Duna

címke rss

A mentőst is magával rántotta a Dunába egy részeg, meztelen férfi

Itthon2010.07.23, 14:04

A segítségére siető mentőst is a Dunába rántotta egy részeg, meztelen férfi pénteken Budapesten, a Petőfi hídnál. A mentős ki tudott másznia a vízből, de a hajléktalan férfit csak a Lágymányosi híd után tudták kimenteni a vízből, addigra megsérült, mert nekiütközött az A38 állóhajónak és több sziklának.

Eltűnt férfit keresnek a szigetközi Dunában

Itthon2010.07.04, 10:42

Tűzoltók bevonásával keresi a rendőrség azt a férfit, aki szombaton tűnt el a szigetközi Duna-szakaszon.

Toldozgatásokra költötték az árvízvédelmi tízmilliárdokat

Itthon2010.06.16, 18:38

Közel százmilliárd forintot költött árvízvédelmi fejlesztésre az elmúlt tizenkét évben az állam, de a pénz nagy része csak az idejétmúlt, százéves gátrendszer toldozgatására ment el. A beruházásokat nem az előrelátás, hanem az árvizek határozták meg, leginkább oda és akkor jutott, ahol és amikor baj volt. A tíz évvel ezelőtti nagy tiszai árvizek után felismerték, hogy tározókat kell építeni, de a kezdeti nekibuzdulás után a Vásárhelyi-terv is hamar kifulladt, hét év alatt a tervezett hat helyett csak két tározó épült meg.

Elkészítették a Duna hangtérképét

[origo] utazás2010.06.03, 11:52

Képzeletbeli Duna menti utazásra hívja az érdeklődőket a kölkedi Fehér Gólya Múzeum hétfőtől egy hangtérkép segítségével, melyet Annea Lockwood neves amerikai zeneszerző készít az intézményben.

Jóval kevesebb víz lesz a Dunában a következő évtizedekben

Tudomány2010.05.20, 11:52

A Duna vízellátása a következő évtizedekben akár 30 százalékkal is csökkenhet, elsősorban az éghajlat szárazabbá válása miatt - állítja a WWF Magyarország csütörtöki közleményében.

A Dunába hajtott autójával egy idős férfi Vácnál

Itthon2010.05.15, 21:58

Egy 77 éves férfi a Dunába hajtott autójával Vácon szombaton. A férfi végül kimászott a süllyedő kocsiból és kiúszott a partra, azonban így is sokkos állapotban kellett kórházba szállítani. Autóját még keresik a tűzoltók.

A Szentendrei-sziget, ahogy még sosem láttuk

Archívum2010.05.04, 07:07

A felvétel a Dunát és környezetét mutatja északkeleti irányból, a Föld körüli pályáról nézve - a képet az egyik Landsat műhold rögzítette. A kép részben az infravörös tartományban készült; a zöld szín a növényzettel borított területet, a vörös a kopár földfelszínt, a kék pedig a vizeket jelöli.

Szlovákiába küldött bősi javaslat miatt vizsgálódik a KVVM

Itthon2010.03.06, 18:41

A tárca állítása szerint a környezetvédelmi miniszter és államtitkára tudta nélkül küldtek a minisztériumból Szlovákiába egy olyan munkaanyagot, amely a Dunára építendő fenékgátakkal oldaná meg a Szigetköz vízpótlásának problémáját. A zöldek tiltakoznak, a minisztérium vizsgálatot ígér az ügyben.

14 kormányfő vitatkozik a Duna védelméről Budapesten

Itthon2010.02.25, 08:10

Új Duna-stratégiát fogadhathnak el a csütörtökön kezdőd budapesti Duna-csúcstalálkozón. A 14 ország és 5 szövetségi tartomány részvételével zajló konferencián a térség közlekedésének, turizmusának és ipari infrastruktúrájának javításáról tárgyalnak majd. A stratégiát épp a 2011-ben esedékes magyar EU-elnökség idején fogadhatják majd el. A csúcstalálkozó fennakadásokat okozhat a főváros forgalmában is.

