Nagy-Britannia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- London
- Egyesült Királyság
- Brexit
- koronavírus
- Európai Unió
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Beperelte az anya a londoni iskolát, miután arra kötelezték a négyéves fiát, hogy részt vegyen a Pride-on
Pert indított egy londoni anyuka, miután az iskola arra kötelezte fiát, hogy részt vegyen a Pride felvonuláson. Mint kiderült az iskolával több szülőnek is volt összetűzése, miután a gyerekek a szülők akarata ellenére részesültek LMBTQ-témájú oktatásban – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Koronavírusos lehet a brit egészségügyi miniszter
Pozitív lett Sajid Javid brit egészségügyi miniszter koronavírus-tesztje. Ezt Javid személyesen jelentette be szombaton.
Épp a szelfi pillanatában csapott le a villám a testvérekre
Megtalálhatták Michelangelo ujjlenyomatát
Január közepe óta a legmagasabb napi fertőzésszámot regisztrálták Nagy-Britanniában
A brit egészségügyi minisztérium pénteki ismertetése szerint az elmúlt 24 órában több mint 50 ezer új koronavírus-fertőződést azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte. Ez január közepe óta a legmagasabb napi fertőződési adat.
Annyira elfertőződött egy pókcsípés, hogy meg kellett műteni a brit férfi karját
A pókfajok populációjának növekedését eredményezi a nagy meleg Nagy-Britanniában. Számos faj létezik a szigetországban, de a fekete özvegyhez hasonló hamis özvegyet tartják a legmérgezőbbnek.
Kokainnal teli csomagokat sodort partra a víz Angliában
Kokainnal teli csomagokat sodort a partra a víz Kelet-Sussexnél, Angliában.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- Sussex
- kokain
- drog
- Címkefelhő »
Sztár akart lenni Sarah Everard gyilkosa
Barátai szerint hírnévről ábrándozott Sarah Everard gyilkosa. A volt rendőrtiszt márciusban rabolta el és ölte meg a 33 éves nőt, két napja pedig be is vallotta tettét - írja a Daily Star.
Enyhülnek a Magyarországra is érvényes brit utazási korlátozások
Július 19-től nem kell karanténba vonulniuk azoknak a Nagy-Britanniában élő utazóknak, akik a brit kormány által a sárga, vagyis fokozott járványkockázatú kategóriába sorolt országokból, köztük Magyarországról térnek vissza Angliába, és a brit oltási kampány keretében kapták meg a koronavírus elleni vakcina mindkét dózisát - jelentette be csütörtökön Grant Shapps brit közlekedési miniszter.
Allergiás sokkban halt meg egy 7 éves kisfiú a nyaralásuk alatt
A kisfiú a spagettievés után rosszul lett, az életét már nem tudták megmenteni - számolt be a történtekről a BORS. A tragikus eset egyébként még 2015-ben történt, de a hosszas bírósági eljárás csak most zárult le, miután az étterem pincérnőjét két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Hobbiból fotóz sírokat a brit nő, már több mint 200 ezer fényképet készített
Már több mint 200 ezer fotót készített sírkövekről és síremlékekről egy brit nő a Norflok környéki temetőkben. Lou Cocker a képeit rendszerezi és hozzáférhetővé is teszi, hogy segítsen másoknak megtalálni a felmenőiket.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- fotó
- sír
- hobbi
- Címkefelhő »
Díszes domborművet találtak a Hadrianus falához közeli római erődben
Az észak-angliai Vindolanda római erődben végzett ásatások során faragott kőből készült domborművet tártak fel a régészek, amely egy lovast vagy egy római istenséget ábrázol. Maga a Vindolanda (magyarul „fehér mező" vagy „fehér mocsár") egy római katonai tábor (castrum) volt, a Római Birodalom peremén, Britannia tartományban. A díszes kőfaragás Hadrianus-falától délre, egy Stanegate nevű főbb útvonal mentén található, amelyet gyalogosok és lovasok is használtak, és amit később, a harmadik század elején IV Gallorum equitata (más néven gallok negyedik serege) őrzött.
