Hagyó Miklós
címke rss- kapcsolódó címkék:
- BKV
- Budapest
- BKV-ügy
- BKV-botrány
- Demszky Gábor

A vakcina-visszaszállítás előtt is rengeteg botránya volt Gyurcsány pestszentlőrinci polgármesterének
Saját tanulmányait közpénzből fizettette, alpolgármestersége alatt bordélyház működött egy önkormányzati hotelben, és felmerült a neve a Hagyó-ügyben - több mint két évtizedes pályafutása során rengeteg botránya volt Szaniszló Sándor DK-s polgármesternek, derül ki a Kontra tényfeltáró cikkéből. Mint ismert, a pestszentlőrinci városvezető a napokban a kínai vakcinák elszállításával dicsekedett. Most megmutatjuk a korábbi ügyeit!
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A budapesti baloldal ott folytatja, ahol 2010-ben abbahagyta
A tavalyi önkormányzati választás óta eltelt időszak azt mutatja, hogy Karácsony Gergely nem tud megálljt parancsolni a kilenc éven át pozíció, hatalom és pénz nélkül maradt baloldal mohóságának. A tehetetlenségéből pedig nagy baj lehet, hiszen főpolgármestersége eddig a durva botrányokról szólt. Korrupciógyanús busztender, a haverok, politikai szövetségesek kifizetése, valamint a rokonok pozícióba helyezése - a budapesti baloldal Karácsony asszisztálásával ugyanott folytatja, ahol 2010-ben abbahagyta.
Karácsony Gergely vissza akarja hozni a korrupt Demszky-Hagyó korszak örököseit
Hagyó és Demszky politikai örökösei vissza akarják venni Budapestet, ez derül ki Karácsony Gergely kampányszlogenjéből, ezért vasárnap arról is döntünk, hogy akarjuk-e viszontlátni a nokiás-dobozos, pofátlan végkielégítéseket osztogató, metrókorrupcióban nyakig érintett balliberális bagázst - mondta az Origónak adott interjúban ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég jogi igazgatója kifejtette: Karácsony Gergely alkalmatlanságát tökéletesen mutatják Zuglóban a parkolási botrányok, a bérlakás-építési program, a Bosnyák téri piac körüli hírek.
Fidesz: Felháborító a Hagyó-ítélet
Túl enyhének nevezte a Hagyó-ügyben született ítéletet Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője. A politikus szerint az ítélettől függetlenül egymást érik a különböző korrupciós botrányok a szocialista térfélen. Hagyó Miklós ítéletét a Szegedi Ítélőtábla jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönre enyhítette.
Elítélték Hagyó Miklóst
Az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken.
- címkék:
- Hagyó Miklós
- Címkefelhő »
Hagyó-ügy: sokkal súlyosabb ítélet is születhet
Másodfokon folytatódott a Hagyó-per Kecskeméten, de ha az ügyészség indítványának helyt ad a bíróság, akkor újra is kezdődhet. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis úgy véli, az elsőfokú ítélet több vádlott, köztük Hagyó Miklós esetében is annyira enyhe és megalapozatlan, hogy másodfokon nem lehet kijavítani. Ha a bíróság a későbbiekben elfogadja az ügyészség álláspontját, akkor sokkal súlyosabb ítélet is születhet. A Hagyóék által okozott kár a vád szerint meghaladja az egymilliárd forintot.
- címkék:
- Hagyó Miklós
- per
- nokiás doboz
- Címkefelhő »
Szeptemberben újra bíróság elé áll Hagyó Miklós
Szeptember 7-én kezdődik a Hagyó Miklós Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese és társai ellen indult per másodfokú tárgyalása a Szegedi Ítélőtáblán. A Kecskeméti Törvényszék Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest első fokon hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntette miatt, mint felbujtót két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte tavaly januárban.
Vitézy: Demszkyék minden visszaélésről tudtak
Vitézy Dávid szerint a Demszky-féle városvezetés mindent tudott arról, hogy mi folyik a budapesti 4-es metró beruházása körül. A BKV felügyelőbizottságának 2007 és 2009 közötti, az akkori ellenzék által delegált tagja erről a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport szerdai ülése után beszélt újságíróknak.
Ugyanaz Botka, mint Gyurcsány, Bajnai vagy Hagyó
Meglepő hasonlóságokat látunk Botka László politikai pályafutása, valamint Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Hagyó Miklós pályája között. A bukott és zavaros cégügyek, a személyes gazdagság, valamint a hazugságok tengerében nem könnyű kiigazodni, ennek ellenére megpróbálunk most rendet tenni.
Újra kezdődhet Hagyó Miklós pere
Újra kezdődhet Hagyó Miklós pere: a fellebbviteli főügyészség másodfokon megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyeztetné az elsőfokú ítéletet és azt szeretné, hogy a bíróság rendeljen el új eljárást. Hagyó Miklóst elsőfokon két év felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság, ezt az ügyészség már az ítélet után törvénysértően enyhének nevezte.
- címkék:
- Hagyó Miklós
- büntetőeljárás
- BKV
- Címkefelhő »