globális felmelegedés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- klímaváltozás
- üvegházgázok
- környezetvédelem
- természetvédelem
- környezetszennyezés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
David Attenborough is felszólalt a klímacsúcs találkozón
A brit természettudós, Sir David Attenborough arra buzdítja a klímacsúcs találkozó küldötteit, hogy a tragédiát dicsőséggé változtassák és oldják meg a klímaváltozást.- tudósít a a BBC.
Az idei volt az egyik legmelegebb október a mérések kezdete óta
A harmadik legmelegebb október volt az idei a mérések kezdete, 1979 óta - jelentette be hétfőn az Európai Unió Copernicus Légkörfigyelő Szolgálata (C3S).
Két Celsius-fok alatt tartható a globális felmelegedés mértéke
Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Glasgowban zajló 26. ülésének (COP26) résztvevői által az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozására tett kötelezettségvállalásai alapján két Celsius-fok alatt tartható a globális felmelegedés mértéke - állapították meg a Melbourne-i Egyetem kutatói.
A globális szén-dioxid kibocsátás visszatért majdnem a pandémia előtti szintre
A globális szén-dioxid kibocsátás a pandémia miatt 5-4 százalékkal esett 2020-ban, de becslések szerint idén 4-9 százalékkal emelkedik.
Az európaiak klíma intézkedéseket akarnak, de életstílust változtatni nem
Az európaiak sürgős intézkedéseket akarnak az éghajlatváltozással kapcsolatban, de továbbra is elkötelezett húsevők, és megkérdőjelezik a politikai javaslatokat, mint például az új benzines járművek eladásának betiltását 2030 után, egy új a YouGov–Cambridge Centre for Public Opinion Research közvélemény-kutató központ új közvélemény-kutatása szerint, ami hét európai országban vizsgálta a környezeti hozáállást.
- címkék:
- klímaváltozás
- globális felmelegedés
- környezetvédelem
- üvegházgázok
- klímacsúcs
- Éghajlatváltozási Kormányközi Testület
- környezetbiztonság
- szén-dioxid kibocsátás
- párizsi klímaegyezmény
- ENSZ Környezetvédelmi Program
- ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete
- Intergovernmental Panel on Climate Change
- Címkefelhő »
Klímacsúcs: 105 ország azt ígéri, hogy 30 %-kal csökkenti a metánkibocsátást
Több, mint 100 ország beleértve az Egyesült Államokat, Japánt, és Kanadát azt ígérte, hogy szignifikánsan csökkenti a metánkibocsátást, ami egy rövidéletű, de erőteljes üvegházgáz.
A hajózás általi emisszió a meglévő célkitűzések mellett a duplája lesz annak, ami a párizsi klímaegyezmény céljainak eléréséhez szükséges
A Manchester Egyetem egy új tanulmánya azt mutatja, hogy a jelenlegi klíma célok, amiket a nemzetközi hajózás károsanyag-kibocsátására megállapítottak, túl lazák, és így az ágazat nem játszik tisztességes szerepet abban, hogy a párizsi klímaegyezmény céljainak megfeleljen.
A rövid távú repülőgép járatok rengeteg káros anyagot bocsátanak ki
A Manchester Egyetem tudósai megállapították, hogy az európai kontinensen a légi közlekedésből származó károsanyag kibocsátásnak a fő felelőse a számtalan rövid távú repülés.
- címkék:
- klímaváltozás
- globális felmelegedés
- üvegházgázok
- klímacsúcs
- szén-monoxid
- Éghajlatváltozási Kormányközi Testület
- illékony szerves vegyületek
- kén-dioxid
- nitrogén-oxidok
- fosszilis energiahordozó
- szén-dioxid kibocsátás
- károsanyag kibocsátás
- fosszilis tüzelőanyagok
- IPCC
- Intergovernmental Panel on Climate Change
- Címkefelhő »
Két brit egyetem mesterséges intelligenciát használ az ipari emissziók gigatonnákkal való csökkentésére
A Londoni Egyetem és a Cambridge-i Egyetem világelső fenntarthatósági kutatását olyan technológia létrehozására használták fel, amely csökkentheti a szén-dioxid-kibocsátást a globális cement iparban és más energiaigényes kereskedelmekben.
