motiváció

címke rss

"Van bennem halálfélelem” – interjú Beck Monikával, a pacemakerrel élő futónagykövettel

Life.hu2015.10.21, 15:24

Beck Monikát az sem tartja vissza a futástól, hogy átesett két komoly kardiológiai beavatkozáson. Az egyik egy szívműtét volt, a másik során pedig pacemakert kapott. Az autodidakta felkészülés nemcsak szerelmet, de később „szív futónagykövet” címet, rengeteg érmet és felismerést hozott számára. Ha sír, akkor örömből teszi, a műtéttel járó hegekkel az évek során pedig már sikerült megbékélnie. Interjú.

Rékasi Károly hatására vonult kórházba egy férfi

Life.hu2015.10.24, 09:14

Egy férfi Rékasi Károlyra hivatkozva ment el a kórházba, mondván olyan tüneteket produkált, amiket a színművész egy szívbetegségről szóló sajtótájékoztatón említett. Az illető jó döntést hozott! 

Ha kiégnek az alkalmazottak, kiég a cég is

Gazdaság2015.11.21, 11:40

Nem a legkompetensebb dolgozó a kulcsember egy vállalatban, hanem a legmotiváltabb. De hogy lehet kiszúrni ezeket az embereket? Az alkalmazottak motivációjáért a vállalatnak is tenni kell, mert ha kiégnek a dolgozói, az könnyen az egész szervezet kiégéséhez vezethet.

Kiderült, mi áll a motiváció hiánya mögött

Tudomány2015.11.24, 09:29

Nem kevesebb, inkább a szokásostól eltérő agyi aktivitás okozhatja azt, ha valaki hajlamosabb hamar elveszíteni a lelkesedését és a motivációját – derült ki egy friss brit kutatásból.

Látássérültként végigjárni a Kéktúrát? Ő megcsinálta!

Life.hu2016.01.04, 09:50

Puskás Antal, közismertebb nevén Tóni már jócskán a felnőtt éveit taposta, amikor kezdte elveszíteni a látását. A férfi nem torpant meg ettől a nehézségtől, állapotából előnyt kovácsolt, és azóta már az Országos Kéktúra útvonalát is végigjárta, ahol többek között még egy híres magyar opera-énekesnő is a kísérője volt. Tóni célja, hogy az emberekkel elfogadtassa magát így – ez eddig sikerült is neki –, és további túrás élmények megszerzésére is törekszik. Interjú.

Boldog születésnapot Nick Vujicic: Ma lett 33 éves a motivációs tréner!

Archívum2015.12.04, 15:00

A kezek és lábak nélkül világra jött férfi sokáig úgy érezte, nem sok értelme van az életének. Mára azonban boldog férj, szerető apa, és a világ egyik legismertebb előadója lett. 

Változtasd meg pár perc alatt a nézőpontot - Lenyűgöző videó!

Archívum2015.12.14, 18:01

Vajon mi az élet célja? Miért élünk a Földön? Erre keresi a választ egy angol filozófus, Alan Watts. A videó szerint megtalálta a választ. 

Így könnyebb dolgozni a két ünnep között

Gazdaság2015.12.17, 12:13

A két ünnep között számos munkáltató dönt úgy, hogy a munka-magánélet egészséges egyensúlya érdekében távmunkát engedélyez a dolgozóinak. Így több szempontból hatékonyabb a munkavégzés, a rugalmasság miatt pedig az alkalmazottak is motiváltabbak. A távmunkát érintő háttérszabályok azonban nem minden esetben tisztázottak.

Motiváció havas napokra

Gazdaság2016.01.06, 10:19

Akkor vagyunk csak igazán hajlamosak a halogatásra, amikor nagy célok előtt állunk. Akár a nem hivatalosan kötelező januári fogyókúráról, akár cégalapításról van szó, a gondolat ereje hatni fog, de hogy negatívra vagy pozitívra hangoljuk, csak rajtunk múlik.

Így lettek ezreket megmozgató motiváló példaképek: Kayla Itsines és Gazdag Tündi

Life.hu2016.02.05, 10:50

Szeretnél végre egészségesen élni, és teljesen elkötelezni magad az életmódváltás mellett? Nincs elég motivációd, vagy nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Megmutatjuk, hogy a magyar és a külföldi életmódbloggerek és Instagram-sztárok honnan és hogyan indultak el az egészség, a fittség és a boldogság útján.