aszály

címke rss

Eltűnhetnek a növények a kaliforniai sivatagokból

Archívum2021.06.22, 14:03

Nem könnyű azt feltételezni, hogy a sivatagi növények is átélhetnek nehéz időszakokat. Ezek a szívós organizmusok ugyanis azért fejlődtek így, hogy túléljék a hosszan tartó hő- és szárazsági hullámokat. Egy új tanulmány – amely több mint 30 évnyi műholdas kép elemzését végezte el Kalifornia déli részén – azonban azt mutatja, hogy a növények élettartama több mint egyharmadával csökkent a Sonoran-sivatag nagy kiterjedésű részein az elmúlt évtizedekben.

Több mint 50 éve eltűnt repülőgép kerülhetett elő egy kiszáradófélben lévő tóból

Archívum2021.06.16, 14:53

Több mint 50 éve eltűnt repülőgép kerülhetett elő a súlyos kaliforniai szárazság miatt eltűnő tavak egyikéből - írta a BBC hírportálja.

Le tudna mondani a kávéról és a csokoládéról?

Archívum2021.06.16, 12:49

Egy most publikált tanulmány szerint az éghajlati válság zavarokat okozhat az európai kávé- és csokoládéellátásban, mivel aszályok sújtják a termelő országokat. A kutatók magas fokú kiszolgáltatottságot találtak például a pálmaolaj-behozatal szempontjából is, amelyet számos élelmiszerben és termékben használnak. Emellett a tanulmány szerint gondok merülhetnek fel a szójabab kapcsán, amely a csirkék és sertések fő takarmányainak számít az Európai Unióban.

Az emberi tényezők miatt csökken az esőzés mértéke Közép-Ázsiában

Archívum2021.04.16, 17:31

Az üvegházhatású gázok és az emberi tevekénységből származó aeroszolok okozzák az esőzés mértékének csökkenését Közép-Ázsia északi részén.

Minden korábbinál súlyosabbak az európai aszályok

Archívum2021.03.16, 13:52

Minden korábbinál súlyosabbak az európai aszályok: egy nemzetközi kutatás szerint a 2015 óta a kontinensen tapasztalható nyári szárazságok pusztítóbbak voltak, mint az azt megelőző 2100 évben.

Klímaváltozás okozta egyes ókori egyiptomi települések pusztulását

Archívum2021.01.25, 19:10

Egyiptomi települések néptelenedtek el a klímaváltozás miatt a késő római korban - állapította meg egy hétfőn megjelent svájci tanulmány.

El tudná képzelni, hogy Velence látnivalóit valahogy elköltöztessék?

Archívum2020.11.16, 18:38

Bár az új koronavírus-járvány miatt korlátozottak az utazási lehetőségeink, de azért érdemes ilyenkor is tervezgetni. Ám a legfrissebb kutatások szerint váratlan meglepetésben is részünk lehet, ha például megérkezünk Velencébe, mert azt a közeljövőben könnyedén eláraszthatja a víz.

Még mindig küzdenek az életükért a koalák Ausztráliában

Archívum2020.07.24, 07:23

Több mint hat hónappal az Ausztráliában országszerte pusztító bozóttüzek után a természet még mindig nagyon nehezen tér magához. A korábbi, óvatos becslések mintegy egymilliárd elhullott állatról számoltak be, ám ha az egész élővilágot, köztük a baktériumokat, mikroorganizmusokat, növényeket, gombákat, rovarokat, puhatestűeket, madarakat nézzük, akkor jól látható: egész ökoszisztémák válhattak semmivé. A veszteség valójában tehát nem is számszerűsíthető és a világjárvány is lelassította a helyreállítási erőfeszítéseket.

Az aszálykárok megelőzése kulcskérdés

Archívum2020.06.17, 11:25

A Duna-menti régiót gyakran sújtja vízhiány és aszály, ez a probléma azonban Magyarországon csak az elmúlt néhány évben kapott kellő figyelmet. A klímaváltozás hatására viszont egyre gyakrabban számíthatunk szélsőséges időjárási eseményekre és a csapadék átlagostól eltérő eloszlására, így hazánk egyre inkább ki lesz téve az aszály veszélyének is. Az Aszálykockázat a Duna régióban (DriDanube) projekt szakértői által megfogalmazott észrevételeket és javaslatokat az elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja kapcsán tesszük közzé.

