egészségügy

címke rss

325 milliárd forinttal több jut az egészségügyre

Itthon2017.05.05, 17:14

Befejeződött az egri kórház 7,3 milliárd forintos fejlesztése. Az ünnepségen Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy most rakják vissza a költségvetésbe a 2010 előtt onnan kivont pénzeket.

Emmi: A védőnők és a mentősök többletforráshoz jutnak

Itthon2017.05.05, 14:31

Az egészségügyi ágazatnak, így a védőnőknek és a mentősöknek juttatandó jövő évi többletforrásokról adott tájékoztatást a szakszervezetek képviselőinek a nemzetgazdasági tárca képviselője az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás újabb fordulóján - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A beteg gyerekek kapcsolattartását segítenék

Itthon2017.05.03, 15:39

Hatalmas trauma egy gyereknek, ha kórházba kerül, hiszen az otthon melegéhez képest rideg környezetben elszakad a szülőktől és a barátoktól, iskolatársaktól is. A Heim Pál Alapítvány Digitális Mesekórház Programja nekik segítene, és gondolnak a vidéki intézményekre is.

150-200 milliárddal több jut az egészségügyre

Gazdaság2017.04.28, 16:52

A jövő évi költségvetésből 150-200 milliárd forinttal több jut az egészségügyre. Jövőre újabb száz háziorvosi praxist vonnának be a praxisközösségekbe.

A vártnál nagyobb béremelés lehet az egészségügyben

Itthon2017.04.18, 06:19

A korábban tervezettnél nagyobb mértékben növekedhet idén az egészségügyben dolgozók jövedelme; az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyért Felelős Államtitkársága a Magyar Idők értesülései szerint már elkészítette az erre vonatkozó előterjesztést.

Hernádi: Rövid távon ható intézkedésekre is szükség van

Gazdaság2017.04.07, 10:16

A magyar gazdaság versenyképességének javításához rövid távon ható intézkedésekre, illetve ezek szisztematikus végrehajtására is szükség van Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja szerint.

Jó a magyar járványügyi helyzet

Itthon2017.03.29, 16:53

A magyar hatóságok és egészségügyi intézmények jól vizsgáztak a kanyarójárvánnyal kapcsolatban. Az influenzánál is megfelelően teljesített az egészségügy, 482 ezren fordultak orvoshoz a betegség tüneteivel.

Eljön az idő, amikor nem lesz hálapénz az egészségügyben

Itthon2017.03.28, 14:02

Ahhoz, hogy komoly változásokat lehessen elindítani az egészségügyben, társadalmi, szakmai és politikai konszenzusra van szükség. Óriási veszélye lehet annak, ha politikai ideológiát gyárt bármelyik párt a szakmailag alátámasztott egészségügyi reformokból, ha folyton támadja az aktuális kormányt, és csak ígérget – ezt mondta Rácz Jenő volt egészségügyi miniszter. Azt is mondta, hogy bármennyi pénzt is önt akár az unió, akár az ország az ágazatba, nem lesz jobb az emberek egészségi állapota, ha ők maguk nem élnek egészségtudatosabban.

Az évszázad kórházberuházásai kezdődhetnek Budapesten

Itthon2017.03.28, 06:16

A teljes fővárosi egészségügyi ellátás megújulhat 2025-re az elkészült átfogó fejlesztési koncepció alapján, amely szerint a három "szuperkórház" mellett az összes fekvőbeteg-intézményt korszerűsítenék. A Semmelweis Egyetem fejlesztési tervével összehangolt kormány-előterjesztés szerint a Dél-Budára tervezett vadonatúj kórházat az orvosegyetem működtetné - írja a Magyar Idők.

34 évesen belehalt egy illegális plasztikai műtétbe

Nagyvilág2017.03.12, 16:18

Kolumbiában egy 34 éves nő belehalt egy illegális plasztikai műtétbe, amit a mellén, illetve a fenekén végeztek el. A beavatkozás után az otthonában rosszul lett, az ájult nővel a barátai siettek a kórházba, azonban még a segítség megérkezése előtt meghalt. 

Akár 20 milliót is kaphat egy üres praxist vállaló orvos

Gazdaság2017.03.09, 10:19

Akár 20 millió forintot is kaphatnak az üres praxist választó orvosok, ha olyan települést választanak, ahol több mint öt éve betöltetlen a hely. A korábbi négy év helyett viszont hatot kell vállalniuk.

