iskola

címke rss

Kötelező lesz a meditáció az iskolában

Itthon2013.04.10, 15:45

Nagyjából kétszáz tanár már elvégezte azt a továbbképzést, amely alapján taníthatnak majd meditációt és relaxációt az iskolában. Az új Nemzeti alaptantervbe és a testnevelésóra kerettanterveibe ugyanis bekerült a relaxáció, az egyik ötletgazda szerint így kevésbé lesznek majd idegesek a diákok, és "a testük és lelkük egyensúlyba kerül".

A folyosón tanítsuk írni az elsősöket?

Itthon2013.04.09, 12:33

Több, főleg nagyvárosi általános iskolában is gondot okoz, hogy szeptembertől sokkal több elsős kezd iskolába járni, mint a korábbi években, mert a kormány megváltoztatta a beiskolázás szabályait. Van olyan igazgató, aki a gondnoki lakás átalakításával új tantermet alakít ki, máshol sorsolnak, hogy ki iratkozhat be. Növekedhet az első osztályok létszáma is, amit ugyan eddig próbált elkerülni a kormány, de most úgy látja, hogy "a valóság felülírása nem lehetséges".

Ismét anya lesz Madonna?

Life.hu2013.04.06, 23:49

Újabb örökbefogadást tervez Madonna. Az énekesnő legalábbis ismét Malawiban járt, ahonnan korábban két gyereket is adoptált. Lehet, hogy hamarosan ötgyermekes anyuka lesz a popsztárból.

Idegen mellékízű ételek az iskolai menzán

Itthon2013.04.04, 09:19

A Nébih 73 gyermekmenzán vizsgálódott január óta, szinte mindenhol találtak kifogásolnivalót. Az ellenőrök kellemetlen mellékszagú, aromaszegény ételekkel találkoztak.

Március végén derül ki, hány tanár kell

Itthon2013.03.18, 14:36

Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét hallgatta meg hétfőn délelőtt a parlament oktatási bizottsága. A miniszter azt mondta, hogy a hónap végén derül ki, hogy  az ország mely területén hány tanárra van szükség az átalakuló közoktatási rendszerben, az "új Klebelsberg-rendszerben". A miniszter szerint nem lesz tömeges elbocsátás, de munkahelyek megszűnnek majd. Az ellenzék szerint visszalépés a közoktatás átalakítása.

Tizenhat szabolcsi településen nincs tanítás

Itthon2013.03.18, 10:13

Tizenhat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település 23 oktatási-nevelési intézményében rendeltek el tanítási szünetet hétfőn az önkormányzatok - közölte a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője. A települések többségén még mindig nincsen áram. Összesen több mint 16 ezer helyen szünetel még az áramellátás.

Gyógyvarázs: Nem a munkatársakat ajándékoztuk meg, hanem a gyerekeket

Archívum2013.03.05, 23:06

"Ahelyett, hogy az ügyfeleinknek, munkatársainknak ajándékot vennénk, az egész magyar társadalomnak szeretnénk átadni egy karácsonyi ajándékot a gyermekegészségügy területén" - mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H csoport kommunikációs igazgatója a Life.hu riporterének.

Ugrik a közmunka, ha lóg a gyerek

Itthon2013.03.05, 14:02

Kizárhatják a közfoglalkoztatásból a 30 órát igazolatlanul hiányzó gyermekek szüleit - ezt javasolja Pintér Sándor. A belügyminiszter indítványa szerint nem lehet közmunkás az sem, aki nem tartja rendben a lakókörnyezetét.

Jogosan rúgták ki a túl sokat buktató tanárt

Itthon2013.03.04, 09:55

A huszonhét fős hetedik osztály több mint felét megbuktatta vagy kettes osztályzatot adott nekik kémiából, egy tanulót nem engedett javítóvizsgázni a balatonszárszói általános iskola igazgatója, akit ezért elbocsátottak az állásából. A szülői panaszok után az önkormányzat leváltotta az igazgatónőt, és hosszas pereskedés után a Kaposvári Törvényszék most jogerősen igazat adott az önkormányzatnak.