Amikor az aszály válik a legjobb régésszé

Archívum2020.06.08, 17:55

Római kori erődök, utak, katonai táborok és villaépületek nyomait azonosították kutatók Walesben a 2018-as hőhullám idején készített légifelvételek elemzése révén.

Súlyos aszály sújtja Kína északi régióját

Archívum2020.06.07, 16:12

A Kína északi részén fekvő Belső-Mongólia mintegy 45 százalékára terjedt ki a súlyos aszály - közölték vasárnap a helyi hatóságok.

Az aszály miatt idén legfeljebb közepes lesz a búzatermés

Archívum2020.05.14, 06:01

Az elmúlt két hónap szárazsága az ótermésű búza árát is megemelte, a magyar gazdák legjobb esetben is közepes búzatermést várnak idén - írja a csütörtöki Világgazdaság.

A szárazság miatt sárgyűjtő helyekkel is segíthetjük a fecskéket!

Archívum2020.05.01, 16:43

Nehezen indul az amúgy is megfogyatkozott állományú molnár- és füsti fecskék költése idén tavasszal. A szárazság miatt ugyanis nem találnak maguknak sarat, amiből megépíthetnék, illetve tatarozhatnák a fészkeiket. Az MME ezért azt javasolja, hogy a meglévő természetes, és a kihelyezett mesterség fészkek, fészektelepek közelében minél több helyen létesüljenek sárgyűjtőhelyek. Ezeket most május végéig, folytatódó aszály esetén a másodköltés kezdetekor, június végétől néhány újabb hétig érdemes működtetni.

Megaszárazság sújtja az Egyesült Államok nyugati részét

Archívum2020.04.17, 15:40

Megaszárazság, vagyis évtizedeken át tartó aszály sújtja az Egyesült Államok nyugati részét - állítják a szakemberek, akik szerint bár a 2000 óta tartó jelenség természetes, a klímaváltozás azonban jelentősen súlyosbítja a helyzetet.

Valószínűleg az "évszázad legrosszabb éve volt" a tavalyi Ausztráliában

Archívum2020.03.30, 22:31

Valószínűleg az "évszázad legrosszabb éve volt" a tavalyi Ausztráliában, ahol a hőség és a szárazság példátlan pusztítást végzett az évente kiadott Környezeti Jelentés szerint.

Mintegy öt kilométert húzódott vissza a Denman-gleccser

Archívum2020.03.24, 20:14

Mintegy öt kilométert húzódott vissza az elmúlt 22 évben a kelet-antarktiszi Denman-gleccser - állapították meg a Kaliforniai Egyetem és a NASA bolygókutató központja (JPL) kutatói.

A Magyar Víziközmű Szövetség közleménye

Archívum2020.03.22, 15:14

A Víz Világnapja minden év márciusában kiváló alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra és elgondolkodjunk. Elgondolkodjunk azon, hogy nekünk miről is szól ez a nap, nekünk mit jelent a víz és hogy miért is kell a víznek világnapot szentelni? Az idén más aspektusból is felhívja figyelmünket az élet erre a napra...

A klímaváltozás miatt van a szárazságot okozó indiai-óceáni jelenség

Archívum2020.02.13, 22:06

A klímaváltozás számlájára írható az Ausztráliában súlyos szárazságot okozó indiai-óceáni időjárási jelenség - vélték ausztrál kutatók egy csütörtökön megjelent tanulmányban.

Kétezer kilogrammnyi élelmet dobtak már le az éhező kenguruknak

Archívum2020.01.28, 12:32

Év eleje óta több mint 2 ezer kilogrammnyi répát és édesburgonyát dobtak le repülőgépekről az éhező wallaby kenguruknak a bozóttüzek sújtotta ausztráliai területeken.