Megváltozott a szakápolók mesterképzése

Itthon2017.03.09, 08:55

A szakápolók átalakított egyetemi mesterképzése már sokkal inkább klinikai gyakorlati jellegű - mondta Betlehem József miniszteri biztos az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Az ápolók egyetemi képzésétől remélnek megoldást a szakemberhiányra

Itthon2017.03.02, 15:28

A diplomás ápolók mesterfokú (MSc) képzése megoldást jelenthet az egészségügyben tapasztalható szakemberhiányra, a szakápolói kompetenciák kiterjesztésével javulhat a betegellátás - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Egy Angliából hazatérő orvosnő esete a magyar hagyományokkal

Life.hu2017.02.17, 10:10

Hagyományokon alapuló elavult terápiás gyakorlat kontra evidence-based, azaz bizonyítékokra alapozó orvoslás - néhány napja nagy port kavart egy Angliából hazatérő orvosnő, dr. Szakács Krisztina szakmai beszámolója. Szülők és orvosi szervezetek háborodtak fel a kegyetlenül őszinte mondatokon, a hazai gyermekorvosi szakma fontosabb csoportjai még egy közös nyilatkozatot is kiadtak a doktornő állításainak cáfolataként. Vajon Szakács doktornő véleménye tényleg csak megalapozatlan vádaskodás?

A fővárosi szemétsztrájkról is megkérdezzük Lázár Jánost

Itthon2017.02.16, 13:32

A 78. Kormányinfón biztosan téma lesz a Fidesz-KDNP visegrádi frakcióülése, az egészségügy helyzete, a budapesti olimpia és a 2018-as költségvetés tervezése.

Vádat emeltek négy egészségügyi dolgozó ellen, a beteg meghalt

Itthon2017.02.16, 12:20

Vádemelést javasol a rendőrség négy egészségügyi dolgozó ellen, akiknek egyik betege életét vesztette egy budapesti kórházban.

Hálapénzügyben Btk.-módosítást akarnak a rezidensek

Itthon2017.02.14, 10:25

Az igazságügyi miniszterhez fordul a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz), mert szerintük a büntető törvénykönyv (Btk.) rendelkezése nem egyértelmű az előre nem követelt, azonban utólag elfogadott orvosi hálapénz büntetőjogi megítéléséről.

KDNP: Folyamatosan javul az egészségügy

Itthon2017.02.01, 11:12

A Kereszténydemokrata Néppárt tiszteletbeli elnöke szerint a magyar egészségügy helyzete folyamatosan javul, s bár a hátrányokat nehezen dolgozza le az ágazat, a felzárkózás megkezdődött.

Ebben majdnem mindenkit ver a magyar egészségügy

Itthon2017.01.29, 15:38

Nagyon előkelő helyen áll Magyarország a kórházi ágyak számát tekintve, így például Franciaországot, Nagy-Britanniát és Belgiumot is megelőzzük az Eurostat 2014-es adatai szerint. A nagy kérdés, hogy mire is elég ez a jó helyezés, és milyen következtetéseket lehet belőle leszűrni.

Rétvári: Az átlagot meghaladóan nőttek a bérek az oktatás- és egészségügyben

Itthon2017.01.28, 11:41

Az átlagost meghaladó mértékű az oktatás- és egészségügyben az emberek jövedelememelkedése - mondta el Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.

Ónodi-Szűcs Zoltán: Tovább csökkennek a várólisták

Itthon2017.01.19, 11:42

Jelentősen csökkentek a kórházi várólisták, a további mérséklődésre pedig idén 5 milliárd forintot szán a kormány. Nem csak a várólistások száma, de a várható várakozási idő is csökkent Ónodi-Szűcs Zoltán szerint.

Tudományos áttörések az egészségügyben: ezeket várhatjuk 2017-től

Life.hu2017.01.19, 12:58

Mindenki kíváncsi arra, hogy mit hoz a jövő, és vajon lesznek-e olyan új orvostudományi áttörések, amelyek akár a mi életünket is befolyásolhatják. Csodák persze nincsenek, az előrejelzések szerint azonban számíthatunk rá, hogy a közeljövőben teljesen megváltozik majd az orvostudomány hozzáállása néhány nagyon fontos témában. Íme.

Magyar startup segít titkosítani az Apple-nek

Techbázis2017.01.13, 15:05

A Tresorit titkosítása teszi biztonságosabbá az Apple egészségügyi alkalmazásait. A titkosított adattárolásra specializálódott magyar startup biztosít védelmet a különféle egészségügyi appokat alkalmazó felhasználók adatainak. Az állapotukra vonatkozó információk úgy utazhatnak el az orvoshoz vagy a hozzátartozókhoz, hogy közben más nem férhet hozzá.

Az anya, aki marihuánát adott a gyerekének

Unikornis2017.01.09, 12:15

Alapos utánajárással, hosszas kísérletezéssel és szakértői jóváhagyással végül egy amerikai anya úgy döntött, hogy súlyosan autista és emésztési zavarokkal küzdő gyerekének kannabiszt ad orvosságként. Egyik gyógymód és terápia sem hatott, a fű viszont bevált.