Lejár a Brexit magyarokat is érintő fontos határideje
Lejár szerdán a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok tartós letelepedési kérelmének benyújtására kijelölt határidő.
Egy spanyol szigeten szigorítanak, Nagy-Britannia teljesen kinyit
Ekkor oldják fel a koronavírus-járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozásokat Nagy-Britanniában
A brit kormány a legfrissebb adatok alapján nem lát okot a koronavírus-járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozások feloldásának további halasztására a július 19-re kitűzött határnapon túl - közölte hétfőn Sajid Javid brit egészségügyi miniszter.
Nem halogatná tovább a korlátozások teljes feloldását a brit egészségügyi miniszter
A brit kormány a legfrissebb adatok alapján nem lát okot a koronavírus-járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozások feloldásának további halasztására a július 19-re kitűzött határnapon túl - közölte hétfőn Sajid Javid brit egészségügyi miniszter. Hangsúlyozta, hogy a jelenleg használt oltóanyagok ugyanolyan hatékonysággal akadályozzák meg a delta vírusvariáns okozta súlyos megbetegedések kialakulását, mint a korábbi variánsok esetében.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- koronavírus
- Címkefelhő »
Július közepén oldhatja fel az összes korlátozást a brit kormány
Megfelelőnek tűnik a július 19-re halasztott időpont a koronavírus-járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozások feloldására Nagy-Britanniában - mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.
Szokatlan döntést hoztak a tokiói olimpiai céljaikról a britek
A Brit Olimpiai Bizottság (BOA) a szokásoktól eltérően nem határoz meg eredményességi célkitűzést csapatának a tokiói olimpiára.
- címkék:
- Tokio 2020
- célok
- Nagy-Britannia
- Címkefelhő »
Levélben kérte számon a brit férfit az egyik szomszédja, miért ette meg az ételét
Levélben kérte számon egy brit férfit az egyik szomszédja, miért ette meg a megrendelt ételét.
Nagy-Britannia 100 millió adag oltást adományoz rászoruló országoknak
Nagy-Britannia százmillió adag koronavírus-oltást adományoz a következő egy évben a rászoruló országoknak saját többletéből - közölte pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök. Johnson a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) hivatalosan pénteken kezdődő, kétoldalú találkozók szintjén már két napja tartó délnyugat-angliai csúcstalálkozója elé terjeszti a brit felajánlást.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- G7
- Nagy-Britannia
- Címkefelhő »
Új Atlanti Charta készül az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között
A nyolc évtizede aláírt hasonló dokumentum mintájára új Atlanti Chartáról kíván megállapodni Boris Johnson brit miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök - közölte csütörtökön Johnson hivatala. Biden szerda este érkezett Nagy-Britanniába, ahol részt vesz a hét vezető ipari hatalom csoportjának (G7) pénteken kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján.
6 érdekesség, amit nem tudtál a “szívek királynőjéről”, Diana hercegnőről
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Diana hercegnő volt a brit királyi család egyik legikonikusabb alakja. Bár életéről számos könyv és dokumentumfilm látott napvilágot az évek során, akadnak még olyan dolgok a hercegnővel kapcsolatban, amiről csak keveseknek van tudomása.
Az angol felnőttek nagy többsége már védett lehet a koronavírus ellen
A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett legújabb becslése szerint az angliai felnőtt népesség több mint 80 százalékának szervezetében lehet jelen a koronavírus ellen termelődő antitest.
