béremelés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- egészségügy
- gazdaság
- sztrájk
- bér
- minimálbér
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Az egészségügyben 86 ezren kapnak fizetésemelést
A bruttó 350 ezer alatt kereső orvosok bére havi 65 ezerrel emelkedik.
A kormány máris módosítana a bérkompenzáción
Egy kormány-előterjesztés megszüntetné azt a 21 milliárdos bérkompenzációs keretet, amire az idei adóváltozások vesztesei közvetlenül pályázhattak, a pénzt máshová csoportosítanák át - tudta meg az Index.
- címkék:
- béremelés
- bérkompenzáció
- Címkefelhő »
Nem kockáztat sokat a béremelést elhúzó cég
Hiába hozza meg a munkaügyi hatóság a határozatát arról, hogy egy cég nem hajtotta végre az elvárt béremelést, ez nem jár automatikusan a közbeszerzések és állami források elvesztésével - állítja egy adótanácsadó iroda.
- címkék:
- munkaügy
- béremelés
- Címkefelhő »
Átlagosan 57 ezer forint lesz az orvosi béremelés
A Világgazdaság szerint a rendelkezésre álló 30 milliárd forintos keretből fele-fele arányban részesülnének a kórházakban és a szakrendelőkben foglalkoztatott dolgozók. A lap úgy tudja, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a háziorvosok kimaradjanak a béremelésből, és hogy a keret bruttó összeg legyen.
- címkék:
- egészségügy
- béremelés
- orvosok
- Címkefelhő »
Érkezik a fizetés, amely senkinél nem csökkenhet
Az alaposan átszabott adórendszer alapján számított első fizetést kapják kézhez a dolgozók a napokban, miközben a munkaadóit a kormány béremelésre ösztönözte. Kíváncsiak vagyunk, olvasóink mit tapasztaltak, valóban szinten maradt-e a fizetésük.
- címkék:
- munkaügy
- béremelés
- bérkompenzáció
- Címkefelhő »
Kirúgásokra ösztönözheti a cégeket a bérkompenzáció
Bonyolult támogatási formákkal próbálja egyrészt béremelésre kényszeríteni a vállalkozásokat a kormány, másrészt azt is előírni, hogy nem bocsáthatnak el dolgozókat. A szabályok labirintusa azonban oda is vezethet, hogy egy cégnek inkább megéri leépíteni, mint igénybe venni az állami támogatásokat. Létezik olyan kiskapu, amivel az állami támogatás megszerezhető, a dolgozók mégis kevesebbet visznek haza.
A cégek több mint fele még nem készül béremelésre
A cégeknek alig több mint 40 százaléka készül egyelőre béremelésre, a cafeteria-rendszerről pedig még keveset tudnak, sokan még kivárnak - derült ki egy felmérésből.
- címkék:
- munkaügy
- béremelés
- Címkefelhő »
MGYOSZ: nem tudják kigazdálkodni a béremelést a cégek
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elemzése szerint a kormány által szorgalmazott béremelés olyan teher, amelyet a vállalatok jelentős része nem tud kigazdálkodni. Emellett csak 2012-ben és valószínűleg 2013-ban teszi lehetővé, hogy a minimálbér 18 százalékos emeléséből az öt százalék feletti részt leírják a szociális adóból.
Az interneten magyarázza a cégeknek a béremelést az NGM
A nemzetgazdasági minisztérium interneten teszi közze azt az útmutatót, amely megkönnyítené a munkáltatóknak a jövő évre elvárt béremelésről szóló kormányrendelet alkalmazását. A minimálbér január elsejétől havi 93 ezer, a garantált bérminimum pedig havi 108 ezer forintra emelkedik.
Több millió munkaszerződés módosulhat jövőre
Életbe lép az új munka törvénykönyve nyáron, a cégeknek pedig emelniük kell a béreket, ha nem akarnak elesni az állami forrásoktól. Ezzel legalább kétszer kell majd átírniuk a munkaszerződéseket.
