hadsereg
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Izrael
- Afganisztán
- Irak
- Gázai övezet
- USA
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A csatatéren is lehet majd rakétát nyomtatni
Bár kilõni még nem lehet, de nagyon jól halad a 3D-nyomtatott rakéta fejlesztése. Egy nap akár a háborúban is nyomtathatnak lõszert a katonák.
Így építi le Amerika a hadseregét
2017 végéig 40 ezer fõvel csökken az amerikai hadsereg létszáma, a második világháború óta soha nem volt ennyire kevés katonája Amerikának. A hadsereg tisztjei szerint ez a létszám a minimum, ha további csökkentések lesznek, az már nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Márpedig Washington védelmi költségvetése egy szabály miatt automatikusan csökken.
- címkék:
- USA
- hadsereg
- Címkefelhõ »
Alaposan megritkítják az amerikai hadsereget
Negyvenezer fõvel csökkentik a következõ két évben az amerikai szárazföldi hadsereg létszámát. A tervezett intézkedés érinti a külföldi csapatokat is.
Putyin elárulta, oda fordítják a fegyvereket, ahonnan fenyegetik
Oroszország kénytelen lesz azokra az országokra irányítani fegyvereit, ahonnan fenyegetik - jelentette ki Vlagyimir Putyin, miután Sauli Niinistö finn elnökkel tárgyalt Moszkva környéki rezidenciáján.
Szíriaiak támadják az amerikai hadsereg oldalát
A szíriai kormányt támogató hackerek támadták meg az Egyesült Államok hadseregének weboldalát.
Agyonlõtte társait a tizedes Tuniszban
Lövöldözni kezdett egy tunéziai katona hétfõn a hadsereg egyik támaszpontján Tuniszban, a férfi hét bajtársát agyonlõtte, tízet pedig megsebesített, mielõtt végeztek vele.
- címkék:
- Tunisz
- lövöldözés
- hadsereg
- katona
- Tunézia
- Címkefelhõ »
Egy magyar Gripen súlyos balesetet szenvedett
Túlfutott a leszállópályán a Magyar Honvédség Gripen vadászgépe a csehországi Cáslav katonai repülõterén. A pilóták katapultáltak. A Honvédelmi Minisztérium az Origóval közölte, hogy a pilóták az elsõ adatok szerint jól vannak.
Drónrovarokat használna megfigyelésre az amerikai hadsereg
Az Egyesült Államok új drónjai rajban repülnének, és semmi sem kerülhetné el a fülüket.
- címkék:
- lehallgatás
- robot
- hadsereg
- rovar
- drón
- kabóca
- Címkefelhõ »
Egy új légitérkép segíti az amatõr drónpilótákat
Katonai pilóták készítették azt az új légitérképet, amely nem csak azt mutatja, hol lehet reptetni drónt, de azt is, éppen hol repkednek robotkopterek. A fejlesztés segíthet elkerülni a baleseteket.
Láthatatlan szuperegyenruhát fejleszt Amerika
Minden haderõ, és talán minden gyerek kedvenc álmát szeretné megvalósítani a Pentagon: a környezetbe automatikusan beleolvadó egyenruhát. Szuperhõssé alakulnak a jövõ katonái?
Szuperbombázóval sokkolja Amerika a világot
A hatvan éve hadrendbe állított, és még harminc évig biztosan maradó B-52-es bombázók már csak korlátozottan alkalmasak egy védett légtér támadására: új, nagy hatótávolságú csapásmérõ repülõgépekre van szükség. A balul sikerült program, a késve és méregdrágán érkezõ F-35-ösök sötét árnyékot vetnek az új projektre, nagy a nyomás.
Újabb Gripen-botrány: balhé a sziget körül
Argentína Gripen NG vadászrepülõkkel hozná helyre légiereje megtépázott hírnevét, és egyben erõsítené pozícióját a Falkland-szigeteken. Azonban a cél éppen az akadály is, a szigetcsoport miatt nem lehet brit alkatrész a gépben: kerekek nélkül pedig nehéz felszállni.
Több tetoválás lehet az amerikai katonákon
- címkék:
- USA
- tetoválás
- hadsereg
- Címkefelhõ »
Ebolaálló tablet és drón az igazi fegyver járvány ellen
Bill Gates felvetette egy egészségügyi világhadsereg felállítását, de vajon ki finanszírozná és járulna hozzá a gépjármûparkhoz? A nagyotálmodásnál hasznosabb fegyver az ebolaálló tablet és drón. Az orvosok Sierra Leonéban tesztelik.
