népszavazási kampány

címke rss
Újabb részletek derültek ki a 2018-as választásról

Újabb részletek derültek ki a 2018-as választásról

A jövő évi választás költségterve 7,6 milliárd forint, ebből már rendelkezésre áll 1,5 milliárd forint a korábbi forrásokból, így a Nemzetgazdasági Minisztérium jövőre 6,1 milliárd forintot biztosít rá - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője az Origónak. Beszélt arról is, hogy megerősítik a választási informatikai rendszer biztonságát, valamint hogy 2014-hez képest még több külképviseleten lehet majd szavazni.

Az első népszavazások a köztársasági elnökről szóltak

Itthon2016.09.27, 09:59

Részben az ország közjogi berendezkedésének egy szeletéről szóltak az első magyarországi népszavazások 1989-90-ben. A küzdelmek végén eldőlt, hogy a köztársasági elnököt a parlament választja, és ez a mai napig nem változott. Az Origo három részben mutatja be a hazai népszavazások történetét.

Újabb akciót jelentett be a Fidesz

Itthon2016.09.08, 14:03

Közterületi kampányolásba és országjárásba kezd a Fidesz, hogy arra buzdítsa a választókat, szavazzanak nemmel az október 2-i kvótareferendumon.

Kósa: Keresztbe tehetünk Brüsszelnek

Itthon2016.07.22, 10:04

A radikális iszlámnak nincsen helye az európai közösségekben – mondta Kósa Lajos az Origónak adott interjújában Tusnádfürdőn. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy az október 2-i kvótareferendumon arról döntünk, hogy a fejünk fölött lehet-e idegeneket az országba betelepíteni. 

Orbán is beleállhat a boltzáras népszavazásba

Itthon2016.04.07, 12:00

Több forgatókönyvből választhatnak a kormánypártok az után, hogy a Kúria zöld utat adott az MSZP boltzáras népszavazási kérdésének. A legvalószínűbb verzió az, hogy az üzletek ismételt kinyitásáról és a kötelező kvóta elutasításáról egy időben lesz népszavazás. Ez lenne a legkisebb politikai veszteség a Fidesznek, és a 2018-as választások előtt kimerítené az ellenzéket is.

Orbán Viktor most megmenekült a csúfos kudarctól

Itthon2015.09.21, 13:36

Biztosan nem lesz népszavazás a férfiak korkedvezményes nyugdíjazásáról, mivel az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a Kúria korábbi döntését. Bodnár József, a referendum kezdeményezője szégyennek nevezte a bírósági döntést, és nemzetközi síkra terelné az ügyet. Az Alkotmánybíróság határozata jókor jött a kormánypártoknak, de a szocialisták is megszabadultak egy komoly tehertől.

Till Attila a Megasztár zsűrijébe is több nőt tenne

Tévé2010.12.02, 10:07

Till Attila meztelenül pózolt a közelmúltban egy plakáton, férfiasságát csak Heller Ágnes takarja el saját könyvével. A kép nem a Tv2 egy újabb celebes vetélkedőjét reklámozta, hanem azt a népszavazást támogatja, amelyet a nők döntéshozatalban való markánsabb részvételéért indított a Nők a Pályán nevű szervezet. A kampány ötlete már elsőre tetszett Tillának, akinek így a meztelenkedéssel sem volt gondja: szerinte a magyar miniszterelnök is lehetne néha nő, és a Megasztár zsűrijében is javulhatna a nemek közötti arány.

"Az élet nem a politikával kezdődik"

Itthon2008.03.04, 16:08

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=fegES3LmENntMgRD  

Sólyom a legnépszerűbb, Horváth a sor végén

Itthon2008.03.03, 06:53

A népszavazási kampány keveset módosított a politikusok megítélésében Szonda Ipsos felmérése alapján. Február végén némileg nőtt Sólyom László népszerűsége, Orbán Viktor pedig megelőzte megelőzte Göncz Kingát. A legnépszerűtlenebb Horváth Ágnes.

Kampánycsendre intené a kormányt a Fidesz

Itthon2008.02.16, 13:13

Az OVB után az Alkotmánybíróságtól várja a Fidesz, hogy tiltsa meg a kormánynak a március 9-i népszavazás előtti kampányt. Az Ab egyszer már állást foglalt hasonló kérdésben, de nincs olyan jogszabály amivel csöndre kényszeríthetné a kormányt. A kormányszóvivő szerint nem kampányolnak, csak tájékoztatnak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő