interjú

címke rss

Hujber Ferenc messiásnak és félistennek tartja magát

Archívum2016.11.23, 09:29

A 42 éves színész Lovász Lászlónak vallott életéről, házasságáról, és az alkoholhoz fűződő viszonyáról. Az interjúban több elképesztő dolog is napvilágra került. 

Simon Kornél: „Negyvenéves vagyok, semmihez sem szeretnék jó pofát vágni, amihez nem muszáj”

Life.hu2016.11.22, 13:05

Simon Kornélt 1996 óta láthatjuk színpadokon, televízióban és a mozivásznon. A Madách Színház művésze, Gryllus Dorka férje és nem utolsósorban Simon Soma édesapja a Life.hu-nak mesélt jelenlegi szerepeiről, kisfiáról, valamint arról, hogy a szintén színész feleségével hogyan élik meg a szakmai kihívásokat.

Tőlünk függ, milyen lesz az együttélés a robotokkal

Tudomány2016.11.21, 11:50

A szingularitás, az ember és számítógép kölcsönhatása volt a téma a budapesti TEDxYouth konferencián, ahol új világ tárult fel a résztvevők előtt, és izgalmas kérdésekre kaptunk válaszokat.

Gyerekek milliói válnak erőszak áldozatává

Itthon2016.11.19, 16:03

Idén 70 éves az UNICEF, melynek elkötelezett célja, hogy a gyerekek mindenhol érvényesüljenek, és kiemelten fontosnak tartja a gyerekbántalmazás minden formája elleni felszólalást. Interjú dr. Tausz Katalinnal, az UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgatójával.

Palya Bea új lemezén a kanálcsörgés és a fogmosás hangja is zene

Kultúra2016.11.17, 17:50

A második gyerekét váró "másfélgyerekes anyuka", Palya Bea legújabb, Nappali dalok című lemezéről már a megjelenés előtt lehetett tudni, hogy nemcsak a népszerű énekesnő legfrissebb számait mutatja be, hanem egy életérzést is, amely ahhoz nyújt segítséget, hogy a lakás családi játszótérré válhasson. A műfaja is rendhagyó: úgynevezett könyvlemez, amelyen a családi élet mindennapjai, az afrikai zene inspirációja, a háztartási gépek hangja és a felszabadult játék különleges módon találkoznak. A Nappali dalok megjelenése kapcsán Palya Bea beavatta az Origót a könyvlemez készítésének előzményeibe és kulisszatitkaiba is.

Réz András: „Ha a börtön maga a biztonság, akkor biztonságban vagyunk”

Life.hu2016.11.17, 10:54

Kétkedésre fel! – fogalmazódott meg bennem, amikor a „Válogatott szorongásaim" és a „Még mindig szorongok" kötetei után Réz András trilógiájának harmadik darabját olvastam. „Már egyáltalán nem szorongok, de teljesen be vagyok..." címmel. Hm. Mitől vajon? Muszáj volt megkérdeznem...

Donald Trump kéri, hogy ne legyünk rasszisták

Unikornis2016.11.14, 11:33

A megválasztott elnökkel elkészült az első interjú, amelyben a várakozásoknak megfelelően sokkal visszafogottabb hangot ütött meg, de 2-3 millió embert azért száműzne Amerikából.

Hogyan lehet a legtöbbet kihozni egy utazásból?

[origo] utazás2016.11.13, 14:02

Irodával vagy egyénileg utazzak? Hol kapok olcsó repülőjegyet? Mit vigyek magammal az útra, és mit ne? Csak néhány kérdés, amellyel mindenki szembesül, aki utazásra adja a fejét. Nekik nyújt praktikus tanácsokat most megjelent könvyvében Kisgyörgy Éva, azaz Travellina, aki az Origo utazás rovatának is rendszeres szerzője. A Világutazók kézikönyve három évtized tapasztalatait osztja meg az olvasókkal, hogy az utazás valóban élvezet, és ne bosszúság legyen.

Az X-Faktorból kizárt Petics Kristóf sokszor bántja magát

Archívum2016.11.12, 14:25

Az X-Faktorból kizárt Petics Kristóf nagyon megosztó személyiség. Vannak akik értik őt, de elmondása szerint többen vannak azok, akik válogatott tárágárságokkal illetik, savazzák őt. A Life.hu interjúja egy "félig meg nem értett művésszel".

Hisz fia ártatlanságában a Teréz körúti robbantó édesapja

Archívum2016.11.11, 10:39

Megszólalt a Teréz körúti robbantó édesapja: hiszi, hogy fia ártatlan.

Zséda törődik az alakjával, de sosem sanyargatja magát

Life.hu2016.11.11, 12:10

A magyar könnyűzene meghatározó előadója négy év után új stúdióalbummal rukkolt elő. A csodaszép énekesnő ezúttal a szerelemre helyezte a hangsúlyt, ami elmondása szerint mindig is fontos dolog volt az életében. Karrierjéről és magánéletéről beszélgettünk a többszörös Artisjus-, Fonogram- és EMeRTon-díjas Zsédával. 

Exkluzív! Jean-Michel Jarre: „Az egyik legnagyobb koncertélményem Magyarországon volt”

Life.hu2016.11.11, 11:15

A 68 éves zenész, zeneszerző művészcsaládban cseperedett – édesapja Oscar-szobrot is kapott az akadémiától. A francia zeneszerzőre mindig jellemző volt, hogy feszegeti az alkotóképesség határait, többszörös rekorder, szabadtéri koncertjei milliókat vonzanak.

Egytől egyig eljátsszák a Bud Spencer-filmek legnagyobb slágereit

Kultúra2016.11.08, 22:01

November 29-én Bud Spencer emlékére ad koncertet a Papp László Sportarénában zenekarával Guido és Maurizio de Angelis, a világhírű testvér- és szerzőpáros. Nevükhöz nem csak a legtöbb Bud Spencer–Terence Hill-film zenéje fűződik: a Sandokan – A maláj tigris című sorozattól a Zorró-n át a 80 nap alatt a föld körül Willy Foggal című rajzfilmig sok nagy kedvenchez szerezték a dallamokat. Magyarországon tizenhét élvonalbeli olasz zenésszel kiegészülve, negyvenfős szimfonikus zenekarral adják majd elő legnagyobb slágereiket. A budapesti filmzenei emlékkoncertre készülő testvérpár tagjai közül Guido válaszolt e-mailben a kérdéseinkre.