Növelik az ukrán hadsereg létszámát
250 ezer fõre emelik a kelet-ukrajnai lázadókkal harcban álló ukrán hadsereg létszámát – így döntött a kijevi parlament.
- címkék:
- Ukrajna
- hadsereg
- Kárpátalja
- Címkefelhõ »
Magyar nyugdíjas az izraeli seregben
Önkéntesként dolgozott az izraeli hadseregben egy nyugdíjas magyar asszony, aki keresztény, ateista, mégis vállalta a kihívást. Azért, mert gyermekkorában, amikor félárva lett, a szomszéd izraelita család karolta fel. És mert kapóra jött a karácsony elõtti indulás, így nem kellett az ünnepeket magányosan töltenie. Nyelvtudás nélkül vett részt az utazáson, de így is rengeteg élménnyel tért haza.
Felfegyverzett drónokkal látja el szövetségeseit Amerika
A pilóta nélküli repülõgépeket csak nemzetvédelmi célokra használhatnák fel, így például a terrorizmus leküzdésére. Kérdés, minden ország tiszteletben tartja-e majd az emberi jogokat?
Csúcsfegyverek kísérleti terepe az ukrán hadszíntér
Élesben tesztelik a legújabb fegyvereket, a kelet-ukrajnai hadszíntér tapasztalatai alapján modernizálják a harckocsiparkot. Az interneten megosztott felvételek által azonnal értesülünk a legújabb fejlesztésekrõl.
Rég feszengett olyan kínosan Vlagyimir Putyin, mint kedden Kairóban
Szándéknyilatkozat egy oroszok által építendõ egyiptomi atomerõmûrõl, a kétoldalú kereskedelmi zóna átalakítása, a szíriai polgárháború enyhítése: ezek mind napirenden voltak Vlagyimir Putyin keddi kairói látogatásán. Az orosz elnök mesés fogadtatásban részesült Egyiptomban, a gondosan megtervezett pillanatokba azonban váratlan hiba csúszott.
Újabb kiberközpontot hoz létre Obama
Új központot hoz létre Barack Obama amerikai elnök a kibertámadások megakadályozására: tavaly a hackerek már az óriáscégeket is levadászták.
Kamikaze drónokat tesztelt Irán
Hadgyakorlat keretében tesztelte Irán az öngyilkos drónt, avagy a “mobilbombát”, amelyet arra terveztek, hogy belerohanjon ellenséges célpontokba, és felrobbantsa magát.
- címkék:
- Irán
- hadsereg
- hadgyakorlat
- kamikáze
- drón
- Címkefelhõ »
Moszkvának már papírja is van a NATO fenyegetésérõl
A Nyugattal kiélezõdött feszültség miatt Oroszország átírta katonai doktrínáját, az új változat az ukrajnai konfliktust és a NATO keleti bõvítését a saját biztonságát fenyegetõ veszélyként határozza meg.
Szexbotrányokat lepleztek le az izraeli hadseregben
Az izraeli hadsereg több tisztje ellen indult vizsgálat szexuális vétségek miatt az utóbbi napokban az izraeli média értesülései szerint.
- címkék:
- Izrael
- szexbotrány
- hadsereg
- Címkefelhõ »
Szellemkatonák szolgálnak az iraki seregben
- címkék:
- Irak
- korrupció
- hadsereg
- Címkefelhõ »
Kutyatápszert kapnak az orosz katonák?
Hadbíróság elé állítanak Oroszországban egy õrnagyot, aki nyilvánosságra hozta, hogy az orosz hadseregben kutyaeledellel etetik a közkatonákat.
- címkék:
- Oroszország
- hadsereg
- Címkefelhõ »
Kísérleti ûrrepülõgép készül leszállásra Kaliforniában
Leszállásra készül az amerikai légierõ kísérleti ûrrepülõgépe, az X-37B - rossz nyelvek szerint valódi küldetése fegyverteszt vagy kémkedés volt.
- címkék:
- USA
- ûrkutatás
- hadsereg
- Címkefelhõ »
Marihuánát termeszt az olasz hadsereg
Súlyos betegek számára kezd kannabiszt termeszteni az olasz hadsereg - jelentett be Beatrice Lorenzin olasz egészségügyi miniszter. A védelmi minisztérium 80-100 kilogrammra becsüli az éves olasz kannabiszszükségletet.
