hadviselés
címke rss
Százezer évig tartott a leghosszabb háború, de végül megnyertük
Egyre több bizonyíték támasztja alá azt a vélekedést, hogy a Homo sapiens és a neandervölgyiek együttélését nem a béke és a kölcsönös elfogadás jellemezte. A két emberfaj szabályos háborúban állt egymással, amit a villámszerű rajtaütések, a csontokat, koponyákat szétzúzó vad közelharcok jellemeztek – írja egy most megjelent cikkben Nicholas R. Longrich, az egyesült-királyságbeli Bath-i Egyetem evolúcióbiológusa. Bár kezdetben a neandervölgyieknek állt a zászló, elődeink találékonysága, alkalmazkodó készsége végül győzelemre vezette a Homo sapienst.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Amikor a homokdűnék között váratlanul felbukkant a sivatagi róka
Erwin Rommel, a sebtében felállított Deutsche Afrika Korps frissen kinevezett parancsnokaként 1941. február 12-én érkezett meg az európai fagyos télből a langyos észak-afrikai tavaszba. Rommel tábornok természetesen nem nézelődni jött a festői szépségű líbiai Bengáziba, hanem hogy Adolf Hitler elhatározásából kisegítse a bajból a Führer szorult helyzetbe került barátját és szövetségesét, Benito Mussolinit. A kihívásokat valamint a váratlan és kalandos helyzeteket imádó öntörvényű tábornok ugyan szigorúan megkötött mandátummal és viszonylag kis erőkkel érkezett Észak-Afrikába, ám ennek ellenére, hetek alatt mindent felforgatott.
- címkék:
- Adolf Hitler
- Benito Mussolini
- Erwin Rommel
- Wilhelm Keitel vezértábornagy
- Franz Halder vezérezredes
- Compiégne
- második világháború
- hadművelet
- harckocsi
- Harmadik Birodalom
- hadviselés
- gépesített hadviselés
- hadászat
- páncéloshadosztály
- mozgóharc
- angliai csata
- Battleaxe hadművelet
- Wehrmacht
- Deutsche Afrika Korps
- OKH
- Címkefelhő »
Oroszország a Nyugat elleni hadviselés új módszereit teszteli
Egy kiszivárgott brit katonai jelentés szerint az oroszok a Nyugat elleni hadviselés új módszereit teszteli. A hagyományos arzenáltól a drónokon át a Twitter- és a Facebook-bejegyzésekig mindent fegyverként alkalmazhatnak, amire Nagy-Britannia nincs igazán felkészülve.
Idegméreggel akarták elhozni az apokalipszist
Humánus fegyver, amely kíméletesen oltja ki az ellenség életét – vélte a 19. század végén a vegyi fegyverek egyik pártfogója. Az első világháború bebizonyította, hogy ez a kijelentés nem is állhatna távolabb a valóságtól. A vegyi hadviselés fizikailag is pusztító, leginkább azonban pszichológiailag hat, ezért csak idő kérdése volt, hogy a különböző terrorszervezetek felfedezzék maguknak.
A drónok lassan mindenre jók
A drónokról sokszor a fegyverek jutnak az eszünkbe, pedig egy sokkal tágabb skálán mozgó technológiáról van szó, amely lassan, de biztosan beférkőzik a mindennapokba. Bárki lehet kutató, operatőr vagy kém. Egy nap megvalósulhat a Terminátor 2 című film ijesztő jóslata is, és a vadászpilóták eldobhatják a jogosítványukat.
Elviszi, de újratelepítheti Patriot rakétáit az USA
Visszavonja az Egyesült Államok a Törökország déli határára még 2013-ban, egy NATO-küldetés miatt telepített Patriot rakétáit. Az ütegeket tehát leszerelik, de ha szükséges, egy hé alatt újratelepíthetik a rendszert.
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a teszfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a robokopterek már segíthetik afganisztáni missziók dolgát.
Kinyírja a számítógépeket a Boeing rakétája
Mikrohullámokkal képes használhatatlanná tenni számítógépeket és más elektronikai eszközöket az a kísérleti rakéta, amelynek tesztelése egy amerikai sivatagban sikerrel zárult.
Nem támadhatatlanok többé az amerikai anyahajók
Távolról képes elsüllyeszteni az amerikai anyahajókat a legújabb kínai ballisztikus rakéta. A háromezer kilométer hatótávolságú töltetet három éve állították hadrendbe.
Civileken gyakorolnak a robotrepülők
Az új-mexikói autópályán közlekedő civil kocsikon gyakorolják a földi célpontok követését a Pentagon robotrepülőinek pilótái. A pilóta nélküli légi járművek afgán és iraki harctereken teljesítenek szolgálatot.
- címkék:
- Predator
- hadviselés
- robotrepülo
- Címkefelhő »