Súlyosbíthatja a belvízhelyzetet a pénteki országos esőzés

Időjárás2010.02.24, 13:55

Több helyen átlépheti az elsőfokú készültségnek megfelelő szintet a vízállás a Tiszán és mellékfolyóin; a Sajón a harmadfokú szint sem kizárt. A belvízhelyzet továbbra is súlyos, a Körösök vidékén több mint 16 ezer hektár van víz alatt, ráadásul pénteken ismét jelentős mennyiségű csapadékra lehet számítani.  

Léket kapott egy hajó Visegrádnál a Dunán

Itthon2010.02.03, 16:00

Léket kapott egy német zászló alatt hajózó áruszállító hajó Visegrádnál. A kapitány a partnak manőverezve próbálja megmenteni az elsüllyedéstől.

Lángoló autóval hajtott a Dunába egy nő

Itthon2009.10.29, 09:40

A Dunába hajtott lángoló autójával egy nő a budai alsó rakparton, csütörtök reggel. A nőt kimentették, újra kellett éleszteni.

Több százezer külföldi nyugdíjas érkezik Budapestre a Dunán

Fotó2010.04.15, 10:50

A Dunát 29 cég több mint 100 szállodahajója járja napjainkban. Hazánkba a folyón majd 300 ezer ember érkezik évente, nagy részüket ezek a főleg német, osztrák és svájci hajók szállítják. A legnépszerűbb útvonalak Passau és Budapest közé esnek, egy hétnapos út ára 250 és 500 ezer forint között mozog. Esztergomtól Budapestig utaztunk együtt a főleg idősekből álló közönséggel, tekintse meg interaktív bemutatónkat!

Női holttestet találtak a Dunában Paksnál

Itthon2009.08.31, 19:27

Néhány napja sodródott a Dunában az orvos szakértő szerint annak a 60-70 év körüli nőnek a holtteste, akit Paksnál emeltek ki a vízből. Még nem azonosították a holttestet.

A legjobb hajóutak a Dunán

[origo] utazás2009.07.17, 10:49

A Duna menti országok legnagyobb büszkeségére, a világ legjobb folyami hajóútjai között tartják számon a Dunán szervezett utakat. A Cruise Critic idei 10-es listájából világosan kiderül, hogy a Duna maga mögé utasította a világ leghíresebb folyóit, így a Nílust, a Mekongot, a Jangcét és a Volgát. Mozgalmas, változatos nyaralások a Dunán és világ leghíresebb folyóin.

Folyamatosan apadnak a dunántúli folyók

Itthon2009.07.03, 10:21

Levonulóban vannak a dunántúli áradások, apad a Rába, a Lajta, a Mura és a Duna Budapest fölötti szakasza. A főváros alsó rakpartjait leghamarabb vasárnap nyithatják meg az autósok előtt. Hamarosan elkezdődhet az áradások utáni kárfelmérés is.

Heves záporok lassítják az apadást

Időjárás2009.06.30, 14:40

A Duna felső szakaszán péntekig további heves záporokra lehet számítani, így az árhullám is jobban elhúzódik, az apadás meglehetősen lassú. Egy-egy mellékfolyón újabb erős árhullám sem kizárt.

Péntekig lezárják a fővárosi rakpartokat a dunai ár miatt

Itthon2009.06.29, 16:33

716 centiméteren tetőzik a Duna Budapestnél, a várhatóan fél napig tartó tetőzést lassú apadás követi majd. Emiatt viszont péntekig is lezárva maradhatnak az alsó rakpartok. Hétfőn 797 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség az országban, jelenleg a Lajta árad a legerősebben, itt a vésztározót is meg kellett nyitni.

Budapestnél hétfőn tetőzik a Duna

Itthon2009.06.28, 19:18

A Dunán a vártnál lassabb az árhullám levonulása, Budapesten várhatóan hétfőn lesz a legmagasabb a folyó vízszintje.

A lassan apadó folyók ellenére tart az árvízvédelmi készültség

Itthon2009.06.28, 10:24

A magyarországi folyók 528 kilométernyi szakaszán van érvényben védelmi készültség vasárnap - jelentette az Országos Műszaki Irányító Törzs vasárnap reggel. A fővárosban a budai és a pesti alsó rakpartot is lezárták a forgalom elől, a Duna több helyen apadni kezdett, az árvízvédelmi készültséget azonban továbbra is fenntartják.

