megállapodás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Európai Unió
- USA
- Magyarország
- gazdaság
- Oroszország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Védelmet kapott a Tokaji az utánzatok ellen
Az Európai Unió és Kína között létrejött, száz európai és száz kínai terméket tartalmazó földrajzi árujelző oltalom alá helyezéséről szóló kétoldalú megállapodásban a Tokaji megnevezés is szerepel, melynek célja a listán szereplő áruk védelme az utánzatokkal és a visszaélésekkel szemben. Az Európai Bizottság döntéséről a Világgazdaság ír.
A nukleáris hulladékok könnyebb kezelésére dolgoznak ki eljárást Szegeden
Olyan eljárást dolgoznak ki Szegeden, amellyel könnyebb lesz kezelni a nukleáris hulladékokat. Az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá a Tisza-parti városban.
Újabb megállapodás született a gyerekekre káros digitális tartalmak visszaszorításáért
A gyerekekre káros digitális tartalmak visszaszorítása érdekében megállapodott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Belügyminisztériummal és az Országos Rendőr-főkapitánysággal.
- címkék:
- internet
- gyerek
- megállapodás
- Címkefelhő »
Együttműködési szerződést kötött a kormány és a Szuverén Máltai Lovagrend
Együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Szuverén Máltai Lovagrend a válságövezetben élők megsegítésére. Az erről szóló szándéknyilatkozatot Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára és Ugron Imre, a Szuverén Máltai Lovagrend budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete írta alá csütörtökön Budapesten.
Brexit: sokat kell még dolgozni a megállapodáson
A brit miniszterelnök, Boris Johnson szerint sokat kell még dolgozni azért, hogy új megállapodást lehessen elérni a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételeiről.
- címkék:
- Boris Johnson
- megállapodás
- Brexit
- Címkefelhő »
Szijjártó Péter több nemzetközi megállapodást is aláírt New Yorkban
Több nemzetközi megállapodást írt alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban az ENSZ 74. közgyűlésének ülésszaka idején. Ezt közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.
Az idlíbi terroristák elleni pótintézkedésekről állapodott meg Putyin és Erdogan
Pótlólagos intézkedésekről állapodtak meg a szíriai Idlíb tartományban zajló, terroristák ellen folytatott harcokkal kapcsolatban - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután Recep Tayyip Erdodan elnökkel tárgyalt kedden a Moszkvához közeli Zsukovszkijban.
Feloszlatta magát a hajdúszoboszlói Jobbik
Közeledve az önkormányzati választásokhoz egyre nagyobb a káosz az ellenzék háza táján. Ezúttal a hajdúszoboszlói Jobbiknak okozott csalódást pártjuk országos vezetése, minekután abban állapodtak meg, hogy a helyi szervezetre bízzák, kit támogatnak polgármesterjelöltnek, majd ezt felrúgva beálltak az ellenzék közös jelöltje mögé. A szoboszlói Jobbik-tagok ezért kiléptek a pártból, ezzel megszüntetve a párt helyi képviseletét.
Béremelés jön a MÁV-nál
Megállapodtak a MÁV és a Kollektív Szerződés megkötésére jogosult szakszervezetek, így évközi bérfejlesztés jön a vasúttársaságnál – értesült a Magyar Nemzet.
- címkék:
- béremelés
- megállapodás
- MÁV
- Címkefelhő »
Irán azzal fenyegetőzik, hogy visszatér a nukleáris megállapodás előtti helyzethez
Amennyiben az európai országok nem teljesítik a Iránnal kötött nemzetközi megállapodásban rögzített kötelezettségeiket, atomprogramjával vissza fog térni a megállapodás előtti, 2015-ös helyzethez - közölte hétfőn Behrúz Kamalvandi, az Iráni Atomenergia Szervezet szóvivője az IRNA állami hírügynökség jelentése szerint.
- címkék:
- Irán
- urán
- megállapodás
- atomalku
- Címkefelhő »
A Boeing mégis talált vevőt a bajba jutott 737 Max gépeire
Az International Airlines Group (IAG) 200 darab 737 Max repülőgépet rendelt a Boeing-től, annak ellenére, hogy jelenleg ezek a gépek a sorozatos meghibásodások és balesetek miatt a legtöbb országban fel sem szállhatnak.
Mexikó példátlan lépéseket vállalt az illegális migráció megfékezésére
Az Egyesült Államok és Mexikó megállapodott a migráció megfékezéséről, ezért a hétfőtől kilátásba helyezett vámok bevezetését az Egyesült Államok felfüggeszti - jelentette be helyi idő szerint péntek este Donald Trump amerikai elnök a Twitteren.
