Ascher Tamás

címke rss
Demeter Szilárd: A művészet tudományáról

Demeter Szilárd: A művészet tudományáról

A minap egy társaságban előkerült, hogy Ascher Tamásnak nincs nagydoktorija. Hogy azért vezethet doktori iskolát, mert 1992-ben a Kossuth-díját elismerték DLA-fokozatként.

Ez a véleménye Ascher Tamásnak a DK-elnök fenyegetőzéséről

Itthon2020.08.18, 11:44

Megkérdeztük Ascher Tamást, a Katona József Színház főrendezőjét is. Válaszában megfeddett minket, hogyhogy nem ismerjük a véleményét, hiszen a Magyar Hangnak már nyilatkozott, és szerinte ott elítélte Gyurcsány kijelentését. Ascher Tamás ezt válaszolta az Origónak:

Elvállalta Ádám szerepét a Nemzeti Színház nyitó előadásán, ezért a Vígszínház vezető színészei elfordultak tőle

Kultúra2020.04.30, 16:30

Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Tanyasi gyerek volt, apja akaratából tanulta ki a hentesmesterséget, majd néhány kanyar után rátalált igazi hivatására. Két éve jelent meg az életét iróniával feltáró Könnyű neked, Szarvas Józsi című könyve, amelyet együtt jegyzett Bérczes Lászlóval. Tavaly darab is született a történet egyes részeiből a Nemzeti Színházban, amelyet Pustol a hó - avagy Könnyű neked, Szarvas Józsi... címmel játszanak. Tizennyolc éve tagja a Nemzeti Színháznak, már az intézményt megnyitó Madách Imre-mű, Az ember tragédiája ünnepi előadásának is részese volt Ádám szerepében. Elmeséléséből kiderül: az első Fiddesz-kormány ...

A színház gyógyerejéről és az alternatív kórokozókról

Kultúra2019.12.29, 17:51

Harmadéves főiskolás volt, amikor a Koppányi aga testamentuma című film főhőseként megismerte az ország. Színészi pályája nagy részét a Kazimir Károly vezette Thália Színházban töltötte. Visszatekintve hajdani igazgatója munkásságát a honi színháztörténet meghatározó fejezetének tartja. Igazgatója távozásának körülményeit, az azt követő történéseket pedig sajátos mélypontoknak, amelyek számtalan tanulsággal szolgálnak az olyan színész számára, aki gondolkodva szemléli a világot. Benkő Péter magánéletében is átesett jó néhány embert próbáló helyzeten. Mindezeket elsősorban azért idézi fel az Origónak adott interjújában, mert reméli, ...

A jóérzésű emberek a Katona igazgatójának és a Színművészeti vezetőjének lemondását várják a Gothár-ügy miatt

Itthon2019.12.06, 09:28

Upor László, a Színművészeti rektorhelyettese, valamint Máté Gábor és Ascher Tamás,a  Katona József Színházat irányító igazgató-főrendező páros mindent megtett azért, hogy eltussolja kollégájuk és barátjuk szexuális zaklatási botrányát - mondta az Origónak Apáti Bence világszerte ismert balettművész, az Operettszínház balettigazgatója. Az egyik legnagyobb budapesti színház vezetőjeként Apáti Bence azt mondja: elképzelhetetlen, hogy egy ilyen súlyos zaklatási ügy után valaki tanár maradhasson azon az egyetemen, ahol fiatal felnőttek készülnek arra, hogy színész legyen belőlük. Ezért is megdöbbentő, hogy Upor László az ATV műsorában bbevallotta, ...

Gothár Péter szexuális zaklatási ügyéről kérdeztük volna, Ascher Tamás elmenekült - videó

Itthon2019.12.04, 19:49

Elmenekült az Origo kérdései elől Ascher Tamás, a Katona József Színház főrendezője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt rektora. Aschert a Színművészeti Vas utcai épülete előtt próbáltuk megkérdezni Gothár Péter szexuális zaklatási ügyéről, de nem válaszolt, és gyorsan bement az épületbe, ahonnan a sajtót korábban már kiküldték.

