Komárom

címke rss

Lebukott a két román csaló, akik öt embert vertek át régi lejjel

Itthon2019.11.22, 14:14

Csalás miatt állították bíróság elé azt a két román férfit, akik szeptember-október között öt embert vertek át azzal, hogy segítségkérés ürügyén régi, ma már értéktelen román lejt adtak el nekik. Ám a hatodik alkalommal felismerték, hogy a pénz használhatatlan, és hívták a rendőröket.

Autókat tört fel egy férfi Nagykőrösön és Komáromban

Itthon2019.11.21, 18:25

A rendőrök elfogták és kihallgatták azt a férfit, aki három autót tört fel Nagykőrösön és Komáromban egy év alatt. 

Nem adott elsőbbséget, súlyosan megsérült a mellette ülő utas

Itthon2019.11.21, 18:03

Nem adta meg az elsőbbséget, ezért összeütközött egy busszal a kocsi sofőrje. A nő mellett ülő utas súlyosan megsérült a balesetben. Az ügyészség most vádat emelt a sofőr ellen. 

Holtan találták a komáromi nyugdíjast, aki minden kóbor ebet befogadott

Nagyvilág2019.11.11, 11:43

A hétvégén holtan találták azt a 66 éves révkomáromi férfit, aki arról volt híres a felvidéki városban, hogy minden kóbor kutyát befogadot - számolt be a JOJ tv-re hivatkozva a Paraméter.sk hírportál.

Meg akart erőszakolni egy 14 éves gyereket a komáromi vasútállomáson

Itthon2019.10.20, 15:32

Először pénzt ajánlott fel neki, azután már erőszakkal akart rákényszeríteni egy 34 éves férfi egy 14 éves fiút arra, hogy orálisan kielégítse.

Látványosan épül az új Duna-híd

Gazdaság2019.10.14, 13:02

Megkezdődött a feszítőkábel behúzása az épülő komáromi Duna-hídon - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Egy hete nem találják a komáromi kamaszlányt

Itthon2019.10.09, 17:29

A 17 éves Temesi Melinda október 2-án egy komáromi intézményből tűnt el, azóta sem tudják, hogy hol lehet. 

Két autó karambolozott Komáromban

Itthon2019.09.19, 20:36

A balesetben egy személy sérült meg, a rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek.

Óriási erődrendszer és Európa makettvárosa a Duna partján

[origo] utazás2019.09.07, 12:40

Révkomárom egy olyan kisváros, amelyet még nem igazán fedezett fel magának a turizmus, holott számtalan történelmi emléket és látnivalót rejt. Ráadásul nincs is messze: Komárommal szemben, a Duna szlovák oldalán fekszik, így az ország bármely sarkából viszonylag könnyűszerrel megközelíthető. Legfőbb nevezetessége hagyományosan a várost körülölelő hatalmas kiterjedésű erődrendszer, amióta azonban az óváros szívében elkészült az Európa udvar, a közösségi oldalak tanúsága szerint már ez az első számú látványosság az ide látogatók számára.

Tizennégy kocsiról lopta le a kerekeket egy győri férfi

Itthon2019.08.12, 09:22

Öt településen tizennégy autóról lopta le a kerekeket tavaly ősszel egy 53 éves győri férfi, akit a Győri Járási Ügyészség minősített lopások elkövetésével vádol.

Súlyosan megsérült a vétlen sofőr, amikor a másik belehajtott az autójába

Itthon2019.07.17, 17:00

Egy 29 éves férfi Komáromban autójával gyorsan hajtott, és neki ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő kocsinak. A balesetben a vétlen sofőr olyan súlyosan megsérült, hogy soha nem épült fel teljesen.

Megtalálták a római légiótábor főkapuját Szőnyben

Tudomány2019.07.09, 15:21

Komárom Molaj városrészében a napokban feltárták az egykori római város Brigetio légiótáborának északi főkapuját és a hozzá csatlakozó falakat - nyilatkozta az MTI-nek Bartus Dávid,az ELTE ókori régészeti tanszékének vezetője.

Szijjártó Péter: 14,8 milliárd forintos autóipari beruházás érkezik Komáromba

Gazdaság2019.07.01, 13:55

A dél-koreai Inzi Controls 14,8 milliárd forintból akkumulátorgyártó üzemet épít Komáromban - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.

Hatalmas mozzarellagyár épül Komáromnál

Gazdaság2019.07.01, 11:06

Naponta 12 tonna mozzarella sajt készítésére képes üzemet épít 4,7 milliárd forintos ráfordítással a Komáromi Mezőgazdasági Zrt. Bartusekpusztán, nem messze Komáromtól. Erről a társaság vezérigazgatója adott tájékoztatást.

Hatalmas tűz Komáromban, ötven tűzoltó küzdött a lángokkal

Itthon2019.06.13, 08:12

Több mint hatvan tűzoltó dolgozott annak a tűznek az oltásán, amely egy komáromi hulladékhasznosító telepen ütött ki szerda délután, a Marek József utcában.

Melltartójában rejtette el barátja kábítószerét egy komáromi nő

Itthon2019.04.17, 10:11

Egy komáromi férfi Szlovákiában vett magának amfetamint, majd bedrogozva vezetett. A rendőrség elvette a jogosítványát, de az nem tartotta vissza attól, hogy újra bódultan üljön kocsiba. Másodszor a barátnőjét kérte meg, hogy rejtse el a kábítószert, aki a melltartójába tette azt.

Új fázisához érkezett a Duna-híd építése - videó

Gazdaság2019.04.10, 12:54

Jelentős munkafolyamat zárult le a komáromi Duna-híd építésénél, új szakaszába érkezett a kivitelezés, ugyanis a híd pilonja elérte a végleges magasságának a harmadát.

Halálos motorbaleset Komáromban

Itthon2019.04.08, 19:38

Egy motoros megcsúszott és árokba hajtott amikor Koppánymonostor felé haladt.

Gigaberuházást jelentett be Szijjártó Péter

Gazdaság2019.02.27, 18:59

A dél koreai SK Innovation 239 milliárd forint értékű beruházása ezer új munkahelyet teremt Komáromban – jelentette be Szijjártó Péter.

Kalapáccsal és vasrúddal rongált egy ideges férfi Komáromban

Itthon2019.02.05, 15:40

A komáromi férfi augusztusban megrongált egy lottózót, egy szobrot, valamint a szomszédja házát. Összesen több milliós kárt okozott.

Újabb karambolt az 1-es úton: öten megsérültek

Itthon2019.01.20, 17:17

Összeütközött két autó az 1-es főút Ács és Komárom közötti szakaszán, a 92. kilométer közelében.

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Archívum2019.01.17, 16:01

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek, amelynek középdöntőjét és döntőjét Lehár szülővárosában, Komáromban május 4-én és 5-én, az azt követő gálaestet a Budapesti Operettszínházban rendezik május 6-án.

Ebben a hat fürdőben sötétedés után is megéri jegyet váltani

Travelo2018.11.15, 11:55

Ahogy rövidülnek a napok, egyre kevesebb időt tudunk a szabadban tölteni. De, hogy mégse legyen unalmas a tél, néhány olyan fürdőt ajánlunk most olvasóinknak, ahol sötétedés után sem áll meg az élet. Nézze meg, hol várják hosszabbított nyitvatartással és éjszakai fürdőzéssel a vendégeket.

Látta már, milyen kincseket rejtettek el a Dunakanyarban?

Travelo2018.11.07, 08:20

Tudja, melyik volt az a Duna menti erőd, amit soha nem támadtak meg? Vagy azt, hogy hol raboskodott a szegedi tanyavilág hírhedt bérgyilkosnője? Járt már Magyarország legmagasabb épületében? A Dunakanyar hazánk legfontosabb építészeti és kulturális emlékei mellett rengeteg kevésbé ismert, izgalmas látnivalót is rejt. Most Komárom, Esztergom és Márianosztra látnivalóiból mutatunk be néhányat.

Megdöbbentő: 11 centiméteres a Duna Komáromnál

Itthon2018.10.15, 15:06

Soha nem mértek még ilyen alacsony vízállást Komáromnál, pedig az eddigi rekord is nagyon alacsonynak számított.

Szellemet is láttak Közép-Európa legnagyobb erődjében

[origo] utazás2018.10.13, 16:38

Kívülről nézve nem is hinnénk, hogy a komáromi Monostori erőd ilyen hatalmas. Ha rossz irányból közelítünk, vagy ha nem megyünk elég közel, észre sem vesszük a füves domboldalból kikandikáló falakat. Pedig ha alaposan el akarunk merülni a magyar hadtörténetben, egy-két óra nem lesz elég az erőd bejárására.

Baleset történt Komáromban

Itthon2018.10.10, 10:35

Több ember megsérült egy komáromi balesetben – írja a katasztrófavédelem.

Öt hely, amit látni kell a kettéosztott Komáromból

Travelo2018.09.10, 21:49

Az igazi Aranyember ruhája vitrinbe fektetve, 45 európai ország épülete egy udvarba telepítve, Európa legelső, legyőzhetetlen bástyaszerű erődje, és egy kazamata-folyosó több tonnás római szarkofágokkal felszerelve – ez mind Komáromban várja a turistákat, ahol az első világháború után gondoltak egyet, és meghúzták a határt, egyetlen tollvonással kettéosztva a települést.

Amerikai autók és bikarodeó randevúznak Komáromban

Travelo2018.07.30, 13:04

Magyarország legnagyobb amerikai autós találkozóját rendezik augusztus második hétvégéjén, augusztus 9. és 12. között a komáromi Monostori Erődben. A számos autós programot a Közép-európai bikarodeó bajnokság döntője színesíti.

Egy panelban lakik Gáborka, az őzgida

Nagyvilág2018.07.12, 15:28

Lassan egy hónapja egy komáromi panel lákásban lábadozik egy őzgida, akinek megsérült a lába. Gáborka az őz, megszokta a negyedik emeleti lakást, szereti a tejet és a banánt, és szívesen tévézik is - a nem mindnnapi történtről a Sziakomárom.sk  számolt be.

Összeütközött két autó Komáromban

Itthon2018.06.22, 12:32

A baleset Komárom külvárosában történt, az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Így emelték helyére az új komáromi Duna-híd első 165 tonnás elemeit - képek

Itthon2018.06.11, 20:53

Helyére emelték hétfőn az új komáromi Duna-híd első három elemét, az egyenként 165 tonnás alkotórészek Csepelről a Dunán érkeztek a helyszínre.

Kizuhant a hatodik emeletről egy 6 éves kisfiú

Nagyvilág2018.06.05, 16:07

A szomszédok szerint a kisfiú rendszeresen az ablakból integetett a lent játszó gyerekeknek. Valószínűleg a szúnyogháló engedett el, aminek támaszkodott.

Busz és autó karambolozott Komáromban

Itthon2018.04.29, 19:44

Összeütközött egy autóbusz és egy kocsi Komáromban, a Koppányvezér út és a Kodály Zoltán utca kereszteződése közelében - tudatta a katasztrofavedelem.hu.

Liget Projekt: még az idén befejeződik a komáromi Csillag erőd felújítása

Itthon2018.04.04, 13:00

Még ebben az évben befejeződik a komáromi Csillag erőd rekonstrukciója és bővítése a Liget budapest Projekt keretében. A hatmilliárd forintos beruházással a tervek szerint egy új, összesen több mint 7000 négyzetméteres kulturális központ jön létre, ahol a Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszgyűjteményének jeles darabjai találnak majd otthonra. Az új létesítmény a tervek szerint oktatási, ismeretterjesztési feladatokat lát majd el korszerű, interaktív múzeumi körülmények között. Családbarát kulturális intézményként várja majd a látogatókat 2019 nyarától.

Kigyulladt egy ötemeletes sajtolóüzem Komáromban

Itthon2018.03.27, 07:12

Tűz ütött ki egy ötemeletes növényolajgyár sajtolóüzemében kedd kora reggel a komáromi Tűzoltó utcában.

Infarktusa volt, de áprilisban már fellép a Piramis zenekar énekese

Kultúra2018.03.10, 13:13

Egy hete volt szívinfarktusa Nyemcsók Jánosnak, a Piramis zenekar énekesének, de másfél hónap múlva már színpadon fog állni.  

Tudja-e, mi volt Magyarország eddigi legpusztítóbb földrengése?

Tudomány2018.01.21, 19:14

A pusztító erejű, tömegkatasztrófát okozó erős földmozgások szerencsére nem jellemzőek a Kárpát-medencére annak köszönhetően, hogy hazánk viszonylag távol fekszik a szeizmikusan aktív nagy törésvonalaktól. E viszonylagos stabilitás ellenére ritkán ugyan, de a föld mélyén zajló tektonikus folyamatok következményeként néha a Kárpát-medencében is kipattanhatnak komoly károkat okozó és akár halálos áldozatokat is követelő rengések.

Akkumulátorgyárat tervez Komáromba a dél-koreai SK Innovation

Itthon2017.11.29, 17:15

A dél-koreai SK Innovation Zrt. elektromos autókba használható lítium akkumulátorokat gyártó üzem építését tervezi a komáromi ipari parkban egy 42 hektáros területen - derül ki a városházán kifüggesztett hirdetményből.

A jövő elektromos autóinak akkumulátorai Komáromban készülhetnek

Gazdaság2017.11.29, 11:16

Az SK Innovation minden valószínűség szerint, Magyarországon építi meg új akkumulátorgyárát. Az itt készülő akkumulátorokkal látná el Európa elektromos autókat gyártó vállalatait a dél-koreai cég – jelenti a The Investor. Az óriási beruházás megvalósítása akár már februárban megkezdődhet.

A lopott pénzből vett cipő buktatta le a kocsifeltörőket

Itthon2017.11.10, 11:07

A komáromi rendőrök autófeltörés-sorozatot akadályoztak meg. Egy bevásárlóközpontban szúrtak ki egy férfit és egy nőt, akik két autót már feltörtek, s továbbiakat is terveztek. Többrendbeli lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a két szlovák állampolgár ellen, a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

Gondolta volna? Komáromban kell keresni a világ egyik legfinomabb csokoládéját

Travelo2017.11.28, 13:56

Gondolta volna? Komáromban kell keresni a világ egyik legfinomabb csokoládéját.

Amerikai autócsodák és rodeó-bajnokság a Monostori erőd lábánál

Travelo2017.12.11, 21:36

Amerikai kisvárosi hangulatot ígérnek a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál szervezői augusztus második hétvégéjére a 19. századi Monostori erőd lábához.

Hatmilliárdból újul meg a komáromi Csillag erőd

Travelo2017.10.16, 16:45

Hatmilliárdból újul meg a komáromi Csillag erőd

Hatmilliárd forintból újul meg a komáromi Csillag Erőd

Itthon2017.06.22, 19:52

A Liget Budapest Projekt részeként megújul a komáromi Csillag Erőd, a beruházás hatmilliárd forintba kerül. A tervek szerint 2019-re megújuló erőd kulturális központként ad majd helyet a Szépművészeti Múzeum eddig hányatott sorsú gipszgyűjteményének. A tervek szerint az új létesítmény interaktív múzeumként oktatási, ismeretterjesztési feladatokat is ellát majd.

Két év alatt épül fel az új Duna-híd Komáromnál

Itthon2017.05.30, 11:41

Hónapokon belül, még a nyáron megkezdődhet Komáromnál az új Duna-híd megépítése, mivel eredményesen lezajlott a közbeszerzési eljárás a beruházás kivitelezésére - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt..

Gázkonvektor felé dobta a benzines égő flakont

Itthon2017.04.29, 20:54

Benzinnel megtöltött égő palackkal dobott meg egy házat egy férfi Komáromban. A rendőrég elfogta a gyújtogatót és indítványozták az előzetes letartóztatását - írja a police.hu.

Mindkét Komáromban bőven akad látnivaló

[origo] utazás2017.04.07, 13:38

A 19. század legfejlettebb haditechnikáját vetették be az építéséhez. Több mint két évtizeden át készült, több ezer ember dolgozott rajta. Soha nem derült ki, mire képes éles helyzetben, mivel nem támadta meg senki. A komáromi Monostori erődben jártunk, de persze az északi Komárom belvárosát sem hagytuk ki.

Egy kínai villanybusz, ami Made in Hungary

Auto2017.04.04, 19:26

Komáromban felavatták a BYD első kontinentális európai buszgyárát, ahol nemsokára két műszakban évi 400 járművet fognak összeszerelni. Lesz egy közös vonásuk: hírből sem ismerik a dízelmotort, tisztán elektromos hajtásúak lesznek. Bemutatjuk a cég terveit, a beruházás hátterét, a magyar fejlesztésű alternatívát és a korábbi tapasztalatokat a nálunk futó hagyományos kínai buszokkal.

A komáromi Csillagerődbe kerülnek a Szépművészeti Múzeum szobormásolatai Tatáról

Travelo2017.10.06, 14:12

A komáromi Csillagerődbe kerülnek a Szépművészeti Múzeum szobormásolatai Tatáról

Már jövőre épülhet az új Duna-híd

Gazdaság2016.09.27, 16:12

Megjelent az új Duna-híd kivitelezésre kiírt közbeszerzési ajánlati felhívás. Az eredményes közbeszerzési eljárás után a nyertes kivitelezővel a szerződéskötés most decemberben várható. A híd építése 2017 év elején el is kezdődhet. A híd és a hozzá tartozó fejlesztések 2019-re készülnek el.

Megfojtotta feleségét, mert az el akarta hagyni

Itthon2016.08.10, 09:42

Felesége megölése miatt emeltek vádat egy 45 éves férfi ellen. A tavaly novemberben történt gyilkossághoz az vezetett, hogy a férfi nem tudta elfogadni, hogy a felesége azt mondta neki: el fogja hagyni.

Halálos baleset, egy autó felborult az M1-esen

Itthon2016.07.28, 13:58

Személyautók ütköztek Tata mellett az M1-es autópálya főváros felé vezető oldalán, egy személy életét vesztette a karambolban.

Cigiért is adott drogot a komáromi díler

Itthon2016.07.13, 13:19

Étellel, itallal, cigarettával is lehetett fizetni a komáromi férfinak, aki a vádak szerint éveken át látta el speeddel ismerősi körét.

15 éves lányt erőszakoltak és vertek meg Sződligeten

Itthon2016.07.08, 17:11

Idegen autójába ült be a gyanútlan kamaszlány, innentől esélye sem volt a menekülésre – a 49 éves támadó megverte és megerőszakolta egy néptelen területen.

13 év után emeltek vádat egy csecsemőgyilkos nő ellen

Itthon2016.06.27, 09:41

Vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy nő ellen, aki 13 évvel ezelőtt megölte újszülött gyermekét.

Részeg fiatalon segített a mentős, hálából megütötték

Itthon2016.04.10, 15:00

Családi verekedéshez hívták a mentőt és a rendőrséget Komáromban, a sérült, részeg gyanúsíott viszont ellátása után a mentőápolót is megütötte.

Három év múlva járhatunk az új Duna-hídon

Nagyvilág2016.01.27, 14:11

Idén szeptemberben kezdődhet és várhatóan 2019 második negyedévében fejeződik be a komáromi új Duna-híd építése.

Túráztunk egyet az aranyvasárnapi tülekedés helyett

[origo] utazás2015.12.27, 10:35

Télen is jó természetet járni, és nem is kell hozzá különösebb felkészülés. Persze ha köd van, a jó kilátásról le kell mondani. Szerencsére a jól kiépített és karbantartott kéktúra útvonalán még ilyen időben sem lehet eltévedni. Idén az aranyvasárnapi ajándékhajkurászás helyett inkább kéktúrázni mentünk.

200 milliót kap Komárom az adósságai kifizetésére

Gazdaság2015.10.31, 15:32

Kétszázmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól Komárom önkormányzata az adósságai visszafizetésére. 2013-ban a város visszafizette az adósságait, így nem részesült az állami adósságkompenzációból, azonban azóta megint sok tartozást halmoztak fel.

Óriási a torlódás Hegyeshalomnál

Itthon2015.09.11, 10:21

Négykilométeres dugó alakult ki az M1-esen, miután az osztrákok lezárták autópályájukat a gyalog útnak induló migránsok miatt. Szlovákián keresztül is gyorsabban lépheti át most az osztrák határt.

Több kilométeres dugó az M1-esen

Itthon2015.08.14, 15:42

Kamion és teherautó, de személyautók is ütköztek az M1-es autópályán, emiatt torlódik a kocsisor.

A Market építheti az ózdi élményparkot

Gazdaság2015.08.11, 13:59

A Market Építő Zrt. nyerte a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet új módszertani központjának kivitelezésére kiírt pályázatot, derült ki a Közbeszerzési Értesítőből. A Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég a komáromi kikötő fejlesztését is elnyerte. A két projekt összesen több mint 1,5 milliárd forintba kerül.

Nem a turul itt a legérdekesebb látnivaló

Archívum2015.07.12, 07:02

Egy szervizút alig jelölt házában gyönyörű veteránautó-gyűjteményre bukkantam, a bányászmúzeumban ma is hivatásuknak elő bányászok voltak kalauzaim, a lezárt apátsági romok közé beengedett a különös gondnok, a komáromi erőd falai között pedig úgy éreztem magam, mint egy szabadulós játék helyszínén. Komárom-Esztergom megyét nemcsak a közismert látnivalók miatt érdemes felkeresni.

Tragédia! Elhunyt a 38 éves magyar sportoló

Life.hu2015.06.24, 11:28

Pirik József vásárolni indult testvérével, ekkor lett rosszul. A helyszínre kiérkező mentők már nem tudtak segíteni a válogatott magyar díjugratón.

László egy óvoda előtt fajtalankodott

Nagyvilág2015.05.02, 19:13

Egy fiatal anyuka sokkot kapott, amikor kislányát óvodába vitte, mivel egy fajtalankodó férfit látott. Azonnal hívta a városi rendőröket, akik elfogták a tettest. Az eset a felvidéki Komáromban történt. 

Komáromnak nincs pénze az erőműre

Gazdaság2015.02.25, 12:50

Komárom lemond a hőellátást biztosító geotermikus erőmű megvalósításáról és visszaadja a beruházásra elnyert 465 millió forintos támogatást, mert nem tudja biztosítani a projekt 700 millió forintos önrészét, erről döntött a képviselő-testület.

Lövöldözés volt Észak-Komáromban

Itthon2015.02.11, 23:48

Lövöldözés volt az észak-komáromi Víz utcában. A rendőrök Nyitrától üldöztek egy autótolvajt, akit végül sikerült elfogniuk. 

Szex után ütött a csalódott tanár

Nagyvilág2014.11.13, 16:36

Elégedetlen volt a fizetős szexszel, ezért megverte a prostituáltat egy komáromi tanár, és a pénzét is visszavette az áldozattól. Rablás miatt kell bíróság elé állnia, nyolc évet is kaphat a szlovákiai törvények szerint.

Ismét dolgoznak a kirúgott nokiások

Gazdaság2014.11.13, 12:46

A novemberben bezáró komáromi Nokia-gyár elbocsátott dolgozóinak kétharmada már talált új állást – mondta az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Gazdákat vert át a csaló "Pál atya”

Itthon2014.10.28, 10:27

Laptopot, szemes takarmányt és munkagépet is ígért, de csak a pénz vitte el a csaló "Pál atya": a Kapzsi Emberek Vámszedője egyház papjaként bemutatkozó férfi 19 embert csapott be olcsón megszerezhető egyházi javak ígéretével.

Mire felébredt, hűlt helye volt az autójának

Itthon2014.08.15, 14:16

Autólopással végződött egy furcsa komáromi szerelmi háromszög története. 

Így búcsúzik Komárom a Nokiától

Itthon2014.07.22, 22:05

Mi lesz a hamarosan bezáró komáromi Nokia-gyár dolgozóival? Három hónapja még ünnepeltek, most döbbent csendben várják a sorsukat. A helyszínen jártunk.

Van kereslet a Nokia dolgozói iránt

Gazdaság2014.07.19, 10:37

Többen is jelentkeztek a bezárásra ítélt komáromi Nokia-gyár alkalmazottaiért.

Végstádiumban lévő rákbetegeket használtak ki az adócsalók

Itthon2014.05.23, 10:00

Két munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság vezetőit vette őrizetbe a NAV közép-dunántúli regionális bűnügyi igazgatósága, mert a gyanú szerint 244 millió forint adót csaltak el. 

Hajókból loptak el gázolajat Komáromban

Itthon2013.11.23, 09:57

Orgazdák a hajóskapitányok tudtával rendszeresen megcsapolták a kikötő hajók üzemanyagkészletét. Tízezer litert zsákmányoltak.

Személyit hamisított, hogy piálhasson

Itthon2013.08.29, 09:20

Így már 16 évesen is sörözhetett.

Vizasimogatás, nyomozás és ősfoci

Travelo2017.12.07, 12:54

Régóta szeretne megsimogatni egy vizát, esetleg kipróbálná, milyen futballjátékos lett volna az ókorban? Lámpás hajófelvonulást nézegetne, vagy kihasználná az ingyen múzeumi belépőket? Programajánló a hétvégére.

Megújult a Monostori erőd dunai bástyája

Travelo2017.10.02, 11:10

Megújult a Monostori erőd dunai bástyája

Földrengés volt a szlovák határnál

Itthon2013.01.17, 15:23

A Richter-skála szerinti 3,4-es földrengés volt a Vág völgyében, amelyet Komáromban is érezni lehetett.

Nem éri el a rakpartot Pestnél a dunai ár

Időjárás2013.01.09, 12:10

Komáromnál már tetőzött a folyó. A komolyabb áradástól megóv az ismét télire forduló időjárás. Az utóbbi huszonnégy órában már nem volt jelentős csapadék a Duna vízgyűjtőjén.

Három kocsit tört össze a bénázó pár

Itthon2012.10.22, 13:38

Két kocsit tört össze tolatás közben egy nő egy komáromi parkolóban, majd a pártja is nekiment egynek.

2016-ra várja Szijjártó a komáromi hidat

Itthon2012.10.03, 09:17

Reálisan 2016-2017-re lehet kész a Komáromot Révkomárommal összekötő új Duna-híd. A hidat a két fél egyenlő arányban finanszírozza.