Theresa May megállapodna a Munkáspárttal
A brit EU-tagság megszűnésének ügyében fennálló nézeteltérések félretételére és megállapodásra szólítja fel a legnagyobb ellenzéki erőt, a Munkáspártot vasárnapi cikkében Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök, elismerve, hogy saját politikai hátországában nincs meg a kellő számú szavazat a kilépési feltételrendszer parlamenti elfogadásához.
Ujhelyi István arról beszélt, hogy az MSZP és a Jobbik háttéralkut kötött
"A Jobbikkal abban tudtunk megállapodni, hogy a szavazókörök biztosainak koordinálásával szoros együttműködésben leszünk" - mondta Ujhelyi István, a szocialisták európai parlamenti képviselője a Magyar Nemzet birtokába jutott felvételen. A lap által közölt újabb részletekben Tóth Bertalan MSZP-elnök pedig lényegében arról beszélt, hogy a szocialista párt vezérkara letett arról, hogy új szavazókat szólítson meg.
Megállapodott az Eximbank a Bancomext latin-amerikai fejlesztési bankkal
Megállapodást kötött Mexikóvárosban a magyar Eximbank és Latin-Amerika legjobban működő fejlesztési bankja, a mexikói Bancomext a magyar vállalatok mexikói beruházásainak támogatására, az Eximbank alkalmazottai továbbképzésben részesülnek a mexikói állami pénzintézetnél.
Még idén elindulhat a jegyek és bérletek elektronikus értékesítése
Tarlós István azt mondta, várhatóan még idén elindulhat a jegyek és bérletek elektronikus úton történő megvásárlása. A főpolgármester az e-jegyrendszerrel kapcsolatos megállapodást jövő szerdán írja alá Pintér Sándor belügyminiszterrel.
Csökkenteni kell az új nehézgépjárművek szén-dioxid-kibocsátását
Az Európai Bizottság kedden reggel számolt be arról a megállapodásról, amely szerint 2030-ra 30 százalékkal kell csökkenteni az új teherautók és buszok szén-dioxid-kibocsátását az idei évhez képest. A megállapodást a korábbi javaslatoknak megfelelően kötötték meg.
Ezentúl új nevén keresse Macedóniát a térképen
A Görögországgal kötött megállapodás és az alkotmánymódosítás után mostantól hivatalosan is Észak-Macedóniának hívják az országot.
Okosmérőkkel válik hatékonyabbá az energiafelhasználás hat megyei jogú városban
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta, többek között okosmérőkkel válik hatékonyabbá az energiafelhasználás hat megyei jogú városban.
Fontos bejelentést tett az Auchan a bérekről
Megállapodott az Auchan Retail Magyarország a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével a 2019-es béremelésről - írja közleményében az áruházlánc. A 2019. során 1,7 milliárd forint befektetést meghaladó új javadalmazási rendszer az áruházi munkatársak és a nem vezetői központi munkakörökben foglalkoztatott munkavállalók esetében jelentősen emeli az alapbéreket.
Stratégiai megállapodást kötött a magyar olajipari óriás és a Műegyetem
A megállapodás célja egyrészt közös, innovatív kutatások indítása, másrészt a MOL szakmai utánpótlásának erősítése. Az erről szóló szerződést Dr. Józsa János, a BME rektora és Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója írta alá.
- címkék:
- egyetem
- megállapodás
- Mol
- BME
- Címkefelhő »
Az Apple a Samsung televíziókba is belopta magát
Az Apple bejelentette, hogy partneri megállapodást köt a dél-koreai elektronikai óriással, a Samsunggal. Hamarosan a Samsung okostévéiben is elérhető lesz az Apple egyik saját médiakezelő platformja, az iTunes, valamint a felhasználók a telefonjukról és iPadjükről már vezeték nélkül is egyszerűen a tévéképernyőre vetíthetik, amit szeretnének.
65 milliárd forintos forrás a magyarországi Samsung akkumulátorgyártónak
Jelentős összegű hitelszerződést kötött a Raiffeisen Bank a Samsung SDI Magyarország Zrt-vel, az elektromos autókba kerülő akkumulátorokat gyártó ipar egyik legfontosabb piaci szereplőjével. A tranzakció értéke 200 millió euró (közel 65 milliárd forint).
Puzsér teljesen behódolt a nagy baloldali hazugságnak
Az egypontos autósellenes főpolgármester-jelölt két hónapja még maximálisan ellenezte a szocialisták által erőltetett előválasztást, ma viszont az általa szoclib netwörknek nevezett régi baloldal szereplőinek a tenyerébe csapott. Jelen állás szerint kétfordulós lesz a casting, várhatóan jó sok balhéval. Két hónap kellett a magát eliten kívülről érkezőnek jellemző Puzsér Róbertnek a teljes önfeladáshoz.
