Medgyessy Péter
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Magyarország
- Fidesz
- belpolitika
- pártpolitika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Medgyessy: A magabiztosság az alacsony részvétel oka
A népszavazáson való vártnál kisebb részvétel a kormányfő szerint nem a csatlakozással szembeni tiltakozást jelenti, hanem inkább egyfajta túlzott magabiztosságot, mert a közvélemény nagy része úgy látta, a csatlakozás ügye rendben van, és nem kell elmenni voksolni. A parlament hétfői ülésén mindegyik párt frakcióvezetője egyetértett abban, hogy az uniós csatlakozás négy ciklus öt kormányának közös sikere, de mindegyik erő szerint a másik oldal elrontotta a közös örömöt. A politológusok szerint a potyautas-effektus és a szokásos magyar választási aktivitás okolható az alacsony részvételért.
Luxemburgtól kértünk helyet az athéni aláíráshoz
Luxemburg ad át egy helyet az uniós csatlakozásáról szóló szerződés szerdai athéni aláírási ünnepségén résztvevő magyar küldöttségnek. Medgyessy Péter telefonon kérte erre a luxemburgi kormányfőt, akivel jó barátságban van - mondta a kormányfő a Napkeltében. Az aláíráson várhatóan összesen heten lehetnek jelen: négy rendszerváltás utáni miniszterelnök, két köztársasági elnök, valamint a jelenlegi külügyminiszter.
Medgyessy: A polgárok felhatalmaztak az athéni aláírásra
A miniszterelnök elégedett az EU-népszavazás eredményével, de fontosnak tartja, hogy az uniós belépésig azok, akik nem mentek el szavazni, vagy akik nemmel szavaztak, meggyőződhessenek arról, hogy "Európában jobb, mindenkinek jobb". Ez misszió, aminek a kormány eleget fog tenni, egy jó koalícióval a háta mögött - mondta.
Kormánytagok ünneplik a döntést
A kormány tagjai a Roosevelt téren várakoztak szombat este, amikor lezárták a Magyarország európai uniós csatlakozásáról kiírt ügydöntő népszavazás urnáit. Az [origo] helyszíni tudósítója azt jelentette, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök beszédére csak a meghívott vendégek voltak kíváncsiak, más nézelődő nem nagyon akadt. Az SZDSZ politikusai a budai oldalon egy hajón várták a szavazás eredményeit. Budán hatalmas tömeg ünnepelt, amely a könnyűzenei koncertek miatt leginkább fiatalokból állt. A rendezvények rendkívül nagy biztonsági intézkedések mellett folytak , a Dunán több hajó járőrözött, a metróban lent és fönt egyaránt rendőrrök ...
A MeH szerint törvényesen választottak fordítócéget
A Miniszterelnöki Hivatal azt állítja, hogy jogszerű közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződést a Nemzeti Fejlesztési Terv fordítására a Bereczky, Paller és Társai Fordító és Szolgáltató Bt.-vel. A Népszabadság szombaton azt írta, hogy az a cég kapott százmillió forintos megbízást a hivataltól fordítási feladatokra, amely Medgyessy Péter kormányfőnek is rendszeresen szokott tolmácsi munkát végezni. A MeH közlése szerint a nyertes fordítóirodát a legalacsonyabb összegű ajánlat alapján választották ki.
Medgyessy bízik az elegendő szavazatban
Medgyessy Péter köszönetet mondott azoknak a választóknak, akik részt vettek a voksoláson. A kormányfő délután a Duna Palotában azt mondta: elképzelhetetlennek tartja, hogy érvénytelen lesz az uniós csatlakozás ügyében tartott népszavazás.
Százmilliós fordítási megbízás egy kormányközeli cégnek
Százmillió forintos megbízást kapott a Miniszterelnöki Hivataltól fordítási feladatokra az a cég, amely Medgyessy Péter kormányfőnek is rendszeresen szokott tolmácsi munkát végezni. Bereczky Tamás vállalkozása két meghívásos eljáráson győzött úgy, hogy a kiírás sajátosságainak köszönhetően mindkettőn csak ő tett érvényes ajánlatot - írja a Népszabadság.
Veér segít az új kormánytagok kiválasztásában
Miniszterek, államtitkárok és uniós szakemberek kiválasztásához nyújt segítséget Medgyessy Péter kormányfőnek egy új kormányzati testület. A május elején felálló személyügyi kollégiumnak humánpolitikai szakértők és államigazgatási szakemberek lesznek tagjai, vezetésére Veér András pszichiátert, a miniszterelnök tanácsadóját kérték fel.
Budapesten lehet a Kramnyik-Lékó vb-döntő
A "Tehetség és Kurázsi" nemzetközi sakkverseny megnyitóján Medgyessy Péter miniszterelnök bejelentette, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy Budapesten rendezzék meg a Kramnyik-Lékó sakkvilágbajnoki döntőt. Pénteken kezdődik a 17-es kategóriájú verseny, ahol sakkozásunk legjobbjai neves külföldi versenyzőkkel mérhetik össze tudásukat. A torna Lékó Péter világbajnoki döntőre történő felkészülésének utolsó állomása.
Harminc év szünet után rangos sakkverseny Budapesten
Az esztendő egyik legerősebb sakkversenyét rendezik meg Budapesten április 11. és 20. között. A Tulip Inn Budapest Millennium Hotelben, a torna színhelyén szerdán délelőtt megtartott sajtótájékoztatón Polgár Judit, a világranglista tizedik helyezettje is megjelent. Kállai Gábor, a Magyar Sakkszövetség szakmai igazgatója adott tájékoztatást a "Tehetség és Kurázsi" elnevezésű verseny előkészületeiről, a lebonyolításról. A 17-es kategóriájú, tíz résztvevős nagymesterverseny fővédnöke Medgyessy Péter miniszterelnök, legfőbb támogatója a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium.