Némileg javulhatnak a körülmények az ausztrál bozóttüzek oltásához

Archívum2020.01.11, 12:44

A pénteki heves széllökések és a rendkívüli hőség után szombaton valamelyest javulhatnak a körülmények a bozóttüzek oltásához Ausztrália délkeleti részén azzal, hűvösebb időjárás közeledik - vélekedtek a helyi hatóságok.

Árvíz után alacsony vízállás sújtja az olaszországi Velencét

Archívum2020.01.09, 18:44

A kisebb csatornákban minimálisra csökkent a vízszint az olaszországi Velencében, ahol a novemberben a város egészét beborító dagály után most a csütörtökön megérkezett apály okoz nehézséget.

Az árvíz után most az apály okoz gondot Velencében

Archívum2020.01.09, 18:00

A kisebb csatornákban minimálisra csökkent a vízszint az olaszországi Velencében, ahol a novemberben a város egészét beborító dagály után most a csütörtökön megérkezett apály okoz nehézséget.

Több állatfajnak is bizonytalan a jövője az ausztrál bozóttüzek miatt

Archívum2020.01.06, 19:44

Több ezer koalával és kenguruval végeztek a bozóttüzek az "ausztráliai Galápagos-szigetekként" is emlegetett Kenguru-szigeten, amelyen egy egérszerű erszényesfaj és egy kakaduféle túlélése is bizonytalanná vált.

Újra zubog víz a világ egyik legszebb vízesésében – képek

Archívum2019.12.13, 21:58

Az elmúlt hét esőzései nyomán ismét megindult a víz a Viktória-vízesésben, amely nemrég szinte teljesen kiszáradt az aszály nyomán.

Hallott már növényeket sikoltozni? Pedig gyakran megesik

Archívum2019.12.07, 17:11

Egy tanulmány szerint az aszály vagy fizikai károsodás esetén a növények ultraszónikus hangot adnak ki, ami az emberi fül számára nem érzékelhető.

Olcsó urán és halászati botrány árnyékában választ a szafarik országa

Archívum2019.11.28, 08:25

Gazdasági krízis kellős közepén tartanak választásokat Namíbiában, az egyik legstabilabb, nyugat-afrikai országban. Az általános választásokon kilenc kihívója van a most hatalmon lévő elnöknek, és a voksolásra a recesszió miatti lakossági elégedetlenség nyomja rá a bélyegét - összegzi a körülményeket a Reuters.

Rengeteg elefánt pusztult el mindössze 2 hónap alatt Zimbabwében

Archívum2019.10.21, 19:59

A súlyos aszály miatt legkevesebb 55 elefánt halt éhen két hónap alatt Zimbabwe legnagyobb nemzeti parkjában.

Veszélyben a Földközi-tenger térségének élelmiszer- és vízkészlete

Archívum2019.10.11, 18:27

A globális átlagnál jóval gyorsabban emelkedik a hőmérséklet a Földközi-tenger térségében, fenyegetést jelentve a régió élelmiszer- és vízkészleteire - figyelmeztetnek kutatók egy új tanulmányban.

Egyre több áldozata van a klímaváltozásnak

Archívum2019.09.21, 15:05

Megduplázódhat a katasztrófák segítségre szoruló károsultjainak száma 2050-re a globális felmelegedés okozta aszályok, nagy erejű viharok, árvizek és tűzvészek miatt - figyelmeztet a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFRC) új jelentése.

Az éghajlati modellek szerint a vártnál gyorsabban melegszik a bolygó

Archívum2019.09.18, 17:51

Az új kutatások azt a szomorú hírt közölték, hogy a fosszilis tüzelőanyagok égetésével légkörbe kerülő üvegházhatású gázok jóval gyorsabban melegítik fel a bolygót, mint azt korábban gondoltuk volna. Két, egymástól független elemzés tükrében úgy tűnik, hogy ha a szén-dioxid-kibocsátás változatlan marad, 2100-ra a globális átlaghőmérséklet 6,5-7,0 Celsius-fokkal emelkedhet az iparosodás előtti szint fölé.

Öt gyakorlati megoldás a klímaváltozással szemben

Archívum2019.09.10, 18:21

A következő tíz évben 1800 milliárd dollárt (541 ezer milliárd forintot) kellene ráfordítani világszerte azokra a stratégiákra, amelyek lehetővé tennék, hogy a bolygó alkalmazkodjon a klímaváltozáshoz - mutatott rá jelentésében egy globális bizottság.