Hínár mentés gépi tanulással
A Massachusetts kutatói olyan alacsony költségű rendszert fejleszenek, ami monitorozza a hínár farmok mikrobiomát és azonosítja a betegségeket, mielőtt elterjednének.
A fosszilis tüzelőanyagok globális kitermelési tervei kétszerese annak, amit biztonságosan elégethetünk
A világ országai a Párizsi Klímaegyezmény legszigorúbb éghajlatváltozási célja által megengedett fosszilis tüzelőanyagok több mint kétszeresének kitermelését tervezik, állapította megy az Egyesült Nemzetek Szervezetének analízise.
A szegényebb nemzeteket klímaváltozásból származó emelkedő energia árak fogják sújtani
A klímaváltozás a globális energia költségek kis eséséhez fog vezetni a század végére, de sok közepes bevételű ország, ideértve Indiát is, emelkedő árakkal szembesül, mivel az emberek a hűtéshez légkondicionálókat fognak bekapcsolni, sugallja egy tanulmány.
Veszélyben van a ritka ausztrál mocsári teknős
Az alkalmanként alga réteget viselő ausztráliai mocsári teknős egyike a sok evolúciósan egyesi állatnak, melyek aránytalanul nagy veszéllyel néznek szembe az emberi aktivitás, miatt, ideértve a klímaváltozást.
Szövettakaróval védtek egy svéd gleccsert a globális felmelegedéstől
Szövettakaróval védték nyáron a svédországi Helags gleccser egyes részeit a globális felmelegedéstől. Ezzel legalább 3,5 méternyi vastag jég elolvadását akadályozták meg. A projekt kitalálói remélik, fel tudják hívni a társadalom figyelmét azokra a veszélyekre, melyek a gleccserek eltűnésével fognak együtt járni.
Tudósok megjósolták, mikor válik lakhatatlanná a Föld
A bolygó változásának három lehetséges kimenetelét modellezték le brit és kanadai tudósok. Kutatásaik során meg tudták határozni, mikor válik lakhatatlanná a Föld.
Az antarktiszi jég története nyomokat tartogat jövőnk számára
Az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatóinak tanulmánya arról, hogy a világ legnagyobb jégtakarója hogyan fejlődött lényeges nyomokat nyújt a klímaváltozás fordulópontjairól is. A tengerszint és a mélytengeri hőmérséklet rekonstrukciók kvázi stabil állapotokat és kritikus átmeneteket sugall az elmúlt 40 millió év alatt.
A beerdősítés segíthet megmenteni a korallzátonyokat a katasztrófától
A tengerparti régiók növekvő újraerdősítése meglehetősen csökkentheti korallzátonyokat elérő kifolyó üledék mennyiségét és javítja rezilienciájukat, ezt találta egy az ausztrál Queensland Egyetem által vezetett tanulmány, melyet augusztus 4-én a Global Change Biology magazinban publikáltak.
- címkék:
- Nagy Korallzátony
- klímaváltozás
- globális felmelegedés
- környezetvédelem
- környezetszennyezés
- természetvédelem
- korallok
- biodiverzitás
- óceánok
- óceánok elsavasodása
- üvegházgázok
- kihalások
- erdőirtás
- erdősítés
- tengerbiológia
- környezetbiztonság
- szén-dioxid emisszió
- párizsi klímaegyezmény
- klímakatasztrófa
- Queensland Egyetem
- Címkefelhő »
Így segíthet a szélenergia leküzdeni a globális felmelegedést
Egy új tanulmány szerint a szélenergia gyors térhódítása segíthet csökkenteni a globális felmelegedést a század végére. Bár a szakemberek szerint ezt más kibocsátáscsökkentési stratégiákkal is ki kell egészíteni, a világ mégis közelebb kerülhet ezzel a párizsi megállapodás megvalósításához.