5 fontos egészségügyi történés 2016-ból

Life.hu2017.01.07, 12:31

Egy globális vészhelyzet, egy nagylelkű felajánlás és egy középkori kórokozó túlélése – az elmúlt év egyaránt bővelkedett jó és rossz egészségüggyel kapcsolatos történésben, amelyek hol megmelengették a szívünket, hol elborzasztottak bennünket. Most összegyűjtöttük a legfontosabbakat.

Félti az életét? Bízza magát női orvosra!

Unikornis2017.01.06, 10:19

A statisztikák szerint egy betegnek kisebb az esélye arra, hogy meghal, ha női orvos kezeli.

Százmilliókat ad a kormány a tüdőtranszplantációs programra

Tudomány2016.12.15, 12:40

Egy éve működik a magyar tüdőtranszplantációs program, amely 900 millió forintos kormányzati forrásból indult. A program keretében 18 betegen végeztek tüdőátültetést. A kormány 300-400 millió forintot szán a program fejlesztésére, Rogán Antal, a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője azt mondta, a kormány azt szeretné, hogy a sikerből ne csak a magyar, de a Kárpát-medencében élő betegek is részesülhessenek.

Egészségügyi államtitkár: Át fogjuk alakítani a kórházak működését

Itthon2016.12.07, 07:13

Folytatni akarja az egészségügyi reformot és az ágazatban a bérkorrekciót Ónodi-Szűcs Zoltán; az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára erről a Magyar Időknek adott interjújában beszélt.

2010 óta sokat javult az egészségügy helyzete

Itthon2016.12.04, 09:53

Magyarországon 2010 után fordulat következett be az egészségügy finanszírozásában és számos területen javultak a mutatók, ezt támasztja alá az OECD nemrég megjelent Egészségügyi Körkép elnevezésű éves jelentése is - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Az egészségügyi törvényt is visszaküldte Áder

Itthon2016.12.02, 18:25

Az államfő visszaküldte az Országgyűlésnek az egészségügyi törvények módosítását. Indoklásából kiderül: túlzónak tartja azt a kitételt, miszerint az egészségügyi államigazgatási szervek - ellenőrzési tevékenységük részeként - bárhova engedély nélkül beléphetnek, kutakodhatnak.

Győrfi Pál régen nem tervezett nagy családot

Life.hu2016.12.02, 10:31

Sokan csodálják, ha valaki több, mint 3 gyereket vállal, a sztárok világában is van erre példa.

Jelenleg a szerencsén múlik az életünk

Egészség2016.11.30, 15:41

Adatgyűjtés nélkül gyakorlatilag a véletlenen múlik az életünk - szögezte le dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató a T-Systems Magyarország Symposiumon tartott előadásában az egészségügy digitalizálásának fontosságát hangsúlyozta, és felvázolta a szuperokos konyha, egészségtudatos munkahely és az önellenőrző fürdőszoba prototípusát.

Ki mondta, hogy az egészségügy nem jó befektetés?

Gazdaság2016.11.23, 10:14

Több mint 2,5 milliárd forint értékű kockázati tőkét fektetett be 17, az egészségügyi és biotechnológiai területen működő magyar kis- és középvállalkozásba 2016-ig a Széchenyi Tőkebefektetési Alap. A portfóliócégek pénzügyi eredményei évről évre folyamatosan javulnak, Valamennyi cég innovációs tevékenységet végez, működésük középpontjában az egészségügyi termékek gyártása, szolgáltatásnyújtás, valamint biotechnológiai fejlesztés áll.

Az egészségügy miatt nagyon, az infláció miatt alig aggódunk

Gazdaság2016.11.14, 16:02

Világviszonylatban az emberek többsége (61%) szerint rosszul mennek a dolgok hazájukban. Az Ipsos 25 ország megkérdezésével készült What worries the world – ami aggaszt a világban – felmérése alapján kijelenthető, hogy a legpesszimistábbak: Mexikó, Franciaország (89%) és Brazília (84%). 

Mégsem lesznek kancelláriák az egészségügyben

Gazdaság2016.11.14, 15:55

Egyelőre nem lesz kancelláriarendszer a kórházakban, mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár egy háttérbeszélgetésen. A háttérben zajló viták miatt csak a 2018-as választások után lesz döntés az ügyben. Az államtitkár azt mondta, az utóbbi egy év sikerei közé tartozik, hogy csökkentek a kórházi várólisták, több pénz jut a egészségügyre, és siker a sebészeti ügyeleti rendszer bevezetése is. 

Donald Trumpról is megkérdezzük Lázár Jánost

Itthon2016.11.10, 13:44

A 68. Kormányinfón Lázár János minden bizonnyal szót ejt majd az amerikai elnökválasztásról, a várható béremelésről, a 3-as metróról és többek között a betelepítés elleni kvótaküzdelemről. 