A kormány 93 ezer forintos minimálbért akar
A kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos bérminimumot javasolt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) hétfői ülésén - közölte Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ülés utáni tájékoztatón. A kormány korábbi javaslata a jelenleg 78 ezer forintos minimálbér 92 ezer forintra emelése volt.
Háromhavi pótlékot kapnak a sürgősségi betegellátásban dolgozók
Jövőre sem lesz általános béremelés az egészségügyben, mondta Réthelyi Miklós miniszter. A tárca helyettes államtitkára szerint több mint hárommilliárd forintot tudnak fordítani az idei többletjuttatásra.
Hoffmann "érezhetően" többet pénzt ígér a tanároknak
A szakszervezetek elbocsátásokról és iskolabezárásokból szóló állításait "hamisnak" nevezte Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki a szerdai kormányszóvivői tájékoztatóan azt mondta: a minimálbér kétszerese is lehet majd a pedagógusok induló bére, a párkapcsolatra nevelés pedig eddig is szerepelt a közoktatásban.
Lesz béremelés az egészségügyben az államtitkár szerint
Szócska Miklós államtitkár a Magyar Nemzetnek azt mondta, a kórházi rendszer átalakítása során nem lesz intézménybezárás, funkcióváltások azonban lehetnek.
Népszabadság: A cégek harmada számol béremeléssel jövőre
A hazai kis- és középvállalkozások vezetőinek többsége arra számít, hogy cégénél stagnálni fog a bérszínvonal jövőre, miközben növekedésre mindössze harmaduk számít - írja a szerdai Népszabadság. A lap szerint a vállalkozások többsége nem gondolja, hogy az új Munka törvénykönyve csökkentené a munkaerővel kapcsolatos költségeket.
- címkék:
- munkahely
- fizetés
- béremelés
- Címkefelhő »
Szatmáry: Idén egykulcsos adórendszer van, a 2012-esről jövő héten dönt a kormány
Csak az után lesznek nyilvánosak a vállalkozásoknak nyújtandó állami béremelési kompenzáció részletei, hogy a kormány egy hét múlva megtárgyalja a javaslatot. A minimálbér emelésének mértékét a gazdasági tárca a világgazdasági folyamatok figyelembevételével állapította meg - közölte szerdán Szatmáry Kristóf, a minisztérium államtitkára.
Kétlépcsős béremelést kaphatnak a pedagógusok
A köznevelésről szóló törvény koncepciója szerint két lépcsőben emelnék meg a pedagógusok bérét. Az első lépcsőben az illetményalap az egyetemet végzett pedagógusok esetében a jelenlegi minimálbér 200 százaléka, a második lépcsőben 250 százaléka lenne.
- címkék:
- pedagógus
- közoktatás
- béremelés
- Címkefelhő »
Lefújták csütörtökre tervezett sztrájkjukat a német repülésirányítók
Az utasokra való tekintettel lefújta a csütörtök reggel hat órára tervezett sztrájkját a német repülésirányítók szakszervezete, amely 6,5 százalékos béremelést követelt a dolgozóknak, és sürgette továbbá a túlórák csökkentését. A munkabeszüntetés szakértők szerint káoszt okozott volna az európai légi közlekedésben, mert legalább 2500 gép maradt volna a földön csak a német reptereken.
Enyhe béremelést terveznek a vállalkozók a GfK-Napi Gazdaság felmérése szerint
A GfK Hungária és a Napi Gazdaság közös, először publikált kis- és középvállalkozói indexe negatív tartományban volt, ami azt jelenti, hogy a vállalkozói döntéshozók enyhén gyengülő beruházási hajlandóságról számoltak be. A dolgozói létszám szinten maradhat, a bérek azonban némileg emelkedhetnek a kutatás szerint.
Szankciókkal számolhatnak a 300 ezer alatti bérek emelését elmulasztó cégek
A cégeknél dolgozók kétharmadának a kormány által mondott mértékben kell megemelni a 300 ezer forintnál kevesebbet keresők bérét, különben szankciókkal számolhatnak a parlamentben hétfőn elfogadott törvénymódosítás szerint.
Több cég emelt bért tavaly, mint előtte, egy felmérés szerint
2009-hez képest 10 százalékkal nőtt azoknak a magyarországi cégeknek a száma, ahol 2010-ben volt béremelés, igaz, ennek mértéke sokszor alatta maradt az inflációnak - derül ki a DGS Global tanácsadó cég és az Ernst and Young felméréséből. A kutatás adatai szerint jövőre a cégek több mint fele nem készül a fizetések emelésére.
A cégek többsége nem készül béremelésre egy felmérés szerint
2009-hez képest 10 százalékkal nőtt azoknak a magyarországi cégeknek a száma, ahol 2010-ben volt béremelés, igaz, ennek mértéke sokszor alatta maradt az inflációnak - derül ki a DGS Global tanácsadó cég és az Ernst and Young felméréséből. A kutatás adatai szerint idén a cégek több mint fele nem készül a fizetések emelésére.
A kormány a béremelés számítási módját is meghatározhatná
Két fideszes módosító indítvány is érkezett a cégeket béremelésre kényszerítő törvényjavaslathoz, amelyek azt akarják meggátolni, hogy a vállalatok a béren kívüli juttatásokat vagy az alapbéren kívüli más béremelemeket csökkentsék.
- címkék:
- bér
- céghírek
- béremelés
- Címkefelhő »
Aggasztónak tartják a cégek szövetségei Rogán bérkompenzációs tervét
Szankciókkal kényszerítené ki a kormány, hogy a cégek kompenzálják azokat, akik a személyi jövedelemadó változása miatt rosszabbul jártak az idén. Ez azonban a munkáltatók érdekvédőinek nem tetszik. A béremelés kikényszerítése elbocsátásokhoz is vezethet az érdekszervezetek szerint, ugyanakkor arra is alkalmas lehet, hogy a "nem teljesen fehér" eszközökkel, de egyébként végrehajtott béremelést számon kérje az állam. Az egyik munkaadói szervezet azt állította, hogy nem egyeztették velük a lépést, és ez nem vall partnerségre.
Extra béremelést kaphatnak januárban a rendvédelmi dolgozók
Januártól 20-30 százalékos egyszeri béremelés sem kizárt a rendészeti szerveknél, ahol új életpályamodellt is bevezetnének - írja a Népszabadság. A rendvédelmi szervek szakszervezetei április 9-től folyamatos demonstrációkat jelentettek be.
A VOSZ elutasítja a kormány beavatkozását a bérekbe
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) visszautasította, hogy parlamenti erők vagy a kormány beavatkozzanak a vállalkozók belügyeibe, s kényszerítő eszközöket alkalmazzanak a bérek emelésére. Közleményükben javaslatot tesznek egy vállalkozásvédelmi bizottság létrehozására.
Megígérték a kormány által kért béremelést a magáncégek
A magánszféra munkavállalói megkapják az idei évre ajánlott 4-6 százalékos béremelést - erről állapodott meg a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkáltatói oldalával. Az ígéret szerint a magáncégek fokozatosan hajtják végre a béremelést, szem előtt tartva a foglalkoztatás szempontját is, de ez nem jelent kötelezettségvállalást.
Parragh: Az idei bérajánlásban volt egy kis madárjóslás
A kormánynak számolnia kellett az adóváltozások nyomán kialakult bérfeszültségekkel, a gazdaság állapota miatt ugyanis előre látható volt, hogy nem tud az összes cég fizetéseket emelni. Az Országos Érdekegyeztető Tanács bérajánlása az intézmény működési zavaraira utal - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hétfőn.