A globális felmelegedés további felmelegedést okoz, ezt állapítja meg egy új paleoklíma tanulmány
Egyre világosabb, hogy az utóbbi években tapasztalt hosszú szárazság, rekordöntő hőség, erdőtüzek, s gyakori extrémebb viharok közvetlen következményei a globális hőmérséklet emelkedésnek. Egy új, a földtörténeti extrém klímaeseményekről szóló, és a Science Advances magazinban augusztus 10-én megjelent tanulmány azt sugallja, hogy a bolygó volatilisebbé válhat, ahogy melegszik.
A klímaváltozás miatt megnőhetnek az állatok testrészei
Ausztrál kutatók szerint egyes állatfajok "alakváltással" reagálnak a klímaváltozásra, mert így próbálják hűvösen tartani testüket: bizonyos melegvérű fajok csőre, lába vagy füle megnagyobbodott, hogy jobban tudják szabályozni hőháztartásukat. A tanulmányt jegyző szakemberek ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az érintett állatok a fizikai változások ellenére sem tudnának megbirkózni a klímaváltozással.
A Stanford Egyetem kutatói mesterséges intelligenciával tárják fel az extrém időjárás rejtélyeit
Mesterséges intelligencia segít a tudósoknak megérteni, hogy miért egyre gyakoribbak az extrém csapadékos napok Középnyugaton, az Egyesült Államokban. Segíthet a tudósoknak a jobb előrejelzések elkészítésében, és hogy ezek, illetve más extrém időjárási események hogy fognak változni a jövőben.
- címkék:
- extrém időjárás
- klímaváltozás
- globális felmelegedés
- meteorológia
- környezetvédelem
- árvíz
- katasztrófavédelem
- megújuló energia
- üvegházgázok
- Éghajlatváltozási Kormányközi Testület
- zöldenergia
- környezetbiztonság
- fosszilis energiahordozó
- párizsi klímaegyezmény
- megújuló alapanyag
- fosszilis tüzelőanyagok
- Stanford Egyetem
- katasztrófavédelem
- Stanford University
- Intergovernmental Panel on Climate Change
- Címkefelhő »
Sivatagosodás és pusztító árvizek várnak ránk, ha nem cselekszünk
Hirtelen lezúduló csapadék, villámárvizek, hosszú aszályok és emberemlékezet óta nem látott forróság jellemzi az idei nyarat. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) tudományos bizonyítékokkal alátámasztott legfrissebb jelentésében bemutatta, hogy nem csupán érzéki csalódásról vagy a véletlenek összjátékáról van szó: az éghajlatváltozás itt van velünk, a saját bőrünkön érezhetjük, és csakis rajtunk múlik, hogy mekkora veszteségekkel vészeljük át a küszöbön álló klímaválságot.
- címkék:
- Kárpát-medence
- Homokhátság
- extrém időjárás
- klímaváltozás
- globális felmelegedés
- környezetvédelem
- árvíz
- környezetszennyezés
- víztároló
- aszály
- üvegházgázok
- vizes élőhelyek
- vízgazdálkodás
- Éghajlatváltozási Kormányközi Testület
- Vásárhelyi-terv
- elsivatagosodás
- fosszilis energiahordozó
- villámárvíz
- fosszilis tüzelőanyagok
- IPCC
- WWF Magyarország
- Természetvédelmi Világalap
- Intergovernmental Panel on Climate Change
- Címkefelhő »
Az idei texasi hideg krízis az olvadó Jeges-tenger jegével áll kapcsolatban
Az extrém hideghullámot, ami emberek millióit hagyta áram nélkül múlt télen, úgy tűnik, hogy valószínűleg a több ezer kilométerrel arrébb lévő Jeges-tenger jegének olvadása okozta, sugallja egy kutatás.
A világ legnagyobb hajózási vállalata csökkenteni igyekszik a hajózás klímaváltozásra gyakorolt negatív hatását
A hajózás hatása erősebben járul hozzá a klímaváltozáshoz, mint a repülés, és az egyik olyan szektor, ahol az emisszió növekszik, ahelyett, hogy csökkenne.
Az extrém áradások Európában kilencszer valószínűbbek a klímaváltozás miatt
Az extrém esőzés, ami Európa részeit pusztította múlt hónapban valószínűbbek és súlyosabbak voltak a klímaváltozás miatt, egy új jelentés szerint. A felhőszakadások, melyek végigsöpörtek Németországon és Belgiumon júliusban, 3-19 %-kal intenzívebbek és 1.2-9-szer valószínűbbek voltak az ember okozta felmelegedés miatt.
A tudósok állítják: az európai heves esőzések a klímaváltozás következményei
Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
Nagytömegű vulkánok jobban hűthetik a Földet egy melegedő világban
Kevés erő a Földön, ami erőteljesebb, mint egy nagy vulkánkitörés. Amikor legnagyobb erejükben vannak a vulkánok több millió tonna részecskét dobnak be az atmoszférába, melyek blokkolják a Napot, ami képes lehűteni a Földet majdnem 5 évig, veszélyeztetve a gabonát és nyár nélküli éveket idéz elő. A legfrissebb, a fülöp-szigetei Pinatubo-hegy kitörése 1991-ben, átmeneti 0.5 Celsius-fokos globális hőmérséklet esést okozott.
- címkék:
- Föld
- Pinatubo
- extrém időjárás
- klímaváltozás
- földrengés
- globális felmelegedés
- környezetvédelem
- környezetszennyezés
- vulkánok
- természetvédelem
- légszennyezés
- geológia
- zöld energia
- üvegházgázok
- tudomány
- szeizmológia
- fenntarthatóság
- Éghajlatváltozási Kormányközi Testület
- környezetbiztonság
- metánhidrát
- piroklaszt-ár
- szén-dioxid emisszió
- fosszilis tüzelőanyagok
- megújuló ernergiaforrások
- IPCC
- Címkefelhő »
Esik az eső az Északi-sark közelében
A feljegyzések kezdete óta először esett eső hó helyett a Grönlandot tartósan borító jégtakaró legmagasabb pontján - közölte az amerikai Nemzeti Hó és Jég Adatközpont (NSIDC).
A feljegyzések kezdete óta először esett eső hó helyett Grönlandon
A feljegyzések kezdete óta először esett eső hó helyett a Grönlandot tartósan borító jégtakaró legmagasabb pontján - közölte az amerikai Nemzeti Hó és Jég Adatközpont (NSIDC).
Az IPCC legrosszabb forgatókönyve szerint a globális felmelegedés eléri a 4.4 Celsius-fokot
Egy klíma tudomány állapotáról szóló összegzésben, melyben augusztus 6-án 195 ország megegyezett és 8-án publikáltak, az IPCC jelentése szerint várhatóan a Föld eléri a kritikus 1.5 Celsius-fokos melegedési küszöbértéket a következő 20 éven belül a klímaváltozásnak köszönhetően, függetlenül attól, hogy a globális kormányok csökkentik az üvegházgáz emissziókat. A klímakatasztrófa elkerüléséhez sürgősen cselekedni kellene és ehhez összefogásra volna szükség.
- címkék:
- extrém időjárás
- klímaváltozás
- globális felmelegedés
- környezetvédelem
- természetvédelem
- katasztrófavédelem
- hőhullám
- üvegházgázok
- erdőirtás
- fenntarthatóság
- Éghajlatváltozási Kormányközi Testület
- környezetbiztonság
- metánhidrát
- szén-dioxid emisszió
- klímakatasztrófa
- IPCC
- Kék Bolygó Alapítvány
- Címkefelhő »
A CFC-gázok betiltásával időt nyertünk a felmelegedés elleni harcban
Időt nyert magának az emberiség az ózonréteget pusztító gázok (CFC-k) használatának betiltásával, ugyanis ezek a kemikáliák plusz 2,5 Celsius-fokkal növelték volna a globális átlaghőmérsékletet a század végéig - állapították meg brit, amerikai és új-zélandi kutatók.
