kiállítás

címke rss

Százezer látogató a Frankfurti Autószalon nyitónapján

Auto2005.09.19, 10:04

Szombaton, az első nyilvános napon már százezer látogató kereste fel a Frankfurti Autószalont (IAA), és ezzel a seregszemle korábbi, szakmai és sajtó napjaival együtt immár 300 ezren látták a kiállítást.

Swatch This! - graffitisek fújnak a dj-kre

Partytár2005.09.16, 16:39

Ősszel három bulival és egy kiállítással jelentkezik a Swatch This! sorozat. A szervezők Budapestre hozzák a brit Scratch Perverts, a régen várt Afrika Bambataát és mc Dynamite-ot, illetve legközelebb, szeptember huszonharmadikán, a szintén brit Hexstaticot, az A38-ra. A partyk és az októberben nyíló streetart-tárlat célja, hogy megmutassák a hiphopot, a breakbeatet, a drum'n'basst, a graffitit és a streetartot, illetve ezek kapcsolódási pontjait annak a többségnek, akikhez eddig nem nagyon jutottak el mindezek.

Debrecenben is kiállít a hullaszobrász

Itthon2005.09.14, 15:16

Debrecenbe hozza kiállítását 2010-ben a világhírű képzőművész, Günther von Hagens. A német anatómiaprofesszor azzal szerzett hírnevet, hogy konzervált emberi testekből készít szobrokat.

A Frankfurti Autószalon legfontosabb újdonságai

Auto2005.09.08, 16:00

Minthogy a Párizsi és Frankfurti Autószalont felváltva rendezik, s tavaly a francia fővárosban gyűltek össze az autógyártók, idén a németországi kiállítás lesz a szakma legfontosabb rendezvénye. A nagyközönség számára szeptember 17-én nyílnak meg a kapuk, de az első sajtónappal már 12-én elkezdődik a program. Képek, infók, minden a Frankfurti Autószalonról.

Magára hagyatott a hazai számítástechnikai gyűjtemény

Techbázis2005.08.22, 16:59

Bár Európa egyik legnagyobb számítástechnikai gyűjteménye található Szegeden, a kiállítás nem látogatható, a gyűjtést végző alapítványnak nincs fizetett munkatársa, az épület kitört ablakait pedig fóliával óvják az esőtől.

Veterán ritkaságok Bodméron

Archívum2005.08.15, 11:05

Augusztus 20-án veterán-autó kiállítást lesz látható a vértesaljai Bodméron.

Bakos Gábor: Korszerű üzenetű művek nyernek

Vendégszoba2005.10.10, 18:42

A Vendégszobában Bakos Gábor, az @RC-kiállítás egyik alapítója és főszervezője beszélt arról, hogy az előző évekhez képest mi újat láthatunk idén a Felvonulási téren. S ha már itt volt, természetesen a magyar vizuális kultúráról, illetve annak állapotáról is ejtett néhány szót.

Palackpadok a belvárosban

Itthon2005.06.17, 15:26

Feleslegessé vált pillepalackokból, rossz gáztűzhelyből és összetört szélvédőkből készítettek utcai szobrokat, padokat és festményeket egy alkotócsoport tagjai, ezzel is bizonyítva, hogy mennyi mindent lehet újrahasznosítani. A kiállítás vasárnapig látható a belvárosi Hajós utcában.

Mini Game Boyjal támad a Nintendo

Archívum2005.05.18, 13:08

A Los Angeles-i E3 kiállításon riválisai mellett a Nintendo is bemutatta legújabb fejlesztésű videojátékait. A japán cég idén egy miniatűr zsebkonzollal, jövőre pedig a Revolution nevű, tévéhez kapcsolható játékgéppel rukkol elő.

Parkot akarnak a neonvadászok

Itthon2005.05.10, 17:56

Neonparkot szeretne létrehozni a magát NEONON-nak nevező csoport, amelynek képzős és bölcsész tagjai egy éve gyűjtik a rendszerváltás előtti időszak neonreklámjait: már nem világító, de Budapest falain még megtalálható Virágért, Cipőt a cipőboltból feliratokat, neoncsőből hajlított kályhaemberkét, grillcsirkét. A gyűjteményből június 25-én kiállítás nyílik.

