eredmény
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
VV Fanni-ügy: a kötélen talált harmadik DNS nem B. László családtagjaié
Úgy vélik, a VV Fanni gyilkosságával gyanúsított B. László nem egyedül követte el tettét, erre utal az is, hogy az autóban talált kötélen egy harmadik, ismeretlen DNS-t is találtak: a feltételezett gyilkos családtagjaitól vettek mintát, most megérkezett a vizsgálat eredménye.
Kutatás: Íme, a nagy Facebook körkép!
Senkire nem fog az újdonság erejével hatni, ha azt mondom: a Facebook már az életünk része. De vajon mennyire, és ez mit jelent ránk nézve?
Richter: sok lesz-e a keserű pirula?
A Richter az idei első félévben szinte minden fontosabb eredménysoron növekedést tudott elérni, noha a befektetők fókuszában most a méhmióma kezelésére kifejlesztett Esmya tavaly december óta tartó vesszőfutása áll. Az európai vizsgálati szakasz ugyan az Európai Bizottság döntésével lezárult, a készítmény amerikai bevezetése azonban további adatszolgáltatási elvárások miatt csúszik. Ez negatívan érintheti a cég tengerentúli értékesítési lehetőségeit. Az Esmya mellett közel három hónapra felfüggesztették a romániai nagykereskedelmi vállalat működési engedélyét is, án ez inkább a Richterrel kapcsolatos negatív hírek számát gyarapítottta, ...
Íme, a világ első ismert, mindenevő cápafaja
Soroksári gyilkosság: megvan a DNS-vizsgálat eredménye
Öt éve gyilkolták meg futás közben Soroksáron Gy. Krisztinát, a gyilkost azóta sem sikerült megtalálnia a rendőrségnek. Pár hónapja egy nő azt állította, hogy az ő volt élettársa gyilkolta meg a nőt. A munkásszálló, ahol akkor a férfi lakott, csak pár száz méterre volt a gyilkosság helyszínétől. Most kiderült a DNS- vizsgálat eredménye.
Hamisítvány a világ legtitokzatosabb ereklyéje?
Egy most megjelent tanulmány azt állítja, hogy legnagyobb valószínűség szerint középkori hamisítvány a Krisztus halotti lepleként számontartott torinói lepel, amelyet ezúttal törvényszéki vizsgálatnak vetettek alá a kutatók, kizárólag a vérnyomoknak vélt vörös foltokra koncentrálva a relikvián.
Achilles, a siket macska jósolja meg a foci-vb eredményeit
Már hagyománnyá vált, hogy a foci-vb alkalmával valamilyen állat jósolja meg a meccsek eredményeit. Ezúttal egy siket macskára, Achillesre esett a választás, aki állítólag nagyon pontos.
Az OTP-nek 65 milliárdos nyeresége volt az első negyedévben
Az OTP-csoport a várakozásoknál magasabb, 65,0 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el az első negyedévben, ami 5 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél, és 23 százalékkal meghaladja az egy évvel ezelőttit – közölte az OTP Bank Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti jelentésében.
A demokrácia ünnepe: befejezték a szavazatszámlálást
Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, valamennyi egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény. A Fidesz-KDNP kétharmados többséggel rendelkezik majd az új Országgyűlésben.
- címkék:
- eredmény
- szavazás
- választás 2018
- Címkefelhő »
Meglepő nyereség a Tescónál
A Tesco 2014-es könyvelési botránya pénzügyileg is megrengette az áruházláncot. Azonban úgy tűnik, hogy a 2017-es év már olyan számokat és növekedést hozott, amilyet a befektetők elvárnak. A multinacionális vállalat részvényei a hír hatására emelkednek.
- címkék:
- nyereség
- eredmény
- Tesco
- Címkefelhő »
Kihirdették az MVM EDISON Light Up! 2017 innovációs pályázat továbbjutóit
Kihirdették az MVM EDISON Light Up! 2017 energetikai startup verseny nyerteseinek névsorát. A beérkezett pályázatok legjobbjai a Budapest Music Centerben tartott rendezvényen mutatkoztak be. A második fordulóba továbbjutó tizenkét döntős innovációt az MVM Csoport inkubációs tagvállalata, a Smart Future Lab Zrt., valamint a programban partnerként résztvevő IBM mentorálja az elkövetkező két hónapban.
- címkék:
- startup
- eredmény
- pályázat
- Címkefelhő »
Emmi: Az oktatás átalakításának eredményei legkorábban 2018-ban mutatkoznak majd meg
Az oktatási rendszer 2013-ban kezdett átalakításának eredményei legkorábban a 2018-as és 2021-es PISA felméréseken mutatkoznak majd meg.
- címkék:
- oktatás
- eredmény
- Emmi
- Címkefelhő »
Nagyon jó hírt kapott a Tesco
A Tesco nyilvánosságra hozta az első félévre szóló eredményeit. Ebből kiderült, hogy az áruházlánc pénzügyi eredménye nemcsak az elmúlt éveket, hanem az elemzői várakozásokat is felülmúlta. Emiatt olyat tesz a cég, amire rég nem volt példa.
- címkék:
- nyereség
- eredmény
- Tesco
- Címkefelhő »
Durván betett a dízelbotrány a Volkswagennek
A Volkswagen már eddig is több milliárd eurós kárt szenvedett azért, mert manipulálta az autók károsanyag-kibocsátására vonatkozó eredményeket. Most újabb, súlyos tételt kell elkülönítsen a wolfsburgi autómárka.
Köszönöm Istenem a bolhákat!
Corrie ten Boom egy átlagos holland keresztény nő volt, aki családja órásüzletét irányítgatta a zsidóüldözés kezdetekor. Házuk a háború alatt búvóhely lett: menedék az üldözöttek számára.
Jelentősen nőtt a K&H Bankcsoport első féléves eredménye
Az első félévben 22,5 milliárd nettó eredményt ért el a K&H Bankcsoport, ami egyszeri bevételnövelő hatások nélkül is 16 százalékos növekedést jelent - tudatta közleményében a bankcsoport. Jelentősen növekedett a lakossági jelzáloghitel állományának értéke, de megugrott a biztosítási üzletágak teljesítménye is.
- címkék:
- eredmény
- gazdaság
- K&H
- Címkefelhő »
Tizenegy éves csúcson a kkv-index
Jelentősen megugrottak a hazai kkv-k pénzügyi várakozásai – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Átlagosan 8,5 százalékos árbevétel-, és 5,1 százalékos profitnövekedésre számítanak a következő egy évben, ami 2006 óta a legmagasabb előrevetített várakozás. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve a mikrovállalkozások a legoptimistábbak, árbevétel és profitvárakozásuk egyaránt duplájára nőtt.
Honnan erednek a szőke nős viccek?
Szőke nőként kíváncsi voltam, hogy mi lehet a szőke nős viccek alapja, vajon honnan eredhetnek. Ezért úgy döntöttem, hogy utánajárok, miért is kap negatív felhangot, ha azt hallod: szőke.
Nyereségesek az állami erdészetek
Együttesen 3,4 milliárd forint adózott eredményt értek el a Földművelésügyi Minisztérium által felügyelt állami erdőgazdaságok, amelyek kivétel nélkül nyereségesek voltak 2016-ban.
- címkék:
- nyereség
- eredmény
- erdészet
- Címkefelhő »
Lezárult az egyik legnagyobb, földönkívülieket kereső kutatás
Több ezer távoli csillag vizsgálatával akart egy kutatócsoport a földön kívüli civilizációk nyomára akadni. A kutatók lézerjeleket kerestek, úgy gondolják, ezek a szignálok utalnak az idegenek jelenlétére. Az első eredmények most jöttek ki, és elég kiábrándítóak lettek.
- címkék:
- eredmény
- kutatás
- földönkívüli
- idegen
- Címkefelhő »
Az elismerés pszichológiája
Hogyan dicsérjünk jól? Miért, lehet rosszul is? De még mennyire! Sőt, gondoltad volna, hogy a dicséreteket nemcsak adjuk és kapjuk, hanem számtalanszor (tudtunkon kívül) vissza is utasítjuk? Miközben dicséretet kérni vagy magunkat dicsérni sokszor eszünkbe sem jut...
13,1 milliárd forint a Budapest Bank nyeresége
Közzétette a Budapest Bank csoport a 2016-ra vonatkozó eredményeit. Sikerült növelni a mérlegfőösszeget az előző évhez képest. 13,1 milliárdos nyereségük elmarad a tavalyelőtti adattól.
Az MNB százmilliárdos eredménytartalékot képzett
A Magyar Nemzeti Bank gazdálkodása során nem használ fel adóbevételeket, a gazdálkodásának eredményeként a költségvetésnek és a gazdaságnak sokmilliárdos többlete keletkezik, olvasható a jegybank ma kiadott közleményében, amely kiemeli: a jegybank száz milliárd forintos eredménytartalékot halmozott fel, és tavaly 50 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe.
- címkék:
- osztalék
- eredmény
- MNB
- Címkefelhő »
Bocuse d’Or: Kiválóan teljesítettek Széll Tamásék a versenyen
Nagyszerűen teljesített a magyar csapat a Bocuse d'Or első versenynapján. Széll Tamáséknak sikerült mindent a terveik szerint végrehajtani, ezért bizakodva várják az eredményhirdetést.
Nagyon szorosak voltak az X-Faktor fináléjának eredményei
Sokak számára nem jelentett meglepetést az X-Faktor végeredménye. Opitz Barbi nyerte meg a show-t, de a kikerült szavazatok alapján elmondható, hogy igen szoros volt a verseny. Ráadásul a hármas fordulóban még Mata Ricsi vezetett.
Másfél évig nem mosott hajat! Ez lett az eredménye
Egy amerikai újságírónő vallott arról, miért állt le a samponnal és egyéb hajápoló termékekkel, és mi történt a hajával másfél évvel az után, hogy utoljára megmosta a haját.
- címkék:
- eredmény
- haj
- sampon
- szépségápolás
- Címkefelhő »
Romlott hús és irritáló kollégák - Kiderült, mi akasztja ki a legjobban a magyart
Az anyós, aki mindent jobban tud nálad, dugóban ülni és nyugtázni, hogy ismét elment a drága idődből egy feleslegesen töltött óra, vagy a közösségi oldalak trolljai – az elmúlt hetekben sok minden kiderült arról a Stresszfaktor jóvoltából, mi is bosszantja fel igazán a magyart. Most, a stressz világnapján kiderül, mindezek közül melyek kerültek be a top 10-es listába – íme, a szavazás eredménye!
A Telekom megemelte idei célkitűzéseit
Az elemzői várakozásokat jóval meghaladó harmadik negyedéves eredményeket közölt a Magyar Telekom, a távközlési szolgáltató megemelte a 2016-ra vonatkozó bevétel- és EBITDA-célkitűzéseit.
Megduplázta nyereségét a Richter
A Richter Gedeon Nyrt. 13,63 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el 2016. harmadik negyedévében, ami csaknem duplája a múlt év azonos időszakában elért nyereségnek.
Magyarország valószínűleg nem ront uniós besorolásán
Magyarország várhatóan nem ront eddigi uniós - 2-es - besorolásán a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program nyári auditjának eredményeként, de egy vita esetében sem lenne veszélyben a költségvetési hiány, mivel annak mértékét a tagállamok követeléseivel csökkentetni kell - közölte a Miniszterelnökség.
További bővülésre számítanak az OTP Banknál
Az OTP vezetése arra számít, hogy az idei egész évet tekintve nyereséges lesz a bankcsoport orosz és ukrán leánybankja - mondta Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese a bank pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
- címkék:
- bank
- eredmény
- OTP
- Címkefelhő »
Csökkenő eredmények a Graphisoftnál
A Graphisoft Park SE árbevétele 1 százalékkal, nettó nyeresége 7 százalékkal lett alacsonyabb az idei első fél évben, mint tavaly ugyanebben az időszakban - derült ki az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság féléves jelentéséből, amelyet csütörtökön tett közzé a BÉT honlapján.
- címkék:
- gyorsjelentés
- eredmény
- Graphisoft
- Címkefelhő »
Várakozások fölött teljesített a Telekom
Az elemzői várakozásoknál jobb második negyedéves eredményekről számolt be a Magyar Telekom, a távközlési szolgáltató nettó eredménye 9,2 százalékkal 11,37 milliárd forintra csökkent, árbevétele 6,5 százalékkal 148,16 milliárd forintra mérséklődött a tavalyi év második negyedévéhez képest.
Stabil eredménnyel fut a Rába
A Rába Csoport 20,5 milliárd forintos konszolidált árbevétellel zárta 2016 első félévét. A Rába emellett idén elindította futómű-gyártása modernizációs beruházását, amellyel további növekedési lehetőségeket teremt kulcspiacain.
- címkék:
- gyorsjelentés
- eredmény
- Rába
- Címkefelhő »
Óriási nyereséget jelentett be a Facebook
A várakozásokat meghaladó eredményt ért el a Facebook közösségi portál, a kétmilliárd dollárt is meghaladta második negyedéves nyeresége, szemben az egy évvel korábbi 715 millió dollárral.
A foci-Eb ötödével dobta meg az Adidas forgalmát
Jelentősen, 21 százalékkal 4,4 milliárd euróra nőttek az Adidas német sportszergyártó eladásai a második negyedévben az előzetes adatok szerint, egyebek mellett a franciaországi labdarúgó Európa-bajnoksággal kapcsolatos termékek eladásai miatt.
A brexit tízmilliárdokat söpör ki Amerikából
A brexit körüli bizonytalanságok még mindig jelentős sokkokat okoznak a napi szinten 5,3 ezer milliárd dollárt megmozgató devizapiacokon, ami igen rossz hír a multinacionális vállalatoknak, különösen Észak-Amerikában.
- címkék:
- dollár
- eredmény
- font
- Brexit
- deviza2016
- Címkefelhő »
A Wizz Air is bemondja a meccseredményeket
Előtte azért figyelmeztetni fogják az utasokat.
- címkék:
- eredmény
- utazás
- pilóta
- Foci-Eb 2016
- Wizz Air
- Címkefelhő »
Növekvő eredmény az Appeninnél
Jelentősen növelte hatékonyságát és eredményét az idei első negyedévben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett, ingatlanbefektetéseket kezelő Appeninn Nyrt., miután adózás előtti eredménye 254 ezer euróra emelkedett. A társaság célja, hogy a magyar tőzsde által nyújtott forrásbevonási lehetőségekre alapozott növekedéssel akár megduplázza kezelt ingatlanportfoliójának méretét.
Jó évkezdet a K and H Banknál
A K&H Bankcsoport 9,3 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta 2016 első negyedévét, míg 2015 első negyedévében 7 milliárd forint nyereséget könyvelt el. A K&H Bank 2015 évi 37,9 milliárd forint összegű nyereségéből teljes egészében tartalékot képez, osztalékfizetésre nem kerül sor, a következő évek hitelezési tevékenységének támogatása érdekében.
- címkék:
- eredmény
- negyedév
- K&H Bank
- Címkefelhő »
Megnégyszereződött a Magyar Telekom nyeresége
Csökkenő árbevétel mellett, egyszeri tételek miatt több mint négyszeresére nőtt a Magyar Telekom eredménye 2016 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest.
Újra nyereséges volt a Budapest Bank
Az állami tulajdonban lévő Budapest Bank 14,7 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2015-ben, közölte a hitelintézet.
- címkék:
- bank
- pénzügy
- eredmény
- Budapest Bank
- Címkefelhő »
Szövettani eredményére vár Verebes József futballedző
A legendás sportedző még karácsony előtt fordult orvoshoz tünetei miatt. A vizsgálat lezajlott, Verebes József jelenleg az eredményekre vár, hogy megkezdhessék a kezelését.
Nagy Nikoletta szépségkirálynő a negyedik kedvence a Miss Universe verseny közönségének
A magyar versenyző is bekerült a világverseny 5 legszebb hölgye közé a nem hivatalos közönségszavazáson.
Ejha! 150-es IQ-tesztet csinált Fásy Zsülike
Fásy Zsüliett, Fásy Ádám nagylánya nem csak a színpadon mozog otthonosan, de még az esze is a helyén van.
Csúnyán elbántak a lánnyal, aki büszkén mutatta meg bikiniben fogyása eredményét
A kommentelők nem igazán értékelték, honnan indult a lány, hogy már 50 kilót lefogyott, csak azt fájlalták, hogy még így is túl kövér egy bikinihez.
Nem ismerték fel a hajléktalan Richard Gere-t
A színész állítása szerint általában 30 másodperc sem kell ahhoz, hogy felismerjék az utcán. Most hajléktalanként járkált New York legforgalmasabb részén, mégsem ismerte fel senki.
A meleg-, a leszbi- és a bébiszitterpornóra buknak a brit nők
Hiánypótló összeállítást készített az Independent című lap arról, hogy milyen pornónézési szokásaik vannak a brit nőknek. Az eredmények mindenesetre meglepőek.
Ha keveset alszol, sokkal nagyobb eséllyel leszel beteg
Jelentősen csökkentheti a betegségekkel szembeni ellenállást a túl kevés alvás. A kialvatlanság négyszeresére növeli a nátha kialakulásának kockázatát.
Kiderült! Íme, Magyarország kedvenc sorozatkaraktere - meglepő eredmény
Arra kértünk benneteket, hogy szavazzatok, és döntsétek el ti, hogy ki a Magyarországon futó vagy futott sorozatok kedvenc karaktere. Meglepő eredmény született.