Ma véget ér Gothár Péter bujkálása

Itthon2019.12.04, 08:32

Hiába próbálta eltussolni Gothár Péter szexuális zaklatási botrányát előbb a Katona József Színház, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése is, mától Gothár Péter nem tud tovább menekülni. A Színház- és Filmművészeti Egyetem - Fekete Péter kulturális államtitkár közbelépése után - valódi vizsgálatra kényszerült, a vizsgálatban pedig részt vesznek a fenntartó minisztérium által küldött képviselők is. Így minden esély megvan arra, hogy rövidesen kiderül: pontosan mit is követett el Gothár Péter, hány áldozata van és kik voltak a cinkosai, legalábbis a Színművészeti vezetői közül. A Katona József színház fenntartója, a most mmár ...

A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára szerint balliberális a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Itthon2019.12.02, 09:26

Gyalázkodó cikket írt az egyik legszélsőségesebb balliberális propagandalapba, a Magyar Narancsba Janisch Attila rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Az ellentmondásoktól hemzsegő cikk célja, hogy fröcskölődve szidja azokat, akik nyilvánosan bírálni merik a Katonát irányító Máté-Ascher párost, Gothár Pétert és a Színművészetit, Janisch azonban végül váratlanul beismeri: a Katona mellett a Színművészeti Egyetem is a balliberális oldalé. Egészen döbbenetes beismerés ez: az Ascher-Máté-Gothár irányvonal annyira elfoglalta az egyetemet, hogy ott már nem is szégyellik bevallani, hogy - Janisch szánalmasan közhelyes hasonllatával ...

Kiderült: egy éve tudott Gothár Péter szexuális zaklatási ügyéről Máté Gábor, mégsem csinált semmit

Itthon2019.11.27, 21:24

Döbbenetesen cinikus magyarázkodásba kezdett Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, miután nem sikerült eltussolniuk Gothár Péter szexuális zaklatási ügyét. Valójában azonban leleplezte magát: kiderült, hogy egy éve tudott arról, hogy Gothár szexuálisan zaklatott egy színésznőt a színházban. Mégsem indított azonnal fegyelmit Gothár ellen, annak ellenére sem, hogy 2017-ben a Katona József Színház a MeToo-kampány élharcosának kiáltotta ki magát, azt állította, hogy egy kiváló jelzőrendszert hoztak létre, amely megvédi a dolgozókat. A valóságban azonban Máté Gábor a szexuális zaklató Gothárnak falazott. Arra hivatkozik, hogy GGothár ...

Lehet-e bármi is szebb, mint az élet?

Kultúra2019.10.20, 13:45

Főiskolásként a Nemzeti Színháznál volt gyakorlaton, majd évtizedekig tagja is maradt a teátrumnak. Színpadi munkái mellett számtalan televíziós, rádiós és szinkronszerepben láthatta a közönség. Amikor megkapta az erőskezű Sarolt szerepét az István, a király című rockoperában, volt, aki mégis azt mondta: drámai szendeként nem fog megbirkózni a feladattal. Tizenhét évig alakította sikerrel a karaktert. A széles palettájú művész a kilencszázhetvenes évek végén bemutatott Budapest Orfeum című, legendássá lett produkcióval körbeutazta a világot. A kilencvenes évektől önálló estjeivel is rendszeresen fellép. A Jászai Mari-díjas, Érdemes ...

Elsikkasztott KISZ-tagdíj, szovjet tankok és színházvezetők, akiket megváltoztatott a hatalom

Kultúra2019.05.19, 18:27

A Kossuth-díjas színész az elmúlt hetekben töltötte be hetvenedik évét. Bár sok más mozidarab mellett olyan filmekben alakított népszerű figurákat, mint a Zimmer Feri vagy az Üvegtigris – most színházi pályafutása kapcsán idézi fel életének fontos történéseit. Beszél arról is, hogy miért hagyta ott két évad után az aranykorát élő kaposvári színházat, hogy miként hat a hatalom egyes színházi mogulokra, milyen szövetségek kötődtek generációról generációra a Kádár-kor színházcsinálói körében. Mindemellett szó esik elsikkasztott KISZ-tagdíjról, szovjet tank előtt tologatott Pobedáról, sok más különös történetről. Reviczky Gábor azt a goondolatát ...