Jelentős béremelést kapnak a távozással fenyegetőző cseh orvosok
Nem mondanak fel a cseh orvosok, miután a kormány megállapodott az érdeküket képviselő szakszervezetekkel. Az orvosok egy többéves bérfejlesztési programot kapnak, ami ugyan kevesebb, mint amit vártak, de így is az átlagbér háromszorosára emelkedik jövedelmük.
- címkék:
- cseh politika
- béremelés
- orvoshiány
- Címkefelhő »
Mindenképp kivasalná a kormány a cégekből a béremelést
Egymásnak feszülnek a kormány és a vállalkozók képviselői, miután Orbán Viktor kijelentette, nem fogják engedni, hogy a magáncégeknél bárkinek is csökkenjen a fizetése az adóváltozások miatt. A munkaadói szervezetek szerint jelenleg nincs olyan jogszabály, amely lehetővé tenné, hogy központilag írják elő a béremelés mértékét, Rogán Antal, a fideszes akciócsoport vezetője azonban megemlítette, akár állami támogatások odaítélését is lehet ehhez a feltételhez kötni.
Bér- és nyugdíjemeléssel hűtené a hangulatot az egyiptomi kormány
Az egyiptomi kormány 15 százalékkal emeli a közszférában dolgozók fizetését, illetve a nyugdíjakat, s közben kötvények kibocsátásával kíván forrást teremteni a gazdaság beindítására. A lépések azonban nem győzték meg a tiltakozókat.
Elkerülhetetlennek látja a sztrájkot a volános szakszervezet
Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezeti Szövetség (AKSZSZ) szerint elkerülhetetlennek látszik, hogy a Dél-dunántúli régióban - a Kapos, a Pannon és a Gemenc Volánnál február második felében egynapos munkabeszüntetésre kerüljön sor.
Béremeléssel reagál egy cég a dolgozói öngyilkosságaira
Közel 20 százalékos béremelést tervez a Foxconn, miután több öngyilkosság is történt az egyik dél-kínai üzemében, valamint alapos vizsgálat alá vonja, hogy milyen munkakörülmények vannak gyárban. A döntés folyománya több elektronikai termék drágulása lehet.
Elhúzódik a sztrájk a francia IKEA-nál
Általános sztrájkra szólították fel az IKEA lakberendezési áruházlánc franciaországi szakszervezetei minden munkatársukat, miután nem vezettek eredményre a vezetőséggel folytatott bértárgyalások.
- címkék:
- sztrájk
- béremelés
- munkabeszüntetés
- Címkefelhő »
Differenciáltan emelnék a fizetéseket
Szerények lesznek a jövő évi béremelések. Különböző kutatásokból és munkaadói nyilatkozatokból 2-4 százalék közötti átlagos emelés rajzolódik ki. A bérfejlesztésnél a varázsszó a differenciálás, azaz a jobban teljesítők nagyobb emelést kapnak. Sok cég azonban egyáltalán nem engedheti meg magának az emelést.
- címkék:
- béremelés
- Címkefelhő »
Így harcoljunk a magasabb fizetéséért
A jelenlegi gazdasági helyzetben saját erőből nem könnyű béremelést kicsikarni. A munkáltató előszeretettel hivatkozik a válságra. Ha azonban -a körülményekhez képest - jól megy a cégnek, a dolgozó fel tud mutatni számokkal alátámasztott eredményt, nem lehetetlen a vállalkozás. Az sem mindegy, kérésünket milyen szavakkal csomagoljuk. Mit lehet és mit nem, ha több pénzre vágyunk.
- címkék:
- bér
- fizetés
- béremelés
- bér-fizetés
- Címkefelhő »
Mennyi lesz jövőre a borítékban?
A cégek többsége mostanra eldöntötte, hogy 2010-ben adnak-e fizetésemelést a dolgozóknak. Ha nem, a közepes keresetűeknek akkor is több lehet a borítékban a személyijövedelemadó-változások kapcsán, a minimálbéresek pedig pár ezer forinttal többet kaphatnak havonta az OÉT megállapodásától függően.
A cégek többsége nem emel bért jövőre
A munkáltatók 57 százaléka befagyasztaná a béreket 2010-ben, 6 százalékuk bércsökkentésben gondolkodik, és csak 37 százaléka tervez emelést - derül ki abból a kutatásból, amelyet a DGS Global Research végzett több mint 600 munkáltató megkérdezésével.
Újra nőnek a német reálbérek
Öt éve először nőttek az alkalmazotti reálbérek az idei első félévben Németországban az egy évvel korábbihoz képest, az alacsony infláció és az ezt meghaladó béremelések következtében.
- címkék:
- bér
- fizetés
- béremelés
- bér-fizetés
- Címkefelhő »
Válságban sem lehetetlen béremelés kiharcolása
Várhatóan nehezebb helyzetben lesznek, akik 2009-re béremelést akarnak kicsikarni vezetőjükből. Az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén bruttó 3-5 százalékos emelésről született ajánlás. Ennél magasabb, infláció feletti bérfejlesztésre személyzeti szakemberek szerint csak azok számíthatnak, akik válságban valami pluszt képesek letenni az asztalra, mérhető haszonhoz juttatják a céget.
Az IMF ellenzi a román béremelést
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ellenzi a román pedagógusok 50 százalékos béremelését, amely a nemzetközi pénzügyi válság hatásaival együtt veszélybe sodorhatja Románia gazdasági helyzetét és versenyképességét.
- címkék:
- Románia
- versenyképesség
- béremelés
- IMF
- GDP
- Címkefelhő »
Visszavonták a pályakezdő tanárok béremelését
A költségvetés legutóbb benyújtott tervezete szerint a kormány visszavonta a pályakezdő tanárok béremelését - írja a Magyar Nemzet. A Fidesz oktatáspolitikusa szerint a visszavont elképzelés nem volt jó, mert igazságtalanul osztotta volna el a forrásokat.
Hat százalékos béremelést akarnak a közszolgák
Legalább 5,5-6 százalékos béremelést kérnek a közszolgálatban dolgozók jövőre - mondta a több mint hétszázezer munkavállalót képviselő szakszervezeti tömörülés alelnöke a Magyar Nemzetnek.
Folytatódik a vasutassztrájk
Éjféltől újra sztrájkba léptek a vasutasok. A béremelést követelő Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete egyelőre az elégséges szolgáltatásokról sem tudott megállapodni a MÁV-vezetőséggel.
Sztájkra készülnek a Kapos Volán dolgozói
Nem sikerült megegyeznie a béremelésekről a Kapos Volán vezetésének és a dolgozókat képviselő szakszervezetnek, ezért az érdekképviselet keddre sztrájkot hirdetett. A cégvezetés
Engedtek a szakszervezetek a béremelési követelésükből
Engedtek korábbi maximális béremelési követelésükből a szakszervezetek, így már elfogadhatónak tartanák a 9 százalékban maximált béremelést. A munkáltatói oldal viszont a sáv felső szélét 6 százalékban állapítaná meg, így újabb tárgyalások jönnek.
- címkék:
- OÉT
- szakszervezetek
- béremelés
- Címkefelhő »
Öt százalékos béremelés a közszférában
Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén a kormány egyezségekre jutott a szakszervezetekkel, az önkormányzatok pedig nem emeltek kifogást az egyezség ellen. Az eredmény: január elsejétől öt százalékkal emelkednek a bérek a közszférában.
- címkék:
- bér
- szakszervezetek
- béremelés
- Címkefelhő »
Az ideinél kisebb béremelést terveznek a cégek
Várhatóan jövőre sem csökken a magyar munkavállalók hatalmas jövedelemhátránya nyugat-európai társaikhoz képest, a nagyobb hazai cégek ugyanis szűk 6 százalékos béremelést terveznek. A szakértőket még Lengyelországban is jobban megfizetik, mint nálunk.