Több mint félezer kilométeren van árvízvédelmi készültség

Itthon2009.06.27, 20:04

A magyarországi folyókon 553 kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség - mondta szombat este az MTI-nek Reich Gyula, az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője.

Elmerült a Rábában egy Mikulás

Itthon2009.06.27, 16:22

Egy Mikulás-ruhás férfi besétált az áradó Rábába és elmerült a folyóban Rábahídvégnél. Azóta sem találják, csak a piros öltözékét sodorta partra a víz. A Rábán még mindig harmadfokú a készültség, de a Duna, a Lajta és a Mura is árad. Mosonmagyaróvárat valószínűleg a vésztározók megnyitásával fogják majd megvédeni.

Elhúzódó árhullám a Dunán

Időjárás2009.06.25, 15:24

A folyamatos csapadék-utánpótlás következtében a dunai árvíz elhúzódására lehet számítani. A mellékfolyókon több nagyobb árhullám sem kizárt. A Rábán reggel rekord magas vízszintet mértek.

Hirtelen árvizeket hoztak a nagy esők

Itthon2009.06.25, 11:01

A heves esők miatt hirtelen kezdtek el áradni a folyók Nyugat-Magyarországon, ahol több helyen is a legmagasabb, harmadfokú készültség várható szerda éjjel. A Rábánál már a homokzsákokat készítik, de a vízügyi miniszter szerint a szakemberek mindenre készen állnak.

Elsőfokú árvízkészültség van a Dunán

Itthon2009.06.24, 09:47

Szerdán reggel hat órától elrendelték az elsőfokú árvízvédelmi készültséget a Dunán, a készültség jelenleg az országhatártól Vénekig van érvényben. A győri rakpart már szerdán víz alá kerülhet.

Hamarosan elönti a rakpartokat az árvíz

Itthon2009.06.23, 19:21

A budai és a pesti rakpartot is el fogja önteni a Duna a hétvégén, az elmúlt napok esői miatt vasárnap hét méteres vízállással tetőzik a folyó Budapestnél. Az áradás nem fog különösebb veszélyt okozni, hiszen a vízszint több mint másfél méterrel az eddigi rekord alatt marad.

Vaddisznót fogtak a Dunában a Petőfi hídnál

Itthon2009.05.27, 13:41

Lejött a Citadelláról, elcsatangolt a Lánchídig, az Erzsébet hídnál beleesett a Dunába, a Petőfi hídnál kimentették - ez volt a szerda délelőtti programja egy vaddisznónak. Az állatot - amely feltehetően át tudta volna úszni a Dunát - a budakeszi vadasparkba viszik.

Erős hóolvadás a vízgyűjtőkön

Időjárás2009.03.29, 15:38

A Duna és a Tisza vízgyűjtőin a melegedés következtében erős olvadás indult el. A vasárnapi-hétfői eső tovább növeli az árhullámot.

Stabilizálták a Bősnél megbillent teherhajót

Nagyvilág2009.01.31, 12:50

Rakodás közben pénteken süllyedni kezdett egy német acélszállító teherhajó a Dunán a szlovákiai Bős településnél. Szombatra részben sikerült helyreállítani a hajó egyensúlyát, de egyelőre nem tudni, mikor nyílhatnak meg a bősi erőműnak a baleset miatt lezárt zsilipkamrái.

Téli túra Gemencen

[origo] utazás2009.01.22, 15:37

A sajátos táj és természeti értékek, Csörge-tavi korcsolyázás, 7-13 kilométeres túrák, minimális szintemelkedés, a távolban kirajzolódó sárközi falvak, remek csárdák. Idén is több százan lehetnek a hagyományos téli Gemenc-túrán, ahol meglehet, hogy még a bakancsunk sem lesz sáros.

A Balaton is a hét természeti csoda közt lehet

[origo] utazás2009.01.20, 22:18

Az épített örökségről szóló szavazás után 2009-ben a világ természeti csodáiról szavazhatnak a Föld lakói. A 261 jelölt között a Balaton és a Duna is megtalálható. A szavazás július 7-ig tart, ekkortól már csak 77 jelölt versenghet a megtisztelő címért.