Túljelentkezés az athéni aláírásra
Az uniós csatlakozási okmány aláírását szervező görög fél még nem válaszolt arra a magyar kérésre, hogy az eredetileg tervezett öt helyett nyolcan lehessenek jelen az aláírásnál. A delegáció tagja lenne Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszter mellett három korábbi miniszterelnök, Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor, valamint Mádl Ferenc államfő és Göncz Árpád volt köztársasági elnök és a csatlakozási tárgyalásokat levezénylő Juhász Endre.
Ma adják át az EU-nak a Nemzeti Fejlesztési Tervet
A kormány hétfőn hivatalosan is átadja a Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT) az Európai Uniónak - jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök napirend előtt a parlamentben. Az ellenzék kifogásolta, hogy az NFT nem került a parlament elé, csupán egyes bizottságok foglalkoztak vele.
Medgyessy újabb szövetséget ajánl az MSZP-nek
A 2004-es európai parlamenti és a 2006-os országgyűlési választások megnyerése érdekében újabb szövetséget ajánlott a miniszterelnök az MSZP-nek a párt hétvégi kongresszusán. A kongresszus résztvevői vasárnap elfogadták az MSZP átalakítását szolgáló programot. Az értekezleten együttműködési megállapodást írt alá a párt és a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták szervezete.
Orbán elfogadta Medgyessy meghívását
Orbán Viktor volt miniszterelnök is elfogadta Medgyessy Péter meghívását Athénba, az európai uniós csatlakozási szerződés aláírására. Medgyessy Péter kedden hívta meg levélben a rendszerváltás utáni miniszterelnököket, hogy vegyenek részt a csatlakozási szerződés április 16-i, athéni aláírási ünnepségén. Horn Gyula már korábban elfogadta a meghívást, Boross Péter pedig azt közölte, akkor vesz részt az eseményen, ha minden volt kormányfő elmegy.
Boross és Orbán részvétele még bizonytalan Athénban
Medgyessy Péter miniszterelnök kedden valamennyi volt kormányfőt meghívta Athénba, a csatlakozási szerződés aláírására. Egyelőre csak Horn Gyula válaszolt hivatalosan, és jelezte részvételét. Boross Péter és Orbán Viktor várhatóan a héten válaszol. Boross azonban közölte: csak akkor megy, ha mindenki részt vesz az ünnepélyes aláíráson.
Medgyessy: az iraki háború nem hátráltatja az EU-s bővítést
A dán és a magyar kormányfő budapesti találkozóján az európai együttműködésről, az unió jövőbeni szerepéről és az iraki kérdésről tárgyaltak. Mindkét politikus hangsúlyozta a közös EU-s kül- és biztonságpolitika szükségességét, amelynek fontossága az iraki konfliktus fényében még világosabbá vált.
A rendőrség vizsgálja Varga Mihály aktabekéréseit
A rendőrség vizsgálja, hogy hivatali visszaélés bűncselekményének minősült-e, amikor az előző ciklusban, Varga Mihály minisztersége idején kikérték a mostani pénzügyminiszter, László Csaba és Medgyessy Péter személyi aktáit a Pénzügyminisztériumban. Az eljárás jelenleg ismeretlen tettesek ellen folyik, állampolgári bejelentésre. A pénzügyi tárcánál is tart még a belső vizsgálat az ügyben.
Medgyessy meghívta a volt kormányfőket Athénba
A kormányfő személyre szabott leveleket küldött elődeinek, amelyekben meghívja őket az uniós csatlakozás április 16-i, athéni aláírására. Horn Gyula elfogadta a meghívást, Orbán Viktor a héten válaszol a levélre, Boross Péter csak akkor megy, ha valamennyi korábbi magyar miniszterelnök jelen lesz Athénban.
Medgyessy az EU-csúcson: Európa és Amerika együtt lehet erős
Európa és Amerika egymásra van utalva, külön-külön mindketten gyengébbek vagyunk - mondta Medgyessy Péter kormányfő az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján. A találkozón Medgyessy rövid megbeszéléseket folytatott többek között Tony Blair brit miniszterelnökkel és Jacques Chirac francia elnökkel az iraki helyzetről. A főként gazdasági témákkal foglalkozó csúcstalálkozót értékelve Schröder német kancellár elmondta: a rendkívüli körülmények és ellentétek ellenére az ülésteremben nem volt háborús hangulat.
Medgyessy: A magyarok nincsenek veszélyben
Az ország és a lakosság nyugalmát és biztonságát semmi nem veszélyezteti - közölte Medgyessy Péter a nemzetbiztonsági kabinet ülését követően, melyet a bagdadi támadás hírére hívott össze. A miniszterelnök elmondta: bízik abban, hogy hamarosan béke lesz Irakban, és azt is hozzátette: Magyarország szívesen közreműködik az új Irak felépítésében. A Fidesz képviselői ugyanakkor élesen bírálták a kormányt az Irak elleni támadás miatt, mert úgy vélték, hogy Magyarország is hadviselő féllé vált, és a kormány háborúba sodorta az országot.
Medgyessy: Magyarország nem áll háborúban
Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtöki nyilatkozatában kijelentette: Magyarország nem áll háborúban és nem részese az Irak ellen hajnalban megindított háborúnak. A miniszterelnök megerősítette, hogy magyar katona nem vesz részt a fegyveres konfliktusban. Medgyessy reményét fejezte ki, hogy a háború a lehető legkevesebb áldozattal éri el célját, Irak lefegyverzését.
