Fővárosi Főügyészség

címke rss

Húszezerért futtattak kisfiúkat

Archívum2013.09.23, 12:19

Tizenegy ember ellen emelt vádat az ügyészség kiskorúak sérelmére elkövetett kerítés miatt - közölte a Fővárosi Főügyészség. 17 kiskorú fiú esett áldozatul az újpesti bandának: külföldi férfiakat kellett kielégíteniük, húszezer forintot kaptak érte.

Vádat emeltek a 400 milliós biztosítási csalás miatt

Archívum2013.08.07, 10:46

Összesen 104 ember ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy biztosítási csalási ügyben. A vádlottak közlekedési baleseteket játszottak el, majd hamis kárigazoló papírokkal összesen 400 millió forintot szedtek ki a biztosítók zsebéből. Az elsőrendű vádlott szökésben van.

7 év börtön várhat UFO Zsoltira

Archívum2013.06.18, 14:21

Prostituáltak közvetítésével vádolhatják V. Zsoltot, az UFO együttes vezetőjét. Akár 7 évre is börtönbe mehet - írja a Blikk.

Korrupt rendőröket ítéltek el

Archívum2013.03.11, 12:33

Huszonötezer forintot kért két rendőr egy lejárt műszakival közlekedő autóstól, cserébe eltekintettek volna a bírságtól. A sofőr azonban a Nemzeti Védelmi Szolgálat embere volt, és lebuktatta a rendőröket. Két év felfüggesztettet kaptak.

Biszku Béla túl nagy falat az ügyészségnek

Archívum2013.03.11, 10:50

Eddig érintetlen szénakazalban keresgéli a tűt az ügyészség, amely lassan egy éve nem tudott előállni ütőkártyával Biszku Béla, az 1956 utáni megtorlásokban szerepet játszó belügyminiszter ellen. Az ügyészek bevették magukat a levéltárba, az [origo] információi szerint MSZMP-iratokban, karhatalmi, rendőri jelentésekben, jegyzőkönyvekben kutatnak, húszéves tényfeltáró iratokat túrnak elő. Közben pedig versenyt futnak az idővel, mert Biszku lassan 92 éves lesz. Miért olyan nehéz egy korábban nagy hatalmú kommunista politikust bíróság elé vinni?

Vádat emeltek Portik Tamás ellen

Archívum2013.03.04, 14:50

Portik Tamás egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban és fejbe lövette Prisztás Józsefet - áll a a vádiratban.

Ügyvédeket is őrizetbe vettek a korrupt a NAV-tiszt mellett

Archívum2013.02.28, 18:58

Ügyvédek is voltak a között a hét férfi között, akit tegnap a Fővárosi Főügyészség összehangolt akcióval fogott el. A bűnszervezetet vesztegetéssel vádolják.

Nyomoznak egy 2009-es informatikai beszerzés miatt

Archívum2013.02.02, 10:30

Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2009-es informatikai beszerzései miatt. Egy vizsgálat szerint a minisztérium 176 millió forintért számítógépes programokat rendelt, ezt azonban a tárcánál lévő gépek háromnegyede nem tudta futtatni.

Koronatanút találtak a Csatáry-ügyben

Archívum2012.12.18, 18:23

Koronatanút talált a szlovák rendőrség a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László ügyében. A Fővárosi Főügyészség jogsegély-kérelemmel fordult a szlovák hatóságokhoz, hogy a tanút minél előbb kihallathassák.

Az ütőkártya még hiányzik Biszku ellen

Archívum2012.09.13, 10:47

Összesen ötven ember halt meg azokban az '56-os sortüzekben, amelyek miatt a héten meggyanúsították Biszku Bélát. A rendszerváltás után többször vizsgálták a hatóságok ezeket az ügyeket, de Biszku mindig megúszta, mivel nem tudták rábizonyítani, hogy a politikai döntései miatt dördültek el a fegyverek. Biszku ködösítéssel is nehezítette a nyomozást, és úgy tudott lapítani 22 évig, hogy közben többen is bizonyítottnak látták felelősségét.

Újabb vádemelés előtt Verók István és társai

Archívum2012.08.30, 14:06

A gyanú szerint több mint kétmilliárdos kárt okoztak a terézvárosi ingatlanügyletek. A Fővárosi Főügyészségnek napokon belül megküldik a vádemelési javaslatot - írja a Magyar Nemzet.

Nem emeltek vádat a MÁV Informatika vezetői ellen

Archívum2012.08.16, 06:40

Két évig tartó nyomozás után a rendőrség hűtlen kezelés, orgazdaság és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolt vádemelést, a Fővárosi Főügyészség szerint azonban nem történt bűncselekmény.

Vádat emeltek Kocsis István és az MVM volt vezetői ellen

Archívum2012.08.10, 14:03

Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek korábbi vezérigazgatóját és öt társát bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel vádolják, az ügyészség szerint 15 milliárd forint kárt okoztak az államnak.

