ellenzéki összefogás

címke rss
Mutatjuk a legnagyobb és legfontosabb fideszes győzelmeket

Mutatjuk a legnagyobb és legfontosabb fideszes győzelmeket

Történelmi győzelmet arattak a kormánypártok a vasárnapi országgyűlési választáson. Az egyelőre nem hivatalos végeredmény szerint a 199 „kiadó” parlamenti helyből a Fidesz–KDNP 135-öt, a baloldali összefogás 56-ot szerzett meg. A jelentős kormánypárti siker hátterében jó néhány nagyarányú választókerületi győzelem húzódik meg – az alábbiakban bemutatjuk ezeket, illetve kiemelünk néhány, ha nem is arányaiban, de végeredményét tekintve kiemelkedő kormánypárti sikert is.

A baloldalnak is köze van a múlt heti Facebook-leálláshoz - részletek a Darázsfészek álhíradójában

Kultúra2021.10.12, 14:24

Mint ismert, múlt héten hétfőn órákra leállt, illetve problémákkal működött a Facebook, az Instagram és a Messenger is. A Facebook infrastruktúráért felelős alelnöke szerint a leállás a routerek konfigurációs beállításának változása miatt következett be, és nem adathalászok támadásról volt szó. A bejelentés óta azonban kiderült, hogy a világméretű leállásnak magyar vonatkozása is van.

Az ellenzéki szavazók Gyurcsánynét látnák legszívesebben miniszterelnök-jelöltként

Itthon2020.12.22, 12:54

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldali pártok december 20-án közös közleményben tették egyértelművé, hogy a 2022-es országgyűlési választásoknak közös képviselőjelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, valamint közös listával vágnak neki. A Századvég a formálódó ellenzéki összefogás kapcsán megvizsgálta a baloldali tömb és a kormánypártok támogatottságát, illetve a lehetséges baloldali kormányfőjelöltek népszerűségét. A kutatás tükrében kijelenthető, hogy Gyurcsány Ferenc stratégiája a balliberális pártok, illetve szavazóik bekebelezésére sikeresnek tekinthető, az ellenzéki szavazók legszívesebben Gyurcsánynét látnák miniszterelnök ...

Súlyos titkok a Gyurcsány-párt erzsébetvárosi lopási ügye mögött

Itthon2020.10.21, 08:55

Borka-Szász Tamást tetten érték, miközben ipari mennyiségben lopta az önkormányzat hálózatáról az áramot. A lebukás után számtalan kérdés merült fel, amelyekre aligha kaphatunk egyenes választ a Gyurcsány-párt tisztségviselőitől vagy az elkövetői kör tagjaitól. Az ügynek ugyanis van egy sokkal súlyosabb vetülete, ami messze túlmutat az alapbűncselekményen.

Megbukott a baloldali koalíció Jászberényben

Itthon2020.09.07, 18:21

A PestiSrácok.hu hétfői írása szerint megbukott a baloldali összefogás Jászberényben, a jobbikos polgármester, Budai Lóránt feloszlatná a testületet.

A bajai momentumos városvezetés diktatórikus módszereit leplezi le saját emberük

Itthon2020.06.08, 10:09

Nyolc hónappal a tavalyi önkormányzati választások után már csak papíron létezik a bajai baloldali összefogás. Ezt nem más állítja, mint a "bajai lángosos" néven ismertté vált Szabó Richárd, aki korábban támogatta a momentumos vezetést. Az azóta történtekről a Facebookra töltött fel egy megdöbbentő videót. Ebben részletesen ismerteti, hogy a tavalyi választáson a Momentumból, a DK-ból, az MSZP-ből, a Jobbikból és a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországért nevű pártból összeálló, Sikeres Bajáért Egyesület színeiben győztes Nyirati Klára momentumos polgármester nem veszi figyelembe a választói akaratot. Érthetetlen kirúgásokról, ...

Több száz dolgozója fizetését csökkenti a miskolci baloldali városvezetés

Itthon2020.05.18, 20:36

Miközben Miskolc egy részét lassan elönti a szemét, a baloldali önkormányzat úgy döntött, hogy a tulajdonában levő cégek dolgozóinak a fizetését csökkenteni fogja. A városban majdnem 400 munkavállaló bérét csökkentik, ezzel több száz család került nagyon nehéz helyzetbe. A bérelvonás a Városgazda Kft. dolgozóit érinti a legérzékenyebben, éppen annak a cégnek az alkalmazottait, amely cég a köztisztaságért felel a városban. 

A győri kiütéses Fidesz-győzelem tanulságai

Itthon2020.01.27, 13:28

Véget ért az ellenzéki oldalon az a hurráoptimizmus, ami a tavalyi októberi önkormányzati választás után alakult ki, a győri eredmény bizonyítja, hogy a kormánypártok támogatottsága továbbra is stabil, míg az ellenzék nem szerzett új szavazókat - minderről politológusok beszéltek az Origónak a vasárnapi jelentős Fidesz-győzelmet hozó győri voksolást követően. Dézsi Csaba András nemcsak megőrizte a korábbi Fidesz-KDNP-tábort, hanem jelentősen bővítette is. 

Újra akarja számolni Gyurcsány polgármesterjelöltje a szavazatokat Győrben

Itthon2019.10.14, 17:01

Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás - jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben.

Egymillió forinttal tartozik a társasháznak egy újpesti ellenzéki jelölt

Itthon2019.10.11, 09:51

Több mint egymillió forintos közösköltség-tartozást halmozott fel a szivárványkoalíció újpesti képviselőjelöltje, Szécsi Péter Pál, ennek ellenére a helyi ellenzéki összefogás vállalható jelöltként ajánlotta őt a szavazók figyelmébe – számolt be az Újpestihírek.hu.

Előző
Következő