Kilencéves drogdílert fogtak el a rendőrök
A brit rendőrök egy kilencéves drogdílert fogtak el. Valószínűleg idősebb testvérével, vagy más felnőttel dolgozhatott együtt.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- gyerek
- drog
- díler
- Címkefelhő »
A felnőtt lakosság háromnegyedét beoltották már Nagy-Britanniában
Nagy-Britannia felnőtt lakosságának több mint a háromnegyede már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát - közölte szerdán a brit egészségügyi minisztérium.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- Nagy-Britannia
- Címkefelhő »
Magyarországnak és Nagy-Britanniának ugyanaz az elképzelése az Európai Unióról
Magyarországnak és Nagy-Britanniának ugyanaz az elképzelése az Európai Unióról: mindkét állam a túlközpontosított, bürokratikus Brüsszel nélküli szuverén nemzetek közötti együttműködést tartja a legmegfelelőbbnek - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője Adam Boultonnak, a Sky News brit tv-csatorna műsorvezetőjének adott interjúban.
Minden adott a Brexit utáni együttműködéshez Nagy-Britanniával
Minden olyan megállapodás megszületett Nagy-Britanniával, amely a Brexit utáni együttműködés feltételeinek rendezéséhez volt szükséges - mondta pénteken Londonban Szijjártó Péter.
Viccelődött az orvossal az agyműtétje közben a brit férfi
Az orvosával viccelődött a három órás agyműtétje közben egy brit férfi. Shanie Antcliffet azért ébresztették fel a műtét közben, hogy kiderüljön, nem sérül-e az agya, miközben eltávolítanak belőle egy daganatot.
Gondoltad volna? Ezek a brit királyi család kedvenc ételei
A brit királyi család tagjának lenni valószínűleg borzasztó nehéz feladat, emellett viszont rengeteg kiváltsággal is jár. Jogosan gondolhatnánk azt, hogy ha egy családnak saját szakácsa van, akkor minden étkezésük felér egy Michelin-csillagos étterem kínálatához. Erről azonban szó sincs.
Új utakon a brit klímapolitika
Jelentős változásokon megy keresztül az Egyesült Királyság környezetpolitikája. A brexit következményeképpen a korábbi központosított, uniós iránymutatások helyébe olyan önálló stratégiák és szabályozások léphetnek, amelyek figyelembe veszik a szigetország sajátosságait, és így javíthatják annak környezetvédelmi teljesítményét. A britek új, nemzeti adottságokra és érdekekre épülő megoldásai gyakorlati ellenpontot kínálnak a nemzetek feletti kontrollt sürgető utópikus brüsszeli klímapolitikai törekvésekkel szemben.
Ausztria leszállási tilalmat, Franciaország szigorítást hirdetett a Nagy-Britanniából érkezőknek
Még őszig lehet személyi igazolvánnyal utazni Nagy-Britanniába
Több mint 400 millió forintnyi skót királyi ékszer tűnt el egy angliai kastélyból
Angliában már csak a kilencedik helyen van a Covid a halálozási okok között
A legfrissebb statisztikai felmérés szerint a koronavírus-fertőzésből kialakuló Covid-19 betegség már csak a kilencedik helyen áll az Angliában történt halálozások leggyakoribb okainak listáján.
Koronavírus: a brit felnőttek több mint 70 százalékát beoltották
A szerdán ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 70 százaléka megkapta a koronavírus elenni oltás első dózisát, és csaknem 40 százaléknak mindkét adagot beadták.
Nem halasztják el a nyitási menetrendet Nagy-Britanniában
Jelenleg nincs olyan egyértelmű indok, amely szükségessé tenné a koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások enyhítési menetrendjének módosítását - mondta kedden Boris Johnson brit miniszterelnök.
Kiállították a Nagy-Britanniában becsapódott meteorit egy darabját
A londoni Természettudományi Múzeumban látható hétfőtől annak a meteoritnak egy darabja, amely hatalmas fényjelenség kíséretében csapódott be februárban a gloucestershire-i Winchcombe városában.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- meteorit
- Címkefelhő »
Az indiai variáns ellen is védenek a vakcinák
Az új típusú koronavírus indiai variánsa a jelek szerint más változatoknál könnyebben terjed, azonban egyre nagyobb bizalommal kijelenthető, hogy az oltások e variáns ellen is védelmet nyújtanak - mondta vasárnap a brit egészségügyi miniszter.
Ellopta a varjú a férfi pénztárcáját és egy fa tetején hagyta
Egy varjú lopta el egy brit férfi pénztárcáját a tengerparton. A madár ezután egy fa tetején hagyta a zsákmányt.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- lopás
- tengerpart
- varjú
- Címkefelhő »
Brexit: Nem a sötétbe ugrottak a britek
2020. január 31-én, háromévnyi Brüsszellel folytatott tárgyalássorozatot követően, a brit állampolgárok többségi akarata végül testet öltött: az Egyesült Királyság Boris Johnson miniszterelnök vezetésével kilépett az Európai Unióból. S bár az uniós tagság megszűnését követően egy 11 hónapos átmeneti időszak várt a szigetországra, annak végét egy, a héten az Európai Parlamentben (EP) elfogadott megállapodás rögzíti, melynek keretében a kvóták és vámok nélküli szabadkereskedelmi megállapodás érvényben maradt. Mi több, a brit szuverenitás számára meghatározó halászattal, fogyasztással, légi közlekedéssel, valamint energiával és adatvéddelemmel ...
Borkóstolókat toboroz nyári munkára egy brit áruházlánc
Az Aldi borkóstolókat keres az idei nyárra díjnyertes boraik teszteléséhez Nagy-Britanniában.
Ha szeretne egy angol kastélyban lakni, ez a munka önnek szól
Sehol máshol nem kínálnak olyan terméket, mint amilyet a brit Aldi vezetett be
Az Aldi kávéval ízesített bacon szalonnája piacra vezetésekor nyilvánvalóan a kiinduló ötletet a két reggeli kedvenc összevonása adta. Előbbi különlegessége abban rejlik, hogy legalább 24 órán át kávéban pácolják, hogy a kávébabok gazdag és aromás ízével fokozzák a szalonna zamatát.
Erről nem tudtál! II. Erzsébet meglepő kiváltságait egész egyszerűen nem fogod elhinni
II. Erzsébet 1952 óta, immár 69 éve ül az Egyesült Királyság trónján, az pedig valószínűleg téged sem lep meg, hogy királynőként sok olyan dolgot megtehet, amit egy átlagember nem. Kiváltságai közül viszont van néhány, ami egészen meglepő lehet a számodra, ezeket gyűjtöttük össze!
A gerinces állatoknak vannak érzelmeik - ezt most törvénybe is foglalják
Nagy-Britannia törvénybe foglalja, hogy képesek érzelmekre a gerincesek, "mindazok az állatok, amelyeknek gerincvelőjük van" - közölte George Eustice környezetvédelmi miniszter a Sunday Times című lappal.
Harry és Meghan harca bagatell: a brit királyi család legnagyobb botrányai
A brit királyi család legfrissebb botrányáról még az is hallott, akit nem érdekelt. Viszont Meghan és Harry harca a királyi családdal és a brit bulvárral érdektelen semmiség az igazán velős botrányokhoz képest, amikbe a Windsor-ház keveredett.
Meghaladta az 50 milliót a beadott oltások száma Nagy-Britanniában
Meghaladta az 50 milliót a koronavírus ellen beadott első és második oltási dózisok együttes száma Nagy-Britanniában - tudatta Matt Hancock brit egészségügyi miniszter a Twitteren hétfő délután közzétett videónyilatkozatában.
Több mint 15 millió ember megkapta a második oltást is Nagy-Britanniában
Meghaladta a 15 milliót a koronavírus elleni oltásokból beadott második dózisok száma Nagy-Britanniában. Az eddig beadott első és második oltási adagok együttes száma megközelítette az 50 milliót.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhő »
Nagy-Britanniában már nem országos kiterjedésű a járvány egy szakértő szerint
Az egyik vezető brit járványügyi szakértő szerint Nagy-Britanniában már nem országos kiterjedésű a koronavírus-járvány.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- koronavírus
- Címkefelhő »
A kimagasló vásárlási kedv lehet a brit gazdasági fellendülés motorja
A Deloitte szakértői szerint Nagy-Britanniában a koronavírus-járvány enyhülésével a vásárlók költekezésének "éles visszapattanása" várható. A cég felmérésének eredménye szerint a „boltba járás" lesz majd a lakosok kedvenc időtöltése a bezárkózás feloldása után – olvasható a BBC-n.