Felhívta tegnap este Medgyessyt az amerikai alelnök
Medgyessy Péter miniszterelnököt szerdán este 8-kor, vagyis néhány órával a támadás megkezdése előtt telefonon hívta fel Dick Cheney amerikai alelnök - közölte csütörtökön Kovács László külügyminiszter. Kovács a beszélgetés tartalmáról nem nyilatkozott, de megjegyezte: az alelnök nyilván nem a kormányfő hogyléte felől érdeklődött.
Mádl és Medgyessy az ország biztonságáról egyeztetett
Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában fogadta Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy tájékozódjon az iraki háború miatt szükséges biztonsági intézkedésekről. Az államfő a megbeszélés után azt mondta, minden hatóság megtette a szükéseges intézkedéseket, az ország nincs veszélyben.
Medgyessy: Huszein kezében a megoldás
Medgyessy Péter miniszterelnök szerdán megjelent a külügyi bizottság ülésén, azt követően, hogy a tegnapi meghallgatást a nemzetbiztonsági kabinet ülése miatt lemondta. A bizottság előtt azt mondta: még reménykedik abban, hogy békés megoldás születik az iraki válság ügyében, szerinte a megoldás kulcsa Szaddám Huszein kezében van.
Megerősítették Paks és Ferihegy védelmét
Az illetékes szervezetek már gondoskodtak a stratégiai fontosságú közintézmények és vállalatok - köztük a Paksi Atomerőmű, a Ferihegyi repülőtér és a MOL Rt. fokozott védelméről - közölte Gál J. Zoltán kormányszóvivő a nemzetbiztonsági kabinet iraki helyzettel foglalkozó ülése után. A szóvivő bejelentette, hogy Medgyessy Péter szerdán elmegy a külügyi bizottság ülésére, ahol kedden nem jelent meg.
Megnyílt az Európa-híd
Megnyílt az Európa-híd péntek este Budapesten: a Duna jobb és bal partját összekötő pontonhídon Pat Cox, az Európai Parlament elnöke, Medgyessy Péter kormányfő és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke együtt vágta át a nemzetiszínű szalagot.
Medgyessy és Szili sürgeti a minisztereket
A tavaszi ülésszakra tervbe vett 51 törvényjavaslat helyett 11-et nyújtott be eddig a kormány a parlamentnek Kiss Péter kancelláriaminiszter már figyelmeztette a tárcák vezetőit, most pedig Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke fordult az ügyben a kormányfőhöz - írja a Magyar Hírlap. Medgyessy Péter gyorsabb munkára kérte a kormány tagjait.
Négy év alatt 30 százalékkal nőhetnek a reálbérek
A négyéves kormányzati ciklus egészében van lehetőség arra, hogy a reálbérek átlagosan 30 százalékkal emelkedjenek - mondta Wittich Tamás, az MSZOSZ elnöke, miután találkozott Medgyessy Péter miniszterelnökkel.
Medgyessy távozását is követelik az APEH-ügy miatt
Mind Medgyessy Péter miniszterelnöknek, mind László Csaba pénzügyminiszternek le kellene mondania az APEH-ben történt adatmásolás miatt - jelentette ki az emberi jogi bizottság MDF-es elnöke, aki az adatvédelmi ombudsman vizsgálatának megállapításaira hivatkozik. Az ombudsman viszont egyelőre még nem hozta nyilvánosságra vizsgálatait, mivel megvárja az érintett intézmények visszajelzéseit. László Csaba közölte: senkinek semmilyen adata nem sérült, illetéktelen kezekben nem került, illetéktelen felhasználás nem volt.
Egyetértés a koalícióban az uniós miniszterről
Az uniós miniszteri poszt létrehozásában és a jelölt személyében is teljes az egyetértés a koalíciós pártok között - hangzott el az SZDSZ és az MSZP keddi egyeztetése után. A további uniós posztokat későbbi megbeszélések után osztják fel a két párt között.
Májusban dönt a kormányátalakításról Medgyessy
A szervezőkészség, a kommunikációs képesség, a szakmai munka és az uniós csatlakozás előkészítésében elvégzett feladatok alapján fogja értékelni a kormányfő a miniszterek teljesítményét - közölte a kormányszóvivő a kormányátalakítással kapcsolatban. Görgey Gábor kulturális miniszter már jelezte, hogy írói munkássága miatt nem tölti ki a kormányzati ciklust. Utódaként felmerült a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnökének, Harsányi Lászlónak a neve is. Jánosi György sportminiszter megerősítette, hogy a legutóbbi kormányülésen szó esett a kormány átalakításáról, arról azonban nem nyilatkozott, hogy ez őt is érintené.
A kormányok felé terelik a Princz-nyomozást
A Postabank visszaéléssel vádolt volt vezérigazgatójának, Princz Gábornak az ügyvédje azt kéri a nyomozóktól, hogy részletesen vizsgálják meg a bank konszolidációjának körülményeit. Ez a Fidesz-kormány Postabank-politikájának vizsgálatát jelenti. A múlt héten pedig az előző MSZP-kormány időszakából, 1995-98 között működő pénzügyi vezetők, köztük akár Medgyessy Péter kormányfő meghallgatására tett indítványt a védelem.
Medgyessy a vízumkényszer enyhítését ígéri
Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a Szerbia-Montenegróval szemben bevezetendő vízumkényszer ne vesse vissza a két ország állampolgárainak, kiemelten pedig a vajdasági magyarság tagjainak utazásait, a civil, a hivatalos és az üzleti szféra képviselőinek kapcsolattartását.
Medgyessy is lehet tanú Princz ügyében
Egyre több jel utal arra, hogy megváltozott a Postabank-ügyben zajló nyomozás koncepciója - mondta az [origo]-nak Nehéz-Posony István ügyvéd, aki emiatt olyan indítványt juttatott el a rendőrségnek, amelyben azt kéri, hallgassanak meg minden egykori pénzügyminisztériumi vezetőt, akinek köze lehetett a Postabankhoz. A rendőrség és az ügyészség semmilyen információt nem kíván adni az ügyben.