Dohos vagdalttal, opálos főzelékkel tömik a gyerekeket

Itthon2013.03.01, 16:03

Kár, hogy nincs palacsinta az iskolai menzán, és kár, hogy a főzelék néha homokízű, a húshoz adott szósz pedig furcsán lila - ez több megkérdezett kisiskolás véleménye az iskolai menzakosztról, amelyet a felügyelő hivatal munkatársai is végigkóstoltak az idén. Ők sem finnyáskodtak, mégis találtak bizonytalan állagú főzeléket, hártyás mócsingot és földszagú céklát.

Főleg a matektanárokat küldenék nyugdíjba

Itthon2013.02.27, 11:06

A matektanárokat, a tanítókat, a zenetanárokat és a gyógypedagógusokat érinti leginkább a kötelező nyugdíjazás - derül ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ összesítéséből. A kormánydöntés szerint 3700 tanárnak nyugdíjba kell mennie a következő tanévben, közülük 830-an kértek felmentést. A központ hangsúlyozta, hogy a tanév végéig senkit nem nyugdíjaznak.

830 tanár nem akar nyugdíjba menni

Itthon2013.02.20, 11:17

Több mint 3700 tanár vett át értesítést a kötelező nyugdíjazást rögzítő kormányhatározat miatt, és az eddigi adatok szerint mintegy 830-an kérték a döntés alóli mentességüket - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője szerdán. Február végéig juttatják el a kérelmeket a kormánynak.

Nyugtatgatja a tanárokat a Klebelsberg Központ

Itthon2013.02.20, 10:50

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ intézményeiben minden hónap ötödikéig kapják meg a pedagógusok a fizetésüket, a törvényileg előírt tizedikei határidőn belül - közölte a központ szerdán. A túlórákat egy hónapos csúszással kapják meg, vagyis a decemberi túlórákat most február közepén fizetik ki.

Százból egy vagy kettő lesz szakács, a többi soha

[origo] Gasztro2013.02.18, 15:59

A legtöbben a szakácsképzés minőségét tartják a hazai gasztronómiai és éttermi szakma egyik legnagyobb problémájának. Nem megfelelő körülmények között, rossz tananyaggal kénytelenek motiválatlan diákokat tanítani, a rossz finanszírozási rendszer miatt ráadásul elképesztő mértékű a túlképzés.

Kihívták a rendőröket az iskolai verekedéshez

Itthon2013.02.14, 17:50

A rendőrök választották szét a verekedőket egy kunhegyesi középiskolában.

Megkapják a tanárok az elmaradt bérüket

Itthon2013.02.08, 17:27

Az oktatási államtitkárság ígéri, hóközi kifizetéssel rendezik a pedagógusok esetleges bérkülönbségét, a tanárok még ebben a hónapban vagy legkésőbb márciusban hozzájutnak az elmaradt pénzükhöz.

Röhögnek a rendőrveszélyen a plázában lógó diákok

Itthon2013.02.04, 16:27

Péntek óta rendőrök is visszavihetik az iskolákba a lógó diákokat, de úgy tűnik, hogy ez pont az érintetteket érdekli a legkevésbé. Van, aki a csúfolódó osztálytársak elől menekül a plázákba, van, akinek a szülei is asszisztálnak a lógáshoz. A megkérdezett iskolaigazgatók szerint nem is a kreativitásukkal ütnek el a mai lógósok a régiektől, hanem azzal, hogy mennyire nem érdekli őket az egész.

Üss vissza, fiam, ne te légy az osztály lúzere!

