cég

címke rss

Hatvan hétig kap még fizetést, aki önként felmond ennél a szolgáltatónál

Gazdaság2018.12.11, 20:31

Az amerikai mobilszolgáltató, a Verizon jövő nyáron 10 ezer dolgozójától válik meg, azonban egyáltalán nem a szokványos módon teszi ezt. A cég bejelentette, hogy az "elválási program" keretén belül azok, akik maguktól lépnek ki 2019 közepén, akár 60 hétig is fizetést kaphatnak a felmondás után.

A Mol-csoport lett az év energiaipari vállalata

Gazdaság2018.11.28, 13:21

A londoni székhelyű energiaipari információs és elemző szakportál, amely havi szakmai folyóiratot is kiad, évente ítéli oda díjait az iparág vállalatainak és szakmai vezetőinek. A Londonban tartott idei díjkiosztó gálán Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója "A jövő vezetője" díjban részesült.

Szabadnapot kapnak egy brit cég dolgozói, hogy önkielégíthessenek (18+)

Life.hu2018.11.15, 10:56

Jobban és produktívabban végzik a munkájukat a dolgozók, ha boldogok, és az orgazmus bizony örömet okoz, ezért egy brit cég úgy döntött, extra szabadnapokat ad alkalmazottainak, melyet az orgazmus elérésével tölthetnek.

A mesterséges intelligencia már öt év múlva felborít mindent

Gazdaság2018.11.04, 12:54

Egy friss, a briteknél elvégzett kutatásból kiderül, a vállalatok 41 százaléka szerint a mesterséges intelligencia már öt év múlva akkora hatást gyakorol a világra, hogy jelenlegi üzleti modelljük teljesen hasznavehetetlen lesz.

Unja a megszokott rendezvényeket?

Travelo2018.12.04, 16:22

100 hazai és külföldi rendezvényhelyszín, csapatépítő ötletek, környezetbarát rendezvények, innovatív rendezvénytechnológia a rendezvénypiac első számú networking eseményén a Millenárison, november 20-án. Regisztráljon ingyenesen!

Egyre több a török érdekeltségű cég Magyarországon

Gazdaság2018.10.08, 16:22

Jelenleg 298 török tulajdonossal rendelkező cég működik Magyarországon, de számuk erősen emelkedik az Opten adatai szerint.

Már nemcsak pizzát rendelünk online, hanem autót is

Gazdaság2018.10.08, 14:12

Sokunk már online nézi kedvenc sorozatait, filmjeit és sportközvetítéseit, és a bevásárlást is egyre többen bonyolítják az interneten. Házhoz jönnek az élelmiszerek, de az olyan berendezésekért sem kell már boltba menni, mint a televízió vagy éppen a hűtőszekrény. Egy amerikai vállalat - a Carvana - pedig az online rendelésben és az egyszerű vásárlásban látja az autókereskedés jövőjét.

Ezeknél a cégeknél a legrosszabb dolgozni az alkalmazottak szerint

Gazdaság2018.08.20, 15:24

A Glassdoor nevű weboldalon jelenlegi és volt vállalati alkalmazottak név nélkül értékelhetik a cégeket. Most megmutatjuk azt a 15 céget, ahol a legrosszabb dolgozni az oldal pontszámai alapján.

Érdekes alkalmazás forgatná fel az esküvőipart az Egyesült Államokban

Gazdaság2018.08.10, 09:34

Az esküvőszervezés valamennyi fázisát, részfeladatát lefedő online platformmal kívánja megreformálni a nagy esemény előkészítését a Zola. A FastCompany beszámolójából kiderül, a mind ismertebb és sikeresebb amerikai vállalkozást alapítóinak azon törekvése hívta életre, hogy elsősorban a megváltozott igényű milleniumi generációt szolgálják ki megoldásukkal.

