a munkáltatókra és a munkavállalókra kivetett tb-járulékokat.
Több milliárdos honvédelmi beruházás lesz még idén
Több milliárdos nagyságrendű beszerzést hajt végre a Honvédelmi Minisztérium (HM) az év hátralévő részében, a Napi Gazdaság értesülései szerint.Várhatóan 1-1,2 milliárd forint értékű vegyvédelmi és csaknem ugyanekkora értékű helikopteralkatrész-beruházásra ír ki pályázatot a honvédelmi tárca, de emellett milliárdokat költenek még lőszer és üzemanyag beszerzésére is.
Szoros határidőket kell betartaniuk az evázóknak
Szoros határidőket kell betartania annak, aki evázni akar, de jelenleg még vannak kifizetetlen köztartozásai. Legjobb, ha a törvény megszavazását jóval megelőzően részletfizetést kér az APEH-től, másként könnyen előfordulhat, hogy lekési az evát – írja a Napi Gazdaság.
Autófinanszírozási kiskapu az evában
A világviszonylatban amúgy is élénknek számító hazai autópiacon tovább lendíthet a jövőre megjelenő egyszerűsített vállalkozási adó (eva), ugyanis az evázók elkerülhetik a házipénztárukba könyvelt összegek utáni 20 százalékos adófizetést, ha olyan beszerzést hajtanak végre, amely után amortizáció számolható el - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- autóipar
- adó
- vállalkozás
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Megnevezték a jelentős piaci erejű távközlők körét
A Hírközlési Döntőbizottság (HDB) a hírközlési törvény értelmében megállapította a jelentős piaci erővel bíró távközlési szolgáltatók körét - jelentette be a hírközlési felügyelet. A megnevezett szolgáltatókat többletkötelezettségek terhelik, ami biztosítja, hogy az erősebb cégek ne élhessenek vissza helyzeti előnyükkel - írja a Napi Gazdaság.
Ötödével nőtt a magyar reklámtorta
A hagyományos médiumokban megjelent hirdetések értéke Magyarországon az idei első háromnegyed évben 22 százalékkal 223 milliárd forintra nőtt, listaáron. Az inflációval korrigálva ez 16 százalékos növekedést jelent, ami meghaladja a lakossági fogyasztás bővülését, hiszen a hirdetési szempontból különösen fontos élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem forgalma 10,8 százalékkal gyarapodott- írja a Napi Gazdaság.
A problémás ügyfelek nélkül olcsóbb lenne a kötelező
Idén várhatóan a szokásosnál is több ügyfél kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését bontják fel a biztosítók. A biztosítók szerint olcsóbbak lehetnének a biztosítások, ha kevesebb lenne a problémás ügyfél és megvalósulna az egységes bonus-malus nyilvántartás - írja a Napi Gazdaság.
Eladná áruházait a Metro
Német sajtóértesülések szerint Európa második legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca, a Metro AG a közeljövőben megválik ingatlan-portfóliójától. A csoport mintegy 3-4 milliárd euró bevételt remél az egyik legnagyobb eddigi németországi ingatlanügyletből - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
Az EU-ban is máknagyhatalom leszünk
Magyarország uniós csatlakozása után nem várható, hogy a megszigorodó termelési feltételekkel drasztikusan visszaesne az étkezési mák belföldi fogyasztása, és az ipari mák termelése sem csökken - véli az agrártárca Napi Gazdaságnak nyilatkozó szakértője. AHzánk egyébként nagyhatalomnak számít az ipari mák előállításában.
Az írek elutasítását a forint is megérezheti
Mozgalmas két hetet várnak a szakértők az állampapírpiacon, ugyanis a nizzai szerződés miatti írországi népszavazás, az önkormányzati választások és a jövő évi költségvetési terv október végén esedékes benyújtása is hatással lehet az állampapírpiacra, hosszabb távon akár a banki kamatokra is - írja a Napi Gazdaság.