Ferihegyen folytatódnak az egyeztetések
A Budapest Airport (BA) menedzsmentje és a szakszervezetek ma folytatják egyeztetésüket az idei béremelés mértékéről. A cég menedzsmentje 5,5 százalékot ajánl a munkavállalóknak, amit az érdekképviseletek elfogadhatatlannak neveztek, és ezzel szemben 9-10 százalék közötti béremelést tartanak indokoltnak.
Elmarad az energiaipari dolgozók sztrákja
Az idei évre minimálisan 7,5 százalékos béremelésről állapodtak meg szerdán este a villamosenergia-ipari szakszervezetek és a Villamosipari Társaságok Munkaadói Szövetségének (VTMSZ) képviselői.
Kicsi a béremelés az infláció kompenzálására
Reálisnak tartják a kompenzációs szakértők az idei évre vonatkozó béremelések mértékét, ám azt is hozzáteszik: az inflációt ennél nagyobb mértékű emeléssel lehetne kompenzálni. 2007-ben átlagosan 5,5-8 százalékkal növekednek a keresetek - írja a Világgazdaság.
Hatszázalékos emelést kaphatnak a BKV dolgozói
A BKV dolgozóinak az első félévben hatszázalékos béremelést ajánlott pénteken a cég vezérigazgatója. Az ajánlat nem terjed ki a vezetőkre, akik így semmilyen béremelésre nem számíthatnak. A szakszervezetek a jövő héten adnak választ.
A többség nem vár jelentős béremelést idén
Nem nyilatkozott optimistán az idei fizetési kilátásokról az a több mint ötezer munkavállaló, aki kitöltötte a jobpilot.hu állásportál online kérdőívét. 10 százalék feletti béremelést csak a megkérdezettek 13 százaléka vár, minden harmadik válasszadó reálbér-csökkenéssel kalkulál.
- címkék:
- bér
- fizetés
- béremelés
- kérdőív
- Címkefelhő »
Felfüggesztik a meghirdetett Volán-sztrájkot
A Közúti Közlekedési Szakszervezet felfüggeszti a hétfőre meghirdetett Volán-sztrájkot - erről a rendkívüli elnökségi ülésen döntöttek, miután ígéretet kaptak a munkáltatótól a korábban javasoltnál nagyobb mértékű béremelésre. A tárgyalások a jövő héten folytatódnak majd.
A kormány 4,5 százalékos béremelést javasol
A kormányzati és a munkaadói oldal a jövő évre bruttó 4,5 százalékos keresetemelést javasolt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfői ülésén, a szakszervezetek azonban ezt keveslik, álláspontjuk szerint a reálbéreket kellene ennyivel emelni.
Több száz embert bocsát el az egészségügyi kormányzat
Csak több száz ember elbocsátásával tudja biztosítani az egészségügyi kormányzat a közszférában beígért 6 százalékos béremelést. A Népszabadság információi szerint ezért az egészségügyi minisztérium azt tervezi, hogy januárban több száz embert bocsát el az egészségügyi minisztérium felügyelete alá tartozó intézményekből.
6 százalékos béremelést kapnak a közszférában dolgozók
A közszférában dolgozók átlagosan 6 százalékos béremelésére számíthatnak - a kormány szerdai döntés szerint. A bérek rendezésére 9,7 milliárd forintot biztosítanak.
- címkék:
- bér
- béremelés
- dolgozó
- Címkefelhő »
Kökény: Teljesíthetetlenek a MOK követelései
Teljesíthetetlenek a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) az egészségügyi dolgozók béremelésével kapcsolatos követelései, mert az ezekhez szükséges pénznek nincs meg a fedezete - jelentette ki Kökény Mihály csütörtökön Pécsett megtartott sajtótájékoztatóján.