Mennyivel csökkenti a megfertőződés esélyét az első oltás?
Brit kutatók pénteken ismertetett vizsgálati eredményei szerint a koronavírus elleni nagy-britanniai oltási kampányban használt két fő vakcina, az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű oltóanyaga már egyetlen adag beadása után is jelentősen csökkenti a fertőződés esélyét.
India is felkerült a brit kormány beutazási tilalmi listájára
A brit kormány rendelete alapján péntektől India is felkerült azoknak az országoknak a listájára, amelyekből külföldi állampolgárok nem utazhatnak be Angliába. A tilalom célja az Indiában rendkívül gyorsan terjedő koronavírus-variáns tömeges behurcolásának megakadályozása.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- India
- koronavírus
- Címkefelhő »
Egy rovarok nélküli, alternatív világ bemutatásra készül a londoni állatkert
A világ legapróbb szuperhőseit, köztük a tengeri fajok nagy részének élő- és szaporodóhelyet biztosító korallokat, valamint szorgalmas hangyákat, pókokat és bogarakat mutat be izgalmas módon a nagyközönségnek a Londoni Állatkert jövő hónapban nyíló legújabb látványossága.
Magyar grófnő volt II. Erzsébet egyik ükanyja - 15 dolog, amit nem tudtál a brit uralkodóról
Tudtad, hogy az egyik ükanyja egy magyar grófnő volt? Hogy olyan profi sofőr, aki sohasem kapott jogsit? Hogy ő a világtörténelem leghosszabb ideig trónon lévő nője? Hogy az elhunyt férjéhez a házasságon kívül is fűzte rokoni szál? Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 95. születésnapját ünneplő angol királynő kapcsán.
Vírushírek: Hollandia lazít, kivizsgálták a Janssen-vakcinát
Veszélyben vannak az óangol juhászkutyák
Eltűnhetnek Nagy-Britannia utcáiról az óangol juhászkutyák (bobtail) - figyelmeztetett hétfőn a brit Kennel Club, amely szerint az egykor népszerű kutyafajtát először sorolták be sebezhetőként az országban.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- kutya
- Címkefelhő »
Az elmúlt 24 órában már csak négyen haltak meg koronavírus-fertőzésben Nagy Britanniában
Meghaladta a tízmilliót a koronavírus elleni oltásokból beadott második dózisok száma Nagy-Britanniában - közölte Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A legfrissebb adatok szerint tavaly szeptember óta először tíznél kevesebben haltak meg 24 óra alatt a Covid-19 betegségben.
Meghaladta a tízmilliót a beadott második oltási adagok száma Nagy-Britanniában
Meghaladta a tízmilliót a koronavírus elleni oltásokból beadott második dózisok száma Nagy-Britanniában - közölte hétfőn Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A legfrissebb adatok szerint tavaly szeptember óta először tíznél kevesebben haltak meg 24 óra alatt a Covid-19 betegségben.
Meglepőt tett a brit Tesco, az újranyitott vendéglátóhelyekre küldi a vásárlókat
A brit Tesco egy nemes gesztussal arra biztatta vásárlóit, hogy ha tehetik és biztonságosnak érzik, akkor ne az üzletekben, hanem inkább a múlt héten hétfőn újranyitott pubok teraszain, illetve kerthelyiségeiben vásároljanak alkoholt.
Hamarosan kezdődik Fülöp herceg temetése, a királynő megosztotta egyik kedvenc fényképét
Kertitörpe-hiány van az Egyesült Királyságban
Hiába nőtt meg a kertittörpék iránti kereslet Nagy-Britanniában, a kertészeti üzletek polcai üresen állnak. A Szuezi-csatornában történt baleset, és az emiatt kialakult torlódás megnehezítik a kertészeti cikkek szállítását is - írja az FoxNews.