Béremelést jelentett be a Magyar Telekom
A megállapodás értelmében 2019. április 1-jétől a Magyar Telekom nem vezető beosztású munkavállalói átlagosan 6 százalékos bérfejlesztésben részesülnek.
A kormány stratégiai megállapodást köt a Tungsrammal
Stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány a Tungsram Operations Kft.-vel - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból.
Roosevelt könnyedén átengedte Közép-Kelet- Európát Joe bácsinak
Kereken hetvenöt éve, 1943. november 28-án nyitották meg az iráni fővárosban a teheráni konferenciát, amelyen a „három nagy", Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill, a londoni háborús kabinet feje, valamint Joszif V. Sztálin először találkoztak személyesen, és tanácskoztak a háború utáni európai rendezésről. A teheráni konferencián elfogadott alapelvek fél évszázadra meghatározták Európa sorsát, és az 1945 utáni nagyhatalmi politika irányát. Teherán hatása- közvetett módon – napjainkig tart.
- címkék:
- Sztálin
- Benito Mussolini
- Winston Churchill
- Franklin D. Roosevelt
- érdekszféra
- normandiai partraszállás
- második világháború
- megállapodás
- Vörös Hadsereg
- angolszász szövetségesek
- kurszki csata
- Torch hadművelet
- teheráni konferencia
- szicíliai partraszállás
- sztálingrádi csata
- hadászati kezdeményezés
- csendes-óceáni hadszíntér
- casablancai konferencia
- londoni emigráns lengyel kormány
- Wehrmacht
- Címkefelhő »
Hivatalos: aláírták a brexit megállapodást Brüsszelben
Ahogy az előzetesen várható volt, az utóbbi napok eseményei és hírei alapján, aláírta vasárnap az unióban maradó 27 tagország vezetője és Theresa May brit kormányfő a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodást és a politikai nyilatkozatot a jövőbeli kapcsolatokról.
Spanyol miniszterelnök: Spanyolország is támogatja a brexit megállapodást
Megállapodott egymással Nagy-Britannia és Spanyolország Giblaltárral kapcsolatban. A hét elején még messze voltak a brexittel kapcsolatos álláspontok, de a maratoni tárgyalás után sikerült megegyezni.
Történelmi pillanat, összefognak a jégkorongozók és a korcsolyázók
Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és dr. Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke történelmi megállapodást írt alá kedden a Magyar Sport Házában. A két szövetség a jövőben szorosan együtt fog működni a közös sikerek érdekében.
Az Egyesült Államok felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást
Donald Trump amerikai elnök bejelentette szombaton, hogy az Egyesült Államok felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló megállapodást (INF), mivel Oroszország megsérti az 1987-ben aláírt egyezményt.
Megállapodott a migránsprobléma kezeléséről az USA és Mexikó
Az Egyesült Államok és Mexikó közös tervben állapodott meg a migránsprobléma kezelését illetően - adta hírül csütörtökön a Fox televízió, eközben Mexikó katonákat vezényelt az amerikai határhoz, hogy leállítsa a hondurasi migránsok karavánját.
- címkék:
- Mexikó
- USA
- megállapodás
- migránsok
- Címkefelhő »
A brit konzervatívok a megállapodás nélküli Brexitre készülnek?
Philip Hammond brit pénzügyminiszter szerint rendelkeznek akkora pénzügyi kapacitással, hogy megbirkózzanak a Brexittel akkor is, ha nem lesz megállapodás, írja az express.co.uk. Elmondta azt is, hogy az úgynevezett Checkers-terv végrehajtása lendületet adna a brit gazdasági növekedésnek.
Megállapodtak: a legjobb dán fociválogatott játszik a Nemzetek Ligájában
Vasárnap a Wales elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen már a legjobbak lépnek pályára a dán labdarúgó-válogatottban, amely szerdán alacsonyabb osztályokban szereplő játékosokkal állt ki a Szlovákia elleni barátságos meccsre.
Újabb szakszervezetekkel állapodott meg a Ryanair
Az ír után az olasz szakszervezetekkel is megállapodott a Ryanair az új kollektív szerződésről, a pilóták szakszervezete elfogadta a javaslatot.
Messiéket a Facebookon közvetítik az indiai szubkontinens országaiban
A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság, a La Liga - népszerűbb nevén a Primera División - bejelentette kedden, hogy történelmi jelentőségű megállapodást kötött: az indiai szubkontinens országaiba a következő három idényben a Facebook közvetítheti a bajnokság meccseit.