Tragikusan kezdte a világháborút a Monarchia
Az elsõ világháború elsõ komoly hadmûveletei Szerbia ellen kezdõdtek, amikor 1914. augusztus 12-én Ausztria–Magyarország megtámadta a trónörökös haláláért felelõsnek tartott balkáni országot. Augusztus 23-án a Monarchia Galíciában is támadásba lendült Oroszország ellen, ám mindkét hadszíntéren vereséget szenvedett: szeptember elejére csapatait kiûzték Szerbiából, és Galíciába is mélyen benyomult az orosz hadsereg. A katonai kudarcok eredményeként az osztrák–magyar hadsereg a háború elsõ hónapjában összesen 320 ezer halottat, sebesültet és hadifoglyot vesztett.
Nyomtatná az ételt az amerikai hadsereg
Igényeik és ízlésük alapján nyomtatnák ki az amerikai katonáknak az ételeket 3D-nyomtatással.
- címkék:
- hadsereg
- táplálkozás
- 3D
- nyomtató
- Nestlé
- Címkefelhõ »
Ilyen volt a Monarchia hadserege az I. világháború kitörésekor
Az Osztrák-Magyar Monarchia hadereje az elsõ világháború elõestéjén Európa legnagyobb hadseregei közé tartozott, ám irányításában, technikai felszereltségében több szempontból elmaradt azoktól. A háború elején ráadásul sajátos stratégiai dilemmával is szembe kellett néznie a Monarchia vezetésének.
Mikor lesz lézerfegyver a csatamezõkön?
A katonák kezében egyhamar nem várható lézerpuska, de hajóra és repülõre már elkészültek az elsõ mûködõ lézerágyúk. Mit tud ma a lézersugár, ha nem CD-k lejátszására, hanem fegyvernek használják?
A thai kormány blokkolja a Facebookot
Rendkívüli állapot Thaiföldön
Fokozódik a helyzet Thaiföldön: rendkívüli állapotot hirdetett ki a hadsereg. A lépés célja, hogy megálljt parancsoljon a fél éve zajló, idõnként véres zavargásokba torkolló kormányellenes tüntetéseknek. A hadsereg ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem veszi át a hatalmat az országban. A fõvárosban zavartalanul megy tovább az élet, a dolgozni és bevásárolni induló helyiek a katonákkal fényképezkednek.
- címkék:
- Thaiföld
- tüntetés
- hadsereg
- bankok
- Címkefelhõ »
Állandó csapatokat küldene a NATO Kelet-Európába
Tartósan NATO-csapatokat kellene állomásoztatni egyes kelet-európai államokban. Errõl Philip Breedlove tábornok, a NATO fõparancsnoka beszélt Kanadában. Felülvizsgálná a szövetségnek a hidegháború végét követõen hozott döntéseit is.
- címkék:
- hadsereg
- NATO-csapat
- ukrán válság
- NATO
- Címkefelhõ »
Otthagyja munkáját Harry herceg
Leszáll a földre Harry herceg: az Afganisztánt is megjárt helikopterpilóta a hadsereg vezérkari tisztjeként szolgál tovább.
Korrupció miatt kirúgták az orosz hadsereg fõnökét
- címkék:
- Oroszország
- korrupció
- hadsereg
- Címkefelhõ »
Újabb összetûzések Kairóban
Folytatódnak az összetûzések Egyiptomban az iszlamista Murszi exelnök hívei és a hadsereg között.
Több mint 50 feltételezett dzsihádistát vettek õrizetbe Egyiptomban
Egyiptomban továbbra is gyakoriak a hasdereg és az iszlamisták közötti összetûzések.
- címkék:
- Mohamed Murszi
- hadsereg
- Egyiptom
- Címkefelhõ »
Gyilkolni olyan volt, mint meginni egy pohár vizet
Alig múlt hét-nyolcéves, mégis nehéz puskát tart vékony karjaival, és tudja, milyen embert ölni: a mai napig rabolnak el gyerekeket azért, hogy kis katonát neveljenek belõlük, akár kínzás árán is.
Vilmos otthagyja a hadsereget
Cambridge hercege ezentúl a királyi teendõire szeretne koncentrálni és többet is jótékonykodna.
Mubarak házi õrizetbe kerül
Hoszni Mubarakot bár kiengedik a börtönbõl, mégsem lesz szabad, egyelõre házi õrizetbe helyezik.
35 év börtön Bradley Manning közlegénynek
35 évnyi szabadságvesztésre ítélte a hadbíró Bradley Manning közlegényt.
Már a hadsereg sincs biztonságban a mexikói bûnbandáktól
Mexikó Michoacan államában ismeretlen fegyveresek megölték a haditengerészet egyik parancsnokát. Ebben az államban a haditengerészet is bekapcsolódott a drogbandák elleni harcba.
Adli Manszúr engedélyezné az egyiptomi hadseregnek civilek letartóztatását
Adli Manszúr vasárnap egy elnöki dekrétumban feruházta az egyiptomi miniszterelnököt egy új jogkörrel, mely lehetõvé teszi, hogy - ha a kormány így dönt - a hadsereg jogot kapjon civilek letartóztatására. A Murszi-hívek elleni keményebb fellépés lehet a cél.
Az egyiptomi hadsereg 48 órás ultimátumot adott a Muszlim Testvériségnek
Ismét bekeményített az egyiptomi hadsereg, kétnapos ultimátumot adtak a Muszlim Testvériségnek, hogy csatlakozzanak a nemzeti megbékéléshez. Ha a Testvériség nem így tesz, keményebben fel fognak lépni ellenük a katonák.
Egyiptom - nyugalom van Hurghadában
A magyarok által kedvelt egyiptomi üdülõhelyen békésen ünnepelték csütörtökre virradóra Mohamed Murszi államfõ elmozdítását.
Visszautasította a hadsereg ultimátumát az egyiptomi államfõ
Visszautasította a hadseregnek az ország politikai erõihez intézett ultimátumát kedden hajnalban az egyiptomi elnök. Murszi éjjel Barack Obamával is beszélt, és az amerikai vezérkari fõnök is egyeztetett az egyiptomi hadsereggel.
Orbán: nincs erõs ország tiszteletre méltó hadsereg nélkül
Magyarországra látogatott Anders Fogh Rasmussen NATO-fõtitkár, és Orbán Viktorral is tárgyalt. Orbán elmondta, hogy értéknek tartja a hadsereget, és szívesen bõvítené a katonai szövetséget. Rasmussen pedig elárulta, hogy a magyar katonák jók az afgánok kiképzésében.
28-an haltak meg egy lövöldözésben Líbiában
Líbiában továbbra is nagy probléma, hogy mivel a központi hadsereg egyedül nem képes megvédeni az államot, a kormány továbbra sem tiltja be azon félkatonai szervezetek mûködését, amelyek még a Moammer Kadhafi elleni harcban tüntették ki magukat. A lakosság viszont szeretné, ha ezek a milíciák letennék a fegyvert és az állam védelmét a hadseregre hagynák.
- címkék:
- Kadhafi
- hadsereg
- milícia
- Líbia
- Címkefelhõ »
Továbbfejlesztették az oroszok a lángszórót
Hat kilométerre képes ellõni a jövõ lángszórója. Az orosz hadmérnökök által kifejlesztette Soltsepek irányított rakétáival háromszáz négyzetméternyi területet tud izzó pokollá változtatni.
Az Egyesült Államok nem hagyja annyiban
Ballisztikus rakéták elhárítására képes védelmi rendszert telepít az amerikai haderõ Guamra - jelentette be a Pentagon. Az amerikai védelmi miniszter szerint Észak-Korea "valódi és nyilvánvaló fenyegetést" jelent.
- címkék:
- Észak-Korea
- hadsereg
- rakétabázis
- Címkefelhõ »
Rossz példát mutat a szupermodell - A hadsereg sem nézi jó szemmel
Szupermodell ellen "harcol" az izraeli hadsereg.
- címkék:
- Bar Refaeli
- hadsereg
- modell
- Címkefelhõ »
Riadóztatták az izraeli hadsereget
Szíriai felkelõk behatolták a fegyvermentes övezetnek számító Golán-fennsíkra, ezért az izraeliek teljes harckészültségbe helyezték a hadseregüket.
- címkék:
- Izrael
- Szíria
- hadsereg
- harckészültség
- Címkefelhõ »
Dél-Korea felkészült a háborúra
A dél-koreai hadsereg bejelentette szerdán, hogy teljesen felkészült a válaszcsapásra abban az esetben, ha Észak-Korea megtámadja az országot.