Fel kell készülni a klímaváltozás okozta kedvezőtlen változásokra

Archívum2019.08.14, 12:39

Magyarországon a klímaváltozás szempontjából nincs krízishelyzet, de arra fel kell készülni, hogy a kedvezőtlen hatásokat nem lehet kerítéssel megállítani - mondta Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem víztudományi professzora az M1 aktuális csatornán kedden.

Egymilliárd tonna szén-dioxidot bocsát ki a száraz afrikai térség

Archívum2019.08.14, 12:14

Afrika szárazság és a földhasználat megváltozása sújtotta térsége annyi szén-dioxidot bocsát ki évente, mint kétszázezer gépkocsi - közölték kutatók.

A legforróbb napokat nem lehet majd túlélni klímaberendezés nélkül

Archívum2019.08.10, 18:11

A klímaváltozás súlyos hatásaira figyelmeztetnek izraeli kutatók, akik szerint a közel-keleti országban az évszázad végére légkondicionálás nélkül szinte nem is lehet majd túlélni a hőhullámokat - jelentette a Háárec című újság honlapja szombaton.

Egy vízgyűjtő legalján bukkantak rá a 3400 éves palotára

Archívum2019.06.28, 10:09

Egy vízgyűjtő medence mélyén fekvő, 3400 éves palotát fedeztek az autonóm észak-iraki Kurdisztán térségében, Kemune régészeti lelőhelyen.

Programot indítottak a vizes élőhelyek védelmére

Archívum2019.06.13, 07:57

A Kiskunság és Észak-Vajdaság területén található vizes élőhelyek jobb, természetvédelmi célú kezelésére dolgoznak ki megoldásokat magyarországi és vajdasági szakemberek - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

Az éghajlatváltozás miatt tűnhet el a kenyér a boltok polcairól

Archívum2019.06.04, 16:02

A leggyakrabban fogyasztott élelmiszerek egy részéhez sokkal nehezebb lesz hozzájutni a közeljövőben. Az új kutatási eredmények szerint ugyanis az éghajlatváltozás hatással van a legalapvetőbb mezőgazdasági terményekre. A Zürichi Egyetem kutatói szerint egyes régiók még egész jól teljesítenek, összességében azonban jelentősen csökken annak a kalóriának a mennyisége, amit a világ tíz legfontosabb mezőgazdasági terményéből nyerhetünk.

Légszennyzettségi riadó: söpörni már nem, autózni még lehet Mexikóvárosban

Archívum2019.05.16, 10:49

Az aszályos idő miatt kigyulladt a bozót Mexikó fővárosának környékén, légszennyezettségi vészhelyzetet hirdettek.

Olyan szennyezett a levegő Mexikóban, hogy iskolába sem mehetnek a gyerekek

Archívum2019.05.16, 09:06

Légszennyezettségi vészhelyzetet hirdettek kedden Mexikóvárosban, mivel az aszály miatt egyre több helyen kap lángra a növényzet, a szálló füst pedig az egészségre veszélyes szintre emelkedett.

Az aszály sújtotta Észak-Koreát súlyos élelmiszerhiány fenyegeti

Archívum2019.05.15, 14:54

Az elmúlt mintegy négy évtized legsúlyosabb aszálya sújtja Észak-Koreát. Az országot súlyos élelmiszerhiány fenyegeti, miután 2018-2019-ben az évtized legrosszabb termését takarították be az ázsiai országban. A rossz időjárás mellett a nemzetközi gazdasági szankciók is tetézik a problémát. 

Megmentette az őszi kalászosokat az időben jött eső

Archívum2019.05.11, 13:14

A csapadékosra forduló májusi időjárásnak köszönhetően az ország legnagyobb részén megmenekültek az őszi kalászosok. A becslések szerint ugyanakkor az őszi búza minősége jelentősen elmaradhat a tavalyitól - írja szombati számában a Magyar Nemzet.