- címkék:
- Gazdaság
- kamat
- devizapiac
- bank
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
A közszolgáltatók is építményadót fizethetnek
Nem megy külföldre a búza
Az EU-n kívüli exportkvóta alig negyedét merítették ki a magyar exportőrök. A szaktárca még a nyáron közzétette, hogy 400 ezer tonna erejéig az EU-n kívülre szállított búza után tonnánként 1500 forint szubvenciót fizet. A NAPI Gazdaság információi szerint azonban mindössze 57 cég élt ezzel a lehetőséggel. Mindeközben az Európai Unió búzaimportja a duplájára nőtt.
Több pénzzel gazdálkodhatnak a települések jövőre
Jövőre több tízmilliárd forinttal bővülhetnek a települések szabadon felhasználható forrásai. Mozgásterüket javítja a helyben maradó szja emelkedése, valamint a gázközmű-kompenzáció második köre is. Az nem valószínű, hogy már 2003-ban megosztanák a központi büdzsé és a települések között az áfa- és a társaságiadó-bevételeket - írja a Napi Gazdaság.
A Nobel-díj a legjobb reklám
Miután csütörtökök kiderült, hogy a Nobel-bizottság Kertész Imrének ítéli oda a 2002-es év irodalmi Nobel-díját, ugrásszerűen megnőtt a kereslet az író művei iránt. Kertész tengerentúli kiadója máris 15 ezer kötetre kapott megrendelést, míg eddig összesen 3500 példányt értékesítettek - írta a Napi Gazdaság.
- címkék:
- Budapest
- reklám
- Nobel-díj
- mű
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Prágában is hisztéria az Electro World megnyitóján
Portállá alakul a budapest.hu
Jövőre szűkül a kiemelt adózók köre
Jövőre csökkenhet a kiemelt adózók köre, ugyanis a pénzügyi tárca megnöveli a bekerüléshez szükséges adófizetési és árbevételi értékhatárt, továbbá az elszámolási módon is változtat - írja a Napi Gazdaság.
Új adókedvezmény készül befektetőknek
Az szja-kedvezményként igénybe vehető befektetési adóhitelről 2004-től nagy valószínűséggel le kell mondaniuk a kisbefektetőknek, de szakértők már dolgoznak a befektetési adókedvezmények új rendszerén, amely felválthatja az adóhitelt - tudta meg a Napi Gazdaság.
Csak jövőre drágul a csokoládé
- címkék:
- London
- piac
- csokoládé
- kakaó
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Elemzők változatlan inflációra számítanak
Növelik az inflációt az adómódosítások
- címkék:
- infláció
- adó
- áfatörvény
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Hazánk off-shore paradicsom maradna
A kormánynak a jövő évi adótörvény megalkotásakor egyik legfontosabb feladata, hogy Magyarország az uniós csatlakozás után is megtarthassa pénzügyi központ jellegét. A versenyképes off-shore státus megtartása a költségvetésnek is érdeke, mivel a dollár-százmilliókat mozgató off-shore cégek tavaly a pénzügyi vállalkozások által befizetett adó ötödével, 8,6 milliárd forinttal járultak hozzá a büdzséhez.
A General Electric megfenyegette az íreket
Az amerikai General Electric Co. európai tevékenységet felölelő részlegének, a GE Europe-nak vezérigazgatója, Fernando Beccalli a Reuters hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy társaság jövőbeni írországi beruházásait hátrányosan érintené, ha az írek október 19-én másodszor is elutasítanák a nizzai szerződést - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
Magyarország nem mentesül a költségvetési szigor alól
Nem várható, hogy az eurózóna növekedési és stabilitási paktumának minap bejelentett lazítása számottevően megkönnyíti Magyarország 2007-re tervezett EMU-csatlakozását - mondták a Napi Gazdaságnak nyilatkozó szakértők.
A PM szerint csökken az adóteher
A jövő évi szja-terhelésről készített pénzügyminisztériumi hatásszámítások szerint minden jövedelmi kategóriában csökken az adóterhelés. A számításokba azonban nem vonták bele a járulékszabályok változását, ezek közül is a nyugdíjjárulék-plafon emelésének következményeit. Hasonlóképpen nem szerepelnek a számításokban a tb-járulékterhek, melyek ugyan nem változnak, de a közterhekben megjelennek - írja a Napi Gazdaság.