Chirac-kal tárgyalt, Blairrel telefonált Medgyessy Irakról
Medgyessy Péter miniszterelnök péntek délelőtt tárgyalt Jacques Chirac francia államfővel. Medgyessy közölte: ez a megbeszélése - csakúgy, mint az elmúlt időszakban az Egyesült Államok elnökével, a NATO vezetőivel és másokkal folytatott eszmecseréi - azt a célt szolgálták, hogy az iraki válság körülményei közepette garantálják Magyarország biztonságát és békéjét. A kormányfő délután Tony Blair brit miniszterelnökkel is beszélt a kompromisszumnak szánt brit BT-javaslatról.
Ülésezik az SZDSZ ügyvivői testülete
Vasárnapi megalakulása után csütörtökön újra ülést tart az SZDSZ ügyvivő testülete - tudta meg a Magyar Hírlap. Erre azután kerül sor, hogy a pártelnök kedden lemondta a szocialistákkal tervezett koalíciós egyeztetést, mert kiszivárgott, hogy az új összetételű ügyvivői testület milyen mandátummal indította el a delegációt. Közben Kuncze Gábor négyszemközt találkozott Medgyessy Péter kormányfővel.
Olimpia: nehezen mondja ki a nemet a kormány
Az eddig közöl információk alapján meglepő lenne, ha a kormány támogatná az olimpiai pályázatot, de nehéz lesz ezt a döntést meghoznia. A MOB elnöksége már egyhangúlag támogatásáról biztosította az esetleges pályázatot, a fővárosi közgyűlés is hamarosan dönt majd erről. Ráadásul Medgyessy Péter is alárta tavaly tavasszal az olimpiát támogató ívet.
Ódzkodva támogatja az MSZP az ORTT-elnökjelöltet
Annak ellenére, hogy Mádl Ferenc államfővel együtt Medgyessy Péter miniszterelnök is jelölte Hajdu Istvánt az ORTT élére, az MSZP frakciója nincs elragadtatva a választástól. Egyrészt Mádlt tartják rugalmatlannak, hogy az ő névsorából kellett Medgyessynek választania, másrészt Hajdu rádióelnöki tevékenységét is sok kritika érte a baloldalon. A szocialisták hétfőn, a szavazás előtt mondják ki a végső szót, de várhatón megszavazzák Hajdut.
Csökkent a kormány népszerűsége
Csaknem mindegyik kormányzati politikus népszerűségi mutatója kisebb lett néhány ponttal - derül ki a Szonda Ipsos februári közvélemény-kutatásában, melyet a Népszabadságban tett közzé. A legnépszerűbb politikus már három hónapja Dávid Ibolya, őt követi Mádl Ferenc, a harmadik és negyedik helyen Medgyessy Péter és Bárándy Péter áll.
Medgyessy a fővárosról tárgyalt Demszkyvel
A 4-es metró finanszírozásának kérdéséről, illetve a BKV pénzügyi helyzetének rendezéséről tárgyalt pénteken Medgyessy Péter kormányfő és Demszky Gábor főpolgármester, a megbeszélésen részt vett a Pénzügyminisztérium vezetése és Atkári János főpolgármester-helyettes is.
Medgyessy nem perli az őt sértegető tüntetőket
A Civilek a békéért nevű szervezet februári demonstrációja két perbefogott résztvevőjének pénteki tárgyalásán az ügyész azt indítványozta, hogy az ügy kerüljön vissza az ügyészséghez. Az indoklás szerint ugyanis a kormányfő magánvádas eljárásban nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértésért pert indíthat a történtek miatt, aminek magasabb a büntetési tétele, mint az önkényuralmi jelkép használatának. Medgyessy nem kíván pert indítani a két fiatal ellen, akik a sértő szavakat tartalmazó transzparenst vitték - közölte a kormányszóvivő.
3000 polgármesterrel tárgyalt Medgyessy és Prodi
Medgyessy Péter új 5 milliárdos EU-alapot ígért, Romano Prodi - az Európa Bizottság elnöke - Magyarország kulturális értékeit emelte ki, Kovács László külügyminiszter pedig az EU-val kapcsolatos valótlan állítások megcáfolásáról beszélt az Önkormányzati EU-csúcson csütörtökön. A Hungexpo "A" pavilonjában megtartott rendezvényen több mint 3000 magyarországi önkormányzati vezető vett részt, több kormánytag, és egyes uniós országok képviselőinek társaságában.
Prodi magyarul is tudja a helyes választ
Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke szerint minden állampolgárnak "igent" kell válaszolnia a népszavazáson feltett kérdésre. Az EU kormányát vezető olasz politikus egynapos kampánylátogatáson járt Magyarországon, és tárgyalt Medgyessy Péter miniszterelnökkel is.
Ötmilliárdos új önkormányzati EU-alap
A kormány az Európa-terv részeként ötmilliárd forintos kerettel önkormányzati alapot hoz létre, amely segít abban, hogy a települések könnyebben és eredményesebben juthassanak uniós pénzügyi forrásokhoz - közölte Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, az Önkormányzati EU-csúcs elnevezésű rendezvényen.
Demszky a kormányra hagyná a metróépítést
Építse meg a kormány a 4-es metrót - ajánlotta Demszky Gábor több kormánytagnak. A főpolgármester Medgyessy Péter miniszterelnöknek, László Csaba pénzügyminiszternek és Csillag István gazdasági miniszternek írt ez ügyben levelet. A főpolgármester a héten tárgyalni szeretett volna a metróról a levelek címzettjeivel, ám várnia kell - írja a Magyar Hírlap.