Még mindig húz az építőipar

Gazdaság2018.07.30, 10:42

A második negyedévben is jól teljesített az építőipar, összesen 1182 új cég jött létre a szektorban, amely ugyan 6 százalékkal elmarad az első negyedéves értéktől, de 12 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál. A magas cégalapítási szám annak fényében különösen kiemelkedő, hogy a 2012-2016 közötti időszakban csak 6-700 új építőipari cég jött létre negyedévenként.

Ezekben a cégekben bíznak a leginkább a mai fiatalok

Gazdaság2018.07.18, 09:38

A márkahűség nagyon fontos, viszont a Z generáció híres arról, hogy gyakran változtatja szokásait. Néhány vállalatnak azonban ennek ellenére is sikerül alkalmazkodni a folyamatosan átalakuló piaci viszonyokhoz, ezáltal pedig képesek kiszolgálni a fiatalok igényeit.

Már 151 unikornist találtak Kínában

Gazdaság2018.04.22, 21:48

Harminchárom új unikornist azonosítottak Kínában az elemzők az idei év első negyedévében. A távol-keleti országban, ennek a kifejezésnek az ottani megfelelőjével illetik azokat a cégeket, amelynek piaci értéke meghaladja az 1 milliárd amerikai dollárt, azaz a mintegy 265 milliárd forintot.

Kiszervezhetik az új brit útlevelek gyártását

Gazdaság2018.03.24, 10:30

Nemcsak irdatlan pénzt, hanem nyilvánvalóan presztízsveszteséget is jelent az, hogy úgy tűnik, nem brit vállalat fogja gyártani a brexit utáni időszak „kék" brit útleveleit. A The Guardian beszámolójából kiderül, a brit nagypolitikában jókora felbolydulást keltett a bejelentés, hogy offshore biznisz születhet a sokak szerint szimbolikus jelentőségű, új útlevelek gyártásából.

Jön a kombinált felhő-helyi adattárolás a cégeknél

Gazdaság2018.01.22, 16:33

A felhőszolgáltatások növekedése és a hagyományos adatközponti szolgáltatások kiszervezésének csökkenése a hibrid infrastruktúra-szolgáltatások felé mozdítja el a piacot, melynek következtében 2020-ra a szervezetek 90 százaléka fog hibrid infrastruktúrákat használni.

Aki még nem nyitott cégkaput, sürgősen pótolja!

Gazdaság2018.01.18, 14:25

Minden vállalkozás számára kötelező elektronikus cégkaput nyitni: a rendelkezést tavaly július elsejétől vezették be, de január elsején lejárt a türelmi idő. A cégkapu a vállalkozáshoz kapcsolatos ügyek elektronikus intézését biztosítja, és az ügyfélkapuval már rendelkezők 93 százaléka regisztrált.

Íme a céges veszélyforrások, melyekre okvetlenül figyelni kell

Gazdaság2018.01.17, 16:12

A Verizon felmérése szerint a vállalati biztonsági incidensek 70 százaléka mögött a cégeknél dolgozó alkalmazottak állnak.

Így lehet kiszámolni, menyit ér a cégünk

Gazdaság2017.12.11, 14:17

A legtöbb tulajdonos megfontolja a cége eladását egy bizonyos ponton. Vannak, akik komolyan elgondolkodnak ezen, vannak, akik kevésbé. Azonban még akkor is érdemes tudni, hogy mennyit ér a vállalkozásunk a potenciális vevők számára, ha nem feltétlenül szeretnénk eladni azt.

Megszűnhetnek a céges karácsonyi bulik

Gazdaság2017.11.23, 12:45

Egyre több cég dönt úgy, hogy idén nem rendez karácsonyi bulit a dolgozók számára, de még azok is, akik az éves rendezvény megtartása mellett döntenek, az alkoholt valószínűleg kihúzzák a listáról. Teljes gőzzel dolgoznak a HR szakemberek szerte a világon és a legtöbb helyen arra a következtetésre jutottak, hogy ha nincs buli, nincs zaklatás.