Itthon2013.01.24, 21:02

Nehezen tudja megvédeni magát egy diák, ha a társai a külseje vagy az otthonról hozott uzsonnája miatt szekálják, esetleg meg is verik az iskolában. Főként azért, mert kevés szó esik az agresszió kezeléséről az iskolában, és egy iskolapszichológus szerint a gyerekek otthon sokszor rossz mintát látnak vagy rossz tanácsot kapnak. Van olyan szülő, aki karatézni íratja be a gyerekét, egy másik apa csellel félemlítette meg a fiát bántalmazó gyereket. Az oktatási ombudsman szerint akkora a tanácstalanság, hogy nemzeti stratégia is kell az iskola agresszióval szemben.

Ahol a gyerekek az életükért harcolnak

Life.hu2013.01.22, 20:19

"Napjainkban több mint 200 átnevelőtábor vagy ahhoz hasonló nevelőintézet működik világszerte, melyben fiatalok tízezrei élnek. Ezek az intézmények minden törvényi szabályozás és felügyelet nélkül működnek" - így kezdődik az a megtörtént eseményeken alapuló film, amely után bárkiben felvetődhet a kérdés: hogyan lehetséges mindez? A Life.hu utánajárt, valóban működnek-e, s ha igen, mit lehet tudni a törvényen kívüli, kegyetlen módszerekkel dolgozó, problémás gyerekekből talán még problémásabb felnőttet nevelő táborokról.

Igazoltnak tekintik a havazás miatti késést az iskolák

Itthon2013.01.14, 11:21

A BKK kérésére igazoltnak tekintik a fővárosi iskolák a hétfői késést, hiányzást a havazásra tekintettel. A munkahelyükre be nem jutó dolgozóknak célszerű szabadságot kivenniük.

Egy tanárnak sem csökkenhet a jövedelme

Itthon2013.01.14, 16:45

Minden pedagógus azonos béren kívüli juttatást fog kapni - közölte az oktatási államtitkárság. A kormány célja, hogy egy pedagógusnak se csökkenjen a jövedelme.

Gimnáziumra már nincs pénze az ELTE-nek

Itthon2013.01.12, 13:46

Reálisnak tartja az általános iskolai oktatás megtartását az Eötvös Loránd Tudományegyetem a XII. kerületi gyakorlóiskolában, ugyanakkor a középiskolai oktatáshoz még jelentős támogatásra volna szükség.

Pokorni talált egy kis pénzt az ELTE iskolájának

Itthon2013.01.11, 17:28

A hegyvidéki polgármester továbbra is pénzzel támogatná az ELTE XII. kerületi gyakorlóiskoláját, ha a képviselő-testület megszavazza, akkor ötvenmillió forintot adnának az idén. Az ELTE decemberben közölte, hogy pénzügyi problémák miatt nem tudja fenntartani az iskolát, és korábban az önkormányzat is azt mondta, hogy nincs pénzük a támogatásra.

Leonardo DiCaprio különös karkötője

Archívum2013.01.04, 14:59

Jaylen Arnold Tourette-szindrómával küzd, így pontosan tudja, milyen az iskolai gúnyolódások céltáblájává válni. Mivel egyre több tinédzser lesz inkább öngyilkos, minthogy még egy napot iskolába menjen, a piszkálódások, zaklatás elleni küzdelem egyre fontosabbá válik.

Ez forgatja fel az életünket mától

Itthon2013.01.01, 10:55

Sárgacsekk-adó, közműadó, baleseti adó, kata, kiva - öt új adóval köszönt be 2013. De nemcsak számos adó emelkedik, hanem eltűnik a szuperbruttó, csökken a gáz, az áram és a távhő ára, a minimálbér is magasabb lesz, ugyanakkor a fővárosban többet kell fizetni az utazásért, és megbüntetik azt, aki nem rakat chipet a kutyájába. Az oktatásban új időszámítás kezdődik: állami fenntartásba kerül az összes iskola. Összeszedtük a legfontosabb változásokat.