Újabb csatát vesztett Budai a filozófusok elleni harcban

Archívum2012.07.11, 09:31

Megalapozatlannak ítélte az ügyészség Budai Gyula elszámoltatásért felelős kormánybiztos panaszait, amelyeket a filozófuspályázatok ügyében indult nyomozások lezárása ellen nyújtott be. Az ügyészség szerint a rendőrség helyes döntést hozott akkor, amikor bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárásokat.

Felfüggesztettet kértek Újbuda volt vezetőjére

Archívum2012.07.09, 14:59

A vád szerint Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármester és Lakos Imre vagyongazdálkodásért felelős alpolgármester hivatali helyzetükkel visszaélve megkíséreltek egy állami tulajdonú telket átjátszani egy magáncégnek.

Újabb gyanúsítások a terézvárosi ingatlanok miatt

Archívum2012.06.02, 14:41

Gyanúsítottként hallgattak ki 13 embert több, a VI. kerületi önkormányzat tulajdonában levő ingatlan áron aluli eladása miatt - közölte a BRFK. Szakértői vélemények szerint a volt önkormányzati tisztségviselők és képviselők 2,3 milliárd forint kárt okoztak.

Vádemelés vár a MÁV Informatika vezetőire

Archívum2012.05.18, 13:17

Indokolatlan szerződéseket kötöttek, és több embert munkavégzés nélkül foglalkoztattak a MÁV Informatika Zrt.-nél azok a vezetők, akik ellen vádemelési javaslatot tett a BRFK.

Még három hónapig nyomozhatnak Biszku Béla ellen

Archívum2012.05.09, 08:56

Augusztus 28-áig, újabb három hónappal meghosszabbította az 1956-os forradalmat követő megtorlásokat belügyminiszterként irányító Biszku Béla ügyében indult nyomozást a Fővárosi Főügyészség - tudta meg a Magyar Hírlap Skoda Gabriellától, az ügyészség szóvivőjétől.

Nyomozás indult a temetkezési intézetnél

Archívum2012.04.16, 12:53

Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított a főügyészség a Budapesti Temetkezési Intézet gazdálkodása miatt. A temetkezési cég ellen a jobbikos Staudt Gábor tett feljelentést, mert szerinte a cég 2010-es eredményét tudatosan veszteségnek tüntették fel.

Vádat emeltek a vércukormérőt elnéző orvos ellen

Archívum2012.02.21, 19:37

A doktornő állítólag hibajelzésként értékelte, amikor az ötvenéves betegénél HI, azaz magas jelzést mutatott a vércukorszintmérő, ezért cukoroldatot itatott a férfival, aki később meghalt.

Pénzt bezsebelő szülészek ellen emelt vádat az ügyészség

Archívum2012.01.20, 20:46

Vesztegetés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az Állami Egészségügyi Központ tizenegy nőgyógyász szakorvosa és két szülésznője ellen - értesült az MTI Hírcentrum. A vád szerint az orvosok pénzt fogadtak el a szülések levezetéséért és egyéb orvosi ellátásokért. Az egyik szülésznő esetében börtönbüntetést kér az ügyészség.

Csalás miatt emeltek vádat az őssejtügyben

Archívum2012.01.11, 10:50

Nem kuruzslás vagy emberi test tiltott felhasználása, hanem csalás szerepel az úgynevezett őssejtügyben kilenc ember ellen benyújtott vádiratban. A fővárosi főügyész szerint a vádlottak eltitkolták a páciensek előtt, hogy nincs engedélyük, illetve tudományosan nem bizonyított, hogy használ az őssejtkezelés.

Vádat emeltek Leonid Sztecura jobbkeze ellen

Archívum2012.01.05, 14:34

Szerhij V. Sz. a vádirat szerint részt vett abban, hogy 1999-ben a Leonid Sztecura által szervezett és vezetett orosz-ukrán bűnszervezet átvegye a XI. kerületi Citadella diszkó védelmi pénzének beszedését. A férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben: tavaly januárban, Csehországban tartóztatták le.

Tucatnyi embert vádoltak meg az Eclipse-ügyben

Archívum2012.01.03, 13:22

A Fővárosi Főügyészség 12 embert vádolt meg az eredetvizsgálattal foglalkozó Eclipse Zrt. ügyében, különösen nagy értékű adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt.

Blikk: Milliárdos jutalmat fizettek ki az ügyészeknek

Archívum2012.01.02, 08:11

A Fővárosi Főügyészségen 200 százalékos volt a karácsonyi jutalom, de az ügyészségi dolgozók munkáját egész évben elismerték. A Blikk úgy tudja, egy év alatt csaknem ötmilliárd forint jutalmat osztottak szét közöttük. A Legfőbb Ügyészség sajtóosztálya szerint mindenki megdolgozott az év végi prémiumért.

Előzetesbe kerülhet a darabolós gyilkosság gyanúsítottja

Archívum2011.12.16, 14:06

Fennáll a szökés és a bűnismétlés veszélye, ezzel indokolja a Fővárosi Főügyészség, hogy miért indítványozták a pestszentlőrinci darabolós gyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A nő állítása szerint nem emlékszik rá, hogyan csonkolta meg élettársát.