Ötmilliót követel az orális szexre kényszerített színésznő

Film2017.10.26, 07:49

Ötmillió dolláros (1,3 milliárd forintos) polgári kártérítési pert indított a The Weinstein Co. produkciós vállalat ellen a szexuális zaklatással és erőszakkal vádolt Harvey Weinstein egyik áldozata. Az egyre gyűrűző botrány lassan maga alá temeti a céget is, amelynek egyes elemzők szerint heteken belül csődöt kell jelentenie.

Nem a kutató cégek a k+f támogatások nyertesei

Gazdaság2017.10.24, 11:22

Bár az utóbbi néhány évben több száz milliárd forint támogatás jutott kutatás-fejlesztésre és innovációra Magyarországon, a fő profiljukként valamilyen kutatási tevékenységet megjelelő vállalkozások pénzügyi eredményeiben ennek nincs nyoma – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

A Csányi családé a legértékesebb cégbirodalom

Gazdaság2017.09.06, 23:04

A Forbes legfrissebb száma Magyarország legnagyobb családi cégbirodalmait listázza. A rangsor élén a Csányi család áll, a második helyre Felcsuti Zsolt került, akit Bige László követ.

Mikorra lesz céges hitele ténylegesen a számlán?

Gazdaság2017.07.21, 10:56

Nem szerencsés, ha valaki az utolsó pillanatban fordul bankhoz hiteligényléssel, ugyanis már előtte érdemes időt szánni a szükséges dokumentumok beszerzéséhez, valamint számtani kell a banki jóváhagyási folyamatok idejére is.

Bisnode: Nem csökken tovább a működő vállalkozások száma

Gazdaság2017.06.26, 11:32

A Bisnode Magyarország Kft. szerint csaknem négy év után megállt a működő vállalkozások számának csökkenése Magyarországon, a legtöbb új cég az építőiparban jött létre.

Már csak 12 napja maradt 450 ezer cégnek

Gazdaság2017.05.19, 15:15

450 ezer cégnek kell május 31-ig benyújtania a számviteli beszámolójukat - tudta meg az Igazságügyi Minisztériumtól az Origo. Eddig több mint százezren küldték el a beszámolójukat.

Tudja mi az az MRP? Pedig már a gazdasági szótár része

Gazdaság2017.05.12, 13:32

Egyre több MRP jön létre. A konstrukció lényege, hogy a foglalkoztató vagy anyavállalata egy olyan szervezetet hoz létre, amely a cég értékpapírjainak egy részét a munkajövedelmek kifizetésére fordítja, de úgy, hogy az értékpapírt nem kell közvetlenül átadnia a munkavállalóknak. Azért van nem egy buktató is.

Szijjártó: Kuvait 4 területen számít a magyar cégekre

Itthon2017.04.19, 15:16

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, kivételes esély van arra, hogy magyar cégek részt vegyenek Kuvait gazdaságfejlesztési tervének végrehajtásában.

Brutális összegű adótartozással felszámolták Kasza Tibi volt cégét

Life.hu2017.04.18, 08:04

Felszámolás miatt megszűnt Kasza Tibi és Kasza Gábor cége, a Két Utazó Kft., amelyet 2003-ban alapítottak a testvérek, majd öt év után kiszálltak belőle.

Mi vezethet egy cég bukásához?

Gazdaság2017.03.22, 14:45

A káosz alattomosan, lassan férkőzik be a cégek életébe, és sokszor csak akkor vesszük észre, amikor már a fejünkre nő. Nem is gondolnánk, de a magyar vállalatok legfőbb fejlődési gátja nem az anyagi eszközeik hiánya, hanem az alacsony szervezettségi szintjük. Magyarországon gyakorlatilag a legtöbb kis- és középvállalat e-maileket és Excel táblákat használ a legfontosabb, legkritikusabb üzleti folyamatai nyilvántartásához.

31 milliárddal több bevételt hozott az átalakított NAV

Gazdaság2017.02.06, 10:11

Tavaly 12 793 milliárd forint bevételt hozott az államkasszának az átalakított, ügyfélcentrikus Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ez 31 milliárd forinttal haladta meg a költségvetés által elvárt összeget - mondta Tállai András.