Kajakkal utazik a német pár a jeges Dunán

[origo] utazás2009.01.17, 09:12

Ulmból indult és egészen a Fekete-tengerig hajózik egy német pár a Dunán egy túrakajakkal. A jégzajlás miatt most Pakson vesztegelnek, sátorban alszanak a hajókikötőben.

Hiába kérdeztek ki száz embert az eltűnt francia lányról

Itthon2008.12.18, 14:49

A rendőrség száz embert hallgatott ki a december elején Budapesten eltűnt francia lány ügyében, de egyelőre nem tudják, hol lehet Ophélie Bretnacher. A BRFK-t francia egyységek is segítik, a lányt már a Dunában is keresik.

A Lánchídon tűnhetett el a francia lány

Itthon2008.12.12, 18:26

A Lánchídon veszett nyoma a nyolc nappal ezelőtt eltűnt francia diáklánynak a térfigyelő kamerák felvételei szerint - számolt be róla a francia sajtó pénteken.  A Le Parisien úgy tudja: a nyomozók azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy a lány a Dunába esett.

Kempingszék és távcső: téli madárvonulás a Dunán

[origo] utazás2008.12.10, 10:28

A Duna-Dráva Nemzeti Park területén számos réce- és lúdfaj piheni ki a vonulás fáradalmait, melyet azonban meg-megzavarnak a rájuk vadászó rétisasok. Ennek az érdekes és izgalmas jelenségnek most a turisták is szemtanúi lehetnek december 6-án, amikor a parkfelügyelet vezetett túrát indít a vonuló és érkező madárcsapatok megfigyelésére. A túra után forró tea és egy kis karácsonyi "szöszmötölés" várja a kirándulókat.

Szerbiai kalózok támadnak bolgár hajókra

Nagyvilág2008.12.05, 14:26

Több mint 38 bolgár és ukrán hajókonvojt támadtak meg kalózok a Duna szerbiai szakaszán, Smederevo környékén az elmúlt két évben. A kikötőkbe betérők szállítmányát dézsmálják, erőszak ritkán történik.  

A gyönki gyilkosság fegyvereit találhatták meg a Dunában

Itthon2008.11.21, 13:06

A Tolna megyei rendőrök fegyvereket találtak a Dunában pénteken. Azokat valószínűleg a november 12-i gyönki gyilkosságnál használták az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak.

Kiemelték a Dunából a Margit hídnál talált bombát

Itthon2008.11.03, 12:19

Kiemelték és elszállították a tűzszerészek a Margit híd budai hídfőjénél talált II világháborús szovjet bombát, ami miatt déltől lezárták a hidat és környékét. A budai oldalon egy lakóházat és néhány mellékutcát is kiürítettek, de forgalom már újraindult.

Tízéves az Ablak-a-Dubra - nyereményjáték

Partytár2008.10.22, 12:49

Október huszonkettedikén, szerdán ünnepli tizedik születésnapját Budapest egyik legrégebbi elektronikus zenei klubestje a dj Naga-féle Ablak-a-Dubra. A zenei stílusok és a társrezidensek változtak (Kevin, majd Beta), de az atmoszféra és a Duna vonzása alig. A jeles alkalomból ismét AAD partyn lép föl a brit breaker Elit Force és sokoldalú amerikai Habersham. Most először tiszteli meg viszont Nagáékat a jónevű angol house-páros, a Peace Division.

Öt dokumentumot írtak alá a magyar-román kormányülésen

Itthon2008.10.21, 20:04

Négy nyilatkozatot és egy egyezményt írtak alá a kormányok képviselői kedden Szegeden a magyar-román kormányülés után. A dokumentumok között van energetikai, egészségügyi és fejlesztési nyilatkozat is.

Kontinensközi invázió - agresszív idegen fajok Európában

Archívum2008.10.10, 09:43

A kereskedőhajók fenékvizében vagy éppen használt gumiabroncsok között szelik át az óceánt, megtévesztik a naiv szigetlakókat, kedvező tulajdonságokkal kecsegtetik a gazdálkodókat, majd titkos vegyifegyvereket vetnek be, és kíméletlenül elbánnak a helyi vetélytársakkal. Az idegenhonos fajok terjedése már a gyarmatosítás korában óriási mértéket öltött, s mára az általuk okozott természetvédelmi, kulturális és nem utolsósorban gazdasági károk miatt a klímaváltozáshoz hasonló mértékű globális problémává terebélyesedett. Milyen betolakodók sújtják Európát?

