Horvai István

címke rss
Katonaszökevényként bujkált, feleségét elvesztette, később súlyos beteg lett a nemzet körülrajongott színésze

Katonaszökevényként bujkált, feleségét elvesztette, később súlyos beteg lett a nemzet körülrajongott színésze

Zenthe Ferenc a Kossuth-díj és számos más jelentős kitüntetés mellett elnyerte a Nemzet Színésze címet is. Ugyanakkor egyike volt azoknak a korszakos nagy színészeknek, akiket a publikum már az utóbbi elismerés életre hívása előtt is annak tartott. Hiteles, kidolgozott alakításai mellett természetes, minden fenségességtől távol álló, közvetlen, szerény, szerethető személyisége miatt is generációk zárták a szívükbe. Amely személyiség ugyanakkor szakmai védjegyként jelent meg a 2x2 néha öt című film amúgy vagányságra hajlamos pilótájának alakjában; a furfangos, jóvágású, bátor Tenkes kapitányának megformálásában; vagy a sajátos szappaanopera, ...

Kamaszkorában találkozott először édesapjával, később galvanizáló üzemben dolgozott, majd az egyik legnépszerűbb magyar színész lett

Kultúra2022.06.12, 18:34

Kossuth-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész. Főszerepek sorát játszotta színházban, filmen, televízióban, rádióban, vagy éppen külhoni hősöknek kölcsönözte a hangját a szinkronstúdiókban. Szilágyi Tibor idén lesz nyolcvan éves. Az Origónak adott interjújában felidézi színházi pályafutása legfontosabb pillanatait. Szó esik gyermekkoráról is, a pályára állás nehézségeiről, örömeiről, tanulságairól. Egy-egy epizódból az adott korszak is kirajzolódik. Történeteiben izlandi támaszpont, Budapest külvárosában üzemelő galvanizáló üzem, a Gellért-fürdő medencepartja, a traiskircheni menekülttábor, egy másfél ...

Az unokáim kicsit tartanak tőlem, azt hiszik, hogy bármikor megehetem őket

Kultúra2021.09.19, 20:21

A Jászai Mari-díjas színész, csaknem húsz évig volt a Vígszínház tagja. Az elmúlt tíz évben azonban főként rendezőként működött, illetve egy rövid ideig a budapesti József Attila Színházat is igazgatta. A tavalyi évadban visszaszerződött a Vígszínházhoz. Az idén 60 éves Méhes László a következő szemesztertől több éves szünet után ismét tanítani fog a Vidnyánszky Attila vezetésével újjáalakuló Színház- és Filmművészeti Egyetemen is. Az Origónak adott interjújában kendőzetlenül beszél mindarról, hogy milyen stresszekkel kell szembe néznie annak, aki a színészi, vagy a rendezői hivatást választja, de sok egyéb mellett arról is szó esikk, ...

A segédmunkás korszakról, az osztálya mellől nyugatra távozó főiskolai osztályfőnökről - és a hajdani Madách Színház vízágyáról

Kultúra2020.05.04, 23:28

A Jászai-díjas, érdemes művész színésznő Pártos Géza osztályában kezdte színi tanulmányait a Színművészeti Főiskolán, majd osztályfőnöke disszidálását követően széles palettából összeálló tanári „csapat" képezte tovább. A diploma környékén már túl volt film- és tévés feladatokon, három színházi főszerepen, amelyeket a Madách Színházban játszott el, s utóbb húsz évet töltött el a körúti színház tagjaként. Bencze Ilona úgy érezte: Ádám Ottó igazgatása alatt – feladatait és a társulati klímát tekintve - „vízágyon lebeg." Aztán az édesanyjától örökölt erőre és kitartásra lett hirtelen szüksége. Széles palettáról „dolgozó" színész, hivattása ...

Elvállalta Ádám szerepét a Nemzeti Színház nyitó előadásán, ezért a Vígszínház vezető színészei elfordultak tőle

Kultúra2020.04.30, 16:30

Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Tanyasi gyerek volt, apja akaratából tanulta ki a hentesmesterséget, majd néhány kanyar után rátalált igazi hivatására. Két éve jelent meg az életét iróniával feltáró Könnyű neked, Szarvas Józsi című könyve, amelyet együtt jegyzett Bérczes Lászlóval. Tavaly darab is született a történet egyes részeiből a Nemzeti Színházban, amelyet Pustol a hó - avagy Könnyű neked, Szarvas Józsi... címmel játszanak. Tizennyolc éve tagja a Nemzeti Színháznak, már az intézményt megnyitó Madách Imre-mű, Az ember tragédiája ünnepi előadásának is részese volt Ádám szerepében. Elmeséléséből kiderül: az első Fiddesz-kormány ...