Halálos veszélyt jelent az aszály a namíbiai nemzeti parkokra

Archívum2019.04.25, 14:22

A namíbiai Waterberg Plateau Park több mint 500 bivalyát kell átköltöztetni, eladni vagy levágni a szűnni nem akaró szárazság miatt - jelentette be a héten a dél-afrikai ország kormányának illetékese.

Magosz: Az aszály miatt odaveszhet a kalászos gabona közel harmada

Archívum2019.04.10, 13:11

Az aszály miatt a kalászos gabona 30 százaléka veszhetett kárba – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége elnöke az M1-nek.

FruitVeb: jól jött az eső, de még kell a csapadék

Archívum2019.04.08, 04:18

A zöldségtermelők nagyon várták a péntekre beharangozott és meg is érkezett esőt, pedig az eddigi aszály egyelőre nem okoz különösebb gondot - ismerteti a hétfői Világgazdaság.

Új kutatások szerint az északi-sarki felmelegedés aszályhoz vezethet

Archívum2019.03.28, 12:16

Amikor a sarkvidék 10 ezer évvel ezelőtt, a jégkorszak után felmelegedésnek indult, tökéletes feltételeket teremtett az aszályhoz. A Wyomingi Egyetem vezetésével végzett új kutatás szerint hasonló változások történhetnek ma is, mert az éghajlatváltozás gyengíti a pólusok közötti hőmérsékleti különbségeket. Ez viszont kevesebb csapadékot, gyengébb ciklonokat és gyengébb középtávú nyugati széláramlást eredményez, ami a hosszú ideig tartó szárazság legjobb receptje.

Az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű

Archívum2019.03.28, 11:27

Az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű, ez jóval elmarad az elmúlt öt év 50-55 százalékos átlagától – közölte a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Néhány év múlva drámai következményekkel jár a klímaváltozás

Archívum2018.12.10, 12:54

Keményen és határozottan fogalmazott hétfőn Debra Roberts, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) társelnöke az ENSZ klímacsúcsán. A szervezet legutóbbi jelentésére hivatkozva kijelentette: „Ha meg akarjuk menteni a világot, át kell alakítanunk a gondolkodásunkat". A lengyelországi Katowicéből az Origo újságírója személyesen tudósít.

Átállunk a tiszta energiaforrásokra

Archívum2018.10.17, 13:42

A globális széndioxid-kibocsátás mintegy hetven százalékát a városok termelik, és ez az arány tovább emelkedik. A városokban élők száma ugyanis a kétszeresére emelkedhet 2050-re. Az éghajlatváltozás elleni küzdelemben ezért is töltenek be világszerte vezető szerepet a városok és a régiók. A múlt heti, Európai városok és régiók hete rendezvénysorozaton kiderült: a döntéshozók elsősorban a gyors cselekvésben látják a megoldást.

Öt helyen is minden eddiginél alacsonyabb a Duna vízállása

Archívum2018.08.24, 14:33

Öt helyen dőlt meg a Dunán a valaha mért legalacsonyabb vízállás rekordja az elmúlt egy napban, a legfrissebb előrejelzések szerint viszont pénteken és szombaton vízszintemelkedés várható. Budapesten már növekszik a folyó szintje.

Akkora a szárazság, hogy Esztergomnál eltűnt a Duna

Archívum2018.08.15, 18:40

A 24.hu osztotta meg azt a drónfelvételt, amin jól látszik, hogy az Esztergom melletti szigetet leválasztó, keskeny ágban már alig van víz.

Ősi tó mélyén rejtőzött a válasz arra, mi pusztította el a majákat

Archívum2018.08.06, 21:20

A töredékére visszaeső csapadékmennyiség masszívan hozzájárulhatott a klasszikus maja civilizáció ezer évvel ezelőtti romlásához.

Több mint harmadával csökkenhet a zöldségkínálat

Archívum2018.06.19, 07:49

Az egyre drasztikusabb klímaváltozás következtében több mint egyharmadával csökkenhet a világ zöldségtermelése 2050-re. Az emelkedő éves átlaghőmérséklet és az egyre komolyabb problémát jelentő vízhiány miatt a legfontosabb mezőgazdasági termények kínálata szűkülhet a világpiacon.