Hűtlen kezelés miatt vádat emeltek a Főtáv volt vezérigazgatója ellen

Archívum2011.12.05, 12:25

Csalás és hűtlen kezelés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatója, Kovács Lajos és hét társa ellen. Az ügyben valamennyi vádlott szabadlábon védekezik.

Budai Gyula: Törvénysértően működik a Négy Mancs alapítvány

Archívum2011.11.22, 16:41

Több törvénysértést és mulasztást is megállapított a Fővárosi Főügyészség a Négy Mancs állatvédő alapítvány működésében - közölte a vizsgálatot kezdeményező Budai Gyula. Az elszámoltatási biztos szerint az alapítványt az adóhatóság is ellenőrzi.

Elévülés miatt megszüntettek egy eljárást Jozef Rohác ellen

Archívum2011.11.17, 12:16

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság azon ítéletét, amelyben robbanóanyaggal való visszaélés miatt két év börtönbüntetésre ítélte Jozef Rohácot.

Magyar Nemzet: Nyolcvanhét parkolóőrt gyanúsít korrupcióval a rendőrség

Archívum2011.10.29, 12:01

Lezárta a nyomozást és vádemelési javaslatot tett a rendőrség a budapesti parkolóőrök korrupciós ügyében - írja a Magyar Nemzet. A parkolóőrök és feletteseik a rendőrség szerint bűnszövetségben szedték be a pénzt a hivatalosan fizetni nem kívánó ügyfelektől.

Már nem gyanúsítottak a tűzcsapot nyitogató tűzoltók

Archívum2011.10.25, 16:04

Az ügyészség szerint idő előtt gyanúsították meg azt a négy tűzoltót, akik áprilisban a rendvédelmisek tüntetésén tűzcsapokat nyitottak ki a fővárosban. Az ügyészség szerint azért volt korai a gyanúsítás, mert akkor még az okozott kárt sem állapították meg. Az eljárás folytatódik.

Nyomozás indult a Fővárosi Vízművek 1997-es eladása miatt

Archívum2011.10.17, 20:16

Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el az ügyészség a Fővárosi Vízművek és a csatornázási művek privatizációja miatt - tudta meg az MTI. Demszky Gábor korábbi főpolgármester 1997 áprilisában "nagyon jó üzletnek" nevezte a vízművek 25 százalékos részvénycsomagjának eladását .

Az ügyészség vizsgálja a Négy Mancs alapítvány működését

Archívum2011.09.16, 08:39

Vizsgálja a Fővárosi Főügyészség a Négy Mancs állatvédő alapítvány működésének törvényességét. Az ügyészséghez az elszámoltatási kormánybiztos fordult az ügyben.

Börtönbüntetést kér az ügyész Terézváros volt MSZP-s polgármestere ellen

Archívum2011.08.27, 09:24

Mind a 14 vádlottra, köztük Verók István volt VII.kerületi polgámersterre is börtönbüntetés kiszabását kéri majd a terézvárosi ingatlanügy decemberben kezdődő perében az ügyészség - írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a vádiratból kiderül, hogy Verók István és tizenhárom társa 2004-ben tudta, hogy kárt okoz az egyik Andrássy úti palota eladásával.

Négymilliárdos kár érhette az államot kilenc szálloda eladása miatt

Archívum2011.05.14, 22:22

Az ügyészség gyanúja szerint a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a piac ár feléért adott el több szállodát hét évvel ezelőtt a Hunguest Hotelsnek.

Előzetesbe helyezné az ügyészség a Fenyő-gyilkosság gyanúsítottját

Archívum2011.04.19, 14:21

A Fővárosi Főügyészség szerint Jozef Rohác esetében felmerül a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítás meghiúsításának veszélye is. Az előzetes letartóztatásról a Budai Központi Kerületi Bíróság dönt majd.

A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz a Fradi-pálya ügyében

Archívum2011.04.06, 14:40

Elrendelte a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a Fradi-pálya értékesítése ügyében az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése nyomán.

Szabadlábon védekezhet a Soroksári úti gázoló

Archívum2011.03.02, 18:08

Kiengedték az őrizetből azt a fiatal autóst, aki hétfő délután a járókelők közé hajtott Budapesten - értesült a Független Hírügynökség. Az ügyészség ugyanis nem kezdeményezte az előzetes letartóztatását. A sofőr hat embert ütött el, közülük hárman a kórházban meghaltak.

Előzetesbe került a csecsemője megölésével gyanúsított anya

Archívum2011.02.22, 15:53

Elmegyógyászati megfigyelésre utalta és előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a budapesti nőt, aki a gyanú szerint megölte egyhetes csecsemőjét.

Szabadlábon védekezhet a diszkótragédia hatodik gyanúsítottja is

Archívum2011.01.21, 09:41

Nem kezdeményezte a kerületi ügyészség a diszkótragédia hatodik gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A férfit több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel, valamint magánokirat-hamisítással gyanúsítják, a BRFK ugyan javasolta a legszigorúbb kényszerintézkedést, de az ügyészség szerint ennek feltételei nem állnak fenn.