Dalt írt Mick Jagger az angliai lezárások feloldásáról - itt a klip! - videó
Mick Jagger egy új számmal ünnepli az angliai vesztegzár végét. Az Eazy Sleazy című, kedden megjelent pandémiás rockhimnuszban arról énekel, hogyan viselte a karanténidőszakot.
Tömegek ünnepelték, hogy 97 nap után feloldották a karantént Angliában
Felpezsdült az élet Angliában hétfő este, amikor feloldották a január óta tartó korlátozásokat - írja a BBC.
Nagy-Britanniában hamarosan végeznek az 50 év felettiek beoltásával
Nagy-Britanniában az 50 évesnél idősebb korosztályok és a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja már vagy megkapta a koronavírus elleni oltást, vagy van időpontja az oltás beadására - közölte kedden a brit kormány.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- koronavírus
- Címkefelhő »
John Major: Ideje, hogy Harry és Vilmos kibéküljön
A nagypapájuk, Fülöp edinburghi herceg halála feletti gyász arra is alkalmat teremt Harry és Vilmos herceg számára, hogy félretegyék személyes ellentéteiket - mondta vasárnap Sir John Major volt brit miniszterelnök.
Katonai tiszteletadással emlékeztek meg Fülöp hercegről - videó
Katonai tiszteletadással emlékeztek meg szombaton Fülöp edinburghi hercegről, a brit uralkodó férjéről, aki előző nap halt meg életének századik évében.
Meghalt II. Erzsébet királynő férje, Fülöp herceg
99 éves korában meghalt Fülöp herceg - közölte a Buckingham-palota. II. Erzsébet férje békés körülmények között távozott reggel Windsorban. Fülöp a királyi ház legidősebb tagja volt, több mint 70 éve voltak házasok a brit uralkodónővel.
Óriási kisbaba született Nagy-Britanniában, a nővéreknél nem volt rá való pelenka - videó
Egy brit nő a TikTokon osztott meg egy videót a fiáról, aki kétszer akkor súllyal született, mint egy átlagos újszülött. A videót már töb mint 30 millióan látták.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- újszülött
- kisbaba
- Címkefelhő »
Elképesztő roham a brit Tescóban: 87 ezren álltak online sorba egy fura termékért
Angliában az embereket eltöltötte a tavasz igézete, és hihetetlen mennyiségű rendelést adtak le a Tesco egyik akciós kerti bútorára.
Nagy-Britanniában nőtt az autóeladás márciusban
Nagy-Britanniában tavaly július óta először nőtt az új autók értékesítése idén márciusban éves összevetésben.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- autó
- gazdaság
- Címkefelhő »
A tervek szerint folytatódik a nyitás Nagy-Britanniában
A nagy-britanniai koronavírus-járvány visszaszorításában elért eredmények lehetővé teszik a korlátozások további óvatos, de jelentős enyhítését, és így a brit kormány menetrendjének megfelelően egy hét múlva a boltok és részlegesen a vendéglátóhelyek is kinyithatnak Angliában - mondta hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.
Színkódos rendszerrel tervezi a külföldi utazások újbóli engedélyezését a brit kormány
A közlekedési lámpákhoz hasonló színkódos rendszer bevezetését tervezi a brit kormány annak meghatározására, hogy a koronavírus-járvány miatt jelenleg tiltott külföldi utazások újbóli engedélyezése után a britek mely országokat kereshetik fel a hazatérés utáni karanténkötelezettség nélkül.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- színkód
- koronavírus
- Címkefelhő »
Meredeken csökken a koronavírus halálos áldozatainak száma Nagy-Britanniában
A szombaton közzétett legfrissebb adatok alapján héthavi mélypontra csökkent a Covid-19-ben meghaltak napi száma Nagy-Britanniában. A felnőtt brit lakosság tíz százaléka a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapta. Az első adagot a 18 évnél idősebbek több mint 60 százalékának adták be eddig.
