kisautó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- autós hír
- japán autó
- autóteszt
- német autó
- francia autó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kovácsné megveszi élete második Fordját - Ka menetpróba
Tizenkét évet kellett várni a második generációs Ford Kára, ami manapság elképesztõen hosszú modellciklusnak számít. Az új Ka az elõdjével ellentétben nem próbál meg elõreszaladni a divatban, hanem szépen belesimul a Ford jelenlegi kínálatába. A Fiat 500-assal szoros rokonságban álló kisautó nemzetközi bemutatóján az egész modellpalettát végigpróbáltuk, ami nem volt túl nagy feladat, ugyanis mindössze két motor szerepel a kínálatban.
Bemutatták az elektromos Minit
Los Angeles-i debütálása elõtt mutatta be, az elsõsorban amerikai piacra szánt Mini E-t a BMW. Nagy siker esetén a tiszta kisautó tömeggyártásba is kerülhet.
Újabb Ford kisautó Európának
Javában fejlesztik már a B-Max elnevezésû új autót, amely a Fiesta mûszaki alapjaira épített kis egyterû lesz.
Assenbrenner tizedik gyõzelme
Senki sem hiányzott a Suzuki Swift Kupa utolsó versenyének rajtjáról, pedig Assenbrenner személyében már bajnokot avattak, ennek ellenére jó, és izgalmas verseny kerekedett.
Perényi elsõ gyõzelme, Walter már bajnok
Sajnos elmaradtak a nagy csaták a túraautósok versenyeiben, a nagyoknál Perényi Zoltán pedig megszerezte élete elsõ gyõzelmét, Walter Csaba pedig egy második hellyel bajnok lett. A kicsiknél Zentai gyõzött, Walterné kiesett, a formaautóknál pedig Eszenyi nyert.
- címkék:
- Palik László
- Walter Csaba
- Bódis Kálmán
- Walterné Dancsó Adrienn
- Herter Gusztáv
- Zenta
- Tukora István
- Eszenyi László
- Hungaroring
- Opel Astra
- kisautó
- Suzuki Swift
- japán autó
- Mitsubishi Lancer
- Ford Fiesta
- motorsport
- BMW M3
- Honda Civic
- Magyarország
- verseny
- Porsche
- Alerant Kupa
- Eszeny
- Formula Renault
- Címkefelhõ »
Elektromos Audi kisautó
Néhány éven belül az Audi is megjelenik elektromos kocsijával, amely nagy valószínûséggel a Volkswagen Up!-ra épül.
- címkék:
- német autó
- kisautó
- kocsi
- Volkswagen
- Audi
- Címkefelhõ »
Bemutatkozott a Toyota Urban Cruiser
Hobbiterepjárókra hasonlító kisautót dob piacra jövõ év elején Európában a világ legnagyobb autógyártója. Az Urban Cruiser kétféle motorral, és akár összkerékhajtással is megvásárolható lesz.
- címkék:
- Európa
- kisautó
- japán autó
- Toyota
- Címkefelhõ »
Jövõre jön az elektromos Pininfarina
2009 végén kezdik gyártani az olasz tervezõcég francia segítséggel készülõ elektromos kisautóját, amelynek prototípusa Párizsban debütált B0 néven.
A Suzuki bemutatta az új Altót
A Suzuki Párizsban bemutatta európai kínálatának ötödik, legkisebb tagját. Az egyliteres motorral hajtott miniautó a Splash motorjával, jövõ tavasszal érkezik.
Részletesen a Hyundai i20-ról
A dél-koreaiak most mindent elárultak az új kisautójukról, amelynek ötajtós változata Párizsban debütál, míg a sportosabb háromajtós jövõ januárban jelenik meg.
12 órás hajsza a Hungaroringen
Még sosem rendeztek 12 órás autóversenyt a Hungaroringen - mostanáig. Szombaton reggel felbõgnek a motorok, és este tízig meg sem állnak. A rangos nemzetközi mezõnyben számos magyar egység is bizonyítani akar.
Mini Alfát négymillióért
Az európai premierrel egy idõben, most hétvégén kezdõdik meg a legkisebb Alfa Romeo, a MiTo értékesítése hazánkban. A négy méternél alig hosszabb kisautó legolcsóbb változata ötezer híján négymillió forintért vihetõ haza.