Előrehozott fizetésemelést akar az egyik egészségügyi szakszervezet

Itthon2016.11.10, 06:52

A Magyar Hírlap szerint előrébb hozná a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete az átfogó egészségügyi béremelések második, jövő év novemberére tervezett ütemét.

A kórháznak jobban megéri levágni a lábat, mint megmenteni

Itthon2016.10.21, 10:03

Magyarországon háromszor annyi amputációt végeznek el, mint az Európai Unió többi országában – közli a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete adatait pénteki számában a Magyar Hírlap.

A számítógépnyúzó kocka? Ő lesz a Wall Street farkasa

Techbázis2016.10.17, 12:20

Harmadával nőtt a havi átlagnettó az informatikai szektorban 2008 és 2015 között, az informatikusok fizetése lassan utoléri a pénzemberekét. Magyarországon ezen a két területen lehetett a legjobban keresni 2015-ben, az átlagos informatikus háromszor annyit vitt haza, mint az átlagos egészségügyis.

Cafeteriában is kaphatna egészséget

Gazdaság2016.10.17, 10:46

Már nem csak a felső tízezer kiváltsága, hogy ha beteg, akkor magánorvoshoz fordul. A magyarok fele inkább fizetne egy diagnosztikai vizsgálatért, csak hamarabb kapjon időpontot. A cégek adhatnának egészségbiztosítást béren kívüli juttatásként, mégis csak nagyon kevesen teszik.

Bosszú és bevétel: magyar háború az ukrán betegekért

Itthon2016.10.24, 14:17

Gyászoló szülők perével kezdődött a konfliktus, ami idővel az Ukrajnában dolgozó magyar egészügyi közvetítők háborújává fajult. A tét egy többmilliárdos üzletág, közvetve a magyar egészségügy külföldi presztízse - a harcba pedig durva lejárató kampánnyal szállt be az ukrán média is.

Állami ösztöndíjjal népszerűsítik az egészségügyi szakképzést

Gazdaság2016.10.07, 16:17

A kormány a jövő év januárjától 4,5 milliárd forint ösztöndíjat biztosít az egészségügyi szakképzésben résztvevőknek - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára Debrecenben.

Előzd meg a jövőd! Így csináld!

Life.hu2016.10.03, 16:59

16 napon keresztül egy jó ügyért futottak az egészségügyben dolgozók azért, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy csakis mi magunk tehetünk valamit a saját egészségünk megőrzése érdekében.

Kevés az orvos és az ágy a gyermekpszichiátriákon

Itthon2016.09.29, 07:06

Kevesen vannak és túlterheltek az orvosok a gyermekpszichiátriákon, ahol ráadásul kevés az ágy is - írta a Magyar Nemzet. A lap szerint sok családnak több száz kilométert kell utaznia a kezelésért.

Nagy felbontású kép készül Magyarországról

Gazdaság2016.09.22, 14:04

Még soha nem készült társadalomról olyan átfogó és részletes felmérés mint a Központi Statisztikai Hivatal mikronépszámlálásán, amelyről a kérdéseket a jövő héten postázzák ki a lakosság tíz százalékának. A válaszadás kötelező.

Nőttek a keresetek

Gazdaság2016.09.20, 11:56

A bruttó átlagkereset 256 900 forint volt júliusban, 5,1 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, január-júliusban a bruttó keresetek 5,9 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A rossz hírt nem közölni kell, hanem beszélgetni róla

Unikornis2016.09.21, 14:04

Ha az orvos felírja, miért nem váltjuk ki a gyógyszert? Ha kiváltjuk, miért nem szedjük be? Rengeteg kínzó kérdés terheli az orvos-beteg kapcsolatot, pedig a jó kommunikáció életeket menthet. Hogyan lehet jól csinálni?

Pár év alatt elérhetik az országos átlagot az egészségügyi bérek

Itthon2016.09.04, 13:28

Az egészségügyi ágazatban dolgozók most körülbelül százezer forinttal keresnek kevesebbet, mint az átlag, de az Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár által bejelentett béremelési programmal a szakdolgozók 2019-re elérhetik a mai átlagkeresetek bruttó szintjét.

Csaknem százezren mától több pénzért dolgoznak

Gazdaság2016.09.01, 08:49

Szeptember 1-jétől emelkedik az egészségügyben dolgozók bére; az intézkedés csaknem 100 ezer ágazati dolgozót érint.

Tolvajokat fogtak az Uzsoki-kórházban

Itthon2016.08.29, 09:57

Három férfi portyázott vasárnap délután az Uzsokiban, mobilokat loptak, de a biztonsági szolgálat észrevette őket. Úgy tudjuk, az egyik gyanúsított betegként érkezett a zuglói kórházba.