Gépindítás Gömörországban - Serkei gépmúzeum

Archívum2005.05.10, 09:27

A magyar határtól alig egy órányi autóútra lévő Serke (szlovák nevén Sirkovce) lelkésze kapcsán pár éve szóbeszéd alakult ki a hívek körében. - Valami baja van a papunknak, ócskavasat gyűjt a parókián - mondták. Mára megváltozott a vélemény, a lelkészlak kertjében lévő gyűjtemény messzi vidékről vonzza a látogatókat, híressé téve a kis gömöri falu nevét. A szabadtéri kiállítást Ocskay Zoltán nézte végig.

Holokauszt - állandó kiállítással emlékeznek

Mindentudás egyeteme2005.04.17, 16:20

Az április 16-i holokauszt emléknap adta szomorú aktualitását a legutóbbi ME Klub kerekasztal-beszélgetésének, melyre a témához kapcsolódóan a Holokauszt Emlékközpont falai között került sor.

Rekorddal zárt az Utazás kiállítás

[origo] utazás2005.03.21, 14:14

Idén is nagy érdeklődés kísérte a vasárnap zárult Utazás 2005 kiállítást. A szombati munkanap ellenére hetvenezren keresték fel a Hungexpo budapesti vásárközpontot, ahol összesen 46 ország mutatkozott be, 19 ezer négyzetméteren.

Ceausescut ábrázoló képekből nyílt tárlat

Nagyvilág2005.03.19, 15:21

A Ceausescu családnak és családról készült festményekből nyílt kiállítás Bukarestben. A képek híres román festők alkotásai.

Ma nyílik az Utazás 2005 kiállítás

[origo] utazás2005.03.17, 12:47

Csütörtökön nyitja kapuit Magyarország legnagyobb turisztikai szakvására, az Utazás 2005. A hagyományosan a Hungexpo területén megrendezett szakkiállításon idén közel 50 ország turisztikai ajánlatai közül válogathatnak az érdeklődők.

Művházak helyett kamionon fut a nukleáris kiállítás

Itthon2005.03.17, 10:22

Kamionnal követi az atomhulladék útját a Greenpeace, hogy felhívják a figyelmet ártalmaira. A járművön arról az oroszországi városról láthatóak fotók, ahova a magyar nukleáris szemetet viszik. A környezetvédelmi szervezet eredetileg művelődési házakban állította volna ki a képeket, azonban ezt a tervüket állításuk szerint meghiúsították.

Autókba szánják a miniatűr PC-t

Techbázis2005.03.10, 16:44

A hannoveri CeBIT kiállításon egy olyan gépkocsit mutattak be, melynek műszerfalába egy teljes értékű személyi számítógépet építettek. A fedélzeti számítógép hangos parancsokkal vezérelhető, és segítségével DVD-zni, internetezni lehet út közben.

Alföldi Autóshow sztárvendégekkel

Auto2005.03.03, 12:19

Március 13-14-én harmadik alkalommal várják az autózás szerelmeseit a Főnix Csarnokba, a III. Allianz Hungária Debreceni Autószalonra. Az eddigi kiállítások sem szűkölködtek csemegékben, de az idén megjelenő különlegességek színes kavalkádjához fogható még nem volt hazánkban.

Derdák: Minden kormány valami nagy kiállítást akar

Vendégszoba2005.02.22, 18:51

Az [origo] Társalgójában Derdák Andrást, a Millenáris Park egykori művészeti vezetőjét és Wahorn András képzőművészt kérdezték az olvasók a park zavaros tulajdonjogi viszonyairól, egy olyan kulturális intézmény lehetőségéről, ami nyereségesen tud működni állami támogatás nélkül, Derdák eltávolításáról és a Jövő Házáról.

Hyko, a látványfestő

Partytár2005.02.17, 19:54

Folytatjuk a partyk látványvilágát alakító dekorosok bemutatását, aktuális emberünk Hyko, a Real DJ szervezőcsapat tagja. Aki járt már a hétfői Androméda-bulik valamelyikén, az találkozott már a munkáival - sőt, kiállításokon is lehetett látni jópárat.

Samsung: új, 7 megapixeles kompakt gép

Archívum2005.01.21, 10:01

A Samsung V-jelű digitálisfényképező-családjának legújabb tagja az év eleji CES kiállításon bemutatott 7 megapixeles, 4 cm-es szuper makró móddal és 10-szeres digitális zoommal felvértezett Digimax V700.