Közel egymillió embert sújt az aszály Afganisztánban

Archívum2018.04.23, 23:42

Közel egymillió embert, köztük félmillió gyereket érint az Afganisztán 34 tartománya közül 22-t sújtó aszály - jelentette hétfőn az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), amely 10 millió dollárt (2,5 milliárd forintot) kért az érintettek megsegítésére.

A klímaváltozás megérkezett a konyhákba is

Archívum2018.04.14, 12:30

Az éghajlatváltozás mind nagyobb mértékben szól bele globális viszonylatban az étkezésbe, illetve a fogyasztott élelmiszerek változatosságába és jellegébe. A Bloomberg összeállításából kiderül, hogy néha egészen meghökkentő változáson megy át egy-egy nagy tradíciókkal bíró mezőgazdasági terület növénykultúrája, és olyan, korábban lehetetlennek tetsző termékek is megjelentek a fogyasztók asztalán, mint a minőségi, édes zamatú angol borok. Az összkép azonban kedvezőtlen: érdekes változásokon megy át az, mi kerül az étkezőasztalra a háztartásokban, ám összességében nincs ok a bizakodásra.

Egy évvel kitolták a zéró napot Fokvárosban

Archívum2018.04.04, 11:45

A dél-afrikai Fokvárosban sikerült idén augusztusról 2019-re kitolni a "zéró nap" lehetséges eljövetelét - közölte a dél-afrikai város vezetése. Ahogy az Origo megírta, a település súlyos krízis elé nézhet azért, mert elfogy a rendelkezésre álló ivóvíz.

Nemzeti katasztrófa lett Dél-Afrikában az aszály

Archívum2018.03.13, 16:21

Nemzeti katasztrófává nyilvánította az ország egyes részeit sújtó aszályt a dél-afrikai kormányzat kedden.

"Száraz konyhával" kísérleteznek az aszály sújtotta Fokvárosban

Archívum2018.02.26, 14:34

Fokváros egyik híres étterme, Luke Dale Roberts Test Kitchen-je azzal kísérletezik, hogy minél kevesebb víz felhasználásával állítsa elő az ételeket.

Az aszály okozta az agrár-GDP visszaesését

Archívum2018.02.22, 12:37

A tavalyi kedvezőtlen időjárás miatti terméscsökkenést némileg kompenzálták az emelkedő termelői árak, így a mezőgazdasági kibocsátás folyó alapáron számított értéke csupán 1 százalékkal esett vissza 2016-hoz képest. A mezőgazdaságban keletkező nettó vállalkozói jövedelem folyó alapáron 5 százalékkal lett alacsonyabb, az előző évinél.

Szélsőséges időjárás fenyegeti Európa városait

Archívum2018.02.21, 12:54

Európa 571 városának adatait elemezve a New Castle-i Egyetem kutatói kimutatták, hogy az eddig véltnél jóval szélsőségesebbé válik az időjárás a 2050-2100 közötti időszakban.

Mad Max-szerű végzet vár egy nagyvárosra

Archívum2018.01.22, 15:42

A helyi képviselők szerint Fokvárosban 95 napon belül elfogy a víz. Ha ez valóban megtörténik, akkor ez lesz az első nagyváros a világon, amely kifogy a vízkészletéből.

Arctalan gyilkos áll a tömeges migráció hátterében

Archívum2017.12.19, 22:34

Erősen hallatták hangjukat az afrikai országok képviselői a bonni klímacsúcson. Az éghajlatváltozás hatásai miatt kialakuló tartós aszály, a vízhiány, valamint az árvizek, egyre több társadalmi konfliktust generálnak. A globális klímaváltozás, ez a súlyosan fenyegető veszély áll egyik okként a napjainkban kibontakozó migrációs válság hátterében is.

Európa édesvíz-háztartásán is nyomot hagy a klímaváltozás

Archívum2017.10.17, 18:06

Az évszázad végére a Földközi-tenger vidékét a mostaninál nagyobb szárazság, a földrész északi régióját pedig több csapadék fogja jellemezni, egy friss tanulmány szerint.