Törvénymódosítással biztosítaná a kormány a védőnői béremelést

Gazdaság2016.08.19, 10:25

Januárig visszamenőleg megkaphatják a védőnők a részükre biztosított béremelés teljes összegét – értesült a Magyar Idők.

Szeptembertől béremelés lesz az egészségügyben

Gazdaság2016.08.17, 17:11

Szeptembertől a szakszervezetekkel és a szakmai szervezetekkel egyeztetett béremelés valósul meg az egészségügyben - mondta Mészáros jános egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Nem a Zika jelenti a legnagyobb veszélyt az olimpiára látogatók számára

Life.hu2016.08.10, 12:05

A riói olimpia kezdete óta másról sem lehet hallani, mint a Zika-vírus rohamos terjedéséről és veszélyes szövődményeiről. Mindeközben a világ 206 országából az erre az időszakra Rio de Janeiróba utazó közel félmillió turista ennél jóval több kockázatnak van kitéve. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat. 

A gyógyszerek megbabonázó látvánnyal oldódnak fel a testünkben

Unikornis2016.08.07, 12:06

A gyógyítás folyamatát még soha nem láthatta ilyen közelről. 

A sebvarrócérnán húzták le a kórházakat

Gazdaság2016.08.05, 12:36

Öt gyógyszerkereskedőt bírságolt meg négy kórházi közbeszerzésben feltárt árkartell miatt összesen 270 millió forintra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

Ellátatlanul nem küldenek el beteget

Itthon2016.08.04, 09:31

Nőtt a Heim Pál Gyermekkórház intenzív osztályán a kritikus állapotú betegek száma, ezért az intézménynek növelnie kellett az akut ellátásban dolgozó szakorvosok számát. 

Újra lesz meleg étel az esztergomi kórházban

Itthon2016.08.03, 11:48

Az esztergomi kórház szerint augusztus 4-től a betegek újra kapnak meleg ételt, nem csak szendvicset. A kórház vezetése szerint azért bontottak szerződést a konyhát üzemeltető céggel, mert drágán, kétes minőségben dolgoztak. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ korábban azt közölte, a cég kezdeményezte a szerződés megszüntetését, egy beteg rokona szerint azért, mert a kórház nem fizette a számlákat.

Lassult az elvándorlás az egészségügyben

Itthon2016.08.03, 09:56

Az ősztől várható többlépcsős béremelés tovább lassíthatja a folyamatot.

Nincs főtt étel az esztergomi kórház betegeinek

Itthon2016.08.02, 17:21

Szerződést bontott az esztergomi kórház a konyháját üzemeltető céggel, ezért egyelőre főtt ételt nem, csak szendvicset tud biztosítani a betegeinek. Az egyik beteg hozzátartozója úgy tudja, a kórház nem fizette a számlákat, a cég ezért szerelte le a konyhát. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ elismerte, hogy a kórházban jelenleg nincs főtt étel, mert a konyhát üzemeltető cég kezdeményezte a szerződés felbontását. Augusztus 8. után mikrózható étel lesz a kórházban két hónapig, utána újra működik majd a konyha. A központ szerint a speciális ételt igénylő betegekről gondoskodnak a kórházban, a betegek általában sem egyszerű szendviccset ...

A pluszforrás csökkentheti a háziorvosi terhelést

Itthon2016.08.01, 09:21

Az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke szerint a kormányzati forrásátcsoportosítás eredményeként csökkenhet a háziorvosok terhelése, így a praxis tulajdonosa eldöntheti, akar-e dolgozni szabad- és ünnepnapokon.  

Szerdáig pénzhez jutnak az orvosok

Itthon2016.07.30, 07:54

A háziorvosok augusztus 3-ig megkapják az erre az évre ígért, átlagosan havi 130 ezer forintos többlettámogatást januárig visszamenőleg, ami egy összegben egymillió-negyvenezer forintot jelent - nyilatkozta Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ, Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke a Népszabadság szombati számában.

Több száz milliárd forintot költenek budapesti kórházakra

Itthon2016.07.30, 07:42

Több száz milliárd forint fordítanak nagy fővárosi kórházberuházásokra - nyilatkozta Cserháti Péter, a budapesti kórházfejlesztés koordinálásáért felelős miniszteri biztos a Magyar Idők szombati számában.

El kell hoznunk a sci-fit az egészségügybe

Egészség2016.07.27, 19:00

Nanorobotok a vérünkben, az inzulinszintet önmagától szabályozó high-tech hasnyálmirigy, bionyomtatott májak, exoskeletonban (mesterséges külső vázban) dolgozó munkások, optogenetika és rekreációs kiborgok – ez mind nagyjából annyira hangzik reálisnak, mint a Star Trek transzportere vagy a Csillagok háborúja lézerkardjai. A felsoroltak nagy része azonban már most létezik, másik része pedig a küszöbön áll – dr. Meskó Bertalan orvosi jövőkutató szerint csak észnél kell lennünk, és illene végre felzárkóznunk a változás üteméhez nekünk is.