Kék emlékplakettet kapott Diana hercegné egykori lakhelye
Öt hónap után először jelent meg nyilvános eseményen a brit királynő
Erzsébet királynő öt hónappal azután, hogy megkapta a koronavírus elleni oltást, először jelent meg nyilvános eseményen. Férje, Fülöp herceg a kórházi kezelés után még mindig a windsori kastélyban lábadozik - írja a brit Metro.
Meghaladta a 30 milliót a beadott első oltásdózisok száma Nagy-Britanniában
Vasárnap meghaladta a 30 milliót a koronavírus ellen beadott első oltási dózisok száma Nagy-Britanniában - közölte a brit egészségügyi minisztérium.
Szenzációs ötlettel hasznosítják újra a sörfelesleget a briteknél
A Heineken közel 3,5 millió liter sör pazarlása ellen tett komoly lépéseket azzal, hogy megtalálta annak a módját, hogyan alakítsa át megújuló energiává a megmaradt készleteket.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- energia
- sör
- sörgyár
- brit
- Heineken
- Címkefelhő »
Tudtad? Négy meglepő tény Vilmos hercegről és Katalin hercegnéről
Mostanában a brit királyi családtól hangos a világsajtó, de ez a felhajtás többnyire a családon belüli viszályokról szól, ami nagyon sokakat hidegen hagyhat. A pletykákkal ellentétben viszont az tényleg érdekes, hogy hogyan vásárol egy brit hercegnő és milyen ízlése van a leendő királynak.
Gyanús csomagot találtak a brit királynő egyik palotájában
Tegnap este gyanús csomagot találtak II. Erzsébet brit királynő egyik rezidenciájában. A hatóságok ma bejelentették, hogy egy embert letartóztattak az ügyben - írja a Daily Mail.
Megtámadott egy rendőrőrsöt, rendőrautókat gyújtott fel a radikális baloldal Angliában – videó
A brit rendőrség hatáskörét jelentősen kiterjesztő reformcsomag ellen tiltakoztak vasárnap a radikális baloldaliak, akiknek jelentős része a brit Munkáspárt szimpatizánsa. A koronavírus-járvány dacára, Bristol városában a szélsőségesek hozzávetőlegesen 5 ezer embert vittek az utcára, sokan közülük nem viseltek maszkot. A radikálisok és a hozzájuk csapódó csőcselék több rendőrautót is felgyújtott, illetve megrohamozták az egyik rendőrőrs épületét, de végül nem sikerült azt elfoglalniuk. Az erőszakos megmozdulás alatt hat, szolgálatot teljesítő rendőr sérült meg, ketten súlyosabban.
Hétfőtől pénzbírság fenyegeti az Angliából nyomós indok nélkül külföldre utazókat
A brit kormány kedden ismertetett tervezete szerint jövő hétfőtől komoly pénzbírsággal sújthatók mindazok, akik nyomós indok nélkül próbálnak Angliából külföldre utazni.
KVÍZ: Mennyit tudsz a brit királyi családról? - II. rész
Rajongsz a brit királyi családért? Mindent tudsz róluk? Itt a lehetőség, hogy teszteld tudásod! Lássuk, mennyire vagy képben a Buckingham-palota lakóival.
Tombol a radikális baloldali történelemhamisítás: a Nagy-Britanniát szimbolizáló harcos nő, az ősi kelta Britannia fekete lett
A brit Királyi Pénzverde a teljesen félreértelmezett, radikális baloldali „egyenlőség" jegyében fekete nőként ábrázolja az ország szimbólumát, az ősi kelta harcos Britanniát. A pénzverde korábban soha nem jelenített meg egyik emlékérmén sem színes bőrűeket, ezen fognak most változtatni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a The Sunra hivatkozva. Mindez a múlt tudatos meghamisításának minősíthető, hiszen köztudott, hogy az ősi kelta uralkodónők nem voltak feketék.
