Magyar Sakkszövetség
címke rss- kapcsolódó címkék:
- sakk
- Lékó Péter
- Kállai Gábor
- sport
- Polgár Judit

A jogerősen elítélt bűnöző, Czeglédy Csaba üzlettársa próbálta meg elfoglalni a Sakkszövetséget
Március 11-én, szombaton tart tisztújító közgyűlést a Magyar Sakkszövetség. Az eddigi elnök, Szabó László nem indul újra, így biztosan új elnöke lesz a szervezetnek. Pár hete elnökjelöltként kezdte hirdetni magát az interneten dr. Varga Gábor jogász. De kicsoda is dr. Varga Gábor?
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meghalt a legendás magyar sakknagymester
Hetvenhat éves korában, hétfőn elhunyt Faragó Iván nemzetközi nagymester, sakkolimpiai ezüstérmes.
A sakkvilág csúcsára szeretnénk repíteni Magyarországot
Szeptember 7-én Budapesten tartotta elnökségi ülését a FIDE, vagyis a Nemzetközi Sakkszövetség. A Magyar Sakkszövetség elnöke, Szabó László szerint ez az esemény jelentős lépés volt egy budapesti rendezésű sakkolimpia felé. A magyar szövetség elnöke szerint az az ország, amely a Polgár nővéreket, Portisch Lajost vagy Maróczy Gézát adta a sportágnak, az jogot formálhat a sakkolimpia rendezésére.
Szabó Lászlót választották a sakkszövetség elnökének
Szabó László kommunikációs szakembert, a Magyar Paralimpiai Bizottság első emberét választották a Magyar Sakk Szövetség elnökének a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén.
Anand felpezsdítheti a magyar sakkéletet
Szombaton a Művészetek Palotájában rendezték meg a II. Aquaprofit Polgár sakknapot. A kétszeres olimpiai bajnok Judit, Zsuzsa és Zsófia 121 ellenféllel mérte össze erejét szimultán keretében. A művészet, a sport, a vállalkozói szféra jeles képviselői, tehetséges sakkpalánták ültek sakkasztalhoz. A sajtótájékoztatón Nádasi Tamás, az Aquaprofit Nagykanizsa sakkcsapat névadó szponzorának vezérigazgatója bejelentette, hogy leigazolták a sakkozás 15. világbajnokát, az indiai Viswanathan Anandot. A tavalyi bajnokság második helyezett együttesének a célja a bajnoki cím visszahódítása és a nemzetközi arénában a minél jobb szereplés. Anand lleigazolásáról, ...
Fischer-játszmákkal ünnepelt a 80 éves Benkő Pál
Hangulatos ünnepségen köszöntötték a Magyar Sakkszövetségben Benkő Pál amerikai-magyar nemzetközi nagymestert nyolcvanadik születésnapja alkalmából, aki ugyan majdnem két hónapja érte el a kerek évfordulót, de csak most tudott időt szakítani arra, hogy eleget tegyen a meghívásnak. A Nemzet Sportolója, Portisch Lajos is gratulált egykori csapattársának, szekundánsának. Az ünnepelt beszélt életéről, pályafutásáról, sikereiről. A sakkozás tizenegyedik világbajnoka, Robert Fischer elleni két partiját elemezte, egy nyert játszmát és a kihagyott nagy esélyt boncolgatta.
Gyimesi Zoltán rapid- és villámbajnok
A Corinthia Aquincum Hotel konferenciatermeiben rendezte meg a Magyar Sakkszövetség a 2007. évi rapid- és villámbajnokságot. A címvédő Gyimesi Zoltán kettős győzelmet aratott. A rapidviadalon hatvanöt résztvevő volt, Balogh Csaba és Medvegy Zoltán lett érmes, a nők mezőnyében Hoang Thanh Trang győzött. A villámbajnokságon nyolcvanan játszottak, Erdős Viktor és Balogh Csaba végzett dobogón. A nőknél Hoang Thanh Trang a rapidbajnokság győztese, a villámpartikban Vajda Szidónia volt a legeredményesebb.
Rudolf és Bánusz nyerte a junior sakkbajnokságot
A Magyar Sakkszövetségben február 19. és 27. között rendezték meg tíz-tíz résztvevővel a legjobb 20 éven aluli leányok és fiúk bajnokságát. A címvédő Schneider Veronika távollétében az első helyre rangsorolt, a Decs csapatában játszó Rudolf Anna másfél pontos előnnyel győzött. A fiúknál jóval kiegyenlítettebbek voltak az erőviszonyok, többször is változott az éllovas személye, s végül az Aquaprofit Nagykanizsa sakkozója, Bánusz Tamás veretlenül ért elsőként a célba. A címvédő Szabó Krisztián nagy meglepetésre utolsó lett. A két bajnok képviseli a magyar sakkozást Jerevánban az őszi junior vb-n.
Elrajtolt a sakkozók III. Szeged-kupája
Szegeden, a Novotel Hotel konferenciatermében szombaton este ünnepélyes megnyitóval és a sorsolással megkezdődött a III. Szeged-kupa, a Nemzetközi Női Nyílt Magyar Sakkbajnokság. Hat ország 36 résztvevőjét a viadal főszponzora, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében dr. Kozma József alpolgármester, a Magyar Sakkszövetség elnökségének tagja köszöntötte. Vasárnap dupla fordulóval rajtolt a szeptember 17-ig tartó versengés, a második forduló után Gara Tícia, Albert Kornélia, Nino Hurcidze és Regina Pokorna százszázalékos.
Nemzetközi női sakkbajnokság Szegeden
A Magyar Sakkszövetség és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 9. és 17. között rendezi meg a "III. Szeged-kupa" címmel a Nemzetközi Női Nyílt Magyar Sakkbajnokságot, amely az 54. magyar női bajnokság. A bajnokság fővédnöke dr. Botka László polgármester. A viadal kétfős csapatokkal egyúttal a női csb és a 20 éven aluliak bajnoksága is. A főverseny győztese megkapja Szeged város kupáját. A bajnokság győztese (a legjobb magyar helyezett) a jövő évi csapat Európa-bajnokságon induló válogatottunkba kvalifikálja magát. A 20 éven aluli bajnok képviseli hazánkat a junior világbajnokságon, a csapatbajnokság nyertese pedig az Euurópa-kupán ...