Bedobozolt amerikai csontokat adott át Észak- Korea
Az Észak-Korea által az Egyesült Államoknak átadott földi maradványok szinte bizonyosan amerikai katonák földi maradványai - jelentette ki a dél-koreai Osan amerikai légi támaszponton John Byrd, az amerikai védelmi minisztérium igazságügyi szakértője.
Újabb megállapodást írt alá a hatalommegosztásról a dél-szudáni kormány és az ellenzék
Újabb megállapodást írt alá a hatalommegosztásról szerdán a dél-szudáni kormány az ellenzéki vezetőkkel, köztük a Salva Kiir államfő volt helyettesét, Riek Machart támogató lázadókkal a felek között közvetítő Szudán fővárosában. Ez a második ilyen megállapodás, amelyet júliusban aláírtak, miután a dél-szudáni lázadók július közepén felrúgták az előző egyezményt.
Megkezdődött az evakuálás a lázadók által körülzárt két síita településről
Elindult az evakuálandók első csoportja csütörtökön a Szíria északnyugati részén fekvő, a lázadók által körülzárt Fúa és Kefraja síita településekről a kormány és a felkelők között született megállapodásnak megfelelően.
- címkék:
- Szíria
- evakuálás
- megállapodás
- Címkefelhő »
Cseh külügyminiszter: A V4-ek sikere, hogy az EU levette napirendjéről a kvótakérdést
Nemcsak Csehország, hanem az egész EU számára kedvező az Európai Unió csütörtöki csúcstalálkozóján migrációs ügyekben született megállapodás - mondta Jan Hamácek cseh bel- és külügyminiszter egy beszélgetésben, amely a közszolgálati hírtelevízió honlapjára került fel szombaton.
- címkék:
- migráció
- megállapodás
- EU-csúcs
- Címkefelhő »
Megbékélési megállapodások születtek a Deraa tartományban
Tűzszünettel kecsegtető megbékélési megállapodások születtek a szíriai hadsereg és iszlamista felkelők között a délnyugat-szíriai Deraa tartományban, amelynek lázadók ellenőrizte területei ellen a kormányerők nagyszabású támadást indítottak az elmúlt hetekben.
- címkék:
- Szíria
- Deraa
- megállapodás
- Címkefelhő »
Itt a megállapodás, az OBI is emeli év közben a béreket
Az OBI is csatlakozott az évközben béremelést végrehajtó vállalatok köréhez - írja a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az Origóhoz eljuttatott közleményében.
Szijjártó: Meg kell őrizni Európa versenyképességét és biztonságát
Olyan megállapodásra kell jutni Londonnal, ami ezt szolgálja, mondta a miniszter.
Kalapáccsal akarták megölni a kutyát - megrázó képek, csak erős idegzetűeknek
Az ügyészség állatkínzás miatt emelt vádat két férfi ellen, akik megállapodtak egymással, hogy egy kőtörő kalapáccsal agyonütnek egy kutyát.
- címkék:
- állatkínzás
- kutya
- megállapodás
- kalapács
- Címkefelhő »
Együttműködési megállapodást írt alá az MNKH és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ
A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ együttműködési megállapodást írt alá kedden Budapesten, amelynek célja, hogy a Kárpát-medencében elért agrárkutatási és innovációs eredményeket az MNKH a külpiaci kapcsolatai révén világszerte ismertté tegye.
Iráni külügyminiszter: Az EU szélsőségesen viszonyul Iránhoz
Mohamed Dzsavad Zaríf iráni külügyminiszter azt mondta, az Európai Unió szélsőségesen viszonyul Teheránhoz, mert így akarja biztosítani, hogy az Egyesült Államok a maga részéről ne mondja fel a nagyhatalmak és Irán nukleáris megállapodását, de ez végül ártani fog az európai politikának.
- címkék:
- Irán
- megállapodás
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Együttműködő megállapodást írt alá az Európai Bizottság és az UEFA
Az Európai Bizottság és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) új, a 2018-2020-as időszakra vonatkozó megállapodást írt alá a sport becsületének megőrzése, a jó kormányzás elveinek alkalmazása, valamint az emberi jogok és az emberi méltóság iránti tisztelet, a hátrányos megkülönböztetés megszüntetésének, a szolidaritás és a nemek közötti egyenlőség előmozdítása céljával.
Az MLSZ megállapodást kötött a Katari labdarúgó-szövetséggel
A Magyar Labdarúgó Szövetség és a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezője közötti együttműködés barátságos mérkőzéseket, edzőtáborozásokat, valamint a játékosok és az edzők fejlesztését is érinti.