Bush felhívta Medgyessyt a NATO-vonatok miatt
George W. Bush amerikai elnök szerdán telefonon mondott köszönetet Medgyessy Péter miniszterelnöknek a NATO-vonatok Magyarországon történő áthaladását engedélyező hétfői parlamenti határozatért. Bush méltatta a tömegpusztító fegyverek megsemmisítésére tett erőfeszítésekhez nyújtott magyar segítséget. Medgyessy Péter kijelentette: megnyugtató és békés megoldást kell találni az iraki konfliktus kezelésére.
Romano Prodi az önkormányzati EU-csúcson
Romano Prodi, az EU kormánya, az Európai Bizottság elnöke is részt vesz csütörtökön a budapesti Önkormányzati EU-csúcs című rendezvényen. Az olasz politikus mellett felszólal Medgyessy Péter miniszterelnök és a kormány több tagja is.
Nyilvánosak a miniszterek korábbi érdekeltségei
Közzétették hétfő este a kormánytagok cégeivel, korábbi munkahelyeivel kapcsolatos nyilatkozatokat. A kormány tagjai közül Medgyessy Péter miniszterelnök, Csillag István gazdasági, Bárándy Péter igazságügyi, Kovács Kálmán informatikai, Németh Imre földművelésügyi miniszter dolgozott magáncégeknél vezető beosztásban vagy rendelkezett tulajdonnal nem állami vállalkozásban 1998 után.
Medgyessy EU-s tárgyalása az Európa Tervről
Medgyessy Péter miniszterelnök fogadta Erkki Liikanent, az Európai Bizottság vállalkozásokért és információs társadalomért felelős tagját hétfőn hivatalában. Az uniós politikus találkozott Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterrel is.
Kiss Péter az új kancelláriaminiszter
Kiss Pétert, a munkaügyi tárca eddigi vezetőjét nevezi ki Medgyessy Péter a Miniszterelnöki Hivatal élére. Kiss Péter ezzel a miniszterelnök helyettese lesz, de a hivataltól az Európai Unióval kapcsolatos ügyeket elveszik.
Burány Sándor lesz az új munkaügyi miniszter
A Pénzügyminisztérium jelenlegi politikai államtitkárát javasolja a munkaügyi tárca élére Medgyessy Péter miniszterelnök. Kiss Péter jelenlegi miniszter ugyanis a Miniszterelnöki Hivatal élére kerül.
Kiss Pétert akarják a szocialisták a MeH élére
Az MSZP hétfő délelőtti elnökségi ülésén összevesztek a tagok azon, hogy ki legyen a Miniszterelnöki Hivatal új vezetője. Kiss Elemér pénteki lemondása után felmerült, hogy Draskovits Tibor, a miniszterelnök kabinetfőnöke kapja a posztot. Az elnökségi ülésről távozó szocialista vezetőktől származó információink szerint a többség nem egy Medgyessyhez, hanem egy párthoz kötődő személyt, lehetőleg Kiss Péter munkaügyi minisztert akarja a MeH élén látni.
Májustól lesz EU-miniszter a kormányban
Medgyessy Péter miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy elveszik a Miniszterelnöki Hivataltól az Európai Unióval kapcsolatos ügyeket. Májustól ugyanis Juhász Endre - Magyarország csatlakozási főtárgyalója - EU-ügyeket koordináló tárca nélküli miniszter lesz, és több feladatot átvesz a MeH-től.
Csak este közlik a miniszterek céges ügyeit
Csak hétfő este teszik közzé a kormánytagok cégeivel, korábbi munkahelyeivel kapcsolatos nyilatkozatokat. Az [origo] összesítése szerint a korábban nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatok, életrajzok alapján Csillag István mellett Medgyessy Péter, László Csaba, Németh Imre, Kovács Kálmán, Kiss Péter és Bárándy Péter dolgozott magáncégeknél vezető beosztásban vagy rendelezett tulajdonnal nem állami vállalkozásban.
Országértékelések: Medgyessy beszéde többeknek tetszett
Az arról tájékozott lakosság körében Medgyessy Péter országértékelő beszéde közel húsz százalékkal több embernek tetszett, mint Orbán Viktor korábbi miniszterelnöké - írja a Népszabadság a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet február 14-i felmérése alapján. A Medgyessy-beszédből főleg az "egy Magyarország" eszméje ragadta meg a hallgatóság figyelmét.
Lemondott Kiss Elemér kancelláriaminiszter
Kiss Elemér kancelláriaminiszter pénteken azonnali hatállyal lemondott posztjáról. Medgyessy Péter miniszterelnök elfogadta a lemondást. Kiss utódjáról később döntenek. Medgyessy utasítására legkésőbb hétfőig minden kormánytagnak nyilvánosságra kell hoznia, hogy az elmúlt 5 évben milyen cégekben volt tulajdonrésze, illetve tisztsége. Az elmúlt napokban került nyilvánosságra, hogy a kancelláriaminiszter ügyvédi irodája a kinevezése óta több állami megrendelést vállalt el.
Hajdu István vállalná az ORTT vezetését
Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió volt elnökét kéri fel az Országos Rádió és Televízió Testület elnöki posztjára. A Magyar Rádió korábbi elnöke hivatalos felkérés esetén elfogadja a jelölést elnöki tisztségére.
A kormányszóvivő szerint nem igazak Varga állításai
Gál J. Zoltán kormányszóvivő szerint bizonyítható, hogy Varga Mihály volt pénzügyminiszter nem mond igazat László Csaba pénzügyminiszter, Medgyessy Péter miniszterelnök és Dobrev Klára volt kabinetfőnök személyi aktájának kikérésével kapcsolatban. Varga ugyanakkor azt állítja: a kormányszóvivő csúsztat, és nyilvánvalóan az APEH adatmásolási ügyéről kívánják így elterelni a figyelmet.