Túlértékelt a Gripen-program
A Gripen ellentételezési programja - bár sokan csodákat várnak tőle - mind makrogazdasági, mind ágazati összevetésben csekély összegről szól a maga 118 milliárd forintjával. A nagyobb beruházások várhatóan a svéd érdekeltségű vállalatokra jutnak majd, a beszállítói együttműködés pedig alig elérhető célnak látszik - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
Elrabolták a Lukoil pénzügyi vezetőjét
Egy személy több cége választhatja az evát
Az egyszerűsített vállalkozási adóról (eva) szóló, a parlamenthez benyújtott törvénytervezet szerint egy magánszemély több cége is az eva alá vonható. Az előterjesztés nem fogalmaz meg kikötéseket a közeli hozzátartozóval kapcsolatban sem - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
Milliárdos injekció a turizmusnak
Szeptember elején rendezik a Hungexpo területén az Európai Diabetes Szövetség 2002. évi kongresszusát. A Napi Gazdaság számításai szerint több mint kétmilliárd forintot költ majd a 11 ezer - túlnyomórészt külföldről érkező - résztvevő. A magyarországi konferenciaturizmus egyre nagyobb tömegeket mozgat meg, a szervezők már a 2004-2007 közötti eseményeket készítik elő.
Meglepően nagy visszaesés az idegenforgalomban
Idén elmarad a turizmus egyenlegének utóbbi években megszokottá vált javulása, sőt az esztendő feltehetően a mélyen pesszimista várakozásoknál is rosszabb eredménnyel zárul - írja a Napi Gazdaság. Szakértők szerint az intenzívebb marketingmunka és pótlólagos tőkebefektetés hiányában jócskán csökkenhet az eddigi sikerágazatból származó devizabevétel.
Kilencmilliárd a Széchenyi-terv idei kerete
A gazdasági tárcánál a Széchenyi-terv keretében jelenleg mintegy 11 ezer pályázat vár elbírálásra összesen 23 milliárd forint körüli támogatási igénnyel. A megítélhető keret azonban csak kilencmilliárd - írja a Napi Gazdaság. A pályázatok támogatására a törvény adta maximumot, tehát a vonatkozó célelőirányzatok 140 százalékát használják ki.
Elhúzódó távközlési válság
Egyre pesszimistábbak a távközlési szakma szereplői azzal kapcsolatban, hogy meddig húzódhat el a piac válsága. Magyarországra is az a jellemző, hogy miközben nő az igény a szolgáltatások iránt, némi befektetési pangás jellemzi a piacot. Frischmann Gábor, a Hírközlési Főfelügyelet elnöke szerint megoldás lehetne, ha a Matáv mellett, a szereplők konszolidációja révén, létrejönne egy másik nagy szolgáltatói csoport - írja a Napi Gazdaság.
Nem segíti a hitelhez jutást az eva
Az evát választók csak magánvagyonukat használhatják hitelfedezetként, mivel a társaságok nem készítenek olyan dokumentumot, amit a bankok a hitelbírálatnál értékelni tudnának - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
- címkék:
- adó
- hitel
- bank
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Felével is drágulhatnak egyes kishaszonjárművek
Legalább két tucat márkaimportőr cég, s a hozzájuk kapcsolódó több mint félezer márkakereskedés forgalmát érintheti az a jövő év januárjától esedékessé váló jogszabályi változás, amellyel az idén még a haszonjármű kategóriába sorolt, öt-hat személy szállítására alkalmas autókat a személyautókra vonatkozó adóterhekkel sújtanák. A tervezet miatt 50 százalékkal drágulnának az ilyen járművek - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
- címkék:
- adó
- szállítás
- haszonjármű
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Enyhén bővül a hazai sörpiac
Az öt legnagyobb hazai sörgyártó cég elégedett az idei első félév eladási adataival, de egyes gyártók megítélése különbözik abban, hogy a piac stagnált-e, vagy kis mértékben növekedett. A második félévi értékesítést ugyanakkor minden bizonnyal jelentősen visszaveti a szokottnál hidegebb augusztus - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
- címkék:
- Gazdaság
- piac
- félév
- sörpiac
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Nem alkuszik versenyügyben az unió
Betonfalba ütköztünk - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök és Mario Monti, az unió versenypolitikájáért felelős biztosának hétfői tárgyalása után a magyar küldöttség egyik tagja a Napi Gazdaságnak. A megbeszélések témája a magyarországi befektetési adókedvezmények helyébe lépő kompenzációk voltak.