Modern szárnyas tevékre áhítozik a magyar honvédség
A korszerû Gripen harci repülõgépek mellett néhány korszerû, közepes méretû katonai szállítógépre is elengedhetetlenül szüksége lenne Magyarországnak, ezek ugyanis nem csak háborús helyzetben, katasztrófa esetén vethetõk be, de akár pénzt is termelhetnének a hadseregnek. A helikopterflotta frissítési lehetõségei után szakértõnk azt gyûjtötte össze, milyen teherszállító repülõgépet vásárolhat a magyar honvédség.
Nem a csórók menedéke a magyar sereg
A profi hadsereg igazságtalanul sodorja veszélybe a szegényeket, mivel elsõsorban õk fanyalodnak a katonáskodásra - állítja Bajnai Gordon egyik közeli munkatársa. A helyzet azonban nem ilyen egyszerû. A magyar hadsereg eleve elég magasan kvalifikált, sok a diplomás katona, érettségije pedig mindenkinek van. A sorkatonaságot ráadásul meghaladta már az idõ, bár a véget nem érõ katonasztorik arról is árulkodnak, hogy egy pár hónapos kiképzés életre szóló kapcsolatokat szül.
Harry herceg tálib parancsnokot ölt
Harry herceg helikopterrel támadta egy tálib parancsnok bázisát Afganisztánban.
Új ellenméreggel védi magát az izraeli hadsereg
Az izraeli hadsereg több tízezer adag új típusú, vegyi fegyvereket semlegesítõ ellenmérget szerzett be és oszt szét katonái között.
Érkeznek a harcjármûvek Afganisztánból
Óriás szállítógéppel küldték vissza a páncélozott szállító harcjármûveket. Afganisztánban már a magyar tartományi újjáépítési csoport - várhatóan jövõ tavaszi - kivonulását készítik elõ.
- címkék:
- Afganisztán
- hadsereg
- harcjármû
- Címkefelhõ »
A hadsereg is beszáll az egyiptomi hatalmi harcba
Békítõ hangú figyelmeztetést adott ki az egyiptomi hadsereg az országban dúló, válsággal fenyegetõ politikai küzdelem résztvevõinek címezve. Hatalomátvételre állítólag nem készülnek a tábornokok.
Nem kegyelmez a jövõ hadserege
Ha robotok vívnák a háborúkat, akkor nem kellene rengeteg katonának meghalnia, és nem kellene tartani fegyveres lázadásoktól sem. Ezért ölnek dollármilliárdokat a világ legfejlettebb országai automatikus fegyverek fejlesztésére. A probléma csak az, hogy a háborúk legbonyolultabb helyzeteit képtelenek megoldani a robotok. Hogyan különböztet meg egy robotkatona egy veszélyes lázadót egy játék pisztolyos gyerektõl? És hogyan méri fel, hogy egy tömegmészárlás túl nagy áldozat egy jelentéktelen katonai sikerért?
A drónok diktálják a fegyverkezési versenyt
Egyre több ország mûködtet drónokat, sõt akár terroristák is használhatnak robotrepülõket. Egy elemzés szerint a mozgékony robotrepülõkkel szemben tehetetlenek a légvédelmi rendszerek, és emiatt már a legtöbb drónnal rendelkezõ ország, köztük az Egyesült Államok és Izrael is aggódik.
Katonának hívják a cigány fiatalokat
Együttmûködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium és az Országos Roma Önkormányzat a katonai pálya iránt érdeklõdõ és arra alkalmas cigány fiatalok képzésérõl és foglalkoztatásáról; a dokumentumot Hende Csaba tárcavezetõ és Farkas Flórián, az ORÖ elnöke kedden írta alá Budapesten.
Izraelé a legütõsebb sereg
A számok tükrében már rég nem tartozik a világ élvonalába, technológiailag mégis az USA-t is veri a zsidó állam fegyverarzenálja. Rakétaelhárító-rendszerérõl mégis azt mondják, hogy felesleges a jövõ hadi eszközeként számontartott idegmérgekkel töltött rakátékkal szemben.
Rakétákkal gyakorlatozott az orosz hadsereg
Szárazföldrõl és víz alól indított interkontinentális ballisztikus rakétával és manõverezõ robotrepülõgépekkel hajtottak végre gyakorlatot pénteken az orosz hadsereg különbözõ egységei. Korábban csak a robotrepülõgépeket imitáló célpontokra lõttek, most elõször valódi manõverezõ robotrepülõgépek elfogását és megsemmisítését gyakorolták.