Kivenné a pénzét a cégéből? Ne csak az adózásra gondoljon!

Gazdaság2017.01.29, 12:50

Magyarországon nagyon sok cég van, ráadásul ezen belül is magas aránnyal képviseltetik magukat a kisebb cégek. A szektor jelentős bevételt generál, és az egyre jobban alakuló külső környezet miatt egyre égetőbb a kérdés, hogy mit kezdjünk a pénzükkel: kivegyük, vagy sem. A kérdés eldöntése nem egyszerű feladat, de ha átnézik a Bankmonitor gyűjtését, akkor sokkal könnyebben jutnak dűlőre.

Hajdú Péter még a válóper előtt eladta milliárdos cégét

Life.hu2017.01.10, 09:03

Nem lesz egyszerű Hajdú Péter és Sarka Kata vagyonának elosztása. Cégügyekben is összefonódik az egykori pár élete, biztosan nem lesz gyors a válóperük.

Rég voltak ilyen optimisták a brit cégek pénzügyi vezetői

Gazdaság2016.12.29, 14:52

A korábbinál bizakodóbban ítélik meg cégük jövő évi kilátásait a brit vállalatvezetők, hosszabb távra előretekintve azonban kétharmaduk továbbra is borúlátó.

Ez hazavágja az offshore cégeket

Gazdaság2016.12.19, 10:43

Az uniós tagállamok 2017-től kötelesek lesznek követni az Európai Unió új, a pénzmosás megakadályozását célzó irányelvét. Az irányelv olyan központi adatbázis létrehozására kötelezi a tagállamokat, amelyből gyakorlatilag bárki számára megismerhetőek lesznek a gazdasági társaságok és különböző jogi személyek úgynevezett tényleges tulajdonosai.

Egy nap alatt kiderült, támadás érte a céget

Techbázis2016.11.30, 12:11

A digitalizációból kimaradás egy vállalat számára majd hogy nem egyet jelent a halálos ítélet aláírásával. Ez azonban komoly kockázatokkal is jár: a magyar cégek 40 százalékát érte már kibertámadás. Ennek észlelése és kezelése szintén kritikus: a Cisco megoldásával százszor gyorsabban kiderül: baj van.

Ne kezelje úgy a cégét, mintha a családja lenne

Gazdaság2016.11.26, 12:13

A kollégáim a barátaim. A munkahelyem a második családom. A cégem a negyedik gyermekem. Nálunk olyan a hangulat, mintha családi vállalkozás lennénk. Ismerős gondolatok? Nagy a kísértés a romantikus túlzásra egy összetartó csapatban, de jobban jár, ha ellenáll neki.

A cég, ha mérgez

Gazdaság2016.11.02, 11:27

Belegondolt már, mitől olyan népszerűek a rettenetes főnökről és pusztító irodai napokról szóló filmkultúra? Talán az azonosulás ereje teszi: szinte mindenki látott már ilyet. Sajnos belülről.

Biztosan minden teendőjét letudta?

Travelo2017.10.02, 10:14

A hosszú nyár után a munkahelyén és otthon is minden visszatért a normál kerékvágásba? Azt gondolná, hogy most végre megpihenhet a karácsonyi hajrá előtt? Nem akarjuk letörni a kedvét, de ha most hátradől, semminek nem jut a végére.

A botrány után is a Samsung az egyik legértékesebb márka

Techbázis2016.10.05, 17:37

Ismét az Apple lett idén a legértékesebb márka, és a top tíz nagy részét is a technológiai cégek uralják. A rangsor érdekessége, hogy a Samsung márkaértéke a Note 7 visszahívása után sem csappant meg, sőt, a cég még mindig dinamikusan lépked felfelé.

Negyed év alatt hatszorosára nőtt a kockázatos cégek száma

Gazdaság2016.09.23, 08:59

A Niveus Consulting Group most először rendezett nagyszabású adókonferenciát ügyfeleinek. A félnapos eseményen az évközi adóváltozásokról, a behajtási költségátalányról és a vezető tisztségviselők felelősségéről is szó volt. Az esemény közel félszáz résztvevője a NAV Transzferár Főosztályának vezetője előadásában a transzferárazás adóhatósági ellenőrzéséről is számos érdekességet tudhatott meg.

Rangos díjat kapott a Mol

Gazdaság2016.09.20, 15:06

A Mol-csoport feldolgozás és kereskedelem (Dowsntream) üzletága kapta a "Legjobb Downstream" díjat a World Petroleum Economist Awards-on.

Egyre bonyolultabb céghálók szövik át a gazdaságot

Gazdaság2016.09.19, 15:59

Miközben a bejegyzett cégek száma évek óta csökken, a megmaradó vállalkozások kapcsolatrendszere egyre összetettebbé válik. Az újonnan indulók közül csak minden ötödik indul tiszta lappal, 80 százalék már működőhöz kapcsolható.

Mint egy egyetemista, úgy fest lányai mellett Jessica Alba

Life.hu2016.08.19, 16:46

A 35 éves színésznő a minap lányaival fotózkodott, és meg kell hagyni, nagyon édesek együtt!

Jelentősen változtak az utazási szokások

Gazdaság2016.07.21, 15:37

A magyarországi utazásszervezési piac évről évre tisztul, derül ki az Opten legfrissebb elemzéséből. Tavaly mintegy 30 százalékkal emelkedett a megszűnő cégek száma ebben az ágazatban. Az utazási célpontok beszűkülése, átrendeződése, valamint az utazási irodák reakciója a változásokra nagymértékben alakíthatja át a hazai utazásszervezési piacot.

Tartóztassa fel a turistákat!

Gazdaság2016.07.18, 18:23

A vakációzó ember sem akar egész nap semmit tenni. Néhány egyszerű trükkel összekötheti a kellemest a nyereségessel. Könnyebben és hatékonyabban felhívhatja a figyelmét az üzletére ezekben a hetekben. Legyenek az átutazók a legjobb vevői.

Trendforduló a cégvilágban

Gazdaság2016.07.08, 18:41

Több éves csökkenő tendencia fordult most meg azzal, hogy az új cégek száma 5,9 százalékkal növekedett az első hat hónapban Magyarországon a tavalyi első fél évhez képest, viszont továbbra is csökken a működő cégek száma a megszűnések nagy száma miatt - közölte Bisnode Magyarország Kft..

Keményen hajtanak a bankok a vállalatokra

Gazdaság2016.06.29, 15:19

Lassan, de biztosan csökken Magyarországon az egy cégre jutó banki kapcsolatok száma, és a csökkenés a legnagyobb vállalatok körében érezhető leginkább – derül ki az Opten kutatásából. A jelenség mögött éppúgy állhat a válság, a vállalkozások és a pénzintézetek konszolidációja, vagy a hitelezés visszaesése, mint a bankok termékkapcsolási gyakorlata. Változást a hitelezés felfutása hozhat. 

Lyukas volt az óvszer, kétszer volt abortuszon egy 18 éves lány

Life.hu2016.06.24, 11:54

A fiatal lány először azt hitte, hogy párja szülei rongálták meg az óvszereket, hogy unokájuk szülessen. A kondomot gyártó cég megszólalt az ügyben. 

Százmilliárdokat fizettek tavaly a magyar cégekért

Gazdaság2016.06.01, 14:05

2010 és 2015 között becslések szerint mintegy 9,1 milliárd dollár összértékben, azaz több mint 2500 milliárd forintért több mint 600 nyilvános tranzakciót bonyolítottak le Magyarországon a vállalati összeolvadások és felvásárlások piacán, derült ki az EY tanácsadó cég szerdán ismertetett elemzéséből. Évről évre nő a cégfelvásárlások száma, és a szakértők az idei évben is a trend folytatását várják.

Kivonulna a tőzsdéről Schobert Norbi cége

Life.hu2016.05.11, 09:02

Schobert Norbi a hírek szerint a társaság zártkörűvé válását javasolja, és kivonná a cég részvényeit a nyilvános forgalomból.