Az orvosok szerint a hálapénz tartja össze az egészségügyet
Törvényi garanciát követel az EU átlagához közelítő béremelésről az egészségügyi kormányzattól a Magyar Orvosi Kamara. A szervezet elnöke szerint az egészségügyet a hálapénz tartja össze, és a lakosság már nem terhelhető további költségekkel. A kamara szerdán jelentette be, hogy jövő hét csütörtökön demonstrációt tart a minisztérium előtt.
Kényszerítő demonstrációra készülnek az orvosok
A Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) közös demonstrációval szeretné tárgyalásra kényszeríteni a kormányzatot a kívánt béremeléssel és a jogállási törvénnyel kapcsolatban.
Elmarad a rendvédelmi dolgozók demonstrációja
Még nem állapodtak meg véglegesen, de közel van a béremelésről szóló megegyezéshez a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége a kormány. A szervezet ezért elhalasztja azt a szombatra tervezett demonstrációt, amit arra az esetre helyeztek kilátásba, ha nem jön létre egyezség. A megállapodást várhatóan a jövő hét szerdai kormányülést követően írják alá.
Még nincs megállapodás a Volán-vitában
A Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Volán tulajdonosa, az ÁPV Rt. csak arról egyeztek meg szerdai megbeszélésükön, hogy a jövő héten folytatják a Volán-dolgozók béremelésével kapcsolatos vitát. Az ÁPV Rt. többek között egy 3 éves modernizációs programot vázolt fel, a felek egymás ajánlatainak megvalósíthatóságát vizsgálják.
Sztrájkra készülnek a Volán dolgozói
Kétórás sztrájkot tartanak január 6-án, hétfőn reggel fél öttől fél hétig a Volán vállalatok dolgozói, amennyiben vasárnap délutánig nem sikerül megegyezniük a béremelés mértékről.
- címkék:
- sztrájk
- béremelés
- Volán
- tömegközlekedés
- Címkefelhő »
Jelentősen megemelik a miniszterek fizetését
A tervek szerint jelentős béremelésnek örülhetnek a miniszterek: egyes információk szerint akár meg is duplázódhat a fizetésük. A jelentős növekedést a bérkorrekció indokolja, mivel jelenleg beosztottjaik sok esetben jóval több pénzt vihetnek haza.
- címkék:
- béremelés
- beosztott
- Címkefelhő »
Air France: sztrájkra készülnek a pilóták
Az Air France pilótáit tömörítő legnagyobb szakszervezeti szövetség, az SNPL hétfőn este bejelentette, hogy négynapos sztrájkot tervez november 1-4 között béremelést követelve.
Elégedetlenek a bírák a későbbi bérmelés miatt
Elégedetlenek a bírák azzal, hogy a januárra beígért 50 százalékos béremelés helyett fél illetve egy évvel évvel eltolva két részletben 25-25 százalékos emelésben állapodott meg a pénzügyi és az igazságügyi tárca. Az EU-s országjelentés is kifogásolta az alacsony bírói fizetéseket.
Nővéreknek több, műtősöknek kevesebb jut
Néhány nap múlva mind a 180 ezer egészségügyi dolgozó megtudja, mennyi jutott neki az átlagosan 50 százalékos béremelésből. Leginkább az orvosok és a diplomás ápolók fizetési borítékja lesz vastagabb a jövő hónaptól, míg a legtöbb intézményben ismét a gazdasági-műszaki személyzet jár a legrosszabbul.
- címkék:
- egészségügy
- béremelés
- Címkefelhő »
Ellenőrzik a béremeléseket
Kiemelt figyelemmel ellenőrzik a munkaügyi felügyelőségek az átlagosan 50 százalékos közalkalmazotti béremelésre szánt összeg kifizetését - mondta Kiss Péter munkaügyi miniszter.