Nem akarnak nyitott ablakot látni a NATO vezetői

Itthon2008.10.08, 16:33

Kötetlen és épp ezért izgalmas lehet a NATO védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos budapesti találkozója. A házigazda magyar küldöttség várhatóan egy olyan tervezettel áll majd elő, amelyik alapján kevesebb pénzbe kerülnének például számunkra a külföldi katonai missziók. A volt vezérkari főnök szerint a találkozó rendezési joga elismerés, a nemzetvédelmi egyetem igazgatója szerint viszont egyszerűen hozzá kell szoknunk az ilyen szintű eseményekhez. A találkozó miatt a belváros Lánchíd és az Erzsébet híd közötti egy részét hermetikusan lezárják. 

Könnyebb a révészek dolga a Megyeri híd miatt

Itthon2008.10.01, 16:56

Kissé fellélegeztek a dunakeszi révészek, mert reggel sokan komp helyett a kedden átadott Megyeri hídon keltek át a Dunán. A forgalom a közeli utakon alig nőtt, a kamionok viszont a tiltó táblák ellenére is átrobognak egyes városokon - mondták a környék településeinek polgármesterei, akik szerint idő kell, hogy beinduljon a forgalom.

Nyereséges a Duna TV

Archívum2008.09.29, 13:51

Nyereséggel zárta az idei év első felét a Duna Televízió, amelyek azonban nincs elegendő forrása arra, hogy saját erőből vezesse be a digitális technológiát - hangzott el a kisebbik köztévé hétfői sajtótájékoztatóján.

Nem hisz a magyargyűlöletben a szlovák miniszter

Nagyvilág2008.09.11, 18:30

Nem tartja hitelesnek a szlovák diákok magyargyűlöletéről szóló felmérést a pozsonyi kormány oktatási minisztere, de azzal egyetért, hogy a magyaroknak szlovákul kellene beszélniük. A felmérés szerint a 15 éves szlovákoknak a magyarokról a "Magyarok, takarodjatok a Duna túloldalára!" mondás jut eszükbe.

Fiókteleppé válik az ING Bank

Archívum2008.09.08, 22:38

Az ING Bank Zrt. szeptember 30-ával beolvad anyavállalatába, az ING Bank N.V.-be két másik magyarországi leányvállalattal, az ING Regionális Ügyviteli Központ (RÜK) Kft.-vel és az ING Duna Szolgáltató Kft.-vel együtt. Az egyesülésre a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) már áldását adta.

Kész a győri kikötő közlekedésfejlesztése

Gazdaság2008.09.02, 06:49

A Duna menti Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő közlekedési kapcsolatainak fejlesztése befejeződött, és bár a beruházás egyik fontos elemét, a felüljárót már használják az autósok, a teljes projekt hivatalos átadására szeptember 11-én kerül sor - közölte Janák Emil, az állami tulajdonú létesítménykezelő Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Újjászületik az újpesti vasúti híd - képes-filmes beszámoló

Tudomány2008.09.02, 09:03

Már egyetlen szakasz sincs meg az újpesti vasúti híd régi felszerkezetéből. Az utolsó darabot a múlt héten bontották le úgy, ahogyan többi hattal is tették: előbb középen kettévágták, majd úszódarukkal elvontatták a kiszolgált elemeket. Miközben az utolsó nagy hazai "K" rendszerű vasúti híd ütött-kopott profilvasai, rozsdás csavarjai és sínszálai elindultak a kohó felé, a helyükre már érkeztek is Csepelről az új elemek. Június 20-a óta tart a vágányzár ezen a vonalszakaszon, a munkálatokat a pesti oldalon kezdték, jelenleg a harmadik hídnyílás beépítésénél tartanak. A tervek szerint az első vonat szeptember 22-én haladhat át az újjáávarázsolt ...

Akadályozták az olaszországi romákról forgató stábot

Nagyvilág2008.08.31, 20:09

Olasz rendőrök feltartóztatták a Duna TV stábját egy olaszországi roma táborban. A forgatócsoportot azzal fenyegették, hogy elveszik felszerelésüket, valamint a forgatott anyagot. A római magyar nagykövetség segítségével végül sikerült megoldani a helyzetet.

Nőtt a szállítási teljesítmény itthon

Archívum2008.08.26, 09:40

Az árutonna-kilométerben mért teljesítmény 6 százalékkal, a szállított áruk tömege 3 százalékkal nőtt 2008 első félévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Magyar és bolgár hajó ütközött Bécsnél a Dunán

Nagyvilág2008.08.18, 11:39

Egy magyar utasszállító és egy bolgár teherhajó karambolozott a Dunán Bécsnél. Személyi sérülés nem történt, de a magyar hajó utasai között nagy riadalmat okozott a baleset.

Ittas hajósok, hiányos hajónaplók a Dunán

Itthon2008.07.30, 17:27

Átfogó rendőrségi ellenőrző-akció folyt a Dunán július végén. A vízirendőrök több mint száz esetben találtak valamilyen szabálysértést. Töbnyire hiányos hajónaplókért és ittas vezetésért büntettek, de elfogtak kilenc körözött személyt is.

Új terv a gyalogos híd építésére

Archívum2008.07.24, 13:43

Újabb három tervjavaslat készül a Szentendrei-sziget csúcsán fekvő Kisoroszit és Visegrád-Szentgyörgypusztát a Dunán összekötő gyalogos híd építésére, miután az első változatot a Duna-Ipoly Nemzeti Park elutasította - közölte Kisoroszi polgármestere.

Árvízveszély az egész térségben

Időjárás2008.07.24, 13:00

A Kárpát-medencében és tágabb környezetében a kedd óta tartó esőzések hatására számos hegyi patak, kisebb folyó áradt meg. Az árhullám folyamatosan a nagyobb folyókra is átterjed. A Tisza mellékfolyóin helyenként kritikus a helyzet. Szombat estig még sokfelé számíthatunk csapadékra, így az apadás csak a jövő héten kezdődhet.

Indul az Élő Duna projekt

Archívum2008.07.23, 15:38

Lezárják a teljes budai alsó rakpartot körülbelül két hónapra a budai Duna-parti főgyűjtőcsatorna építése miatt; a Mozaik utca és a Margit híd közötti szakaszon a jövő hónap első hetétől, a Margit híd és az Erzsébet híd között augusztus 21-től nem lehet közlekedni - közölte Demszky Gábor az Élő Duna projekt jelenlegi állását ismertetve szerdán Budapesten.

Kép: híd a Lágymányosi híd alatt

Tudomány2008.07.21, 09:21

Lenyűgöző vasszerkezetek úsznak el időnként a Dunán a nyár folyamán. A közel 100 méter hosszú elemek Csepelről tartanak Újpest felé, ahol most zajlik az északi vasúti híd felújítása. A régi, erősen elhasználódott hídszerkezetet lebontják, az új elemeket pedig úszódaruk segítségével emelik a helyükre. Az év végére újjászülető híd szerkezete továbbra is rácsos marad, ám kialakítása karcsúbb lesz a mostaninál.

Rendbe teszik a Duna nagytétényi partját

Archívum2008.07.16, 18:40

Mintegy 50 milliárd forintból rehabilitálja a nagytétényi Duna-part egy szakaszát a BD Park Zrt. A cég képviselőjével szerdán írta alá az adásvételi szerződést Szabolcs Attilával (Fidesz), a XXII. kerület polgármesterével.

Átalakul a Móricz körtér közlekedése

Gazdaság2008.07.14, 19:52

A 4-es metró Móricz Zsigmond körtéri felszíni munkálatainak részeként rövidesen megkezdik a Villányi úti és a Fehérvári úti villamosok pályájának összekötését - tudta meg az MTI csütörtökön fővárosi képviselőktől.

Kiemelték a Dunába zuhant helikoptert

Itthon2008.07.14, 17:50

Sikerült kiemelni a Dunába zuhant helikopter törzsét is, miután a levált farokrészt már vasárnap kihalászták. Egyelőre úgy tűnik, a gép azért zuhant le, mert túl alacsonyan repült, és elszakított egy felsővezetéket.