Már csak ajánlják a németet első nyelvként

Itthon2012.12.30, 09:31

Az általános iskolában első nyelvként az angolt, a németet vagy a franciát javasolja egy most közzétett kormányzati stratégiai anyag. Egy korábbi verzióban a német nem az angol mellett, hanem helyette szerepelt első ajánlott nyelvként. A dokumentum szerint angolul mindenkinek tudnia kell, de nyelvpedagógiai szempontból a némettel érdemes kezdeni.

Iskolások közé hajtott egy kínai férfi

Nagyvilág2012.12.25, 14:45

Tizenhárom gyerek sérült meg, amikor egy kínai férfi helyi iskolások közé hajtott az autójával. A férfi lányát három éve megölték, de a bíróság nem ítélte el a gyilkosait, ezért kiakadt.

MSZP-s szórólapokat osztogattak több iskolában

Itthon2012.12.21, 10:16

Ingyen szendvicset és üdítőt ígérő, MSZP-s fórumra invitáló szórólapokat osztogattak több iskolában a hétnen - írta a Magyar Nemzet. A lapnak az egyik budapesti iskola igazgatója azt mondta, hogy egy diákkorú aktivista adta az iskolásoknak a szórólapokat, amelyeket a tanárok később megsemmisítettek. Szanyi Tibor MSZP-s képviselő szerint csak az iskolák környékén és a tüntetéseken osztogatták a röplapokat, és nem tartozik a pártra, ha valaki bevitte az iskolákba.

Korrupciós veszélyben az iskolák

Gazdaság2012.12.19, 11:38

Az ÁSZ friss felmérése szerint az iskolák mellett a kulturális intézményeknél és az önkormányzatoknál a legjelentősebb a korrupciós kockázat.

Amerika gyászol

Nagyvilág2012.12.28, 13:00

Huszonhét embert, köztük a saját anyját és húsz kisgyereket lőtt le egy általános iskolai lövöldözésben egy fiatal férfi az Egyesült Államokban. A CNN információi szerint a meggyilkolt gyerekek és tanárok holtteste fél nappal a péntek reggeli vérengzés után a bűntény helyszínén van. A gyilkos szomszédja szerint a húszéves Adam Lanza zárkózott és általában magányos volt, de nem erőszakos, különc és rendkívül okos. Barack Obama elnök négynapos gyászt jelentett be.

Gúnyolódás és féltékenység miatt is öltek korábban ámokfutók

Nagyvilág2012.12.28, 12:59

Huszonheten haltak meg egy iskolai lövöldözésben az Egyesült Államokban pénteken. Az elmúlt években több hasonló támadás is történt, volt, amelyik során 32-en haltak meg, egy ámokfutó pedig a moziban nyitott tüzet.

Pénzhiány miatt szünet van az inkei iskolában

Itthon2012.12.13, 14:00

Nincs pénz fűtésre, ezért határozatlan időre rendkívüli szünetet rendeltek el a Somogy megyei Inke általános iskolájában.

Dupla vagy semmit ajánl az iskolákért a kormány

Itthon2012.12.05, 13:20

Vagy ők maguk kínlódnak tovább, vagy elbuknak egy rakás pénzt is azok a városok, amelyek szeretnének megszabadulni iskolájuktól, és átadnák az intézményt az államnak. Az iskolák működtetését januártól államosítják, de csak a kisebb településeken. Több száz nagyobb település is szabadulna az iskolájától. Nekik kemény alkut ajánl az időből egyre inkább kifutó állam.

Milliárdokat szór el a kormány az iskolakáoszra

Itthon2012.12.04, 15:55

Az utolsó pillanatban is jelentősen módosítja a kormány az iskolák államosításáról szóló szabályokat. Már csak egy hét van az államosítás megkezdéséig, de a kormány úgy döntött, hogy az eredetileg tervezettnél több iskolát vesz át, akármilyen sokba kerül is. Több polgármester a káoszra panaszkodik, mert még mindig nem tudják, hogy ki fizeti a fűtést és a portást januártól.