Száz napig tartott a szárazság Rómában

Archívum2017.09.01, 16:09

Az emberek örömünneppel fogadták a pénteki esőt.

Két oroszlán támadt rá a pásztorokra Kenyában

Archívum2017.08.07, 14:51

Két oroszlán támadt állataikat legeltető pásztorokra a kenyai Nairobi Nemzeti Parkban éjszaka, egy embert halálra sebesítettek - közölte a helyi rendőrség.

Szenvednek a nálunk költő madarak az aszálytól

Archívum2017.08.04, 16:45

Az aszály miatt a szokásosnál lényegesen kevesebb fiókát nevelnek a madarak a Körös-Maros Nemzeti Parkban, ahol számos madárfaj költése teljesen sikertelen lett az idén.

Az aszálykár attól függ, mikor köttetett a biztosítás

Archívum2017.08.02, 10:22

A forróság minden gazdát egyformán érint, ám az, hogy biztosításukban mi minősül aszálynak, attól függ, mikor szerződtek. Az aszály fogalma ugyanis az idén nyáron ugyan megváltozott, de a június 15-e előtt kötött biztosításokra még a régi meghatározás szerint lehet kárenyhítést kérni.

Elzárják a szökőkutakat a Vatikánban a súlyos aszály miatt

Archívum2017.07.24, 21:55

Minden szökőkutat elzárnak a Vatikánban az Olaszországot sújtó aszály miatt - jelentették be a Vatikáni Rádióban.

Nagy az éhínség veszélye Észak-Koreában

Archívum2017.07.20, 13:08

A közelmúltban súlyos aszály sújtott le Észak-Koreára. A szárazság hatalmas károkat okozott a növénytermesztésben, elsősorban az alapvető élelmiszerforrásokat viselte meg. A FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete készített erről egy átfogó felmérést. 

Komplex mutatószám figyelmeztet a növényeket fenyegető szárazságra

Archívum2017.07.03, 16:14

Az MTA Agrártudományi Kutatóközpontjának munkatársai ún. aszályindexet dolgoztak ki, amely gyorsan értékeli, hogy mennyire sújtja az aszály az adott növényi állományt.  A napi léptékű aszályindexet (NLA) az Országos Meteorológiai Szolgálat naponta kiszámítja a módszerrel.

A kukorica bánhatja az aszályt

Archívum2017.06.28, 12:09

Akár 100 milliárd forintos káruk is lehet a gazdáknak az aszály miatt, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara azt kérte, hogy a gazdáknak ne kelljen vízkészlet-járulékot fizetniük.

Hőség és aszály tombol Olaszországban

Archívum2017.06.25, 08:12

Harminckilenc fok volt a legmagasabb mért hőmérséklet Olaszországban szombaton, miközben a vízhiány okozta szárazság már az itáliai termőterület kétharmadát sújtja.

Nyári időjárás: hőségre és aszályra kell számítani

Archívum2017.05.24, 13:53

Az biztos, hogy nyáron nem fogunk fagyoskodni, helyette hosszan tartó hőséggel és aszállyal kell majd megküzdenünk, ami pokoli lesz.

Délen aszály, északon kolera pusztít Angolában

Archívum2017.05.17, 18:54

Több mint 1,4 millió embert, köztük több mint 750 ezer gyermeket sújt az aszály Angolában, főként az ország déli részében - áll az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF havi jelentésében. "Súlyos aszály sújtja Angola hét déli tartományát, aminek következtében közel 90 százalékkal csökkent az élelmiszertermelés" - áll a jelentésben. "Nyolcszázezer ember élelmezése bizonytalan" a 25 millió lakosú országban - tette hozzá az UNICEF. Az ENSZ Gyermekalapja figyelmeztetett, hogy ország északi vidékein, ahol bőséges volt a csapadék, koleraveszély van. Áprilisban 392 koleragyanús megbetegedést észleltek, közülük 18 halálos kimenetelű volt. Az UNICEEF ...

Húszmillió ember halhat éhen az ENSZ szerint

Archívum2017.03.17, 12:37

Soha nem látott mennyiségű embert fenyeget az éhhalál az ENSZ legújabb jelentése szerint. Az országok többségében a háború az ok, de van, ahol az aszály pusztít.

Az aszályos időszak is hozzájárult a forradalomhoz

Archívum2017.03.15, 13:47

Aszályos időszak, élelmiszer-ellátási gondok voltak az 1848 előtti három évben Európában, ami általában előmozdítja a mozgalmakat, a forradalmat - mondta Pelyach István történész.

Az aszályok is vándorolhatnak

Archívum2017.03.07, 15:31

A hurrikánokhoz hasonlóan gyakran az aszályok is "vándorolhatnak" kontinenseken át, egy sávban pusztaságot hagyva maguk után.

Vízért tüntetnek az emberek Bolíviában

Archívum2016.11.26, 15:38

Újabb, már a második tó száradt ki Bolíviában az országot hosszú ideje sújtó aszály miatt, amely a fővárosban is súlyos vízhiányt okoz.

A Mars mentheti meg Afrikát az éhezéstől

Archívum2016.11.15, 15:36

Génmódosított terményekkel vészelnék át a szárazságot. Többek szerint ez a megoldás csak a nagyvállalatokon segít, a kis farmereken nem.

Előbukkant a víz alól az elárasztott spanyol falu

Archívum2016.10.12, 11:46

56 évvel ezelőtt sietniük kellett a lakóknak, most az aszály miatt ismét láthatók a romok.

Megaaszály fenyegeti az Egyesült Államokat

Archívum2016.10.06, 17:41

Megaaszály fenyegeti a már amúgy is krónikus szárazság sújtotta amerikai délnyugatot a globális felmelegedés miatt – figyelmeztettek kutatók a Science Advances című tudományos szaklapban.

Ijesztő adatokat közölt a nemzetközi klímajelentés

Archívum2016.08.03, 10:34

A hosszú távú globális felmelegedés és az elmúlt évtizedek egyik legerősebb El Niño jelenségének együttes hatására 2015 az eddigi legmelegebb év volt a 19. század közepe-vége óta – erősítette meg az Amerikai Meteorológiai Társaság éves klímajelentése.

Háborút hoz a forró szél

Archívum2016.07.27, 16:38

A szélsőséges éghajlati események, például extrém szárazságok vagy hőhullámok növelik a háborúk esélyét az etnikailag kevert országokban – mondja egy német kutatás.

Futótűzzel kell szembenéznie az Amazonasnak

Archívum2016.07.25, 13:14

Fokozott futótűzveszéllyel kell számolnia idén az Amazonas-medencének a NASA figyelmeztetése szerint. A jelenség több millió fát és állatok tömegét érintheti.

Felszínre hozta a kis Jézus az elárasztott falut

Archívum2016.06.10, 15:52

Potosí egy erőműépítés miatt került víz alá több mint 30 éve.

Élelmiszerhiány van 34 országban

Archívum2016.03.10, 11:03

Különböző konfliktusok, szárazság vagy áradások következtében a világ 34 országában élelmiszerhiány van, ezeknek az országoknak a 80 százaléka afrikai, állapította meg legfrissebb jelentésében a FAO.

Ufóköröket megszégyenítő mintákkal a termőföld védelméért

Archívum2016.01.22, 14:49

Egy ausztrál gazdálkodó, Brian Fischer a talajerózió megakadályozására az őseitől tanult módszert alkalmaz. A légi felvételek lenyűgöző mintázatot mutatnak.

60 millió fa pusztulását okozhatja a kaliforniai aszály

Archívum2015.12.29, 13:44

Egész erdőket fenyeget pusztulással a 2011 óta tartó aszály Kaliforniában - állapították meg szakemberek, akik szerint több mint 58 millió termetes fa elhalását okozhatja a vízhiány és a magas hőmérséklet.

Pusztító El Niño jön, figyelmeztetett az ENSZ

Archívum2015.11.18, 10:20

Az év végéhez közeledve csak tovább erősödő időjárási jelenség, az El Niño, valószínűleg az elmúlt 70 évben az egyik legerősebb lesz – állítja az ENSZ időjárási ügynöksége. A szervezet szerint azonban a világ jobban felkészült a nehézségekre, mint valaha.