Szakmai véleményünk az, hogy magyarul nem lehet rappelni

Kultúra2016.11.07, 18:01

Emberbarát célja van a 2017-es Rapülők-koncerttel Geszti Péternek, de a léc ettől még magas; szemkápráztató show-t ígér az egykori MC Gesztenye – szigorúan az eredeti, 23 éves dalokkal. Interjúnkból kiderül, mi volt a valódi terv a 90-es évek legsikeresebb zenei startupjával, és az is, egy pékből lett kiadótulajdonos hogy tolta le – majdnem – a gatyáját az Oktogonon.

Exkluzív interjúk az MTV EMA-gála vörös szőnyegéről

Life.hu2016.11.07, 13:15

Többezer ember a világ szinte minden pontjáról és sok-sok világsztár tette tiszteletét az idei MTV EMA-gálán, Rotterdamban. 

Fehér Tibor: Színész vagyok, aki bármit megcsinál

Kultúra2016.11.05, 20:00

28 évesen, maszk és nagy orr nélkül lényegült át Cyranóvá, Csongorként Vörösmarty nyelvét szólaltatta meg, a Szeszélyes nyár-ban pedig függönyakrobataként is láthatta a közönség - Fehér Tibor nem mindennapi teljesítményét a tavalyi évad zárásakor két díjjal, a Sinkovits Imre-díjjal és a Farkas-Raskó-gyűrűvel is elismerte a Nemzeti Színház. A sorozat az évadkezdéskor is folytatódott: szeptember végén a színház- és filmművészeti Junior Prima Díjat vehette át minden idők talán legfiatalabb Bánk bánja, a Csak színház és más semmi című tévésorozatból és több szinkronszerepből is ismert színész. Fehér Tiborral, bár bőven akad belőlük, nemm ...

A pornópápa Kovi mesélt - exkluzív interjú a szexfilmezés világából (18+)

Life.hu2016.11.04, 22:58

Magyarország első pornóproducere, a szexfilmek királya, Kovács Kovi István egy exkluzív, szókimondó interjúban mesélt a Life.hu-nak a felnőttfilmek világáról.

Hiennek nagyon magasak az igényei, ha férfiakról van szó

Archívum2016.11.02, 15:03

Bár a vietnami származású magyar énekesnő nagyon szeretné megtalálni az igazit, a jelek szerint a szerelem még várat magára. 

Péter Szabó Szilvia elárulta, hogyan élte meg a terhességet

Life.hu2016.11.27, 07:38

A 34 éves énekesnő nem is lehetne ennél boldogabb, hiszen éppen első gyermekét várja. A gyönyörű kismama teljesen kivirult a terhessége alatt, melyről több fotót is megosztott a közösségi oldalán. Bár sokan már a várandósság első heteiben a pihenést választják, a sztár büszkén állt színpadra a pocakjával. Szilvi határozott elképzelésekkel várja az anyaságot, és már most tudja, mit szeretne majd megtanítani a kislányának. 

ByeAlex nem bánja, ha rosszat gondolnak róla az emberek

Life.hu2016.10.27, 18:21

Bár korábban már több kislemeze is megjelent, valójában az Eurovíziós Dalfesztivál 2013-as magyar nemzeti válogatójában, A Dalban ismerte meg széleskörűen a közönség. Alex szókimondó és karakán egyénisége igen megosztja a nézőket, főleg, mióta az X-Faktor egyik mentori pozícióját is betölti. Az énekes meghallgatja a negatív véleményt, ám nem szereti, ha jogtalanul bántják. 

Kemény üzenetet küldött az LMP Gyurcsányéknak

Itthon2016.10.28, 09:48

Többek között azért indul önállóan az LMP a 2018-as országgyűlési választáson, hogy az elmúlt évtized gazdaságpolitikájára alternatívát tudjon nyújtani – mondta az Origónak adott interjújában Schmuck Erzsébet. Az LMP frakcióvezetője szerint nincsen feszültség a pártban, és Karácsony Gergelyt sem támogatják, hogy közös baloldali miniszterelnök-jelölt legyen. 

Intim családi titkokat árult el Bud Spencer fia

Life.hu2016.10.26, 14:58

Bud Spencer halálának emlékére a Guido és Maurizio de Angelis olasz zeneszerző testvérpáros nagyszabású koncertet ad Magyarországon, ezzel búcsúztatva a nemrégiben elhunyt világsztárt. Az emlékkoncert kapcsán úgy gondoltuk, mi is visszaidézzük a múltat, és megkíséreljük bemutatni, hogy az ismert kliséken túl milyen ember is volt valójában a legendás sportoló és a legszerethetőbb pofonosztó, Bud Spencer. Ehhez legidősebb fiát, Giuseppe Pedersolit hívtuk segítségül.

El sem hiszed, kiért rajong Gerard Butler

Life.hu2016.10.24, 12:11

Az amerikai színész igen különleges feladatot kapott a hétvégén: ő készítette az interjúkat az Amerikai Forma-1-es Nagydíjon. 

Szijjártó: Nem gondoljuk, hogy a migráció jó

Itthon2016.10.22, 14:22

Nem gondoljuk, hogy a migráció jó címmel közölt interjút a Rheinische Post. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel beszélgettek. A miniszter elmondta Magyarország a migrációs válság kezelésére tett három intézkedéses javaslatát. Ezek szerint kvóták helyett határvédelem, megfelelő támogatás és újragondolt fejlesztési tervek kellenek.

ByeAlex: Nem félünk kimondani, ha valami pocsék

Tévé2016.10.20, 17:02

Autója van, lakása nincs, Pesten a menedzserénél, Debrecenben a barátnőjével lakik bérelt lakásban. Az X-Faktort elsősorban nem a pénz miatt vállalta, hanem azért, hogy megmutassa a másik oldalát is. A külföldi zenei karrier eszébe sem jut, zenei újságírással már nem foglalkozna, és páros-celebes műsorba sem akar elmenni. Milyen előadónak tartja magát, ír-e másnak szöveget, miért utálta az Eurovíziót, és kiket tisztel a hazai popzenében? Interjú ByeAlexszel.

Wossala Rozina: Az empátia és a szigor keveredik bennem A konyhafőnökben

Tévé2016.10.19, 16:52

Wossala Rozina A konyhafőnök első szériájában versenyzőként tűnt fel, most pedig Fördős Zé és Sárközi Ákos mellett zsűritagként bírálja az ételeket. Az első adásban még nagyon izgult, de úgy érzi, menet közben belejött, és úgy tartja, szakmailag nem lehet belekötni az RTL Klub műsorába. Az a véleménye, hogy a gasztroforradalom nem a fine dining éttermekben, hanem az otthonokban kezdődik, annak pedig nagyon örül, hogy a gyerekeket is megérinti a téma, egyre inkább érdekli őket a gasztronómia - többek közt ezekről mesélt az Origónak.

Van, amivel már elégedett Andy Vajna, de olyan is, amivel nem

Itthon2016.10.19, 18:05

Nem kell neki senkit győzködnie, egyszerűen csak jól kell végeznie a munkáját, ezt mondja Andy Vajna. Már gyerekkorában érdekelte a színház, később pedig - gyerekként, de már az Egyesült Államokban - gyakorlatilag egyértelmű lett, hogy a filmiparban fog dolgozni. A magyar filmmel kapcsolatban van, amivel már elégedett, de még mindig nem látja minden anyagon, hogy valakinek valamit el akar mondani a készítő, pedig ez lenne a cél. Fontosnak tartja, hogy sikeres legyen a TV2 és a hozzá tartozó kábelcsatornák. A nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a TV2 tulajdonosa a 888.hu-nak adott interjút.

Müller Attila és párja, Larion Zoé nem szeretnének gyereket

Life.hu2016.10.19, 09:10

Müller Attila és felesége, Larion Zoé a Life.hu riporterének adott interjúban elmondták, egyelőre nem szeretnének gyereket. Szerintük olyan életet élnek, amibe nem fér bele egy kisbaba.

A producert ölte meg a Walking Dead főgonosza

Tévé2016.10.19, 18:58

Persze, a világért sem árulnák el, hogy kit ölt meg Negan a hatodik szezon végén, sőt még viccelődnek is vele, de ez nagyon is jól van így, nem akarják elrontani sok millió rajongó számára a hónap végét. A Fox magyar adásán október 24-én debütál a The Walking Dead hetedik évadja, a sorozat producerét, Gale Anne Hurdöt és az Abrahamet játszó Michael Cudlitzt telefonon csíptem el az edinburghi nemzetközi tévéfesztivál idején.

Juhász Anna kreativitásra ösztönzi az alkotókat, és odafigyel a közönségre

Kultúra2016.10.18, 16:03

"Én az irodalomban és a közösségépítésben érzem otthonosan magam"- mondja Juhász Anna, aki 6 évvel ezelőtt megalapította a Hadik Irodalmi Szalont, hogy az édesapjától, Juhász Ferenctől örökölt értékek mentén minél többekhez hozhassa közel a kultúrát. A szalon október 19-én rendhagyó programmal emlékezik meg az 1956-os forradalom 60. évfordulójáról, 1956/2016 - Szabadság, hit, forradalom egykor és ma címmel. Néhány nappal a rendezvény előtt beszélgettünk az est háziasszonyával.

Hernádi Zsolt: Fölfelé, csak fölfelé

Gazdaság2016.10.17, 08:25

Ma már a Mol egy másik ligában játszik, a régióban a legstabilabb vállalattá váltak, igazi nemzetközi vállalatcsoport lett a Mol, piacvezető pozíciókkal a régiónkban, azonban ezzel egy időben a világ is megváltozott, és újabb és más típusú feladatok előtt áll a cég – többek között ezzel indokolta Hernádi Zsolt, a Mol-csoport vezetője az Origónak adott interjújában, hogy miért volt szükség az új, 15 éves stratégia megalkotására. Hernádi elmondta, a következő időszakban 4,5 milliárd dollárt fektetnek majd a vegyiparba, míg Magyarországon évente több mint 100 milliárd forint beruházást terveznek a meglévő kapacitásaik bővítésére. 

"Ha felvettük a kardot, induljunk el a csatába" - ByeAlexben szerelme tartotta a lelket

Life.hu2016.10.15, 10:38

Bár ma már az X-Faktor egyik mentorszékében foglal helyet, Alex korábban sokat szenvedett, hogy elfogadják a munkásságát. 

Exkluzív interjú! Osvárt Andrea: "Nehéz már olyat találni a pályámon, ami kihívást jelent"

Life.hu2016.10.15, 10:34

A színéznő évek óta Amerika és Olaszország közönsége előtt szerepel. Túl 40 filmszerepen, sikeres színésznőként pontos elképzelése van arról, hogyan lehet a tengerentúlon is sztárnak lenni.

Beregi Tamás: Izgalmasabb a mai világról egy régin keresztül mesélni

Archívum2016.10.15, 07:30

Beregi Tamást, mint valószínűleg sokan mások, én is a pesti éjszakából ismerem – ezért is tegeződünk az interjúban. Azokat a régi történeteket, kocsmázásokat, csajozásokat már megírta az Egyetleneim-ben, új regényében, a Noctambuló-ban viszont a század eleji Londonba viszi az olvasókat, és ehhez komoly kultúr- és technikatörténeti hátteret is ad. Tizenkét év kellett, hogy elkészüljön a könyv, de Tamás még mindig azon gondolkodik, hogyan lehetett volna teljesebb.

Lenin lesz Kútvölgyi Erzsébet

Kultúra2016.10.14, 20:26

A Maladype Színház és az Átrium Film-Színház koprodukciójában október 20-án mutatják be a Dada Cabaret című előadást, Matei Visniec azonos című darabja alapján, a dadaizmus 100. évfordulójára. Balázs Zoltán rendezésében Kútvölgyi Erzsébet magát Lenint alakítja. A Kossuth-díjas színésznővel nem csak arról beszélgettünk, hogyan készül Vlagyimir Iljics szerepére: az is kiderült, mi köze a pohárzenének ahhoz, hogy a színészi pályán maradt, hogyan reagál, ha elalszik egy néző az előadáson, és át kell-e élni minden helyzetet ahhoz, hogy hiteles legyen egy alakítás.

Vajna Timi: "A férjem kontrolláltabban viselkedik"

Archívum2016.10.13, 17:20

A fiatal üzletasszony szerint férje imádja a finom falatokat, így sosem volt kérdés, hogy egyszer lesz egy ilyen üzletük is. 

A szélsőségek jól hangzanak a színpadon

Unikornis2016.10.13, 11:27

Az ősz nem tipikusan az az évszak, amikor egyik zenei fesztiválról a másikra lehet támolyogni, ezért érdemes kihasználni, ha valahol megszólal a zene. A Budapest Ritmo négy napon át, október 13. és 16. között Lappföldtől Mauritániáig 25 országból hoz el világzenei előadókat. Lesz leporolt jódli, konditechnó, skandináv-afrikai és csángó-cigány-zsidó ritmus. A fesztivál egyik szervezőjével, Weyer Balázzsal beszélgettünk.