Szebb és drága - Suzuki Splash 1.2 GS
Mit ér a Splash a Swifthez képest? Érdemes belépõmodellt venni a nagyobb testvér helyett? A csúcsfelszereltséggel kipróbált legújabb esztergomi kisautó hagyott maga után néhány kérdõjelet.
Mini crossover tanulmány Párizsban
A Mini crossover tanulmányt mutat be a közelgõ Párizsi Autószalonon. A 4x4-es kisautó a negyedik karosszériaváltozata a klasszikus Mininek, és 2010-tõl tervezik sorozatgyártását.
Két motorral érkezik a Ford Ka
A Párizsi Autószalonon, októberben mutatja be a Ford a Ka kisautó utódát, amely a Fiat 500-zal osztozik közös platformon és kétféle, másfél liter alatti motorral lehet majd megvásárolni.
Plein air koromszûrõvel - Peugeot 207 SW Outdoor teszt
A kombi kisautó jó ötlet volt a Peugeot-tól, a nagy tudású common-rail HDi dízelmotorcsalád szintén. A 207 SW különlegesebb kivitele ehhez azt teszi hozzá, hogy némi extra felszereléssel kiegészítve alkalmasabb a zsúfolt városban és a bakhátas földutakon való közlekedésre. Terepezés nélkül.
Asi szárazon verhetetlen
Lassan már unalmassá válik, hogy Assenbrenner Tibor sorra nyeri a versenyeket a Suzuki Swift Kupában. A fiatal tehetség ráadásul mindezt úgy teszi, hogy a többieknek esélye sincs. Farkas László egy kicsúszás után visszaküzdötte magát a második helyre, Lendvai Pistike lett a harmadik.
Üdítõ dobozos - Citroën Nemo Combi 1.4 HDi-teszt
Magyarországon egy átlagos család legfeljebb egy kisautót tud vásárolni magának újonnan, éppen ezért örömteli, ha egy ekkora autó áráért egy sokkal tágasabbat és praktikusabbat is vehetünk, mint például egy Citroën C3 helyett egy Nemo Combit.
Kész a Hyundai Getz utódja
i20 néven jelenik meg nemsokára a koreaiak vadonatúj kisautója. Az új modellt Európában tervezték és természetesen nagyobb lett elõdjénél.
Amerikába mennek a GM kisautói
A General Motors Európából a tengerentúlra telepítené a kisméretû modellek tervezését. A döntést azért fontolgatják, mert a modellpaletta átalakítása következtében a detroiti központban csaknem munka nélkül maradtak a tervezõk.
Lebukott az új Honda City
A Honda Jazz lépcsõshátú változatának tekinthetõ City is megújul hamarosan, és már kémfotók is megjelentek a második generációról.
A nõk iszákos kedvence - Chevrolet Spark 0.8 automata Brill Edition teszt
A kisautók mellett szóló leggyakoribb érv a kedvezõ ár, a szerény fogyasztás és a jó manõverezhetõség, míg a negatívumokhoz általában az erõ, a hely és a kényelmi felszerelések hiányát szokták sorolni. A 800 köbcentis, automata Chevrolet Spark néhol rácáfolt a sztereotípiákra.
Már készül a hibrid Fiat 500
A népszerû retró kisautó hibrid változatán dolgozik a Fiat. Az olasz gyár egy új kéthengeres erõforrást épít az elektromos motor mellé, amellyel három liter alatt maradhat az átlagfogyasztás.
Jövõre befejezõdik a Yugo gyártása
Hamarosan a múlté lesz a jugoszláv autógyártás egykori "csodabogara", a Yugo nevû kisautó, amely egyben a régen széthullott egységes délszláv államnak is a jelképe volt.
- címkék:
- autóipar
- kisautó
- Yugo
- Címkefelhõ »
A jövõt vezetni - Nissan X-Trail FCV-menetpróba
A Nissan jó pár éve kísérletezget akár otthoni konnektorról is feltölthetõ elektromos kisautókkal, illetve hidrogénnel mûködõ üzemanyagcellás megoldással. A szériagyártás már csak egy lépésre van, de mi elõtte próbálhattunk ki egy szinte hangtalanul mûködõ szabadidõautót, amely egy gramm szén-dioxidot sem ereget a levegõbe.
- címkék:
- kisautó
- autóteszt
- japán autó
- Nissan
- Címkefelhõ »
Mickey egér új bajusszal - Nissan Micra 1.2 teszt
Ki hinné, hogy a mókás formavilágú Nissan Micra már öt éve mutatkozott be. Karosszériája annyira telitalálat volt, hogy a modellfrissítésnél alig nyúltak hozzá, motorja viszont valamiért sokkal kevesebbet fogyaszt.
Minden az új Honda Jazzrõl
Japánban már megvásárolható, de Európában csak késõ õsztõl lesz kapható a Honda kisautójának új nemzedéke, amelyrõl már most mindent lehet tudni.
- címkék:
- Európa
- kisautó
- japán autó
- Honda Jazz
- Honda
- Címkefelhõ »
Ingyen benzin jár Moszkvában a kisautókhoz
Õsztõl az orosz fõvárosban ingyen benzinnel kívánják jutalmazni azokat a gépkocsivezetõket, akik kisautót vásárolnak.
Napi háromezerért is bérelhetünk autót
Itt a nyár, a szabadságolások ideje, lehet utazni, kirándulni. Ha nem sajáttal, akkor bérautóval, kicsivel, kompakttal, vagy éppen luxussal, netán lakóautóval. Utánanéztünk a lehetõségeknek, áraknak, feltételeknek.
Elektromos miniautó Giugiarótól
A Londoni Autószalonon bemutatott Nice MyCar egy bohókás kinézetû, teljesen elektromos városi kisautó, amelyet Giugiaro álmodott meg.
Tûzrõl pattant - Seat Ibiza 1.4
Szabad-e kisautónak nevezni egy modellt, amely öt centivel túlnyúlik a négy méteren? Lehet-e azt mondani az új Seat Ibizára, hogy jó autó? Minden csak viszonyítás kérdése.
Elektromos Miniket gyárt a BMW
Félezer elektromos Minit készít próbaképpen a BMW, hogy a visszajelzések alapján eldöntsék, megkezdik-e az árammal mûködõ kisautók tömeggyártását. A környezetbarát Minik egytõl-egyig Amerikába kerülnek.
Városi kisautó a McLaren F1 atyjától
Gordon Murray és csapata egy új városi kisautó kifejlesztésébe fogott, Type 25 néven. Murray célja, hogy egy Smartnál is kisebb, környezetbarát autót dobjon piacra, amelynek ára körülbelül 6300 euró lesz.
Kék-zöld páros - Volkswagen Polo BlueMotion és Skoda Fabia GreenLine 1.4 PD TDI teszt
Bolygónk légkörét túl sok szén-dioxiddal terheljük, ami nem jó. Erre válaszul az autógyártók környezetbarát modelleket dobnak piacra, ami viszont nagyon jó. De hogy remek ötlet-e venni a Volkswagen és a Skoda környezetbarát kisautóiból? Nem biztos.
Logan álruhában - Dacia Sandero menetpróba
Az ötajtós, ferdehátú Dacia Sandero a feltámasztott román márka ötödik modellje, ha a haszonjármûveket is számításba vesszük. Alkatrészeinek hetven százaléka megegyezik a Loganéval, külsejét viszont megpróbálták divatosabbra szabni, hogy a fiatalabb célközönség figyelmét is felkeltse.
GTA is készül majd az Alfa MiTóból
A Fiat megerõsítette, hogy az új kisautóból, a Fiat Grande Punto-alapokra épített MiTóból is lesz sportváltozat. A csúcsmodellt egy 1,8 literes turbómotor fogja repíteni.
- címkék:
- kisautó
- olasz autó
- Alfa MiTo
- MiTo GTA
- Fiat
- Címkefelhõ »
Egymilliónál tart az új Swift
A Swift negyedik, utolsó generációjából már több mint egymilliót gyártott a Suzuki. A termelés közel harmada az esztergomi gyárból származik.
Ha sok az OPC - Opel Corsa GSi teszt
Az Opel a Corsánál visszahozta a jól ismert GSi megjelölést, annyi különbséggel, hogy ez már nem a sorozat csúcsmodelljét jelenti. Mindenesetre a 150 lóerõ és az ültetett sportfutómû így is tempós haladást tesz lehetõvé, ráadásul az OPC-vel ellentétben a GSi ötajtósként is megvásárolható.