Jelentősen nőtt a világ sörfogyasztása
A világpiacon a legnagyobb mértékben növekvő eladású élelmiszerek és italok listáját az égetett szeszesitalok vezetik - adott hírt a Napi Gazdaság az ACNielsen marketing-információs vállalat elemzéséről. A több mint 90 vizsgált élelmiszerfajtából mindössze kilenc értékesítése nőtt 10 százalékkal.
Közel 30 százalékkal esett vissza az idegenforgalom
A KSH és az MNB adatai szerint közel 30 százalékkal csökkent az idegenforgalom egyenlege euróban számítva, az év első hat hónapjában 2001 hasonló időszakához képest - írta a Napi Gazdaság.
- címkék:
- euró
- devizapiac
- turizmus
- MNB
- KSH
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Záróra a bangkoki magyar étteremben
Felszámolják az Agrár-piacfejlesztési Kereskedelmi és Szolgáltató (AP) Kft.-t, az annak idején nagy port kavart, Budapest nevű bangkoki magyar éttermet tulajdonló thai-magyar vegyes vállalat 30 százalékos tulajdonosát. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) Agrármarketing Centrum (AMC) Kht.-je által 2000-ben alapított, azóta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatala (KEHI) által is vizsgált kft. az utóbbi időben veszteséges volt, ügyvezetője pedig elérhetetlen - írja a Napi Gazdaság.
Júliusban indul a Széchenyi kártya
Nem a kormányváltás, hanem az infrastruktúra kiépítése miatt a korábbi tervekkel szemben nem júniusban, hanem csak júliusban juthatnak hitelhez a vállalakozások a Széchenyi-kártya segítségével - írja keddi számában a Napi Gazdaság. A három hitelező bankkal - az OTP-vel, az MKB-vel és a Postabankkal - a héten írják alá a szerződést.
Kétszeres vagyonadóztatást jelenthet az eva
Adószakértők szerint az eva formálódó rendszere a választás előtti ígéretekhez képest mind több vállalkozót szorít ki a kedvező adózási lehetőségből. A gazdasági társaságok házipénztáraiban összesen közel 240 milliárd forint halmozódott fel a 2000. évi társasági adóbevallások szerint. Ez az összeg négyszerese annak, amivel a Pénzügyminisztérium (PM) korábban kalkulált az egységes vállalkozási adó (eva) bevezetése kapcsán, igaz, az egyéb feltételek miatt bizonyosan csekélyebb eredménytartalékra vetheti ki a PM a tervezett 20 százalékos adót - írja a Napi Gazdaság.
Újabb hitelt vesz fel az MFB
Újra bővül a tengerentúli internetes reklámpiac
Az Egyesült Államokban az idei év első három hónapjában 33 százalékkal nőtt az egyedi - a képernyőn mozgó, felvillanó - online hirdetések száma, és áprilisban 70 ezerrel elérte eddigi legmagasabb értékét - írja a Napi Gazdaság a Nilesen//NetRatings elemzésére hivatkozva. A növekvő számú hirdetés a vállalatok online reklámokra fordított költségeinek emelkedését vonhatja maga után.
