kiemelés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kurszk
- Hableány
- Dunai hajóbaleset
- Duna
- TEK

Kiemelték a Balatonba zuhant, felbecsülhetetlen értékű világháborús vadászgépet - videó
Az Origo korábbi cikkben már beszámolt arról, hogy október elején megkezdték egy Balatonba 80 éve zuhant repülő kiemelését Balatonakarattyán. A győri repülőgépgyárban épített Messerschmitt hadtörténeti szempontból felbecsülhetetlen értékű. A második világháborús magyar vadászgép roncsainak kiemelése ma sikerrel befejeződött.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Holttesteket emeltek ki a Kelet-Kínában berobbant bányából
Holttesteket emeltek ki a kelet-kínai Santung tartományban bő két hete berobbant aranybányából hétfőn, egy nappal az után, hogy tizenegy bányászt élve mentettek ki a mélyből - jelentette a helyi hatóságok közlésére hivatkozva a kínai sajtó.
Több mint 300 évig rejtőzött a mélyben a „saját lábán” dokkba úszó vitorlás
Ötvenkilenc éve, 1961. április 24.-én kora reggel aki csak tehette a televízió elé ült Svédországban, hogy egy nem mindennapi esemény, az 1628-ban teljes felszerelésével a Balti-tenger hullámsírjába merült Vasa hadihajó kiemelésének lehessen a szemtanúja. Ez volt az első és mindeddig egyetlen olyan alkalom, hogy egy fából épült hatalmas antik vitorlás kiemelését egyenesben közvetítette a televízió.
Sikerült a Szőke Tisza kiemelése Szegeden - fotó
Sikerült a Szőke Tisza gőzös kiemelése Szegeden, a hajó csütörtök reggeltől vasárnap délutánig partra vontatása során Magyarországon még korábban nem használt technikai megoldásokat alkalmaztak.
- címkék:
- Szeged
- Tisza
- kiemelés
- Szőke Tisza hajó
- gőzös
- Címkefelhő »
Óriási ballonok emelik majd ki a vízből a legendás magyar gőzöst
Hamarosan elkezdik a Szőke Tisza kiemelését: a legnagyobb magyar lapátkerekes gőzhajó roncsait óriási ballonok segítségével emelik ki - olvasható a KÉSZ Csoport pénteki közleményében.
- címkék:
- kiemelés
- Szőke Tisza hajó
- Címkefelhő »
Dunai hajóbaleset: megszólalt a Hableány harangja, amikor kiemelték
A mentésben részt vevő ipari búvár elárulta, hogy megkondultak a Hableány harangjai, amikor kiemelték a hajót.
Dunai hajóbaleset: kiemelték a Hableányt
A május 29-én elsüllyedt Hableányt sikeresen kiemelték. Uszály szállítja el a roncsot.
Dunai hajóbaleset: a vízbe zuhant egy férfi a Hableány kiemelése közben
Az elsüllyedt Hableány turistahajó roncsainak kiemelése közben a Dunába zuhant egy férfi. Szerencsére nem történt tragédia.
Dunai hajóbaleset: elkezdődött a Hableány kiemelése a Dunából
Május 29-én este 9 óra 15 perckor elsüllyedt a Hableány névre hallgató személyhajó, ami egy szállodahajóval ütközött. A koreai turistacsoportot szállító kishajó 7 másodperc alatt tűnt el a víz felszínéről.
Dunai hajóbaleset: belátható távolságban van a Hableány kiemelése
Belátható távolságban van a Hableány kiemelése, a hajó rövidesen emelhetővé válik – jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője hétfőn Budapesten, a Margit hídhoz közel elsüllyedt személyhajó kiemelésével kapcsolatos helyzetről tájékoztatva.