Megállapodtak a német pártok a formális tárgyalások alapjairól
Sikerült péntek reggel megállapodniuk a jelenleg kormányzó konzervatív uniópártok és szociáldemokraták vezetőinek, így megkezdődhetnek a hivatalos koalíciós tárgyalások - tudatták az egyeztetések menetét ismerő források.
Bérbe adta szobáját egy prostinak egy csongrádi nő, az anyjával élt
Az ügyészség vádat emelt azzal a csongrádi nővel szemben, aki novemberben megállapodott ismerősével, hogy a szobájában prostituáltként dolgozhat.
Ezeket a szektorokat csaphatja meg a kemény brexit
Kemény pofont kaphat a brit kereskedelem, ha a szigetország végül nem tud érdemi megállapodást kötni az Európai Unióval a kilépés utáni időszakról. A Credit Suisse összegyűjtötte, mely szektorok szenvedhetnek a leginkább.
Hujber Feri és felesége, Cynthia megállapodást kötöttek
Hujber Feri és felesége között nagyon elmérgesedett a viszony, még feljelentést is tett Cynthia a férje ellen. Úgy tűnik azonban, hogy a tárgyalások helyett inkább a békés elválást választották: titokban megállapodást kötöttek.
Ismét hazudott a Soros-egyetem
Miközben a Soros György által támogatott CEU diadalittasan jelentette be, hogy megállapodott egy New York állambeli egyetemmel, és elhárultak az akadályai a további működésnek, addig a valóság az, hogy szó sincsen semmiféle megállapodásról. A CEU és a Bard College együttműködésének egyelőre az amerikai hivatalos szerveknél nincsen semmi nyoma. A Bard College-ről egyébként kiderült, hogy szintén ezer szállal kötődik Soroshoz. A magyar kormány szakértői szinten válaszol majd arra, hogy a CEU New York-i megállapodása megfelel-e a magyar törvényi előírásoknak.
Szijjártó Péter nem unatkozott az ENSZ-közgyűlés idején
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Hanoiban nyilatkozott az MTI-nek, ahová az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar delegáció tagjaként érkezett. Elmondása szerint az ENSZ közgyűlése alatt összesen 33 külügyminiszteri tárgyalást bonyolított le, és 12 államközi megállapodást írt alá.
Magyar-lengyel stratégiai megállapodást írtak alá az okos technológiákról
Az okos technológiákra szakosodó lengyel és magyar klaszterek stratégiai megállapodást írtak alá kedden a dél-lengyelországi Krynicában rendezett nemzetközi gazdasági fórumon, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke jelenlétében.
Megállapodást kötött India és Kína
India és Kína végül megállapodott abban, hogy véget vetnek a hadseregeik közötti összecsapásoknak. A két ország katonái egy vitatott határ területén, a Himalájánál csaptak össze területvédés gyanánt.
- címkék:
- Kína
- India
- összecsapás
- megállapodás
- Címkefelhő »
Iránnak nem tetszik az USA terve
Az iráni kormány szerint nevetséges a washingtoni kormányzat követelése, hogy ellenőrizhessen egyes iráni katonai létesítményeket, ahol az amerikaiak szerint gyanús tevékenység folyik.
Oroszország betartja az olajtermelés-korlátozó megállapodást
Az elmúlt három hónap alatt nem változott az orosz olajtermelés, az ország szigorúan tartja magát a megállapodáshoz, miszerint napi 10,95 millió hordó olajat termelhet ki.
Sokan nem örülnek majd a szerb-koszovói egyezménynek
Hamarosan megszületik a döntés a szerb-koszovói viszony rendezéséről, viszont a döntés miatt az elnökök népszerűsége meginogni látszik.
Történelmi megállapodás az Államkincstár dolgozóival
Nem sztrájkolnak a Magyar Államkincstár munkavállalói július 17-én, miután a hivatal vezetése, valamint a Magyar Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete Magyar Államkincstár Országos Szakmai Tanácsa, az MKKSZ MÁK OSZT tárgyalásos rendezésben állapodott meg - közölte a Magyar Államkincstár pénteken.
Sokat elárul rólad, hogy hány szexpartnered volt
Ha tetszik, ha nem, a párunknak előttünk is volt magánélete. Sokan nem szeretnek erről beszélni, másokat viszont szétvet a kíváncsiság, hogy vajon hány nővel bújt ágyba, mielőtt megismert minket?
- címkék:
- szex
- megállapodás
- szexpartner
- Címkefelhő »
Lekerül az "igazi" a Csíki Sör neve elől - interjú a tulajdonossal
Egyelőre csak egy néhány mondatos megállapodás született a Csíki Sör manufaktúra és a Heineken Románia között, a teljes egyezség szövegére még 30 napot várni kell. Lénárd András tulajdonos az Origónak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a mostani békekötés "gentlemen's agreement" alapon jött létre. Nekik is engedni kellett, az Igazi Csíki Sör nevéből ezért két hónap múlva eltűnik az "igazi" jelző. Ez ugyanis zavarta a Heinekent.