Jelentősen nőtt a bankok nyeresége
- címkék:
- bank
- nyereség
- félév
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Idén stagnálhat a világ reklámpiaca
Jövőre nem nőnek a fizetések
A jövő évi költségvetés tervezési körirata szerint a költségvetési szektorban a jövő évi bruttó bérnövekedés a 2002. szeptember 1-jei közalkalmazotti illetményemelés 2003-ra áthúzódó hatásából, valamint a 2003. július 1-jei köztisztviselői illetmény emeléséből adódik. Ez azt jelenti, hogy az érintettek bére jövő januárban nem emelkedik nominálisan decemberihez képest - írja pénteki számában a Napi Gazdaság.
- címkék:
- költségvetés
- bér
- fizetés
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Az árvíz miatt drágulhatnak a lakásbiztosítások
A négy vezető hazai biztosítótársaság eddig összesen közel félmilliárd forintot fizetett ki vihar- és árvízkárokra, de a szakértők további kárigényekre számítanak. Szakértők szerint a nyugat-európai katasztrófák miatt dráguló viszontbiztosítások várhatóan megemelik a hazai lakásbiztosítások árát is - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
Milliomosadó Csehországban
Egy cseh napilap értesülései szerint Vladimír Spidla kormánya felemeli a magas jövedelemmel rendelkező magánszemélyek adókulcsát, hogy ezzel is pótlólagos forráshoz jutassa az árvízkárok miatt megcsappant költségvetést - írta a Napi Gazdaság.
Sztrádatender Vegyépszer nélkül
Ma hozzák nyilvánosságra az autópályák továbbépítéséről szóló pályázatot, melyen a Vegyépszer nem indulhat - tudta meg a Napi Gazdaság. Az ok, hogy a leendő nyertesnek referenciaként átadott autópályát kell felmutatnia. A Népszabadság szerint bár a kiírás nem kedvez a kis cégeknek, a Vegyépszer valószínűleg elindulhat.
Nem jó üzlet az anyatej
Szeptembertől 1800 forintra emelkedik az anyatej literenkénti térítése. Ez az összeg duplája a jelenleginek, az anyatej árszintje mégis messze elmarad az ideálistól - írja a Napi Gazdaság.
Magyarországra menekülhet a Samsung
Jogi úton akarják megakadályozni portugál bankok, hogy a dél-koreai Samsung Electro-Mechanics Co. az általuk korábban nyújtott hitelek visszafizetése helyett megszüntesse helyi alkatrészgyártó cégét - írja a Napi Gazdaság. A Dow Jones értesülése szerint a Samsung alkatrészgyártó cége, az SPPE esetleg Magyarországra költözne.
Jót tett az árvíz a szállodáknak
Az unió egységesítené a gázolaj adóját
A Reuters értesülései szerint az Európai Unió azt tervezi, hogy fokozatosan egységesíti a dízelolaj fogyasztási adóját. A literenkénti 35 eurócentes adó 2010-re válna teljesen egységessé a tagországokban. A terv tiltakozást váltott ki azokban az országokban, ahol a legmagasabb és a legalacsonyabb a gázolajra kivetett adó - írja pénteki számában a Napi Gazdaság.
A nevesített betétek többsége a bankoknál marad
A pénzintézetek információi szerint jól halad az anonim megtakarítási formák nevesítése. Az eddigi tapasztalatok szerint a regisztráció után a többség ugyanannál a banknál hagyja a pénzét, egy hagyományos, de már nevesített megtakarítási formát választva - írta a Napi Gazdaság.
- címkék:
- bank
- betét
- nevesítés
- OTP Bank
- Napi Gazdaság
- Címkefelhő »
Késésben a Nemzeti Autópálya Rt.
A Közbeszerzések Tanácsához (KT) még nem érkezett meg a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. pályázati felhívása annak a négy autópálya-szakasznak a megépítésére, amelyekre korábban meghívásos pályázat keretében kértek ajánlatokat - írja a Napi Gazdaság. Ha ezen a héten sem jut el a felhívás a KT-hez, úgy a Közbeszerzési Értesítő jövő heti számában sem jelenik meg. A fellebbezési lehetőség miatt a tendereztetés több héttel is csúszhat, így fennáll a lehetősége annak, hogy idén már nem sikerül kiválasztani a kivitelezőket.