Otthonokba szánt kütyük Las Vegasban

Techbázis2005.01.06, 12:59

A CES nevű, neves technológiai kiállítás megnyitóján Bill Gates, a Microsoft elnöke egy sor olyan új multimédiás eszközt mutatott be, amelyek már a "digitális életstílus" jegyében készültek, a cég következő generációs játékgépéről azonban nem szolgált információval.

Fénylények ünnepe

Partytár2005.01.06, 13:22

A Berkes Dóra és Kozma Péter alkotta Dorkandkozma formáció Zürich, Berlin, Párizs és London után ismét fényfestészeti kiállítást varázsolt Budapestre. A Matáv-székház (Krisztina krt. 55.) homlokzatát és az épület előtti teret ezekben a napokban, egészen január másodikáig, "fénylények" népesítik be - mi is megnéztük, milyenek.

Fénylények a Matáv-székházon

Partytár2005.01.06, 13:24

December huszadika és január másodika között szabadtéri fényfestészeti kiállítássá változik a Krisztina körúti Matáv-székház, ahol az esti órákban minden nap "fénylények" veszik birtokba a homlokzatot és előkertjét, miközben szól a zene.

Virrasztás a hajléktalanokért a Nyugatiban

Itthon2004.11.16, 16:10

November 18-án délután a Nyugati aluljáróban virrasztást rendeznek a hajléktalanokért a "A szolidaritás éjszakája" címmel. A szervezők szerint nem megnyugtató, ha a jólétünkért való aggodalom annyiban merül ki, hogy eltüntetik a hajléktalanokat, hogy ne zavarják a járókelőket. A kiállítással, valamint étel- és ruhaosztással egybekötött demonstráció során több tucat ember fog az aluljáróban feküdni, ülni, hogy felhívja a figyelmet a harmincezer hajléktalan elfogadhatatlan helyzetére.

Koszorúzás és bábozás az ünnepnapon

Itthon2004.10.23, 22:07

Ünnepélyes zászlófelvonással, katonai díszszemlével kezdődtek az 1956-os forradalom és szabadságharc 48. évfordulója és a harmadik Magyar Köztársaság 15 évvel ezelőtti megalapítása alkalmából rendezett állami ünnepségek. Délelőtt átadták a Nagy Imre Érdemrendeket, napközben koszorúzást tartottak a Rákoskeresztúri temetőben. Országszerte kulturális rendezvények, kiállítások voltak.

Januárban mutatkozhat be az új Xbox

Archívum2004.10.19, 10:26

Iparági értesülések szerint Bill Gates, a Microsoft elnöke a Las Vegas-i CES szórakoztatóelektronikai kiállítás megnyitója előtti napon fogja hivatalosan is bejelenteni a cég játékgépének új változatát.

Nappalikba szánt PC az Inteltől

Techbázis2004.10.15, 15:05

Egy amerikai kiállításon az Intel kifejezetten nappalikba szánt, távirányítóról vezérelhető számítógépet mutatott be, amely a cég reményei szerint forradalmasítja az otthoni szórakozást.

Csak azért is szexbajnokság Varsóban

Szex2004.10.11, 19:03

A varsói polgármester újabb heves vitába keveredett a lengyel szexipar jeles képviselőivel a minap, amikor megpróbálta meghiúsítani a szexvilágbajnokság terveit. Az évente megrendezett erotikus kiállítás meglehetősen nagy visszhangot kapott idén a mélyen katolikus Lengyelországban. Köszönhető ez annak, hogy a tervek szerint ezúttal megdöntik a szexvilágrekordot is: a négynapos vásár mellett megmérkőzhetnek egymással a vállalkozó kedvű hölgyek, hogy kiderüljön, melyikük képes egymás után a legtöbb férfival lefeküdni.

Bárki beleszólhat a holokausztkiállításba

Itthon2004.10.07, 14:40

A budapesti holokausztmúzeum állandó kiállításának a terve még mindig nincs készen, de hamarosan az intézmény honlapján keresztül bárki beleszólhat a tervekbe. 2004 áprilisában nyitott a múzeum, akkor még úgy tűnt, hogy készen lesz a kiállítás is 2005 tavaszára. Most jövő őszről szólnak a tervek, viszont az már biztos, hogy a tárlat családtörténeteken fog alapulni. Az egyik szervező szerint világhírű lesz a kiállítás.