Kiemelték a Dunába esett helikopter farokrészét

Itthon2008.07.13, 18:28

Az erős sodrás miatt egyelőre csak a Dunába esett helikopter farokrészét sikerült kiemelni. A gép törzse még a vízben van, a búvárok nehezen jutnak a közelébe.

Dunába esett egy helikopter

Itthon2008.07.12, 18:15

Dunába esett egy helikopter Mosonmagyaróvár közelében, Magyarkimle térségében szombaton, kora délután; a gépen tartózkodók megmenekültek.

Heves viharok az Alpokban és az Appenninekben

Időjárás2008.07.01, 14:30

Heves záporok, zivatarok alakulnak ki a napokban az Alpok és Appenninek nagy részén. Míg kedden és szerdán a meleg, instabil levegőben tornyosuló gomolyfelhők összeállásából lesznek a hirtelen viharok, csütörtökön az Alpokban egy markáns hidegfront okozhat rengeteg csapadékot. A felhőszakadások a Duna vízgyűjtőjét is érinthetik.

"Ez nem sínen megy" - Veszélyes manőverek a Dunán

Itthon2008.06.24, 17:05

Kétszáz méter hosszú áruszállító hajóval vágtunk neki a Dunának a főváros és a déli országhatár között. Maximális sebességgel úsztunk amatőr nagyhajósok és profi ladikosok között, miközben legénységünk évtizedes tapasztalata segített át minket több veszélyes manőveren. Mentünk nappal és éjjel a látszatnál rizikósabb folyón, csak egy óriás tejföl állta útját a több ezer lóerőnek. Így megy az élet a Mohács nevű csupa vas tolóhajón.

Enyhítették a Dunába guruló gyerekek apjának büntetését

Itthon2008.06.20, 13:21

Két évre mérsékelte a kiszabott felfüggesztett fogházbüntetés hároméves próbaidejét a bíróság annak az apának az ügyében, akinek gyerekei akkor fulladtak meg, amikor autójuk az újmohácsi révnél tavaly januárban belegurult a Dunába. A bíróság szerint az apa gondatlan volt.

A Dunába csúszott egy autó

Itthon2008.06.18, 06:19

A Dunába csúszott egy autó szerdán, a hajnali órákban. A kocsit a tűzoltók kihúzták a folyóból, a sofőr nem sérült meg..

Szakíthat a Mol a Petrommal

Archívum2008.06.11, 07:12

Külföldi sajtóértesülések szerint a Mol vízi úton készül üzemanyagot szállítani romániai benzinkútjaihoz. Ehhez egy Duna menti logisztikai központ építését tervezi - olvasható a Napi Gazdaságban.

Félmilliárdos költségcsökkentés a Duna Televíziónál

Archívum2008.06.10, 08:07

Összesen félmilliárdos költségcsökkentést, illetve bevételnövelést vár a Duna Televízió menedzsmentjétől a jövő évre a kisebbik köztévét felügyelő közalapítvány kuratóriuma - tudható meg a testület egy, az MTI birtokába jutott határozatából.

Nyerj jegyet a legjobb utcai költők koncertjére!

Partytár2008.06.05, 15:44

A Karmatrionic kiadó szervezésében a hazai underground hiphop legjobbjai tolják az A38 Hajón. Rímek, szövegek és remek alapok, hajnalba nyúló dumaparty a Dunán, erről szól csütörtökön hat órától a Mega Hiphop Night. Nyerj jegyet a partyra!

Ahogy belejövünk, egyre jobbak leszünk - nálunk járt az A38 programszervezője

Vendégszoba2008.06.23, 17:44

Eltelt öt év azóta, hogy egy merész ötlet eredményeképp a Dunán lehorgonyzott az Artemovszk 38-as típusú ukrán szállítóhajó, amely ebben az időben meghatározó zenei intézménnyé, konkrétan a főváros legrangosabb koncerthelyszínévé nőtte ki magát. A "Hajó" szervezői nívós és bevállalós zenei ízlésükkel határozott irányt szabtak a koncertprogramoknak, például szisztematikusan elcipelték a Dunára a legnagyobb reggae-atayúristeneket, vagy éppen nálunk is felfuttatták a bécsi downtempót. Most kiderül, ki áll a zenei döntések mögött: Bende Zsuzsa, a születésnapos A38 Hajó programszervezője a Vendégszobában járt, ahol mesélt nagy buktákról,, ...