Ilyen kaposvári színházat szeretne az új művészeti igazgató

Kultúra2018.07.22, 12:58

A kaposvári Csiki Gergely Színház több igazgatóváltást is megélt az elmúlt néhány évben. 2016-ban Rátóti Zoltán mondott le a teátrum igazgatói posztjáról, a színházat fenntartó önkormányzat pedig az addigi gazdasági igazgatót, Fülöp Pétert nevezte ki a társulat élére megbízott direktorként. A gazdasági szakember mellett Bozsik Yvette vállalta a művészeti tanácsadást. Miközben a megbízott vezető irányításával megkezdődtek a színház felújítási munkái – hivatalos pályázatot is kiírtak a direktori posztra. Annak eredményeként a Nemzeti Színház színészével, Olt Tamással közösen aspiráló megbízott igazgató, Fülöp Péter nyerte el a teátrumm ...

Cate Blanchett tökéletes magyarsággal méltatta a Saul fia alkotóit

Film2016.02.29, 08:07

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Angela Weiss middle on 3000 2228 A Saul fián kívül is szurkolhatunk még magyaroknak az Oscaron http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20160227-a-saul-fian-kivul-is-szurkolhatunk-meg-magyaroknak-az-oscaron-phyllis-nagy-mac-ruth-horvath.html Soha nem volt még ilyen izgalmas az Oscar! http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20160227-soha-nem-volt-meg-ilyen-izgalmas-az-oscar-saul-fia-a-visszatero-leonardo-dicaprio-sylvester.html

Mindenki arra várt, hogy Ascher újra Csehovot rendezzen

Kultúra2016.01.03, 13:16

A Három nővér és az Ivanov után Ascher Tamás újra Csehovot rendezett. Baj, ha a Sirály elmarad a várakozásoktól?

Amikor Kerényi buzizása még olyan kedvesnek tűnt

Itthon2014.05.31, 10:55

A homofób megszólalásaival vihart kavaró Kerényi Imre egykor még kirekesztésellenes performanszot tartott, tornacipős kollégájának pedig azt mondta, pont ilyen emberekre van szüksége a színházába. Buzis beszólásai már akkor is voltak, de mindenki csak mosolygott rajta. Pályatársait kérdeztük arról, hogy jutott el a rendező a szakmától a közéleti botrányokig.

Vidnyánszky elhatárolódott Kerényi buzilobbizásától

Kultúra2014.05.27, 09:44

A Nemzeti Színház igazgatójának már elege van a színházi szkanderozásból, most leginkább az érdekli, hogy "szabadságra tud-e lelni". Mindezt a Katona József Színházban, a politikai színházról tartott vitán mondta el, ahol nehezen találta meg a közös nevezőt Schilling Árpáddal és Ascher Tamással. Homlokegyenest más gondolnak a színház jövőjéről, vagy csak rossz volt eddig a kommunikáció? Létezik egyáltalán alternatív társulati kultúra a környező országokban? Nehezen értettek egyet még a kegyelmi állapot kérdésében is, de Vidnyánszkyból végül sikerült kihúzni, amit sokan szerettek volna.

Ezt énekli Woyzeck, mielőtt gyilkol

Archívum2012.03.28, 10:22

Keresztes Tamás és Jordán Adél fájdalmasan szép Tom Waits-számot énekel a Woyzeckben. Nézze meg az exkluzív videoklipet először az [origo]-n!

Woyzeck dalban mondja el a Katonában

Kultúra2011.11.04, 09:18

November 4-én, pénteken mutatja be a Katona József Színház Ascher Tamás Woyzeck-rendezését. A darab többszörös újragondolása Georg Büchner drámájának, hiszen annak tizenegy éve, Tom Waits dalaival megzenésített változatát dolgozza fel. A gyilkolni kényszerülő borbély történetének címszerepét Keresztes Tamás játssza, Waits dalszövegeit Szálinger Balázs fordította, a további szerepekben Jordán Adél, Bezerédi Zoltán, Nagy Ervin, Kovács Lehel, Fekete Ernő, Kiss Eszter és Elek Ferenc láthatók péntektől. Az [origo] elment a főpróbára és készített egy szép galériát.  