A Dell óriásberuházást tervez Debrecenben
A számítástechnikai eszközöket gyártó Dell Computer Corp. magyar léptékkel óriásberuházásnak számító befektetést tervez Debrecenben, az erről szóló tárgyalások már jó ideje folynak - tudta meg a Napi Gazdaság.
Veszélyben a Zalavíz hálózata
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) nem foglalkozik az önkormányzati vízi közművek problémáival, azok orvoslására pénz és koncepció sincsen. Akadnak olyan területek, ahol éppen ezért - szükségből - megpróbálnak sajátos kiutat találni a meglehetősen reménytelen helyzetből - írta a Napi Gazdaság.
Turizmus-élénkítő csomag várható
A magyarországi turizmust 2003-ban erőteljes marketinggel és az adószabályok változtatásával élénkítené a kormányzat. Az elképzelések szerint a turisztikai célelőirányzat kerete csaknem hatmilliárd forinttal növekedne. Az üdülési csekk, az étkezési hozzájárulás, valamint a falusi turizmusból származó bevétel adómentes összeghatára egyaránt jelentősen emelkedhet. Az intézkedések nem rontanák a büdzsé pozícióját - írja a Napi Gazdaság.
Az IBM nyerheti az őszi választásokat
A Belügyminisztérium (BM) választási hivatala egyetlen céggel, az IBM Magyarország Kft-vel kezdett tárgyalásokat az október 20-i önkormányzati és kisebbségi választások IT-szolgáltatásainak szállítására. A megbízásra négyen pályáztak, de csak az IBM felelt meg a BM alkalmassági kritériumainak - írta a Napi Gazdaság.
Felfutott a mobiltelefonok kivitele
A január-májusi időszakban feltűnően, 5,64-szeresére bővült a Svédországba irányuló magyar kivitel. A tavalyi hasonló időszakban az export a KSH adatai szerint 104,3 millió dollárt tett ki, idén május végén 596,1 millió dollár volt. A tavalyi egész éves kivitel értéke 334,9 millió dollárra rúgott - írta a Napi Gazdaság.
Nyolc ura van az orosz gazdaságnak
Az orosz gazdaságban megfigyelhető koncentráció sokban emlékeztet a dél-korai családi vállalatbirodalmak létrejöttére. Ez a folyamat ugyan a gazdaság gyorsabb növekedése felé hat, ugyanakkor növeli az instabilitás veszélyét. Egyes vélemények szerint mindössze nyolc csoport ellenőrzi a magángazdaságok mintegy 85 százalékát - adta hírül a Napi Gazdaság.
Évente tízezer új bérlakást ígér az MSZP
Sokat nyerhet a büdzsé a házipénztárakon
A Pénzügyminisztérium (PM) számításai szerint 60-70 milliárd forint halmozódott fel azon cégek házipénztáraiban, amelyek jövőre alkalmazhatják az egységes vállalkozási adót (eva). Ez azt jelenti, hogy a költségvetésnek 12-14 milliárd forint bevétele keletkezhet a házipénztárak kiürítéséből a tervezett 20 százalékos adókulcs mellett - írta a Napi Gazdaság.
Hipermarketben vásárolunk jégkrémet
Idén is jelentősen, mintegy 10 százalékkal bővülhet a hazai, 15 milliárdos jégkrémpiac a forró nyárnak köszönhetően - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság. A lap összeállításából kiderül: az utóbbi években jelentősen átalakultak a jégkrémvásárlási szokások.
A Sony is szemet vetett a KirchMédiára
A Nikkei English News értesülései szerint a Sony - két befektetővel társulva - meg kívánja vásárolni a Kirch-csoport áprilisban csődbe ment film és tévévállalatát, a KirchMédiát. A Sony mellett a német WAZ kiadói csoport és a Commerzbank AG bank neve merült fel a befektetők között - írta a Napi Gazdaság.