Medgyessyt is vizsgálta Varga Mihály
Belső vizsgálatot rendelt el László Csaba pénzügyminiszter, mert a kormányváltás előtti hetekben Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter kabinetfőnöke bekérette személyi aktáját. Az esetre akkor derült fény, amikor László szerette volna megnézni az iratokat, de azok nem voltak a helyükön. Varga Mihály közölte: egy bejelentés nyomán rendelt el vizsgálatot. Emellet az is kiderült, hogy nem csupán László Csaba, hanem Medgyessy Péter miniszterelnök aktáját is bekérték. A kormányfő dossziéját a Gresham-ügy miatt vizsgálta a Pénzügyminisztérium előző vezetése.
Régió-fejlesztési program is indul MFB-hitelből
Módosítani kell a Magyar Fejlesztési Bankról (MFB) szóló jogszabályt, hogy elindíthassák azt a kis- és középvállalkozók részére szánt tőkepótló programot, amelyet Medgyessy Péter miniszterelnök jelentett be a múlt heti parlamenti beszédében - írta a Világgazdaság.
Kövér: A Nagy Testvér meglop téged
Az adóhivatal adatmentésével kapcsolatban interpellált Kövér László (Fidesz) a miniszterelnökhöz. Miért másolták le és emelték ki több millió magyar állampolgár és több százezer gazdasági vállalkozás teljes adatállományát az informatikai rendszer ellenőrzése alól? - kérdezi Kövér Medgyessy Pétertől. A pénzügyminiszter szerint azért történt mindez, hogy ellenőrizhető legyen, hogy az előző elnökök idején mi történt a hivatalban. Közben az MDF parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak kiderítésére, hogy miért gyűjtött az APEH adatokat az utazási irodáktól, valamint kinek állt érdekében az adóhatóság adatainak lemezre mentése.
Az MSZP két új jelöltet javasol az ORTT élére
Az MSZP elnökségének hétfői ülésén döntöttek arról, kit javasoljanak a köztársasági elnök által már kétszer is visszautasított Ladvánszky György helyett az ORTT elnöki posztjára. Az [origo] információi szerint a szocialista elnökség a Duna Televízió alapító Czeglédi Lászlót, valamint az ORTT hivatalának főigazgatóját, Kovács Györgyöt javasolja a tisztségre. A jelöltekről Medgyessy Péter kormányfő, és Mádl Ferenc államfő közösen dönt majd.
Kövér az adóhivatal miatt interpellál Medgyessyhez
A Fidesz alelnöke azért interpellál a kormányfőhöz, mert elmondása szerint az APEH elnöke a pénzügyminiszter utasítására több millió adózó állampolgár és gazdasági vállalkozás adatait másoltatta ki az adóhatóság nyilvántartási rendszeréből.
Medgyessynek tetszik a béketüntetés
Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtök délelőtt találkozott a korábban betiltott béketüntetés szervezőivel. A miniszterelnök jó ügynek nevezte a Civilek a Békéért csoport célját, és fontosnak tartja, hogy mégis tüntethetnek. A békeaktivisták szerint Medgyessy túl engedékeny az amerikai háborús törekvésekkel kapcsolatban.
Medgyessy felelős döntést vár a romáktól
Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a kabinet sem kormánybiztos kinevezésével, sem a szavazás lebonyolítására vonatkozó technikai szabályok előírásával nem befolyásolhatja az Országos Cigány Önkormányzat megválasztásának törvényességét. A kormányfő ezt levelében közölte Farkas Flóriánnal, a Lungo Drom elnökével.
Ezermilliárdos kiadást jelenthet az Európa-terv
A kormány számára legkedvezőbb számítás szerint mintegy 1050 milliárd forintba kerül a Medgyessy Péter által kedden tett ígéretek teljesítése; a kabinet szerepvállalása azonban ennél jóval több, összesen mintegy 2800 milliárd forintot juttat a gazdaságba.
ORTT: Mádl négy elnökjelöltet ajánlott Medgyessynek
Mádl Ferenc köztársasági elnök Glatz Ferencet, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökét, Sára Sándor filmrendezőt, Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió volt elnökét és Jankovics Marcell filmrendezőt ajánlja Medgyessy Péternek az ORTT elnöki posztjára. A kormánypártok eddig ragaszkodtak Ladvánszky György jelenlegi MSZP-s delegálthoz, akit Mádl nem támogat.
Axelero: felgyorsulhat az internet terjedése
Az Axelero Internet közleménye szerint Medgyessy Péter bejelentése az internet hozzáférés tervezett árcsökkentéséről megalapozhat egy piaci és kormányzati összefogást, aminek köszönhetően 2005-re akár 3 millióan is internetezhetnek Magyarországon.
Eltűnt a nemzeti közép politikája - szakértők Medgyessy beszédéről
A miniszterelnök beszédében egyáltalán nem foglalkozott az eddig gyakran hangoztatott nemzeti közép politákájával - hívták fel a figyelmet az [origo]-nak nyilatkozó szakértők. Török Gábor politológus szerint a beszédben új elemek jelentek meg, Bence György filozófus szerint azonban a kormányfő értékelése leginkább egy választási ígérgetéshez hasonlított. A politológus úgy véli, ha a kormány tagjai is felhasználják a Medgyessy által elmondottakat, akkor új lendületet kaphat a kormányzati kommunikáció.
A békeaktivisták Medgyessyt is meg akarják győzni
Bródy János és Koncz Gábor is fellép a szombati békedemonstráción a Hősök terén. A Civilek a Békéért vezetői csütörtökön a Parlamentben találkoznak a miniszterelnökkel. Medgyessyt még a tüntetés előtt meg akarja győzni arról, hogy a kormány ne támogassa az USA esetleges Irak elleni invázióját.