A Heineken megegyezett a Csíki Sörrel
A Heineken Románia és a Csíki Sör manufaktúra váratlanul bejelentették, hogy megállapodtak egymással. Minden peres ügyüket megszüntetik. A Csíki Sör köszönetet mondott a magyar kormánynak és Hódmezővásárhelynek is a támogatásért.
- címkék:
- megállapodás
- csíki sör
- Heineken
- Címkefelhő »
Megállapodtak: véget ért a Lufthansa-sztrájk Berlinben
Megállapodtak: véget ért a Lufthansa-sztrájk Berlinben
Törökország felfüggesztette a menekültek visszavételét Görögországból
Törökország jelenleg nem vesz vissza illegális migránsokat Görögországtól, mert részben felfüggesztették az EU-val kötött megállapodást. Szerdán Ankara befagyasztotta a NATO partnerországaival tervezett együttműködési programokat is.
Átmeneti megállapodást kötött Brad Pitt és Angelina Jolie
Több mint egy héttel azután, hogy Angelina Jolie mindenki megdöbbenésére beadta a válókeresetet, úgy tűnik, hogy a pár meg tudott egyezni a gyerekek láthatásáról – írja a TMZ.
Csökkentik az olajkitermelést az OPEC tagállamai
2008 óta először sikerült az OPEC tagállamoknak megállapodni a kőolaj kitermelés csökkentéséről. A döntés hatására a világpiaci árak öt százalékkal emelkedtek.
- címkék:
- kőolaj
- termelés
- megállapodás
- csökkentés
- OPEC
- Címkefelhő »
Brüsszel nem készül az EU-Törökország megállapodás bukására
Az Európai Bizottságnak nincs „B-terve” arra az esetre, ha elbukna a Törökországgal kötött megállapodás a menekültválság közös kezeléséről. Ezt az egyezményt kell sikerre vinni – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján a brüsszeli testület szóvivője.
Újabb jelentős megállapodást kötött a Richter
A Richter Gedeon Nyrt. és az olasz Recordati kizárólagos licenc-megállapodást írtak alá a cariprazine, egy atípusos antipszichotikum forgalmazására a nyugat-európai régióban, valamint Algériában, Tunéziában és Törökországban - közölte a gyógyszeripari vállalat a tőzsde honlapján kedden.
- címkék:
- gyógyszer
- megállapodás
- Richter
- Címkefelhő »
Magyarországon működik együtt a két nagy kínai vállalat
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Wanhua-BorsodChem, a régió egyik legnagyobb vegyipari vállalata a Huawei Technologies-szal, a világ egyik legnagyobb infokommunikációs megoldásszállítójával. A Wanhua csoport Magyarországon hozza létre infokommunikációs központját, s ebben számít a Huaweire. A megállapodás szerint ugyanis a Huawei támogatja a Wanhua-BorsodChem-et annak érdekében, hogy a vegyipari vállalat elérje stratégiai céljait az okos gyártás, az M2M kommunikáció és gyártó-infrastruktúra felhő-alapúvá fejlesztésének területein, regionális és nemzeti szinten egyaránt. A két vállalat minél több helyi munkaerőt és heelyi ...
Partnerséggel és pénzzel oldaná meg a menekültválságot az EU
Kilenc új országgal akar partnerségi megállapodást kötni az Európai Unió, hogy visszaszorítsa az illegális bevándorlást. Egy új kártyarendszerrel pedig már hazájukból be lehetne fogadni a magasan képzett migránsokat, ha hat hónapos munkaszerződésük van.
- címkék:
- migráció
- megállapodás
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Ezer embert vett fel a BT
Stratégiai megállapodást között a British Telecom (BT) és a magyar kormány. A szolgáltató központ az elmúlt években megduplázta alkalmazottai számát, 2 ezer főt foglalkoztat.
- címkék:
- munkaerőpiac
- megállapodás
- Címkefelhő »
Véget ért a Czeizel-örökösödési háború
A világhírű genetikus özvegye és szeretője között szóban már megszületett a megállapodás a hagyatékról.