A Föld 20 éven belül eléri az 1.5 Celsius-fokos klíma limitet, közli az IPPC jelentés
Várhatóan a Föld eléri a kritikus 1.5 Celsius-fokos melegedési küszöbértéket a klímaváltozásnak köszönhetően a következő 20 éven belül, függetlenül attól, hogy a globális kormányok csökkentik az üvegházgáz emissziókat, mind az öt fő forgatókönyv szerint, amit a tudományos jelentés megvizsgált.
Jégkorszakra emlékeztető kemény teleket is hozhat a globális felmelegedés
Sokan a globális felmelegedés cáfolatát látták az elmúlt tél hidegrekordjaiban. Aztán pár hónap múlva a melegrekordok is megdőltek. Légkörkutatók elmagyarázzák, hogy mindkét szélsőség mögött ugyanazok a klímaváltozási folyamatok állnak.
Az idei volt a harmadik legmelegebb július a világban
A tavalyival karöltve az idei volt a harmadik legmelegebb július a világban a mérések kezdete óta - jelentette be csütörtökön az Európai Unió Copernicus Légkörmegfigyelő Szolgálata (C3S), amely szerint az elmúlt hónapot szokatlanul magas hőmérsékletek kísérték Finnországtól kezdve egészen az Egyesült Államokig.
Végleg kiszáradt Bolívia második legnagyobb tava
Valószínűtlennek tartják a bolíviai Poopó-tó újbóli feltöltődését a kutatók, amely az öntözésre használt víz elvezetésének esett áldozatul.
Kritikus a jégolvadás az orosz sarkköri vidéken
Az Északi-sarkvidék Oroszországhoz tartozó területének két szigetcsoportján a gleccserek és a jégtakaró olvadása annyi olvadékvizet termel, amennyi évente megtöltene közel ötmillió olimpiai úszómedencét - állapították meg brit kutatók.
Negyvenfokos hőhullámok várhatók a globális felmelegedés miatt ebben az országban
Soha nem látott hőhullámokra, 40 Celsius-fokot is elérő hőmérsékletekre kell számítani nyaranta Nagy-Britanniában még akkor is, ha sikerül 1,5 fokon tartani a globális felmelegedés mértékét az iparosodás előtti szinthez képest - figyelmeztettek csütörtökön brit szakértők.
Valami egészen különös dolog történik a szitakötők szárnyaival
Az idei lehet az utolsó elviselhető nyár: vészjósló jövő áll az emberiség előtt
Enyhe telek, pokolian meleg nyári nappalok és éjszakák. Ugye, neked is ismerős? A klímaváltozás következményeit a saját bőrünkön is megtapasztalhatjuk, és ha így folytatjuk, a helyzet csak rosszabb lesz.
Egymilliárd tonna szén-dioxidot kell kivonni a légkörből 2025-ig
Egymilliárd tonna szén-dioxidot kell kivonni a légkörből 2025-ig, hogy a katasztrofális felmelegedés elkerülhető legyen - állapította meg egy szerdán közzétett jelentés.
Megoldódik a rejtély? Ez végre lerántja a leplet a Loch Ness-i szörny legendájáról
Soha nem volt még ilyen alacsony a Loch Ness-i tó vízállása, melynek következtében a szakértők szerint végre fény derülhet Nessie létezésének rejtélyére.
Az emberiség nem tud ezzel megbirkózni: drámai következményei lesznek a 1,5 Celsius-fok fölötti globális felmelegedésnek
Visszafordíthatatlan hatásai lehetnek az emberekre és az ökológiai rendszerekre, ha nem sikerül megvalósítani a párizsi klímaegyezmény célkitűzését, a felmelegedés mértékének 1,5 Celsius-fok alatt tartását - írják az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) kutatói jelentéstervezetükben, amelyet szerdán ismertetett az AFP francia hírügynökség.