- címkék:
- Oroszország
- hadsereg
- rakéta
- gyakorlat
- Címkefelhõ »
Magyarországra jött a szlovák hadsereg vezetõje
Peter Vojtek szlovák vezérkari fõnök magyar kollégájával egyeztetett Szlovákia és Magyarország haderejének aktuális helyzetérõl.
Az átlagemberbõl is Supermant csinál az agychip
Bekokainozott majmokon már sikeresen tesztelik a technológiát, amely az ember agyába Google-keresõt és 100 millió terrabájtnyi memóriakapacitást hozhat. Az agyimplantátumok már stabilan mûködnek Parkinson-kórban szenvedõ betegek tüntetmentesítésekor, a következõ lépésben jöhetnek a zsoldoskiborgok és a szuperhallással rendelkezõ átlagemberek, akik mellesleg két másodperc alatt olvasnak majd el egy ötszáz oldalas könyvet.
A fronton szült a brit katona
A brit hadseregben szolgáló nõ csak röviddel a szülés elõtt vette észre, hogy terhes. 2003 óta mintegy 200 brit katonanõt küldtek haza azért, mert állapotos lett a seregben.
- címkék:
- Afganisztán
- szülés
- hadsereg
- katona
- Címkefelhõ »
Nem indul eljárás a rendõrségnek átadott fegyverek ügyében
Az ügyészség szerint csak jogsértés történt a 2006-os õszi honvédségi fegyverátadáskor, de eljárás nem indul - írja a Magyar Nemzet. Az ügyben Hende Csaba honvédelmi miniszter fordult az ügyészséghez, mert gyanúja szerint a 2006-os tömegoszlatások idején jogszerûtlenül adtak át gránátvetõket és könnygázgránátokat a rendõrségnek a honvédség készleteibõl.
Bevetnék a hadsereget a francia drogháborúban
Két fiatal drogdílert is Kalasnyikovval végeztek ki az utcán Marseille-ben, a helyiek a hadsereg segítségét kérik.
Robbanástól is óv az új arcfesték
Nem csupán a terepen való rejtõzködésben segíti a katonákat, hanem a robbanások hõhatásaitól is megvédi arcukat egy újfajta, álcázáshoz használható arcfesték, amely a jövõben a tûzoltók testi épségének védelmét is segítheti.
Puccsra készülõ tábornokoktól szabadult meg a török hadsereg
Összesen 56, a kormányfõ elleni összeesküvéssel gyanúsított tábornokot nyugdíjaztak Törökországban.
Nincs feje az észak-koreai hadseregnek
Új vezetõ érkezett a vasárnap elküldött vezérkari fõnök helyére, de egyelõre nem vette át a hadsereg irányítását.
Leváltották az észak-koreai hadsereg vezérkari fõnökét
Ri Jong Ho tábornok Kim Dzsong Un bizalmasának számított, 2009 óta vezette a hadsereget. A hivatalos közlemény szerint betegség miatt kellett távoznia, szakértõk azonban azt mondják, hogy hatalmi harc áldozata lett.
Érvényes az egyiptomi parlament feloszlatása
Kiállt a parlament feloszlatása mellett az egyiptomi alkotmánybíróság, miután Mohamed Murszi egyiptomi elnök vasárnap a parlament újbóli összehívására szólított föl.
Kihívta a hadsereget az egyiptomi elnök
Semmisnek nyilvánította az egyiptomi parlamentet feloszlató alkotmánybírósági határozatot Mohamed Murszi egyiptomi elnök.
Újra a hadsereg irányít Egyiptomban
Alkotmányellenes törvény alapján rendezték meg az egyiptomi választásokat, ezért az alkotmánybíróság feloszlatta az egyiptomi parlament alsóházát. A hadsereg a döntést úgy értelmezte, hogy az új választásokig újra õk irányítanak, az elnökválasztás egyik jelöltje szerint viszont az egyiptomi fiatalok ezt nem fogják hagyni.
Büszke meleg katonáira az izraeli hadsereg
Két egymás kezét fogó katona a Facebookra feltöltött képével ünnepli a meleg büszkeség hónapját az izraeli hadsereg.
Az ügyészséghez került a rendõrségnek átadott fegyverek ügye
A miniszter és a vezérkari fõnök szóbeli utasítására adott át a honvédség fegyvereket és gránátokat a rendõrségnek 2006-ban. Hende Csaba szerint mindez jogsértõ volt, a miniszter ezért az ügyészséghez fordult.
