kényszerítés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- prostitúció
- fenyegetés
- bántalmazás
- verés

Többször is megerőszakolta a nevelt fiát egy férfi Veszprémben
A férfi először a fiúval ismerkedett meg egy internetes társkeresőn, majd később az anyját is megismerte, akivel élettársi kapcsolatba kezdett. Ezzel azonban csak az volt a célja, hogy a fiú közelében legyen, akit ezek után 1 éven keresztül rendszeresen megerőszakolt.
- címkék:
- gyerek
- Veszprém
- fiú
- erőszak
- kényszerítés
- Címkefelhő »
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kétszer is kirabolta ugyanazt a boltot egy budapesti férfi
10 év fegyházra ítélték első fokon azt a férfit, aki fél év alatt kétszer is kirabolt egy XVI. kerületi vegyesboltot, miközben késsel fenyegette az eladót.
Rendszeresen megerőszakolta a nevelt lányát egy budapesti férfi
A Romániában született férfi egy budapesti nővel költözött össze, aki a gyerekeivel és rokonaival élt együtt. Az évek alatt rendszeresen megerőszakolta a nevelt lányát, akit azok után is szexre kényszerített, miután szakítottak a nővel. A férfi ezen felül többször maszturbált is a gyerekek előtt.
- címkék:
- gyerek
- lány
- szex
- erőszak
- kényszerítés
- Címkefelhő »
Egy nő kényszerített prostitúcióra egy fiatal magyar lányt külföldön
Fiatalabb, nehéz helyzetben lévő ismerősét kényszerítette prostitúcióra egy 23 éves, pécsi nő, rendszeressen verte, és az összes megszerzett pénzét elvette tőle.
- címkék:
- lány
- külföld
- Pécs
- kényszerítés
- prostitúció
- Címkefelhő »
Erőszakosan fogdosta a betegét egy budapesti háziorvos
Egy budapesti orvos ahelyett, hogy ellátta volna a betegét, felfektette az ágyra és erőszakosan fogdosni kezdte. A nő ezt nem hagyta, aztán panaszt tett a férfi ellen. Ezek után derült ki, hogy az orvosnak több mint egy éve nem volt engedélye.
Rendszeresen megerőszakolta óvodás féltestvérét egy pannonhalmi fiú
Éveken keresztül erőszakolta meg az óvodás féltestvérét egy fiú, majd évekkel később ismét szexre kényszerítette a lányt. A fiú ellen első fokon ítélet született, ez azonban nem jogerős, mivel az ügyészség súlyosabb büntetés miatt fellebbezett.
Tizenhat lányt tartott terrorban a magyar szexragadozó
Szexuális ragadozó - a rendőrség így nevezte azt a fiatal férfit, aki szexuális tartalmú képeket zsarolt ki fiatal lányoktól éveken át, egyiküket pedig szexre kényszerítette, amit mobiltelefonnal felvett - írta a Blikk.
Kést szorított egy fiatal lány torkához a nagykanizsai szexragadozó
Egy 21 éves, nagykanizsai férfi az utcán figyelt fel egy lányra, akit követett egy ideig, majd rátámadt. Kést tartott a torkához, fogdosta és azt mondta neki, hogy vetkőzzön le.
- címkék:
- lány
- kés
- rendőrség
- Nagykanizsa
- kényszerítés
- Címkefelhő »
Verte, és megalázta a barátnőjét, és a nőt is, akit prostitúcióra kényszerített a salgótarjáni férfi
A nagyszüleivel, de még a saját kisgyerekével sem találkozhatott az a nő, aki egy salgótarjáni férfival költözött össze. Rendszeresen megverte, és megalázta az élettársa. Egyszer arra kényszerítette, hogy tegyen úgy, mintha kábítószert porciózna, és az egészet a férfi egy ismerőse videóra vette. A felvétellel aztán később zsarolta. A férfi egy másik nőt prostitúcióra kényszerített. Minden pénzét elvette, és őt rendszeresen megverte, és rettegésben tartotta.
Bulizó kamasz lányt próbált megerőszakolni egy biztonsági őr
Elsőfokon 2 év 8 hónap börtönre ítélte az esztergomi bíróság azt a férfit, aki egy dorogi szórakozóhelyen megismert két fiatal lányt, akiket a lakásába csábított, az egyiküket pedig az éjszaka közepén molesztálni kezdte, és arra akarta rávenni, hogy feküdjön le vele. A lány végül a barátnője segítségével megszökött.