Greenpeace: veszélyben a klíma, a környezet és a fogyasztók védelme
A Greenpeace Hollandia nyilvánosság elé tárta az EU-USA között zajló szabadkereskedelmi tárgyalások egyes dokumentumait. Az EU és az USA tárgyalási pozíciójáról árulkodó dokumentumokból a Greenpeace szerint kiderül: a készülő megállapodás sérti a demokratikus alapelveket, és az üzleti szféra érdekeit a társadalom hosszútávú érdekei elé helyezi. A szervezet azt kéri a magyar kormánytól, hogy a TTIP jelenlegi megállapodás-tervezetét ne támogassa és követelje a szerződés legfrissebb, teljes verziójának nyilvánosságra hozatalát.
Nem tudtak megállapodni az olajtermelés befagyasztásáról
Nem tudtak megállapodni a kőolajkitermelő országok a termelés befagyasztásáról a dihai csúcstalálkozón. Szaúd-Arábia azt akarja, hogy a megegyezés Irán is csökkentse a kitermelését. Az orosz pénzügyminiszter szerint a megállapodás amúgy is csak szerény áremelkedést hozhatna.
- címkék:
- Doha
- kőolaj
- kitermelés
- megállapodás
- OPEC
- Címkefelhő »
Megállapodtak a nagyhatalmak Szíriáról
A kormány és az ellenzék csapatai fokozatosan beszüntetik az egymás ellen folytatott hadműveleteket, Oroszország pedig az Iszlám Állam elleni fellépésre koncentrál. A müncheni biztonságpolitikai tárgyaláson mintegy tucatnyi ország képviselői vettek részt.
Közel az egyezség London és Brüsszel között
Bár nem jutott egyezségre David Cameron brit miniszterelnök és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, a Downing Street szerint jelentős előrelépést sikerült elérni a London által igényelt reformok ügyében. A megállapodás tervezete már kedden a társállamok elé kerülhet.
Elfogadták a klímamegállapodást
A tervezetthez képest egy nappal később ért véget a párizsi klímacsúcs, de a résztvevők elfogadták az új megállapodást. 195 ország vállalta, hogy a Föld légkörének felmelegedését két fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest.
- címkék:
- megállapodás
- klímacsúcs
- Címkefelhő »
Megállapodott Berlin és Bécs a menekültekről
Megegyezett a német és az osztrák kormány a balkáni migrációs útvonalon érkező menedékkérők Németországba szállításának összehangolásáról.
- címkék:
- menekült
- megállapodás
- Címkefelhő »
Megállapodott a két Korea
Az elmúlt napok feszültségei, a kölcsönös fenyegetések után hétfőn megállapodás született a két Korea között a háborús veszély elhárításáról - jelentette be a dél- korea i elnöki szóvivő.
- címkék:
- Észak-Korea
- Dél-Korea
- megállapodás
- Címkefelhő »
310 alatt az euró
Óriási lendülettel kezdték a hetet a nemzetközi tőzsdék a görög megállapodás hírére, melyre már múlt hét óta számított a piac. A forint árfolyama sem maradt érintetlen, már 310 alatt kereskednek az euróval szemben.
Létrejött a görög megállapodás Ciprasz arcvesztése mellett
Egész hétvégén ment a huzavona, lesz-e görög megállapodás, de úgy tűnik, hétfő reggelre csak megszületett az egyezség, hisz Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is azt tette közzé Twitter-oldalán, hogy egyhangú pozitív döntés született. A tőzsdék ennek megfelelően jelentős emelkedéssel kezdték a hét első napját.
Összefog a Google és a Yahoo
A Yahoo már nincs összekötve a Binggel, így a két legnagyobb kereső megkezdte az együttműködés tesztelését.
- címkék:
- Bing
- kereső
- megállapodás
- keresőcég
- Yahoo
- Címkefelhő »
Családot szeretne Lindsay Lohan
Ki gondolta volna, hogy egyszer ez a pillanat is eljön? A botrányhősnő maga jelentette ki, mennyire szeretne végre megállapodni és gyerekeket szülni.
A Twitter nem hagyja békén a kínai cégeket
Kínában nem elérhető a Twitter, ez azonban nem akadályozza meg a céget abban, hogy reklámajánlatokkal bombázza az ottani vállalatokat. A mikroblog vezetése állítja, hogy jó okkal nem száll le a kínai piacról.
Családra vágyik Harry herceg
A brit királyi család fekete báránya egy nemrég adott interjúban elárulta, mennyire szeretne már megállapodni.
Vége Nkuya Sonia kálváriájának: az énekesnő megállapodott kislánya apjával
Az énekesnő elmondta, rendeződni látszik a viszony közte és kislánya apja között. Szóban már sikerült megállapodniuk a láthatási jogokról.
Már Eva Mendest is követheted Instagramon
Oly régóta vártuk már ezt a pillanatot, és végre elérkezett: a csodaszép színésznő megosztotta élete első instagramos fényképét. Le ne maradj róla!
Fábry Sándor megállapodott a köztévével
A legfrissebb hírek szerint már márciusban újra látható Fábry Sándor műsora a magyar televízión.
Magyarországon lép színpadra Depardieu
A világhírű színész már alá is írta a Szegedi Szabadtéri Játékokkal az írásbeli megállapodást, így már biztos, hogy hazai színpadon láthatjuk fellépni.
Fapadossal állapodott meg az Emirates
Az ausztrál Jetstar diszkont légitársasággal kötött járatmegosztási (code-share) egyezményt az Emirates légitársaság.
- címkék:
- Abu-Dzabi
- megállapodás
- Emirates
- Jetstar
- Címkefelhő »
Orbán Viktor most tényleg elutazik Kínába
Lepaktált az aktivista befektetővel a Microsoft
Együttműködési megállapodást kötött a Microsoft az egyik legnagyobb befektetőjével, aminek következtében a ValueAct Capital alaposan beleszólhat a jövőben az igazgatótanács összetételébe. A társaság elsősorban a felhő alapú szolgáltatásokat, valamint a nagyobb részvényesi érték felszabadítását szeretné előtérbe helyezni, ám jelenleg még igen nehéz hosszabb távú következetést levonni a megállapodás tényéről.
- címkék:
- megállapodás
- Microsoft
- ValueAct
- Címkefelhő »
Bajnai és Mesterházy hátat fordított a nagy szavaknak
Buktatókkal teli és jelentős arcvesztéssel járó megállapodást kötött csütörtökön az Együtt 2014 és az MSZP. Kötöttek is szövetséget, meg nem is a Fidesz ellen, lesz is közös indulás, meg nem is, mindenben egyet is értenek, meg nem is. Melyek a buktatói az új ellenzéki összefogásnak?
Új vizekre evez a Mol
Új szolgáltatással bővíti palettáját a Mol. Az olajcég a Magyar Telekommal megállapodást kötött, aminek értelmében a Mol belép a mobiltelefon-szolgáltató piacra - értesült a nol.hu. A vállalat töltőállomásain lehet majd a telefont és telefonszámot vásárolni. A Magyar Telekom számára ez egy új értékesítési pont lehet, a Mol pedig a dohánytörvény miatti forgalom visszaesést kompenzálhatja.
- címkék:
- megállapodás
- Magyar Telekom
- Mol
- Címkefelhő »
Megint egy Richter-megállapodás
Licenc-megállapodást kötött a Richter és az Acrux, így a hazai gyógyszercég fogja értékesíteni az Egyesült Államokon - és pár egyéb országon - kívül az Acrux egyik készítményét. A Richter az árbevétel után fizet jogdíjakat, és az 1 millió dolláros előzetes mérföldkő kifizetés mellett az EU törzskönyvezési folyamat egyes állomásain összesen 2,6 millió dolláros mérföldkő kifizetések következnek. A Richter becslései szerint a 2018-as felfutásra a készítmény 20 millió eurós bevételt generálhat, mondani sem kell tehát, hogy a vállalat a stratégia mentén haladva előre egy újabb pozitívan értékelhető megállapodást kötött.
- címkék:
- gyógyszer
- megállapodás
- licenc
- Richter
- Acrux
- Címkefelhő »
Tarlós: A kormány stabilizálja a BKV-t
Tarlós István főpolgármester a Hír TV Rájátszás című műsorában beszélt arról, hogy több közös projekt támogatásáról is döntött a kormány szerdán.
- címkék:
- Tarlós István
- BKV
- kormány
- megállapodás
- Címkefelhő »
Állami paktumot kötnének a gyógyszercégek
Az egyik vezető iparági szervezet új elnöke konszenzusra törekszik, mindenkivel tárgyalna, a versenytársakkal és a kormánnyal is.
Ma aláírja a megállapodást a Rába és a Volvo
Miután tavaly decemberben szándéknyilatkozatot írt alá a Rába és a Volvo, ma a Parlamentben alá is írják a buszpiaci együttműködési megállapodást, írja az MTI. A cél, hogy a járműbe épített hazai tartalom fokozatosan elérje a 30 százalékot a Rába főegységeink és magyar alkatrészbeszállítóknak köszönhetően.
- címkék:
- megállapodás
- Volvo
- Rába
- Címkefelhő »
Csömör is fellázadt a járási rendszer ellen
Gyömrő után Csömör sem írta alá a járási megállapodást, mert a csömöri önkormányzat szerint az ellenkezne az ott élők érdekeivel. A Pest megyei kormányhivatal szerint a gyömrőiekkel tárgyalnak, a csömöriekkel viszont adott esetben nem kötnek megállapodást.