Előzetesbe helyeznék a diszkótragédia öt gyanúsítottját

Archívum2011.01.18, 16:45

A szombat éjjel történt diszkótragédia ügyében őrizetbe vett öt ember előzetes letartóztatását kéri az ügyészség, amely szerint ha kiengednék őket, megnehezíthetnék az eljárást. A bíróság kedden este és szerdán reggel dönt a letartóztatásukról.

UD Zrt.-ügy: Nyomozást rendeltek el a hangfelvételek miatt

Archívum2011.01.10, 13:03

Nyomozást rendelt el az ügyészség az UD Zrt.-ügyben nyilvánosságra került hangfelvételek miatt. Személyes adattal visszaélés gyanúja miatt nyomoz a III. kerületi rendőrkapitányság.

Visszadobta a Biszku elleni feljelentést a Legfőbb Ügyészség

Archívum2011.01.05, 16:08

Szintén elévülésre hivatkozva törvényesnek nevezte a Legfőbb Ügyészség a Fővárosi Főügyészség korábbi döntését, hogy elutasította azt a feljelentést, amelyet Gellért Ádám jogász tett Biszku Béla korábbi belügyminiszter és társai ellen az 1956 utáni megtorlások miatt. Gellért Ádám blogjában megalapozatlannak, és az érdemi indokolást kerülőnek nevezte a döntést.

Magyar Nemzet: Vádat emeltek több korábbi munkaügyi főfelügyelő ellen

Archívum2011.01.04, 07:03

A Magyar Nemzet információi szerint vádat emelt Papp István, az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség volt elnöke, négy vezető beosztású munkatársa, valamint egy ügyintéző ellen a Fővárosi Főügyészség.

Fordítási baki miatt úszhat el a Biszku-ügy

Archívum2010.11.07, 11:08

Egy Hágában dolgozó magyar jogász, Gellért Ádám vetette fel a rendőségnek Biszku Béla elleni nyomozást az '56-os megtorlás miatt, a hatóságok azonban félredobták a feljelentésként értelmezett jogi tanulmányt. Több nemzetközi jogász is úgy véli azonban, hogy Gellért érvei megfontolandók, és lehetséges, hogy megállnák a helyüket a magyar bíróságokon is, ha a büntető törvénykönyvbe nem került volna be egy fordítási hiba.

Visszadobta az ügyészség a Biszku elleni egyik feljelentést

Archívum2010.11.03, 12:15

Emberölés miatt jelentette fel egy magánszemély Biszku Béla egykori belügyminisztert, az 1956-os forradalom utáni megtorlásban játszott szerepéért, de a Fővárosi Főügyészség elutasította a feljelentést, így nem indul nyomozás. Az ügyészség szerint az 1956 után esetlegesen elkövetett bűncselekmények a hazai jog alapján már elévültek, a nemzetközi szokásjog alapján pedig Biszku nem vonható felelősségre.

Az ügyészség szerepéről vitázott a jogsértéseket vizsgáló albizottság

Archívum2010.09.22, 12:03

A fővárosi főügyész szerint nem követett el hibákat a 2006-os őszi utcai zavargásokkal kapcsolatban az ügyészség, míg a jogsértéseket vizsgáló albizottság egyik fideszes tagja szerint az ügyészség nem néz szembe őszintén a hibákkal.

Emberölés gyanúja miatt nyomoznak Zámbó Jimmy halála ügyében

Archívum2010.09.03, 17:44

Az egyik szemtanú megváltoztatta korábbi vallomását, és azt állítja, más kezében sült el a Zámbó Jimmy életét kioltó pisztoly. A Fővárosi Főügyészség ezért újra nyomozást rendelt el az ügyben.

Vádat emeltek a fotómodell-gyilkosság gyanúsítottjai ellen

Archívum2010.07.02, 13:30

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és okirat-hamisítás miatt emelt vádat a fotómodell-gyilkosság gyanútottjai ellen a Fővárosi Főügyészség. A két fiatal 2008 augusztusában Soroksáron ölt meg egy 21 éves fotómodellt.

Rendőrök kértek pénzt gyanúsítottak szabadon engedéséért

Archívum2010.06.21, 12:42

Három XV. kerületi rendőrt helyeztek előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint pénzt kértek azért, hogy elintézzék egy gyanúsított szabadlábra helyezését, illetve az ellene folyó nyomozás megszüntetését. A rendőröket vesztegetéssel gyanúsítják.

Bővülhet a BKV-ügyek gyanúsítottjainak köre

Archívum2010.05.28, 08:35

Több gyanúsítottra is lehet számítani a BKV-s ügyekben - állította a Népszabadságnak Ihász Sándor fővárosi főügyész. Ihász interjújában arról is beszélt, hogy miért az új parlament alakuló ülésének napján vették őrizetbe Hagyó Miklóst.

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak két ügyben a Magyar Villamos Műveknél

Archívum2010.05.26, 19:16

Egy ismeretlen feljelentő négy ügy miatt tett feljelentést a Magyar Villamos Művek ellen, de a Fővárosi Főügyészség csak két esetben rendelt el nyomozást nagy vagyon hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. A Független Hírügynökség szerint az MVM székház megvásárlása a sopronkövesdi szélerőmű-beruházás miatt nyomoznak.