Krzysztof Penderecki, a CAFe Fesztivál díszvendége a Müpában vezényel

Kultúra2016.10.12, 17:43

Krzysztof Penderecki a világ egyik legnagyobb kortárs zeneszerzője: az 1960-as években radikálisan kísérletező műveivel alkotott maradandót, Gyászzene Hirosima áldozatainak emlékére című művével lett világhírű. A most 83 éves zeneszerző és karmester felsorolhatatlan mennyiségű díja között Emmy- és Grammy-díj is szerepel, hiszen az absztrakt zenétől a szakrális egyházi zenén át a filmzenéig számtalan műfajban komponált. A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál középpontjában idén a lengyel kultúra áll: ebből az alkalomból érkezett ismét Magyarországra Penderecki, aki a Jeruzsálem fennállásának 3000. évfordulójára szerzett kórussziimfóniáját, ...

Nagy Sándor: „Nem szeretek szerepet játszani az életben, hiszen az nem sunyiskodásra való”

Life.hu2016.10.12, 09:58

Kilenc szerepben játszik a Madách Színház színpadán Nagy Sándor. Az operett-musical szakon diplomázott színész 11 éve tagja a Madách társulatának, ahol, mint mondta, nagyon áldásos a sorsa, hiszen lehetősége adódik a műfajok között kalandozni, így igazán bizonyíthatja sokoldalúságát a közönség előtt. Legújabb szerepében egy aktuális témát feszeget, aminek központi témája a félrelépés és ennek következményeként a kisebb-nagyobb csínytevések, hazugságok. Nagy Sanyi őszintén bevallotta, ő maga is csínytevő gyermek volt, de szerinte mindenki talál majd magára illő szituációt a darabban. 

Így készül Fluor Tomi a Cometre: meglepetés lesz a színpadon?

Life.hu2016.10.11, 16:21

A Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal a népszerű magyar együttes, a Wellhello zenekar tagjait faggatta. A fiúk gőz erővel készülnek az idei Comet-díjátadó gálára, ahol két kategóriában is jelölték a zenekart. 

Egy cégnek túl kell lépnie a fizikai határokon

Gazdaság2016.10.11, 17:45

Miért jó a Google-nak, ha jól megy a magyar cégeknek? Mennyire digitálisak a magyar kisvállalatok? Vadász Illéssel, a Google magyarországi industry managerével beszélgettünk.

Andor Éva korábban úgy gondolta, hogy soha többé nem fog a TV2-nél dolgozni

Life.hu2016.10.11, 14:38

A Tények műsorvezetője tíz hónap szünet után, tavasszal tért vissza újra a képernyőre. Bár ma már mosolyogva megy be dolgozni, korábban sokat szomorkodott a távozása miatt. 

Andor Éva: Ilyen tényleg csak amerikai filmekben történik

Tévé2016.10.09, 20:44

Andor Évát tíz hónap szünet után, tavasszal hívta vissza a Tények-be az új hírigazgató, Kökény-Szalai Vivien. Kollégái között Andor Éva egyből úgy érezte, mintha csak előző nap ment volna el. Azóta is mindig mosolyogva jár be dolgozni. Szerinte az embereket nem feltétlenül érdeklik a jó hírek, sok más mellett erről is beszél. A nevetést sokkal egyszerűbb visszafojtania az adásban, mint a könnyeket, persze akadhatnak így is váratlan helyzetek. Akadnak is.

Esélyt adni az esélyteleneknek

Life.hu2016.10.09, 18:56

Vannak emberek, akik soha nem gondolnak arra, hogy egyszer örökbe fogadott kutyával élnek majd együtt, de aztán történik valami, és a történet szálai úgy gubancolódnak, hogy végül több esélytelennek is megteremtik a végső, biztonságos otthont. Így jártak Ambrus Ildiék is, akik ha azon a bizonyos napon nem mennek kerékpározni... De mentek.

Esélyt adni az esélyteleneknek: cumizós kölyök vizsláktól a beteg, idős kutyákig

Life.hu2016.10.08, 21:41

Néha elég csak az embernek néhány hétre, hónapra megosztania az életét egy gazdára váró állattal ahhoz, hogy segítsen. Egy állatvédő szervezet legnagyobb segítségei az ideiglenes befogadók, hiszen amellett, hogy átmeneti elhelyezést biztosítanak, gondoskodnak a gondjaikra bízott állat szocializációjáról és rehabilitációjáról is.

Vizslák egy kupacban, tacskók egy rakáson

Life.hu2016.10.07, 19:20

A kutyák szívesen vesznek részt gazdáikkal szabadidős programokon, a gazdák egy része viszont nem szívesen mozdul ki egyedül, sokszor ötletük sincs arra, hogy merre is csavaroghatnának, nem beszélve arról, hogy a kutyák többsége igényli a kutyatársaságot is. A magyar vizslák szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen számukra rendszeres kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak a Vizsla Túra által szervezett kirándulások. Tollár Mónika, a Vizsla Túra alapítójával beszélgettünk a kezdetekről, a változásokról, a segítségnyújtásról.

Menhelyépítő egri hősök

Life.hu2016.10.07, 10:26

Az egri menhely költözik: a korábbi, mostanra szűkössé vált helyet egy nagyobb, külső területen lévő, az önkormányzat által felajánlott váltja, ahol semmi nem volt adott a működéshez, mostanra mégis menhelyformája lett a területnek, kennelekkel, lépcsővel, szennyvízelvezetéssel.

A bankoknak is lehet önbefűzős cipőjük

Gazdaság2016.10.06, 09:45

A bankok is rájöttek, hogy tradicionális szolgáltatási módokkal, a hagyományos, poros modellekkel már nem tudják elkápráztatni az ügyfeleket, mondta az Origónak adott interjújában Hetényi Márk, az MKB Bank retail és digitális vezérigazgató-helyettese. Szerinte a pénzügyi technológiai startupok, a fintech cégek nagyot erősödtek az elmúlt időszakban, dollár milliárdokat fektetnek ebbe az iparágba. Az MKB versenyt szervez a fintech cégek számára, ahol a legjobbak minden pénzt és paripát megkapnak az elképzeléseik megvalósítására.

Vidnyánszky Attila a Tóth Ilonka rendezésével kezdi az évadot

Kultúra2016.10.05, 10:32

"Szenvedélyek színháza" - így aposztrofálja magát a most kezdődő új évadban a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila, a színház igazgatója elárulta, pontosan miféle szenvedélyek jelennek majd meg a színpadon, miközben az orosz közönségnek rendezett Bűn és bűnhődés-ről, a Tóth Ilonka című előadás rendhagyó próbafolyamatáról és a színházban elkerülhetetlen konfliktusokról is beszélt az Origónak.