Medgyessy Péter beszédének szövege
A beszéd az Országgyűlés ülésén hangzott el 2003. február 11-én. A szöveget a Miniszterelnöki Hivatal juttatta el szerkesztőségünkhöz, így az alábbi cikk az eredeti tervezetet és nem az elhangzott szöveget leiratát tartalmazza. Az eltérés ennek ellenére minimális lehet, a kormányfő ugyanis felolvasta a beszédét.
A fővárosi frakciók örülnek Medgyessy bejelentésének
A Fővárosi Közgyűlés frakciói üdvözlik Medgyessy Péter keddi bejelentését, miszerint még a tavaszi ülésszakon benyújtják a 4-es metró megépítéséről szóló törvényjavaslatot, és az év második felében megindul a munka. Az ellenzéki politikusok örömük mellett fenntartásaiknak is hangot adva felhívták a figyelmet arra: az 1996-os világkiállításra már elkészült volna a metró, ha az érvényes döntéseken nem változtatott volna a főváros vezetése azért, hogy az Európai Beruházási Bankkal (EIB) finanszíroztathassa a projektet.
Százmilliárdos ígéretek Medgyessy programbeszédében
Az Országgyűlés előtt megtartott országértékelő és programalkotó beszédében Medgyessy Péter miniszterelnök jelentős gazdaságélénkítő csomagot hirdetett meg. Olcsó hitelt ígért a vállakozóknak, új autópályákról, negyedével csökkentett internet-díjakról, kórházfelújításokról, iskolafejlesztésekről beszélt a képviselők, a köztársasági elnök és több vendég előtt.
A kormány Európa-terve
Tíz pontból álló Európa-tervvel állt elő a kormány, amelyet először Medgyessy Péter ismertetett a parlamenti országértékelő beszédében. A sajtóhoz eljuttatott vázlatok szerint ez a terv a közművelődéssel, a filmművészettel, a kulturális értékekkel, az egészségüggyel, az oktatással, az informatikával, a vállalkozásokkal, a mezőgazdasággal és az infrastrukturális fejlesztésekkel kapcsolatos elképzeléseket tartalmazza.
A Fidesz szerint csak "jövőpépet" vázolt a kormányfő
Az ellenzéki frakciók vezetői elégedetlenségüket fejezték ki Medgyessy Péter országértékelő beszédével kapcsolatban kedden a parlamentben. A Fidesz szerint a kormányfő nem válaszolta meg korábbi kérdéseiket. Az MDF szerint pedig az elhangzott tervek a költségvetési törvényt figyelembevéve nem megvalósíthatók.
Medgyessy meghívta Romano Prodit
Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtökön telefonon beszélt Romano Prodival, az Európai Bizottság elnökével. Medgyessy felvetette, hogy Prodi személyes jelenléte erősítené az áprilisi népszavazás sikerét. Ennek érdekben az elnököt meghívta márciusra Magyarországra .
Miskolcra indult Medgyessy és több miniszter
Kiemelt figyelmet szentelt a rendkívüli hóhelyzetnek a kormány péntek reggeli budapesti ülésén. A megbeszélést követően a miniszterelnök a kormány több tagjával Miskolcra indult.
Kiterjesztenék a közmunkát a védekezési feladatokra
A pénteki Nyíregyházán tartott kormányszóvivői tájékoztatón Medgyessy Péter miniszterelnök bejelentette: előterjesztés készül arról, hogy a jövőben közmunkát védekezési feladatok keretében is lehessen végezni.
Schröder bírálja a nyolcakat
Gerhard Schröder német kancellár kedden este a ZDF német közszolgálati televízióban bírálta a nyolc európai állam- és kormányfő - köztük Medgyessy Péter magyar miniszterelnök - által aláírt, s csütörtökön lapokban megjelent felhívást, amelyben az aláírók egyebek között az euroatlanti egység és összetartás megőrzésére buzdítanak.
Medgyessy: erő és egység kell Irak ellen
Erőt és egységet kell felmutatni Irak lefegyverzéséhez - mondta a parlamentben napirend előtt a miniszterelnök. Az ellenzéki politikusok támadták Medgyessyt, hogy múlt héten aláírta azt a levelet, amelyben európai országok vezetői kiálltak az USA iraki politikája mellett.
Medgyessynek nincs saját autója
Nem változott jelentősen Medgyessy Péter vagyona 2002 júniusa óta, amikor először vallott anyagi helyzetéről. A hétfő reggeltől hozzáférhető vagyonnyilatkozata szerint Medgyessy Péter miniszterelnöknek nincs saját autója, viszont három ingatlannal és 125 millió forintos biztosítással rendelkezik. Állampapírokban 83 millió forintja van.
Medgyessy új ENSZ BT-döntést javasol
Medgyessy Péter szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának újabb, második határozatot kellene elfogadni Irakról, ha bebizonyosodik, hogy a közel-keleti ország rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel. Az USA mellett kiálló nyílt levél aláírásakor azt tartotta fontosnak, hogy ne keltsenek olyan benyomást, mintha növekednének az Európai Unión belüli ellentétek. Az európai sajtó azonban elsősorban a megosztottságról cikkezett pénteken a levél kapcsán, a német és a görög lapok kemény kritikát fogalmaztak meg az aláírókkal szemben.
Vegyesen fogadták a nyolcak levelét
Bush amerikai elnök üdvözölte, az Európai Uniót és a tagállamok egy részét viszont váratlanul érte, hogy nyolc - később Szlovákia csatlakozásával kilenc - európai vezető, közöttük Medgyessy Péter, az USA mellett állt ki az iraki kérdésben. Az Egyesült Államokat támogató levél ellenzőihez csatlakozott Hollandia is, az ország ügyvezető kormányfője szerint a felhívás felnagyítja az egység hiányát az európai országok között.