Indítványozza az ügyészség Hagyó előzetes letartóztatását

Archívum2010.05.17, 10:48

A szökés, elrejtőzés és a bizonyosítás megnehezítésének veszélyére hivatkozva indítványozza hétfőn az ügyészség Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes és két munkatársa előzetes letartóztatását. Hagyót pénteken gyanúsította meg a rendőrség a BKV-ügyben, azóta őrizetben van.

Vádat emeltek a többmilliárdos ipari kémkedés ügyében

Archívum2010.04.19, 07:56

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt abban az ügyben, amelyben több embert azzal gyanúsítanak, hogy több mint négymilliárd forint értékben egészségügyi jellegű szabadalmakat loptak egy magyar cégtől - írja a Népszava. A gyanúsítottak a lopott technológiát Moszkvában akarták eladni.

Elrendelték a nyomozást a postaszékház eladása miatt

Archívum2010.03.05, 13:54

A Fidesz februári feljelentése alapján pénteken elrendelte a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a postaszékház eladásának ügyében. A feljelentés szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés történt.

Nyomoznak a milliárdos eredetiségvizsgálati szoftver ügyében

Archívum2010.03.01, 17:57

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz hetek óta a rendőrség a gépjármű-eredetiségvizsgálati rendszerhez szükséges szoftverre adott állami megbízás ügyében. A munkát az Eclipse Informatikai Zrt. végzi, amely a Figyelő szerint rendőrségi és és titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkezik. A lap szerint a megbízásért felelős Nemzetközi Közlekedési Hatóság egyik vezetője az Eclipse által bérelt Mercedesszel járt, a cég azonban állítja, hogy ők nem tudnak erről.

Két brit fogoly megtévesztésével vádolják ügyvédek Magyarországot

Archívum2010.01.24, 14:48

A brit hatóságok megtévesztésével és szörnyű börtönkörülményekkel vádolják a magyarokat két brit férfi rokonai. A briteket európai elfogatóparancs alapján fogták el, és adták ki Magyarországnak, holott - mint később kiderült - az ügyészség még meg se vádolta őket. A két gyanúsítottat most egy Budapest szélén lévő börtönben tartják fogva, és már egy brit EP-képviselő is aggódik a sorsukért.

Megörült a metrós nyomozásnak a főváros

Archívum2009.12.03, 19:01

Bár sok politikus beszélt már róla, hogy gyanús körülmények között drágult meg a 4-es metró építése és a Margit híd felújítása, egyikük sem tett feljelentést emiatt. Egy független képviselő összeszedte a metróépítésről és a hídfelújításról szóló biztos és bizonytalan információkat, az ügyészség vizsgálódik. A főváros magabiztos közleményt adott ki a nyomozás hírére, pedig az Állami Számvevőszék is talált már pár szabálytalanul kifizetett milliárdot.

Nyomoz az ügyészség a BKV óriási végkielégítése miatt

Archívum2009.08.08, 23:48

Négy fideszes fővárosi képviselő feljelentése nyomán szombaton nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a BKV körül. A 100 milliót kapó humánpolitikai igazgató végkielégítése miatt telt be a pohár az ellenzéknél, azonban a BKV is közölte, hogy "tiszta vizet akar önteni a pohárba".

Elutasította az ügyészség Laborc panaszait

Archívum2009.07.30, 16:57

Elutasította a Fővárosi Főügyészség az UD Zrt. ügyében folyó nyomozás megszüntetése ellen Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal lemondott főigazgatója által tett panaszt. Az ügyészek egyúttal visszautasították Laborc vádjait is, miszerint az ő fokozott felügyeletük miatt fulladtak be az ügyek. Azt mondták, Laborcnak kellett volna megalapozott feljelentést tennie.

Népszava: Vesztegetés közben buktattak le egy ügyészt

Archívum2009.07.30, 11:51

Lebuktattak egy kerületi ügyészt, amikor az éppen kétmillió forintot vett át egy vádlottól - írja a Népszava. Az ügyész a pénzért cserébe, a gyanú szerint azt ígérte, enyhébb büntetést kér majd a vádlottra.

Nincs gyanúsítottja a Teve utcai lövöldözésnek az ügyészség szerint

Archívum2009.02.12, 18:00

A Fővárosi Főügyészség szerint a rendőrségnek lehet ugyan elképzelése a Teve utcai székház elleni támadókról, de a gyanú nem megalapozott, így nem lehet gyanúsítottként kihallgatni a feltételezett elkövetőket. Bencze József országos rendőrfőkapitány szerdán jelentette ki, hogy van "gyanúsítotti körük", csak az ügyészség engedélyére várnak.

A csepeli gyilkosság gyanúsítottjának szabadlábra helyezését kérte ügyvédje

Archívum2009.02.02, 11:25

Védence szabadlábra helyezésére nyújtott be kérelmet a Fővárosi Főügyészségen a csepeli gyilkosság egyik gyanúsítottjának, Deme Gábornak az ügyvédje. Az ügyvéd szerint mostanra bebizonyosodott, hogy nem Deme lőtte le a csepeli iskola vezetőjét és helyettesét január 7-én, és nem is tartózkodott a szobában, ahol a gyilkosság történt.