Kósa: Keresztbe tehetünk Brüsszelnek

Itthon2016.07.22, 10:04

A radikális iszlámnak nincsen helye az európai közösségekben – mondta Kósa Lajos az Origónak adott interjújában Tusnádfürdőn. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy az október 2-i kvótareferendumon arról döntünk, hogy a fejünk fölött lehet-e idegeneket az országba betelepíteni. 

Dánia véletlenül elküldte lakossága egészségügyi adatait Kínának

Nagyvilág2016.07.20, 20:22

Illetéktelen kezekbe került szinte a teljes dán lakosság, 5,3 millió ember személyes egészségi adata, mert véletlenül a Kínai Népköztársaság koppenhágai vízumügyi irodájába küldték el őket - jelentette szerdán a dániai adatvédelmi hatóság.

Orbánék rugalmasan hatástalanították a bombákat

Itthon2016.07.12, 11:24

Megőrizte korábbi támogatottságát, és a belpolitikai kérdéseket is sikeresen menedzselte a Fidesz–KDNP a mögöttünk hagyott félévben. Nagyobb belső viták sem voltak a kormánypártok soraiban, és ezek nem is várhatók az október 2-i kvótanépszavazásig, mivel a következő hónapokban a kampány lesz a legfontosabb feladat. A pártokat értékelő sorozatunk első részében a Fidesz első félévét járjuk körül. 

Nem akarnak kancellárokat a kórházak

Itthon2016.07.04, 15:52

Nem támogatja a Magyar kórházszövetség az egészségügyi térségi kancellária-rendszer kialakításáról készített kormány-előterjesztést – írták a közleményükben. A szövetség szerint a kancellária-renszer veszélyeztetheti a betegellátást is. A Magyar Kórházszövetség úgy véli, hogy a tervezet nem oldja meg az adósságállomány újratermelődésének gondját és nem illeszkedik az ellátási rendszerhez. A szövetség tisztában van az egészségügyi rendszer sürgető gondjaival, tudja azt, hogy szükség van strukturális változtatásokra, és támogatja az ellenőrizhetőség megteremtését – de nem így. 

Korszerűbb műszerek, jobb körülmények

Itthon2016.07.04, 09:59

Felújították a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet kardiológiai intenzív egységét.

Az egészségügy helyzete miatt tiltakoznak a Kossuth téren

Itthon2016.07.01, 22:38

A "Beteg az ország, gyógyítsuk meg!" mottóval tartott tüntetést a Sándor Mária ápolónő vezette Magyarország a Magyar Egészségügyért Civil Társaság hirdette meg a Semmelweis-napra, az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napjára.

Tizennégymilliárd plusz az egészségügyre

Itthon2016.06.27, 08:14

A pluszforrás az idén január 1-jétől jár, annak visszamenőleges, egyösszegű kifizetését hamarosan megkezdi az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.

Éger: Kemény meccs volt

Itthon2016.06.23, 12:55

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint sikerült kihozni az elérhető maximumot az egészségügyi bérfejlesztésből.

Emelik az orvosok és az ápolók fizetését, a technikai dolgozók még várnak

Itthon2016.06.17, 17:03

Komoly, 171 milliárdos pluszforrás kerül a 2017-es egészségügyi költségvetésbe, aminek nagy részét az orvosok, ápolók béremelése teszi ki - jelentette be Rétvári Bence államtitkár. Az emeléssel a szakorvosok átlagosan nettó 138 ezer, az ápolók 58 ezer forinttal kapnak többet, a technikai dolgozók béréről pedig továbbra sem döntött a kormány.

Több TB-t fizethet, aki nem jár szűrésre

Gazdaság2016.06.17, 11:59

Csökkentené a rendszeresen szűrésre járók TB-jét Lázár János. Mint mondta, évente 10-15 ezer halálos megbetegedést meg lehetne előzni szűrővizsgálattal. A szakértők szerint kérdéses, jól járnának-e ezzel a rászorulók a reformmal, mivel vidéken sokan nem férnek hozzá a szűrésekhez.

Ötvenmilliárd forinttal tartoznak a kórházak

Gazdaság2016.06.15, 08:25

Több mint ötvenmilliárd forintot tesz ki a kórházak adósságállománya az áprilisi adatok szerint, ez nagyjából annyi, mint a tavalyi hatvanmilliárdos konszolidáció, és jól látszik, hogy még mindig a beszállítók finanszírozzák az egészségügy egy részét - mondta az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesületének (ETOSZ) igazgatója egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Így nőnek a bérek a közszférában

Itthon2016.06.13, 17:54

A 2017-es költségvetés elfogadása után már biztosan lehet tudni, hogyan változik a közalkalmazottak fizetése. A pedagógusok béremelésének folytatása mellett a kormány belevág az egészségügyi és a rendvédelmi dolgozók bérfejlesztésébe is. Mellettük jól járhatnak még a szociális dolgozók, az egyetemi oktatók és az MTA kutatói, valamint a járási- és kormányhivatalokban dolgozó kormánytisztviselők is. 