Demény, a celebvizsla - "Minek fizessek a szeretetért, ha meg is menthetek valakit?"

Life.hu2016.10.02, 23:16

Demény, a kötsög, Magyarország legismertebb vizslája, a közösségi portál állatsztárja. Örökbe fogadott kutya, aki az állatvédelem mellett is felemeli a hangját, de más témákban is markáns véleménye van. Ahogy viszont lenni szokott, Demény sem lehetne most ott, ahol van, ha nincs mögötte egy nő, aki az útját egyengeti. Ez a nő pedig nem más, mint Magos Judit, Demény gazdája.

Fodor Gábor: Gyurcsány Ferenc megsértődött

Itthon2016.09.29, 08:36

Korábban felajánlottam az ellenzéki erőknek, hogy közösen kampányoljunk az igen mellett, de süket fülekre találtam, értem én, hogy a bojkott egy szavazatféltő taktika, de szerintem hibás válasz – többek között erről beszélt az Origónak adott interjújában Fodor Gábor. A Liberálisok elnöke szerint bár most kisebbségben vannak, de bátran vállalják, hogy nem helyes az az út, amin a magyar kormány jár a menekültkérdésben. Úgy látja, mindez erősítheti a liberális szavazók önbizalmát. 

Óbudán fejlesztették az első önvezető Volvót

Auto2016.09.23, 15:06

A magyar AdasWorks készítette annak a teljesen önvezető XC90-esnek a szemét, amelyből már jövőre százat fognak tesztelni svéd önkéntesek a Göteborg környéki utakon. Erről, az önvezető autók fejlesztésének mai állásáról, a híres Tesla-balesetről, és az automatizált vezetésre alkalmas technológiák közötti különbségekről kérdeztük Takács Árpádot, az óbudai cég szakmai kommunikációs megbízottját.

„Esténként sírva imádkoztam, hogy nőjenek ki a kezeim és a lábaim” – Exkluzív interjú Nick Vujiciccsal

Life.hu2016.09.24, 15:43

Hiába ismeri történetét az egész világ, hiába járt már több mint 61 országban, és tartott motivációs előadásokat milliók előtt, Nick Vujicic egy elképesztően közvetlen ember, aki az interjúnkat is azzal kezdte, hogy a bemutatkozás után megkért rá, adjak neki egy nagy ölelést. Közvetlenségénél már csak karizmatikus és szuggesztív személyisége volt erőteljesebb: beszéde egyszerűen magával ragadja és beszippantja az embert. 

Budára akart migránsokat telepíteni tavaly, most kilépett a DK-ból

Itthon2016.09.22, 14:26

Új paradigmát és gondolkodássémát hozna létre Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció volt elnökségi tagja. A hegyvidéki képviselőségéről szerdán lemondó politikus az Origónak arról is beszélt, hogy 2017 februárjára létre kell jönnie a kormányváltó szövetségnek. Tavalyi javaslatáról, amely arról szólt, hogy az önkormányzat fogadjon el egy, migránsok kerületbe telepítéséről szóló határozatot, azt mondta: az humanitárius felajánlás volt, és nincs köze a párttal való szakításához.

Bereczki retteg attól, hogy elveszíti egyik legféltettebb kincsét

Archívum2016.09.22, 08:51

Bereczki Zoltán az egyik legszebb hangú színész-énekes, aki már kimagasló kaméleoni képességeit is megcsillogtatta a Sztárban sztár című műsorban, ahol most a zsűriszékben foglal helyet. Ki gondolná, hogy a karrierje csúcsán lévő művész retteg bármitől is?

Orbán Viktor: Szeretem ezt az országot, és nem szeretném, ha külső parancsra valaki megváltoztatná

Itthon2016.09.22, 17:40

Orbán Viktor miniszterelnök exkluzív interjút adott az Origónak, tíz nappal az október 2-ai népszavazás előtt.

Pásztor Anna lehallgatta az alvilágot

Archívum2016.09.20, 12:31

Pásztor Annáról tudtuk, hogy extrém és bevállalós, azt viszont eddig nem, hogy mennyire vakmerő is.

Bryan Adams jelszava: Mindhalálig rock!

Kultúra2016.09.20, 11:05

Bryan Adams világhírű kanadai zenész, dalszövegíró és napjainkra már elismert fényképész 1992-ben adott először Magyarországon koncertet. Azóta is szívesen tér ide vissza – a Get Up című, új albumát bemutató turnénak is a Budapest Sportaréna lesz az egyik állomása. A Summer of '69, a Run To You, a Here I Am, az Everything I Do és számtalan további sláger előadója e-mailben válaszolt az Origo kérdéseire – azt is megtudtuk, hogy legnépszerűbb dalai közül melyiket mentené meg legszívesebben az utókornak, és azt is elárulta, miért.

A szabadságért mindennap meg kell harcolni

Itthon2016.09.17, 14:28

Azt szeretnék, ha az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója a közös, nemzeti büszkeség érzésével töltene el minden magyart – többek között erről beszélt az Origónak Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, az emlékezések miniszteri biztosa.

A koporsó űrhajó, amellyel elindulunk a végtelenbe

Unikornis2016.09.19, 13:58

Festő, zenész, performer, költő, szobrász, pedig egyik sem akart lenni. Művész pláne nem. Az vot a terv, hogy ötvenéves korában már ne kelljen semmit se csinálnia. A buddhista boldog semmittevés azonban még várat magára. Interjú efZámbó Istvánnal.

Gönczi Gábor: Megremegett a kezemben a telefon

Tévé2016.09.17, 14:35

Negyven éven keresztül nagyon hitt az állandóságban, de olyan ajánlatot kapott, amit nem akart visszautasítani. Forgatott Dél-Afrikától Brazíliáig, Malajziától Dubajon keresztül Chiléig, de most úgy érzi, a helyén van – még úgy is, hogy nem ez élete legnyugodtabb szakasza. Készül az apás szülésre, és kevesebb koncertet vállal eztán.

Iszak Eszter: Fogalmuk sincs arról, hogy mi történik a háttérben

Tévé2016.09.16, 09:56

Modellként bejárta a világot, Kínában sok élményt szerzett, utazni azóta is nagyon szeret. Egy hirtelen jött döntés miatt lett a VIVA műsorvezetője, korábban jobban érdekelte a színészet – egy magyar filmben is láthattuk. Az elmúlt hetekben a szakításával volt tele a sajtó, de tanult az esetből, ezentúl nem mesél a magánéletéről. Iszak Eszter ötödik alkalommal vezeti a Cometet, előtte az Origónak mesélt pályája kezdetéről és terveiről.