- címkék:
- német autó
- kisautó
- Opel Corsa
- Opel
- Címkefelhõ »
PSA-Mitsubishi együttmûködés
A PSA és a Mitsubishi ma bejelentette, hogy együttmûködést írtak alá kisautókba való elektromos hajtásláncok fejlesztésére.
Egy magányos Farkas nyerte a Suzuki Kupát
Még vizes pályán, de már nem esõben kezdõdött el a Material Kupa utolsó versenynapja. A Suzukisoknál két ember merte bevállalni, hogy erre a pályára slick gumival megy fel. Farkas Lászlónak ez nagyon bejött, hiszen több mint egy perccel verte a mezõnyt.
Kötelezõ kör - Mazda2 3 ajtós menetpróba
A japán márka lefutotta a kötelezõ körét a legkisebb modelljénél, így az ötajtós változat után hamarosan olcsóbb és könnyebb háromajtós karosszériával is rendelhetõ lesz. A kevesebb nyílászáró mellett további újdonság még, hogy felbukkant a kínálatban egy 1,4 literes dízelmotor is, amely ugyan nem fog forradalmat csinálni a két pörgõs benzines árnyékában, ám aki be van oltva száguldozás ellen és szeret fogyasztási rekordokat döntögetni, annak ideális lehet.
Plusz tíz centi - Seat Ibiza menetpróba
Alaposan megnõtt a generációváltással a Seat kisautója, 405 centiméteres hosszával talán már célszerûbb lenne félkompaktnak nevezni. A méretnövekedés a Volkswagen csoport új, B-szegmens-padlólemezének köszönhetõ, amelyet elsõként az Ibiza kapott meg.
Assenbrenner megállíthatatlan
Ha nem látnánk a versenyeket, akkor azt lehetne hinni, hogy a Suzuki Swift Kupában már elõre leosztották a helyezéseket, ugyanis az eddigi négy versenynek mindig ugyanaz lett az elsõ három helyezettje.
Összkerekes kisautókat fog építeni a VW csoport
Összkerékhajtás beépítésére is lehetõséget adó padlólemezzel látja el kisautó kínálatát a Volkswagen csoport, ám nem mindegyik gyártmánynál lesz elérhetõ a négykerékmeghajtás.
Európába hozná kockaautóját a Nissan
Az eddig csak Japánban kapható Cube nevû kisautójának legújabb generációját Európában is értékesítené a Nissan néhány éven belül.
- címkék:
- Európa
- Japán
- kisautó
- generáció
- Címkefelhõ »
SUV is lesz az új Honda Jazzbõl
Gömbölyded hobbiterepjáróvá rajzolja át városi autóját a Honda. Az új Jazz SUV csinosabb, magasabb és erõsebb lesz, ám továbbra is marad kétkerékhajtású.
- címkék:
- kisautó
- japán autó
- Honda Jazz
- SUV
- Honda
- Címkefelhõ »
Autósmozi: Skoda Fabia Combi
A Skoda egyszerre két nagy csomagterû, jól kihasználható kisautót gyárt a Fabia alapjain. Arra kerestük a választ, miért van ez, és hogyan vélekedik errõl a kereskedõ.
Egyliteres erõforrásokat fejleszt a PSA
Új, takarékos és környezetbarát motorok fejlesztésébe fog a PSA konszern, az egyliteres, háromhengeres benzinmotorokat a városi kisautók kapnák.
- címkék:
- kisautó
- erõforrás
- benzinmotor
- Citroën
- Peugeot
- PSA
- Címkefelhõ »
Assenbrenner nyerte a Suzuki Kupa idei elsõ futamát
A tavalyi élmenõk nélkül, de számos újonccal indult el a legizgalmasabb márkakupa elsõ versenye a Ringen. A Suzuki Swiftek versenyében végül Assenbrenner Tibor nyert, mögötte Farkas László és Lendvai István.
Kevésbé környezetkárosító autók
Bluemotion, Flexifuel, BioPower, Hatékony Dinamika... környezetvédõ, pontosabban kisebb környezetkárosításra ösztönzõ megoldások az autóiparból. Ezek is témái voltak a hétvégi Greenexpónak, amely a környezettudatos vásárlók elérhetõ közelségébe hozta a jövõ megoldásait. Végre kimondták: egy autó sosem lesz zöld, csak kevésbé környezetkárosító.