Az ügyészség szerint nem bűncselekmény a francia lány eltűnése

Archívum2009.01.08, 09:55

Nincsenek bűncslekményre utaló jelek a december 4-én eltűnt francia lány, Ophélie Bretnacher ügyében, ezért a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eltűnés körülményeit. Az üggyel kapcsolatban a lány apja büntető feljelentést tett, ám ezt szerdán a Fővárosi Főügyészség elutasította. A lány utoljára egy olasz barátjával beszélt, de arról nincs felvétel, hogy - mint azt eddig feltételezték - felment volna a Lánchídra.

Hamis vádat gyanítanak a Hír TV-s drogügyben

Archívum2008.12.01, 18:57

Újabb fordulatot vett a Hír TV munkatársainak állítólagos lejáratási ügye: a Fővárosi Főügyészség szerint valótlanul vádolta meg B. Miklós a tévé két riporterét kábítószer-fogyasztással. B. Miklóst ezért hamis vád gyanújával hallgatták volna ki, de nem tett vallomást.

Mégsem veszélyes az RTL rabosított riportere

Archívum2008.11.13, 16:50

Megszüntették a nyomozást az RTL Klub riporterével szemben. A Fővárosi Főügyészség szerint a tévés meggyanúsítása törvényes és megalapozott volt, viszont cselekménye nem volt veszélyes a társadalomra. A riporter mozgássérülteknek kiállított uniós parkolóigazolványok ügyében nyomozott.

Leállt a nyomozás Kálmán László nyelvész ügyében

Archívum2008.10.04, 08:34

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Fővárosi Főügyészség abban az ügyben, amely arra adott volna választ, hogyan kerültek az Országos Választási Bizottságnál (OVB) korábban népszavazási kezdeményezést tett Kálmán László nyelvész személyes adatai a Hír Tv-hez - írta a szombati Népszava, hozzátéve, hogy az érintett panasszal élt.

Nem áll a nyomozás az adatgyűjtési ügyben

Archívum2008.09.26, 17:24

Több panasz érkezett az ügyészséghez az UD Zrt. elleni nyomozás miatt - mondta az [origo]-nak az Fővárosi Főügyészség szóvivője. Az adatgyűjtési ügyben azonban - szemben a Népszabadság állításával - tovább folyik a nyomozás - mondta a szóvivő.

Felfüggesztették Kaiser Ede életfogytiglanját

Archívum2008.09.24, 13:35

Felfüggesztette Kaiser Ede életfogytiglani fegyházbüntetését szerdán a Fővárosi Bíróság. A móri bűncselekmény elkövetésével ugyanis már nem Kaisert vádolja a Fővárosi Főügyészség. A bíróság egyúttal elrendelte Kaiser Ede előzetes letartóztatását.

Tovább nyomoznak a náci film vetítése miatt

Archívum2008.09.16, 13:54

A rendőrség továbbra is nyomoz a náci propagandafilm, a Jud Süss vetítése miatt, annak ellenére, hogy az ügyben korábban kihallgatott két férfit hivatalosan már nem gyanúsítják - közölte a Fővárosi Főügyészség. Az antiszemitizmus igazolására forgatott film vetítéséhez egy német alapítvány engedélye szükséges, és a gyanú szerint Budapesten engedély nélkül vetítették le többször is a fimet.

Másként látja a vagoneladási ügyet az ügyészség és a BRFK

Archívum2008.09.12, 17:54

A Fővárosi Főügyészség fokozott felügyeletet gyakorol a MÁV Cargo vagoneladási ügyében bő egy éve indult rendőrségi nyomozás felett. Az ügyészség szerint a BRFK alaptalanul gyanúsította meg a MÁV egykori jogi igazgatóját, és indokolatlanul vette őrizetbe a MÁV három korábbi vezetőjét. A BRFK szerint megalapozott döntéseket hoztak.

Szabadlábon marad a MÁV Cargo vezetője

Archívum2008.09.03, 22:19

Nem kezdeményezte a MÁV Cargo hűtlen kezeléssel gyanúsított vezetőjének és két társának előzetes letartóztatását a Fővárosi Főügyészség - jelentette be Zamecsnik Péter, Kovács Imre, a MÁV Cargo vezérigazgatójának ügyvédje.

Törvénysértő volt a Vöröskereszt-vezető kirúgása

Archívum2008.05.29, 13:41

Törvénysértőnek találta a Fővárosi Főügyészség a Magyar Vöröskereszt elnökségének azt a határozatát, amellyel március végén felmentette posztjáról a főigazgatót. Az ügyészség eljárási hibát talált, a határozat tartalmát nem vizsgálta.

Vádat emeltek a móri bankrablás ügyében

Archívum2008.04.02, 12:42

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség szerdán a közel hat éve történt véres móri bankrablás egyetlen - még életben lévő - gyanúsítottja ellen. A vádemelési javaslattal a hatóságok lezártnak tekintik a 2002-ben megkezdett, majd tavaly újraindított nyomozást.