Fejvesztett kapkodás lett az iskolaállamosítás

Itthon2012.11.27, 17:33

Az önkormányzatok több mint fele próbálja lepasszolni az államnak iskoláit, miközben az iskolákat átvevő állami központnak még mindig se elég pénze, se infrastruktúrája nincs a januári induláshoz. A kormányra hosszú viták várnak, az államosítást kérő nagyobb önkormányzatoknál egyenként kell majd megvizsgálni, hogy csak megúszni akarják-e az iskolafenntartás költségeit, vagy tényleg nincs pénzük erre.

A népszerűtlen iskolák járnak jól a sok elsőssel

Itthon2012.11.25, 15:13

Véget vet a "szeret még játszani a gyerek, hagyjuk az óvodában" korszaknak az új köznevelési törvény, hiszen helyet követelő háromévesek hada dörömböl jövőre az óvodák kapuján. Az óvodavezetők szerint felesleges pánikot kelteni, eddig is egyezségre tudtak jutni a szülők és a pedagógusok arról, hogy a gyerek elég érett-e az iskolára. Az iskolák egy részének pedig egyenesen jól jön majd a sok új elsős, a körzeti iskolák bajban lehetnek.

Halál a bundás mackóra

Itthon2012.11.13, 15:00

Véget vetnének az unalmas menüknek a magyar menzákon - ígéri az ÁNTSZ. A szervezet azt szeretné, hogy ne csak egészséges, hanem vonzó ételeket kapjanak a diákok. 

Iskolaudvaron vert meg három gyereket egy kisvárdai férfi

Itthon2012.11.13, 11:33

Azt mondta, azért verte meg a fiúkat, mert dobálták a háza ablakait.

A Hoffmann-javaslat címét is átírnák a fideszesek

Itthon2012.11.08, 17:39

Majdnem száz kormánypárti módosító indítvány érkezett eddig az iskolák állami átvételéről szóló javaslathoz, amely azt szabályozza, hogy kerülnek át az intézmények január elsejétől állami fenntartásba. A fideszes képviselők korábban sérelmezték, hogy Hoffmann Rózsa nem egyeztetett velük érdemben a koncepcióról, ezért most több ponton is módosítanák a tervezetet. Például a több fideszes azt javasolja, hogy csak az önkormányzat tudtával lehetne kivinni egy vagyontárgyat az iskolából, nem kellene az önkormányzatoknak fejleszteni az épületeket, néhányan pedig a javaslat címét is megváltoztatnák.

Száz diák nem ment iskolába Rákosszentmihályon

Itthon2012.11.06, 08:49

A Centenáriumi Általános Iskolában nem engedték iskolába a gyerekeiket szülők, hogy így tiltakozzanak az új igazgató ellen. Az önkormányzat ennek ellenére nem akarja leváltani az igazgatót.

Így nevelj olimpikont!

Life.hu2012.11.05, 19:03

Iskoláskorban a gyermekünknek valóban megfelelő sportág kiválasztása sok fejtörést okoz: figyelembe kell venni a gyerek alkatát, időbeosztását, és legfőképp a hajlandóságát, kedvét is. A rossz választás akát egy életre elveheti a kedvét a mozgástól: a neki megfelelő sportágban azonban akár kiugró eredményeket is elérhet, ha tehetséges.

Megunta az angolul makogó magyarokat Hoffmann Rózsa

Itthon2012.11.05, 11:00

Jelentősen átvariálná az iskolai nyelvoktatást az oktatási államtitkárság [origo] birtokába került nyelvoktatási stratégiája. Az angol helyett a német lenne az első nyelv, mert az államtitkárság szerint az nehezebb, és így jobban felkészít további nyelvek megtanulására. A diákokat kétévente felmérőre köteleznék, hogy tényleg megtanuljanak más nyelveken, 2017-től pedig csak nyelvvizsgával lehet majd felvételizni.

Hogyan lehet jó egy menza?