Schumi és Häkkinen a magyar turizmus ellen
Häkkinen visszavonulása és Schumi már megszerzett világbajnoki címe miatt a magyarországi szállodaipar számára a tavalyinál kisebb forgalmat hoz a Forma-1-es futam. A budapesti útfelújítások mellett a rossz közbiztonság is visszariasztja a turistákat. A turisztikai szakemberek szerint a japán császár magyarországi látogatását is jobban megszervezhették volna - írta a Napi Gazdaság.
Schumacher miatt csökken a magyar futam bevétele
Kevesebb bevételre és érdeklődőre számítanak a szervezők az idei Forma-1 Magyar Nagydíjon, mivel várhatóan a Schumacher-rajongók egy része távol marad a futamtól, a német versenyző ugyanis két héttel ezelőtt már bebiztosította világbajnoki címét. A kormány a 2006-ig szóló szerződés után is Mogyoródon szeretné tartani a futamot, és támogatásáról biztosította a Hungaroring Rt.-t - írja pénteki számában a Napi Gazdaság.
Szárnyal a kínai gazdaság
A hivatalos kínai gazdasági előrejelzések a bizonytalan exportlehetőségek ellenére az eddigieknél is kedvezőbb eredményekkel kecsegtetnek. A belső túlkínálat és a jelentős munkanélküliség miatt ugyanakkor komoly problémát jelenthet a defláció leküzdése - adta hírül a Napi Gazdaság.
Itthon már a mobiltelefon vezet
Magyarországon a tavalyi év folyamán a mobiltelefon-előfizetések száma lekörözte hagyományos vezetékes vonalakét - írja a Napi Gazdaság.
Lékó évi 250 ezer euróból veri a világot
A legnagyobb nemzetközi sakkozók éves keresete a több százezer dollárt is elérheti, ám ennek az összegnek a nagy részét a felkészülés, az edzőpartnerek - szekundánsok - költségei, illetve az adózás viszi el. A legjobb magyar sakkozó, Lékó Péter felkészülését a különböző versenyeken elnyert pénzdíjai mellett egy német energiacéggel kötött 500 ezer eurós szponzorációs szerződése is segíti - írja keddi számában a Napi Gazdaság. A nagymester éves felkészülésére így mintegy 250 ezer euró jut.
Kedvezmény a szövetkezeteknél
Már készül a kormány-előterjesztés a szövetkezeti üzletrészesek alanyi jogú üzletrész-tulajdonosainak állami ajánlatára vonatkozóan, illetve az eddigi állami felvásárlás során állami tulajdonba került üzletrészek kedvezményes visszavásárlási konstrukciójára - értesült a Napi Gazdaság.
Szigorú amerikai törvény a könyvelési csalások megelőzésére
Az amerikai törvényhozás mindkét háza elfogadta azt az új törvényt, amely az utóbbi időben elszaporodott vállalati könyvelési csalások megelőzését hivatott elősegíteni. A jogszabály egy új testület létrehozását is lehetővé teszi, amely a könyvvizsgálókat ellenőrzi majd, és a részvényeseket segíti a vétkes cégek perlésében - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.
Tulajdonosváltás az Esti Hírlapnál
A Napi Gazdaság értesülései szerint az Irányár Lapok Kiadói és Nyomdaipari Kft. eladta az Esti Hírlap című bulvárlap alapítói és kiadói jogait. A vevő - a hamarosan megjelenő Penthouse férfimagazint is kiadó - Media Network Entertainment Lapkiadó Kft (MNE).
Tolvaly cége kiszállt a tv2-ből
Tolvaly Ferenc immár semmilyen módon nem kötődik a tv2 csatornát üzemeltető MTM-SBS Televízió Rt.-hez, ugyanis azt követően, hogy megvált a vezérigazgatói tisztségtől, a közelmúltban a résztulajdonában lévő céget, amely részvényese volt az MTM-SBS-nek, kivásárolta egy nemrég alapított társaság - írja a Napi Gazdaság.