Nem vizsgálják a bennfenteskedő ügyész sztoriját

Archívum2008.03.06, 13:42

Elutasította a Legfőbb Ügyészség azt a feljelentést, amelyet a Fővárosi Főügyészség volt szóvivője elleni tettek. A szóvivő egy hangfelvételen arról beszélt egy rendőrök ellen folyó per kapcsán, hogy nem a valódi elkövetők ülnek a vádlottak padján.

Őrizetbe vették az Il Ferro volt tulajdonosát

Archívum2008.02.21, 15:16

Pénzügyőrök vették őrizetbe az Il Ferro Kft. egyik volt tulajdonosát és egy másik érintett ellen elfogató parancsot adtak ki. A Fővárosi Főügyészség határozata alapján, ma több házkutatást is tartottak, és a gyanúsítható személyeket is felkutattak.

Elutasították a bennfenteskedő szóvivő elleni feljelentéseket

Archívum2008.02.20, 14:32

Bűncselekmény hiányára hivatkozva elutasította a nyomozó főügyészség a korábbi ügyészségi szóvivő, Varga Gergely elleni feljelentéseket. Az ügyész ellen mentő körülmény elhallgatása miatt indult eljárás, mivel egy bírósági tárgyaláson azt fejtegette: tudja, kik a valódi bűnösök, de nem ők ülnek a vádlottak padján. A kijelentéseiről készült hangfelvétel nyilvánosságra került.

Sikkasztás gyanúja az IL Ferrónál

Archívum2008.02.16, 08:52

A Népszabadság értesülése szerint a Fővárosi Főügyészség napokon belül elrendelheti a nyomozást az IL Ferro Kft. ügyében. A BRFK tavaly csalás gyanújával már nyomozott az ügyben, de akkor bűncselekményre utaló adatokat nem találtak. Később a vámnyomozókhoz kerültek az akták: ők bukkantak a közel 700 milliós sikkasztás, csalás, valamint pénzmosás nyomára.

Tovább nyomoznak a móri ügyben

Archívum2008.01.23, 13:34

Visszaküldte az ügyészség a rendőrségnek a móri bankrablás ügyét, mert további nyomozásra van szükség - közölte a Fővárosi Főügyészség. A Nemzeti Nyomozó Iroda korábban elégségesnek találta a beszerzett bizonyítékokat, ezért adta tovább az ügyet vádemelésre.

Felmentették a bennfenteskedő ügyészségi szóvivőt

Archívum2008.01.23, 13:19

Mindegy mi lesz a fegyelmi vége, már nem tudja hitelesen képviselni az ügyészség álláspontját - indokolta a főügyész, miért mentette fel Varga Gergelyt, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét. Varga ellen azért folyik fegyelmi, mert egy tárgyalás után azt állította, tudja kik voltak egy rendőri bántalmazás elkövetői, de nem azok állnak a vádlottak padján.

Kihasználja minden lehetőségét E. Zsanett

Archívum2008.01.16, 13:01

Elutasította az ügyészség E. Zsanett panaszát, amelyet az állítása szerint rendőrök által megerőszakolt lány azért tett, mert vádemelés nélkül lezárták ügyében a nyomozást. Még mindig megteheti azonban azt, hogy pótmagánvádlóként lépjen fel, és mint azt E. Zsanett ügyvédje, Tuza Péter az [origo]-nak elmondta, élnek is ezzel a lehetőséggel. Mindenképpen büntetőbíróság elé viszik az esetet.

Megérkezett Zsanett panasza az ügyészségre

Archívum2007.12.29, 08:45

Pár napon belül dönt a Fővárosi Főügyészség E. Zsanett ügyvédjének panaszáról, amelyet a lányt saját állítása szerint őt megerőszakoló rendőrök elleni nyomozás megszüntetése ellen nyújtott be - írja a Népszabadság. A nyomozást december elején szüntették meg bűncselekmény hiányában.

Vesztegetéssel is gyanúsíthatják Tasnádi Pétert

Archívum2007.12.18, 20:17

Az egyik, Tasnádi Péter beszámíthatóságát vizsgáló szakvéleménnyel kapcsolatban vesztegetés bűntette miatt nyomozást rendelt el az ügyészség - nyilatkozta Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden a TV2 Tények című esti hírműsorában.

Feloszlatná a Magyar Gárdát az ügyészség

Archívum2007.12.17, 13:19

Feloszlattatná a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesületet a Fővárosi Főügyészség. A szervezet a Fővárosi Bíróságon kezdeményezte az egyesület megszüntetését az egyesületi törvény megsértése miatt.

Nincs nyoma Zsanett póthajának a rendőrautóban

Archívum2007.11.13, 20:26

Nem egyeznek a Zsanett póthajából és a helyszínről vett minták - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden a TV2 Tények című esti hírműsorában. Az egyik rendőr védője szerint az eredmény a rendőrök ártatlanságát bizonyítja. Zsanett védője szerint a vizsgálat nem bizonyít semmit.