Ilyen következményei lehetnek a 1,5 Celsius-fok fölötti globális felmelegedésnek
Visszafordíthatatlan hatásai lehetnek az emberekre és az ökológiai rendszerekre, ha nem sikerül megvalósítani a párizsi klímaegyezmény célkitűzését, a felmelegedés mértékének 1,5 Celsius-fok alatt tartását - írják az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) kutatói jelentéstervezetükben, amelyet szerdán ismertetett az AFP francia hírügynökség.
Az online divat márkák fele szűz műanyagból készül
A gyors divat fellendülése miatt növekszik a fosszilis üzemanyagból készült szintetikus rostok használata, mutatja az Royal Society for Arts, Manufactures and Commerce (RSA) tanulmánya, írja a The Guardian.
- címkék:
- klímaváltozás
- globális felmelegedés
- környezetvédelem
- környezetszennyezés
- természetvédelem
- újrahasznosítás
- hulladékgazdálkodás
- ruhaipar
- fenntarthatóság
- fogyasztói társadalom
- műanyag hulladék
- újrahasználat
- mikroműanyag
- műanyag szennyezés
- hulladékmentesség
- egyszer használatos műanyag
- klíma katasztrófa
- újrahasznosított ruha
- gyors divat
- Címkefelhő »
Eltűnhetnek a növények a kaliforniai sivatagokból
Nem könnyű azt feltételezni, hogy a sivatagi növények is átélhetnek nehéz időszakokat. Ezek a szívós organizmusok ugyanis azért fejlődtek így, hogy túléljék a hosszan tartó hő- és szárazsági hullámokat. Egy új tanulmány – amely több mint 30 évnyi műholdas kép elemzését végezte el Kalifornia déli részén – azonban azt mutatja, hogy a növények élettartama több mint egyharmadával csökkent a Sonoran-sivatag nagy kiterjedésű részein az elmúlt évtizedekben.
A klímaváltozás több villámcsapát indít be az Arktiszon
Alaszka felett az északi szélessség 65 foknál magasabban észlelt villámcsapások kb. 35.000-ről kb. 240.000-re gyarapodtak 2010-től 2020-ig, egy a Geophysical Research Letters geofizikai magazinban március 22-én megjelent tanulmány szerint. A villámcsapás követi az emelkedő hőmérsékletet a régióban, és a tudósok úgy gondolják, hogy a melegebb klíma tüzelőanyaggal látja el a viharokat. A kutatók megmutatták, hogy a villámlások száma az Arktiszon az északi szélesség 65 fok felett növekszik és, hogy a villámcsapások hányadának növekedése a globális villámcsapásokhoz képest jól korrelált a globális hőmérséklet anomáliával.
Új módszerrel terveznék meg a korallzátonyok megmentését
A hétvégén a természetvédők az utolsó simításokat végzik egy óriási, mesterséges korallzátonyon, amelyet a londoni állatkertben állítanak össze. A bolygó leglátványosabb koralljainak mintapéldányai, köztük élénk zöld elágazó korall, Turbinaria reniformis sárga tekercs korall, kék gerinc korall és még sok más faj került egy óriási tartályba olyan halak, például a palettás doktorhal és a bohóchal mellett, amelyeknek szüksége van ezekre a virágállatokra.
Kína károsanyag-kibocsátásának mértéke túlszárnyalja az összes fejlődő országét együttvéve
Kína éves károsanyag-kibocsátásának mértéke túlszárnyalja az összes fejlődő országét együttvéve. A Rhodium Group amerikai agytröszt becslései szerint a bolygó legnépesebb országa 2019-ben először lépte túl a 14 gigatonnányi szén-dioxid-ekvivalenst, amely a világ emissziójának 27 százalékát jelenti.
Véget ért a békamentő szezon
Múlt héten végéhez ért a békamentés Komárom-Esztergom megyében. A Magyar Madártani És Természetvédelmi Egyesület összesen a 3 fő helyszínen 4803 példány kétéltűt mentett!
Akár tíz éven belül eltűnhetnek Németország gleccserei
Nem lehet megmenteni Németország gleccsereit, akár tíz éven belül elolvadhat az "örök" jég - derült ki a csütörtökön Münchenben bemutatott második bajorországi gleccserjelentésből.