Már a felnőtt lakosság felét beoltották Nagy-Britanniában
Nagy-Britannia felnőtt lakosságának fele már megkapta a koronavírus elleni oltást - közölte szombaton Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhő »
A felnőttek felét már beoltották Nagy-Britanniában
Nagy-Britannia felnőtt lakosságának fele már megkapta a koronavírus elleni oltást - közölte szombaton Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
A világ legrövidebb háborúja 38 percig tartott
Nem minden háborúnak kell hosszúnak lennie, mint Trója ostromának az ókorban, ami tíz évig tartott. A normannok tizenhét nap alatt győzték le az angolszászokat Hódító Vilmos 1066-os angliai partraszállását követően. Az 1991-es szlovén függetlenségi háború tíz nap után békekötéssel zárult. Izrael hat nap alatt legyőzte az egyesült arab haderőt 1967-ben. A legrövidebb háború viszont annyi ideig tartott, mint egy. szappanopera egy epizódja.
5 dolog, amit a brit királyi család tagjai nem (t)ehetnek meg
A királyi család tagjának lenni mesésen hangozhat sokak számára, viszont nem minden arany, ami fénylik. A család tagjainak mindennapjai korlátozottabbak, mint gondolnánk: olyan szabályokat is követniük kell, ami egy „átlagember" számára elképzelhetetlen. Ha érdekel, hogy mik ezek, akkor olvass tovább!
Emberi maradványokat találtak egy angliai erdőben
Sarah Everard keresése közben emberi maradványokat találtak a brit hatóságok egy erdőben Kentben - írja a BBC.
Hátramenetbe kapcsolt a briteknél a Lidl és az Aldi
Több mint egy évtized után most fordult elő először, hogy a Nagy-Britanniában az elmúlt időszakban sikert-sikerre halmozó Aldi és Lidl egyaránt veszített részesedéséből az élelmiszer kiskereskedelmi piacon. Eközben a Tesco 2016 óta első ízben javította a pozícióit.
Az angol tisztifőorvos szerint a túl gyors nyitás a járvány újbóli gyorsulásával járhat
Az angol tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások túl gyors ütemű feloldása a fertőzöttek számának újbóli megugrásához vezethet, és ez óhatatlanul növelné a halálozások számát is.
Megtalálták a Nagy-Britanniában becsapódott meteorit darabjait
Megtalálták a Nagy-Britanniában hatalmas fényjelenség kíséretében az elmúlt héten becsapódott meteorit darabjait: a gloucestershire-i Winchcombe egyik lakója az autóbejáróján bukkant a kupacnyi elszenesedett kőzetre.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- meteorit
- Címkefelhő »
Második napja száz alatt a halálozások száma Nagy-Britanniában
A brit egészségügyi minisztérium hétfőn ismertetett adatai szerint az elmúlt 24 órában országszerte 65-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19-betegségben.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- koronavírus
- Címkefelhő »
Az oltásnak köszönhetően rendkívül jó adatok érkeztek Nagy-Britanniából
A vasárnap ismertetett adatok szerint tavaly nyár óta nem mért mélypontra csökkent a Covid-19 betegség okozta halálozások száma Nagy-Britanniában.
Tesztkészletet kínál az utasainak a British Airways
Ismét van corgija Erzsébet királynőnek
Három év után ismét élnek corgik a brit királyi palotában, miután II. Erzsébet uralkodó két kölyökkutyát kapott - írta pénteken a Sun című napilap.
Sétahajókon laknának a brit csodapark építőmunkásai - galéria
Jövőre megkezdődhet a fantasztikus szabadidő és élménypark, a London Resort építése, amely a párizsi Disneylandnek támaszthat konkurenciát. A projekt már önmagában is számos fantasztikus elemet tartalmaz, de nem kevésbé szenzációs az az elképzelés sem, amely szerint az építőmunkásokat a közelben horgonyzó sétahajókon szállásolnák el.
Meteor csapódott be Nagy-Britanniában
Meteor hatolt be a Föld légkörébe Nagy-Britannia felett vasárnap este. A fényes jelenséget Izlandon és Hollandiában is látták - közölte hétfőn a brit Fireball Alliance (Tűzgömb Szövetség) tudományos egyesület.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- meteor
- Címkefelhő »