Megállapodtak az egészségügyi béremelésről

Gazdaság2016.06.09, 09:24

Megállapodtak az egészségügyben dolgozók béremeléséről szerdán késő este az érdekvédők és a kormányzati tárgyalódelegációt vezető Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár.

Az ÁSZ szerint időzített bomba ketyeg a kórházaknál

Gazdaság2016.06.08, 13:25

Hiányosságok a korrupció elleni védettséget biztosító belső kontrollrendszerben, sorozatos szabálytalanságok a pénzügyi és vagyongazdálkodásban és folyamatos likviditási problémák: így foglalja össze az Állami Számvevőszék az egészségügyi intézményeknél 2016-ban eddig befejezett ellenőrzések főbb megállapításait. A számvevőszék szerint a nem megfelelő vezetésnek, illetve a nem elégséges tulajdonosi kontrollnak súlyos következményei lehetnek.

Megszűnik a kórházak gazdálkodási önállósága

Itthon2016.06.08, 04:48

Megszűnik a kórházak gazdálkodási önállósága, jogilag pedig beolvadnak a tervezett kancelláriákba, ha a kormány az egészségügyi államtitkárság által javasolt változatot fogadja el szerdai ülésén.

Újra kinyitnák az OPNI-t

Nagyvilág2016.06.07, 08:49

Az Etele téren alakítana ki egy állandó ügyeleti ellátást biztosító, 800-1000 ágyas szuperkórházat az egészségügyi államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán. A kormány részben uniós, részben hazai forrásból újra kinyitná az OPNI-t.

Orbán Viktor újabb fordulóponthoz érkezett

Itthon2016.06.05, 18:04

Mind gazdasági, mind külpolitikai téren sikerült növelnie az ország mozgásterét a hétfőn kétéves harmadik Orbán-kormánynak – mondta az Origónak Lánczi Tamás, a Századvég elemzője. Ezzel szemben Boros Tamás, a Policy Solutions szakértője szerint a kabinet az elmúlt időszakban nem indított semmilyen reformot, és csak az uniós pénzeknek, valamint a menekültügy kezelésének köszönheti a jelenlegi pozícióját. Abban mindketten egyetértettek, hogy a Fidesznek jók az esélyei a 2018-as győzelemre.

Megvan az új budapesti szuperkórház helye, kettőt bezárhatnak

Itthon2016.06.04, 14:43

Bezár a Péterfy és a Szent János Kórház, helyettük az Etele téren épül meg az új fővárosi szuperkórház.

A fővárosi metrótrükkről is megkérdezzük Lázár Jánost

Itthon2016.06.02, 13:47

Már az 52. Kormányinfót tartja csütörtökön Lázár János és Kovács Zoltán. Minden bizonnyal szóba kerül a Takarékbank, a fővárosi metróbeszerzés és az egészségügy helyzete is. 

Balog: 2019-re megduplázódhat az egészségügyi szakdolgozók bére

Itthon2016.06.01, 19:39

Négyéves béremelési programban emelnék a tervek szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét, amely 2011-hez képest 2019-re megduplázódna - mondta az emberi erőforrások minisztere Győrben, az egészségügyi szakdolgozók országos kongresszusán.

Magyarország 2050: egy jó hír érkezett

Itthon2016.05.30, 18:27

2050-re több mint másfél milliárd 65 évnél idősebb ember él majd a Földön. Magyarországon 2050-re minden harmadik ember 65 év fölötti lesz, azon belül pedig több mint 800 ezren lesznek 80 évesnél idősebbek. Mind az egészségügynek, mind a nyugdíjrendszernek alaposan fel kell készülnie, ha meg akar felelni majd az évtizedeken belül bekövetkező változásoknak.

Még mindig az egészségügyben keresnek a legkevesebbet

Gazdaság2016.05.20, 11:27

Márciusban a bruttó átlagkeresetek 6,6, a nettó 8,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel ezelőtt. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 7,2, illetve 8,8 százalékos volt a bruttó és a nettó keresetnövekedés az egy hónappal korábbi 6,6 és 8,2 százalék után – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

350 milliárddal tolná meg az egészségügyet az MSZP

Itthon2016.05.18, 16:09

A Fidesz szerint a szocialisták egyetlen területet sem kíméltek meg a megszorításoktól, az adóemelésektől, a jövedelemcsökkentéstől és a leépítésektől, a kormány pedig 2010 óta pótolja a szocialisták által elvett pénzeket.