[origo] Gasztro2012.10.31, 13:42

A menzákon pontosan ugyanaz a menü, mint húsz éve, sűrítményből felhígított, cukros paradicsomleves, grízes tészta, lisztes finomfőzelék. Cukor, liszt és rossz minőségű húsok, húsközeli termékek uralják mind a gyerekek, mind a felnőttek menzai, munkahelyi ebédjeit. De mi kellene ahhoz, hogy a valóban kevésből - 520 forintból - gasztronómiai élvezetet és fontos tápanyagokat rakjunk le az asztalra? Elsősorban ötletek. Kipróbáltuk a sajátjainkat.

Közelharcot vívnak az iskolákért a Fideszben

Itthon2012.10.30, 18:54

Ki tekerheti le a fűtést januártól az iskolákban? Ki fizeti a fénymásolópapírt? Ki szólhat majd rá a konyhás nénire? Alig hatvan nappal az új oktatási rendszer indulása előtt az iskolák és a kormány sem tudja még a válaszokat az ehhez hasonló kérdésekre. Bár egyelőre az államhoz kerülő iskolákat fenntartó intézmény is csak papíron létezik, a Fideszben is felmerülő aggályokat Hoffmann Rózsa pitiáner kérdéseknek tartja. Pedig Orbán Viktor közben szigorú felügyelet alá rendelte az államtitkárságát.

Rossz iskolát választottunk?

Life.hu2012.10.29, 22:08

Még csak egy-két hónap telt el, de már érzed, nem a megfelelő tanintézményt választottátok a kicsinek? Az első napok lendülete és öröme megtört, a gyerek kedvetlenül indul az iskolába, és fájdalmas panaszok szakadnak fel belőle, mert az iskolában nem leli a helyét? Mi lehet a baj?  

Az AB-tól kérik az iskolakerülési törvény felfüggesztését

Itthon2012.10.28, 13:25

Az iskolakerülés esetén alkalmazható rendészeti eszközökről szóló törvénymódosítás felülvizsgálatát kéri az Alkotmánybíróságtól (AB) az ombudsman, szerinte ugyanis a 14 évnél fiatalabb gyermekekkel szembeni rendőri intézkedés lehetősége szükségtelen és aránytalan jogkorlátozást jelent.

Mikor érdemes telefont venni a gyereknek?

Life.hu2012.10.26, 08:56

Örök kérdés a kisgyermekes szülőknek, hogy mikor lehet a gyerekükre rábízni egy mobiltelefont. Tény és való, hogy nem haszontalan eszköz a mobil a szülő-gyermek kommunikációban, és számtalan esetben jól jöhet, ha a kicsi elérhető, vagy ha ő el tud érni. Ugyanakkor nem minden esetben jó, ha telefon lapul a gyermeked zsebében vagy táskájában.

Bizonytalan a Hit Gyülekezetének átadott iskola sorsa

Itthon2012.10.25, 12:17

Az Ajkai Szakképző Iskola átadásáról még májusban döntött az önkormányzat, de a határozatot a megyei törvényszék hatályon kívül helyezte. Felülvizsgálat miatt most felfüggesztették a törvényszék ítéletét.

Kurvaligában futtatták osztálytársaikat az amerikai gimisek

Nagyvilág2012.10.24, 13:59

A sportligákhoz hasonló szervezetet hoztak létre amerikai gimnazisták. Az évek óta működő szervezet lényege az volt, hogy a fiúk tudtuk nélkül pontozták a diáklányokat, ők maguk pedig azzal szerezhettek pontokat, ha szexuális kapcsolatba léptek a lányokkal. A liga léte csak a hónap elején jutott a tanárok tudomására.

Idegen nyelv oktatása gyerekeknek - mikor érdemes elkezdeni?

Archívum2012.10.23, 20:25

Egyre több óvodás kisgyerek tanul angolul különböző játékos csoportokban, miközben az általános iskolák zömében csak a negyedik osztályban indul a nyelvoktatás. No de mit nyerünk azzal, ha négy-ötévesen elkezdjük az első idegen nyelv tanulását?