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fõvárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre robotrepülõgépek, rakéták, repülõtéri szkennerek és nagyfeszültségû drótkerítések segítségével. A kibertámadásokra is készülnek, sõt, felmerült a Facebook és a Twitter leállítása.
Együtt vonul szlovák és magyar katona
Akár közös beszerzésekhez és közös katonai gyakorlatokhoz is vezethet az az együttmûködés, amelyrõl pénteken írt alá megállapodást a négy visegrádi ország. A megegyezés szerint a magyar hadsereg közös harccsoportot állít fel a cseh, a szlovák és a lengyel sereggel.
Irán lemásolja a megbolondult amerikai drónt
A pilóta nélküli felderítõ repülõgépet még decemberben fogták el Iránban, az amerikai hadsereg akkor azt közölte, hogy nehéz lesz adatokat kinyerni a gépbõl. Iráni mérnökök viszont azt állítják, már megtalálták a drón leggyengébb pontját.
- címkék:
- Irán
- hadsereg
- kémrepülõgép
- drón
- Címkefelhõ »
Elektronikus ruhát kapnak a brit katonák
Az elektromos áramot vezetõ szálakat szõnek a brit katonák készülõ új ruhájának textiljébe: az e-ruha a harctéren használt kütyük egyetlen forrásból való energiaellátását teszi majd lehetõvé, így a különbözõ kommunikációs és navigációs berendezéseket a katonáknak nem kell a jövõben külön-külön tölteniük.
Már 142 centisek is lehetnek az észak-koreai katonák
Csökkentette az észak-koreai hadsereg a besorozható katonák magasságának alsó határát egy dél-koreai lap szerint. Állítólag erre azért volt szükség, mert a most vonuló 16-17 éves korosztályban egy korábbi éhínség miatt sok az angolkóros.
Tizedével többet költ idén hadseregére Kína
Kína több mint tíz százalékkal emeli katonai kiadásait, amelyek idén meghaladják a 100 milliárd dollárt, a becslések szerint azonban a hivatalosan bejelentettnél kétszer többet költ. Kína azt állítja, hogy a hadsereg fejlesztése önvédelmi célú.
A kormány felélesztené a magyar hadiipart
A honvédelmi vezetés az úgynevezett Hadik-tervvel igyekszik fellendíteni a hazai hadiipart. Lapinformációk szerint ennek része a különbözõ hadieszközök hazai gyártása, egy ötvenmilliárd forintos bevételt hozó indiai együttmûködés és a honvédségi üdülõk hatékonyabb kihasználása is.
Célratartó golyót fejlesztenek az amerikai hadseregnek
Saját röppályáját repülése közben módosítani képes, önmagát a célra állító lövedék kifejlesztésén munkálkodnak az Egyesült Államokban a hadsereg számára.
- címkék:
- hadsereg
- fegyverkezés
- Címkefelhõ »
Gyermekpornózással és szexuális erõszakkal vádolnak ausztrál katonákat
Forró ügyek összefoglalója néven került nyilvánosságra egy dokumentum Ausztráliában a hadsereg erõszakos cselekményeirõl. Az iratok szerint tavaly több mint százszor vádolták meg a katonákat szexuális zaklatással, drogkereskedéssel és gyermekpornózással. Többször is elõfordult, hogy katonák videóra vettek szexuális aktusokat, majd a felvételeket feltöltötték az internetre. Az ausztrál védelmi minisztérium vizsgálja a bejelentéseket.
GPS-zavarással téríthették el az amerikai robotrepülõt
Valószínûleg a mûholdas helymeghatározó rendszerét manipulálták meg annak az amerikai robotrepülõnek, amely nemrég került az iráni hadsereg kezére - számolt be a New Scientist amerikai tudományos lap online kiadása.
- címkék:
- Irán
- hadsereg
- háború
- robotrepülõgép
- drón
- Címkefelhõ »
Összeütközött két katonai helikopter az USA-ban, négyen meghaltak
Egyelõre tisztázatlan körülmények között összeütközött két katonai helikopter egy kiképzõközpont közelében az Egyesült Államokban. Négy katona életét vesztette, két másik megsérült.
Az iráni hadsereg lelõtt egy amerikai kémrepülõt
Az iráni hadsereg lelõtt vasárnap egy pilóta nélküli amerikai kémrepülõgépet, egy úgynevezett drónt, amely behatolt az ország légterébe - közölte vasárnap az iráni állami média katonai forrásokra hivatkozva.
- címkék:
- Irán
- hadsereg
- kémrepülõ
- drón
- Címkefelhõ »
Kellemes zenével kedveskednek az orosz katonáknak a választások elõtt
Ünnepi reggelivel és kellemes zenével kedveskednek a védelmi minisztérium munkatársai az orosz katonáknak a vasárnapi parlamenti választások elõtt. Szakértõk szerint a hagyományosan a hadsereg támogatására támaszkodó Vlagyimir Putyin pártja a jelenleginél kevesebb helyet fog szerezni az orosz parlamentben.
Az évtized végéig kivonják a brit katonákat Németországból
Kivonják a brit katonákat Németországból. A 20 ezer fõs haderõ az eredetileg tervezetthez képest 15 élvvel korábban, 2020-ig, több szakaszban hagyja el állomáshelyeit. A lépést a brit hadsereget is érintõ megszorítások miatt hozták a tervezettnél korábbra.
Százhúszezres hadsereget állítana fel Lukasenko az országra nehezedõ nyomásra hivatkozva
"Területvédõ hadsereg" felállítását tervezi Alekszandr Lukasenko fehérorosz diktátor, mert szerinte egyre erõsebb nyomás nehezedik Fehéroroszországra.
"Nemcsak áldozatok, hanem hõsi halottak is lehetnek" - magyar nõk fegyverben
Minden háborúban akadt néhány nõ, aki harcolni akart, de a többség inkább ápolónõként vagy a hátországból segítette a csapatokat. Jeanne d'Arc-ra hasonlító magyar amazonokról nem nagyon lehet tudni, de olyan volt, aki férfinéven harcolt. Leginkább a propaganda használta õket, 1956 után pedig aránytalanul sok nõt végeztek ki. A nõ mindig akkor kerül elõ, ha baj van - állítja a Nõk a hadtörténelemben címû kiállítás szervezõje.
- címkék:
- kiállítás
- hadsereg
- katonanõ
- Címkefelhõ »
Öt év fogság után megérkezett Izraelbe az izraeli hadsereg katonája
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy azonosította és az egyiptomi-gázai határon átvette Gilád Salit tizedest. A hivatalos közlés szerint az öt évvel ezelõtt a Hamász fogságába esett katona jelenleg egyiptomi területen van, és átadták õt az izraeli hadseregnek. Az izraeli állami televízió szerint Salit már Izraelben van. Salit elsõ myilatkozatában arról beszélt, mennyire hiányoznak neki az emberek.
Mítosz a Hamász gyõzelme - izraeli lapok a fogolycserérõl
A Hamász gyõzelmének mítoszáról, az emberrablások folyamatos fenyegetésérõl, Izrael különbözõségérõl írnak az izraeli lapok az öt év után több mint ezer palesztin fogolyért kicserélt izraeli katona hazaengedését értékelõ véleménycikkeikben. Sok lap igyekszik megcáfolni az egyezséget kritizálók érveit.
Hadgyakorlat zavarta meg a GPS-eket
A Brit Királyi Haditengerészet nagyszabású hadgyakorlata során pénteken a GPS mûholdas helymeghatározó rendszerek mûködését is megzavarták Skócia egyes részein. Az eljárás a helyi halászok munkáját nehezítette meg.
Vírus fertõzte meg az amerikai robotrepülõgépeket
Az amerikai hadsereg Predator és Reaper típusú, pilóta nélküli robotrepülõgépeinek földi vezérlõrendszereit egy olyan számítógépes kártevõ fertõzte meg, amely rögzített a távirányítású légi jármûveknek kiadott minden egyes utasítást - adta hírül a Wired amerikai technológiai magazin. Az eset az amerikai légierõ által elõszeretettel alkalmazott drónok komoly biztonsági gyengeségére hívta fel a figyelmet.
Intelligens sisak és páncélalsó: újítások az amerikai katonák felszerelésében
Kevlár alsónadrág, thermo szemüveg, hordozható napelemek: az amerikai katona felszerelése az afganisztáni és az iraki háborúban szerzett tapasztalatok hatására forradalmi átalakuláson ment keresztül.
- címkék:
- USA
- hadsereg
- katona
- felszerelés
- Címkefelhõ »