Ne szidja senki az egészségügyet!

Egészség2016.05.17, 14:35

Kerüljön teljesítményvolumen-korlát fölé a rákgyanús betegek kivizsgálása és ellátása, vagyis a diagnózis felmerülésekor a lehető leghamarabb végezzék el a vizsgálatokat a kórházak, és ezt az OEP fizesse is ki – mondta az Origónak Ficzere Andrea, az Uzsoki kórház főigazgatója. Drága lenne, de kifizetődő, ugyanis a betegeknek nem kellene hetekig várni, hamarabb meglenne a diagnózis, hamarabb indulhatna a kezelés, így pedig nagyobb lenne az esély a gyógyulásra és arra, hogy a beteg vissza tud menni dolgozni. A főigazgató azt is mondta, hogy olyan sok szakdolgozó hiányzik már, hogy bizonyos intézményekben vagy szakterületeken előbb-utóóbb ...

Három év alatt négy béremelést szeretne a szakszervezet

Gazdaság2016.05.16, 11:01

Már az idén kézzelfogható eredménye lesz a bértárgyalásoknak, 2016 júliusától, az állami fenntartású intézmények munkavállalóinak kamarai tagdíját az állam átvállalja, és megindul az egészségügyben foglalkoztatottak bérfelzárkózása is - mondta a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

A SOTE-n tervezik 150 milliárdért az új szuperkórházat?

Itthon2016.05.12, 17:04

Jelentős fejlesztést tervez a Semmelweis Egyetem - értesült az Origo. A mintegy 150 milliárd forintos beruházással kialakítandó budai campuson szinte minden lesz a szülészettől a pszichiátriáig, és ide helyeznék át a gyermekgyógyászatot is. Nem kizárt, hogy ez lesz a titokzatos szuperkórház.

Béremelés lesz az egészségügyben, de még nem tudni, mennyi

Itthon2016.05.12, 15:37

Az egészségügyi béremelés, az oktatási rendszer átalakítása és a magyar buszgyártás helyzetbe hozása is szerepelt a 49. Kormányinfó témái között. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a várakozásoknak megfelelően hosszan beszélt a kvótaügyi népszavazásról és a kormány építésügyi döntéseiről is. Az Origo percről percre követte a 49. Kormányinfót.

„Az egészségügy végnapjait éli” – Ez a szakma már csak önmaga árnyéka?

Life.hu2016.05.12, 14:08

Május 12-e az ápolók nemzetközi napja. 1820-ban ezen a napon született a szakma alappilléreinek megalkotója, az ápolók által a mai napig sokra tartott Florence Nightingale, aki egész életében lázadt a nők beskatulyázott helyzete ellen. Hogy azért a jelenbe is ugorjunk: két ápolónőt is megkérdeztem az egészségügy mostani helyzetéről.

Tiltakozik a kormány terve ellen az orvosi kamara

Itthon2016.05.10, 16:17

A Magyar Orvosi Kamara határozottan visszautasítja azt a rendelettervezetet, amely szerint az idei évre juttatandó tízmilliárd forint egy részét csak pluszadminisztráció fejében kapnák meg a praxisok.

Belebukott a fertőtlenítőbotrányba a román egészségügyi miniszter

Itthon2016.05.09, 11:59

Patriciu Achimas-Cadariu benyújtotta lemondását, miután ügyészségi vizsgálat indult a kórházakban használt fertőtlenítőszerek ügyében, amelyek feltehetően hamisak voltak.

A kórházvezetők szemei lesznek az állami kancellárok

Itthon2016.05.07, 10:32

Év végére alakítják ki a kancellári rendszert az egészségügyben. A titulus a jogosítványok mellett felelősséggel is jár. A szaktárca a kancellároktól azt várja, hogy észrevegyenek olyan lehetőségeket a gazdasági hatékonyság növelésében, amelyeket esetleg a mostani kórházvezetők "nem látnak". 

Kulka János nemsokára elhagyhatja a kórházat

Archívum2016.05.06, 15:39

Április közepén  Kulka Jánost kórházba szállítottá k és életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A színészért egy ország aggódott, ám most úgy tűnik, hogy sokkal jobban van, és jövő héten már hazaengedhetik a kórházból.

Ha összeomlana az egészségügy, jön a veszélyhelyzet

Itthon2016.05.06, 12:10

Megjelent a Magyar Közlönyben az a törvénymódosítás, ami lehetővé teszi az egészségügyben a veszélyhelyzet elrendelését – katasztrófa nélkül is, miniszteri mérlegelés alapján. Ekkor az orvosok, ápolók átvezényelhetők bárhová az országba, ahol éppen hiány van belőlük.