Jogsértő a Magyar Gárda működése

Archívum2007.10.15, 20:38

A Fővárosi Főügyészség jogsértőnek minősítette a Magyar Gárda tevékenységét, mivel a szervezet olyan feladatokat is ellát, amelyek nem szerepelnek alapító okiratukban.

Nyomoznak a Kopaszi-gát eladása után

Archívum2007.10.04, 10:44

Nyomozást rendelt el a budapesti Kopaszi-gát privatizációja ügyében a Fővárosi Főügyészség - írja a Magyar Nemzet. A gyanú szerint hűtlen kezelés történt, amikor Újbuda legértékesebb ingatlanját, Leisztinger Tamás cégén keresztül külföldi befektetők birtokába juttatták.

A jövő héttől vizsgálják Zsanett vendéghaját

Archívum2007.09.07, 21:29

A jövő héten megkezdődhet Múzeum körúti erőszak néven ismertté vált ügyben a feljelentő 21 éves lány vendéghajának vizsgálata - jelentette be Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A Főügyészség szerint törvénytelen volt a gumilövedék

Archívum2007.08.17, 08:42

A törvény előírásait semmibe véve használta a rendőrség azokat a gumilövedékeket, amelyekkel a tavaly őszi tüntetéseken többeknek is sérüléseket okozott - írta a Magyar Hírlap a Fővárosi Főügyészségnek az ORFK állásfoglalására adott válaszára hivatkozva.

Hétfőn szembesítik Zsanettet a rendőrökkel

Archívum2007.06.15, 14:14

A Fővárosi Főügyészség pénteken már biztosan nem adja ki az ügyvédeknek a Múzeum körúti erőszak ügyében készült DNS-vizsgálat eredményét. A szóvivő elmondta: hétfőn döntik el csak azt is, hogy kérik-e a rendőrök előzetes letartóztatásának meghosszabbítását. A döntés előtt szembesítik a rendőröket megvádoló lányt a gyanúsítottakkal.

Két erőszakkal vádolt rendőr nem vállalta a hazugságvizsgálatot

Archívum2007.05.30, 18:26

A Múzeum körúti erőszak ügyében meggyanúsított öt rendőr közül kettő nem vállalta a poliográfos vizsgálatot - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Vádat emeltek az MTV ostromlói ellen

Archívum2007.03.10, 23:30

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a Magyar Televízió székházának ostromlói ellen, az 50 oldalas vádiratot a hozzá tartozó jegyzőkönyvekkel és szakértői jelentésekkel az ügyészség szombat délután adta át a bíróságnak - közölte az MTV híradója.

Vádat emeltek egy 27 fős bűnbanda ellen

Archívum2006.11.07, 11:26

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 27 fős csoport ellen, amelynek tagjai, a a vádhatóság szerint bűnszervezetet alkottak és összesen több tucatnyi bűncselekményt követtek el. A szervezet irányítója, az ügyészség szerint M. Róbert volt, akit a rendőrség felelősnek tart a Ragyás Tóniként ismert férfi három évvel ezelőtti megöléséért.

41 feljelentés érkezett a Fővárosi Főügyészséghez

Archívum2006.10.30, 20:58

Hétfői délutánig 41 feljelentés érkezett a Fővárosi Főügyészséghez az október 23-ai a túlzottnak vélt rendőri intézkedésekkel kapcsolatban - mondta el a szervezet szóvivője hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Megszüntették a tavaszi fenyegetés nyomozását

Archívum2006.10.04, 15:35

A Fővárosi Főügyészség megszüntette a terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt márciusban indított eljárást - erősítette meg az MTI-nek a Népszava szerdai információját Morvai Attila szóvivő.

Vádat emeltek az emberrablást tervezők ellen

Archívum2006.09.13, 19:18

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség annak a két férfinak az ügyében, akik el akarták rabolni az APEH egyik vezető beosztású munkatársának családtagját, hogy így érjék el adó-visszaigénylésük kifizetését - közölte szerdán az ügyészség szóvivője.

Már nem keresik a tételek kiszivárogtatóit

Archívum2006.05.12, 18:04

Megszüntette a tavalyi érettségi tételek kiszivárogtatása ügyében indított nyomozást bűncselekmény hiányában a Fővárosi Főügyészség. A rendőrségnek ugyanis nem sikerült rábukkanni a tettesekre. Az idén is azt ígérték ismeretlenek az interneten, hogy egy emelt díjas telefonon keresztül letölthetők a tételek, ellenük most indult el a nyomozás csalás kísérlete miatt.

Emberölés előkészítésével vádolják Tasnádit

Archívum2006.05.04, 15:02

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Tasnádi Péter ellen csütörtökön. A vád szerint Tasnádi meg akarta öletni volt feleségét és annak élettársát.

Hajdút hét gyilkossággal vádolják a móri ügyben

Archívum2006.02.11, 11:01

A móri ügyben módosította a vádat a Fővárosi Főügyészség, és Hajdú Lászlót tettesként vádolta meg hét gyilkossággal - jelentette be a főügyészség szóvivője pénteken.