Liptai Claudia: "Nagyon várjuk, hogy ki ő!"

Archívum2016.09.15, 13:46

Liptai Claudia a TV2 kamerája előtt mesélt arról, mit szólt Panka lánya a kistestvérhez.

VV Viki: "Nagyon sokat ittunk bent"

Archívum2016.09.12, 12:00

VV Viki csalódot, hogy őt lakoltatták ki először a villából, nagyon vissza szeretett volna menni.

Jáksó László: A komplexusos hülyéknek valók a celebek

Life.hu2016.09.11, 19:30

Jáksó Lászlót a Hello! magazin partiján kapta el a Life.hu riportere. Kíváncsiak voltunk, hogy van, mi van vele, hiszen régen nem hallottunk róla.

Marsi Anikó: „Fura nekem az egész helyzet”

Life.hu2016.09.12, 08:37

Marsi Anikót a Hello! magazin partiján a Life.hu riportere arról faggatta, hogy milyen érzés a pandák szaporodását elcserélni a politika és a bulvár világára.

A magyar sztárbandát is bevetik a fiatalok érdekében

Itthon2016.08.28, 11:55

Áll mindenfajta vizsgálat elé az Új Nemzedék Központ, de egyelőre az Állami Számvevőszék nem jelentkezett náluk, miközben a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette az intézménnyel szembeni eljárást – mondta az Origónak Poór Csaba. Az Új Nemzedék Központ kommunikációs vezetője arról is beszélt, hogy húsz közösségi teret is üzemeltetnek a megyei jogú városokban, ezekben több mint 10 ezer programot fogunk megvalósítani 2020-ig.

Star Academy: A versenyzők a süllyesztőben végzik?

Archívum2016.08.27, 00:07

Exkluzív interjút adott a Life.hu-nak Ördög Nóra, a Star Academy műsorvezetője. Rengeteg érdekes dolgot tudhattunk meg a műsorról, és a versenyzők hálószobájába is bepillanthattunk.

Vége a találgatásoknak: házassági válságáról beszélt Sarka Kata

Life.hu2016.08.25, 09:48

Hetek óta a népszerű sztárpár magánéletéről cikkeznek a magazinok. Az igazság eddig váratott magára, de Sarka Kata végre eloszlatta a felröppent híreket, és őszintén beszélt a férjével való problémákról. 

Ducsai-Oláh Zsanett: A kereskedőházak is kellettek a gazdasági sikerhez

Itthon2016.08.24, 15:20

Megteremtjük az exportlehetőséget a magyar vállalkozások számára, így a költség nálunk jelentkezik, a bevétel, a profit azonban a magyar kis- és középvállalkozásoknál - többek között erről beszélt az Origónak adott interjújában Ducsai-Oláh Zsanett. A Magyar Nemzeti Kereskedőház vezetője szerint sikerességük mérőszáma az, hogy a magyar export tavaly rekordszintre emelkedett, illetve partnercégeik is jelentős exportnövekedést értek el.

Nagy Feró: "Az összes nőt meg fogják erőszakolni"

Life.hu2016.08.22, 12:28

Az olykor meredek állításairól ismert énekes most sem rejtette véka alá a véleményét, és egy elég nyers kijelentést tett a Kolozsvári Rádióban. 

Kiss Ramóna: A gyerekek között nincs kamu

Tévé2016.08.22, 15:58

Kiss Ramóna a Barátok közt-ben tizennégy éve alakítja Zsófit, mostanában pedig egyre sűrűbben kap szerepet az RTL Klub más műsoraiban is. A Gyertek át szombat este! után az új, gyerekekkel készülő tehetségkutatóban, a Kicsi Óriások-ban is számítanak rá, ő lesz az egyik az öt csapatkapitány közül. A műsor szeptember 3-án indul, de mi nem tudtunk addig várni, kifaggattuk Ramónát a produkcióról.

Kell ehhez valami monomániás őrület

Unikornis2016.08.23, 12:51

Hatvan éve folyamatosan fiatalodik. Lassan már harmincnak fog kinézni. Garaczi László a mai magyar irodalomban a fiú. Hét hónapja nem eszik húst. Őt még érdekli a húszévesek világa. Íróként igazi remete, a Facebook viszont oldja a magányát. Arról is beszél, szerinte belterjes-e a magyar irodalom, mit kellene csinálni a Ligettel, hogyan lett író, és mi az írás értelme.

Szellemileg is új életet lehelnének a régi kastélyokba

Itthon2016.08.19, 18:25

A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram célja, hogy minden rétegében, hogy egy korszerű, 21. századi, fenntartható műemlékhasználat valósuljon meg – mondta az Origónak Virág Zsolt, a kastélyprogramért felelős új miniszteri biztos. Arról is beszélt, hogy az épületek múltját a történetmesélés, az anekdoták mentén is megismerhessék a látogatók.

Nem keverem össze a saját ízlésemet az intézmény szerepével

Kultúra2016.08.19, 08:51

Az Operaházban két évad között is változatlan intenzitással folyik az élet. Ókovács Szilveszter főigazgatóval az Opera eddigi legsűrűbb évadáról, újdonságnak számító produkciójukról, a Billy Elliotról, sőt, már a 2020-ra várható eredményekről is beszélgettünk. Időközben az is kiderült, mi a párhuzam az Operaház működése és a borászat között.

Exkluzív! Hardwell: "Nyitott vagyok a különböző dolgok keveredésére"

Life.hu2016.08.17, 17:57

Robbert van de Corput, művésznevén Hardwell díjnyertes holland DJ, producer, zenész és egy kiadó vezetője, aki jelenleg a DJ Mag Top 100 #2. helyén szerepel.

BØRNS: A fesztiválokon sosem tudhatod, mire számíthatsz

Kultúra2016.08.16, 17:05

BØRNS, a mindössze 24 éves amerikai zenész és énekes életében sok a nem hétköznapi vonás: kisgyerekként hivatásos mágusként dolgozott, jelenleg a természet lágy ölén, egy faházban lakik: a konyhája a szabad ég alatt áll. Dalszövegei költőiek és sokszor enigmatikusak. Rajongói – akik közé Taylor Swift is tartozik – az indie pop vagy a pszichedelikus pop műfajába sorolják a stílusát. A 10 000 Emerald Pools és az Electric Love című slágerek előadója a Szigeten, a koncertje előtt nyilatkozott az Origónak.

Détár Enikő: "Nem vagyok rossz fej!"

Life.hu2016.08.13, 17:44

Détár Enikő most olyan interjút adott, amelyben az eddigieknél is nagyobb betekintést engedett az életébe.

Eötvös Péter: A mi korunkban semmit nem lehet előre látni

Archívum2016.08.13, 02:05

Július 30-án mutatták be a Salzburgi Ünnepi Játékokon Eötvös Péter Halleluja - Oratorium balbulum című oratóriumát. A tavaly a legmagasabb állami kitüntetéssel, a Magyar Szent István-renddel kitüntetett zeneszerző és karmester, a világ egyik legnagyobb kortárs zeneszerzője közvetlenül a premier után nyilatkozott az Origónak: beszélt a szövegkönyv írójával, Esterházy Péterrel való közös munkájáról, és arról, mit árulhat el a zene egy olyan korról, ahol az a legjellemzőbb, hogy semmit nem lehet előre látni.

Megdőlt a lusta játékosok mítosza

Tudomány2016.08.12, 19:08

„Tönkre fogod tenni magad, ha egész nap a gép előtt ülsz” – hangzik az unalomig ismételt mondat ismerőseinktől, ha éppen szenvedélyesen verjük a klaviatúrát kedvenc videojátékunk nyúzása közben. De valóban ez a helyzet? Mindenféleképpen lusta, elhízott kockák vagyunk, akik nem ügyelnek a saját egészségükre és még barátaik sincsenek? Egy friss kutatás szerint közel sem ez a helyzet, sőt a köznyelvben csak „gamerekként” ismert réteg egészségtudatosabban él, mint akik távol tartják magukat a videojáték-ipartól. Erről és a Pokemon GO népszerűségének okáról is beszélgettünk Fromann Richárddal, a JátékosLét Kutatóközpont alapítójával, az ...

Görög Zita kiakadt: a Facebookon kelt ki magából a modell

Life.hu2016.08.10, 06:25

A csinos modell nem hagyta szó nélkül, hogy állítása szerint kissé máshogy látta viszont nyilatkozatát egy magazin címlapján. 

Az erdélyi hegyek illatát kaptuk a budapesti luxuskonyhán

Archívum2016.08.07, 18:58

A Babel a magyar fine dining éttermek egyik meghatározó szereplője, úgy tűnik, hogy a többéves működése óta most érett be igazán. De mitől lesz jó egy fine dining étterem? Mit jelent az önazonosság a gasztronómiában? Mi kell a Michelin-csillaghoz? A tulajdonossal, Hlatky-Schlichter Huberttel és a két séffel, Veres Istvánnal és Langer Gáborral beszélgettünk az újrakezdésről.

Nádai Anikó: Nem indulok sehol semmilyen előnnyel

Tévé2016.08.03, 11:04

VV Anikóként ismerte meg az ország, hat évvel ezelőtt Bajáról költözött be a villába, ma már az RTL Klub egyik műsorvezetője: a Farm után a ValóVilág powered by Big Brother vezetését bízta rá a csatorna. A feladattól jobban fél, mint eddig bármi mástól, de úgy érzi, meg kell ugrania, minél több területen ki szeretné próbálni magát. Nádai Anikó mesélt az Origónak.

Rékasi Károly: "Nem félek a haláltól"

Life.hu2016.08.02, 15:21

A színész 13 hónap kálváriájáról beszélt őszintén az RTL Klub kameráinak. A jelek szerint a sztárt nagyon megviselte az elmúlt időszak. 

Rák elleni küzdelméről vallott Shannen Doherty

Life.hu2016.07.31, 12:29

Shannen Dohertyt, a Beverly Hills 90210 színésznőjét nagyon megviseli a rák elleni küzdelem. Egy TV-interjúban könnyek közt tört ki.

Pál Dénes: Volt egy hatalmas csalódás az életemben

Tévé2016.07.23, 18:05

Pál Dénes 2012-ben lett a The Voice győztese, azóta több tévéműsorban is feltűnt: a Sztárban sztár és A Nagy Duett szereplőjeként egy egész más arcát mutatta meg a közönségnek a Tv2-n. Az emberek hajlamosak szürke figurának tartani, ezért örült annyira, hogy néha ellazulhat, mást mutathat magából. A közönség hamarabb elfogadta, mint a szakma, nem vágyik a belső körökbe, és az Origónak azt is elárulta, mivel foglalkozna, ha nem beszélték volna rá a tehetségkutatóra.

Kandász Andrea: Rengeteg érzelem kavarog bennem

Tévé2016.07.23, 17:36

Kandász Andrea vezeti a TV2 legújabb életmódműsorát Szebeni István oldalán, az OlimpiÁSZ a riói olimpiára készíti fel a nézőket vasárnap délelőttönként. A műsorvezetőt már iskolás korában lenyűgözték az olimpiai játékokról tanultak, a mozgás minden formáját imádja, és úgy látja, minden gyereket meg kellene tanítani a sport szeretetére- többek közt ezekről mesélt az Origónak.

Upsz! Élő adásban alázták meg az Amerikai Pite színésznőjét

Life.hu2016.07.25, 13:01

Tara Reid már csak árnyéka egykori önmagának. Ezt többen is észrevették már, ám most egy rádiós műsorban szóvá is tették a színésznőnek. 

Nagyon jelentős bérnövekedés jön Magyarországon

Itthon2016.07.21, 19:24

A részadatok alapján a gazdasági növekedés a második negyedévben lényegesen jobb lesz, mint az első negyedéves – mondta az Origónak adott interjújában Varga Mihály Tusnádfürdőn. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy folytatódhat a hazai reálbérek növekedése, valamint az euró bevezetése újra téma lehet, mivel nagyjából az összes feltételnek megfelelünk. 

José Carreras: Úgy tűnik, éneklésre születtem

Archívum2016.07.19, 19:20

2017. január 20-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a világ egyik leghíresebb operaénekese, a Három Tenor egyike, José Carreras. Utolsó világ körüli turnéjának ugyanis Budapest lesz az egyik állomása. José Carreras e-mailben válaszolt kérdéseinkre a pályafutásáról, zenéről, fociról – és életcéljáról, a leukémia gyógyíthatóságáért vívott harcról. 

Paul Potts: "Nem akarok érzelmileg túlterhelt lenni"

Life.hu2016.07.19, 10:37

A 45 éves énekes a "sztárélet" előtt az anyagi csőd szélén állt. Miközben felesége a végrehajtóktól rettegett, a férfi feldobott egy aprópénzt. Fej vagy írás? Úgy döntött, ha fejet mutat az érme, benevezi magát az éppen akkor induló televíziós tehetségkutató vetélkedőbe. Így lett. Ma már elismert művész, aki az első Britain's Got Talent nyerteseként került a köztudatba. Hamarosan hazánkba érkezik, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik fellépője legyen. 

Desmond Child az Origónak: Szenvedélyesen kell szeretnünk ezt az országot

Archívum2016.07.15, 17:18

Felsorolni is lehetetlen, hány világsláger fűződik Desmond Child nevéhez. A Kiss, Bon Jovi, Bonnie Tyler, az Aerosmith, Robbie Williams, Shakira, Katy Perry, Ricky Martin vagy a The Rasmus csak néhány azok közül a sztárok közül, akik nagy sikereket köszönhetnek a most 62 éves, magyar származású dalszerzőnek. Desmond Child mindössze 18 évesen tudta meg, hogy az édesapja báró Márfy Sándor, de magyar gyökereinek nagy jelentőséget tulajdonít: idén februárban a magyar állampolgárságot is megszerezte. Az I Was Made for Lovin' You, a Livin' on a Prayer, a You Give Love a Bad Name, a Crazy vagy a Livin' La Vida Loca után mostantól az 1956-oos ...

A britek kilépése jó lehetőség arra, hogy újragomboljuk a kabátot

Itthon2016.07.14, 12:51

„Az európai polgárok többsége ma az európai és a nemzeti identitás egyensúlyát akarja, biztonságot és személyes szabadságának garantálását. Csak ez lehet a kiindulópont” – mondta Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő az Origónak. Az EP vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnökét, a fejlesztési bizottság tagját közel-keleti látogatásai során szerzett tapasztalatai tükrében a migránsügyről és a keresztényüldözésről kérdeztük, és arról, hogy hogyan tovább a brexit után. Szerinte nem lenne jó, ha újabb kilépési népszavazások lennének. 

Kulcsár Edina: „Azt hiszem, felnőttem”

Life.hu2016.07.14, 14:06

Beszélgettünk már két éve a Miss World előtt, aztán a sikert követően is. Szívembe zártam ezt a lányt – nem csak a szépsége okán. És azóta figyelgetem. Szurkolok, hogy okos döntéseket hozzon, és hogy mindaz, amit elérni látszik – ne csak talmi csillogás legyen. Rajta múlik.

Szulák Andrea: " A türelmetlenségem időnként nagyon tudott kínozni"

Life.hu2016.07.13, 16:48

Az ország egyik legnépszerűbb színésznője, aki még gyermekként lopta meg be magát a közönség szívébe. A kétezres évek elején több országos televízióban is saját műsort kapott, majd 2007. április 26-án életet adott lányának, Rozinának. A Szegedi Szabadtéri Játékok évad szenzációja a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben születő szuperprodukció, a Comden-Green-Freed-Brown szerzőnégyes által jegyzett Ének az esőben lesz, melyben a művésznő is szerepel majd. 

Biciklisták, szinkronúszók és sztárok

Archívum2016.07.12, 18:22

2016-ban már harmadszor rendezik meg A Természet Operaháza nevű rendezvényt a Tisza-tónál. Az idén már háromnapos fesztivált Debreczeni Ildikó álmodta, majd valósította meg. A főként operajelmezeket készítő jelmeztervező a kultúrát az egészséges életmóddal kapcsolta össze, amikor 2014-ben -- akkor még Tisza-tavi kerékpár(kul)túra néven - kollégáival körbebiciklizte a Tisza-tavat, és a pihenőkhöz minikoncerteket szervezett. Egy év múlva, a második Tour D'Operán már 250-300 résztvevő tette meg a 67 kilométeres távot, és 11 minikoncerten összesen 87 művész hozta el nekik az opera, táncművészet illetve a kamarazene világát. A főszervezőővel ...

Földes Eszter: Kiállok magamért, ez nem mindig tetszik az embereknek

Tévé2016.07.11, 17:36

Számtalanszor előfordul, hogy elgondolkodik azon, van-e helye a pályán, ilyenkor számot vet magával, és belátja, hogy nincs oka elbizonytalanodni. Ha tizenkét órán keresztül rendszeresen más hangján szólal meg, és más gondolatait mondja ki, egy idő után keresni kezdi önmagát - ilyenkor szüksége van a csendre és az otthonra. A hétköznapokon férje, Lovasi András tölti fel leginkább, a szakmai féltékenységet, irigységet pedig extra rosszul viseli. Földes Eszter mesélt az Origónak.

Lisa Stansfield: A legnagyobb slágerem egyszerre áldás és átok

Archívum2016.07.08, 19:39

A 80-as és 90-es években Lisa Stansfield a világ egyik legnagyobb popsztárjának számított. Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a mai napig népszerű All Around the World, The Real Thing vagy a Never, Never Gonna Give You Up. Zenei karrierje tinédzserkorában indult, a 2000-es években pedig a színészetre koncentrált: több filmben és sorozatban tűnt fel. Nemrég új albuma jelent meg, Seven címmel, és a VeszprémFest fellépőjeként most először a magyar közönség is hallhatja őt július 15-én. Lisa Stansfield e-mailben válaszolt az Origo kérdéseire.

"Nem kizárólag népszerű emberekkel lógok együtt” - Exkluzív interjú Martin Garrixszel

Life.hu2016.07.08, 21:23

2015 augusztusában a Sziget Nagyszínpadának záró produkciója a még mindig csak 20 éves szupersztár holland dj, Martin Garrix volt. Már akkor borítékolhattuk, hogy a világ harmadik legjobb dj-jének választott lemezlovast nem kell majd nélkülöznünk az idei fesztiválprogramból sem, hiszen a neve biztosíték egy feledhetetlen show-műsorra. Martin most Zamárdiba, a Balaton Soundra érkezett, hogy ismét lenyűgözze a house-zene szerelmeseit. Milliók követik a közösségi oldalakon, barátai közt láthatjuk Justin Biebert, valamint a szintén sztár dj honfitársát, Julian Jordant is. Martin Garrix mielőbb továbbrepült volna Ibizára, válaszolt a Liffe.hu ...

Akkor izgalmas a repülő, ha nincsen benne motor

Auto2016.07.04, 05:54

Vitorlázó körökben úgy tartják, hogy Liptai Nándor egyidős lehet a farkashegyi repülőtérrel - ami nyilván erős túlzás, de jól szemlélteti, hogy a 87 éves „Nándi bácsi” körülbelül olyan mélyen van beágyazódva a hazai vitorlázó kultúrába, mint a Pannónia motor a magyar köztudatba. A két éve még aktív pilótaként repülő Nándi bácsival hol máshol, mint „Fahegyen” beszélgettünk a csúzlis indításról, barátságról, gombászkodásról és arról, hogy a vitorlázás miért a legőszintébb repülési forma.