Schell Judit útja díjugratástól a versenytáncon át - Schell Juditig

Kultúra2020.03.01, 17:56

Jászai-díjas, érdemes művész. Versenytáncosnak készült, de mert a debreceni drámatagozatos középiskolai osztályának többsége színésznek jelentkezett, maga is megpróbálkozott a Színművészeti Főiskolával. Azonnal bekerült Horvai István osztályába, aki egy évet adott arra, hogy szóban is olyan szintre jusson, ahol mozgásban tartott. Schell Judit diplomázva már édesanya volt, ugyanakkor már a húszas éveiben korosztálya egyik meghatározó színészének számított, és azóta is kiemelkedő alakításokat nyújt a színházi műfajok mindegyikében. Két éve vezetői pozícióban is próbára teheti magát, miután elvállalta a Thália Színház művészeti vezetőii ...

Tudathasadásos állapot délelőtt egérnek lenni, este meg macskának

Kultúra2019.09.22, 21:03

A Kossuth-díjas színésznő világhírűvé lett évfolyamtársak társaságában végezte a konzervatórium zongora szakát – az ének tanszak mellett –, majd bekerült a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai színész szakára. Már főiskolás korában megismerte az ország Keleti Márton Csínom Palkó című mozifilmjének női főszerepében, majd színvonalas televíziós játékokban alakította sorra a klasszikus és kortárs hősnőket – miközben pályakezdő éveinek színházi jelenléte saját megítélése szerint is lehetett volna fajsúlyosabb. Aztán a Macskák című musical 1983-as Madách Színházi bemutatója után - mely produkció előadásain nyolcszázszor bújt bele a ...

Soós Imre, a színészzseni, akiből kamaszként akartak rendszermintaképet csinálni a kommunisták

Kultúra2019.03.31, 14:15

Soós Imre csupán évtizednyi pályafutása alatt is felejthetetlen alakításokat nyújtott színpadon és olyan filmekben, mint a Ludas Matyi vagy a Körhinta. Ugyanakkor a Rákosi-rezsimet megvető színészt sematikus filmek sorában is gyakran játszatták, s így lett egyik idolja a Rákosi-rendszer propagandájának – miközben véleményét ismerve arról is gondoskodtak, hogy megnehezítsék színházi pályafutását. Huszonhét éves volt, amikor a pszichiáteréből feleségévé lett dr. Perjési Hedviggel együtt végzett velük a konyhájukban kiömlő gáz. Soós Imre akkor már meghasonlott ember volt, de a tragédia helyszínéről készült felvételek arra utalnak: élnii ...

Gregor Bernadett elmeséli, hogyan alázták meg meztelenül a Színművészetin

Kultúra2018.10.11, 11:09

Hamarosan az ország különböző városaiban is látható lesz – olykor a szereplők részvételével zajló beszélgetés keretében – az Osztálytalálkozó című dokumentumfilm, amelyben a Színművészeti Főiskola, Horvai István és Kapás Dezső 1995-ben végzett növendékei idézik fel a főiskolai éveket. A tizenkét növedékből tizenegyen ismert színészek lettek: Anger Zsolt, Fekete Ernő, Gregor Bernadett, Hajdu István, Kamarás Iván, Keszég László, Kéri Kitty, Marozsán Erika, Németh Mónika, Schell Judit és Széles Tamás. A filmet ugyancsak volt osztálytársuk jegyzi, Ujvári Csaba, aki a kamera mögötti világot választotta. A film kapcsán az Origo a színházii ...

Rátóti Zoltán, aki ma is képes visszaváltozni nyihogó főiskolássá

Kultúra2018.01.06, 18:31

Év végén két bemutatója volt: a Nemzeti Színházban Cocteau-darabban, a Rózsavölgyi Szalonban pedig egy kortárs angol szerző művében alakított „kapuzárás" előtt álló férjet. Az ötvenhét éves, ötgyermekes Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti tagozatának vezetője ugyanakkor azt mondja: saját életében már nincs helye felelőtlenségeknek. Pályafutása során több színházban megfordult, Kaposvárott igazgatói pozíciót is betöltött, egy zalai faluban pedig polgármesternek választották. Jelenleg a Neil Young Sétány nevű zenekarával januári és februári koncertjére készül. Az Origónak egyebek között arról is beszélt: nehezzen ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő