elõny
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Fidesz
- hátrány
- USA
- Népszabadság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elõretört Obama a népszerûséglistákon
Átvette a vezetést Barack Obama demokrata elnökjelölt republikánus ellenfelétõl, John McCaintõl. Három országos felmérés is az õ elõnyét mutatta ki, még a fehér nõk körében is kedveltebb lett McCainnél.
Putyin szerint nem elõnyös a WTO-tagság
Vlagyimir Putyin orosz kormányfõ szerint országának nem származna elõnye abból, ha végül belépne a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO), és a csatlakozási tárgyalások során tett néhány kötelezettségvállalását is be kellene fagyasztani. Putyin a kormány egyik ülésén mondta ezt.
Nyári nyavalyák ellen
Kánikulában keressük azokat a helyeket, ahol kicsit lehûthetjük magunkat, felfrissülhetünk, elbújhatunk a kinti meleg elõl. Ma már sok háztartásban is felszerelték a klímaberendezéseket, de találkozhatunk velük nyaralás alatt, hûs hotelszobákban, vagy útközben, modernebb buszokon, gépkocsikban. Az áldásos léghûtõnek azonban, ha nem megfelelõen tisztítják, túl alacsony hõmérsékletre állítják, vagy alkalmatlan helyre szerelik, átkos hatásai is lehetnek. Vigyázzunk a gyerekekre.
Obama elõnye 15 százalékra nõtt McCain elõtt
Minden eddiginél nagyobb különbséget mértek az amerikai elnökválasztási verseny két indulója között. A Newsweek felmérése szerint Barack Obama immár 15 százalékkal vezet John McCain elõtt
A nõ óvszere
Az óvszerhez hasonló termék a nõi óvszer, minek elõnye, hogy már az együttlét elõtt felhelyezhetõ, és nagyobb területen véd, mint a hagyományos óvszer.
- címkék:
- óvszer
- elõny
- együttlét
- Címkefelhõ »
Variációk gyurmára
A gyermekkori "kézmûveskedés" fejlesztõ hatásairól, mérhetõ és "mérhetetlen" elõnyeirõl már rovatunkban is többször volt szó. A gyurmázás, rajzolás sokszor azért marad ki a gyerekek mindennapi tevékenységeibõl, mert maguk a szülõk sem járatosak a formázás tudományában. Összeállításunkkal a magukat "ötlettelennek" valló (nagy)anyákat-apákat szeretnénk meggyõzni: nemhogy a figurákat, de magát a gyurmát is el tudják készíteni, akár házilag, a gyerekekkel együtt is.
Tárki: Stabil a Fidesz elõnye az MSZP-vel szemben
A Fideszre az összes választó 33 százaléka, míg az MSZP-re 15 százalék voksolna a Tárki legfrissebb felmérése szerint. Az SZDSZ támogatottsága a teljes felnõtt lakosság körében mindössze egy százalék a kutatóintézet szerint.
Zsugorodik a brit Munkáspárt népszerûségi fölénye
Egy-négy százalékpontra zsugorodott a csütörtökön közzétett legfrissebb felmérések szerint a kormányzó Munkáspárt támogatottsági elõnye az ellenzéki konzervatívokkal szemben.
A megszokott ízek házhoz jönnek
Minden fejlõdési korszaknak meg van a maga szépsége - mondják. De egyvalamit el kell ismernünk: ebben az idõszakban kiélhetjük kreativitásunkat a gyereknevelés terén. Színekben, ízekben és látványra is igazi remekeket kreálhatunk például a konyhában. Egy dolog viszont tagadhatatlan: képtelenség minden étkezésnél frissen készített házi koszttal kedveskednünk gyermekünknek. A bébiétel vásárlásnak igenis megvan azon elõnye, hogy a már megszokott ízek házhoz jönnek. Ráadásul könnyen szállítható, praktikusan tárolható és gyorsan tálalható formában.
A Marketing Centrum jelentõs Fidesz elõnyt mér
Egymillióval többen tartják kedvenc pártjuknak a Fideszt, mint az MSZP-t; ha most lenne választás, a nagyobbik ellenzéki párt egyedül is meg tudná szerezni a mandátumok többségét - derül ki a Marketing Centrum felmérésébõl.
Rekordelõnyt mért a Fidesznél a Medián
Majdnem kétszer annyian szavaznának a Fideszre, mint az MSZP-re a Medián legfrissebb felmérése szerint. A HVG által ismertetett közvélemény-kutatásból kiderül, a Fidesz elõnye az elõzõ négy évben még soha nem volt ekkora.
- címkék:
- Medián
- közvélemény-kutatás
- MSZP
- elõny
- Fidesz
- HVG
- Címkefelhõ »
Szonda: csökkent az MSZP lemaradása
Lefékezõdött valamennyire a szocialisták támogatottságának csökkenése - derül ki a Szonda Ipsos májusi elemzésébõl, melyet a Népszabadság ismertet. A Fidesznek azonban még mindig nagy az elõnye, kétszer annyian adnák szavazatukat az ellenzéki pártra, mint az MSZP-re.
- címkék:
- párt
- elõny
- Fidesz
- MSZP
- Szonda Ipsos
- Népszabadság
- Címkefelhõ »
Az új lakásnál is jobb lehet az újszerû
Egyre nõ az igény idehaza a néhány éve épített lakások iránt. Valóban vannak elõnyeik, de bizonyos esetekben az áruk is magasabb lehet.
- címkék:
- lakás
- igény
- elõny
- Otthon Centrum
- Címkefelhõ »
A devizakereskedelem alapfogalmai
A devizakeresked�s el�tt nem �rt tiszt�ban lenni a legfontosabb alapfogalmakkal. Ezek meg�rt�s�t k�vet�en v�lnak ugyanis nyilv�nval�v� azok az el�ny�k, melyek megk�l�nb�ztetik a forex piacot az egy�b devizatranzakci�s lehet�s�gekt�l.
- címkék:
- piac
- elõny
- devizakereskedelem
- Címkefelhõ »
A TÁRKI szerint is csökkent a Fidesz elõnye
Továbbra is vezet a Fidesz az MSZP-vel szemben, azonban a két párt közötti különbség jelentõsen csökkent a TÁRKI februárban készített pártpreferencia-kutatása szerint.
Egy h�napja m�k�dik a kartyaelfogadas.hu
A MasterCard a bankk�rtya-elfogad�s kereskedelmi el�nyeit n�pszer�s�t�, versenysemleges weboldalt hozott l�tre hat kereskedelmi bankkal k�z�sen.
- címkék:
- Magyarország
- bank
- weblap
- elõny
- MasterCard
- Címkefelhõ »
Biztos koalíciós gyõzelmet jósol a Marketing Centrum
Négy lehetõséget is megvizsgáltak a közvélemény-kutatók, ám mindegy volt, hogy a "papírforma", a "legvalószínûbb", "az MSZP álma", vagy "a koalíció szempontjából pesszimista" elnevezésû forgatókönyvvel számoltak, mindig koalíciós elõny jött ki - derül ki a Népszabadságnak a Marketing Centrum elemzését ismertetõ irásából. A kutatók szerint a legvalószínûbb, hogy 30-35 fõs elõnye lesz az MSZP-SZDSZ-nek.
Az amerikai milliomosok közel fele nem dolgozik
Az amerikai milliomosok többsége Kaliforniát részesíti elõnyben, nagy részük itt is él -derül ki a TNS Financia Services cég felmérésébõl.
- címkék:
- Kalifornia
- milliomos
- nagy rész
- elõny
- Címkefelhõ »
Négy százalékkal vezetnek a montenegrói függetlenségpártiak
Négyszázalékos elõnyben vannak Montenegróban a függetlenségpártiak az unionistákkal szemben két hónappal a függetlenségi népszavazás elõtt - legalábbis errõl tanúskodik egy frissen készített felmérés.
Medián: Tartja kicsi elõnyét a Fidesz
Nem változott a Fidesz kismértékû, hibahatáron belüli elõnye az MSZP-vel szemben - derül ki a HVG legfrissebb számában megjelenõ Medián-felmérésbõl. Bár javában dúl a kampány, továbbra is jelentõs azok aránya, akik azt mondják, nem mennek el szavazni.
- címkék:
- Medián
- Medián-felmérés
- elõny
- hibahatár
- Fidesz
- MSZP
- HVG
- Címkefelhõ »
A lazább elnökjelöltnek adnak több esélyt a lengyelek
Tovább növelte elõnyét Lengyelországban Donald Tusk, a Polgári Platform (PO) elnökjelöltje az elnökválasztás vasárnapi második fordulója elõtt. Tusknak jól jött az ellene indított rágalomkampány. Elemzõk szerint ugyanakkor Tusk még elbukhatja 10 százalékos elõnyét, mert magas a bizonytalanok aránya.
Kétmilliárd magyar dollár Szlovákiában
Hozzávetõleg 1,9 milliárd dollárra rúg a magyar mûködõtõke-kihelyezések szerzõdéses állománya Szlovákiában. Tavaly az elsõszámú külföldi befektetõ Magyarország volt. A magyar cégek mûködési és költségbeli elõnyök miatt telepednek le a szomszédos országban. Emellett egyre több cég viszi oda tõkéjét piacszerzési céllal - írja hétfõn a Világgazdaság.
A mezítlábas mozgás elõnyei
A mezítlábas edzés számos fontos, mégis elhanyagolt izmot erõsít: azokat, amelyek megelõzhetik a lábsérüléseket. Azoknál pedig, akik nem feltétlenül akarnak néhány másodperccel jobb sportteljesítményt nyújtani, egyszerûen növeli az egész test állóképességét és közérzetét.
Szonda: egyre nõ Mádl elõnye
Mind nagyobb Mádl Ferenc elõnye a politikusok népszerûségi rangsorának élén. A köztársasági elnöktõl leszakadt a korábban vele szinte fej-fej mellett lévõ Dávid Ibolya. Dobogós helyen áll Göncz Kinga esélyegyenlõségi miniszter, akit egy ponttal leszakadva követ Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján.
Nõtt a Fidesz elõnye
Aktívabbak lettek az elmúlt idõszakban a Fidesz szavazói, 71 százalékuk menne el biztosan szavazni. A Fidesz mögé a lakosság 29, az MSZP mögé 23 százaléka sorakozik fel - derül ki Szonda Ipsos kutatásából, melyet a Népszabadság közöl.
Bush 8 százalékkal vezet Kerry elõtt
George Bush amerikai elnök nyolc százalékpontos vezetésre tett szert John Kerry demokrata párti kihívójával szemben - a USA Today/CNN/Gallup közös közvélemény-kutatása szerint. Ez azonban - szakértõk szerint - egyáltalán nem elég ahhoz, hogy biztos lehessen a gyõzelmében. Más kutatások szerint azonban nincs ekkora elõnye Bushnak. A két jelölt között nyolc ingadozó tagállamban dõl majd el a verseny.
Sorsfordító lehet a Maláj GP
Különösen izgalmasnak ígérkezik a vasárnapi malajziai GP-futam, ugyanis a MotoGP-ben Valentino Rossi elõnye mindössze 14 pontra zsugorodott Sete Gibernauval szemben, azaz nyitott maradt a világbajnoki cím sorsa a királykategóriában. Talmácsi Gábor a 11. legjobb idõt motorozta a pénteki elsõ idõmérõ edzésen.
Hazánkban még mindig kevés felnõtt internetezik
Az internetet használó magyar felnõttek száma fél év alatt 300 ezerrel nõtt, és eléri az 1,8 milliót. Így a 15 éves és idõsebb lakosság 21 százaléka él a világháló adta elõnyökkel. Európában Dániában és Svédországban használja a legtöbb felnõtt az internetet - derül ki a GfK Piackutató Intézet legfrissebb elemzésébõl.
Robotriporterek elõnyben
Egy világ, melyet csak robotok népesítenek be - ezzel a vízióval számos számítógépes játékban találkozhattunk már, és ezen programok palettáját színesíti majd az év vége felé az American McGee támogatást is élvezõ akciójáték, a Scrapland.
- címkék:
- robotok
- elõny
- Címkefelhõ »
Elõny-e, ha valaki jó nõ?
A VV1-ben állandó téma volt, hogy sokan még zuhanyozni is csak fürdõruhában voltak hajlandóak. Ezzel szemben a mostani sorozatban a meztelenség már teljesen természetes a Villában. Anett például direkt a mûsor kedvéért csináltatta meg a melleit.
- címkék:
- Anett
- sorozat
- elõny
- Villa
- Címkefelhõ »
Tárki: Orbán harmadik a népszerûségi listán
Nem változott márciusban a Fidesz MSZP-vel szembeni elõnye a Századvég-Tárki legfrissebb elemzése szerint. A politikusok népszerûségi listáján hosszú idõ óta dobogós helyen van Orbán Viktor - írja szombati számában a Magyar Hírlap.
Gallup: Utolérte a Fidesz az MSZP-t
Teljesen eltérõ adatokkal rukkolt elõ a pártok támogatottságával kapcsolatban a két közvélemény-kutató cég, a Gallup és a Medián. A Gallup szerint az MSZP elvesztette korábbi - idõnként tetemes - elõnyét a Fidesszel szemben. A Medián viszont kismértékû MSZP visszaesés dacára is tekintélyes szocialista elõnyt mér, hasonlóan a Tárkihoz.
Märtin növelte elõnyét
A második napon tovább növelte elõnyét, s fölényesen vezet a Ford Focus WRC-vel versenyzõ észt Markko Märtin az Akropolisz-ralin, a világbajnokság hatodik futamán.
Starsky and Hutch
Mindenképpen elõnnyel indulnak azok a játékok, melyek egy sikeres film, vagy televíziós sorozat eseményeit dolgozzák fel. Ez a helyzet az Empire Interactive programjával is, melynek fõszereplõje a hetvenes évek két belevaló nyomozója, Starsky és Hutch.
- címkék:
- Hutch
- játék
- elõny
- Starsky
- Empire Interactive
- Címkefelhõ »
Szent István Egyetem - leváló karok
A Felsõoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) szerint számos elõnnyel járhat, hogy a gödöllõi Szent István Egyetem három budai kara leválik az intézményrõl és a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemhez (BKÁE) csatlakozik, a gyöngyösi kar önálló mûködését azonban csak állami formában tudja a tömörülés elképzelni.
Mégsem alakít külön frakciót a fõvárosi MKDSZ
Nagy valószínûséggel a Fidesszel közösen alakít frakciót az MKDSZ. Az MSZP-SZDSZ tárgyalásaiból ugyanis kiderült, hogy nem jutnak elõnyökhöz a külön frakció révén. Az MDF ugyanakkor ragaszkodik a külön frakcióhoz.
Az Nvidia bemutatja új chipsetét
Az egyik legnagyobb grafikus chipset-gyártó, az Nvidia jelenleg egy úgy chipcsaládon, az AGP 8X bus sztenderd elõnyeit kihasználó grafikus processzorok fejlesztésén dolgozik. A chipeket tartalmazó termékek várhatóan hamarosan megjelennek az európai piacon.
- címkék:
- CPU
- elõny
- Nvidia
- Címkefelhõ »
Nõtt az MSZP elõnye a Fidesz elõtt
Az elmúlt hónaphoz képest nõtt a szocialisták tábora, a Fideszé viszont csökkent. A biztos pártválasztók körében 11 százalékkal vezet az MSZP.
- címkék:
- tábor
- elõny
- Fidesz
- MSZP
- Címkefelhõ »
Veszprémben is Janikáék nyertek
Az ifjabb Tóth János, Tóth Imre kettõs (Peugeot) nyerte a bajnokság ötödik versenyét, a Veszprém-ralit. A címvédõ a vasárnapi hat gyorsasági szakasz közül kettõn bizonyult a leggyorsabbnak, elõnye öt pont a fordos-toyotás Benikék elõtt.
McRae növelte elõnyét a Ciprusi ralin
Továbbra is a brit Colin McRae (Ford) áll az élen a rali-világbajnokság ötödik futama, a ciprusi viadal második napja után. A tavalyi gyõztes elõnye immár 26 másodperc a pontversenyben vezetõ finn Marcus Grönholm (Peugeot) elõtt.
Szõkék elõnyben
A német férfiak a szõke nõket kedvelik az ágyban - legalábbis ezt állítja a Laura címû nõi magazin.
- címkék:
- magazin
- elõny
- Címkefelhõ »
Nõtt Maszuoka elõnye a Dakar-ralin
Tovább növelte elõnyét a Maszuoka, Maimon páros az autósok versenyében a 24. Dakar-ralin. Az összetettben vezetõ japán-francia kettõs érte el a legjobb idõt a csütörtöki gyorsasági szakaszon, amelynek rajtja és célja egyformán a mauritániai Tisitben volt. A motorosok között az olasz Giovanni Sala volt a leggyorsabb. Az összetettben továbbra is honfitársa, Fabrizio Meoni áll az élen.
Tovább folyik az állóháború a Fidesz és az MSZP között
Valamennyi közvéleménykutató szerint szoros a verseny a Fidesz és az MSZP között. A legutóbbi eredmények azonban azt mutatják, hogy csökkent a Fidesz-MDF közös lista elõnye. Az MSZP körében többen vannak, akik biztosan elmennek szavazni, mint a jobboldal támogatói között.
Csökkent a Fidesz-MDF közös lista elõnye
A közvéleménykutatók szerint szoros a verseny a Fidesz és az MSZP között. A legutóbbi eredmények azonban azt mutatják, hogy csökkent a Fidesz-MDF közös lista elõnye. Az MSZP körében többen vannak, akik biztosan elmennek szavazni, mint a jobboldal támogatói között.
Szoros verseny, csökkenõ trendek
A 44-47. hetek mérlege szerint (melyet a 2001. október 29. és november 25. között megkérdezett 950 fõ válaszai alapján számított a TNS Modus) valamelyest csökkent a Fidesz-MDF választási szövetség elõnye az MSZP elõtt a biztos szavazó pártválasztók körében. Jelenleg 43% szavazna a Fidesz-MDF-re és 40% az MSZP-re.
Továbbra is szoros a verseny
A 43-46. hetek mérlege szerint (melyet a 2001. október 22. és november 18. között megkérdezett 950 fõ válaszai alapján számított a TNS Modus) változatlan a helyzet az élen: a Fidesz-MDF pártszövetség nem növelte tovább elõnyét az MSZP-vel szemben a biztos szavazó pártválasztók körében. Jelenleg 45% szavazna a Fidesz-MDF-re és 40% az MSZP-re, azaz mindketten egy-egy százalékot veszítettek az egy héttel korábbi eredményeikhez képest.