A várakozásokat meghaladó érdeklődés a TGS iránt

Techbázis2004.10.01, 17:09

Több mint 160 000 látogató tekintette meg az idén megrendezett Tokyo Game Show-t, mely érdeklődés talán még a rendezvény szervezőit is meglepte. Ennél csak 1999-ben jelentek meg többen a kiállításon, mely a tavalyi esztendőben "csak" 150 089 nézőt fogadott.

Baán László: A fiatalok kerüljenek kapcsolatba a kulturális élettel

Vendégszoba2006.01.09, 14:53

Baán László, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára volt a Vendégszoba vendége. A Mindentudás Egyeteme szeptember 16-i klubjának résztvevőjét jelenlegi munkájáról, és hamarosan elkezdődő múzeumigazgatói terveiről kérdezték az érdeklődők.

Négyéves kislánynak nyílik kiállítása New Yorkban

Női Lapozó2004.09.30, 14:56

Egy négyéves kislány kápráztatja el festményeivel a New York-i művészvilágot. Marla Olmstead már kétéves kora óta festeget: ecseteket, spatulákat, ujjait és még ketchupos üvegeket is használ hatszor hatos vásznai megfestésére.

Holttestekkel riasztanak el a dohányzástól

Nagyvilág2004.09.26, 14:21

Dohányosok holttesteit mutatják be azon a brit kiállításon, melynek célja, hogy minél kevesebben szokjanak rá a dohányzásra. A tizenévesek ingyen látogathatják a kiállítást, hogy az ott látottak elriasszák őket a cigarettázásról.

Harmadszor rendezik meg a mod-tech Hall kiállítást

Techbázis2004.09.22, 13:34

A HardwareOC.hu és a radikalmod weboldalak közös rendezésében készülő mod-tech Hall kiállítás egyedi színfoltja a magyar számítástechnikai életnek. A tavaly őszi és 2004. áprilisi meglepően nagy érdeklődés eredményképpen idén október 9-10-én ismét megnyitja kapuit a kiállítás a számítástechnika újdonságai iránt érdeklődő közönség előtt.

Honfoglaló háziverseny a BNV-n

Archívum2004.09.17, 14:48

Szeptember 18-án és 19-én, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont területén, a BNV-vel egy időben megtartott InfoMarket kiállítás eseményeként rendezik meg Magyarország legnépszerűbb internetes játéka, a Honfoglaló döntőit. A vasárnapi "nagydöntő" beharangozójaként a szervezők háziversenyt írtak ki a kiállítók között: a kvíz-elemekkel tarkított vetélkedést egy nagyváradi magyar tanácsadó cég munkatársa nyerte meg.

Szaftos művészeti alkotások kiállítása

Női Lapozó2004.09.16, 16:44

Egy chilei művész különös alkotásaiból készült kiállítás nyílt Santiagóban. Ami azonban még különösebb, az a helyszín, ugyanis a csupa húsból készült alkotásokat a Santiagói Katolikus Egyetemen állították ki.

Fotótörténeti kiállítás nyílt Komáromban

Techbázis2004.09.16, 10:53

A szó elszáll, a kép megmarad címmel viselet- és fotótörténeti kiállítás nyílik pénteken a komáromi Klapka György Múzeumban. A kiállított felvételeket digitális technikával nagyították fel.

Újra megrendezik a moddingversenyt

Archívum2004.09.15, 14:06

Október 9-10-én harmadik alkalommal kerül megrendezésre a mod-tech Hall 3 kiállítás és verseny. A rendezvényen egyedi építésű, különleges számítógépeket láthatnak az érdeklődők.

Szabad a szex Kínában is

Nyárigo 20042004.08.12, 15:26

Wu Xiao nem hitte volna soha, hogy megéri azt a napot, mikor Kínában megengedik neki, hogy felnőtteknek szánt játékokat, erotikus tárgyakat bemutató és áruló kiállítást, vásárt nyisson. Változik a világ: egy amerikai pornósztár is jelen volt a megnyitón.

Homályos élménytérre költ 3 milliárdot az IHM

Itthon2004.08.11, 11:02

A tervek szerint 3 milliárd forintot költ az informatikai tárca a Jövő Háza projekt megvalósítására, bár azt a minisztérium illetékese az [origo] többszöri megkeresésére sem tudta megmondani, hogy pontosan mire fordítják majd a pénzt. Az interaktív technikai kiállításnak egyelőre kurátora sincs, sőt, a tárcánál azt sem tudják, milyen berendezéseket kell majd beszerezni a jövő ősszel nyitó kiállításhoz. A témával foglalkozó miniszteri biztos szerint "anyaggyűjtés folyik, az összegyűjtött témajavaslatok alapján".

Sziget Fesztivál: fő az egészség!

Nyárigo 20042004.08.04, 13:24

Két sátrat állít idén a Sziget Fesztiválon az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium. Tóth Judit szóvivő elmondta: az egyik helyszínen dohányzásellenes interaktív kiállítással kívánják felhívni a figyelmet a cigaretta káros hatásaira, szemléltető fotókkal és installációkkal.

Lopják a Prága utcáin ácsorgó műteheneket

Nagyvilág2004.08.04, 15:12

Lába kélt egy újabb műtehénnek azok közül, amelyeket Prága utcáin állítotak ki a Tehénparádé című szabadtéri kiállítás rendezői. A 214, különböző módon kifestett műtehén június 1-jén került a prágai utcákra. Azóta ötvenet rongáltak meg vagy loptak el közülük.

Elmarad az amerikai CeBIT

Techbázis2004.08.03, 12:54

Kellő érdeklődés hiányában jövőre nem rendezik meg az amerikai  CeBIT kiállítást. A technológiai vásár európai anyarendezvényét 2005-ben is megtartják Hannoverben.

Fejér Gábor kiállítása a Mai Manóban

Techbázis2004.07.21, 14:31

A Portfólió 50 címet adta a válogatott munkáit csokorba gyűjtő budapesti kiállításának Fejér Gábor fotográfus. A július 22-én nyíló tárlaton a mintegy 180 - fekete-fehér és színes - felvétel három nagy téma köré csoportosítva összegzi a harmincéves pályafutást.

Megragadni a pillanatot

Vendégszoba2004.06.22, 16:19

Borsos Mihály szerint a jó fénykép titka a téma megválasztásában rejlik, a technika csak másodlagos. A fotóművész a Társalgóban beszélt szakmáról, képekről és arról, hogy soha nem késő elkezdeni.

Hírességek kukái: kiállítják a sztárok szemetét

Nyárigo 20042004.06.18, 10:49

Marlon Brando Cola Lightos dobozai, Jack Nicholson üvegei, Mel Gibson kötött karácsonyi csizmái: semmi nem kerülte el két francia fotós figyelmét, akik a leghíresebb amerikai sztárok kukáiról és szemetéről készült fotókból rendeztek kiállítást New Yorkban.

Bűnhődő angol drukker, babonás németek

Sport2004.06.17, 13:06

Egy angol huligánt börtönbüntetésre ítéltek, a németek nem akarnak a tizenharmadik emeleten lakni, Rehhagelnek nem tetszik a háló, egy francia csatorna pedig a portugálok ellen kiállított Ovcsinnyikovot védi, azaz a meccseken kívül is van miről beszélni a portugáliai Eb kapcsán.

Bécsbe viszik a Balatont

Nyárigo 20042004.06.16, 13:11

A Balatont és környékét népszerűsítő idegenforgalmi kiállítás nyílt meg kedden Bécsben, a Collegium Hungaricum magyar kulturális intézet épületében.

Pénteken nyílik az idei Fotószalon

Techbázis2004.06.03, 16:34

Idén is megrendezi Fotószalon elnevezésű kiállítását a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) fotóművészeti tagozata, helyszűke miatt azonban kevesebb fotográfia lesz látható, mint az előző években - tájékoztatta a MAOE alelnöke csütörtökön az MTI-t.

Körömfestős fotó nyert a Férfihónap fotópályázatán

Itthon2004.05.13, 16:16

Körmét festő fiú, ablakot mosó, ruhákat teregető férfiak - többek között ilyen szituációkat ábrázoló fotókat küldtek be a középiskolások az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal pályázatára. A fotókból rendezett, a Férfihónap részét képező kiállítás megnyitóján elhangzott, hogy még mindig kevés a nő a vezető posztokon és hogy a férfiak még a szexben is előnyt élveznek.