Megbírságolták a Duna Televíziót

Gazdaság2008.06.04, 16:48

A Duna Televízió Zrt.-t 6 millió forintra bírságolta a közbeszerzési döntőbizottság, mivel a mobil távközlési szolgáltatásra kiírt tenderén, az általa szabott feltételektől eltérő, érvénytelen ajánlatot hirdetett ki nyertesnek - a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Végéhez közeledik a Megyeri híd építése

Gazdaság2008.05.31, 11:42

Napokon belül helyére emelik az M0 északi hídjának a Duna főágát átívelő ferde kábeles híd utolsó elemét - közölte a tervező Céh Zrt. A Megyeri híd rköti össze majd a nyár végétől Budakalászt Újpesttel. A teljes beruházás 61,9 milliárd forintba kerül.

Makóba megy a Duna Döner Kft.

Archívum2008.05.29, 21:28

Makó polgármestere és a Duna Döner Kft. képviselői aláírták a napokban azt a szerződést, amely alapján a török befektető 1,4 hektár területet vásárolt a Makói Ipari Parkban.

Szabad itt a tér

Partytár2008.05.28, 11:38

Május közepére lassan az összes nyári szórakozóhely kinyit, éppen ezért rövid összefoglalónkban áttekintést adunk a legnépszerűbb budapesti kerthelyiségekről és szabadtéri éjszakai szórakozóhelyekről.

Híd épülhet Mohácsnál

Archívum2008.05.21, 10:12

A beruházás 2014-ben kezdődne, és várhatóan 16-17 milliárd forintba, azaz nyolc kilométernyi autópálya árába kerülne, egy új híd Mohácsnál.Szekó József, Mohács polgármestere szerint a fejlesztésnek a közelben épülő M6-os autópályával együtt komoly gazdaságélénkítő hatása lehet.

Újabb Duna-híd épülhet Mohácsnál

Archívum2008.05.21, 08:34

Újabb híd épülhet a Dunán, ezúttal Mohácsnál, ha az Országgyűlés elfogadja az új területrendezési törvényt - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.

Szélessávú internet a Dunán is

Archívum2008.05.21, 14:46

Május 22-én az Újpesti rakpartról indul az immáron 9. alkalommal megrendezésre kerülő Internethajó, ahol a részvevők a T-Mobile jóvoltából a mobilinternet segítségével tarthatják a kapcsolatot a szárazfölddel.

Növekvő árvízveszély

Időjárás2008.05.20, 11:54

Az Alpok és a Kárpátok patakjain, kisebb hegyi folyói sokfelé megáradtak, sőt a Dunán és a Tiszán is megindult egy mérsékeltebb árhullám. A hazánkat környező hegyvidéken csupán szombattól számíthatunk átmenetileg száraz időre.

Nagy viharok az országban

Időjárás2008.05.20, 21:57

Markáns zivatartömb haladt át kedd délután az ország déli vidékétől az északkeleti határig. Útját viharos széllökések, felhőszakadás, jégeső kísérte. A Kiskunfélegyházától hat kilométerre keletre fekvő Gátérban tornádót is láttak. Óráról-órára követtük az eseményeket.

Hazavághatja a környék forgalmát az M0-ás látványhídja

Gazdaság2008.04.21, 13:13

A nyár végén vehetik birtokba az autósok az M0-ás körgyűrű Megyeri (közismertebb nevén Chuck Norris) hídját, a várható óriási dugók miatt tágabb környzete forgalmára gyakokorolt hatásainak megítélése azonban legalábbis ellentmondásos - Újpest lakosságának öröme mindenesetre mérsékeltnek tűnik. Dercze Tamás polgármester szerint a várható dugók enyhítése érdekében a mellékutcákból kitiltják a teherautó-forgalmat és egy elkerülő útra számítanak a Duna partján. Az út az [origo] információi szerint 3-4 milliárd forintba kerülne, a főváros azonban egyelőre nem tervezi az építését.