Hiányosságok a száznapos program végrehajtásában
Az ellenzék számos alkalommal bírálta a kormány száznapos programját, elsősorban az 50 százalékos béremelést és a minimálbér adómentessé tételét. A kormánypártok állítják: 100 százalékosan végrehajtották ígéreteiket. Azonban az 50 százalékos béremeléssel és a közszolgálati tévé pártatlanságának visszaállításával kapcsolatban maradtak adósságok.
- címkék:
- adósság
- minimálbér
- béremelés
- Címkefelhő »
Csehák: Pénz, idő és együttműködés kell az egészségügy rendezéséhez
Csehák Judit egészségügyi és szociális miniszter vendégeskedett kedden az [origo] Társalgójában. A miniszter asszonyt faggatták az olvasók a nővérek béremeléséről, a kórházprivatizációról, a következő száznapos program terveiről és egyéni orvosi problémákról is. De megtudhatták a látogatók azt is, hogy Csehák Judit jobban szereti az aludttejet a joghurtnál, és hogy dohányzásellenes.
- címkék:
- Csehák Judit
- egészségügy
- béremelés
- Címkefelhő »
Negyedével nőnek a bérek a katasztrófavédelemnél
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közalkalmazottai legalább 25 százalékos béremelésben részesülnek az idén; a megemelt fizetést először októberben vehetik kézbe a dolgozók - ebben állapodtak meg a reprezentatív szakszervezetek az OKF vezetésével a szerdai egyeztetésen.
Nem egyformán kapnak béremelést az egészségügyben
A béremelésekről döntenek a mai kormányülésen
Mai ülésén a kormány határoz az átlagosan 50 százalékos, mintegy 600 ezer embert érintő közalkalmazotti béremelésről.
Különböző mértékű béremelés a közszférában
A közalkalmazottak 50 százalékos béremelését differenciáltan osztják el, így van aki többet kap, van aki kevesebbet - tudta meg a Népszabadság. Az emelést az intézmények osztják el, úgy hogy alkalmazkodniuk kell az új bértábla kategóriáihoz.
Figyelmeztető sztrájkot kezdenek a védőnők
Hétfőn két órás figyelmeztető sztrájkot tartanak a 30 százalékos béremelést követelő védőnők. A jelzések szerint a védőnők 60 százaléka vesz részt a munkabeszüntetésben.
- címkék:
- sztrájk
- béremelés
- védőnő
- Címkefelhő »
Nincs megegyezés a BM-ben a bérekről
Nem sikerült megegyezniük a Belügyminisztérium vezetőjének és az ott dolgozók szakszervezeteinek a jövő évi béremelés mértékéről. Az érdekképviseletek követelése és a belügyminiszter ajánlata között 5 százalékos eltérés van.
Kérdéses a városházi dolgozók béremelése
Nem kapna béremelést jövőre a főpolgármesteri hivatalnak az a 319 dolgozója, akiket nyáron a köztisztviselői törvény hatálya alól a munka törvénykönyve alá soroltak, ha a városvezetés s majdan a közgyűlés is elfogadja Atkári János pénzügyi főpolgármester-helyettesnek ezt az álláspontját.
A béremelés alig enyhít a tanárok gondjain
A tanárok szeptembertől esedékes béremelésével ugyan csak nettó 5-10 ezer forinttal emelkednek a fizetések, de idén legalább időben folyósítják a pénzt a pedagógusok számlájára. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint az emelés továbbra sem enyhít a tanárok megélhetési gondjain, ahhoz ugyanis legalább 40 százalékkal kellene emelni a fizetéseket.
Fix béremelést javasolnak a nőknek Ausztriában
A százalékos béremelés helyett fix összegű bérnövelést követel az őszi bértárgyalási fordulón az osztrák szocialista párt (SPÖ) karintiai szervezetének elnöke, Melitta Trunk. Szerinte a százalékos emelés ismét csak a nők alacsonyabb fizetését konzerválná, a bérarányokon pedig aligha változtatna.
- címkék:
- Ausztria
- bér
- fizetés
- bértárgyalás
- béremelés
- SPÖ
- Címkefelhő »