Állva tapsoltak Washingtonban a magyar rendezésnek

Kultúra2011.08.08, 18:22

Vastapssal és ovációval fogadta a közönség az Ascher Tamás rendezte Ványa bácsit a washingtoni  Kennedy Centerben. A magyar rendező Cate Blanchett főszereplésével vitte színre a Sydney Company Theatre-ben a Csehov-darabot. A rendező szerint az amerikai közönség naivabb, mint az itthoni; minden kis poénon nevettek.

Cate Blanchett Washingtonba viszi Ascher Tamás Ványa bácsiját

Kultúra2011.07.31, 12:02

Augusztus 4-étől Washingtonban is játsszák Ascher Tamás Csehov-rendezését, a Cate Blanchett főszereplésével színpadra vitt Ványa bácsit. A darabot Sydneyben mutatták be először, Ascher lenyűgöző színészgárdát irányíthatott: Cate Blanchett mellett a Mátrix Smith ügynökeként híressé lett Hugo Weaving és a Moulin Rouge musical hercegét alakító Richard Roxburgh voltak a sztárok.

Kedvenc színészeink a felismerhetetlenségig elmaszkírozva

Kultúra2011.05.05, 10:34

Nagy Ervin dagadó sörhassal, Máté Gábor szemtelen kecskeszakállal, Ónodi Eszter dúskeblű ténsasszonynak álcázva, Fekete Ernő pedig répavörös frizurával irányítja magára a figyelmet a budapesti Katona József Színház utolsó tavaszi premierjén. A Bovaryné írójának befejezetlen regényét Dilettánsok címmel vitte színre Ascher Tamás rendező. Ajánló, sok képpel. 

Ascher Tamás: Cate Blanchett-tel vitatkoztam legtöbbet

Kultúra2010.12.02, 07:45

Lenyűgöző színészgárdát vezényelt Ascher Tamás sydney-i Csehov-rendezésében: Cate Blanchett, a Mátrix Smith ügynökeként híressé lett Hugo Weaving és a Moulin Rouge musical hercegét alakító Richard Roxburgh voltak az ausztrál Ványa bácsi sztárjai. A november közepén bemutatott előadást ünneplik az ausztrál lapok, a jegyek hónapokkal előre elfogytak. Ascher Tamást kérdeztük arról, hogy jött ki a világsztárokkal és hogy mi is volt azokkal a sokat dicsért döglegyekkel. Kiderült, Cate Blanchett-tel pont úgy kell bánni, mintha Básti Juli lenne.

Magyar rendezőt magasztalnak Ausztráliában

Nagyvilág2010.11.15, 10:35

Ascher Tamás egy Csehov-darabot rendezett Sydney-ben, a szombati előadást, amelyben Cate Blanchett játszotta az egyik főszerepet, több ausztrál lap is méltatta. Angelia Jolie mellett már John Cusack is Budapesten forgat. Hírek külföldön Magyarországról és a magyarokról.

Fekete Ernő: Megtanulod, hogy nyisd ki magadat

Film2009.10.18, 12:18

A Katona József Színház közönségének nem kell bemutatni Fekete Ernőt, aki a tizennegyedik évadját tölti a társulatnál. A félelmetesen tehetséges színészt a vásznon sajnos még nem sokszor láthattuk: az Emeletben és a Lorában szerepelt. Most viszont Eszenyi Enikő partnereként főszerepet játszik az Utolsó jelentés Annáról című Mészáros Márta-filmben, melyben ő alakítja az ügynöknek beszervezett fiatal irodalmárt, akit Kéthly hazacsábítására küldenek Brüsszelbe. A nagyon kedves, de zárkózott színész nem érzi magát túl kényelmesen interjúhelyzetben, ezért különösen örültem, hogy időt szánt a beszélgetésre az Eszenyi Enikő rendezte Othelllo ...

Előző
  • 1
Következő