Medgyessy is aláírta az iraki háborút támogatók levelét
Az iraki rezsim és fegyverei komoly fenyegetést jelent a világ biztonságára, amit az ENSZ-nek is fel kell ismernie - áll abban a levélben, amelyet nyolc európai ország vezetője írt alá, köztük Medgyessy Péter miniszterelnök is, ezzel is kiállva az USA mellett Németországgal és Franciaországgal szemben. Közben az Európai Parlament határozatban tiltakozott mindenfajta egyoldalú katonai akció ellen.
Medgyessy: nem Berlin és Párizs ellen irányult a levél
Medgyessy Péter miniszterelnök szerint nem Németország és Franciaország ellen irányult a nyolc európai vezető levele, melyben az USA mellett álltak ki az iraki kérdésben. A kormányfő közölte: a levéllel az uniós országok összefogását, egységét szerették volna elérni, ezért örült volna, ha többen aláírják a levelet.
Medgyessy az EU soros elnökénél Athénban
Athéni találkozó fontosságát az adta, hogy a görög parlamentnek is ratifikálnia kell majd a csatlakozási szerződést. A látogatással szerettem volna biztosítani a hátteret ahhoz, hogy a görög törvényhozás ezt biztosan megtehesse - mondta Medgyessy Péter csütörtökön Athénban, magyar újságíróknak nyilatkozva.
Medgyessyt ismét lemondásra szólították fel
Medgyessy Péter miniszterelnököt ismét lemondásra szólították fel, mert 1987 és 1990 között miniszterelnök-helyettesként dolgozott és titkos jelentéseket is kapott - írja a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, hogy a lemondásról szóló jogerős határozat kedden megérkezett a Miniszterelnöki Hivatalhoz.
Medgyessy még nem kapta meg az átvilágítási papírt
A miniszterelnökhöz nem érkezett meg az átvilágító bírák határozata. "Úgy látszik, illetékes helyről kiszivárogtatták az átvilágítóbírák határozatát a miniszterelnök érintettségéről" - állítja Gál J. Zoltán kormányszóvivő. A kormányfő - amennyiben ismét megkapja - tudomásul veszi a határozatot, amelyet már 1997-ben pénzügyminiszterként is átvett.
Vállalatvezetőkkel tárgyalt a miniszterelnök
Magyarországi központú és érdekeltségű nagyvállalatok vezetőit hívta össze Medgyessy Péter miniszterelnök, aki a hazai gazdaság állapotáról és a cégek vállalkozási, fejlődési lehetőségeiről kívánt beszélni a cégvezetőkkel.
Medgyessy beköltözött Mádl szobájába
Első munkanapját tölti hétfőn az Országház déli szárnyában található irodájában Medgyessy Péter miniszterelnök, aki titkárságával vasárnap költözött a köztársasági elnök korábbi szobájába. Az államfő múlt héten áttette székhelyét a budavári Sándor-palotába.
Sok a közepesnek tartott politikus
A politikusok többsége jelenleg közepes megítélés alá esik a januári közvélemény-kutatásban megkérdezettek véleménye szerint. A népszerűségi listát Dávid Ibolya vezeti, akit Mádl Ferenc köztársasági elnök, Medgyessy Péter miniszterelnök és Bárándy Péter igazságügyi miniszter követ.
Medgyessy VIP-járatáról kérdez Répássy
Répássy Róbert fideszes képviselő kérdést nyújtott be Medgyessy Péter miniszterelnökhöz. Ebben azt tudakolja, igaz-e az a sajtóban megjelent hír, miszerint kubai utazása során Franciaországig VIP-járattá minősítették a Malév gépét. A kormányszóvivő szerint Medgyessy VIP utasként utazott, mert ilyen jegyet vásárolt, de nem igaz az a hír, hogy VIP-járaton repült volna.
Oblath távozik a Monetáris Tanácsból
Szerdán lemondási szándékáról tájékoztatta Medgyessy Péter miniszterelnököt Oblath Gábor, a jegybank Monetáris Tanácsának tagja - értesült a Népszabadság. A szakember jóval korábban akart kamatot csökkenteni.
Medgyessy költözik Mádl helyére
Medgyessy Péter miniszterelnök és kabinetje az államfői hivatal Sándor-palotába költözésével felszabaduló helyiségekbe költözik át a Parlamentben. Az átköltözés nem jár pluszköltséggel, de több napot vesz igénybe.
A külügy nem kér Mádl segítségéből
A Külügyminisztérium ugyan megvizsgálja azt a tanulmányt, amit az államfő kért arról a levélről, amelyet Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa írt Medgyessy Péternek, de határozottan kiáll amellett, hogy a kedvezménytörvény államközi intézése a tárca feladata.
Medgyessy olvasói levele a 168 Órában
"Csúnya és alattomos csapdát állított a jobboldal" a Terror Házával, "amibe balliberális barátaim szépen bele is sétáltak" - olvasható Medgyessy Péter olvasói levelében, amelyet a 168 óra című hetilapnak írt.
Beiktatták Erdő Péter érseket
Ünnepélyes keretek között beiktatták tisztségébe Erdő Pétert, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tavaly decemberben kinevezett új érsekét, Magyarország prímását az esztergomi bazilikában. Az ünnepségen jelen volt Medgyessy Péter miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor volt kormányfő.
A Fidesz az SZDSZ közeli cégekről kérdezi Medgyessyt
A Fidesz arra vár választ a miniszterelnöktől, hogy miért SZDSZ-hez közeli cégek kapnak sorra megbízást a Miniszterelnöki Hivataltól különböző, a kormányzattal kapcsolatos feladatok elvégzésére.